2008. augusztus 31., vasárnap

Muszaka

Ma, megtörve a vasárnapi ünnepi ebédek során kialakult menüsort, az elmaradhatatlan húslevesen kívül muszakát készítettem. Mostanság van szezonja a padlizsánnak, amit egyesek törökparadicsom, mások tojásgyümölcs néven illetnek, de bárhogy is hívjuk, ugyanazt a lila héjú kemény, enyhén tökszerű termést értjük alatta. Rengeteg kellemes étel készíthető belőle, például a ma alkotott muszaka, de rántva is kitűnő, vagy parázson megsütve padlizsánkémnek is kiváló. A mai étel emígyen készült:
A padlizsánt meghámoztam, vékony szeleteket vágtam belőle, majd olajon elősütöttem. Ledaráltam a sertéslapockát, majd apróra vágott hagymán megsütöttem. Fűszereztem őrölt borssal, sóval, kakukkfűvel. Tűzálló tálba rétegeztem, egy réteg padlizsán, tejföl, karikákra vágott paradicsom, a megsütött darált hús, kevés só, és fűszerek ízlés szerint. Az utolsó rétegként padlizsán került, majd zárásnak paradicsom. 180 fokra előmelegített sütőben forrásig sütöttem, majd grillre váltva sajtot olvasztottam a tetejére. Felséges étel így nyárutó alkalmával, bárkinek szívesen ajánlom!

2008. augusztus 30., szombat

Miért?

Miért kell egy forgalmas út felújításával megvárni az iskolakezdést, azaz a legforgalmasabb időszak elérkeztét? Az úton egyéb munkálatok nem folytak a nyáron, miért nem lehet akkor dolgozni amikor amúgy is enyhébb a forgalom? Tudom, technológia, meg terv, meg átadás és amúgy is tojunk a közlekedőkre, hisz jelöltünk ki kerülőutat, szóval bekaphatják. De a terelőúttal is az a baj, hogy egy körforgalomban, tehát elsőbbségadás kötelező táblával végződtetnek egy autópályának nyilvánított utat. El lehet képzelni, hogy tegnap mi volt ott. Rendőr sehol, élelmes autóstársaim a forgalomtól elzárt részen az éppen akkor dolgozó munkások komoly veszélyeztetésével haladtak céljuk felé, a motorosok meg a leállósávon nyomultak végig. Tragédia volt. Ebben persze az a legszomorúbb, hogy valaki, aki az íróasztala mellett ezt a döntést meghozta, jutalmat is kapni fog az eredményes felújításért és az idő előtti átadásárt. Tényleg Abszurdisztánban élünk!

A fejsze

Végre van egy rendes fejszém! A másik megadta magát teljesen, mert minden csapás után le akart esni a nyeléről. Egyébiránt pici is volt már, olyan játékbalta, ijesztgetésre jó. Eddig elijesztgettem a tuskókat, de elegem lett a játékból. Az új seprű jól seper-ne, legalábbis az általános elvárások ezek. Ezzel az új szerszámmal is meggyűlt a bajom, mert ősállati erőm hatására ennek is megindult a feje lefelé. A használati útmutatójából sajnos kimaradt az, hogy nem szabad vele fát vágni, így azt hiszem teljes joggal próbáltam vele ezt a manővert. Miután kiesett a szép sárga műgyantás rögzítése, egy kalapács és némi nyers erő alkalmazásával végre sikerült rendesen rögzíteni a nyélen a renitens vasdarabot. Csak az a kérdés, hogy ezt a fejszegyárban miért nem tudják gyárilag megtenni?

2008. augusztus 29., péntek

Könnyű

Szabadon repülni felemelő érzés. Ott, ahol csak a madarak járnak, a levegőben, aprócska pontként látva mindazt ami szemmagasságban akkora mint én - nagyon jó dolog. Élvezni a látóhatár végtelenségét, úszni a hatalmas levegőtengerben, hallgatni a a határtalan csendet - ez az ami engem vonz, mióta kipróbálhattam azt, hogy milyen is ez valójában. Radnóti mondja: ..Ki gépen száll fölé, annak térkép e táj.. Aki egyszer látta már ezt a térképet az visszavágyik oda, legalábbis én egészen biztosan. Éppen ezért volt meglepő az, hogy hosszas, éveken át tartó könyörgésem végre meghallgattatott, és a nej a hozzájárulását adta ahhoz, hogy végre jelentkezhessek egy siklóernyős tanfolyamra. Meglepően könnyen belement, magam is meglepődtem. Most már csak egy szimpatikus klubot kell találnom, és repülhetek! Bárcsak minden ilyen flottul menne...

Művész lettem

Desmond Morris - Miért csinálja? A macska c. könyvében van egy érdekes megállapítás a macskapárti és a kutyapárti emberekről. A csapatjátékosok jobban szeretik a kutyákat, az egyéni problémamegoldók inkább a macskákat. A katonák kedvence az eb, a cirmosért inkább a művészfélék lelkesednek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerűen juthatok el a művészet világába..

