Porcelán az elefántboltban

Nem szeretem, ha a nej beszabadul a konyhámba és főzni kezd. Mert ugye szép cselekedet az, hogy számára ismeretlen vidékeken próbálkozik csetlő botló lépéseivel - ez olyan aranyos! - de csak főz, de nem vásárol hozzá. Ilyenkor kiürülnek a gondosan megvett készleteim és előfordul az, hogy bár volt ma vásárolgatni, de azt hittem, hogy elég lesz a hétvégére vett 3 doboz tejföl. Most meg egy darab sincsen, mert tejfölös sütit készített! Pedig holnap lencselevest akartam csinálni. Skandalum, milyen is az tejföl nélkül?

Gondolkodóba estem

Gondolkodóba estem. Igazából ez a blog másról sem szól csak arról, hogy milyen gondolataim támadnak naphosszat, így tulajdonképpen nem számíthat ez a mostani akció sem meglepőnek. Szóval az jutott az eszembe, hogy hol lenne legmegfelelőbb hely egy újévi fogadalomnak. Közvetlenül újév előtt, vagy épp utána? Kardinális kérdés, hisz maga a fogadalom sikere múlhat mindezen! Szóval gondolkodóba estem. Ha hímsoviniszta lennék, mondhatnám azt, hogy milyen jó, hogy nem vagyok nő, mert egy nőt teherbe sokkal könnyebb ejteni, mint gondolkodóba - szóval, ha nőként gondolkodnom kéne, akkor már rég gömbölyödő hassal nézhetném a világot. Na nem mintha nem gömbölyödne a hasam, de ez nem az utód, ez a tekintély..

Mit érdemel az a bűnös?

Volt egy régi, zálogos játék, aminek a részleteire már nem is igazán emlékszem, de a lényeg mintha a zálog kiváltásában lett volna. A játékosok zálogot adtak, majd valaki húzott a tárgyak közül úgy, hogy a többiek nem láthatták és feltette az alábbi kérdést: Mit érdemel az a bűnös, akinek a zálogát a kezemben tartom? Ilyenkor a többség megszavazott valami tréfás büntetést és az illető személyére is fény derülhetett. Ez jutott nekem is eszembe a hét történéseiről. Mit érdemel az a bűnös, aki egy egyszerű probléma megoldásáért, ahelyett, hogy egyenesen tőlem kérdezi meg - nem mellesleg még szabadságon is voltam - gondolom, hogy nyomatékot adjon a kérésének - egy igazgatót is bele cc-z a levélbe, hadd láthassa ő is, hogy az illető dolgozik? Mit érdemel az, aki közli, amikor épp csokit válogatok a kitett darabok közül és megkérdezi, hogy melyik a kedvencem. Amikor kiderül, hogy a marcipános, azt mondja, hogy az utolsót ő ette meg tegnap, és kár, hogy nem tudta azt, hogy a marcipánost szeretem, mert akkor sokkal nagyobb élvezettel falta volna be tegnap. Azt hiszem most rajtam a sor, hogy kitaláljam a megfelelő büntetést..

Alkoholista egerek

Örömmel olvasom a hírt, hogy tudósoknak sikerült kitenyészteniük egy egérfajt, akik az alkoholizmus összes tünetét magukon viselik. Ezek a rágcsálók az eléjük tett számtalan ital közül mindig az alkoholost választják és mindig többet isznak a szalonspiccnél. Ez remek felfedezés, hiszen ezzel új értelmet nyert végre a részeg állat kifejezés. Arról nem szólt a hír, de engem még feltétlenül érdekelme, hogy mit csinál egy ilyen végletesen beállított egér? Csak egyszerűen lefekszik aludni, esetleg pajzán matrózdalokat énekel, esetleg nyugdíjas egerekbe köt bele? Azt hiszem, a felhőtlen örömön túl, a tudomány sikereinek ünneplése mellett gondoljunk az árnyoldalakra is és merítsünk példát a történelemből a jelen helyzetre. Nem vette ki jól magát az sem, amikor az indiánoknak mutatták meg azt, hogy milyen is a tüzes víz. Nem biztos, hogy az egerekkel most jól fogunk járni..

Az ember nyugta

Azt hihetné az ember, hogy nyugta van akkor, ha szabadságra megy. De mivel a többiek dolgoznak, így könnyen hihetik, hogy ő is a többség része, így feladatokat fog kapni, mert senki nem veszi tudomásul azt, hogy ő most éppen pihen. Különben se pihenjen, amikor más dolgozik! Ha az ember főnöke is szabadságon van - nos ez a scenárió sem igazából kivételes állapot, hiszen ha az ember főnöke pihen épp, ez csak azt jelenti, hogy ő nem zavarható, de ő bármikor adhat feladatot másnak, így annak is, aki éppen szabadságon van, hisz a főnök feje sem káptalan. Szóval egy szónak is száz a vége, ha az ember szabadságon van, akkor is ugyanúgy dolgozhat - csak azzal a kitétellel, hogy az ilyenkor végzett munkát átveszik, de semmi extra nem jár érte - miért is járna, hiszen az illető éppen pihent és mi is lehetne nagyobb ajándék, mint egy kis szabadidő?

Szülőgondok

Sok embernek van baja a szüleivel. Vannak akiknek a szülei túl elevenek, sajnos olyanok is vannak akik túlságosan halottak, vannak akik mindenbe bele akarnak szólni és olyanok is, akiket semmi sem érdekel. Mindenesetre az emberekben ott van az elégedetlenség, senkinek nem jók a dolgok úgy, ahogy vannak. Nekem is problémáim vannak a szüleimmel. Anyám állandó neuralgikus pontom. Ha olyanja van, kalkuttai Teréz anyát is dühöngő vadállattá lenne képes változtatni - és ez nem is túlzás! Eddig bárhány emberrel és szüleivel sikerült megismerkednem, szívesen elcseréltem volna az enyémeket azokra. Lehet, hogy túl jó körökben sikerül mozognom? - Ki tudhatja? Tegnap anyám nálunk volt vendégségben. Azon ritka alkalmak egyike volt, amikor megígérte, aztán el is jött - ugyanis rendszerint az utolsó pillanatban le szokta mondani, méghozzá úgy, hogy az egész a mi hibánknak tűnjön. Szóval eljött. Azt kellett megállapítanom, hogy gyermeki lelkem meg lenne elégedve, ha mindig így tudna viselkedni. Azt hiszem a bizalmam is visszajönne, bár sok idő kellene hozzá, mert igen messzitől érkezne..

