Porcelán az elefántboltban

Nem szeretem, ha a nej beszabadul a konyhámba és főzni kezd. Mert ugye szép cselekedet az, hogy számára ismeretlen vidékeken próbálkozik csetlő botló lépéseivel - ez olyan aranyos! - de csak főz, de nem vásárol hozzá. Ilyenkor kiürülnek a gondosan megvett készleteim és előfordul az, hogy bár volt ma vásárolgatni, de azt hittem, hogy elég lesz a hétvégére vett 3 doboz tejföl. Most meg egy darab sincsen, mert tejfölös sütit készített! Pedig holnap lencselevest akartam csinálni. Skandalum, milyen is az tejföl nélkül?

Gondolkodóba estem

Gondolkodóba estem. Igazából ez a blog másról sem szól csak arról, hogy milyen gondolataim támadnak naphosszat, így tulajdonképpen nem számíthat ez a mostani akció sem meglepőnek. Szóval az jutott az eszembe, hogy hol lenne legmegfelelőbb hely egy újévi fogadalomnak. Közvetlenül újév előtt, vagy épp utána? Kardinális kérdés, hisz maga a fogadalom sikere múlhat mindezen! Szóval gondolkodóba estem. Ha hímsoviniszta lennék, mondhatnám azt, hogy milyen jó, hogy nem vagyok nő, mert egy nőt teherbe sokkal könnyebb ejteni, mint gondolkodóba - szóval, ha nőként gondolkodnom kéne, akkor már rég gömbölyödő hassal nézhetném a világot. Na nem mintha nem gömbölyödne a hasam, de ez nem az utód, ez a tekintély..

Mit érdemel az a bűnös?

Volt egy régi, zálogos játék, aminek a részleteire már nem is igazán emlékszem, de a lényeg mintha a zálog kiváltásában lett volna. A játékosok zálogot adtak, majd valaki húzott a tárgyak közül úgy, hogy a többiek nem láthatták és feltette az alábbi kérdést: Mit érdemel az a bűnös, akinek a zálogát a kezemben tartom? Ilyenkor a többség megszavazott valami tréfás büntetést és az illető személyére is fény derülhetett. Ez jutott nekem is eszembe a hét történéseiről. Mit érdemel az a bűnös, aki egy egyszerű probléma megoldásáért, ahelyett, hogy egyenesen tőlem kérdezi meg - nem mellesleg még szabadságon is voltam - gondolom, hogy nyomatékot adjon a kérésének - egy igazgatót is bele cc-z a levélbe, hadd láthassa ő is, hogy az illető dolgozik? Mit érdemel az, aki közli, amikor épp csokit válogatok a kitett darabok közül és megkérdezi, hogy melyik a kedvencem. Amikor kiderül, hogy a marcipános, azt mondja, hogy az utolsót ő ette meg tegnap, és kár, hogy nem tudta azt, hogy a marcipánost szeretem, mert akkor sokkal nagyobb élvezettel falta volna be tegnap. Azt hiszem most rajtam a sor, hogy kitaláljam a megfelelő büntetést..

Alkoholista egerek

Örömmel olvasom a hírt, hogy tudósoknak sikerült kitenyészteniük egy egérfajt, akik az alkoholizmus összes tünetét magukon viselik. Ezek a rágcsálók az eléjük tett számtalan ital közül mindig az alkoholost választják és mindig többet isznak a szalonspiccnél. Ez remek felfedezés, hiszen ezzel új értelmet nyert végre a részeg állat kifejezés. Arról nem szólt a hír, de engem még feltétlenül érdekelme, hogy mit csinál egy ilyen végletesen beállított egér? Csak egyszerűen lefekszik aludni, esetleg pajzán matrózdalokat énekel, esetleg nyugdíjas egerekbe köt bele? Azt hiszem, a felhőtlen örömön túl, a tudomány sikereinek ünneplése mellett gondoljunk az árnyoldalakra is és merítsünk példát a történelemből a jelen helyzetre. Nem vette ki jól magát az sem, amikor az indiánoknak mutatták meg azt, hogy milyen is a tüzes víz. Nem biztos, hogy az egerekkel most jól fogunk járni..

Az ember nyugta

Azt hihetné az ember, hogy nyugta van akkor, ha szabadságra megy. De mivel a többiek dolgoznak, így könnyen hihetik, hogy ő is a többség része, így feladatokat fog kapni, mert senki nem veszi tudomásul azt, hogy ő most éppen pihen. Különben se pihenjen, amikor más dolgozik! Ha az ember főnöke is szabadságon van - nos ez a scenárió sem igazából kivételes állapot, hiszen ha az ember főnöke pihen épp, ez csak azt jelenti, hogy ő nem zavarható, de ő bármikor adhat feladatot másnak, így annak is, aki éppen szabadságon van, hisz a főnök feje sem káptalan. Szóval egy szónak is száz a vége, ha az ember szabadságon van, akkor is ugyanúgy dolgozhat - csak azzal a kitétellel, hogy az ilyenkor végzett munkát átveszik, de semmi extra nem jár érte - miért is járna, hiszen az illető éppen pihent és mi is lehetne nagyobb ajándék, mint egy kis szabadidő?

Szülőgondok

Sok embernek van baja a szüleivel. Vannak akiknek a szülei túl elevenek, sajnos olyanok is vannak akik túlságosan halottak, vannak akik mindenbe bele akarnak szólni és olyanok is, akiket semmi sem érdekel. Mindenesetre az emberekben ott van az elégedetlenség, senkinek nem jók a dolgok úgy, ahogy vannak. Nekem is problémáim vannak a szüleimmel. Anyám állandó neuralgikus pontom. Ha olyanja van, kalkuttai Teréz anyát is dühöngő vadállattá lenne képes változtatni - és ez nem is túlzás! Eddig bárhány emberrel és szüleivel sikerült megismerkednem, szívesen elcseréltem volna az enyémeket azokra. Lehet, hogy túl jó körökben sikerül mozognom? - Ki tudhatja? Tegnap anyám nálunk volt vendégségben. Azon ritka alkalmak egyike volt, amikor megígérte, aztán el is jött - ugyanis rendszerint az utolsó pillanatban le szokta mondani, méghozzá úgy, hogy az egész a mi hibánknak tűnjön. Szóval eljött. Azt kellett megállapítanom, hogy gyermeki lelkem meg lenne elégedve, ha mindig így tudna viselkedni. Azt hiszem a bizalmam is visszajönne, bár sok idő kellene hozzá, mert igen messzitől érkezne..

Szenteste

Bár államilag tudomásom szerint nem pirosbetűs ünnep, sőt talán még munkanap is, a magyar családok részére Szenteste, december 24.-e az igazi karácsony. Már persze, ha a saját és szűk környezetem tapasztalataiból levonhatok olyan következtetést, ami a nép egészét illeti. Ilyenkor díszítjük fel a fát, amit előtte beácsolunk változatos körülmények között és apró vagy súlyos sérüléseket szerezve, ilyenkor ütik kupán a kádban úszkáló pontyot, hogy az esti vacsora fénypontját jelentő  levesbe kerülhessen.  Ilyenkor  ünnepel együtt szűk család, tulajdonképp ez az igazi szeretet ünnepe. A további napok a tágabb rokonságra vannak fenntartva, ilyenkor megyünk egymáshoz látogatóba, hogy  aztán  este, a koleszterinmérgezés jellegzetes tüneteivel  tegyük el magunkat másnapra. Megint elmúlik lassan egy karácsony, és párat pislantunk és egy új év fog kezdődni.

Csak úgy

Nem éppen ünnepi téma, csak úgy az eszembe jutott. Néha az ember úgy érzi, hogy bizonyos dolgokért csak ő tesz erőfeszítéseket és időnként azt tapasztalja, hogy elege lett. Olyankor a háttérbe vonul, bár fellángolásai időnként akkor is lehetnek. Mindig előfordul azonban olyan helyzet, amivel egész egyszerűen nem tudok mit kezdeni, amikor valaki azt mondja, hogy "Én itt voltam és folyamatosan arra vártam, hogy keress! Nem is értem, hogy miért nem tetted!" Sejtetve azt, hogy mindez tulajdonképpen az én hibám. Persze kereshetett volna ő is, de erről nem szól a fáma. Maga nem tesz meg a dologért semmit, de bennem rossz érzést kelt azáltal, hogy azt sugallja, hogy mindez kizárólag az én felelősségem. Nem tudom, hogy mit lehetne kezdeni ezekkel a helyzetekkel. Gondolkodom rajta.

Néhol fehér

A kert nyomokban havat is tartalmaz. Jelenleg a hó aránya nagyjából a jelenlévő macskák arányával egyezik meg és ez nem azt jelenti, hogy az udvar macskákkal lenne zsúfolásig telve. Kezicsókolom, ez lenne a fehér karácsony?

Nyúl, róka és a fűnyíró

Rendszeresen figyelem az oldalamra tévedők útját. Mármint azt, hogy milyen módon jutottak el hozzám, a keresőkifejezéseket. Mivel nem célom az oldalam népszerűsítése (öncélú blog) ezért nem teszek semmit a sikeresebb működés érdekében, pusztán csak a kíváncsiság vezérel. A keresések nagy része fals és jobbára a nickem jelentéséből fakad. Az utóbbi időkben jelentősen felértékelődött a nevemmel fémjelzett eszköz használata. Amikor választottam ezt, akkor még jele sem volt annak, hogy rajtam kívül ez mást is érdekelne igazából. De az utóbbi időben furcsaságok történtek. Egy korábbi viccre írt pár gondolatom előkelő helyekre ugrott a keresési statisztikában és nem igazán értettem, hogy mi is történhetett. Utólag újra elolvastam az írásomat és meglepődtem. (Persze egykoron arra gondoltam, egyszer majd újra elolvasom az egészet - de egyre jobban tartok tőle, hogy nekem az írás jut csak belőle, hisz gondolataim csapját egyelőre nem tudom elzárni - de nem is akarom.) Azt hiszem tudom kívülálló szemével szemlélni a soraimat, főleg azután, hogy a konkrét helyzetre már nem is emlékszem. Nem akarom fényezni magam, de ez az írás tetszik - megütöm vele a saját, szigorú mércémet. Úgy fest, hogy ezt más is így gondolja, mert egy általam eddig ismeretlen fórumon, általam nem ismert ember érvként idézte be az írásom. Jól esett, bár tartok tőle, hogy egészében érdemtelen vagyok az elismerésre, de mindenkinek lehetnek jó pillanatai. Lehet, hogy egyszer még oktatni fognak valahol? .-)

Boldog karácsonyt!

Ettől hangos most az éter, mindenki kívánja mindenkinek, nyakló nélkül. Rengeteg ilyen üzenetet kaptam én is, olyanoktól is, akikkel amúgy nem is vagyok jóban. A felületes ember könnyen elsiklik az ilyesmi felett, de megpróbáltam gondolkozni a problémán egy kicsit. Vajon mi járhat az emberek fejében amikor ilyet kívánnak? Vajon valóban komolyan is gondolják a dolgot, vagy csak ez is egyfajta köszönéssé lett, amit az év egy bizonyos időszakában mondunk, miközben széles mosolyra húzódik a szánk, de közben a fogaink között szűrve azért hozzátesszük, hogy - Dögölj meg! A hagyományos értékek lassan semmivé lesznek - ez nem afféle nosztalgikus, öregedéssel együtt járó nyavalygás, hanem valós tünete valaminek. Azok a közösségek, baráti társaságok ahová a munkatársak jártak, az idő előrehaladtával szétesnek, azok az emberek akik vágytak arra, hogy munka után egymás társaságában lazuljanak, ma köszönés nélkül mennek el a másik mellett. De ilyenkor mindenki levelet, lapot küld - lám, én mégis gondoltam rád! Ha úgy vesszük, azért ez is egy eredmény, bár az ember szívesebben lenne telhetetlen, csak éppen módja nincs rá. Ezért úgy döntöttem, hogy most az egyszer még érdemes nekem is megpróbálnom, és belekiabáltam az internet sötét bugyrába a varázsszót. Nemsokára hallottam én is hasonlót, bár lehet, hogy az csak a visszhang volt, az én kiáltásom visszaverődése a falakról vagy más emberek lelkéből, nem önálló kiáltás - de mindegy is. Miért is lenne nekem jobb attól, ha másnak rossz? A jószándék nem kerül semmibe, vödrökkel cipelem magammal az ilyesmit, úgyhogy ha eddig eljutottál az olvasással anélkül, hogy elaludtál volna (újrakezdeni, vagy megszakítani aztán folytatni nem ér!) akkor kívánok Neked is boldog karácsonyt! De úgy is legyen!