Unalmas feladat

Kötelező olvasmány. Ettől minden gyereknek feláll a szőr a hátán, de még nekünk szülőknek is, mert mindenkinek vannak rossz tapasztalatai ebben a tárgykörben. Ami kötelező, az alapvetően utálatos dolog - már csak azért is, mert mindenképpen meg kell csinálni. Az utód nyári feladata Fekete István - A téli berek című könyve és az ebből készítendő olvasónapló volt. Nem volt egyszerű munka, sokszor vért izzadtunk, de készen lett. Fekete Istvánt nagyon szeretem, zseniális író, elbeszélései rendkívül színesek, ékes magyar nyelven vannak megfogalmazva, gyönyörű táj- és állatleírásokkal megtűzdelve. Na de az olvasónapló? Egy negyedikes gyereknek maga a kínszenvedés. Valamiből ki kell hámozni a lényeget és értelmes mondatokba szedve leírni. Erőt próbáló, ámde nem megoldhatatlan feladat. A végén már egész jól ment, és szemmel láthatóan sokat csiszolt a gyerek stílusán. Erre azt hallom a hasonszőrű szülőktől, hogy rengetegen el sem olvasták a művet, (így a feladatot sem csinálták meg) mert szerintük unalmas. Jó kifogás. Vajon mit szólnak majd a  Candide-höz, vagy a Vörös és feketéhez? Mit fog csinálni egy ilyen gyerek az életben, ha megbízzák valamivel amit el kell végeznie? Nem csinálom, mert unalmas, vagy nincs kedvem? Talán ilyesmi miatt (is) erodálódik ez a társadalom annyira..

2008. augusztus 28., csütörtök

Nehéz

Felejteni nehéz. Már ha az ember direkt és előre megfontolt módon próbálja meg. Zsigerből amúgy egyszerű, egyik fülemen be, a másikon ki. De ami az általában fontos dolgokkal maguktól megtörténik, amit szeretnék és erővel akarnék, az nem megy, sőt tudattalan álmaimban rendre előbukkan. Állandó szénásszekeremről van szó. Amíg ébren vagyok szorítom magam arra, hogy ne gondoljak rá, írási kényszerem is elfojtom, hisz úgysem válaszolna rá, de amint lehunyom a szemem megszűnik a gát, és mint az addig korlátok közé szorított víz megtalálja a legkisebb rést és előtör, úgy kerülnek elő a vele kapcsolatos gondolatok. Ma is vele álmodtam. Csupa olyan dolgot csináltunk ami éberen elképzelhetetlen. Találkoztunk, beszélgettünk, meghívtuk egymást cukrászdába, szóval nagyon jó volt együtt. De ekkor csörgött az a fránya vekker és a szép illúziónak vége szakadt és megint kényszeríthetem magam arra, hogy ne gondoljak rá. Rossz ez a kettősség nagyon..

A troll

Nem olyan rég előkerült szó itt - álljon erről pár keresetlen szó és magyarázat. Lássuk mit is ír a hogyishívják (wikipedia) erről a fogalomról:


An Internet troll, or simply troll in Internet slang, is someone who posts controversial and irrelevant or off-topic messages in an online community, such as an online discussion forum or chat room, with the intention of provoking other users into an emotional response or to generally disrupt normal on-topic discussion.


Sajnos csak angol cikket találtam a témában, de a nyelvet nem ismerőknek megpróbálom kivonatolni. Nem vagyok egy angol műfordító, rendszerint csak a szakmámban használom az angolt és csak azért, hogy el ne adjanak rabszolgának, így ez a tudás meglehetősen szerény. Szóval ez egy internetes szleng és arra a személyre használják, aki megpróbál egy amúgy értelmes beszélgetést mindenféle egyéb (rendszerint provokatív beszólással) szétoffolni. (Milyen szép magyar szó ez a szétoffol.. :-) Szóval, megzavarni.) Az ilyenkor bevett gyakorlat szerint a trollt nem szabad etetni - azaz nem szabad reagálni rá. Ez az egyetlen megoldás a törlésen kívül. Ezt nehéz egy egész közösség minden tagjának megállnia, mert mindig vannak, akik nem ismerik meg és próbálják leállítani. Ez az etetés - de ettől a troll nem áll le csak erőre kap. Mindenkinek trollmentes beszélgetést kívánok!


Ne felejtsd el!

Tegnap

Néha sajnálom, hogy nincsen bekamerázva az udvarunk. Most feltehetném a videót a youtube-ra, és lehet, hogy milliókat keresnék a saját hülyeségem reklámozásával. Fűnyírás közben, épp hátrafelé sétálva sikerült eredményesen belegyalogolnom a kerti medencébe. Kis híja volt, hogy a működő elektromos fűnyírót nem rántottam magammal a vízbe. Hogy mulattam!! Ha milliókat talán nem is egy Darwin díjat mindenképp megért volna a dolog..

2008. augusztus 27., szerda

Öröklakás

Ki ne vágyna egy saját tulajdonú öröklakásra? Egy háborítatlan zugra, ahol maga lehet, amit ő alakít ki, hogy minden a kedvét szolgálja, a dolgok ott legyenek a keze ügyében, a kedvenc falvédő a falakon, a papucs mindig a megszokott helyen, a hűtő tele étellel és sörrel. Az ideális otthon. Tegnap majdnem tönkretettük valaki álmát. A kiskertben kövér, húsos paprikák nőnek mostanság, hála a mezőgazdaságban tett kontárkodásaimnak. A vízóra környékét haszonnövényekkel telepítettük körbe, az egyik oldalon fűszerszámok nőnek, a másikon pár tő paprika, padlizsán és egy boldogabb emlékű dinnye. Az egyik paprika a szüret után furcsa volt. A csumájánál lukas, és víz lötyögött benne. Ilyet eddig még nem tapasztaltunk, így meglepődve öntöttük ki belőle a folyadékot illetve vágtuk meg a terményt. Rögtön ezután fény derült a turpisságra. A paprikát már lakták. Egy nagy kukac rendezett be magának a termésen belül csinos legénylakást mindennel, ami egy kukac számára vonzó lehet . Mivel nem vagyunk senki örömének az elrontója, így nem ettük meg a terményt, a szemetesbe került a lakójával együtt. Így mondhatjuk el, hogy a kis féreg végül öröklakáshoz jutott. A paprika ugyan nem az eredeti helyén, de a kizárólagos tulajdonába került...