Szenteste

Bár államilag tudomásom szerint nem pirosbetűs ünnep, sőt talán még munkanap is, a magyar családok részére Szenteste, december 24.-e az igazi karácsony. Már persze, ha a saját és szűk környezetem tapasztalataiból levonhatok olyan következtetést, ami a nép egészét illeti. Ilyenkor díszítjük fel a fát, amit előtte beácsolunk változatos körülmények között és apró vagy súlyos sérüléseket szerezve, ilyenkor ütik kupán a kádban úszkáló pontyot, hogy az esti vacsora fénypontját jelentő  levesbe kerülhessen.  Ilyenkor  ünnepel együtt szűk család, tulajdonképp ez az igazi szeretet ünnepe. A további napok a tágabb rokonságra vannak fenntartva, ilyenkor megyünk egymáshoz látogatóba, hogy  aztán  este, a koleszterinmérgezés jellegzetes tüneteivel  tegyük el magunkat másnapra. Megint elmúlik lassan egy karácsony, és párat pislantunk és egy új év fog kezdődni.

Csak úgy

Nem éppen ünnepi téma, csak úgy az eszembe jutott. Néha az ember úgy érzi, hogy bizonyos dolgokért csak ő tesz erőfeszítéseket és időnként azt tapasztalja, hogy elege lett. Olyankor a háttérbe vonul, bár fellángolásai időnként akkor is lehetnek. Mindig előfordul azonban olyan helyzet, amivel egész egyszerűen nem tudok mit kezdeni, amikor valaki azt mondja, hogy "Én itt voltam és folyamatosan arra vártam, hogy keress! Nem is értem, hogy miért nem tetted!" Sejtetve azt, hogy mindez tulajdonképpen az én hibám. Persze kereshetett volna ő is, de erről nem szól a fáma. Maga nem tesz meg a dologért semmit, de bennem rossz érzést kelt azáltal, hogy azt sugallja, hogy mindez kizárólag az én felelősségem. Nem tudom, hogy mit lehetne kezdeni ezekkel a helyzetekkel. Gondolkodom rajta.

Néhol fehér

A kert nyomokban havat is tartalmaz. Jelenleg a hó aránya nagyjából a jelenlévő macskák arányával egyezik meg és ez nem azt jelenti, hogy az udvar macskákkal lenne zsúfolásig telve. Kezicsókolom, ez lenne a fehér karácsony?

Nyúl, róka és a fűnyíró

Rendszeresen figyelem az oldalamra tévedők útját. Mármint azt, hogy milyen módon jutottak el hozzám, a keresőkifejezéseket. Mivel nem célom az oldalam népszerűsítése (öncélú blog) ezért nem teszek semmit a sikeresebb működés érdekében, pusztán csak a kíváncsiság vezérel. A keresések nagy része fals és jobbára a nickem jelentéséből fakad. Az utóbbi időkben jelentősen felértékelődött a nevemmel fémjelzett eszköz használata. Amikor választottam ezt, akkor még jele sem volt annak, hogy rajtam kívül ez mást is érdekelne igazából. De az utóbbi időben furcsaságok történtek. Egy korábbi viccre írt pár gondolatom előkelő helyekre ugrott a keresési statisztikában és nem igazán értettem, hogy mi is történhetett. Utólag újra elolvastam az írásomat és meglepődtem. (Persze egykoron arra gondoltam, egyszer majd újra elolvasom az egészet - de egyre jobban tartok tőle, hogy nekem az írás jut csak belőle, hisz gondolataim csapját egyelőre nem tudom elzárni - de nem is akarom.) Azt hiszem tudom kívülálló szemével szemlélni a soraimat, főleg azután, hogy a konkrét helyzetre már nem is emlékszem. Nem akarom fényezni magam, de ez az írás tetszik - megütöm vele a saját, szigorú mércémet. Úgy fest, hogy ezt más is így gondolja, mert egy általam eddig ismeretlen fórumon, általam nem ismert ember érvként idézte be az írásom. Jól esett, bár tartok tőle, hogy egészében érdemtelen vagyok az elismerésre, de mindenkinek lehetnek jó pillanatai. Lehet, hogy egyszer még oktatni fognak valahol? .-)

Boldog karácsonyt!

Ettől hangos most az éter, mindenki kívánja mindenkinek, nyakló nélkül. Rengeteg ilyen üzenetet kaptam én is, olyanoktól is, akikkel amúgy nem is vagyok jóban. A felületes ember könnyen elsiklik az ilyesmi felett, de megpróbáltam gondolkozni a problémán egy kicsit. Vajon mi járhat az emberek fejében amikor ilyet kívánnak? Vajon valóban komolyan is gondolják a dolgot, vagy csak ez is egyfajta köszönéssé lett, amit az év egy bizonyos időszakában mondunk, miközben széles mosolyra húzódik a szánk, de közben a fogaink között szűrve azért hozzátesszük, hogy - Dögölj meg! A hagyományos értékek lassan semmivé lesznek - ez nem afféle nosztalgikus, öregedéssel együtt járó nyavalygás, hanem valós tünete valaminek. Azok a közösségek, baráti társaságok ahová a munkatársak jártak, az idő előrehaladtával szétesnek, azok az emberek akik vágytak arra, hogy munka után egymás társaságában lazuljanak, ma köszönés nélkül mennek el a másik mellett. De ilyenkor mindenki levelet, lapot küld - lám, én mégis gondoltam rád! Ha úgy vesszük, azért ez is egy eredmény, bár az ember szívesebben lenne telhetetlen, csak éppen módja nincs rá. Ezért úgy döntöttem, hogy most az egyszer még érdemes nekem is megpróbálnom, és belekiabáltam az internet sötét bugyrába a varázsszót. Nemsokára hallottam én is hasonlót, bár lehet, hogy az csak a visszhang volt, az én kiáltásom visszaverődése a falakról vagy más emberek lelkéből, nem önálló kiáltás - de mindegy is. Miért is lenne nekem jobb attól, ha másnak rossz? A jószándék nem kerül semmibe, vödrökkel cipelem magammal az ilyesmit, úgyhogy ha eddig eljutottál az olvasással anélkül, hogy elaludtál volna (újrakezdeni, vagy megszakítani aztán folytatni nem ér!) akkor kívánok Neked is boldog karácsonyt! De úgy is legyen!