Az utakrúl

Találós kérdés következik: Hosszú, egyenes, tiszta jég és csúszik mint a franc? A hamariak könnyen rávághatják, hogy ez biza egy gyorskorcsolyapálya, de nem. Ez egy átlagos, önkormányzati tulajdonú közút egy átlagos magyar városban, így például nálunk is. Amikor reggel kihajtottam a főútra, megnyugodtam. Tiszta merő színjég volt, pont úgy mint tavaly ilyenkor, hasonló helyzetben. Na meg tavalyelőtt, illetve azelőtt is. Ilyenkor eszembe jut az akkori önkormányzati újságban megjelent panaszos levél és az arra adott válasz is. Ott egy hölgy panaszolta, hogy az autójával a jeges út miatt szenvedett balesetet és ez mégsem járja! Erre kapott egy olyan választ, hogy az önkormányzat az utak takaríttatását egy vállalkozóval végezteti és ők megkérdezték a vállalkozót aki azt mondta, hogy azt az utat már letakarította addigra, így amit látott, azt nem láthatta. Különben is, az igaz magyar ember tud vezetni és vigyáz, tehát, ha balesete volt, akkor vagy nem tud vezetni vagy idegenszívű, úgyhogy jobb lesz ha meghúzza magát. Ezt szem előtt tartva gondoltam arra, hogy az önkormányzati elintézési módot szem előtt tartva - mármint hogy aki letette oda a jeget, majd el is tünteti - illetve a hölgynek adott kedves kis választ felidézve, valószínűleg én is rosszul láthatok. Ezt még az a kontraszt sem ronthatta el, hogy az állami fenntartású közutak szépen voltak takarítva. Úgyhogy a túlélés érdekében próbáltam igaz magyar emberként viselkedni és reménykedtem, hogy más is így fog tenni..

Kis luk

Van aki a kis lukat szereti, van aki a nagyot. Ez azt hiszem az egyén szíve joga, azaz saját kompetenciába tartozó eldöntendő kérdés. A fogorvosok a nagyot szeretik - legalábbis azok, akiknél a méret a lényeg. Gondolom, elsősorban a nők, vagy azok, akik az elvégzett munka után számláznak. Tegnap sültem szembe, azaz szembesültem azzal, hogy van egy kis lukam az egyik fogamon, amikor rendszeres fogorvosi ellenőrzésre látogattam el. Kiderült, hogy gyógyítható, így meg is kaptam a helyre kis tömésemet és azóta - ölöm és bódottá - van újra. A kartonomon láttam, hogy 89 januárja óta járok ehhez a fogdokihoz és még szeretnék is egy ideig. Huszonkét éve. Hogy repül az idő!

Az étkekrűl (Nosztalgia étterem, Kistarcsa)

Tegnap a céges vacsora révén már említettem a kistarcsai Nosztalgia éttermet, de most megpróbálom étteremkritikusi szemmel is újra végigjárni a témát. Első körben le kell szögeznem, hogy a hely sikeres, szinte mindig tele van, hétvégén csak kihalásos alapon lehet bejutni, mert az étel összességében jó. A szakács valószínűleg frissen készíti a dolgokat, a mirelit krumplis szerencsétlenkedésnek - amit a tavalyi, Építész pincében tapasztaltunk - nem láttam nyomát. Az étlap gazdag, az árai kissé magasnak tűnnek - viszont az adagok hatalmasak. Két nagyobb társaság volt jelen hétfő este, így a kiszolgálást éreztem egy kicsit lassúnak, illetve a konyha sem pörgött fel igazán. A pincér nagyon kedves, figyelmes és felkészült volt, néha már egy kicsit tolakodónak is tűnt a kedvessége - de ez csak az én személyes megjegyzésem. Az ajánlatai összességében jók és elfogadhatóak voltak, bár egy kissé feledékeny volt. Több tételért külön kellett szólni - mármint, hogy rendeltünk, de nem kaptunk. Ugyanakkor magától ajánlott és hozott kétféle nagyobb üveges vizet, ez mindenképpen jó volt. A szakács jól főz, bár szerintem egy kissé édesszájú. Én egy rántott, gesztenyével és aszalt szilvával töltött borjútekercset ettem, a mellettem ülő kolléganőm egy aszaltszilvás barnamártással készített szarvast. A pincér mindkét ételhez sajtos burgonyafánkot ajánlott, mint köretet. Az én vacsorám a köret és a hús összhatásával így meglehetősen száraz volt, a pincér őszibarackbefőttet kínált, de elfelejtette - szólni kellett érte, de viszont hozott egy csalamádét, amit nem kért senki. Jópont az is, hogy kérésre a maradékot készségesen becsomagolták - akkora volt, hogy másnap is azt ebédeltem, szóval így tekintve az ár/érték arányt, mindenképpen kedvező volt. Rosszpont viszont azért jár, mert a csomagolásra átvett ételeket összekeverték, bár nem egyszerre vitték el, mégis a kolléganőm ételét kaptam meg. Viszont nála becsomagolták a tányérjára helyezett szemetet is, ami szintén egy feketepont. Így viszont módomban állt az ő ebédjét is megkóstolnom, ami szintén finom volt. Megjegyzések az ételekhez: A borjú összhatásában száraz és nagyon édes volt. A gesztenye helyett gesztenyepüré volt benne, ami az aszaltszilvával együtt egy kicsit már gejl volt, de épp határeset. A pincér helyében én krumplipürét ajánlottam volna hozzá - így utólag, esetleg áfonya- vagy ribizliöntetet, hogy elvegye a mindent kitöltő édes ízt és a szárazságot. A gesztenyepüré helyett jobb lett volna a mondjuk húslevesben főtt gesztenye - de ez inkább konyhatechnika. A szarvas igazán finom volt, de az aszaltszilvás barnamártás szintén nagyon édes volt. Jobban esett volna valami savanyúbb öntet, itt is az áfonya vagy a ribizli, akár mint összetevő is segíthetett volna a mártás egyensúlyának a beállításában. Összhatásában a hely kellemes, jól éreztük magunkat, egy további próbát mindenképpen meg fog érni, így bárkinek szívesen ajánlhatom..

Céges vacsora

Céges vacsorán voltam tegnap, lezárandó az egész évet, legalábbis logikailag - informatikus szemmel. Ilyenkor a kollégák egy asztalhoz ülnek, bár nagyjából itt is azokkal kerültem egy csapatba, akikkel nap mint nap dolgozom. Egy hosszú asztalnál nem lehet mindenki mellé ülni. A társaságban így is csomópontok alakultak ki - de ez nagyjából ilyenkor megszokott. A hely nagyszerű volt - Kistarcsán a Nosztalgia étterem egy hangulatos helységében. Az étel kifogástalan, bár a kiszolgálás kicsit lassú volt. Az adagok hatalmasak és a pincér talán egy kissé tolakodóan kedves volt. Összefoglalóul pár gondolat, ami eszembe jutott: Nem mindig jó, ha én vezetek. Remek birspárlat volt, amit nem kóstolhattam meg. (Na jó, megkóstoltam, de épp csak a nyelvem hegyét dugtam bele.) Más példájából - de ezt szoktam mondani a gyereknek is - nem csak úgy bedöntjük magunkba a folyadékokat, hanem élvezzük. Ehhez kiegészítésként egy kérdés: Minek iszik az, aki nem bírja? Azt hiszem az alakuló süketségem is rátesz egy lapáttal az élvezetekre, képes vagyok társasági lényként viselkedni alkoholfogyasztás nélkül is. Ilyenkor mosolygok, időnként bólogatok és helyeselek, noha rendszerint nem is értem miről van szó. Ez a legtöbb esetben beválik, csak néha nagyon unalmas..

Fenyővásár

Nyakunkon a válság, ez látszik a fenyőpiacon is. Persze itt most nem az egykoron méltán népszerű és ajnározott jampec lemezeladásaira gondolok, hanem a karácsonyra az ünnepi szobában felállítandó fácska értékesítésére. Az árak nagyjából ugyanott lehetnek ahol tavaly, pedig azóta semmi sem lett olcsóbb. Viszont feltűnt egy jelenség, ami még az előző évben nem volt ennyire népszerű. Az emberek kezdik felfedezni, az utak mentén dekorációs célból ültetett fenyőcsemetéket, mint potenciális ünnepi nyersanyagot. A Fót-Dunakeszi között húzódó M2 útról egyre több, nyakban elvágott fenyőtetemet látni - pedig ez eddig nem volt ennyire hangsúlyos. Senkinek nem tűnik fel úgy látszik az, hogy egy nagyforgalmú nemzetközi főútvonal mellett emberek szolgálják ki magukat az odatelepített zajvédő fenyvesből úgy, hogy működésük eredménye nem csak egy üres hely, hanem mementóként ottmaradó csonkolt tetem. A fák nem kicsik, így a betakarításuk sem lehet a pillanat műve. Azt hiszem írnom kellene a hatóságoknak, mert az állapot tűrhetetlen. Rendeletileg kötelezni kellene a közútkezelőt arra, hogy a hosszú tűlevelű fajták mellé ültessen nordmann és ezüst fenyőt is. Mert így sérülnek a szerzett jogok, elvész a választás lehetősége. Hallatlan!

Kialudt a tüzem

Kialudt a kályhában az októberben gyújtott tűz. Szun Ce idejében ezért, hogy hagytam a tüzet kialudni, most keservesen lakolnék meg, de most nem veszik a dolgot annyira szigorúan, főleg úgy, hogy volt benne szándékosság is azt illetően, hogy ráfért már a pucolás a kályhára. Eddig csak úgy takarítottan ki, hogy félrehúztam a parazsat, alatta kikotortam, majd áthúztam az üres helyre és megcsináltam a másik oldalt is. Ezalatt elsőfokú égési sérüléseket szereztem, mert a parázs kellően forró dolog. Most azonban üresre lapátoltam az egészet és még az ajtót is megvakargattam - hátha viszket neki valahol. Most szép tiszta és vígan ropog benne a tűz újra. Tavaszig remélem ki fog tartani..

Háború

Tegnap eléggé magam alatt voltam a kormány tervezett intézkedése miatt, amivel egy egyszerű, de meglehetősen nemtelen húzással elveszik az eddigi megtakarításaimat és nem adnak helyette cserébe semmit. Ha szerencsém van, meghallgathatom valamelyik nagyképű és ostoba seggnyalótól, hogy ezért még hálásnak is kellene lennem nekik. Ez igazán elviselhetetlen kínt jelentene. Az ostobaság ilyen foka már nekem okoz fizikai fájdalmat. Aztán arra gondoltam, hogy a nagyszüleim végigélték a háborút és nézhették ahogy az addigi munkájuk semmivé lesz. Vagy a zabráló katonák miatt vagy az azt követő rendszer áldásai következtében. Túlélték és felálltak. Azt hiszem nekem is ezt kell tennem, okulva a példájukból. Most is háború van, a hülyeség és arrogancia vív csatát a józan ésszel és valljuk be, az előbbi áll nyerésre. Először jutott az eszembe komolyan, hogy el kellene menni ebből az országból..

Le vagyok sújtva!

Hallgatom a híreket és egyik megdöbbenésből a másikba esek. Annak idején, épp egy éve, nehéz döntést kellett meghoznom. Kiiratkoztam a társadalmi szolidaritás rendszeréből azáltal, hogy a magánnyugdíjpénztáramban maradtam. Aláírtam egy szerződést, hogy lemondok az állami nyugdíjamról és ezért a pénzem harmadát a saját számlámon fialtathatom. Most meg kiderül, hogy a kormánynak az én pénzem is kell és tenné rá a mocskos mancsát. Bejelentették, hogy még legalább két évig nem tudom gyűjteni a pénzem, mert egész egyszerűen el fogják venni. Kell stadionra, képviselői lézerblokkolóra és a számtalan sebből vérző költségvetésbe. Persze konkrétumokat megint nem lehet tudni, mivel kárpótolnak mindezért? Vagy nem számíthatok semmire, hisz aláírtam a papírt? Igaz, akkor egészen más volt a helyzet, de úgy látszik itt semmi nem ér semmit, sem az adott szó, sem az írás, semmi. Ezeknek az embereknek most már nem csak menniük kell, de bíróság előtt kell felelni a tetteikért!

Csalódás

Csalódni nem jó érzés. Beleéltem magam valamibe, hogy egyike leszek azon keveseknek, akik hozzájuthatnak valamihez, ami eddig nem hiányzott igazából, de magával a lehetőséggel megjött az étvágyam is erre, bebeszéltem magamnak, hogy igenis szükségem van erre a dologra. Ma szóltak, hogy mégsem lesz és nehéz visszatérni abba az állapotba, ahol annak előtte voltam. Jobban szeretem, ha nem bukkan fel a lehetőség, mert akkor igény sem támad. Most nyomhatom el magamban valahogy. A fene enné meg!