Rossz ember

Rossz ember vagyok. Lusta, csak magával törődő, kényelmes barom. Aki, ha a jászolban a széna, előtte a vödör víz és alatta szalma, békésen elkérődzik magában és végzi a dolgát. Az ilyen ember mint én, nem segít semmit a ház asszonyának a lakás körüli munkákban, nem csinál semmit! Így tehát az úrnő teljesen jogosan osztja ki, döngöli sárba a lusta állatját. Az, hogy a kis fíreg elment a gyerekért, közben elintézett egy sor előre felírt dolgot, öntözte a kertet, tett vett a saját belátása szerint, természetesen mit sem ér, hiszen csak az a munka amit a nő kitalál, abban kellene neki segíteni, nem másban - ez előbbiek meg maguktól mennek, csinálni sem kell őket. Le magammal!!

2008. augusztus 26., kedd

Hölgyek öröme

Minek örülnek a nők? Ki tudhatja ezt.. Valószínűleg általános érvényű igazságra ebben a kérdésben sem bukkanhatunk. Azt már tapasztalatból tudom, hogy az alapvetően drága, de mindenképpen csillogó dolgokhoz bizton vonzódnak, de ahogy a vadász is éberen tartja a kívánt vad halk motozása a csalitosban, nőnk figyelmét úgy köti le egy a távolban alig láthatóan megcsillanó reklámtábla (ami egy rendkívül kedvező kiárusítást hirdet) vagy a halmokban álló színes rongyok esetleg orrfacsaróan sokrétű pacsulik közeli ígérete. Mint egy régebbi postból megtudhattuk, erre okos emberek üzletet is alapítottak. Hölgyek öröme - valamit mégis tudhatnak ezek a franciák...

2008. augusztus 25., hétfő

Vége

Minden jónak vége szakad egyszer. Általános közhely - de milyen igaz. Talán ezért válik egy dolog azzá, mert annyira igaz, hogy mindenki úton útfélen hangoztatja és elkopik, azután már kis torzóvá válva nem is jelent semmit. Vége van a nyárnak és a szabadságomnak is. Mintha időtlen idők teltek volna el, de igazából csak egy hét volt, amit távol töltöttem a munkahelyemtől, de majdnem úgy izgultam mint az első nap, azon a borongós késő őszi napon, amikor munkába álltam itt. De megnyugodva vettem észre, hogy semmi nem változott. A gépem, a papírok, de még a plüssállatok is ugyanúgy néznek le rám, mintha el sem mentem volna. Igazából úgy is érzem magam. Rövid kikapcsolódás volt, de megérte! Most egy évig biztosan nem lesz semmi hasonló, úgyhogy ezt kell beosztanom magamnak, ami van...

Gölle

A szabadságom alatt, egyik kedvenc magyar íróm, Fekete István szülőfalujába, majd későbbi nyughelyére sikerült eljutnom, Göllébe. Rövid családi kirándulás volt, amelyben megtaláltuk a házat, ahol született és gyermekéveit töltötte, majd a temetőben a sírját is. Sajnos, a könyvében említett egyéb göllei nevezetességeket a család lázadozása miatt felkeresni már nem tudtuk, így felfedezésre vár a Kácsalja, Cönde és a Potyondi malom (helye) is. Álljon itt pár gondolat az írótól, amit szülőföldjéről írt:

"Ha mélyen magamba nézek,
szeretetem határtalan határát
egyetlen szó fejezi ki,
egyetlen régi - régi szó,
amiben élők és holtak benne voltak,
s ez az érthetetlen,
de nekem mindent jelentő szó,
mondta ki, hogy GÖLLE."

2008. augusztus 24., vasárnap

Ma

A mai nap fájó aktualitását az adja, hogy pont ma, kilenc évvel ezelőtt veszítettem el az öcsémet. Jó testvérek voltunk, sosem öltük egymást a szükségesnél jobban. Az ember csak akkor jön rá arra, hogy mennyire hiányozhat valaki, ha már örökre elveszítette..

Véletlen

Az életben sokszor találkozom velük. A sorsomat is szinte csak ilyesmi irányítja, véletlen választások visznek előre, vagy akadályoznak meg. Ma örültem valaminek, mert azt hittem, hogy gondoltak rám. Ám ez nem tartott soká, mert megtudtam, hogy mindez csak egy elrontott űrlap és egy elhamarkodott gombnyomás következménye volt, csak olyan véletlen -  semmi több. Vannak véletlenek, amik különösen nem esnek jól - főleg, ha ki is derül az igazi ok..

