2008. szeptember 30., kedd

Munka nélkül

Lassan harmadik napja vagyok munka nélkül. Szerencsére eddig nem veszítettem el a munkahelyemet, de a mestereket pesztrálom, így itthon kell lennem. Unalmas dolog, mert nem lehet kimozdulni sehova, rendelkezésre kell állnom, ha kell valami, akár eszköz, akár gondolat formájában, akkor ugranom kell. Ezért még le sem fekhetek, és így nehéz rendesen és tartalmasan beosztani az időmet. Nem tudok ennyire korlátok közé szorítva lenni, vagy illetve ennyire, a napi ritmus gátjai nélkül létezni. Azt hiszem gondjaim lesznek, ha nyugdíjba megyek. Szerencse, hogy statisztikailag semmi esélyem arra, hogy ezt az életkort meg is éljem...

2008. szeptember 29., hétfő

Első méreg

A harag sosem jó tanácsadó. Kedves kollégáim hajlamosak megadni a mobilszámomat mindenkinek, akik azután felhívogatnak minden piszlicsáré üggyel, aminek amúgy van hivatalos módja, és van is rá ember, sőt úgy hívják, hogy vevőszolgálat. Mindezt csak azért, mert nem képesek végighallgatni azt, amit az a szerencsétlen mondani akar. Csak meghallják a buzzword-öt, és ettől boldogok lesznek - internet? Ja, igen, az hozzá tartozik, hívja őt! Holott nem is arról van szó, mi több én nem is tudom épp megoldani a kérését, többek között azért is, mert szabin vagyok, és amúgy sem hozzám tartozik ez a fajta probléma. Az ügyfél azt fogja hinni, hogy szórakozunk vele, teniszezünk - holott tényleg ezt csináljuk - és annak a szerencsétlennek még igaza is lesz. Szerencsére nem értem el azt, akit kerestem, így már megnyugodva írok majd neki egy kedvesebb levelet, mint az első gondolataim voltak..

A virsli

Aki szereti a virslit, ne nézze meg, hogyan készül. Nos, én szeretem, bár az a stressz, ami a hétvégén ért ezzel kapcsolatban, majdnem elvette a kedvemet az egésztől. Az iskola megrendezte a szokásos őszi takarítási és sportnapját. Ami körülbelül annyiból szokott állni, hogy a gyerekek próbálják változatos módon elfoglalni magukat a szülők meg dolgoznak. Na és főznek is bográcsban. A mi osztályunk rendszerint, mindenféle gasztronómiai fantáziát a sutba dobva paprikáskrumplit készít már évek óta - ebből baj nem lehet! felkiáltással. Az idén valaki tévedhetett egy nagyságrendet a virslivásárlással (Eleve, hogy merülhet fel az emberekben az a gondolat, hogy virslit tesznek a paprikáskrumpliba??) és a nyakunkon maradt egy kisebbfajta vájdling felkarikázott húsjellegű termék. Próbáltuk megenni egy részét, sikertelenül. A macska már köp, ha meglátja. Szerencsére a szomszéd kutyájának nincsenek skrupulusai, így rájuk tudtam sózni a maradékot, még meg is köszönt ék. Szóval, a lényeg az, hogy mindent csak módjával! De ha valaki virslit hoz a következő hónapban haza, azt megfojtom...

2008. szeptember 27., szombat

A kisebbet könnyű..

A kisebbet könnyű bántani. Legalábbis az esetek többségében. Ma Nagytarcsa belterületén békésen poroszkáltam egy kis kék matizzal, betartva a közlekedési szabályok rám eső, lakott területen belüli 50 km/h-s sebességkorlátozásának a részét. A forgalom közepesen erős volt. Érzékeltem, hogy mögöttem egy 'úriember' meglehetősen türelmetlen volt. Mivel én úgy éreztem, a lehetőségeimet kimerítettem, majd ő megelőz, ha lassúnak talál. Ezt bízvást meg is tette volna, de a szembeforgalom ahhoz erős volt, hogy ezt meg is tegye. Erre előbb villogott, és egyértelműen a tudtomra adta, hogy takarodjak le előle, majd amikor előzni is tudott, ezt mellém érve külön, kéz és hangjelekkel ki is emelte. Hirtelen nagyon ideges lettem, hogy  még neki áll feljebb. Két dologra kíváncsi lettem volna. Ha az én autómmal megyek, akkor is megtörtént volna-e a dolog, illetve mit szól hozzá, ha megállok, és meglát kiszállni. Mert a kicsit könnyű bántani. Amíg valóban annak látszik..

2008. szeptember 26., péntek

Ha két bunkó

Ha két bunkó találkozik - máris kész a baj. Tegnap láttam ezt a helyzetet, kis híján verekedés lett belőle. Azt vártam már, hogy mikor szállnak ki az autóikból és kezdik el ütni egymást. Pár aprósággal kezdődött, és tulajdonképpen aki okozta az egészet, az volt a leginkább felháborodva - pont ahogy ez szokott lenni máskor is. Az utca szűk volt, az egyik oldalán autók parkoltak. A hely épp egy iskola előtt volt, így gyakran jártak errefelé autók, hazaszállítandó a kölköket. Egy autós érkezett egy piros furgonnal és megállva az út kellős közepén (Félre is állhatott volna, hely volt - de akkor sétálni kellett volna kb 50 métert.) elkezdett gyerekeket felvenni, illetve élénk társadalmi életet élni az út szélén maradókkal. Mögötte rövid idő alatt összegyűlt pár másik gépkocsi, amiből a legelső megunva a céltalan várakozást, rádudált. Talán a jelzés hossza volt nagyobb, mint várható lett volna, egy pöccintés megtette volna, ehelyett hosszú agresszív tülkölés sikeredett belőle. Mindenesetre nem illett bele a nyugodt délutáni hangulatba. Ekkor a furgonos meglepő dolgokat kezdett csinálni. Alapesetben ilyenkor meg szokták köszönni a türelmet, elnézést kérnek a feltartásért, és gyorsan távoznak, de ő nem. Személyes sértésnek tekintette a dolgot, ami vért kíván - ezért büntetni kezdett. Hátramenetbe kapcsolt, és majdnem nekitolatott a mögötte állónak, majd lépésben indult el, és ment végig az egész utcán a másik autóval szorosan mögötte. Tényleg már csak az hiányzott, hogy üssék egymást..

2008. szeptember 25., csütörtök

Eső

Vigasztalanul esik az eső. Eddig csak apró cseppekben esett, mint aki nem tudja eldönteni azt, hogy mit is csináljon. Szíve szerint még maradna, de menni is kell, így igen nehezen adja meg magát, apró, permetező cseppekben ered útnak. Ezt a fajta szitálást nem szeretem. Ha esni akar, hulljon a víz férfiasan, hogy a dobolását hallani lehessen a tetőn, vagy az autó bádogján. De most végre belekezdett. Férfiasodni kezd, ahogy a fiúgyereken is egyre több lesz a szőr, úgy élénkül meg a csapadék intenzitása is. A mára várt mestereimet mindenesetre már elkergette, úgyhogy a célját elérte. Akár el is állhatna...

Jégeső

Nicsak, ki kopog? - Hát persze, hogy most éppen jég esik. Bámulatosan gyorsan változtatja az időjárás a képét errefelé. Reggel előbb szemergett kicsit, majd rákezdett és abba sem akart maradni. Azután kisütött a nap, és gyönyörű idő kezdett lenni, ablakot kellett nyitnunk a meleg miatt. Az előbb pedig, minden előzetes bejelentés  nélkül beborult, és vadul kopogott a jég. Van valami félelmetes és egyúttal megkapó is abban, ahogy a felhőkből fagyott víz esik, főleg olyankor, amikor odalent nincs is igazán hideg. Csak remélem, hogy nem verte le a festéket az autóról, és nem horpasztgatta be a karosszériát. Bár azt mondják, hogy a golflabda is azért repül olyan jól, mert tele van gödröcskékkel...

Mai foci

Egy rövid gyorsmérleg a mai napról:
- 3 db kapura rúgás, amiből az egyik kapufa volt.
- 3 db saját hibás gól, amiből egyet ráadásul magam rúgtam (öncsatár).
- 2 db vértelen kasztrálási kísérlet az ellenfél játékosai számára.
- Rengeteg elrontott átadás
- Pár sikeres védés kapusként.

Viszont egyre inkább úgy érzem, meg kellene röntgeneztetni a jobb tenyeremet, mert két hete estem olyan nagyot a vállamra és a kezemre, és a vállamat már nem érzem sérültnek, a tenyerem meg még ugyanúgy fáj. Roppant kényelmetlen bizonyos dolgokat megfognom így. Szerencsére a gépelés még megy. Lehet, hogy a foci nem az én sportom?