Kövérség

Tudom, hogy kövér vagyok. Legalábbis nagy a hasam. Az általánosan elfogadott kövérségmérés szerint, ha a férfiember kihúzza magát és letekint, látnia kell(ene) a bojt végét a hasától. Ha nem látja, nagy a hasa. Azt, hogy a bojt kisebb, mint lehetőséget hagyjuk ki. Ahogy azt is, hogy a nagy hasat legitimálja a még nagyobb bojt. Azt hiszem januártól újra el kell járnom a balettba' ugrálni, ez így nem mehet tovább..

Kupleráj

Minden relatív - nagyjából ezért a kijelentésért (na meg egy kis körítésért) egykoron Nobel díjat adtak, megérdemelten. Az élet nap mint nap igazolja az elméletet. Mert van ugye a kupleráj. A hétköznapi halandó könnyen azt hihetné, hogy ez a hely az, ahol készséges lányok várják, akikre a madám felügyel. De nem teljesen lesz igaza. A kupleráj ebben az értelemben az, amit én hagyok a konyhában - a feleségem szerint. Mindig el szokta mondani, hogy jó dolog az, hogy főzök, de neki annyit kell rámolni utánam. Ebben van némi súrlódás közöttünk. Amikor főzök, mosogatni is szoktam. A gépet is kirámolom, berámolom, indítom, elrakodok. Ez valahogy fel sem tűnik. Vasárnap szinte egész nap főztem, de a végén üres pultot hagytam magam után. Tegnap este nem főztem - mert eleget készítettem még vasárnap - sőt szinte a konyha közelébe sem mentem, mégis én csináltam felfordulást ott, amit neki kellett elrámolnia. A számomra üres pult az ő számára borzalmas kupleráj, ami heves takarítási ingert vált ki belőle, pedig említettem volt, hogy amit megkér, hogy még rakjak el, azt el fogom rakni. Nem, ezt neki kell megcsinálni azonnal, mert tűrhetetlen, hogy ekkora káosz legyen a konyhában. Mondom, hogy minden relatív.

Mókuskerékben

Nem az a gond, ha nap mint nap be kell állni a mókuskerékbe, hanem ha útban van a mókus! Új hét, új kerék. Bár ha meggondolom, a hétvége sem szólt igazán másról, bár az időt odahaza töltöttük. A tegnapi napot én szinte teljesen a konyhában. Sikerült későn reggeliznünk, eztán kezdtem neki az ebédfőzésnek, majd a birsalmasajt utolsó részletét készítettem el (Nem mellesleg ez az adag sikerült eddig a legjobban!) majd megfőztem a mai ebédet is. Közben állandóan mosogatni kellett, mert állandóan szükség volt a használt edényekre. Amikor a nej szólt, hogy csinálhatnék még francia hagymalevest is, mert remek kis cipókat hozott az országlásából, kategorikusan elutasítottam, pedig még udvarolni is próbált azzal, hogy ha befuccsolna az informatika, szakácsként még mindig megélnék. Azt hiszem ennyi éppen elég volt - amúgy sem bírnám derékkal azt a sok állást..

Új menetrend

Olvasom, hogy vasárnaptól új menetrenddel készül a Máv, és majd eztán könnyebb lesz munkába járni. A 70-es vonalon (Szob-Vác-Budapest Nyugati) immáron hétvégenként is félóránként járnak majd a szerelvények. Úgy vélem, hogy ez nagyon jó hír! Bár az igazat megvallva eddig sem a menetrenddel magával volt a baj, hiszen az egész jó közlekedést ígért, hanem azzal, hogy lehetetlen volt betartani. A pálya műszaki állapota, a szerelvények kora és karbantartása, az előre nem látható időjárási helyzetek (Mármint, hogy télen hideg van, nyáron meg meleg) miatt jellemzőek az állandó késések és járatkimaradások, nem lehet megtervezni a normális munkába járást. Ezt sokkal nagyobb gáznak érzem mint azt, hogy eddig nem lehetett félóránként Vácra menni. Gondolom ez eztán is így fog maradni, így megint szép fényes pántlikát sikerült ragasztani egy nagy adag szarra..

Arckönyv

Remek dolog a facebook! Ha nem lenne, sokan kénytelenek lennének az őket érdeklő embereknek időnként levelet írni vagy meglátogatni azzal, hogy vannak, mit csinálnak - hisz régen látták, hallották, találkoztak velük. Mindezt feleslegessé teszi ez a nagyszerű találmány, hiszen mindenki ott van a facebookon, ostoba játékokkal játszik, hülyeségeket postol nap mint nap, szeméttel árasztva el egymás üzenőfalát. Az, hogy mi van vele már többé nem szempont, sem érdeklődés tárgya, hisz minden rezdülésről emberek százai tájékoztatva vannak, így feleslegessé válik a kérdés, az emberi szó. Ülhetünk otthon, egyedül a gép előtt. Hmm, szép új világ!

Péntek

Újra és újra Hófehérke szavai jutnak az eszembe, amikor a lábainál a szexuális kimerültségtől ájultan fekvő törpéket vizsgálta és azt mondta, - 'Ez a hét is jól elment!'. Igaza volt, tényleg rohan az idő. A legtöbb, amit észreveszek belőle az, hogy dolgozom. A többi szinte csak töltelék és azt szolgálja, hogy újra dolgozhassak. Lassan már nem is lenne szükséges az, hogy hazamenjek, itt is alhatnék. (Csak éber, munkaalapú társadalom igényére kihegyezett kormányunk meg ne sejtse ennek lehetőségét!) A szokásos napi robot, a reggeli és esti rutin már fel sem tűnik. Reggel a sokféle tevékenység ami kell az elindulásig, esténként a gyerek cipelése áztatásra, a főzés a másnapi ebédre, a begyújtás, a vacsora és a lefekvés - majd másnap újra ugyanez, pont ugyanígy. Semmi nem jut az eszembe, semmi extra, ha visszagondolok az elmúlt hétre. Élünk bele a világba, a napok meg rohannak el mellettünk. Így jártunk.

Költöztem

Mindenki életében eljön a költözés pillanata. Régóta halogatom már, eddig mindenféle indokot találtam ki arra, miért is jó mindaz amiben eddig voltam, de minden hegynek van egy csúcsa és bármennyire is szeretnénk feljebb jutni, a csúcson túl már lefelé vezet az út. Velem is ez történt, pedig azt hittem sokkal tovább fogom bírni. Hiába a jószándék, a sok megkötött kompromisszum és a temérdek lemondás, egy ponton túl értelmetlenné válik minden erőfeszítés, egyszerűen lépni kell. Minden tagom tiltakozott, macerásnak és kényelmetlennek tartottam, volt bennem egy félsz, hogy az új nem lesz egyből jó, nyűgös lesz és meg fogom bánni. Utólag már csak nevethetek rajta, az előkészületek sokkal jobban fájtak, mint a konkrét cselekedet. Már itt vagyok a készben újra, minden szép jó és tökéletes. Tényleg nem kellett volna ennyire izgulni, hisz ez csak egy operációs rendszer csere volt. Ubuntu 8.04-ről 10.04-re váltottam. Tényleg megérte!

Nyelvújítók

Annak idején a nyelvújítók tettek le valami igazán nagyot a nyelvünk asztalára. Bessenyei, Kazinczy és sokan mások azon munkálkodtak, hogy a beszédünk megújulhasson, új szavakkal és kifejezésekkel bővülhessen. De a vezénylő tábornokok mellett nem szabad elfelejtkeznünk az egyszerű közkatonákról sem. Ők voltak akik a szájukra vették és élővé tették az új dolgokat, az ő nevüket nem őrizte meg a krónika, ők azok akiket úgy nevezünk, hogy 'a nép'. Sokszor ez a nép alkotott új szavakat, amiknek az eredete nem ismert - legalábbis számomra nem. Ilyen szó például a kulipintyó is. Ezt a szót egy kolléganőm szerint VV .... (A pontok helyére valami médiaszereplő neve kerülne, akit nem jegyzünk meg, mert semmi értelme nincs) találta ki, és igen nehezen sikerült (de lehet, hogy ez sem győzte meg) bebizonyítani, hogy ezt szót már 1972-ben is publikálták egy gyermekkönyvekben. Persze ez nem a szót minősíti elsősorban. Én is hallok új szavakat, amik meglepnek - itt lehetne megemlékezni egy másik kolléganőmről, akinek a cég az 'agyf@sz' és a 'totális agyf@sz' kifejezéseket köszönhetjük. Lehet, hogy csak mi élünk burokban, de egy egész vállalatot lepett meg e két csodás kifejezés. Hatalmas erő rejlik még a nyelvünkben, íme rá az élő példa!

Ősemberek

Volt a hétvégén egy nagyon érdekes valóságshow az egyik tudományos csatornán. Hétköznapi embereket tettek ki egy erdőbe ősközösségi körülmények közé egy hétre, hogy vajon képesek-e boldogulni valahogy. Elemző szemmel követve az eseményeket, rengeteg hibát vétettek, főleg a kezdet kezdetén. Bár egyre jobban tanultak bele a szerepükbe, mégis volt lemorzsolódás. A szervezők lehetővé tették, hogy a résztvevők feladhassák a játékot - szerintem ez is hiba volt, hisz élesben az az életről való lemondást is jelentette egyben. Egy lány volt aki először feladta, ő nem is tudom miért jött el egy ilyen kísérletre - pont az a típus volt, aki egy világégés során bekövetkező technikai válság idején az elsők között veszne oda. Állandóan az elveszített 'javakat' siratta, semmi egyebet nem tett, nem evett, mert finnyás volt, csak egész nap feküdt vagy hisztizett. Legalapabb dolgokat nem tett meg a közösségért, azt hiszem az ilyen embert kell válság esetén először megenni. A másik egy vadász volt, aki feladta. Egyszerűen nem volt sikertelenség tűrése. Az utolsó napokban sikerült végül egy szarvast elejteniük, de a srác azt már nem várta meg. Nem tudom milyen elképzeléssel ment vadászni - gondolom arra várt, hogy a vad letérdeljen elé és az életéért könyörögjön. De a szarvasok nem hagyták magukat. Alapjában véve nagyon izgalmas volt látni a sok csetlő botló embert és arra gondolni, vajon én mit is tennék az ő helyükben. Azt hiszem a végén én még maradtam volna egy hétig..

Angry birds

Reggel nem volt meg a macska. Mivel elég hosszan nem került elő, gyanakodni kezdtem, hogy talán a madarak keze van a dologban. Tőrbe csalhatták és most vezekel a bűneiért. Ezek a mérges madarak csapatban veszélyesek! Amúgy meg minden okuk meg van a haragra, most is madártetemekkel van a kuka kibélelve. Nem tehetek róla, ha hagyják magukat megfogni egy kövér, vörös macskától. Az ilyen madarak nem igazán életre valók azt hiszem, főleg, amilyen állapotban jelenleg a kukában vannak. A háborgó lelkiismeretem megnyugtatása végett macskamentes helyre madáretetőt szereltem fel. Legalább a megmaradóknak több étel jut.

Sós leves

Márpedig ma valami sós levest kell enni ebédre! Mert ugye az illik a maradék túrógombóchoz. Így a reggel vendégihlet hatására összegründolt birsalmalevest a holnapi napra kell áttolnom. Igaz, még nem is hűlt teljesen le, így a hideg télbe helyeztem ki. Remélem a macskák nem kíváncsiskodnak bele túlságosan. Azt nem hinném, hogy beleesznek, de attól még találhatunk benne ajándékot tőlük - ha úgy gondolják mindenképpen érdekes annyira, hogy tartósan foglalkozniuk kell a kérdéssel. A tél előnye az, hogy a szabadban is lehet levest hűteni, ehhez nem kell a lavór, egy halom jég és mondjuk a kád. De ezzel kb ki is merült az összes előny, úgyhogy inkább legyen nyár, a kényelmetlenségeket vállalom. A leves - az a bizonyos sós leves - a mélyhűtőben található maradék kincsekből készül. Jó, hogy engem is meglep időnként az, amit találok, noha általában én teszem ezeket bele. Ez pedig az öregedés egyetlen előnye..

Az forgalomrúl

Mindig is érdekeltek az oldalam látogatói, noha tudatosan sosem törekedtem a számuk megemelésére azzal, hogy népszerű témákról írok, amik 'mennek', így továbbra is fenn szeretném tartani az oldal öncélú jellegét azzal, hogy olyasmit vetek papírra, ami engem akkor és ott (illetve itt) foglalkoztat. Azzal együtt, hogy rendszeresen nézem a statisztikákat. Vajon kik lehetnek azok az arctalan emberek, akik idejönnek az internet egy eldugott szegletébe és elolvassák azt, amit kiírok magamból? A statisztikát nézve a látogatók kétharmada keresési forgalom miatt vetődik ide, és gondolom csalódottan tovább is áll, hiszen az elképzeléseim nem szoktak egybeesni azon keresőszavakkal amik idevezérlik őket. De ezzel együtt vannak visszatérő vendégek is, akiket már a hagyott mintájuk alapján fel lehet ismerni. Azzal együtt, hogy szépen nő a forgalom is. Ha még tíz évig kibírom írással és nem lesz vége a világnak jövőre, akkor talán rendszeres 20 látogatóm is lehet egy nap! Beállítottam egy 'sok látogató' figyelmeztetést a google analytics-ben 10 látogatóra és az utóbbi napokban szinte majdnem minden nap megkapom. Jó lenne átállítani nagyobbra, de elfelejtettem, hogy hol kell. Ilyen az én szerencsém..