2008. augusztus 21., csütörtök

A film

A folyamatos kerítésfestés mellett időnként másra is kell szakítani időt. Már régóta ígértem a gyermeknek, hogy megmutatom neki, hogy is készül az animációs film. Ez a műfaj, a ráérős, igazán türelmes emberek sportja, mert az elképzelés után a megvalósítás rengeteg időt elvesz, és az eredmény alig nyúlfarknyi. A film elkészítése az alábbi lépésekből állt:
1. Szereplőválogatás. Bonyolult munka - hiszen ki kellett választani a könnyen animálható résztvevőket. Elsőre nem akartam túl bonyolult dolgot, csak a demonstrálás volt a lényeg.
2. Mozgatás és fényképezés. Minden egyes mozgásfázisról egy fényképfelvétel készül. A gép állványra kerül, és a legnagyobb óvatosság mellett, ügyelve, hogy a képbe ne kerüljön bele egyik végtagunk sem, készül el a felvétel. A filmen egy másodperc 25 képkocka, így meglehetősen sok kép kell egy rövidfilmhez is.
3. Utómunkák. A képeket, hogy normális sebességű és hosszú filmet kaphassunk, meg kellett ötszörözni és a méretét lekonvertálni, hisz fényképnek ugyan jó volt, filmnek viszont túl nagy. Erre egy rövid scriptet kellett írnom, ami a konvertálást és a képkockák sokszorosítását végzi. Azután össze kell fűzni a sok kockát folyamatos filmmé, ezt szerencsére az mplayer el tudja végezni.
4. Hátradőlés, premier. A mű elkészült, az alkotó pihen..
Íme:

Ítéletidő közelit!

A népi babonaságokat figyelembe kell venni, mert az alapjuk szilárd és megingathatatlan. Egy ilyen népi megfigyelés az, hogy ha a szomszéd kocsit mos, eső lesz! Ma olyan dolog történt, ami tízévente szokott, tehát ebből következőleg az eső is ennek megfelelően csak igen nagy lehet. Ugyanis ma én mostam autót. Ez szökőévente vagy ritkábban előforduló dolog, magam is meglepődtem ezen. Úgyhogy talán még van idő a megfelelő előkészületek megtételére. A ruhát beszedni a szárítókötélről, az ásót, lapátot a kezünk ügyébe készíteni, zsákokat és homokot hozatni. Ne mondjátok, hogy nem szóltam előre!

2008. augusztus 20., szerda

Majdnem

A tett halála az okoskodás - tartja a mondás. De nem csak pusztítani, de létrehozni is tud a túlzott rágódás egy adott témán. Tegnap nagy kényszert éreztem, hogy írjak neki, hogy a társaságát keressem. Épp hogy sikerült legyűrni ezt az egyre inkább elhatalmasodni készülő érzést. Azt hiszem, ez mindig velem marad, nem tudom egyszerűen a felejtés kútjába dobni, mint annyi minden mást, mert az első gondolatom úgyis az lenne, hogy úristen, hova is tettem a vödröt?

Üres

Üres vagyok és fáradt. Ez a kerítésproject teljesen kiszipolyoz. Elviszi az összes testi és szellemi energiámat. Furcsa egy szabadság az, amit aztán az ember a munkahelyén fog kipihenni. Gondoltam ma egy rövid írásra Szent Istvánról és arról, hogy egyesített egy két részre szakadt országot (Furcsamód hasonló helyzetben vagyunk most is, azzal a különbséggel, hogy két Koppány van és a reménybeli István meg sehol.) de inkább majd máskor, amikor nem lesz ennyire aktuális a dolog, és talán a kedélyek is kicsit megnyugszanak. Holnap egy új nap jön, és újabb szűz kerítésszakaszok kerülnek képbe. Brrr..

2008. augusztus 19., kedd

Határok nélkül

Egy országról álmodtam. Egy országról, ahol boldog emberek élnek, akik tisztelik a magántulajdont, ahol nem probléma az, ha a ház előtt hagyunk valamit, ahol senkinek még kósza gondolat formájában sem fordul meg az a fejében, hogy a megtermelt javak ne őt illetnék meg, ahol a terményt nem kell őrizni vagy őriztetni. Az emberek boldogok a sajátjukkal és tisztelik azt ami a másé. Nincsenek vagyon elleni bűncselekmények, nincs erőszak, mindenki békésen él egymás mellett. Még köszönnek is egymásnak, és úgy üdvözlik a másikat mint a távoli ismerőst. Messze vagyunk ettől az országtól, mint Makó Jeruzsálemtől. De ez nem baj, hanem az, hogy nem akarunk közeledni felé. Házainkat szükségből vaskos kerítésekkel vesszük körül, felhasználjuk a technikát értékeink őrzésére, vagy szinte pusztán izomból álló lényekkel őriztetjük a féltenivalót. A törvények se segítik a magántulajdon védelmét, sőt, bizonyos helyzetekben még komolyan akadályozzák is, legalább is a kisember szintjén úgy tűnik. Addig amíg ez nem változik meg, marad a határ, a mezsgye, a gyepű. Mindez csak arról jutott eszembe, hogy a héten kerítést festek, és már nagyon unom...

Sajnálom

Sajnálom, hogy az előző postom újra árkok és határok kialakításához vezetett a másképp gondolkozók között. Az ember nem is gondolhatja azt, mikor gyújt olyan lángot, ami a belekapva a száraz televénybe ilyen dühödtül harsogó tűzvészt kavar. A lángokat remélem sikerült eloltanom, legközelebb igyekszem vigyázni azzal a szikrával..