2008. szeptember 24., szerda

A köd

Ködös idők jönnek. Ma reggel, a konyhaablakon kitekintve nem láttam a közeli hegyeket. A Duna túlpartja egységes mélykékben játszott, a hegyek nem voltak sehol, vastag köddunyhát húztak magukra. Legszívesebben én is követtem volna a példájukat, ma nagyon nem volt kedvem felkelni az ágy melegéből. A ködöt a legtöbb ember nem szereti. Összekapcsoljuk a rossz idővel, a közelgő téllel, a hideg nyirkos idővel. Pedig a köd jótékony is tud lenni. Eltakarja előlünk a táj magunk ütötte sebeit, a sok emberi mocskot és hibát. Békességet hoz a tájra, egy távoli tavasz reménységét. Még el sem múlt igazán a nyár, de már most is nagyon hiányzik..

Bizonytalanul

Tegnap olyan információkat tudtam meg, amik nem tettek felhőtlenül boldoggá. Az anyacégünk el akarja vinni magához a nálunk lévő szervereket, hogy ők üzemeltessék azokat tovább. Igazából a gazdasági érvek sem hatják meg őket, és noha a világ a decentralizációt tűzte a zászlajára, mi még le vagyunk maradva egy brosúrával és vadul centralizálunk. A pénzügyi érvek sem számítanak, hiszen az anyacég ezután mindent ki fog számlázni nekünk, euróban, aranyáron, noha mi a feléből harmadából képesek lennénk ezt a feladatot elvégezni. Leépítés ígéretét hozza magával a szél. Valahogy sejtettem, hogy nem ezen a munkahelyen fogok nyugdíjba menni. Pedig jó lenne..

Elfogadni nehéz

Ha szeretsz, el tudsz fogadni olyannak amilyen vagyok! - Hányszor, de hányszor hallhat egy kompromisszumkész ember ilyesmit élete párjától. Elfogadni nehéz, és bizonyos mértékben elég egyoldalú viselkedés is. Rendszerint a partner úgy gondolja, hogy ő egy egyéniség, akinek többnyire mindent szabad, aki élhet a kénye és kedve szerint, és rá nem vonatkoznak a szabályok. Ha szereted őt, ezt tudomásul kell venned mert ő ilyen és nem is fog megváltozni senki kedvéért. A tiedért sem. Azt, hogy esetleg neked is vannak ilyen vágyaid? Hogy úgy gondolod, ez az egész akkor működik csak, ha kölcsönös alapokon áll? Ugyan már! Sőt azt, hogy ez ennyire nem kölcsönös, na ezt is neked kell tudni elfogadnod!

Csörlés

Tegnap sikeresen levizsgáztam csörlés elméletből. Ha a gyakorlati vizsgát is leteszem, beírják a repülési naplómba, hogy csörlőzhető vagyok. Ejha! Némi üröm az örömben, hogy amíg nem voltak kisdombos felszállásaim, addig nem kezdhetem meg a gyakorlati csörlést. Talán vasárnap sikerül repülni egy kicsit - eddig az időjárás mindig az utolsó pillanatban meggondolta magát. Talán most másképp lesz. Kiderül..

2008. szeptember 23., kedd

Nem kell

Van, hogy nagyon hiányzik. Hiányzik, mint halnak az életet adó korty víz, mint embernek a lélegzet, fáknak a könnyű nyári zápor. De ahogy a víz felszárad, az érzés is elmúlik. Nem kell! - Gondolkodó lényem tudja, hogy a baj van csak az egyoldalú vágyakozásból, a gyökerek nélküli sodródásból, abból, hogy számítani rá csak egy dologban lehet - hogy nem lesz ott. Nem lesz ott, amikor szükség lenne rá, nem jön el, ha hívják, nem foglalkozik velem. Számára én nem létezem. Egy csepp vagyok a tengerben, fakó lényem beleolvad a tömeg szürkeségébe, pillantásának kampója elcsúszik felettem, így sosem láthatjuk egymást. Hiába keresem, tudom reménytelen, értelmetlen. De ahogy a fa, én is azt a bizonyos nyári záport várom.

Adatvédelem

Az adatvédelem jó dolog. Az ember adatai kincsek, és erre a trófeára sokan áhítoznak. Ha egy cég bemegy a népességnyilvántartó hivatalba, ott tetszőleges indokkal adatokat tud vásárolni, ha el akar adni egy terméket vagy szolgáltatást. Bárki korlátozhatja az adatainak kereskedelmi célú eladását, de írásban kell nyilatkoznia, és alapértelmezett módon (ez furcsa egy kissé) mindenki hozzájárult ehhez. Bent jártam a múltkorában az okmányirodában és végre sikerült ügyfélkapu hozzáférést is szereznem. Ez többek között interneten keresztüli ügyintézésre is jó, itt lehet például letiltani a hozzáférést az adataimhoz. Ezt meg is tettem, és épp most jött meg erről a levél, hogy ezt regisztrálták. Viszont az egészben az a legfurcsább, hogy esetileg továbbra is kiadják az adataimat, ha valaki igazolja, hogy erre jogosult, esetleg másnak ellentételezésképp, vagy a jegyző eseti engedélyével. Szóval újra adtunk a szarnak egy pofont..

2008. szeptember 22., hétfő

A szobor

Visszautalva egy tegnapi postomra, felvetettem Árpádházi Szent Erzsébet szerepét az időjárás alakulásában. E kedves hölgy 1207-ben született és 1231-ben halt meg. Életében igen sok jót cselekedett, és mértéktartó életet élt. IX. Gergely pápa avatta szentté 1235-ben. IV. Béla királyunk húga volt. Felmerül a kérdés ezek után, hogy kerül a csizma az asztalra, azaz, ez a szentéletű hölgy hogy kerül bele egy 2008 szeptember havának 21.-napját meghatározó történetbe, mint időjárásfelelős? A történet egy úttal kezdődik. Sokféle út létezik, ezek közül egyik csak a szentté válás útja, de most ez az út egy egészen közönséges poros kis utca - a mi utcánk.
A szomszéddal karöltve feljavítottuk az előttünk lévő részt némi útépítési törmelékkel, hogy ne álljon meg a víz, illetve ne hozzánk folyjon be. Az Önkormányzat rendre elfelejtkezik rólunk annak ellenére, hogy évente kérjük legalább a minimumot, a csapadékvíz elvezetésének a megoldását. (Azt tanácsolták, hogy keressük meg őket a választás évében, akkor lesz minden - addig semmi.) A szomszéd szerzett  felmart aszfaltot, és ezt terítettük bele az utcán található gödrökbe. A törmelék közül előkerült egy szobordarab. Egy feltehetően női torzó volt, fej és lábak nélkül. A villanyoszlop talapzatára tettem, olyan házioltár gyanánt. Meglepetésemre egy fél év alatt senki sem lopta el, pedig járnak emberek az utcán. Pénteken egy, már nem kellő bútort vitt el a karitász és ők mondták azt, hogy maga Árpádházi Szent Erzsébet áll torzóként a villanyoszlopon. Ennek örömére el is kérték tőlem a szobrot, majd magukkal is vitték. Erre következett hétvégén ez a tartós eső. Lehet, hogy nem tetsz ik neki az új helye?

An alfa béták

Az írástudatlanság rossz. Az ember egy csomó lehetőségtől vágja el magát, ha nem tanulja meg az írás olvasás művészetét. Mára már a társadalomba beilleszkedés alappillérévé vált ez a képesség. Egyúttal újabb tudatlanság került előtérbe, a funkcionális analfabetizmus. Ez azt jelenti, hogy a szenvedő ugyan el tudja fizikailag olvasni azt, ami le van írva, de összerakni, felfogni, megérteni már nem képes a kapott információt. Munkám során egyre gyakrabban találkozom velük, az egységsugarú felhasználókkal, akik többnyire magukon viselik ezt a tulajdonságot, a funkcionális analfabetizmust. Hiába írja le a program azt, hogy mit kellene tenni, ráadásul még akár ékes magyar nyelven, a kezelője ott áll, és meg van bénulva azért, mert képtelen végrehajtani a kapott utasítást  - mivel nem érti. Azt hiszem, ez egyre inkább így lesz. Hiába nézzük le a fekete Afrika írástudatlan dolgozóit, akik kedvéért a festékgyárban úgy határozzák meg a keverési arányt, hogy két antilop, egy oroszlán és három víziló, ha mi is ugyanilyenek vagyunk. A beszélgetés a jövőbeli felhasználó és a rendszergazdája között talán így fog elhangzani:

- Lát a bal felső sarokban egy nyulat.
- Igen, ott a nyúl.
- Mit csinál? Vakaródzik?
- Igen.
- A bal alsó sarokban van 3 répa.
- Tegye bele az egérrel a répákat a képernyő közepén lévő vödörbe. Sikerült?
- Igen
- Mit csinál a nyúl?
- Felült, és figyel!
- Remek! Ön sikeresen dokkolt az űrállomásra. Gratulálunk..