Az utakrúl

Találós kérdés következik: Hosszú, egyenes, tiszta jég és csúszik mint a franc? A hamariak könnyen rávághatják, hogy ez biza egy gyorskorcsolyapálya, de nem. Ez egy átlagos, önkormányzati tulajdonú közút egy átlagos magyar városban, így például nálunk is. Amikor reggel kihajtottam a főútra, megnyugodtam. Tiszta merő színjég volt, pont úgy mint tavaly ilyenkor, hasonló helyzetben. Na meg tavalyelőtt, illetve azelőtt is. Ilyenkor eszembe jut az akkori önkormányzati újságban megjelent panaszos levél és az arra adott válasz is. Ott egy hölgy panaszolta, hogy az autójával a jeges út miatt szenvedett balesetet és ez mégsem járja! Erre kapott egy olyan választ, hogy az önkormányzat az utak takaríttatását egy vállalkozóval végezteti és ők megkérdezték a vállalkozót aki azt mondta, hogy azt az utat már letakarította addigra, így amit látott, azt nem láthatta. Különben is, az igaz magyar ember tud vezetni és vigyáz, tehát, ha balesete volt, akkor vagy nem tud vezetni vagy idegenszívű, úgyhogy jobb lesz ha meghúzza magát. Ezt szem előtt tartva gondoltam arra, hogy az önkormányzati elintézési módot szem előtt tartva - mármint hogy aki letette oda a jeget, majd el is tünteti - illetve a hölgynek adott kedves kis választ felidézve, valószínűleg én is rosszul láthatok. Ezt még az a kontraszt sem ronthatta el, hogy az állami fenntartású közutak szépen voltak takarítva. Úgyhogy a túlélés érdekében próbáltam igaz magyar emberként viselkedni és reménykedtem, hogy más is így fog tenni..

Kis luk

Van aki a kis lukat szereti, van aki a nagyot. Ez azt hiszem az egyén szíve joga, azaz saját kompetenciába tartozó eldöntendő kérdés. A fogorvosok a nagyot szeretik - legalábbis azok, akiknél a méret a lényeg. Gondolom, elsősorban a nők, vagy azok, akik az elvégzett munka után számláznak. Tegnap sültem szembe, azaz szembesültem azzal, hogy van egy kis lukam az egyik fogamon, amikor rendszeres fogorvosi ellenőrzésre látogattam el. Kiderült, hogy gyógyítható, így meg is kaptam a helyre kis tömésemet és azóta - ölöm és bódottá - van újra. A kartonomon láttam, hogy 89 januárja óta járok ehhez a fogdokihoz és még szeretnék is egy ideig. Huszonkét éve. Hogy repül az idő!

Az étkekrűl (Nosztalgia étterem, Kistarcsa)

Tegnap a céges vacsora révén már említettem a kistarcsai Nosztalgia éttermet, de most megpróbálom étteremkritikusi szemmel is újra végigjárni a témát. Első körben le kell szögeznem, hogy a hely sikeres, szinte mindig tele van, hétvégén csak kihalásos alapon lehet bejutni, mert az étel összességében jó. A szakács valószínűleg frissen készíti a dolgokat, a mirelit krumplis szerencsétlenkedésnek - amit a tavalyi, Építész pincében tapasztaltunk - nem láttam nyomát. Az étlap gazdag, az árai kissé magasnak tűnnek - viszont az adagok hatalmasak. Két nagyobb társaság volt jelen hétfő este, így a kiszolgálást éreztem egy kicsit lassúnak, illetve a konyha sem pörgött fel igazán. A pincér nagyon kedves, figyelmes és felkészült volt, néha már egy kicsit tolakodónak is tűnt a kedvessége - de ez csak az én személyes megjegyzésem. Az ajánlatai összességében jók és elfogadhatóak voltak, bár egy kissé feledékeny volt. Több tételért külön kellett szólni - mármint, hogy rendeltünk, de nem kaptunk. Ugyanakkor magától ajánlott és hozott kétféle nagyobb üveges vizet, ez mindenképpen jó volt. A szakács jól főz, bár szerintem egy kissé édesszájú. Én egy rántott, gesztenyével és aszalt szilvával töltött borjútekercset ettem, a mellettem ülő kolléganőm egy aszaltszilvás barnamártással készített szarvast. A pincér mindkét ételhez sajtos burgonyafánkot ajánlott, mint köretet. Az én vacsorám a köret és a hús összhatásával így meglehetősen száraz volt, a pincér őszibarackbefőttet kínált, de elfelejtette - szólni kellett érte, de viszont hozott egy csalamádét, amit nem kért senki. Jópont az is, hogy kérésre a maradékot készségesen becsomagolták - akkora volt, hogy másnap is azt ebédeltem, szóval így tekintve az ár/érték arányt, mindenképpen kedvező volt. Rosszpont viszont azért jár, mert a csomagolásra átvett ételeket összekeverték, bár nem egyszerre vitték el, mégis a kolléganőm ételét kaptam meg. Viszont nála becsomagolták a tányérjára helyezett szemetet is, ami szintén egy feketepont. Így viszont módomban állt az ő ebédjét is megkóstolnom, ami szintén finom volt. Megjegyzések az ételekhez: A borjú összhatásában száraz és nagyon édes volt. A gesztenye helyett gesztenyepüré volt benne, ami az aszaltszilvával együtt egy kicsit már gejl volt, de épp határeset. A pincér helyében én krumplipürét ajánlottam volna hozzá - így utólag, esetleg áfonya- vagy ribizliöntetet, hogy elvegye a mindent kitöltő édes ízt és a szárazságot. A gesztenyepüré helyett jobb lett volna a mondjuk húslevesben főtt gesztenye - de ez inkább konyhatechnika. A szarvas igazán finom volt, de az aszaltszilvás barnamártás szintén nagyon édes volt. Jobban esett volna valami savanyúbb öntet, itt is az áfonya vagy a ribizli, akár mint összetevő is segíthetett volna a mártás egyensúlyának a beállításában. Összhatásában a hely kellemes, jól éreztük magunkat, egy további próbát mindenképpen meg fog érni, így bárkinek szívesen ajánlhatom..