2008. augusztus 18., hétfő

Igazi nő!

A rövidke poszt a macskámról, Móricról szól, aki a neve ellenére lány és igazi női tulajdonságokkal bír. A tegnapi napon olyasmibe ütötte bele az orrát, amibe nem kellett volna - egészen pontosan a fejét belenyomta a frissen festett kerítésbe, ezért most úgy néz ki, mintha kipúderezte volna magát, de ez nem volt elég. Ma beakadt a papucsomba és keservesen nyervogott, mert szabadulni nem bírt. Amikor kiakasztottam őnagysága körmét a következő mozdulata az volt, hogy amilyen mélyen csak bírt, újra dugta bele a lábbelibe a karmos mancsát. Igazi, született nő!

Zene újra

A zenéhez hangulat kell. Ha olyan a kedvem szívesen hallgatok például Paul Schwartz-ot. Egy kis ízelítő belőle:

Várni

Az élet egy folyamatos várakozás. Állandóan, megállás nélkül várunk valamire. Hol arra, hogy megismerjük, hol arra hogy megszülessen, majd én éppen arra, hogy végre felébredjen az utód az álmából. Száműzve lettem a szobámba és csak halk dolgokat tehetek. Szerencsére az írás halk dolognak számít, így ezt szabadom művelhetem. A várakozás - érdemes végiggondolni ez az apró szó mennyi mindent jelent és mennyi emlék, gondolat és ki nem mondott szó kapcsolódik hozzá. Addig jó, amíg ennyi mindent gondolhatunk egyetlen rövid betűhalmaz mögé, amíg ezer szivárványszínnel telt gondolataink vannak arról, hogy mennyi mindenre érdemes várnunk. Idővel ezek a dolgok, amire érdemes, lassan elfogynak, és az ember élete végén már csak egy marad amire várhat és az rendszerint még sosem késett, jön, amikor jönnie kell..

2008. augusztus 16., szombat

Pókháló

A pókháló a pók lakása, fegyvere, de még az éléskamrája is. Nincs is vele baj, amíg mindez a természetben, vagy a ház tornácán feszül. A lakásban viszont már nem mutat olyan jól. Bizonyos naiv pókok időnként territóriumot kerítenek maguknak valami elérhetetlen sarokban, oda szép hálót szőnek és csak várnak és várnak. Kicsit reménytelen vállalkozásnak tűnik, olyan mint Godot-ra várni, de hát a pókok nem olvasnak irodalmat, bár megtehetnék, idejük lenne rá. (Ebből le lehetne vonni azt a következtetést, hogy a pókok bunkók - de nem, a pókok csak pókok, minden pókságukkal egyetemben.) A háló azonban megfog valami mást - a port, ezáltal meglehetősen ronda lesz idővel. A pók a barátunk, mert minden lény, ami szúnyogot eszik, személyes jócimborám. Ebből az következik, hogy a jó barátot a közös lakásban nem ölünk meg, de a hálót valahogy el kell távolítani. Na erre a legjobb módszer a macska. Minden elérhetetlen helyre behatol, és tökéletesen pókhálóz. Mióta macskánk van, az elérhető részek hálómentesek. Más csak azt kell kitalálnom, hogy juthat fel a plafonra..

Hetilecsó

A múltkori alkalommal (Igazat adva Netta kritikájának) egy ízvilágában teljes, ámde vizuálisan kifogásolható lecsót tártam a műértő közönség figyelme elé. Próbálván a hibát orvosolni, ezen a héten is elkészült 'A lecsó' és igyekeztem szakszerűbben lefotózni, mint az első alkalommal. 

Szomorúkő

Egy most olvasott blogról jutott eszembe az én szomorúkövem. Már azt hittem nincs is meg, de úgy látszik kitart mellettem, itt lapult a fiók mélyén. Talán Krétán, vagy Rodoszon a tengerparton sétálva akadtunk egymásra és akkor úgy gondoltam, elviszem valakinek aki talán örülni fog egy saját szomorúkőnek. De mire hazaértem, rájöttem, hogy ő nem érdemel meg egy ilyen kincset. Sőt azóta még kevésbé teszi, így talán sosem lehet ilyen köve. Mindegy, a fiókom végül is elég nagy egy ilyesmihez, és jó néha elővenni, mert eszembe jut az a tengerpart, és gondolhatok arra is, hogy vannak nálam szomorúbb dolgok is a világon..

2008. augusztus 15., péntek

Sziget utózöngék

Tegnap volt a nagy nap, amikor életemben elsőként (de lehet, hogy nem utoljára) a Szigetre látogattam el. Addig, míg az eseményt a hálás utókor márványtáblán örökíti meg, álljon itt pár benyomás a rendezvényről. A szervezést nem illeti kritika. Előreváltott jeggyel gond nélkül be lehetett jutni. Kicsit sok ember volt, de hát ez vele jár. A végbéltükrözés és teljes körű, testüregekre kiterjedő motozás után (Úgy látszik ez minden hasonló fesztivál velejárója) már bent is voltunk az esemény szívében. Minden a megfelelő mennyiségben állt rendelkezésre, se kajára, sem italra nem kellett sokat várni, sőt a mellékes ügyeket is normálisan el lehetett végezni. A lányok ugyan megszívták, de tekintve azt a helyzetet, hogy a lányok általában minden tömegrendezvényen, buszos utazáskor, színházban, egyéb helyen megszívják ezt, ez cseppet sem meglepő. A koncert is jó volt, a zene kimagasló, bár voltak emberek, akik nagyon nem bírtak magukkal (vagy annyira élvezték a dolgot) hogy nem tudták koordinálni a mozgásukat, így volt némi lökdösődés, ruhatépkedés, illetve sörfürdő. Aggódtam, hogy lehánynak, vagy bennem nyomják el a csikket, de csak a lábam taposták így ez várakozáson felülien sikerült. Kifelé is egész könnyen kijutottunk. Mindent összevetve kellemes estét töltöttünk, egy felejthetetlen koncerten.