Számítástechnikai értelmező szótár

A nyomtató/printer: Az az eszköz, ami lassítja a papír szemeteskosárba vándorlását.. Csak úgy az eszembe jutott.

2008. szeptember 21., vasárnap

Gonosz időjárás

A mai repülésnek lőttek. Már tegnap este megszületett a döntés, az esemény le lett fújva. Ennek örömére a nap délelőtt hét ágra sütött és a szél sem fújt. Maradt a kerítésfejtés - abból is az utolsó deszkák. Mire le lettek először festve, az ég beborult, és azóta is lóg az eső lába. Mintha bosszút akarna állni az idő valamiért. Lehet, hogy Árpádházi Szent Erzsébet keze van a dologban?

2008. szeptember 20., szombat

Köszöntő

Ha az ember elér egy bizonyos életkort, akkor folyton olyan dolgok történnek, amik ez idő múlására figyelmeztetik. Na nem mondom, hogy öreg lennék, a bűnügyi hírekben is legfeljebb középkorú férfinak aposztrofálnak, de ebben a korban az ember egyre többször kap temetésre szóló meghívást, mint esküvőre. A tegnapi nap ebből a szempontból üdítő kivételnek számított, ugyanis valaki nem elment, hanem megérkezett. Egy barát várva várt gyermeke látta meg a napvilágot. A szülőket, az egyszerűség kedvéért nevezzük csak mondjuk Anitának és Viktornak. A baba, legyen csak Baba. Kellemes emlékeket ébreszt bennem is ez a szó, az, ahogy a szeretett gyermek magára mutatva először mondta ki, hogy a baba. Kedves Anita és Viktor! Az élet hosszú és sok állomása van. Felnőve az ember mindig gyerek marad kissé, lelkében legalábbis. De igazán csak akkor mondhatjátok el magatokról, hogy felnőtt emberek lettetek, ha végre lesz valaki, aki szülőként tekint rátok. Akinek Viktor te leszel az APA, és Anita lesz az ANYA, akikhez bármikor oda lehet bújni, ha vész fenyeget, akik mindig óvni fognak az életed során. Becsüljétek ezt meg, és óvjátok őt azoktól a hibáktól, amiket ti is elkövettetek. És szeressétek nagyon..

Szárnyaszegetten

A holnapi első valószínűsíthető felszállásom a rossz idő elfújta, a lehetőség viharmadárként, gyors szárnyakon szállt tova. Bár lélekben nagyon készültem, a természet erői közbeszóltak és a lehetőséget a bizonytalan távolba tolták el. Kicsit le vagyok emiatt hangolva. Korán jött idén a tél..

2008. szeptember 19., péntek

Állás

Furcsa álmom volt. Az egyik pillanatról a másikra jelenlegi munkahelyemen felmondtam, és állást változtattam. Az új helyen kaotikus összevisszaság fogadott, nem tudta senki, hogy mi is lesz a dolgom, csak céltalanul mászkáltam a helyek között és próbáltam valami látszattevékenységgel elfoglalni magam. Bármelyik percben visszamentem volna a régi helyemre, de tudtam, hogy nem lehet, hiszen eljöttem onnan. Rossz álom volt, mint ahogy az sem jó, ha egy ember ennyire kötődik a munkahelyéhez. Szeretek a jelenlegi helyemen dolgozni, szeretem az embereket és a változatos munkát is. Ha netalán kitesznek, azt hiszem ez nagyon meg fog engem viselni..

Nagy a feje..

Nagy a feje, búsuljon a ló - tartja a mondás. Hogy ez konkrétan mit is jelent, és szegény hátasnak miért kell szomorúságra adnia fejét, nem igazán tudom. Az viszont bizonyos, hogy ebben a történetben én vagyok a ló. Ha olyan szép emberesre nőttünk, nem is olyan egyszerű bizonyos dolgok beszerzése. A világban mindent törpék számára készítenek és ehhez mérten az üzletekben is csak erre a méretre lehet dolgokat kapni. Ha cipőt akarok venni, 44-es méretnél megáll a kínálat, ha nadrágot, akkor nincsen elég hosszú, de éppen tegnap mentem be az egyik környékbeli sportáruházba, hogy bicajos bukósisakot vegyek. Természetesen csak max. 59-es méretig volt. A kérdésre, hogy mit csináljon az, akinek nagyobb a feje, csak buta nézés volt a válasz. Szemmel láthatólag el sem tudta képzelni az eladó, a kapható méretnél nagyobb fejet. Esetleg felajánlhatta volna annak a kedélyes afrikai törzsnek a címét, ahol agyzsugorítással foglalkoznak. Egyetlen mellékhatása a dolognak, hogy eddig csak halottakkal foglalkoztak. Bár ha arra gondolok, hogy zsugorítanák az agyamat, lehet előbb utóbb menstruálni is kezdenék..

Adják vissza!

Vissza akarom kapni a kellemes álmaimat!  - Ma újra vele álmodtam. A gondolatokat, amik rá irányulnak, az ébrenlét alatt már száműztem. Nem vagyunk kapcsolatban, nem írok és ő szokás szerint nem válaszol. Magától  meg végképp nem ír, ahogy eddig sem tette. Az eddigi álmaimban a helyzet megfordult. Együtt voltunk, kellemes volt minden vele töltött idő és bár a legtöbbször semmi olyasmi nem történt, amitől álmaim filmjére 18+-os piros karikát kellene tenni, mégis sajnáltam az ébredést és utáltam a vekkert, mert betolakodott ebbe a kellemes álomvilágba. Ez így volt egészen a mai napig. Éjszaka azonban egészen máshogy alakult. Ott, hol eddig a béke és a megértés honolt, mostanra az élethez hasonló helyzet vette át az uralmat. Nem foglalkozott velem, sőt kifejezetten került engem. Először ma vártam a megváltó óracsörgést, hogy véget vessen a szenvedéseimnek. Adják vissza nekem őt, legalább akkor, ha nem vagyok a tudatomnál!

Foci

Tegnap voltam labdarúgni. Immáron szokásossá vált heti egyszeri sportcselekményemként a kollégákkal bonyolódtam bele focinak látszó cselekménybe. Ez a nap nem volt az én napom ebben a játékban. Mondhatnám, hogy hoztam a szokásos formám, de még ezt is sikerült alulmúlnom, így a szokásos forma ami amúgy lehetne egy marhanagy betonkocka, így egy lepénnyé degradálódott. Egy nagy, alaktalan puha masszává. Sírni lett volna kedvem magamtól, pedig elméletben jobban játszom bárki másnál. Csak hát az a fránya gyakorlat..

2008. szeptember 18., csütörtök

E-mail

Modern korunk nagy találmánya az elektronikus levél. Ha másért nem is, ezért mindenképpen érdemes volt feltalálni a számítógépeket. A kommunikáció régi- új formáját tárja elénk. Úgy tudunk egymásnak leveleket küldeni, hogy ki sem kell mozdulnunk a kényelmes foteljeinkből, megtakarítjuk magunknak a sorbaállást a postán, a frusztrált postáskisasszony zsémbelését mert neki munkája van még a leveleinkkel, nem kell papucsban a latyakban a postaládáig caplatni, hogy jött-e a mai napra valami levél, és nem kell a diszlexiás kézbesítő után, a mi ládánkba dobott, de nem nekünk szóló leveleket eljuttatni a címzetthez. Csupa előny, azzal a kis hátránnyal, hogy eltűnnek életünkből a bélyegek. Szerencsére sosem űztem ezt a hobbit, így viszonylag könnyen mondok le arról, hogy színes, és összepecsételt apró papírlapokat áztatok, szárítok és rendezgetek napestig. E-mail postafiókja lassan mindenkinek van, elméletileg hivatalos ügyeinket is intézhetnénk ezen keresztül. Azonban ez, mint minden más dolog, Magyarországon (úgy is mondhatnám, hogy Abszurdisztánban.) nem működőképes. Azt már kezdem megszokni, hogy ami mindenhol máshol sikertörténet és a hétköznapi élet szerves része, az nálunk keserédes rothadt gyümölcs, a kutyának sem kell, és nem is működik. Nálunk a hivatalnak 'hivatalból' van elektronikus levélcíme, de az ide érkező leveleket olvasatlanul törlik (Jó példa erre a Dunakeszi Önkormányzatnál történt kanosszajárásom.) vagy pedig a Nemzeti Hírközlési Hatóság, ahol a bejelentésünket tehetjük meg akkor, ha levélszemetet kapunk - de kizárólag postai úton. Furcsa hely ez az ország, az bizonyos..