Céges vacsora

Céges vacsorán voltam tegnap, lezárandó az egész évet, legalábbis logikailag - informatikus szemmel. Ilyenkor a kollégák egy asztalhoz ülnek, bár nagyjából itt is azokkal kerültem egy csapatba, akikkel nap mint nap dolgozom. Egy hosszú asztalnál nem lehet mindenki mellé ülni. A társaságban így is csomópontok alakultak ki - de ez nagyjából ilyenkor megszokott. A hely nagyszerű volt - Kistarcsán a Nosztalgia étterem egy hangulatos helységében. Az étel kifogástalan, bár a kiszolgálás kicsit lassú volt. Az adagok hatalmasak és a pincér talán egy kissé tolakodóan kedves volt. Összefoglalóul pár gondolat, ami eszembe jutott: Nem mindig jó, ha én vezetek. Remek birspárlat volt, amit nem kóstolhattam meg. (Na jó, megkóstoltam, de épp csak a nyelvem hegyét dugtam bele.) Más példájából - de ezt szoktam mondani a gyereknek is - nem csak úgy bedöntjük magunkba a folyadékokat, hanem élvezzük. Ehhez kiegészítésként egy kérdés: Minek iszik az, aki nem bírja? Azt hiszem az alakuló süketségem is rátesz egy lapáttal az élvezetekre, képes vagyok társasági lényként viselkedni alkoholfogyasztás nélkül is. Ilyenkor mosolygok, időnként bólogatok és helyeselek, noha rendszerint nem is értem miről van szó. Ez a legtöbb esetben beválik, csak néha nagyon unalmas..

Fenyővásár

Nyakunkon a válság, ez látszik a fenyőpiacon is. Persze itt most nem az egykoron méltán népszerű és ajnározott jampec lemezeladásaira gondolok, hanem a karácsonyra az ünnepi szobában felállítandó fácska értékesítésére. Az árak nagyjából ugyanott lehetnek ahol tavaly, pedig azóta semmi sem lett olcsóbb. Viszont feltűnt egy jelenség, ami még az előző évben nem volt ennyire népszerű. Az emberek kezdik felfedezni, az utak mentén dekorációs célból ültetett fenyőcsemetéket, mint potenciális ünnepi nyersanyagot. A Fót-Dunakeszi között húzódó M2 útról egyre több, nyakban elvágott fenyőtetemet látni - pedig ez eddig nem volt ennyire hangsúlyos. Senkinek nem tűnik fel úgy látszik az, hogy egy nagyforgalmú nemzetközi főútvonal mellett emberek szolgálják ki magukat az odatelepített zajvédő fenyvesből úgy, hogy működésük eredménye nem csak egy üres hely, hanem mementóként ottmaradó csonkolt tetem. A fák nem kicsik, így a betakarításuk sem lehet a pillanat műve. Azt hiszem írnom kellene a hatóságoknak, mert az állapot tűrhetetlen. Rendeletileg kötelezni kellene a közútkezelőt arra, hogy a hosszú tűlevelű fajták mellé ültessen nordmann és ezüst fenyőt is. Mert így sérülnek a szerzett jogok, elvész a választás lehetősége. Hallatlan!

Kialudt a tüzem

Kialudt a kályhában az októberben gyújtott tűz. Szun Ce idejében ezért, hogy hagytam a tüzet kialudni, most keservesen lakolnék meg, de most nem veszik a dolgot annyira szigorúan, főleg úgy, hogy volt benne szándékosság is azt illetően, hogy ráfért már a pucolás a kályhára. Eddig csak úgy takarítottan ki, hogy félrehúztam a parazsat, alatta kikotortam, majd áthúztam az üres helyre és megcsináltam a másik oldalt is. Ezalatt elsőfokú égési sérüléseket szereztem, mert a parázs kellően forró dolog. Most azonban üresre lapátoltam az egészet és még az ajtót is megvakargattam - hátha viszket neki valahol. Most szép tiszta és vígan ropog benne a tűz újra. Tavaszig remélem ki fog tartani..

Háború

Tegnap eléggé magam alatt voltam a kormány tervezett intézkedése miatt, amivel egy egyszerű, de meglehetősen nemtelen húzással elveszik az eddigi megtakarításaimat és nem adnak helyette cserébe semmit. Ha szerencsém van, meghallgathatom valamelyik nagyképű és ostoba seggnyalótól, hogy ezért még hálásnak is kellene lennem nekik. Ez igazán elviselhetetlen kínt jelentene. Az ostobaság ilyen foka már nekem okoz fizikai fájdalmat. Aztán arra gondoltam, hogy a nagyszüleim végigélték a háborút és nézhették ahogy az addigi munkájuk semmivé lesz. Vagy a zabráló katonák miatt vagy az azt követő rendszer áldásai következtében. Túlélték és felálltak. Azt hiszem nekem is ezt kell tennem, okulva a példájukból. Most is háború van, a hülyeség és arrogancia vív csatát a józan ésszel és valljuk be, az előbbi áll nyerésre. Először jutott az eszembe komolyan, hogy el kellene menni ebből az országból..

Le vagyok sújtva!