Szigeti negatív

A tegnapi nap általános örömébe aprócska üröm is vegyült. Ez a parkolás körül volt. A rendezvény közelében fekvő utcákat gondosan lezárták, és csak lakcímkártyával lehetett autósan megközelíteni. Ez rendben is volt, de a hatalmas Auchan parkolót lezárták, és csak irreális összegért hagytak volna parkolni, pedig ott volt a nagy parkoló, szinte üresen. Az őrzésről biztonsági őrök gondolkodtak, úgyhogy a bliccelés ki volt zárva. Kellemes módon, a közterület felügyelők a rendőrséggel karöltve minden szabálytalanul parkoló autót megbüntettek a környéken. Vérlázító ez az alaposság! Ha mindenhol, minden időben ezt csinálnák, meg is érteném a dolgot. De semmilyen tájékoztatás nem volt, lehetőségek sem nyíltak arra, hogy normálisan lehessen parkolni, mindenhol csak tiltás és büntetés, lehetőség, tanács segítség, nem. Szerencsére a lakótelepen meg tudtunk állni, volt annyi hely. Sajnos egyelőre a 'szolgálunk és védünk'  csak üres frázisok pufogtatásában merül ki, vagy csak eltérően értelmezzük a szolgálat szót?

Dobozok és rekeszek

Gondolataimban számtalan doboz, rekesz van különböző célra fenntartva. Soknak vastag por fedi a tetejét és volt egy lista is, hogy melyikben mi van, de már nem emlékszem arra, hogy melyik fiókba tettem. Külön polcrész van azoknak az embereknek, akiket közelállónak érzek magamhoz. Az okot nem tudom, de nem is lényeges, hogy miért érzem így. Időnként előveszem, és leporolgatom némelyiket, de nem sok sikerrel. Ma elhatároztam, hogy egy részüket lecsukom egyelőre, kiviszem a sufniba és egy nagy követ rakok rájuk. Nem akarom, hogy kísértésbe essek és új energiákat fektessek bele abba, hogy életet próbáljak verni alapvetően halott dolgokba. Talán majd egyszer. Miért nem dobom ki? Azt hiszem ahhoz nincs elég erőm, és titokban talán még reménykedem is..

2008. augusztus 14., csütörtök

Szigetelés

Szigetelés - valamely, többnyire kellemetlen dologtól való elhatárolódás, vagy ennek a létrehozása. Eleddig, életem 40 éve alatt a szigetelés valóban azt volt . Többnyire a víz elleni harcot jelentette, ami galád módon be akar furakodni mindenhová, ahová nem szeretnénk. De ma új értelmet nyer ez a szó, ugyanis ma lesz a napja, hogy életemben először kijutok a Szigetre. A szigeten már többször is voltam, de mint kisbetűs szó, a sziget nem jelent mást mint egy földrajzi fogalmat, vízzel minden oldalról körülvett apró földdarabot, amely csónak módjára áll a sebes folyású Dunában, hidakkal kikötve a parthoz. (Ebből következik az, ha a hidakat elvennénk, a sziget - rendes hajóként viselkedve - szép lassan leúszna a folyón!) de így nagybetűvel az elején maga a rendezvény, amin még sosem jártam eddig, így meglehetős várakozással tekintek a rendezvény elé. Holnap már sokkal okosabb leszek ez ügyben..

Egy kedves soproni ismerős

Van egy kedves soproni ismerősöm. Eddig luxusnak találtam, de mostanában egyre jobban úgy gondolom, hogy megengedhetem magamnak azt a kényeztetést, hogy soproni ismerősöm lehessen. Azt hiszem, ennyire közel még senkihez sem kerültem, mint hozzá. Estéket töltünk el egymással, sokszor csak nagyokat hallgatva, sokszor egy pohár mellett beszélgetve, társaságban. Irigylem, hogy hideg tud maradni a forró helyzetekben is. Rendszeresen segít a nehezebb munkákban, ha épp nálunk van. Azt hiszem több nem is várható el egy ilyen jó baráttól. Sajnos más sopronival korántsem ilyen jó a helyzet, de az ember annak örüljön, ami van. Egy kép róla:

2008. augusztus 13., szerda

Sparhelt szótár

Megvallom, nem tudom. Annak idején amikor e-mail címet kerestem, a freemail-on, ez nem volt egyszerű dolog. Az összes jó tippemet már lefoglalta más, így ez volt az első olyan értelmes szó, ami még szabad volt, így lecsaptam rá. Persze lehet, hogy az a123Erfv23 is szabad lett volna, de az nem jutott akkor az eszembe. Egy ideig mindenféle kölcsönhatás nélkül használtam mint címet, de egyre több helyen kértek nicket és akkortájt minden Balázs - Balage-ként jelentkezett be, mert trendi dolog volt. Persze tudom, hogy én vagyok az igazi - még a kollégáim ragasztották rám ezt a nevet a nyolcvanas évek derekán, de szerettem volna valami tényleg egyedit, így kezdtem használni inkább ezt.