Mai levél

Ma írtam egy levelet az Autóklubnak. Gondoltam, érdekérvényesítési képességüket próbálom kihasználni, főleg, ha az általam említett téma többé kevésbé közügy és klubtagságom több mint húsz esztendeje alatt még egyszer sem cselekedtem hasonlóan. Íme a levél:

...A gond, melyet felvetek nem csak engem érint személy szerint, hanem úgy gondolom az autósok nagy részét, így valamennyire közügy. Az Autóklub egy ideje jól képviseli az autóstársadalom érdekeit, ezért is küldöm el Önnek a levelem. Az utóbbi időben számos új út épült az országban és itt, a lakóhelyem környékén, az északi régióban. Ezek az utak (2/A út és az újonnan elkészült M0 út is) autóútként készültek, autóút minősítéssel, mégsem lehet kihasználni az autóútban rejlő összes lehetőséget. A 2/A út teherforgalommal szemben fizetőssé tételekor az utat autóúttá nyilvánították, ugyanakkor a teljes szakaszán 90km/h sebességkorlátozást vezettek be rajta. Akkortájt próbáltam a Közút Kht-nál érdeklődni a dolog mibenlétéről, de érdemi válasz nem kaptam. (A válasz igazából az volt, hogy azért autóút, mert kielégíti az autóutak formai követelményét, és azért a korlátozás, mert a közút kezelője ezt így állapította meg.) Illetve az újonnan megnyitott, M0 autóút, ahol jelenleg 80 km /h korlátozás van érvényben. Az említett út is gyorsforgalminak nevezett, holott a maximált sebesség, még a lakott területen kívüli főúton megengedett legnagyobb sebességnél is kisebb.

Kérem az Autóklubot, hogy hasson oda a nyilvánvalóan hibás korlátozások megszüntetése érdekében, hogy ha már egyszer valami autóút, akkor az autóútra meghatározott feltételekkel lehessen a közlekedésben igénybe venni, ha ez lehetetlen, akkor legalább minősítsék át lakott területen kívüli főútnak...


Erre ma mondják a kollégáim, hogy az M0-on ma már nincs is 80-as korlátozás. Pedig tegnap direkt megnéztem..

2008. szeptember 17., szerda

Milyen emberek?

Tápszerbotrány van épp Kínában. Mivel a világon a legtöbb dolgot ott gyártják, (sőt lassan a gyerekeink is onnan jönnek majd.) nem csak ott van a baj a tápszerrel. Egyes lelkiismeretlen gyártók műanyagipari mellékterméket adtak az anyatejpótlóhoz csak azért, hogy úgy tűnjön, több benne e fehérje, és ezért nyilván jobb árat kaphassanak. Az élő természet pusztítása is bűncselekmény, de milyenek azok az emberek, akik a saját gyerekeiket mérgezik anyagi haszonszerzés miatt? Határtalan a gonoszság ebben a világban..

2008. szeptember 16., kedd

Backup macska

Jó rendszergazdaként tudom, hogy a mentés, a tartalék mindennél fontosabb. Éppen ezért fontosnak éreztük, hogy megfogyatkozott macskaállományunkat egy újabb fővel emeljük meg. Így került a családba új tagként Frigyes. Jelenleg teljes a létszám, a meglévő kisasszony, Alsómacskássy Bajusz Maurice (Móric) és 'A családtag' címére aspiráló Frici.  Utóbbi borzolja az idegeinket, már többször  került előtérbe az, hogy inkább visszavisszük, mert a z élőhelyének megváltozásával kialakult stresszbetegség furcsán nyilvánul meg nála. Negyedóránként a lakás különböző, lehetőleg rejtett pontjain helyez el egy jelentősebb adag lágy, ámde annál szagosabb trutyit, egyszóval odatojik bárhová ahová eszébe jut. Egyelőre a garázsban deponáljuk, ott alakítottunk ki neki egy lakrészt, de azt már teljesen elintézte. Amikor kijár a lakásba, elég csak a szag után navigálni, mindenhová kerül az ajándékából. Tegnap a fürdőszoba és a dolgozószobám került sorra. Utóbbiban épp csak a művelet erejéig tett röplátogatást. Egészen biztosan bosszúból csinálja..

2008. szeptember 15., hétfő

Miért? (Dilemma)

Férfiemberként, a teremtés koronájaként tudom, hogy a természet két nagyszerű eszközzel szerelt fel a mindennapi élet elviseléséhez, viszont vért, elegendőt csak az egyikhez adott. Miért csak abból lehet választani, hogy az ember a kávét keserűn, vagy egy cukorral issza? Személy szerint én kettővel szeretem..

2008. szeptember 14., vasárnap

Csirkemáj szívvel (Akciós)

Ma arra gondoltam, hogy az utód által rendelt, különös konyhaművészeti teljesítményt nem igénylő, túróstészta mellé valami finomabb és tartalmasabb levest kotyvasztok, így a borsólevesre esett a választásom. Az igazán finom borsólevesbe különféle csirkeségek szoktak volt elveszni, a nagyanyám előszeretettel rakott bele aprólékot, szárnyat és lábat is. Az utóbbit ő ette meg, valami rejtélyes és nehezen körülhatárolható ok miatt szerette a csirke futóművét, pedig már gyerekként is tudtuk, a csonton és a bőrön kívül ehető részeket nem tartalmaz. Emígyen felfegyverkezve emlékekkel, elhatároztam, hogy a levesünket csirkemájjal és szívvel fogom dúsítani ezért a nej hozott is a boltból egy, a címben szereplő csomagot. A májat a macskának is szántuk a levesen kívül - állítólag jót tesz neki. Mindenesetre, akár jót tesz, akár nem, habzsolja. A sok tudományos kaja után jól esik neki a természetes, ezért két pofával falja, és még mindig nem hiszi talán, hogy ez az övé, és most igyekszik, nehogy meggondoljuk magunkat. A tálcát kibontva és a tartalmát megmosva jöttem rá az akció igazi okára, ugyanis a csomag szívet nem tartalmazott. Ugyan az én és a csomagoló elképzelése gyökeresen eltér a máj és szív felirat alkalmazása esetén a jelek szerint, de nem volt mit tenni, az oly fontos alkatrész kimaradt az ételből. De talán rájöttem miért volt a feliraton rajta a szív. A májat jószívvel adták így, akciósan..

2008. szeptember 13., szombat

Sötét van

Még nyolc óra sincs és máris szinte teljes a sötét. Elmúlt a nyár, a rosszkedv fekete fellegként ereszkedik egyre inkább ránk, hogy egy fél évig ez az érzés tartson uralma alatt. A homály lassan múlik, és egy darabig csak sűrűsödni fog, ahogy haladunk bele a télbe. Nehéz napok jönnek..

2008. szeptember 12., péntek

Kék, zöld

Stendhal - Vörös és fekete. Az egyik olyan könyvélményem, ami lévén kötelező olvasmány volt a gimnáziumban, mélyen megrázott. Bár szeretek olvasni, de ezen a művön alig bírtam átrágni magam. Minden oldal kínos szenvedésnek minősült, és sikerült is gyorsan elfelejteni. Talán nem voltam elég érett hozzá, talán soha nem is leszek, ki tudja? Mindenesetre ez a könyv jutott eszembe, legalábbis a címe, mert a tartalma nem hinném, hogy összekapcsolható lenne velem. Én ugyanis most kék és zöld vagyok. A tegnapi labdarúgás során sikerült elesnem és vállal rázuhantam egy tornapad élére. Most éppen korlátozott mértékben mozgásképtelen vagyok a jobb kezemmel. Fáj minden mozdulat, leginkább a tenyeremben és a vállam környékén. Azt mondják, a teremfoci az egyik legveszélyesebb sport, ebben történik a legtöbb sportbaleset. Azt hiszem, már tudom is, hogy miért..

Első alkalom

Ma lesz az első alkalom. Kicsit izgulok is miatta. Ma kezdődik el az életem talán egyik legmeghatározóbbnak tartható tanfolyama, amiből kiderül számomra a kapcsolat a repüléssel. Kiderül az, hogy továbbra is a földön totyogok tovább, vagy lesz bátorságom ahhoz, hogy lusta madarak módján lassú szárnyakon vitorlázzam a levegőtengerben. Kicsit rosszkor jött az, hogy most szárnyaszegett kacsaként üldögélek inkább. Vehetném előjelnek is, de úgy döntöttem, nem vonok le következtetéseket abból, hogy fáj az, ha nálam keményebb dolgokhoz csapódom, illetve ezt nem alkalmazom a jövőmet illetően. Azt hiszem Matula bácsit tekintem irányadónak inkább. Leesik? Miért esik le? Szóval, ma, Gödöllő, 18 óra. Én ott leszek..