Hallgatom a híreket és egyik megdöbbenésből a másikba esek. Annak idején, épp egy éve, nehéz döntést kellett meghoznom. Kiiratkoztam a társadalmi szolidaritás rendszeréből azáltal, hogy a magánnyugdíjpénztáramban maradtam. Aláírtam egy szerződést, hogy lemondok az állami nyugdíjamról és ezért a pénzem harmadát a saját számlámon fialtathatom. Most meg kiderül, hogy a kormánynak az én pénzem is kell és tenné rá a mocskos mancsát. Bejelentették, hogy még legalább két évig nem tudom gyűjteni a pénzem, mert egész egyszerűen el fogják venni. Kell stadionra, képviselői lézerblokkolóra és a számtalan sebből vérző költségvetésbe. Persze konkrétumokat megint nem lehet tudni, mivel kárpótolnak mindezért? Vagy nem számíthatok semmire, hisz aláírtam a papírt? Igaz, akkor egészen más volt a helyzet, de úgy látszik itt semmi nem ér semmit, sem az adott szó, sem az írás, semmi. Ezeknek az embereknek most már nem csak menniük kell, de bíróság előtt kell felelni a tetteikért!

Csalódás

Csalódni nem jó érzés. Beleéltem magam valamibe, hogy egyike leszek azon keveseknek, akik hozzájuthatnak valamihez, ami eddig nem hiányzott igazából, de magával a lehetőséggel megjött az étvágyam is erre, bebeszéltem magamnak, hogy igenis szükségem van erre a dologra. Ma szóltak, hogy mégsem lesz és nehéz visszatérni abba az állapotba, ahol annak előtte voltam. Jobban szeretem, ha nem bukkan fel a lehetőség, mert akkor igény sem támad. Most nyomhatom el magamban valahogy. A fene enné meg!

Kövérség

Tudom, hogy kövér vagyok. Legalábbis nagy a hasam. Az általánosan elfogadott kövérségmérés szerint, ha a férfiember kihúzza magát és letekint, látnia kell(ene) a bojt végét a hasától. Ha nem látja, nagy a hasa. Azt, hogy a bojt kisebb, mint lehetőséget hagyjuk ki. Ahogy azt is, hogy a nagy hasat legitimálja a még nagyobb bojt. Azt hiszem januártól újra el kell járnom a balettba' ugrálni, ez így nem mehet tovább..

Kupleráj

Minden relatív - nagyjából ezért a kijelentésért (na meg egy kis körítésért) egykoron Nobel díjat adtak, megérdemelten. Az élet nap mint nap igazolja az elméletet. Mert van ugye a kupleráj. A hétköznapi halandó könnyen azt hihetné, hogy ez a hely az, ahol készséges lányok várják, akikre a madám felügyel. De nem teljesen lesz igaza. A kupleráj ebben az értelemben az, amit én hagyok a konyhában - a feleségem szerint. Mindig el szokta mondani, hogy jó dolog az, hogy főzök, de neki annyit kell rámolni utánam. Ebben van némi súrlódás közöttünk. Amikor főzök, mosogatni is szoktam. A gépet is kirámolom, berámolom, indítom, elrakodok. Ez valahogy fel sem tűnik. Vasárnap szinte egész nap főztem, de a végén üres pultot hagytam magam után. Tegnap este nem főztem - mert eleget készítettem még vasárnap - sőt szinte a konyha közelébe sem mentem, mégis én csináltam felfordulást ott, amit neki kellett elrámolnia. A számomra üres pult az ő számára borzalmas kupleráj, ami heves takarítási ingert vált ki belőle, pedig említettem volt, hogy amit megkér, hogy még rakjak el, azt el fogom rakni. Nem, ezt neki kell megcsinálni azonnal, mert tűrhetetlen, hogy ekkora káosz legyen a konyhában. Mondom, hogy minden relatív.

Mókuskerékben

Nem az a gond, ha nap mint nap be kell állni a mókuskerékbe, hanem ha útban van a mókus! Új hét, új kerék. Bár ha meggondolom, a hétvége sem szólt igazán másról, bár az időt odahaza töltöttük. A tegnapi napot én szinte teljesen a konyhában. Sikerült későn reggeliznünk, eztán kezdtem neki az ebédfőzésnek, majd a birsalmasajt utolsó részletét készítettem el (Nem mellesleg ez az adag sikerült eddig a legjobban!) majd megfőztem a mai ebédet is. Közben állandóan mosogatni kellett, mert állandóan szükség volt a használt edényekre. Amikor a nej szólt, hogy csinálhatnék még francia hagymalevest is, mert remek kis cipókat hozott az országlásából, kategorikusan elutasítottam, pedig még udvarolni is próbált azzal, hogy ha befuccsolna az informatika, szakácsként még mindig megélnék. Azt hiszem ennyi éppen elég volt - amúgy sem bírnám derékkal azt a sok állást..

Új menetrend

Olvasom, hogy vasárnaptól új menetrenddel készül a Máv, és majd eztán könnyebb lesz munkába járni. A 70-es vonalon (Szob-Vác-Budapest Nyugati) immáron hétvégenként is félóránként járnak majd a szerelvények. Úgy vélem, hogy ez nagyon jó hír! Bár az igazat megvallva eddig sem a menetrenddel magával volt a baj, hiszen az egész jó közlekedést ígért, hanem azzal, hogy lehetetlen volt betartani. A pálya műszaki állapota, a szerelvények kora és karbantartása, az előre nem látható időjárási helyzetek (Mármint, hogy télen hideg van, nyáron meg meleg) miatt jellemzőek az állandó késések és járatkimaradások, nem lehet megtervezni a normális munkába járást. Ezt sokkal nagyobb gáznak érzem mint azt, hogy eddig nem lehetett félóránként Vácra menni. Gondolom ez eztán is így fog maradni, így megint szép fényes pántlikát sikerült ragasztani egy nagy adag szarra..

Arckönyv

Remek dolog a facebook! Ha nem lenne, sokan kénytelenek lennének az őket érdeklő embereknek időnként levelet írni vagy meglátogatni azzal, hogy vannak, mit csinálnak - hisz régen látták, hallották, találkoztak velük. Mindezt feleslegessé teszi ez a nagyszerű találmány, hiszen mindenki ott van a facebookon, ostoba játékokkal játszik, hülyeségeket postol nap mint nap, szeméttel árasztva el egymás üzenőfalát. Az, hogy mi van vele már többé nem szempont, sem érdeklődés tárgya, hisz minden rezdülésről emberek százai tájékoztatva vannak, így feleslegessé válik a kérdés, az emberi szó. Ülhetünk otthon, egyedül a gép előtt. Hmm, szép új világ!