Birsalmasajt

Rám szakadt a birsalmagyár - azaz nagy mennyiségű birsalmához sikerült hozzájutnom viszonylag szolid áron. Már tavaly is szerettem volna sajtot készíteni, de akkor az egyetlen birssel rendelkező ismerős termése elvásott, így odalettek a reményeim. Most egy másik kollégám épp tőlem akart ilyen gyümölcsöt szerezni, de ki kellett ábrándítanom, hogy én is ácsingózom csak ezután - így végül ő szerzett nekem. A birstisztítás meglehetősen balesetveszélyes dolog, a gyümölcs kemény és mindemellett szőrös is. Próbáltam úgy pucolni mint az almát, de rá kellett jönnöm, hogy véráldozat nélkül ez nem fog menni.

Az epilált, majd megmosott gyümölcsöt a vágódeszkán előbb félbe, majd negyedekbe vágtam.

A legkevésbé balesetveszélyesnek az tűnt, ha a negyedet felülről a deszkának szorítva 45 fokban a deszka felé ejtek egy rövid bemetszést, eltávolítván a magházat. Az egyik kezemben a kés, a másikkal lefelé a deszka felé vágok - így lehetetlen öngyilkosságot elkövetni - így a módszer megfelelőnek tűnt.

A negyedek a lábasba kerültek, majd annyi vizet tettem bele, hogy épp ellepje a birsszeleteket. Fedő alatt puhára főztem. A lakást félreismerhetetlen birsillat lengte be.

Előkerült a technika is. Régebben csak paradicsom szottyongatására használtuk csak, de birsre is bevált - így utólag megjegyezhettem. Lett egy nagy ibrik pép, egy pici tál izé (héj és egyéb azonosíthatatlan pépes részek) és a birs főzővize. Ezt első alkalommal egyszerűen kiöntöttem a lefolyóba, de másodjára megfőztem benne a pucoláskor megmaradt magházakat - állítólag a héjban és a magházban van a kocsonyásításra legalkalmasabb összetevő - a pektin, majd a recept szerinti cukormennyiség felével felfőztem, majd besűrítettem. Most a hűtőben kocsonyásodik és már ígéretes állapotban van. Az előbb néztem meg.

A pépesített nyers pépet le kell mázsálni. A recept szerint egy kilogramm cucchoz nyolcvan deka cukor kell, de nem azonnal. Előbb gázon, folyamatos kevergetés mellett fel kell főzni, hogy minél több nedvesség távozhasson a matériából. Akkor jó, ha a keverés nyomán látszik az edény alja. Ezért jobb is, ha inkább lábasban, mint fazékban kezdjük főzni, mert nagyobb felületen jobban párolog a víz.

Ha az állag megfelelő, mehet bele a cukor. Most jön az esemény leglélekölőbb része - erős tűzön legalább 15-20 percig, állandó kevergetés közben főzni kell. A beletett cukor hatására felvizesedik az anyag és a vizet újra el kell párologtatni. A láng hatására beindul az utóvulkáni működés, leginkább fortyogó iszapvulkánra hajaz, ami nagyon kellemetlen, mert részben moshatjuk fel a konyhát, részben a forró cukros matéria súlyos égési sebeket is tud okozni. Ez ellen csak a keverés hatékonyságának vagy sebességének fokozásával védekezhetünk. Persze nem piskóta több mint 20 percig intenzíven keverni egy egyre sűrűbb anyagot, ami ha lanyhadunk folyton ki akar törni, de ez a siker ára. Keverés nélkül egy pillanat alatt képes leégni - persze előtte még bosszúból jól összefröcsköl mindent, mert a birs elég rosszindulatú - de annál finomabb termény.

Ha elkészül (Állítólag akkor jó, ha porcelántálra cseppentve bebőrösödik) a sajt, (vagy már nagyon unjuk az állandó kevergetést) formákba kell tölteni. A receptkönyv azt írja, hogy elég hideg vízzel kiöblíteni a formát - de ez a módszer nem vált be, így másodjára már sütőpapírt tettem az edényzetbe, így feltehetőleg könnyebben ki fog jönni az anyag a formákból. Az első alkalommal sajnos úgy nézett ki, mintha a kutyák szájából húztuk volna ki - persze ez az ízértéket nem fogja befolyásolni. Már a második adagnál tartok - azaz összesen öt rúd sajtunk van, de van még egy kisebb vödör birs még raktáron, úgyhogy azt hiszem sajt(ó)mágnás leszek hamarosan.

Statisztika

Egy kis statisztika. Főleg azután, hogy elmulasztottam a blogspotos blogom születésnapját, pedig nem olyan régen volt az is aktuális. Visszatekintve a múltra, 2008. 11. 18.-án kezdtem neki ezen az oldalon az írásnak. Azóta itt 1044 írás született, ami mind az én fejemből pattant ki. (és mi lehet ott még a kocsonyásan rezgő zselé mélyén!) Persze a dolgok nincsenek előzmény nélkül, ahogy a blogolás sem. A szüzességem ezen a területen 2006. 08. 22-én veszítettem el, még az eredeti oldalon. Ott, a blogspotos indulásig 766 bejegyzés született. Mivel a két oldal egy darabig egymás mellett futott, és voltak olyan írások amik mind a két helyen, de olyanok is amik csak ott, vagy itt jelentek csak meg, pontos számot nem tudok mondani, ez csak több lehet, mint a hevenyészve számolt 1810 darab. Így visszatekintve ez a szám még krémesből is sok! Belegondolva abba, hogy ha most mondanák nekem, írjak 1800 darab bejegyzést valahova, azt hiszem beintenék. Ha átlagot számolok az eltelt időből és a postjaimból, akkor pontosan 0.9917808 bejegyzés jön ki egy napra, tehát gyakorlatilag minden nap írtam valamit, öt éven keresztül. Annak idején, amikor csak forgattam a fejemben a gondolatot, Athina blogján gondolkoztam, hogy hogyan képes valaki öt évet végigírni, de mostmár azt hiszem tudom. Így.

Az bizonyos munkákrúl..

Alapvetően szeretek dolgozni, akárcsak enni. Míg az előbbi nem, az utóbbi nagyon is meglátszik rajtam, így kb ennyi írható az evés számlájára utólag. Azzal együtt, hogy dolgozni jó és az életben maradás szempontjából szükséges is, vannak jó munkák és rossz munkák is, illetve nem is annyira rossz, mintsem utálatos és kellemetlen munkák. Az utóbbiból tegnap letudtam a penzumomat - legalábbis azt gondoltam. A nap végén hírnök érkezett, hogy ma is lenne egy meló, ráadásul azonnalra kell - ahogy ezt mindenki más el szokta képzelni. A munkák természetrajzában ugyanis az szerepel, hogy ha kapunk egy feladatot harminc napos határidőre, akkor ülünk rajta huszonkilenc és fél napot, majd odalökjük az informatikának, hogy ezt most azonnal oldja meg. Ez a tegnapi, nem tudom mennyire ilyen indíttatásból született, de mivel a dolgok alapvetően így működnek, így meglehet, hogy ez is ebbe a fajtába tartozott. Ma reggel újra hírnök jött és azt hittem, hogy sürgetni akarják a tegnap kiosztott munkát - jól fel is húztam rajta magam előre - de kiderült, hogy a cég szociálisan érzékeny lett és úgy gondolták, ha egy óránál több a mi munkánk vele, akkor inkább megcsinálják ők. Mivel a mi munkánk szervezéssel, programozással és teszteléssel bőven több ennél, így az utóbbi mellett tették le a voksukat. Ilyen még nem történt velem a regnálásom alatt, úgyhogy kellemesen meglepődtem. Egy munka letudva..

Minőségi éhezés

Új kifejezéssel gazdagodtam, hiába, a jó pap holtig tanul. Persze nem kívánok papnak állni, hacsak nem a saját, egyszemélyes vallásom papjává - a többi vallás mind bizonyos fokig vállalhatatlan kötelezettségeket jelent - de ez a kifejezés szempontjából mellékszál. Újra elkalandoztam, gondolatban. Szóval a definíció szerint minőségi éhező az, akinek legalább kétnaponta nem jut hús az asztalára. Persze ehhez illene tisztázni a hús definícióját is, de erről nem szól a fáma. Vajon húsnak számíthat-e a nyomokban húsjellegű anyagokat tartalmazó párizsi is? Nem tudom eldönteni azt, hogy szégyelljem-e magam, hogy megengedhetném magunknak azt, hogy ne számítsunk a minőségi éhezők közé - legalábbis anyagi szempontból, hiszen ehetnénk legalább kétnaponta húst. Igaz, jobbára sertést vagy csirkét - de húsnak az is hús. De valahogy nem visz rá a lélek állandóan annyi húst enni. Annak idején a családomban nem a húst hússal szemlélet dívott, így sokszor volt főzelékféle és tészta is. Mondhatnám azt is, hogy megszoktam a húson kívüliséget is, és bár az állati termékekről nem tudnék leszokni, de ugyanúgy igénylem a zöldfélét és a tésztát is. Azt hiszem, hogy ezután vagy a definíció a rossz, vagy bennem nem stimmel valami..

Emlékezzünk

Amíg él az ember folyamatosan azt hallja, hogy valaki, akit ismert és szeretett, elhunyt. Ez egészen addig tart míg egyszer róla is egy ilyen hír lesz csak valahol. Mondhatnám azt is, hogy ez a természet rendje, de mégis, ha valaki olyan távozik, aki sokak életét tette talán egy kicsit vidámabbá vagy tisztázta le benne a jó és a rossz fogalmát - az megérdemli azt, hogy egy pillanatra megálljunk és elgondolkozzunk, köszönetet mondjunk és kívánjunk örök nyugodalmat neki. Meghalt Kemény Henrik. Nyugodjék békében!

Magozott meggy

A meggy magozva jó. Kár, hogy a fán nem nő ebben a formában, mert sok kellemetlenségtől kímélhetnénk meg magunkat. Az, hogy a mag tulajdonképpen a fa gyermekvállalási szándéka - a lényeg - eltekinthetünk, mert minket önző módon csak a körítés érdekel. Mondhatnánk úgy is, hogy hidegen hagy a fa szaporodási vágya, mert nem az általa elhullajtott magokkal fogunk foglalkozni, hanem ha fa kell, faiskolába megyünk érte. Éppen ezért tehetne a fa egy olyan szívességet, hogy az ellátásért cserébe, legalább a termés egy részét magtalanul neveli. De nem teszi - ebből látszik, hogy a fák is önzőek! Marad a magozás - ha nem akarunk minduntalan valami keményre ráharapni. A magozás egy kellemetlen feladat, mivel a tárgya bele van rejtve a gyümölcshúsba és a legtöbb esetben nem is akar kijönni csak úgy. Ha kézzel csináljuk, a szentkép a falon is meggyes lesz, ha géppel, nem lehetünk biztosak a végeredményben. A gép sokszor csak arrébb tolja a magot, de nem szedi ki. Végső megoldásként megmarad az, hogy hagyjuk a fenébe az egészet és magozott gyümölcsöt vásárlunk. Én is így tettem, de már a második kanálban ott rejtőzött egy helyre kis mag, amit sikerült a turmixgéppel apróra darálnom - ebből is származott a lebukása - így szűrhettem át az egészet, kidobva amúgy a jó kis rostos állományt a darabokkal együtt. Azt hihetnénk, hogy ha egyszer magozottnak árulják, akkor az azt jelenti, hogy nincs benne. A fene ott ette az egészet.

Antitest

A házipatika.com szerint: "Olyan fehérjék (plazmafehérjék vagy immunglobulinok) amelyeknek az a sajátossága, hogy egy adott antigénhez kötődnek; ebből az következik, hogy minden antigénhez csak az ellene képződött antitest kapcsolódik. Az antitesteket -- antigénjeik megjelenésének hatására -- a nyirokcsomókban található jellegzetes fehérvérsejtek, a plazmasejtek termelik." Eddig a tudományos magyarázat - de igazából mindenki tudja azt, hogy az antitest egy olyan férfi vagy női test, akire nem szívesen gondolunk. Nálam ez jellemzően női, hisz engem a férfiak hidegen hagynak, így érzelmi hatásokat csak a fajom nőstényeinek testfelépítése vált ki belőlem. Azt mondják, hogy a férfiak képesek egy pillantással levetkőztetni a nőt - na az antitest az, akit nem fosztunk meg a ruháitól, hanem felöltöztetjük. Lehetőleg minél vastagabb ruhába és végül még egy nagy kartondobozba is és gondolatban teleragasztjuk a dobozát bélyeggel és feladjuk Afrikába. Ez így olyan megnyugtató gondolat..