2008. szeptember 11., csütörtök

Nem értem

Nem értem az embereket. Most ugye esik az eső. Legalábbis itt. A közlekedés feltételei tehát rosszak. A szabályalkotó erre azt mondja, hogy a látási viszonyok korlátozottak. A szabály meg úgy szól, hogy ebben a helyzetben illetve lakott területen kívül a tompított fény használata kötelező. Mindig. Tehát, nem javasolt, nem az egyénre van bízva, hogy bekapcsolja-e vagy sem, hanem ki van mondva feketén fehéren, hogy be kell kapcsolni, nincs apelláta. Ennek ellenére sokan vannak akik a szó legszorosabb értelmében letojják a szabályokat, pedig ebben az esetben ez életeket menthet. Ha valaki egyáltalán nem kapcsolja be, az még magyarázható feledékenységgel, ez velem is elő szokott fordulni. Na de aki bekapcsolja a helyzetjelzőt és úgy jár? Neki nem lehet azt mondani, hogy feledékeny lenne, hisz bekapcsolta, viszont nem azt, amit kellene - és így nem ér semmit a dolog, hisz ugyanúgy nem lehet látni az esőfüggönyben. De ő juszt sem csinálja azt, amit kellene, ha nem láza d. Lázad az én és a többi józanul közlekedő rovására, az én és más életét kockáztatva. Na ez az, amire nem találok magyarázatot! Nem értem, mire jó ez így?

Foci

A foci egy népszerű sport. Egyes vélekedések szerint az ember a vadászösztönét engedi szabadjára ebben a sportban, és ez tulajdonképpen jó, mert mindenki boldog, és mégsem hal meg senki. Pár apróbb balesettől, leszakadt végtagtól és effélétől eltekintve. Mostanság újra játszani kezdtem a kollégákkal. Ez olyan horderejű bejelentés mint a genfi részecskegyorsító ügye, vagy az egyiptomi hét csapás. Csodálom, hogy eddig még nem cikkeztek róla az újságok. Főleg ahogy én játszom. Őszintén kijelenthetem, hogy tökéletes antitalentum vagyok ehhez (is). A fociban, akár csak Woody Allen a katonaságnál, megkaphatnám a H.E.T. minősítést (Háború esetén túsz) labdarúgásbeli megfelelőjét. Ezért többnyire én vagyok a kapus, azzal okozom a legkevesebb kárt. De ismerve a korlátaim, a magyar fociválogatottal bármikor kiállnék. Azt hiszem kiegyenlített meccs lenne..

Nem értheti

Eszembe jutott egy otthoni beszélgetés során az a tréfás mondat, amit annak idején sokat mondogattunk. Mint az átkosban felnőtt nemzedéknek, nem voltak értelmezési problémáink, még az a bizonyos cinkos összekacsintás sem szükségeltetett hozzá. "Ha te engem szidol, akkor én téged vim!" Rájöttem, hogy mára ez a mondat a gyerekem számára értelmezhetetlen. Hogy rohan az idő..

A felejtés kínja

Amikor már úgy hiszem, hogy sikerült száműzni a gondolataimból, valahogy mégis előjön. Tegnap is idekerült, erőszakkal nyomakodott be a látóterembe és nem tehettem semmit. Igyekszem elfelejteni, de valami újra visszazökkent abba az állapotba, hogy kénytelen legyek úra vele foglalkozni. Meglehetősen vegyes érzelmeket érzek. Jó foglalkozni vele, bár tudom, hogy felesleges, mert ez egyoldalú, csak a részemről fennálló érdeklődés, viszonzatlan érzések és csak nálam jelentkező kínok.  Vannak akiket ha akarnék sem tudok elfelejteni.  A tudatos lényem akarja, de  a fejemből képtelen vagyok száműzni őt. Nem tudom miért van ez,  a keserédes kín..

2008. szeptember 10., szerda

A kígyó

A kígyó a legférfiasabb állat a világon, mivel egyetlen farokból áll! - tartja a mondás. E gondolat mentén és csatlakozva Netta által hirdetett farokversenyhez (Ezúton szeretném közölni, hogy nyertem! Ami cseppet sem meglepő..) álljon itt pár szó a kígyókról. Az ország, ahol élünk, nincsen túl jól eleresztve kígyókkal. Ez sokak számára inkább előny - vannak akik a pókoktól képesek sikítófrászt kapni, mit csinálnának, ha egy kígyó tekeregne a fürdőkádjukban? Van pár mérgeskígyónk (állítólag) van egy őshonos fajtánk a rákosi vipera (Amit át kellett keresztelni parlagi viperára az ötvenes években. - Megáll az ész! Ahelyett, hogy inkább büszke lett volna rá..) és néhány siklónk. Utóbbiak láthatók inkább, többek között a Balaton partján is. Ártalmatlan lények, láttunkra azonnal menekülni kezdenek, a találkozás elől kitérnek és sohasem támadnak emberre. Ha az egerek beszélni tudnának, most erősen tiltakoznának, de az ő véleményük ebben a kérdésben kevésbé számít, mégis ha ember kígyóval találkozik, azonnal el akarja pusztítani. A közvélekedéssel ellentétben a kígyók bőre száraz és hideg, az emberek mégis inkább nyálkásnak és undorítónak tartják őket, pedig a természet csodái ők, amit részben túlélőképességüknek, részben a láb nélküli gyors helyzetváltoztatásnak köszönhetnek. Sok vallás szentként tisztelte őket, de a kereszténységben tűzzel vassal irtották, és pusztítják ma is. Ez részben visszavezethető arra, hogy bűnbe vitte az első emberpárt, illetve azért is, mert más vallások tisztelték. Például Egyiptomban teremtőként, a föld oltalmazójaként, termékenységszellemként, a víz isteneként. Ábrázolták mint Szata kígyóistent, a Föld fiát, ahogy védelmezőként körbeöleli a világot, így védve a fenyegető kozmikus erőktől. Ahhoz képest mára jelentősen romlott szegény állat marketingje...

Világvége

Úgy tűnik elmaradt a világvége! Vagy esetleg mégis eljött és nem is vettük észre? Úgy fest azonban, hogy feltételezhetjük azt, hogy nem falt fel bennünket egy fekete lyuk. De ha mégis? Akkor az anyag antianyaggá változott, és én is antisparhelt lettem? Az antifasisztákból fasiszták lettek és viszont. Belegondolni is zavaros és szörnyű. De ha már rasszizmus, és fekete lyukak - fehér embernek fehér lyukat! Különben is..

Hibáztam

Újra hibáztam. Azután jutottam arra az elhatározásra, miután végiggondoltam a mai postjaimat. Van egy blog, ahova bár mindig megfogadom, hogy nem írok, nem tudom megállni. Titokban máig arra gondolok, hogy aki oda ír, nem lehet ekkora hülye, bár az emberi butaság határtalannak látszik, mégis van egy gát valahol a távolban. De nem, itt a mélységes mély emberi sötétséggel szembesülök, az ősbutaság, amikor kivagyisággal párosul, félelmetes a számomra. Megmondták már - sose vitatkozz hülyékkel, mert összekevernek velük és ha lesüllyedsz a szintjükre, legyőznek a rutinjukkal. Hibáztam, és legyőzettem. Be kell látnom...

2008. szeptember 9., kedd

Trabant

Trabi - az első autóm, amit igazán a magaménak mondhattam, így örökre feledhetetlen élmény volt az életemben. Az első mindvégig velünk marad, bevésődik az emlékezetünkbe  - legyen az bármi. Sokaknak van emléke erről a kis autóról. Kicsi és büdös, de a miénk. Aki előtt ment, az is emlegette, a sötétzöldek egészen addig mentek, hogy az összes környezetszennyezésről ő tehetett, egyes városvezetők ezért általános bűnbaknak kiáltották ki és mindent megtettek azért, hogy ne legyen jelen az utakon. De ez nem érdekelte, szorgalmasan tette a dolgát. Mint egy kis öszvér - enni alig kért, viszont megbízhatóan cipelte terhét, cipelt engem és a családomat és arra bőven jó volt, hogy a szabadság élményét hozza el nekünk, a helyváltoztatás lehetőségét. Sok, sok kilométerrel lettünk együtt gazdagabbak, rengeteg tapasztalatot szereztem általa az emberekről, a közlekedőkről és az autókról. Örültem, ha szerelgethettem, mert őt még tudtam és ez a tevékenység kapoccsá vált, érzelmi kötődés lett belőle. Döme - mert így hívták - azóta egészen biztosan az enyészeté, alkatrészeinek egy része már másban él tovább, talán kisautó lett, talán fémbili, de mint gondolat itt marad örökre, és ha én is emlék leszek már, majd együtt rójuk tovább az utakat odaát..

Kísértés

Bárminek ellent tudok állni, a kísértést leszámítva! - Épp beszélgettünk arról, hogy milyen erős a vágy a dolgok megszerzését illetően. Emberek a pillanatnyi örömöknek élnek, spórolni és beosztással élni képtelenek. Ezer torokból ordít, ezt szajkózza a tévé és a rádió, de minden más csövön is ez hangzik napjában többszázszor, hogy fogyassz, fogyassz, fogyassz! Vedd meg most, fizetni ráérsz később is, még pénzt is adunk hozzá! A kísértés óriási, sokan örökre az adósság csapdájába kerülnek. Az emberek hívságokra költik el az apró keresményüket, miközben az életre, a napi kiadásokra nem tesznek félre és gyakorlatilag éheznek. Jogunk van-e erőszakkal boldogítani őket, vagy tekintsük ezeket az embereket nagykorúnak? Ez itt az örök kérdés, válaszok meg nincsenek..