Péntek

Újra és újra Hófehérke szavai jutnak az eszembe, amikor a lábainál a szexuális kimerültségtől ájultan fekvő törpéket vizsgálta és azt mondta, - 'Ez a hét is jól elment!'. Igaza volt, tényleg rohan az idő. A legtöbb, amit észreveszek belőle az, hogy dolgozom. A többi szinte csak töltelék és azt szolgálja, hogy újra dolgozhassak. Lassan már nem is lenne szükséges az, hogy hazamenjek, itt is alhatnék. (Csak éber, munkaalapú társadalom igényére kihegyezett kormányunk meg ne sejtse ennek lehetőségét!) A szokásos napi robot, a reggeli és esti rutin már fel sem tűnik. Reggel a sokféle tevékenység ami kell az elindulásig, esténként a gyerek cipelése áztatásra, a főzés a másnapi ebédre, a begyújtás, a vacsora és a lefekvés - majd másnap újra ugyanez, pont ugyanígy. Semmi nem jut az eszembe, semmi extra, ha visszagondolok az elmúlt hétre. Élünk bele a világba, a napok meg rohannak el mellettünk. Így jártunk.

Költöztem

Mindenki életében eljön a költözés pillanata. Régóta halogatom már, eddig mindenféle indokot találtam ki arra, miért is jó mindaz amiben eddig voltam, de minden hegynek van egy csúcsa és bármennyire is szeretnénk feljebb jutni, a csúcson túl már lefelé vezet az út. Velem is ez történt, pedig azt hittem sokkal tovább fogom bírni. Hiába a jószándék, a sok megkötött kompromisszum és a temérdek lemondás, egy ponton túl értelmetlenné válik minden erőfeszítés, egyszerűen lépni kell. Minden tagom tiltakozott, macerásnak és kényelmetlennek tartottam, volt bennem egy félsz, hogy az új nem lesz egyből jó, nyűgös lesz és meg fogom bánni. Utólag már csak nevethetek rajta, az előkészületek sokkal jobban fájtak, mint a konkrét cselekedet. Már itt vagyok a készben újra, minden szép jó és tökéletes. Tényleg nem kellett volna ennyire izgulni, hisz ez csak egy operációs rendszer csere volt. Ubuntu 8.04-ről 10.04-re váltottam. Tényleg megérte!

Nyelvújítók

Annak idején a nyelvújítók tettek le valami igazán nagyot a nyelvünk asztalára. Bessenyei, Kazinczy és sokan mások azon munkálkodtak, hogy a beszédünk megújulhasson, új szavakkal és kifejezésekkel bővülhessen. De a vezénylő tábornokok mellett nem szabad elfelejtkeznünk az egyszerű közkatonákról sem. Ők voltak akik a szájukra vették és élővé tették az új dolgokat, az ő nevüket nem őrizte meg a krónika, ők azok akiket úgy nevezünk, hogy 'a nép'. Sokszor ez a nép alkotott új szavakat, amiknek az eredete nem ismert - legalábbis számomra nem. Ilyen szó például a kulipintyó is. Ezt a szót egy kolléganőm szerint VV .... (A pontok helyére valami médiaszereplő neve kerülne, akit nem jegyzünk meg, mert semmi értelme nincs) találta ki, és igen nehezen sikerült (de lehet, hogy ez sem győzte meg) bebizonyítani, hogy ezt szót már 1972-ben is publikálták egy gyermekkönyvekben. Persze ez nem a szót minősíti elsősorban. Én is hallok új szavakat, amik meglepnek - itt lehetne megemlékezni egy másik kolléganőmről, akinek a cég az 'agyf@sz' és a 'totális agyf@sz' kifejezéseket köszönhetjük. Lehet, hogy csak mi élünk burokban, de egy egész vállalatot lepett meg e két csodás kifejezés. Hatalmas erő rejlik még a nyelvünkben, íme rá az élő példa!

Ősemberek

Volt a hétvégén egy nagyon érdekes valóságshow az egyik tudományos csatornán. Hétköznapi embereket tettek ki egy erdőbe ősközösségi körülmények közé egy hétre, hogy vajon képesek-e boldogulni valahogy. Elemző szemmel követve az eseményeket, rengeteg hibát vétettek, főleg a kezdet kezdetén. Bár egyre jobban tanultak bele a szerepükbe, mégis volt lemorzsolódás. A szervezők lehetővé tették, hogy a résztvevők feladhassák a játékot - szerintem ez is hiba volt, hisz élesben az az életről való lemondást is jelentette egyben. Egy lány volt aki először feladta, ő nem is tudom miért jött el egy ilyen kísérletre - pont az a típus volt, aki egy világégés során bekövetkező technikai válság idején az elsők között veszne oda. Állandóan az elveszített 'javakat' siratta, semmi egyebet nem tett, nem evett, mert finnyás volt, csak egész nap feküdt vagy hisztizett. Legalapabb dolgokat nem tett meg a közösségért, azt hiszem az ilyen embert kell válság esetén először megenni. A másik egy vadász volt, aki feladta. Egyszerűen nem volt sikertelenség tűrése. Az utolsó napokban sikerült végül egy szarvast elejteniük, de a srác azt már nem várta meg. Nem tudom milyen elképzeléssel ment vadászni - gondolom arra várt, hogy a vad letérdeljen elé és az életéért könyörögjön. De a szarvasok nem hagyták magukat. Alapjában véve nagyon izgalmas volt látni a sok csetlő botló embert és arra gondolni, vajon én mit is tennék az ő helyükben. Azt hiszem a végén én még maradtam volna egy hétig..