Isten nem ver bottal

Csütörtökön elveszett a gyerek. De szerencsére meg is lett nemsokára, de az idő elég volt arra, hogy halálra idegeskedjem magam miatta. Edzésre ment és este nyolckor kellett volna találkoznunk a tornaterem bejáratánál, de nem volt sehol. Mivel épp csak elugrottam otthonról, így nem vittem magammal telefont, még szólni sem tudtam, hogy mi lehet vele. Nem volt ott! Amikor bementem a teremhez, ott teljesen vadidegen arcok fociztak, a kölöknek nyoma sem volt. Nem is tudtam mit tegyek. Először beültem a kocsiba, elindultam hazafelé, majd visszafordultam és visszamentem, de ez sem hozott eredményt. Gyorsan hazanyargaltam, hátha nem volt kedve edzésre menni és közben hazament, de otthon sem leltem csak az asszonyt, akit sikerült kiborítani a hírrel, hogy nincs meg a gyerek. Apámnak kellett elvinnie őt a sportra, de apámat sem értük utol. Szerencsére a kölök egyik kollégájának az anyját sikerült felhívni és ekkor tisztázódtak varázslatosan a dolgok. Nem abban a teremben voltak, ahol szoktak lenni, hanem egy másikban - de erről nem szólt senki. Ráadásul a foglalkozás után szülői értekezletet is kanyarítottak, de ezt sem tudtuk. Így, ha még várok a helyszínen fél órát, akkor ki is derülhetett volna minden, de ki tudta mindezt? Erről jutott eszembe mindaz, amikor bulizni mentünk gimis koromban Tahi(tótfalu)ba, de lekéstük az utolsó kompot visszafelé. Igaz akkor telefonálni sem tudtunk, hisz az utcában senkinek nem volt telefonja. Mindenesetre nem értettem, hogy miért csinálnak olyan nagy ügyet a szüleim az egészből. Mostanra leesett..

Közelebb mint valaha..

Láttam egy vicces képet régebben. London közelebb van mint valaha! A képen egy közlekedési tábla volt, amin London 300 kilométerre, Valaha meg csak 250 kilométerre volt feltüntetve, így igazolva a kép címét. Ez jutott eszembe akkor, amikor megláttam azt, hogy egy rokonom megváltoztatta a születési helyét az adatlapján Ausztráliára. Eddig azt hittem, hogy mivel együtt nőttünk fel, mindketten Magyarországon éltünk, de bizonytalanná lettem, hátha mégis ő tudja jobban. Hátha ő mégis Ausztráliában született - ezen esetben nekem is ott kellett születnem - legalábbis minimum a környéken. Mondjuk Tasmániában vagy Új Zélandon. Ha lehet választani, akkor az utóbbi helyen, mert az valahogy közelebb áll a szívemhez, mint egy olyan vidék, ahol ördögök élnek. Már csak egy kérdés motoszkál bennem. Ha mindketten Ausztráliában születtünk, hogy kerültem mégis ide?

Offenzíva

Ahogy annak idején a németek az Ardennekben (1944. december 16-i kezdettel) a nők is támadásba lendültek. Ez nem azt jelenti, hogy fűszoknyás, félmeztelen luau táncosnők kezdtek bekerítő hadműveletbe, hanem, hogy a nej egyre jobban kezd ellenőrzést gyakorolni a digitális tartalmaim felett. Azt már régóta sejtettem, hogy a blogomat olvassa (Szia, Drága!) mindenféle 'véletlenül' elejtett megállapításból, de mára már a facebook oldalamra is tett kritikus megállapításokat. Ahhoz való képest, hogy napokkal ezelőtt fogalmam sem volt arról, hogy neki is van oldala, mára már ott tartunk, hogy kiről milyen képek vannak fenn az oldalamon és ha nincs kép, akkor miért nincsen. Én meg magyarázkodhatok világba. Azt hiszem eljött az idő, hogy jaj legyen nekem..

Kakiszilva

Kaki, de nem szar. Sőt, tulajdonképpen finom. Egyszer már a figyelmem középpontjába került a datolyaszilva (Diospyros kaki) amiről már írtam is. Belátható, hogy latin nevének marketingértéke Magyarországon elhanyagolható, sőt talán nem is tartozik a húzónevek közé - nem ez fogja eladni a termést, ezért erőltetik inkább a datolyaszilva nevet, noha se a datolyához, se a szilvához sem ízben sem alakban sok köze nincsen. Eddig csak messziről láttam, de végre egy áruházban meg is vásárolhattam a gyümölcsöt, igaz ott is khaki néven - ebből is látszik, hogy a kereskedők megalkuvóak. Az események azóta felgyorsultak minálunk. A gyümölcsöt megkóstoltuk, sőt az utódnak turmix formájában is elkészítettem és pozitív visszhangokra talált. Vannak akik azt mondják, az íze a sárgabarackhoz és a szilvához közelít - de ezek az emberek nem tűnnek számomra beszámíthatónak, mert azt bizonyítják, hogy igazából eddig se sárgabarackot, se szilvát nem fogyasztottak. A termés engem a mangóra emlékeztetett, édes volt és hasonló állagú - a vásárolt fajta magnélküli példány volt. Utóérlelve az íze édes és egyértelműen kellemes volt, de nem tudnám valamihez hasonlítani. Kakiszilva íze volt. Amúgy is herótom van azoktól a magukat szakértőnek valló emberektől akik a borban is mindenféle egyéb gyümölcsöket, fűszereket éreznek meg, és ha te nem licitálsz rá, akkor nem értesz hozzá. Azóta már a kertem is büszkélkedhet egy gyönyörű kakiszilva fácskával, úgyhogy a jövő évtől kezdve nem csak a család, hanem a kertünk is rááll a kakitermelésre..

A tárgyak neme

A tárgyak neme fontos dolog a mindennapi életben. Kevesek fedezték még fel, de aki igen, mind haszonnal tudta alkalmazni a gyakorlatban az ilyen irányú tapasztalatait. Tárgyaink néha egyéniséggel bírhatnak, éppen ezért nemük is van. A lányautók például megbízhatóak vagy szeszélyesek, a fiúkban jobban él a versenyszellem, de jobb barátok lehetnek. Tehát, ha az ember megbízható kocsit szeretne, akkor egy középkategóriás, átlagos lányautóval jól fog járni, de ha versenyezne, mindenképpen fiúautót kell választania. Otthonra például a legjobb fűtési megoldás a lánykályha. Sokakban felmerülhet ezek után a kérdés, honnan lehet megtudni egy kályha nemét? A válasz triviális. Egyszerűen nagyobb a szája..

Meghalok

Ez szinte már biztos. Persze, hogy mikor jön el ennek az ideje - ki tudja? Nem akarom siettetni a dolgot, tehát nem jelenti azt ez az aprócska írás, hogy festeni kezdeném a hajam, szar zenét hallgatnék vagy elkezdeném magam vagdalni julienne-re. A jelek, amiket meg kellett volna már régen kapnom arra vonatkozólag, hogy örökké fogok élni - késnek. Ilyen korába már a Hegylakó régen tudta, hogy valami nincs vele rendben, Hancook meg éppen az asztal alá itta be magát valahol, hogy felejtsen. Most nyugtathatnám magam, hogy ez a természet rendje, de azért jó lenne megpróbálni azt, hogy milyen jó sokáig élni. Főleg, ha az ember ezt egészségben teheti. A jelenlegi állás szerint éppen rosszul vagyok, mert beszedtem egy olyan gyógyszert, aminek a mellékhatása egyszer már kiütött - mindezt persze azért, hogy a kórságomat orvosoljam. Persze, ha úgy vesszük, az eredeti betegség sokkal kevésbé zavaró így utólag, mint a megszüntetésére beszedett szer mellékhatása. Az ember nem választhat, pedig jó lenne megnézni azt, hogy kivel mi fog történni. Bár nem tudom, miként kezelném le a helyzetet. A kérdés az, hogy ki akar Everbe távozni? (Who wants to leave for Ever?) Ahogy a klasszikusok is éneklik..

Unalom

Van az unalomnak olyan foka, hogy az ember az addig mélyen lenézett és gyűlölt dolgokat is képes örömmel kezelni, ha az megváltást hozhat a bajára, ha segít kitörni a semmittevés rabságából. Pénteken ITIL előadáson voltunk testületileg. Vezetőink véleménye szerint ez igen hasznos dolog lesz számunkra, így majdnem teljes létszámban megjelentünk a kötelezően ajánlott képzésen. Az előadó, bár a szakmájának kiemelkedő képességű egyede volt, számunkra semmi újat nem mondott. A dolgok nagy része úgy történt ITIL szerint eddig is, hogy nem tudtunk róla, egy része szimplán bevezethetetlen, egy részét pedig a vezetés hozzáállása hiúsíthatná meg. A mellettem ülő kollégámmal felfaltunk minden mozdítható aprósüteményt és kesudiót, de egy másik kollégám olyan szinten nem tudott mit kezdeni magával, hogy magához vette az ügyeleti telefont is, pedig ilyet csak akut elmezavar esetén tenne amúgy. Egyszer, mikor már majdnem mindenki magába volt fordulva és megszólalt a telefon, a kollégám ránézett és azt mondta - 'Hálaistennek!' Ezt olyan meggyőzőerővel tette, hogy negyedóráig fuldokoltunk a röhögéstől, ő viszont mehetett intézni valaki másnak az ügyét..

Azt hiszem

Azt hiszem kevés alkalommal fordult az elő velem, hogy haszontalanabbul töltöttem el egy egész napot mint ma. Egykori oroszórák emléke kísértett bennem - az akkor annyival volt rosszabb, hogy a felelés réme kísértett és nem volt se kávé, se pizza. Itt volt, a téma kb hasonlóan érthető volt számomra mint az orosz nyelv, de volt ebéd - igaz nagy árat fizettem érte. Az agyam olyan mint egy kicsavart szivacs, amit egy hétre még a sivatagba tettek, majd egy tevekaraván meg is taposott.

Szerzetesek

Minden tiszteletem a szerzeteseké. Mármint azoké, akik képesek kimenni a sivatagba és imádkozni, miközben sáskán és vízen élnek. Na nem a sáska és a víz hiányzik, hanem az, hogy milyen sikerrel tudják egyébirányú vágyaikat elnyomni. Bár meglehet, hogy nekik is vannak bűnös gondolataik, csak ez a szál nincs annyira kidomborítva a leírásokban, mint ahogy az sem, hogy hányszor lépett napjában kaktusztüskébe vagy hogyan kergette meg valami, ami úgy gondolta, jobb ma egy sovány szerzetes mint holnap egy kövér. Jó lenne, ha tudnék emelkedettebb dolgokkal is foglalkozni bizonyos, állandóan feszélyező gondolatok helyett, ha bizonyos energiáimat inkább alkotó energiákká tudnám konvertálni, ha már se esélyem se lehetőségem nincsen arra, hogy az előbbiben kiteljesíthessem magam. Azt hiszem kellene egy olyan teázó, ahol lehet még kapni egy kis brómos teát..

Mozi

Moziban voltunk tegnap. Egy kolléganőm hívta fel rá a figyelmem, hogy filmfesztivál van a Corvin moziban és két napon keresztül mindenféle 'extrém' témában vetítenek filmeket. A rendezvénynek volt siklóernyős vetülete is, így azt gondoltam ott a helyem. Zárójelben jegyezném meg azt, hogy tudomásom szerint a szövetségünk küzd azon, hogy a minősítésünkből kikerüljön az extrém szó, ezért rosszul eshet az, ha ilyen tömegrendezvényen együtt van mindenféle egyéb extremitással - de ez úgy látszik a szervezőket nem hatotta meg. Bár a látott filmek közül kettő valóban extrém volt, mert az ernyőzés acro ágával foglalkozott, de ez innentől olyan, mintha a kerékpározást teljes egészében extrém sportnak nyilvánítanák csak a bmx vagy a triál miatt. Bár ha azt vesszük, Pesten nap mint nap közlekedni kerékpárral is meglehetősen extrém. Szóval a filmek. Egy acro kisfilmmel kezdődött, ahol fiatalok festői környezetben bohóckodtak a levegőben. Szemmel láthatóan jól érezték magukat - én kevésbé, mert borzalmas volt a hangerő - a zene jó volt - na de akkor is. Lelki szemeim előtt füldugók lebegtek, vagy pedig a hátimotorosok fülvédője. Nem gondoltam volna, hogy munkavédelmi felszerelést kell hozni egy egyszerű filmelőadásra. A második film volt az esemény csúcspontja, a Hanumán airlines c. film, amiben két sherpa nem csak felmászik a Mount Everestre, hanem siklóernyős tandemmel le is jön onnan. A film lélegzetelállítóan gyönyörű, a sherpák nagyon jópofák és kedves népek és borzalmasan beszélnek angolul. Igaz én is, így csak a mondanivaló egy részét értettem, de a látvány kárpótolt mindenért. A harmadik film egy magyar acro világbajnokról szól, aki pár rövid percben elmondta az élete történetét. Szerintem mondott pár sületlenséget is a siklóernyőzésről ami szerintem nem úgy van, féltem is tőle, hogy ennek hatására le leszek tiltva a repülésről, de úgy látszik a nej is megtanult disztingválni már. De hát aki kétszeres világbajnok az azt mond amit akar. Összességében mindenképpen megérte a beutazás, a hatalmas tömeg és a gyalázatos szervezés ellenére is. Ma még lesz egy alkalom, aki teheti nézze meg a Hanumán airlines-t. Kihagyhatatlan..