2008. szeptember 8., hétfő

Buli

A hétvégén egy buliba voltam hivatalos. Több születés én névnap esett egybe és hívta életre ezt a rendezvényt, amit egy kis falusi kocsmában tartottak meg.  Igazából a kocsma volt kicsi, mert a falu eléggé hosszú, majdnem akkora mint az, ahol jelenleg lakom. Sosem gondoltam volna, hogy léteznek olyan helyek, akár csak némely népszerű szappanoperákban, ahol ennyire családias tud lenni egy bisztró, de úgy látszik, a jó pap holtig tanul. Hát még én. Mindenesetre, bár se nem táncoltam, se nem mérgeztem a szervezetem etilgyökökkel, összességében véve kellemes estét töltöttem el olyan emberek társaságában, akiket kedvelek. De mint minden jónak, a partinak is vége szakadt egyszer, most újra munkában, az ostor is elcsattant már. Csak ez az iga ne nyomna annyira..

Furcsa siker

Vége van az olimpiának. Sokak fejében ezek a gondolatok élnek, holott még javában zajlik a paralimpia, Kínában. Ez a mozgásukban vagy egyebekben korlátozottak rangos sporteseménye, amin úgy tűnik, talán eredményesebbek is leszünk mint az egészséges sportolók versenyében. A híroldalak mégis huszadrangú eseményként tüntetik fel a dolgot - már ha egyáltalán szólnak róla. Miért ez a lanyha médiafigyelem? Nem mutatnak jól a sportolóink a reklámokban?

Lehet-e?

Lehet-e kérdésre kérdéssel felelni? Remek rágódnivaló. Értelme van annak, hogy úgy válaszoljunk valamire, hogy nem ismerjük a lehetőségeinket? Kell-e tudnunk, hogy meddig ér az a bizonyos takaró, vagy van-e alattunk ágy, vagy jobb-e az édes pofáraesés? Érhet-e, érezhet-e az ember más ízt a csalódás után, mint keserűt, ha mégsem az elvárása szerint alakulnak a dolgai? A csalódás édes íze - jól hangzik, de belegondolva olyan abszurd..

2008. szeptember 7., vasárnap

Tb érdekesség

Tegnap, épp új elfoglaltságommal kapcsolatosan érdeklődtem, és igen érdekes dolgokat tudtam meg. A Tb az ellátásból kizárta az extrém sportokat űzőket. Tehát, ha egy ejtőernyős a nyakát szegi, a kórházi kezelését kénytelen maga fizetni, ha nincs egyéb biztosítása. Némi populizmussal persze mondhatjuk azt is, ha a betépett őrült kétszázzal betonfalnak hajt, akkor őt mentőhelikopter viszi a kórházba, ahol Tb alapon kezelik, aki pedig rendes adófizető, de sportbalesete volt, na ő most így járt. Ráadásul a törvényalkotó semmit sem bízott a véletlenre, pontról pontra meghatározta, mely sportokat űzők esnek ki a nagy kalapból. Ennek örömére pl a törvényben szerepel a paplanernyőzés is - na ilyen meg nincs is. Ebből látszik a hatalmas szakértelem, melynek hála, így a siklóernyősök továbbra is szerepelnek az ellátásban, hisz ez a sport nem lett név szerint megnevezve..

2008. szeptember 5., péntek

A szőlő

Érik a szőlő, hajlik a vessző, bodor a levele.. Azt hiszem végérvényesen itt az ősz, közeledik a szüret ideje. Ha más nem, a gyümölcsnaptár megbízhatóan mutatja az időt, a közelgő, a kert végében lappangó évszakok álcájukat veszik, ha az ember a megfelelő gyümölcsök érését figyeli. A szőlő az őszt jelzi nekünk. Nem is tudom létezik-e később érő gyümölcs - talán a naspolya és a birs az, de így is vannak olyan fajták, amik még a tél kezdetére sem érnek be igazán. Maga a növény dicső múltra tekint vissza. Története egyidős az emberével, és mindig jelentős szerepet játszott a helyi történelemben. Leleményes eleink már az idők hajnalán rájöttek arra, hogy mire is tudják használni e nemes növényt és a gyümölcsét. Készülhet belőle a kalácsok olyan népszerű hozzávalója a mazsola, de készíthető belőle a boron kívül még gyümölcslé, lekvár, magjából szőlőmagolaj is. Magyarországon szép hagyománya van a szőlőnek, a bornak (Ha az utóbbi idők kannás- és egyéb borpancsolásait diszkréten elfelejtjük.) és az új fajták előállításának. Híres nemesítőink a teljesség igénye nélkül: Mathiász János, Stark Adolf, Póczik Ferenc, Kocsis Pál. Utóbbi nevéhez fűződik az Irsay Olivér szőlőfajta nemesítése, aminek érdekes története van. A nemesítőknél szokás volt, a hozzátartozókról elnevezni az új fajtát. Kocsis Pál abban az időben amikor ezt a növényt megalkotta, nem volt túl jó anyagi helyzetben. Megfogadta, hogy az új szőlőfajtát arról nevezi el, aki először vásárol belőle. Irsay Olivér borkereskedő volt az első vásárlója, így e fajta örökké az ő nevét hirdeti. Milyen egyszerű út ez a népszerűséghez..

2008. szeptember 4., csütörtök

A liba lába

A liba lába - avagy gondolataim a libatömésről. Megpróbálom leírni a gondolataimat a libatömésről. A tegnapi nap egy gyújtó hangulatú postot olvastam, és elég sok kommentárt is fűztem az adott cikkhez, de úgy látszik, hogy nem sikerült megfelelően elmagyarázni az álláspontomat ez ügyben. Ezt az írást afféle magyarázatként szánom, ezért megkérek mindenkit, hogy a várható hosszúsága ellenére próbálja meg elolvasni és a leírtakra reagáljon. (Ha valaki beírásán azt látnám, hogy olyan dolgot hiányol amit előzőleg megmagyaráztam, úgy veszem, hogy nem olvasta el amit írtam, és a hozzászólását törölni fogom. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni előre, mert az emberek többsége inkább egy cikk elejét olvassa el, mint a végét.)
Szeretném azt is leszögezni, hogy nem vagyok vegetáriánus, tehát húst is eszem. Tudom, hogy a hús a halott állat teste és a halott állat az élőből keletkezik, azáltal, hogy megöljük. Sajnos, a húsevés máshogy nem megoldható, valakinek meg kell halnia hozzá. Ez az állatvilágban a zsákmány, nálunk pedig a jelen esetben a baromfi. A liba. Válasszuk ketté a problémát. Ezen esetben az indulatok azért korbácsolódtak fel, mert emberek veszítették el az állásukat. Ez egy különálló probléma. Munkások különféle okokból naponta veszítik el az állásukat, erre a hírre fel sem kapjuk már a fejünket, de itt egy látszólagos semmiség miatt vesztették el a megélhetésüket. Munka nélkül maradni - rossz. Engem is rúgtak már ki (Ráadásul karácsony és újév között, hogy kellően rosszul kezdődhessen az évem - ez a fene nagy szociális érzékenység - de hát a piacgazdaságban ezt az egészet nagy ívben le...) tudom, hogy nem jó dolog. A kilátástalanság szörnyű, ha az ember napi ritmusban dolgozott és az biz tosított a a megélhetését és másnap már nem kell, az nagyon szar érzés. Tudom, tapasztaltam.