Angry birds

Reggel nem volt meg a macska. Mivel elég hosszan nem került elő, gyanakodni kezdtem, hogy talán a madarak keze van a dologban. Tőrbe csalhatták és most vezekel a bűneiért. Ezek a mérges madarak csapatban veszélyesek! Amúgy meg minden okuk meg van a haragra, most is madártetemekkel van a kuka kibélelve. Nem tehetek róla, ha hagyják magukat megfogni egy kövér, vörös macskától. Az ilyen madarak nem igazán életre valók azt hiszem, főleg, amilyen állapotban jelenleg a kukában vannak. A háborgó lelkiismeretem megnyugtatása végett macskamentes helyre madáretetőt szereltem fel. Legalább a megmaradóknak több étel jut.

Sós leves

Márpedig ma valami sós levest kell enni ebédre! Mert ugye az illik a maradék túrógombóchoz. Így a reggel vendégihlet hatására összegründolt birsalmalevest a holnapi napra kell áttolnom. Igaz, még nem is hűlt teljesen le, így a hideg télbe helyeztem ki. Remélem a macskák nem kíváncsiskodnak bele túlságosan. Azt nem hinném, hogy beleesznek, de attól még találhatunk benne ajándékot tőlük - ha úgy gondolják mindenképpen érdekes annyira, hogy tartósan foglalkozniuk kell a kérdéssel. A tél előnye az, hogy a szabadban is lehet levest hűteni, ehhez nem kell a lavór, egy halom jég és mondjuk a kád. De ezzel kb ki is merült az összes előny, úgyhogy inkább legyen nyár, a kényelmetlenségeket vállalom. A leves - az a bizonyos sós leves - a mélyhűtőben található maradék kincsekből készül. Jó, hogy engem is meglep időnként az, amit találok, noha általában én teszem ezeket bele. Ez pedig az öregedés egyetlen előnye..

Az forgalomrúl

Mindig is érdekeltek az oldalam látogatói, noha tudatosan sosem törekedtem a számuk megemelésére azzal, hogy népszerű témákról írok, amik 'mennek', így továbbra is fenn szeretném tartani az oldal öncélú jellegét azzal, hogy olyasmit vetek papírra, ami engem akkor és ott (illetve itt) foglalkoztat. Azzal együtt, hogy rendszeresen nézem a statisztikákat. Vajon kik lehetnek azok az arctalan emberek, akik idejönnek az internet egy eldugott szegletébe és elolvassák azt, amit kiírok magamból? A statisztikát nézve a látogatók kétharmada keresési forgalom miatt vetődik ide, és gondolom csalódottan tovább is áll, hiszen az elképzeléseim nem szoktak egybeesni azon keresőszavakkal amik idevezérlik őket. De ezzel együtt vannak visszatérő vendégek is, akiket már a hagyott mintájuk alapján fel lehet ismerni. Azzal együtt, hogy szépen nő a forgalom is. Ha még tíz évig kibírom írással és nem lesz vége a világnak jövőre, akkor talán rendszeres 20 látogatóm is lehet egy nap! Beállítottam egy 'sok látogató' figyelmeztetést a google analytics-ben 10 látogatóra és az utóbbi napokban szinte majdnem minden nap megkapom. Jó lenne átállítani nagyobbra, de elfelejtettem, hogy hol kell. Ilyen az én szerencsém..

Birsalmasajt

Rám szakadt a birsalmagyár - azaz nagy mennyiségű birsalmához sikerült hozzájutnom viszonylag szolid áron. Már tavaly is szerettem volna sajtot készíteni, de akkor az egyetlen birssel rendelkező ismerős termése elvásott, így odalettek a reményeim. Most egy másik kollégám épp tőlem akart ilyen gyümölcsöt szerezni, de ki kellett ábrándítanom, hogy én is ácsingózom csak ezután - így végül ő szerzett nekem. A birstisztítás meglehetősen balesetveszélyes dolog, a gyümölcs kemény és mindemellett szőrös is. Próbáltam úgy pucolni mint az almát, de rá kellett jönnöm, hogy véráldozat nélkül ez nem fog menni.

Az epilált, majd megmosott gyümölcsöt a vágódeszkán előbb félbe, majd negyedekbe vágtam.

A legkevésbé balesetveszélyesnek az tűnt, ha a negyedet felülről a deszkának szorítva 45 fokban a deszka felé ejtek egy rövid bemetszést, eltávolítván a magházat. Az egyik kezemben a kés, a másikkal lefelé a deszka felé vágok - így lehetetlen öngyilkosságot elkövetni - így a módszer megfelelőnek tűnt.

A negyedek a lábasba kerültek, majd annyi vizet tettem bele, hogy épp ellepje a birsszeleteket. Fedő alatt puhára főztem. A lakást félreismerhetetlen birsillat lengte be.

Előkerült a technika is. Régebben csak paradicsom szottyongatására használtuk csak, de birsre is bevált - így utólag megjegyezhettem. Lett egy nagy ibrik pép, egy pici tál izé (héj és egyéb azonosíthatatlan pépes részek) és a birs főzővize. Ezt első alkalommal egyszerűen kiöntöttem a lefolyóba, de másodjára megfőztem benne a pucoláskor megmaradt magházakat - állítólag a héjban és a magházban van a kocsonyásításra legalkalmasabb összetevő - a pektin, majd a recept szerinti cukormennyiség felével felfőztem, majd besűrítettem. Most a hűtőben kocsonyásodik és már ígéretes állapotban van. Az előbb néztem meg.

A pépesített nyers pépet le kell mázsálni. A recept szerint egy kilogramm cucchoz nyolcvan deka cukor kell, de nem azonnal. Előbb gázon, folyamatos kevergetés mellett fel kell főzni, hogy minél több nedvesség távozhasson a matériából. Akkor jó, ha a keverés nyomán látszik az edény alja. Ezért jobb is, ha inkább lábasban, mint fazékban kezdjük főzni, mert nagyobb felületen jobban párolog a víz.