A nagytehetségű férfi

Néha hétköznapi gondolatok is az eszembe jutnak, főleg, ha különösen nagy rejtéllyel találkozhatok szemben. A férfi wc-ben, bárhányszor betérek, a piszoár tele van sárgával. Ha én használom, rendre működik az automata öblítés, ha dolgom végeztével megfordulok és távozom, pedig szerintem nekem sincs okom különösebb panaszra. Ebből következik, hogy van valaki, (lennie kell!) akinek nem kell közel állnia a fajanszhoz - ha egyszer nem érzékeli őt az infra, tehát lennie kell egy nagytehetségű palinak a környéken. Fogalmam sincs ki lehet az, de másképp nem tudom megmagyarázni a dolgot.

Gyermeki gondok

A hétvégén práznyik volt. A családi ünnepeken összejön a szűk rokonság, az a rész, aki el bírja egymást viselni. A mi családunk elég furcsa - legalábbis a hagyományos családfelfogás és modell szerint. A szüleim elváltak - ez eddig szinte teljesen természetes - de apám egy olyan fiatal/öreg nővel él együtt, aki velem egykorú, sőt egy lánya is született tőle, aki a gyerekem nagynénje, noha az utódom legalább nyolc évvel idősebb nála. Nem tudom ez mennyire szokványos - mármint az, ha az ember és a testvére között negyven, a gyereke és a nagynénje között nyolc év különbség adódik. Rendeltem egy könyvet antikváriumból - Vác '56 címmel, ami az ötvenhatos eseményeket mutatja be a szülővárosomban, levéltári dokumentumok alapján. Nagyon tetszik a mű és tetszik benne a nagyapám története is, akit ebből a könyvből tudok csak megismerni - sajnos őt az életben viszonylag keveset láthattam, pedig igazán érdekes és gerinces ember volt. Remélem, hogy a szervezetem kalciummegkötő képességét tőle örököltem. Szóval, az ünnepségen nézegettük a művet (két kötet, képekkel illusztrálva) és apám mutatta új feleségének büszkén a nagyapám képét - ő az apósom. Erre a neje azt mondta, hogy ja. (Furcsa dolog büszkének lenni a volt feleség szüleire, miközben kinyilvánítottuk azt, hogy nem tudunk egymással élni. Vagy csak nekem az?) Adtam apámnak egy autóakkumulátort - még a nyáron vettem, de azóta sem használtam és tönkrement volna, így neki jól jön, különösen mert az övé meg éppen most mondta be az unalmast. Ezt legalább jó szívvel adhattam neki, úgyis rengeteget segített rajtam régebben más dolgokban. A könyvet elvitte magával - kicsit rosszul esett, hogy nem kérte el, csak azt mondta, hogy ezt ő elviszi - de ezt az öregség számlájára kell, hogy írjam azzal együtt, hogy szívesen adtam. De amikor összekészítette a holmiját, az akkumulátor tetejére lazán rátette a kölcsönbe 'kért' könyveket. Könyvet egy savas autóakkumulátor tetejére. De ki vagyok én, hogy apámat figyelmeztessem?

Álmok

A hétvégén álmodtam valakiről, nem is egyszer. Gondoltam rá, írok neki, megkérdezem hogy van mostanság. De mire beértem és a gondolatot tett követhette volna, az eszembe jutott, hogy általában nem szokott válaszolni, de ha ír is, hetek múlva és csak pár szót vagy mondatot, úgyhogy úgysem leszek tőle okosabb. Azt hiszem hagyom is a fenébe az egészet. De legalább már nem bánt annyira a dolog. Ez az élet rendje.

Megható

Szeretem a kölköt. Azt hiszem ő a kevés dolgok/személyek közül az egyik, akit igazán szeretek. Problémám az, hogy nem tudom kimutatni az érzéseimet igazából, de legbelül csordultig vagyok szeretettel. Tudom, hogy ez hülyén hangzik, de akkor is ez a véleményem magamról. A hétvégét a kölyök egy tanulássegítő tanfolyamon töltötte. Azért vittük oda, hogy háborgó lelkiismeretünket megnyugtassuk, hogy mindent megteszünk a jövőbeli érvényesüléséért. Mert rajta azt láttuk, hogy a jövő egyelőre nem igazán érdekli. A tanfolyamon le kellett rajzolni a számára fontos dolgokat pár vonallal. Ezt még aznap este a vacsoraasztalnál mesélte el, hogy lerajzolta a házat, saját magát és az apát. Amikor az anyja durcásan megjegyezte, hogy persze ő ki lett hagyva, akkor azt mondta, hogy őt is odarajzolta, csak most elfelejtette megemlíteni. Diplomatikus a kölök! A tanfolyamon megnéztem azért ezt a rajzot. Csak ő volt rajta és én. Elérzékenyültem tőle, még ha nem is látszott..

Leszarom tabletta

Már régebben is írtam róla, de azt hiszem megtaláltam ezt a szert. Régebben alvási problémákkal fordultam a háziorvoshoz, ugyanis elaludni bármikor el tudtam, de hajnalban felriadtam és onnantól kezdve ébren töltöttem a reggelig hátralévő időt, mert az agyam elindult és a gondolatok kergették egymást, így nem tudtam visszasüllyedni az álmok tengerébe. Meglehetősen kellemetlen tud az lenni, ha az ember nem alszik eleget, főleg úgy, hogy az alvókámmal sosem volt eddig igazán probléma. Az orvos adott rá gyógyszert és már nyugodtan átalszom az éjszakát, sőt ha valami szervi okból felriadok, bármikor újra el tudok szunnyadni. Viszont egy olyan pozitív mellékhatását is érzem, hogy az eddigi, problémát jelentő lelki gondjaim is megoldódni látszanak. Az állandó keresést (és az ebből következő visszautasítást) illetve a félelmeket elfelejthettem. Rengeteget görcsöltem azon, hogy azok az emberek, akiket barátaimnak szerettem volna hinni nem viszonyulnak hozzám kölcsönös érzésekkel - most meg egész egyszerűen nem izgat, mert nem érdekel. Egyszerre alszom jól és nyugodott meg az életem. Ezt mondják úgy, hogy kettőt egy csapásra. Ez ám az eredmény!

Ginko biloba

Hallgatom a rádiót és rendszeresen megy egy reklám, amiben a fenti növény nedvét, mint az elme táplálékát írják le. Érdekes ez a fa a 'hülye' alakú levele miatt és amiatt, hogy kétivarú, a gyümölcsének átható macskakaka szaga van. Ezért mindenhova a fiúnövényt ültetik csak, megelőzve a kellemetlenségeket. Ez az elme tápláléka dolog is izgat, mert azt hiszem rám is rámférne egy kis szellemi étkezés. A munkahelyemen az utóbbi időben mindig egy ginkófa alatt parkolok, így rendszeresen telemegy az autóm lehulló levéllel. Eddig csak lesöpörtem ezeket a leveleket, lehet, hogy inkább meg kellene ennem?

Támadnak a nők!

Eleddig csak a gombák támadtak. A peronoszpóra öles léptekkel közeledett illetve nesztelenül kerülgette a kiskertemet. Mára a nők is támadásba lendültek. A gyerekem újságolta, hogy burkolt ajánlatot kapott egy lánytól, hogy esetleg hazakísérné-e őt a suli után? Épp tegnap hallottam fél füllel egy rádióműsort, amiben a fajunk emancipált és a kevésbé emancipált nőstényei vitatták meg a férfiak szerepét az udvarlásban. Egy hölgy éppen azt fejtegette, hogy igenis a pasi tegye meg az első lépést, ha tetszik neki egy nő. Nos, ez valóban így célszerű, de épp azt a lépést felejtette valahogy ki, hogy mi van akkor, ha a nőnek tetszik egy férfi, de a férfi nem veszi őt észre? Ilyenkor szabad-e, lehet-e szólnia? Úgy gondolom, hogy igen. Persze nem kell átvennie a pasi szerepét, de vannak biztosan remek női praktikák arra, hogy lehet úgy lépni az elsőt, hogy mégse tűnjön annak, hogy a lány a szendeségét mégiscsak megőrizhesse. Így állunk most mi is, kíváncsian és érdeklődéssel várjuk a gyermek első szárnypróbálgatását a lányok terén. Csak össze ne törje az a lány az utód szívét durván. Ezen esetben kénytelen lennék a hölgyet valami gomba elleni szerrel megpermetezni. A kiskertben már bevált..

Kenyérsütőgép

Az elmaradt pizzás vendégség kapcsán szállt meg a szentlélek és jutott eszembe, hogy a méltatlanul mellőzött kenyérsütőgépünk (Mióta a pékség mellett lakunk egy utcányira, nem vettük elő. Ebből látszik, hogy jobb üzlet a pék mellett lakni, mint a Bosnyák téri piac mellett. Piacra ugyanis nem szerettem, pékhez viszont szívesen járok, ráadásul így nem nekem kell a kenyérsütőgépet mosogatni sem.) képes dagasztásra is. Kipróbáltam és meglepő, de működik is. Csak beleteszem a hozzávalókat és megnyomok egy gombot és sípol ha kész. Bámulatos hol tart manapság a tudomány! Már csak azt kellene megtudni, hogyan lehet birkavesével földrengést előidézni..

Bunkók napja

Pénteken országolni voltunk a gyerekkel. A telken vízteleníteni kellet, majd beugrottunk Siófokra egy kis áztatásra és hazafelé vásárolni az esti vendégségre. Számtalan helyen kerültem konfliktushelyzetbe - mármint olyanba, ahol valakinek engednie kellett. Akkor épp olyanom volt, hogy mindig hátraléptem és udvariaskodtam másokkal. Legyen az tinilány, vagy velem egykorú, autóval közlekedő vagy éppen gyalogos. Nem azért mondom, mintha hálát várnék érte, de pénteken feltűnően sokan nem köszönték ezt meg. Az emberek hallgatólagosan tudomásul vették vagy eltűrték a feléjük irányuló gesztust, mindenféle jelzés vagy kölcsönösségi szándék mutatása nélkül. Meglepő volt. Ha lenne olyan nap a naptárban, hogy bunkók napja, akkor azt szinte biztosan most ünnepelhették..

Találkozás

Találkoztam ma valakivel akit régóta ismerek. Illetve azt hittem, de mostanság inkább azt képzelem, hogy talán sohasem ismertem igazán. Azt is hittem, hogy jó viszonyba voltunk, de ahogy az ismeretség, ez sem bizonyult igaznak. Már a neki írott születésnapi üdvözletekre sem reagált. Furcsa volt most élőben látni. Keresztülnézett rajtam, mintha levegő lennék, észre sem vett. Legalább konzekvens..

Elmaradt vendégség

Tegnap vendégeket vártunk. Ezért siettem is haza, be kellett vásárolni a vacsorához - mert ugye milyen alkalom az, amikor jönnek hozzánk és nem tudunk étekkel kedveskedni a hozzánk betérőnek. Már jóelőre elhatároztam, hogy pizzát fogok sütni. Van egy egyszerű és jól bevált alapreceptem, és a többi már csak a díszítés, illetve a sajt dolga. Amikor hazafelé autóztunk, jött a hírnök, hogy mégsem jönnek, mert koncertjegyük van aznapra, úgyhogy mivel mi csendes vacsorát terveztünk, nem mi nyertünk. Cserébe viszont ma saját pizzát ebédelek.