De most nem erről kívánok szólni, hanem a semmiség miatt, amihez emberek mérték a személyes tragédiájukat és igazából kétezer éve biztosan így ment, tehát tulajdonképpen tradíció, ha lehet hagyománynak nevezni más állatok kínzását. A világban számtalan helyzetben előfordul az, hogy állatokkal kegyetlenkednek, az is, hogy ebből hagyományt teremtenek - illetve erre hivatkoznak, de az emberek többsége nem foglalkozik ezzel. Messze van - mondják, és mennek a dolgukra. Azt el sem tudják képzelni, hogy mindennapjaikban hogyan kerül hús az asztalukra illetve, hogy az adott húsnak milyen mértékű szenvedést kellett kiállnia a tányérunkig. Nem az én problémám, hisz a közértben már tálcán van, és nem hasonlít arra az apró, esetlen simogatnivalóan édes kis szőrös állatra, amivel az állatkertben találkozunk szombaton, vagy vasárnap. Az ottani boci más tészta, mint a steak amit rendelünk. Mint írtam, a bocit sajnos meg kell ölni, illetve előtte fel is kell nevelni. Sajnos a steak nem jó gombából, vagy fűrészporból ahogy a vegák ezt szokták állítani. Egész egyszerűen más az íze, ráadásul azokat az anyagokat sem lehet beszerezni általa, amiért mi annak idején rákaptunk erre az eledelre. (Pl B12 vitamint.) Az állatot előtte fel kell nevelni és le kell mészárolni. Ez sajnos ezzel jár. De nem mindegy, hogy ezt mi hogyan tesszük. Az állat egy érző lény, bárhogy is próbálják ezt a dolgot háttérbe szorítani azok, akik ebből élnek, tehát olyan lényként kell őt kezelnünk, akinek érzései és fájdalmai vannak. Pont mint nekünk. A megölésétől nem tudunk eltekinteni, hisz meg kell őt ennünk - ezt senki nem tudja úgy csinálni, hogy a zsákmánya ezt élvezze, de azt meg tudjuk tenni, hogy a szükségesnél több szenvedést ne okozzuk neki. Az állatvilágban a ragadozó egy pillanat alatt eltöri az áldozata gerincét ezzel véget vetve a szenvedésnek, nem kínozza ok nélkül hetekig vagy hónapokig olyasmivel, amit magának se kívánna.

Azt hiszem történelmi okai vannak ennek, aminek egy részét a vallásunkban kell keresnünk. A teremtés könyvében az Úr ezt mondja Noénak: Féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja.. minden ami nyüzsög a földön, a kezetekbe adatott.. Isten, ezáltal, hogy az állatokat az az ember alá helyezte, világossá tette számunkra, hogy következmények nélkül tehetünk velük azt amit akarunk, hisz nem társaink ők a földön, hanem rabszolgáink, és egyedül a kényelmünket szolgálják. Tehát a nekünk tetszők szaporíthatóak, az utálatosakat irthatjuk kedvünkre. Más vallások, ahol létezik a lélekvándorlás, mint fogalom, jóval szerényebb alapokon nyugszik és az olyan országokban az állatok sorsa is jobb valamivel. Persze gonosz emberek ott is előfordulnak, de ha az ember tudja azt, hogy a lelke esetleg egy állatban él tovább a halála után, akkor meggondolja azt, hogy kegyetlenkedjen a kutyájával, vagy bármivel, mert lehet, hogy épp ezt a saját nagyapjával teszi. A vallásunk elszakít ott mink et a természettől, egy felsőbb szintre emelve minket és ez feltétlenül rossz. A problémáink nagy része ebből a hozzáállásból származik.

De térjük vissza a libára, mint az aktuális kegyetlenkedés elszenvedőjére. A libát sok minden miatt szokták tenyészteni. Tollat ad a párnáinkba, húst az asztalunkra, de jó házőrző is, mert nagyon éber és megismer és jelez minden idegent. De van egy gyengéje - a mája. Illetve ez a mi gyengénk, hogy szeretjük a libamájat, a hízott liba máját. Le kell szögeznünk, hogy amit mi szeretünk benne az tulajdonképpen egy kóros állapot. Az embergyógyászatban ezt a kórképet májzsugornak, avagy zsírmájnak nevezik, és abból áll, hogy a máj (amely a szervezet méregtelenítő központja) kötőszöveti állománya kórosan felszaporodik, egy idő múlva már nem tudja ellátni a funkcióját és a páciens májelégtelenségben meghal. (Erről bővebbet itt olvashatunk:
http://www.medimix.hu/cikk.php?cid=461) Tehát a zsírmáj mindenképpen halálos. Ha vesszük a fáradtságot és végigolvassuk a beidézett cikket, láthatjuk, hogy a zsír felszaporodása indítja el a májon, illetve közrejátszik benne a megnövekedett stressz is. A kezelés résznél kiderül, hogy a probléma megoldásában nagy szerepet játszik az egészséges étrend és a testmozgás - tehát e két dolog ellene dolgozik a májzsugornak. Ezt a két dolgot vonjuk meg a libától azáltal, hogy szűk helyre tesszük, illetve egyoldalúan, hizlaló táplálékkal etetjük. A stressz valószínű a bezártság következménye, így már kész is a recept a porhanyós libamájhoz.

Vegyük azt figyelembe, hogy a liba gerinces állat. Valamiért a gerinceseket az állatvédelmi törvény kiemeli a többi élőlény közül. Igazából örülhetünk annak, hogy legalább ők valamennyire védettek ezáltal, de a helyzet cseppet sem olyan rózsás, mint ezáltal gondolhatnánk. A törvény kivételeket tesz, és pont a liba ügyében. Ezt tekinthetjük úgy hogy a gazdasági előny felülírja az erkölcsöt. Norvégia és Japán előjogának tekinti a bálnavadászatot, Kanada a bébifókák leölését és a Feröer szigetek népe is vadászik delfinekre. Utóbbiak szerencsére kevesen vannak, de mindig lesznek olyan népek akik az erkölcsi érzéküket a bevétel számolása közben a sutba dobják. Libaügyben Franciaország is deklarálta mindezt, hogy tradicionális joga a libákkal való kegyetlenkedés. Lássuk be hogy nem ez az első (és valószínűleg nem is az utolsó) fricska ettől
az országtól, de mit tehetnénk mást. Nem hinném, hogy erkölcsi alapunk lenne bírálni egy ország viselkedését, ha mi is azt tesszük, amit ők. Nyilván a Norvég kormány sem tiltakozna jegyzékben a japánok bálnákkal történt kegyetlenkedései miatt. Tehát nem mérni kellene minket egy másik államhoz, hanem megmutatni nekik és összefogni másokkal, akik szintén nem teszik. A legtöbb európai országban elismerték a libatömés kegyetlenségét és be is tiltották azt. Álljon itt egy aktuális idézet: Az összefogás nagy erő, amely hegyeket is képes elmozdítani. Ha legalább a fele tolja, és egy irányba..

Érvként hangzott el komoly forrásból (Már amennyire komolynak lehet tekinteni azt, aki a libák sérelmére elkövetett kegyetlenkedés hasznából él.) hogy ez nem is igazi kínzás, hisz ha az lenne, akkor jellemző lenne az elhullás. Mint az emberi példából tudjuk, a májzsugor halálos májelégteleséghez vezet. Az elhullás valószínűleg szükségszerűen bekövetkezne, csak nem várják meg azt, amíg tömeges méreteket ölt. Maga a májzsugor nem fájdalmas, csak az esetek kis százalékában, de van más is ami miatt az ilyen irányú mezőgazdasági tevékenység rossz. Emberi példából tudjuk szintén azt, hogy a bezártság rossz. Magánzárkával a legkeményebb bűnözők is megtörnek egyszer. A kutya láncon tartását kínzásnak tartják, hisz nem tud kellően mozogni, pedig rendelkezésre áll neki a teljes lánc hossza. A szárnyast ellenben olyan helyen tárolják, ahol megfordulni nem tud, sőt esetenként leülni sem. Ez jelentős stressz egy olyan állatnál, aki ezt nem szokta ezt meg, attól el is tekintettem, hogy a kényszer táplálás se kellemes. Mindenki tudhatja akinek egyszer mosták már ki a gyomrát erőszakkal (Nekem még nem, de el tudom képzelni.) vagy esetleg tükrözték a gyomrát. Az állatnak ezt legalább napjában kétszer el kell viselnie legalább egy hónapon keresztül. Nem hinném, hogy lenne ember aki ezt nem tortúraként élné meg, ha vele csinálnák mindezt. Konklúzióként azt állapítanám meg, hogy a libatömés mindenképpen állatkínzás, tehát fel kell lépni ellene, akárki csinálja! A velünk élő állatok mindenképpen megérdemelnek annyit, hogy ha már a húsukra szükségünk van, ne tegyük ki őket olyan szenvedéseknek, amit magunknak se kívánnánk. Ne rabszolgának tekintsük őket, akikkel mindent megtehetünk, hanem tekintsük őket olyannak, akik az életüket adják azért, hogy mi élhessünk..

2008. szeptember 3., szerda

Álmaim temetője

Álmaim temetője - ahova napi vágyaim mint mélységes és feneketlen kútba dobott kő belevesznek, hogy úgy érezzem, újra egy eltékozolt nap áll mögöttem az életemből. Tegnap délután telefon jött, mint baljós hír hozója, hogy be tudnék-e menni a családomért az Ikeába. Addig ők ott várnak. Ebben még semmi rossz nincs, de mint előjel - baljós. Nem gond - bemegyek, felmarom a családot és már jövünk is haza, hisz vár az otthon melege, a megszokott környezet. De nem! Egy újabb alattomos női cselszövés áldozata lettem.  Amikor szóltam, hogy készülődhetnek, mert már a közelben vagyok, derült ki a lényeg. Szó sem volt taxiszolgáltatásról, mint inkább az egész hátralévő nap elkótyavetyéléséről, megrágásáról és a szemétbe hajításáról. Meg kellett néznem egy szekrényt - mintha nem láttam volna eleget az életemben. Sorsfordító bútordarab - szerintem nem jó, de csak rosszul éreztem át a helyzetet, mert valójában egy műremek és mint kiderült nagy szükségünk van rá, csak é n immúnis vagyok a kellés ilyen mértékű rezgéseinek a detektálására, amire a nej alapvetően fel van készítve. Nagy szerencse, hogy az áruházat este bezárják, mert amúgy mehettünk volna reggel onnan dolgozni. Egy újabb elpazarolt nap..