Jó ez nekem?

Egyelőre mindenképpen. Amit írok névvel is felvállalnám, de itt inkább ez a divat, és aki ki akarja találni az igazi nevem, nem hiszem, hogy erre több mint öt percet kellene szánnia az életéből, és nem venném el ezt a kis örömöt tőle. Végül is egyszerűbb, mint megkérdezni. :-) Különben is úgy tűnik, visszahatunk egymásra. Alakítom a nickem és ő is alakít engem, úgyhogy a kapcsolat számomra gyümölcsözőnek tűnik.

Mit jelent a szó?

A szó takaréktűzhelyet jelent. Sokan azzal kezdik a beszólást nekem, hogy rosszul írom a nickem, mert helyesen sparheld-nek kellene írni. Két dolgot szeretnék leszögezni: A diktatórikus változat szerint ez az én nickem, és nem egy szótári szó, tehát ebben a formában tulajdonnév, így én döntöm el, hogy hogy írom. Így és kész. A prózai magyarázatot megadja a google, de pár keresetlen szóban:
A gyűjtés alaposságát mutatja egyebek mellett az, hogy a szótárban számos esetben találkozunk az élőnyelvre oly jellemző alakváltozatokkal. (Ez a szótár egyik fontos pozitívuma; ld. például: forszíroz farcéroz ~ farcérull, forszéroz ~ forszérull, gége ~ gege ~ giga, konzerv kondzërv ~ kondzërva, pisztoly pisztó ~ pisztol ~ pisztoj, sparhelt ~ sporhelt ~ porhelt, stelázsi ~ tëlázsli ~ tëlázsi.) Illetőleg hogy érdekes, tanulságos archaizmusok is — a szótörténészek, etimológusok külön örömére — szép számmal előfordulnak (ld. például füente, hófujátok, húgyik, huncfut, pintér, nyűgös), a szócikkek alapos, informatív néprajzi "betétei"-ről nem is beszélve.
(Szabó József–[Sz. Bozóki Margit], Koppány menti tájszótár)
Tehát a sparhelt egy alakváltozat és így az élő nyelv része, mint szó. A rédli a sparhelt sütőjének a neve. A 'figyelj te Sparhelt, úgy rédlin rúglak, hogy attól koldulsz!' fenyegetés így nyelvtanilag helyes, ámde nem javaslom senkinek sem a használatát..

2008. augusztus 12., kedd

Motoros

Tegnap, aznapi munkaidőmet a hátam mögött tudva békésen poroszkáltam hazafelé, amikor is Fótot elhagyva elgondolkoztató közlekedési szituációban találtam magam. Az út egy balkanyaron keresztül vezet tova a messzi távolba, és egy felüljáró alatt is átbúvik. Természetesen, mivel nem belátható útszakasz, végig záróvonal van. Nem tudom, hogyan vehettem észre, de sikerült, így épp idejében félre tudtam rántani a kormányt, a szembe sávban lévő folyamatos kocsisort előző, nagy sebességgel haladó piros motorbicikli elől. A fiatal szervdonoron bukósisak, rövidnadrág és póló volt, és vadul előzött, a tiltás és a szembejövők ellenére, mélyen behatolva az ellenfél sávjába. Gondolom, mikor hazaért - ha hazaért egyáltalán - elkönyvelhette, hogy ma megint milyen ügyes volt, és tulajdonképpen nagy versenyzőnek született. A lelki szemeim előtt azonban egy szempillantás alatt lejátszódott a végzetes baleset. Ha nem villan fel egy pillanatra, akkor, mivel nem számíthatok e gy ilyen idiótára, nem kapom félre a kormányt és letarolja a bal oldalamat. Ha szerencséje van, csak lehámozza a kocsi oldalát, ha nem, akkor az A oszlopba csapódik, talán engem is megölve. A légzsák és az öv nem biztos, hogy megvédett volna. Én az út menti árokban kötök talán ki, esetleg még az árokparton megállok, ő biztosan elesik saját bőrét hagyva emlékül az úton közlekedőkre, és véres húscsomóként vágódik bele abba a gépkocsioszlopba amit éppen megelőzött. Nem jó kilátások. A rendőrségi jegyzőkönyvben úgy szerepelhetett volna, hogy élettel össze nem egyeztethető helyzetben feküdt, nyakán egy másik szerencsétlen, ámde teljesen vétlen közlekedő autójával. Míg nekem ilyen gondolataim voltak, ő valószínű a haveroknak mesélte, hogy a tegnapi rekordját ma is megdöntötte. Remélem egyszer még megélheti azt a kort, amikor képes lesz arra, hogy felfogja, végiggondolja azt amit akkor csinált..