Köd

Manapság egyre gyakoribb reggelente a köd. Mintha a természet szokatlanul szemérmes lenne ilyenkor - Vetkezem, kérlek ne nézz ide! Vastag lepelbe burkolódzik a táj. Az emberek egy része mint bosszantó tényezőt éli meg a ködöt, mivel akadályozzák őt a szabad mozgásban. Többek hajlamosak úgy gondolni, hogy minden kizárólag őértük van - ilyenkor úgy tesznek, mintha a környezet fellázadt volna ellenük. Hogy történhetett mindez? - merülhet bennük fel a kérdés. Pedig lehet nézni a dolgok jó oldalát is. A köd szép is tud lenni, ahogy átsejlik rajta a kelő nap fénye, vagy ahogy lustán áthömpölyög a hegyeken, takaróként lepve el a völgyeket. Akár csak a sárkány lehelete az Excalibur filmben, amikor Uther király épp élete nagy lépésére készül a varázsló segedelmével. Mintha Merlin is itt kódorogna ilyenkor..

Kilométerhiány

Amióta mobiltelefonom és feleségem egyszerre van, az életem csupa rohanás. Rendszeresen kapok utasításokat a távolból és a készülék ilyenkor természetesen a lakás másik pontján van éppen. Ha magammal hordom, hogy emígyen cselezzem ki a sorsot, akkor sosincs rá szükség, de ahogy távolodom tőle, úgy nő az esély a hívásra. Azt hiszem néha, hogy valaki rossz tréfát űz velem, hogy állandóan futásra kényszerít, pedig pont ez a sport az amit kiváltképp nem szenvedhetek..

Emlékezés napja

Elmúlt a halottak napja. Tudom, ezen a napon kívül mindegyik lehet az, hiszen az elmúlt szeretteinkre bármikor gondolhatunk és rég meg is ette a fene az egészet, ha csak kötelességből az év egy napján emlékezünk csak rájuk. A temető ilyenkor kivirul. Tele lesz élettel, lobogó lángokkal és friss virágokkal, hálájukat lerovó élőkkel a hallgatag halottakon kívül. A gyerekem azt mondja, hogy utálja a temetőket. Nos a temető, a halál ugyanúgy az élet része, ahogy a születés vagy az esküvő. Biztosan tudhatjuk, hogy aki megszületett, egyszer majd ide fog kerülni - ez az élet rendje. Máshol és máskor is lehet (sőt talán kell is!) emlékezni, de ilyenkor talán itt a legjobb. Igaz, ez csak egy külsőség, egyfajta magamutogatás, amikor a többi embernek bizonyítjuk azt, hogy mi mennyire figyelmesek vagyunk. A szívünkbe senki nem láthat bele, pedig az igazi titkok ott rejtőznek..

Füred

Füreden jártunk a közelmúltban. Nem először és talán nem is utoljára. A látnivalók közül (Pl Annagora élménypark, vagy a baljós emlékű görög falu, esetleg a füredi móló), kimagaslik a századelő, illetve tulajdonképp a múlt század és az azt megelőző idők balatoni nyaralósora, ismert művészek villái, többek között Jókai Mór nyaralója is. Utóbbi nagyon szép állapotban marad fenn. Érdekes volt az időutazás, néha úgy tűnt, hogy mi vendégek vagyunk csak és Jókai bármelyik pillanatban hazajöhet. Az idő mintha megállt volna abban a pillanatban, amikor elhagyta a nyaralót - ez is nagyban hozzájárul a hely varázsához. A falak, a berendezés, minden tele van az író szellemével - azt hiszem kevés hely van, ami ilyen hatással lett volna rám valamiért. Ide legalább még egyszer el kell mennem - ezt másnak is csak ajánlhatom..

A villa kívülről szépen fel van újítva, a park ápolt. Körbejárva az épületet már látszanak kisebb hiányosságok, a kertben állatok sziluettjei jelzik azt, hogy az író feltehetőleg nagy állatbarát volt.

Az asztal, ahol Jókai alkotott. Többek között itt írta az Aranyember c. munkáját is. A vitrinben lévő tárgyak a saját tulajdonában voltak, a szabadon állóak pedig a korából származó relikviák. Persze az íróasztalt nem tették üvegkalitkába, pedig állítólag az íróé volt az is.

A hálószoba is olyan, mintha várná vissza Jókait és a feleségét, Róza asszonyt. (Már csak ezért sem lehet belőlem nagy író, mert az én ágyam nem így néz ki felkelés után.)

A gyerekszoba tűnt nekem egy kissé sterilnek - bár akkor a népek még nem az Ikeában vásároltak, de nehéz elképzelni, hogy itt egy gyerek volt szabadon engedve - ismerve a harctéri körülményeket, ami egy kölök garázdálkodásával jár. Igaz, nem is volt igazi gyerek, csak egy lány. Azoktól persze ez kitelik..

Az ebédlőasztal uzsonnára terítve. Megtudhattuk, hogy a napi ötszöri étkezés teljesen természetes volt, de míg a tízórai jobbára a férfiak kiváltsága, az uzsonna inkább a nők lehetősége volt a társasági életre és a beszélgetésekre.

Ez a kép, ami szigorú szakmai okok miatt került rögzítésre. Azt hiszem, ilyen nickkel ezt nem lehetett nem lefényképezni. Kötelező darab..

Megfelelési kényszer

A gondolat a mai írásom témájaként fogmosás közben/előtt jutott eszembe, amikor ránéztem a fogkrémes tubus végsőkig kifacsart és megbecstelenített tetemére. Alapvetően nem vagyok egy pazarló típus és szerintem megfelelően el szoktam használni a fogpaszta utolsó morzsáit is. De ez csak az elmélet - gyakorlatban a nej amikor ránézett egy általam kidobásra ítélt göngyölegre, kijelentette, hogy az még szinte tele van és rengeteget ki lehet még belőle nyomni. Azóta a technika beépült a köztudatba és épp most került újra napvilágra bennem, amikor negyed óráig masszíroztam és ugráltam felváltva a tubuson, hogy az utolsó borsónyi adagot lefejhessem a tokból. Lassan már tényleg megérik a kidobásra - bár tartok attól, hogy a nej megállapítja, hogy ebben még rengeteg van..

Sparhelt olcsón

Olvasgatom a blogomra mutató keresőkifejezéseket és az utóbbi időben a 'Szex a természetben' sikerét inkább a 'Sparhelt olcsón' kezdi felváltani. Azt hiszem ez a tárgyak felértékelődését jelzi inkább, esetleg azt, hogy az erdők kényelmetlenné és hideggé váltak mostanság és mindenki inkább melegségre vágyik. Ezúton szeretném azonban jelezni az érdeklődőknek, hogy nem vagyok olcsó, úgyhogy ezt ne nálam keressék. Meg fogom kérni az áram, legyen az egyen vagy váltakozó - édesmindegy!

Fejfájás

Az elmúlt héten folyamatosan fájt a fejem, néha elég kibírhatatlan módon. De a hét elején inkább akkor kezdte, amikor bejöttem a munkahelyemre - ezt meg tudtam magamnak magyarázni legalább, a folyamatos gondokkal, de mostanában akkor kezdődik, amikor hazamegyek. Lefekvéskor meg szinte másra nem is tudok gondolni, mint arra, hogy a párnára hajtsam a fejem, még olvasni sincs kedvem, pedig remek új könyveket vettem. A fene sem érti ezt..

Impotens lettem

Legalábbis álmomban egyelőre. Már egy ideje, történjen bármi, nem tudok olyan, igazi férfiasat álmodni. Ilyenkor sosem az lesz a vége mint ami egy meztelenkedős film producerének eszébe juthatna ha egy új filmre gondol, hanem valahogy lecseng a dolog. Ma sem szerepeltem túl fényesen egy roppant nőies, egy szál függönybe öltözött nő előtt, így ő inkább a barátomra hajtott rá, én szégyenszemre el kellett, hogy kullogjak onnan. Azt hiszem valahogy rá kellene vennem magam, hogy szexológusról álmodjak valamelyik éjszaka..

Otthagytam

Amikor a pszichomókusnál jártunk, megbeszéltük vele, illetve ő javasolta első lépésként azt, hogy adjunk nagyobb önállóságot a gyereknek azzal, hogy próbáljuk nagyobb önállóságra nevelni. Legalább reggelente úgy, hogy maga oszthassa be mikor mit csinál, ne pedig mi hajtsuk (és idegeskedjünk, hogy nem teszi). Két sarokpont van ezért, az ébredés ideje, illetve az indulásé. Az autó 7.40-kor indul a ház elől, ha benne ül, akkor elviszem. Ma külön szóltam neki (megszegve a szóbeli egyezségünket a nejjel), hogy tudja-e, mikor indul az autó. Tudja, mondta ő. Már a kocsiban ültem, amikor többször kinézett az ajtón, hogy vagyok-e még. Vártam, az idő pedig múlt. Így is két perccel tovább vártam - megindokolva magamnak a késést - de végül aztán mégis otthagytam. Két perccel így is tovább vártam rá, mint kellett volna és nyoma sem volt. Meglátjuk, hogy tanul-e belőle..

Beoltva

Oltva vagyok. No nem abban az értelemben, ahogy manapság a fiatalok használják ezt a szót - furcsa ezt így leírni, hogy fiatalok. Persze magáról az ember sokáig elhiszi azt, hogy fiatal, mert belülről nem ráncosodunk olyan gyorsan, mint ahogy az kívülről látszik, de az első kulturális sokkon - amikor egy fiatal gyerek csókolom-ot köszön - már réges-rég túl vagyok. Tegnap beoltattam magam influenza ellen. Azt hiszem éppen elég bajom van ahhoz, hogy még egy jó kis fertőzés is elkapjon, úgyhogy inkább a preventív hozzáállás mellett tettem le a voksom. Épp most olvastam, hogy az is lehet, nem fog igazán használni ez a megelőzés, de majd meglátjuk. Ha hülyeség ellen is lenne védőoltás, azt hiszem az elsők között állnék sorba azért is. Sőt, azért még inkább..

Gyerekgond

Azt hiszem túl sokat agyalok a gyereknevelésen. Azt hallottam, hogy a gyerek magától is felnő, ami igaz lehet, mert más minden gond nélkül életre hív egy csomó porontyot és néha még arra sem fordít gondot, hogy mit adjon nekik enni vagy mit adjon rájuk - erre én jövök a saját apró hülyeségeimmel, amik végül is elhanyagolhatóak a táplálkozás problémájához képest. Persze az az ő gondjuk ez meg az enyém. Ráadásul ha én nem oldom meg az enyémeket, attól az övék sem fog megoldódni magától. Szóval a gyerek felnő és a családi példát viszi tovább. Sikeres embereknek sikeres gyerekei lesznek, a lúzereknek meg lúzer. Ebből a környezetből elég nehéz kitörni - tulajdonképp erről szól az Adrian Mole regényciklus. Magunkat kell nevelni elsősorban - pont ez az, ami most engem leginkább foglalkoztat. Nem vagyok késésben már ezzel?

Garanciális

Azt mondják, hogy az ember csak a harmincas éveiig garanciális csupán. Úgy látszik, hogy a jogszabállyal trükközést nem az ügyes kereskedők találtál ki, hanem már a természet is sikerrel alkalmazza. A dolgok rendszerint nem romlanak el garanciális időn belül, sőt, ha szerencsénk van utána se sokkal. Viszont minél távolabbra kerülünk a lejárat napjától, úgy derülnek ki a gondok, recsegni és ropogni kezdenek az alkatrészek. De míg egy tévéből az ember vesz egy másikat, ha van rá pénze, de mit csináljunk egy rossz bal lábbal? A felkelést vele - leszámítva? Azt hiszem megette a fene az egészet..

Dilemma

Láttam egy filmet egy tudományos csatornán. A címe 'Megáll az ész!' volt, és ami azt illeti az enyém meg is állt tőle. A színekről volt benne szó és arról, hogy a valóságban nem is léteznek, csak az agyunk állítja elő számunkra ezeket. És hát az agy is gyarló, könnyedén be lehet csapni mindenfélével - ahogy a filmben ezt be is bizonyították. Szóval, a fehér póló, amiben ma bejöttem dolgozni - csupán egy látszat, az agyam keltette vízió, lehet, hogy tulajdonképpen lila, vagy sötétkék, de mi emberek ezt a színt fehérnek látjuk. Megdöbbentő!

Kilátásaink

A dns technológia fejlődésével azt hiszem le kell mondanunk lassan a szaporodásban elfoglalt pozícióinkról - jutott eszembe egy lapraszerelt bútor összeállításánál. De mi lesz akkor, ha közben kialakul az a szupernői egyed, aki össze tud egyedül rakni egy ikeás szekrényt amellett, hogy mint nő is megállja a helyét? Létezésünk minden értelme abban a pillanatban lesz semmivé, mint egy kipukkanó szappanbuborék. Szóval azt hiszem lassan dugdosni kell a szerszámokat is..