A gyermekkor vége

Lassan de biztosan férfivá érik minden fiúgyermek. A babás kornak is van varázsa, mint ahogy annak is lehet, hogy a fiammal ülünk a verandán és sörözve beszéljük meg a világ folyását. Egyelőre csak az előbbit ismerem, így ahhoz ragaszkodom inkább, és nehezen veszem azt tudomásul, hogy az élet nem áll meg, és az elsőt feledve egyre inkább a második kerül előtérbe. A gyermek tegnap az étteremben mindenképp helyet akart cserélni velem, és kérte, hogy majd nézzek balra utána. A jelölt irányban egy csinos, hosszúhajú nő ült a párjával az asztalnál, ezt már korábban is észrevettem, de nem értettem, miért ragaszkodik a másik nézőponthoz. Vonakodva tettem csak a kedvére, de amikor a helyére ültem, derül csak ki igazán a turpisság. Direkt-e vagy véletlenül (Ezt nőknél nem lehet tudni sosem!) a lánynak teljesen kilátszott a feneke és a gyufavékony tangája. Ezen kuncogott a kölköm! Az apja fia. Egyre inkább felnőtt férfi lesz belőle..

Metro

Délután a Metróban jártam. Mint annyi más, ez az üzlet sem a régi. Olcsónak nem mondható, némely termékekben kifejezetten drága, és ott van még a kártya is. Régen mindenféle protekció és ismeretség kellett, hogy kártyát tudjunk szerezni egy nagybevásárlás erejéig, és órákat álltunk a pénztárnál sorba, hogy végre fizethessünk, mostanra meg kong az áruház az ürességtől. Tulajdonképpen sikerült ma vennem egy csomó dolgot amiért nem mentem és párat azok közül, amit akartam volna. Ez is egy eredmény..

iwiw

Az iwiw egy alapvetően jó szolgáltatás. Arról most ne beszéljünk, hogy vannak akik ezt is képtelenek használni, ezért alakul ki az emberben az az érzés, hogy ebben az országban semmit sem lehet normálisan megcsinálni. Most viszont úgy tűnik, az iwiw beleszól az életembe. Az utóbbi időben ha a kit ismerhetek gombra kattintok, nem jelenik meg semmi. Úgy látszik az iwiw már tudja, hogy nincs esélyem új ismerősökre szert tenni. A gesztus őszinte, de azért rosszul esik...

2008. szeptember 2., kedd

Egy gép halála

Kávéfőzőnk immáron végképp a múlté. Az ilyen hírek általában nem szokták megrengetni a világot, egy átlagemberből nem váltanak ki különösebb érzelemkitörést. Egy gépnek vége lett, na és? Fogyasztói társadalomban élünk, ami rossz azt kidobjuk és veszünk másikat. A javítás és a dolgok megőrzésének kora lejárt. Ma arra az emberre, aki megmutatja a nagyapja cipőkanalát furcsán néznek ahelyett, hogy csodálnák - Mi van, neked nem telik újra? Arra gondoltam, ha a kávéfőzőnk háziállat lett volna, most együttérzést válthatnék ki az emberekből azáltal, hogy közhírré teszem az elmúltát.
- És mennyi idős volt?
- Tizenkét évet élt szegény!
- Ó, be sajnálom! Szép évei lehettek! Sokat szenvedett?
- Nem, egy pillanat alatt vége volt..

Pedig tényleg, mintha szélütés érte volna. Az utolsó vízkőtelenítési kísérletem során perforálódott víztartállyal múlt ki ebből a fájdalmas világból. Utolsó erejéből, búcsúzóként leverte a biztosítékot is jelezve, hogy az elmúlás visszafordíthatatlan, immáron nem tehetünk érte semmit. Jó kis gép volt, sajnálni fogom. Személyes kudarca, hogy nem kutyának született. De talán a következő életében kegyes lesz hozzá a sors..

Ősz

Kedvenc őszi mondatom egy gyerekversből való. Sajnos a verset nem tudtam azonosítani, a nagyhatalmú google is csak az én általam korábban beírt szavakat találja meg, talán nem is így vannak ezek igazából. Apám szerint a Böbe baba c. opusban található meg ez a pár sor, de szívesen megismerném az egész művet, főleg ha ez az egy mondat belőle így beleégett az emlékezetembe. De ott van, belesülve az agysejtek közé, immár kitörölhetetlenül. Minden szava igaz és időszerű, most a harmadik negyedév kezdetén. '..Újra itt az ősz, Kacsa Karolin birsalma sajtot főz..'

2008. szeptember 1., hétfő

Apa, kezdődik!

Az ember életében egy biztos pont a szeptember első napja. Legalábbis a nagy részének ez a nap mindig jelentett és jelent valamit. Ez a kezdés napja. Amíg gyerekek voltunk ez a nap inkább gyásznap volt, a szabad életünk végét jelentő nap, amikor újra előtérbe kerül a kötelesség, amikor a tudás óceánjába vetjük magunkat, hogy elő se bukkanjunk belőle egészen jövő nyárig. Ez az érzés lassacskán múlt el amikor munkába álltam, ennek idestova pontosan húsz éve. Akkor, tudom elég rossz volt azt figyelni, hogy mások iskolába mennek - illetve akkor még nem is, inkább a rá következő nyáron az, hogy nem mennek és míg ők a strandon süttették a micsodájukat én munkába siettem. Szerencsére akkor még szerettem dolgozni, így nem okozott bennem ez legyűrhetetlen feszültséget. Azután sokáig semmi kapcsolatom nem volt az ősz kezdetével. Ez is ugyanolyan nap volt, mint a többi, egy letépett lap, vagy beikszelt négyzet a naptárban. Egyedül csak a városban lófráló, illetve valahova siető tömeg felszaporodásából látszott valami, hogy újra kezdődik a tanév, illetve másoknak a nagybetűs életre nyílik egy ajtó. Mióta apa vagyok újra belefutottam a problémába. A gyerek, mint egykoron jómagam, ugyanazokkal az érzésekkel veszi fel a hátára a táskát, mint amiket én érezhettem ilyentájt. Most ő kezd tanulni, merül bele abba a bizonyos tengerbe, hogy próbáljanak egy csomó hasznos, és haszontalan tudást belesajtolni a fejébe, nekünk meg egy állandó gonddal lett kevesebb, mert tudjuk hol is van/lesz a gyerek egy évig. Minden rosszban van valami jó..

Práznyik

Ez a hétvége az utolsó szünetben töltött napok és a gyermek ünneplésével telt. Szombaton a kollégái, vasárnap a család tette tiszteletét nálunk. Míg előbbi folyományaképp érik a lakás teljes kifestése és renoválása, utóbbi viszonylag szolidabb légkörben zajlott. Fontos tanulságai azonban mindkét esetnek vannak. A szombati napon még tűzifát is rendeltem, így a felkészülésen kívül a trógerolás és a hasogatás feladatai is rám hárultak. Szóval: Tíz mázsa fa nem kétszer több munka mint az öt mázsa. Matematikailag ugyan van némi összefüggés, de a szikkadt agyú számtantanárok nem veszik bele az egyenletbe azt, hogy közben ebédet kell főznöd, és a bulira is pizzát kell sütni a kölkeknek. Az első felével szintidőn belül végeztem, de a fa másik része alaposan megizzasztott. A másik fő tanulság az, hogy nyolc gyerek egy buliban sok. A fele bőven elegendő. Kicsit olyan érzésem volt, mintha angolnákat akartam volna egy dobozba összeterelni, ráadásul a lelki szemeim mellett saját fizikai látóterembe is egyre jobban benyomakodott a pusztítás, a közelgő armaggedon előszele, amint ezek a kis ördögök folyamatosan, és kontrollálhatatlanul pusztítottak. A családi ünneplés nyugodt mederben zajlott, attól eltekintve, hogy már reggel 7-kor főzni kezdtem a húslevest, és nemigen jutott alkalmam arra, hogy kipihenjem magam. Nem szabad egy kétnapos hétvégén két ünnepet tartani..

Már megint a nők!

Egy csomó mindenről a nők tehetnek! Az élet tele van olyan negatív dolgokkal, amik egyértelműen a gyengébbik nem hibái, erre pont ma olvasom az újságban, hogy szerdától a benzin ára is nő. Ezt azért nem gondoltam volna róluk..