Ha az állag megfelelő, mehet bele a cukor. Most jön az esemény leglélekölőbb része - erős tűzön legalább 15-20 percig, állandó kevergetés közben főzni kell. A beletett cukor hatására felvizesedik az anyag és a vizet újra el kell párologtatni. A láng hatására beindul az utóvulkáni működés, leginkább fortyogó iszapvulkánra hajaz, ami nagyon kellemetlen, mert részben moshatjuk fel a konyhát, részben a forró cukros matéria súlyos égési sebeket is tud okozni. Ez ellen csak a keverés hatékonyságának vagy sebességének fokozásával védekezhetünk. Persze nem piskóta több mint 20 percig intenzíven keverni egy egyre sűrűbb anyagot, ami ha lanyhadunk folyton ki akar törni, de ez a siker ára. Keverés nélkül egy pillanat alatt képes leégni - persze előtte még bosszúból jól összefröcsköl mindent, mert a birs elég rosszindulatú - de annál finomabb termény.

Ha elkészül (Állítólag akkor jó, ha porcelántálra cseppentve bebőrösödik) a sajt, (vagy már nagyon unjuk az állandó kevergetést) formákba kell tölteni. A receptkönyv azt írja, hogy elég hideg vízzel kiöblíteni a formát - de ez a módszer nem vált be, így másodjára már sütőpapírt tettem az edényzetbe, így feltehetőleg könnyebben ki fog jönni az anyag a formákból. Az első alkalommal sajnos úgy nézett ki, mintha a kutyák szájából húztuk volna ki - persze ez az ízértéket nem fogja befolyásolni. Már a második adagnál tartok - azaz összesen öt rúd sajtunk van, de van még egy kisebb vödör birs még raktáron, úgyhogy azt hiszem sajt(ó)mágnás leszek hamarosan.

Statisztika

Egy kis statisztika. Főleg azután, hogy elmulasztottam a blogspotos blogom születésnapját, pedig nem olyan régen volt az is aktuális. Visszatekintve a múltra, 2008. 11. 18.-án kezdtem neki ezen az oldalon az írásnak. Azóta itt 1044 írás született, ami mind az én fejemből pattant ki. (és mi lehet ott még a kocsonyásan rezgő zselé mélyén!) Persze a dolgok nincsenek előzmény nélkül, ahogy a blogolás sem. A szüzességem ezen a területen 2006. 08. 22-én veszítettem el, még az eredeti oldalon. Ott, a blogspotos indulásig 766 bejegyzés született. Mivel a két oldal egy darabig egymás mellett futott, és voltak olyan írások amik mind a két helyen, de olyanok is amik csak ott, vagy itt jelentek csak meg, pontos számot nem tudok mondani, ez csak több lehet, mint a hevenyészve számolt 1810 darab. Így visszatekintve ez a szám még krémesből is sok! Belegondolva abba, hogy ha most mondanák nekem, írjak 1800 darab bejegyzést valahova, azt hiszem beintenék. Ha átlagot számolok az eltelt időből és a postjaimból, akkor pontosan 0.9917808 bejegyzés jön ki egy napra, tehát gyakorlatilag minden nap írtam valamit, öt éven keresztül. Annak idején, amikor csak forgattam a fejemben a gondolatot, Athina blogján gondolkoztam, hogy hogyan képes valaki öt évet végigírni, de mostmár azt hiszem tudom. Így.

Az bizonyos munkákrúl..

Alapvetően szeretek dolgozni, akárcsak enni. Míg az előbbi nem, az utóbbi nagyon is meglátszik rajtam, így kb ennyi írható az evés számlájára utólag. Azzal együtt, hogy dolgozni jó és az életben maradás szempontjából szükséges is, vannak jó munkák és rossz munkák is, illetve nem is annyira rossz, mintsem utálatos és kellemetlen munkák. Az utóbbiból tegnap letudtam a penzumomat - legalábbis azt gondoltam. A nap végén hírnök érkezett, hogy ma is lenne egy meló, ráadásul azonnalra kell - ahogy ezt mindenki más el szokta képzelni. A munkák természetrajzában ugyanis az szerepel, hogy ha kapunk egy feladatot harminc napos határidőre, akkor ülünk rajta huszonkilenc és fél napot, majd odalökjük az informatikának, hogy ezt most azonnal oldja meg. Ez a tegnapi, nem tudom mennyire ilyen indíttatásból született, de mivel a dolgok alapvetően így működnek, így meglehet, hogy ez is ebbe a fajtába tartozott. Ma reggel újra hírnök jött és azt hittem, hogy sürgetni akarják a tegnap kiosztott munkát - jól fel is húztam rajta magam előre - de kiderült, hogy a cég szociálisan érzékeny lett és úgy gondolták, ha egy óránál több a mi munkánk vele, akkor inkább megcsinálják ők. Mivel a mi munkánk szervezéssel, programozással és teszteléssel bőven több ennél, így az utóbbi mellett tették le a voksukat. Ilyen még nem történt velem a regnálásom alatt, úgyhogy kellemesen meglepődtem. Egy munka letudva..

Minőségi éhezés

Új kifejezéssel gazdagodtam, hiába, a jó pap holtig tanul. Persze nem kívánok papnak állni, hacsak nem a saját, egyszemélyes vallásom papjává - a többi vallás mind bizonyos fokig vállalhatatlan kötelezettségeket jelent - de ez a kifejezés szempontjából mellékszál. Újra elkalandoztam, gondolatban. Szóval a definíció szerint minőségi éhező az, akinek legalább kétnaponta nem jut hús az asztalára. Persze ehhez illene tisztázni a hús definícióját is, de erről nem szól a fáma. Vajon húsnak számíthat-e a nyomokban húsjellegű anyagokat tartalmazó párizsi is? Nem tudom eldönteni azt, hogy szégyelljem-e magam, hogy megengedhetném magunknak azt, hogy ne számítsunk a minőségi éhezők közé - legalábbis anyagi szempontból, hiszen ehetnénk legalább kétnaponta húst. Igaz, jobbára sertést vagy csirkét - de húsnak az is hús. De valahogy nem visz rá a lélek állandóan annyi húst enni. Annak idején a családomban nem a húst hússal szemlélet dívott, így sokszor volt főzelékféle és tészta is. Mondhatnám azt is, hogy megszoktam a húson kívüliséget is, és bár az állati termékekről nem tudnék leszokni, de ugyanúgy igénylem a zöldfélét és a tésztát is. Azt hiszem, hogy ezután vagy a definíció a rossz, vagy bennem nem stimmel valami..