Pszichomókus

Pszichológusnál jártunk. Illetve nem is annyira mint pszichológus vettük igénybe, hiszen ő nem gyógyító elsősorban, hanem problémamegoldó. Nem a szó Ponyvaregényi értelmében az, de talán segíthet bennünket eligazodni a gyereknevelés útvesztőjében. Eddig javarészt arra támaszkodtunk amit otthonról hoztunk, beleértve persze a saját gyermekkorunk általunk látott és érzett hibáit és erényeit is, de fennakadtunk azon, hogy már nem olyan a világ mint akkor, a példák csak korlátozottan használhatók és a gyermek nem pont mi vagyunk. Szóval a dolgok egyre látványosabban kezdtek félrecsúszni, a legjobb igyekezetünk ellenére. Gond van a tanulással - és ez most kezd igazán kicsúcsosodni, hogy a gyermek a kamaszkor küszöbére került. Szóval, megismerünk egy kedves és megértő embert, akivel jót beszélgettünk. Kiderült, hogy bár a kölköt vittük el, de mégis minket változtatott meg egy kissé ez az egész. Azt hiszem, a legnagyobb szeretet is képes valamit tévútra vinni valamit, mert másképp adom én ezt és a másik egész másképp érzi ezt át, vagy gondolja ezt egyre természetesebbnek.

Borzolás

A wikipedia szerint: A borz (Meles meles) a ragadozók (Carnivora) rendjén belül a menyétfélék (Mustelidae) családjába tartozó faj. Ez a faj a borzformák (Melinae) alcsaládjának névadó tagja és egyben az alcsalád legismertebb faja is. Hogy alcsaládbeli rokonaitól elkülöníthető legyen gyakran használják rá az európai borz vagy az eurázsiai borz elnevezést is.

A borzolás kifejezés tehát eredeztethető lehetne a bozzal végzett munkából is, de momentán egyáltalán nem erről van szó. Nem mintha nem szeretnék egy borzot, de bár azt mondják remek háziállat, azaz háziborz lehet belőle, a gyepet ápolni mégsem lenne képes. Vagy ha igen, félek tőle, hogy nem pont ugyanarra a tevékenységre gondolnánk ápolás alatt. Számomra a borzolás a fű - avagy az a szép zöld gyep - illetve a pázsit szellőztetését jelenti. Mióta van géperejű szellőztetőnk is, nagyobb örömmel végzem el ezt a munkát egy évben kétszer. Már nagyon ideje volt, így a tegnapi nap ejtettem meg ezt a műveletet. Több mint egy köbméter száraz füvem lett a művelet eredményeképp, ami nem is jelent akkora számot, mint az, hogy több mint 10 darab 150 literes szemeteszsákot vittem el megtelve a közeli zöldhulladék lerakóba. Tegnap gyönyörű idő volt ehhez, csodás keleti szellő fújt és gyakran gondoltam arra, hogy ma , ha így marad, repülni is fogok. Nos a szél megmaradt, de mivel esett, így el kellett halasztanom a röpködést, helyette gyepápolás következett, talajfertőtlenítés és trágyázás képében. Azt hiszem jövő tavaszig már csak nézni fogom a füvet. Aztán kezdődik minden elölről.

Aki nem

Aki nem dolgozik, nem is hibázhat. Ma hibáztam, mert azt hittem, hogy azért kaptam meg egy feladatot, hogy önállóan oldjam meg - tévedtem. A helyes megoldás az lett volna, ha a megfelelő csatornára küldöm az általam kigyűjtött adatot és nem pedig a valódi címzettnek. Én hibám, egy percet sem tagadom. Az az érzésem, hogy egyszer még tényleg ki fogom magam rúgatni innen, pedig szeretek itt dolgozni..

Megnyugvás

Tegnap hallottam (a nej tolmácsolásában) egy történetet Vekerdy Tamás könyvéből egy részletet, amiben egy pszichológus bácsi még az ötvenes években a paranoia jeleit kezdte magán észrevenni. Úgy érezte, hogy figyelik, sőt követik is, de ez utóbbi nem volt annyira egyértelmű. Egy kollégájához fordult vizsgálatért illetve konzultációért, de az sem tudta megnyugtatni őt arról, hogy nincs semmi baja. Megfigyelési időt kért és további vizsgálatokat. Mígnem egy szép napon a bácsit elvitte az ÁVO. Nagy megnyugvás volt ez neki, mert végre bebizonyosodott, hogy mégsem őrült meg. Több tanulsága is van a dolognak. Az mindenképpen, hogy attól még, hogy paranoiásnak tartod magad, még korántsem biztos, hogy nem üldöznek. Illetve mindenkinek szüksége van megnyugvásra akkor is, még ha az egy kicsit fáj is..

Levendula túra

A levenduláról a Wikipédia ezt írja: A levendula (Lavandula angustifolia) az árvacsalánfélék családjába tartozó, a Földközi-tenger mellékéről származó, nálunk is termesztett félcserje. Virágai kékeslilák vagy mélylilák, a növény felső részén virulnak. Elég csak megfogni őket, és kezünk egész nap illatos marad. Tihanyban nagy hagyománya van a levendulának illetve az ebből készült különféle főzeteknek, aromáknak, olajoknak. Ezúton állapíthatjuk meg, hogy a község ezek szerint nem tartozik a molybarát helyek közé. De ez legyen a molyok problémája. A nej már egy ideje rágja a fülemet azért, hogy nézzük meg a tihanyi Levendula házat, mert az milyen jó. Már több ízben majdnem elindultunk a látására, de valami miatt eddig sikerült kihagyni. De semmi sem tarthat örökké, így a halogatás sem, tehát az elmúlt hétvégén felkerekedtünk, hogy ledolgozzuk ebbéli restanciánkat. Csalódás volt. Lévén az ár kicsit magas a tartalomért - hármunknak kétezer forint volt a beugró - ezért járt egy kb. öt perces filmvetítés a környék csodáiról és geológiai kialakulásáról. Utóbbiban a vulkáni terror kifejezést egy kicsit erősnek tartottam, de lelkük rajta. A kiállítás viszont egyértelmű csalódás volt, kicsi és szegényes. Volt egy majdnem működő vulkán is, amibe be lehetett sétálni, de nem volt benne semmi érdekes. Időnként úgy csinált, mintha működne, de elég bánatosan tette és az első meglepetés után inkább zavaró volt, mint látványos. Ha pont ott vagyunk Tihanyban, érdemes talán megnézni, de ezért odautazni egyértelműen kár.

Kicsi is, kiállítás is. De legalább a miénk.

Műnádasban műmadár.

Víg molnár

Azt hiszem mindig is jobb volt vidám környezetben dolgozni, mint búval terhelten. Mi is alapozhatná meg a jókedvet, mint egy kiadós ebéd? Teli hassal máris könnyebb az élet, és a hason túl a világ is kerekebbnek tűnik. Gondolom így érezhetett a csopaki molnár is, ami után csárdát is neveztek el róla. A hétvégén épp arra jártunk és mivel ránk is nagyon ránk fért már egy jó ebéd, betértünk oda. Elsődleges (és egyedüli) szempont volt a választásnál, hogy olyan helyen álljunk meg, ahol sokan vannak - itt tele volt a parkoló, ami a koraőszi időszakban meglehetősen jó jelnek tűnt. Hangulatos körülmények között, a bágyadt őszi napon, a teraszon költöttük el a kicsit késői ebédünket. Az étel nagyon ízletes volt és nem is túl drága. Én egy legényfogó levest ettem cipóban tálalva - be kell vallanom, hogy engem megfogott - sajnálom, hogy az edénye felét ettem csak meg. A nej egy krumplikrém levest, márványsajttal - nagyon eltalált párosítás volt. Másodjára resztelt máj dödöllével, illetve egy grillezett camamber vörösborban főtt körtével és áfonyalekvárral, rizzsel érkezett. A helynek nagyon finom házi szörpválasztéka is van. Mindenkinek csak ajánlhatom, ha arra jár - de megkockáztatom, hogy csak ezért is érdemes egyszer elmenni oda. Azt hiszem legközelebb megeszem az egész levesestányért, ha arra járok. Vérzik a szívem azért a finom cipóért..

Autót vezettem

Az autó fogalma erősen relatív és szubjektív fogalom. Ha abban az értelemben vesszük, hogy a jármű, amire B kategóriás jogosítvány szükségeltetik és alkalmas 'A' pontból 'B' pontba szállítani a porhüvelyünket, akkor persze sokminden tekinthető autónak. Míg Trabantom volt vagy a nej kispókját vezettem, addig számomra azok a járművek közelítették erősen azt a kifejezésbeli jelentést, de tulajdonképpen a mostani autómmal is meg voltam elégedve. Egészen a szerdai napig, amikor új dimenzió jelent meg előttem - a szerethető kütyükkel feleslegesen telizsúfolt nagy és csillogó vas. Alkalmam volt kipróbálni egy Infiniti M30d géperejű járművet. Be kell vallanom, azelőtt, hogy az 'Élőben a városból' blog facebookos sorsolásán ki nem húzták a nevemet azt sem tudtam, hogy van ilyen autó. Pedig a parkolóban elég valószínűnek látszott az, hogy létezik. Tekintélyparancsolóan állt és fénylett mint Salamon tisztessége - úgyhogy immáron organoleptikusan is meggyőződhettem arról, hogy az egész nem csupán egy olcsó marketingtrükk. A blog házigazdája invitált meg egy kis beszélgetésre először csak az autóban, majd a forgalomban is. Ő igazi profi azon kívül, hogy első látásra szimpatikus volt - igaz nem most láttam őt először - de képes volt kihúzni belőlem egy több mint egy órás folyamatos beszélgetést, ami lássuk be, ismerve magamat tényleg kész csoda, akár csak az autó. A jármű mindenre képes, ha főzni is tudna, azt hiszem elvenném feleségül. Automata váltóval szerelt, de nagyon ügyesen kapcsolgatott és azt hiszem, elmúlt a viszolygásom az automata váltós autókkal kapcsolatban - bár néha ösztönösen nyúltam a váltókar után, szerencsére kuplungolni sosem akartam, előtte mindig bevillant, hogy hol is ülök. A középkonzol monitorán tolatáskor megjelent a hátulsó világ képe, belerajzolva az autó körvonalaival és a kormány állásától függő fordulási ívvel. Kiálltunk a parkolóból és bevetettük magunkat a forgalomba. A jármű jól gyorsult és könnyű volt terelgetni a több mint két tonnás tömeget. Az autópályára tértünk ahol Gödöllőig mentünk el, majd tértünk vissza. Az autóban van sávelhagyás érzékelés, ami finoman visszatuszkol a sávunkba, ha netalán elbambulnánk vezetés közben, van holttér figyelés a külső tükrök mellett és automatikus követési távolság ellenőrző. Ez az ami a legjobban tetszett. Folyamatosan méri az előttünk haladó autó távolságát és ha túl közel mennénk hozzá, automatikusan fékez. Ezzel és a sávelhagyási rendszerrel le lehetne autózni szinte úgy a Balatonra, hogy be kellene állni egy szimpatikus autó mögé, benyomni a gázt, és uccu. A vezetési élmény kiteljesítését számos extra fokozza, kezdve a hangrendszertől a hűtött fűtött ülésekig és a többzónás klímától az ezerféleképp beállítható ülés- és kormányhelyzetig, amit kérésre meg is tud jegyezni. Az indítás kulcsnélküli, elég ha nálunk van, nem kell bedugni sehová, az autó érzékeli a tényt, hogy mi vagyunk a tulajdonosok és rögtön kezesbáránnyá válik. Gyorsan elrepült a vezetésre szánt egy óra és bár akkor azt mondtam, hogy nem kéne mert félteném, mára már meggondoltam magam. Lehet, hogy eztán két szelvénnyel fogok játszani a lottón..

Az autó tekintélyparancsoló orra. Ha ilyesmit látnék a tükrömben közeledni, azt hiszem én is vadul keresném a kihúzódási lehetőséget a külső sávba. Ezt - meglepetésemre - még olyan autók is gyakorolták, akik/amik eddig az országutak királyának képzelték magukat, így kénytelen voltam a követési távolság automatát a szélső sávban kipróbálni, mert a belső sávban már akkor utat engedtek, amikor az autó képe felsejtett a tükreikben, meg sem tudtam közelíteni őket.

Itt laknak a mókusok. Háromezer köbcenti, hat henger és jó sok mogyoró teszi kényelmessé számukra a nagy nyomatékú tekerést azonnal, ahogy észrevették, hogy valaki a farkukra lépett..

A belső térrel kapcsolatban azt hiszem még a brunei szultán is csak azt vethetné a tervezők szemére, hogy nincs elég gyémántberakás. A számomra egy kicsit soknak is tűnt a rengeteg faberakás. Elsőre nem egy járműbelső, hanem a nagyanyám étkezőgarnitúrája jutott eszembe, de egye fene, meg tudnám szokni.