Aldi

Aldi - erről a szóról eddig csak Al di Meola a világ egyik legjobb gitárosa jutott eszembe, nem gondoltam volna, hogy ez a pár betű mást is jelenthet. Igazából jó lett volna megmaradni a gitárművésznél, de a hétvégén, Siófokon járva rá kellett jönnöm arra, hogy más is lehet, nagyon más is. A nej említette volt, hogy egy német áruházlánc is ezt a nevet viseli, ahol jellemzően igénytelen termékeket lehet relatíve olcsón kapni, de eddig ez az információ nem törte át az ingerküszöböm határát. Hétvégén azonban, a szokásos balatoni munkára indulván azt az elhamarkodott kijelentést tettük, hogy nem viszünk magunkkal ételt, majd megvesszük a közeli Tescóban, minek utaztassuk? Hiba volt. A tó mentén élő populáció úgy gondolta, hogy kedves szombat délelőtti elfoglaltság a helyi nagyáruház elözönlése, így igazából a parkolóig sem jutottunk el, hanem a fogyasztás ezen, igényességéről amúgy sem túl híres szentélye mögötti, nemrég kiépült bevásárlóközpontnál leltünk parkolóhelyet. A nej rögtön bevette magát egy cipőboltba, ahol nekem vettünk egy papucsot az első öt percben, majd mivel ő továbbra sem akart előjönni a lábbelik közül, én a napi betevő beszerzéséhez fogtam. Az első ötlet továbbra is a Tesco volt, de hamar letettem róla, hiszen észleltem, hogy a nagytes(c)ó lábánál egy kis Aldi áruház is nyílt. Benéztem, de benéztem. A nej jóslata igaznak bizonyult. Tulajdonképp semmi olyat nem sikerült venni, amit szerettem volna, így vettem helyette mást, amit nem akartam, illetve mindenféle veszélyesnek tűnő kísérletbe fogtam, új, számomra teljesen noname termékeket illetően. Magyar terméket elvétve találni, tele van minden tökismeretlen német (vagy osztrák) tucatárúval. Hozzá képest a Tesco a londoni Harrods. Akartam venni rendes, általam kedvelt sört - nem volt. Mindenféle tökismeretlen német nevű sör volt, márkát még nyomokban sem tudtam felfedezni. Volt egyféle tojás, és budiillatosítóból is kénytelen voltam olyat venni, ami nem kompatibilis a családban fellelhető egyik típussal sem. Egyedül a tej volt olcsóbb (de arról már írtam) igaz abból sem mertem megvenni ismeretlenül egy kartonnal. Szóval, nem gondoltam volna, hogy vissza fogom sírni bármelyik magyar üzletet. Minősítése - a tej olcsó, de amúgy kerülendő, csak és kizárólag végszükség esetén.

Költői kérdés

Miért van az, hogy ha valahol több (élelmiszer) áruház nyílik, akkor: - Nyugatabbra minden áruház megkeresi a saját vevőkörét, és azokat igyekszik maradéktalanul kiszolgálni.
- Míg nálunk, a többiek a legalacsonyabb szintűhöz próbálnak alkalmazkodni, és az összesből igénytelen termékek olcsó tárháza lesz.
Van ennek valami emberi oka?

De mi az a fusaléb?

Azt értem, hogy villanymotor, de mégis mi hajtja? - örök kérdés. Vallom, ha megismerjük egy szó eredetét, közelebb kerülünk általa a megoldáshoz, ahhoz, hogy megismerhessük a szavak mögött álló embereket, a kort amiben élnek, a gondolataikat, cselekvésük mozgatórugóit. De mi is az a fusaléb? - Tettem fel magamnak a kérdést az utóbbi napokban. Az elmémbe vad erővel tolakodó kérdés szinte mindent a háttérbe szorított, gondolataim udvarát tisztára seperve, elfoglalva minden apró helyet más tűnődni való elől. Már bevallhatom, hogy kiterjedt kutatást folytattam, mert nem hagyott nyugodni az, hogy mi is az a fusaléb? Hajdanán, mikor ismert régészek megtaláltak egy táblatöredéket a 'Ave Cezar vavan' felirattal, hasonló gondoknak néztek elébe, mikor megpróbáltak rájönni arra, hogy mit jelenthet az, hogy 'vavan'. A megoldás végül is hamarabb jött, mint remélhették volna, az éjszakai portás vezette rá őket, amikor megadta a rég várt választ. A tábla jelentését nem a római korban kell keresni - a magyarázat prózai - 'A vécé zárva van'. Próbáltam tehát ezen az úton elindulni fusaléb ügyben, de zsákutcákba futottam. Ha anagrammaként értelmezem, sokféle megoldást kaphatok - de mint azt Sifrián professzor munkássága után tudhatjuk - az egresből is sok mindent ki lehet préselni, ha kínvallatásnak vetik alá.  Itt is zárt kapukat döngettem, pedig érzésem szerint sosem voltam ennyire közel a titok nyitjához. Ekkor beütött az isteni szikra! A helyes választ a reneszánsz kor Itáliájában kell keresni! Ezután rájöttem arra is, hogy a szó rossz! Hibás helyesírású alakját az olasz-orosz, orosz-magyar átíráskor nyerte el, valójában az eredeti írásmód szerint 'ssufaléb'-nek kell írni. Innen már egyszerű volt az ügy.. A kor nagy alakja, Leonardo da Béla, tudjuk, hogy tükörírással írt, mert így volt kedve, illetve kicsit az ellenségei megtévesztése miatt is. Rajongói tudták ezt, és amikor Firenzébe betörtek a franciák egy kicsit garázdálkodni, a mester dolgozószobája falára az alábbi felirat került: 'SSufaléb!' Innen  tudhatta meg a nagy ember, hogy itt, az idő, menekülni kell! Az írás egyértelmű - Béla, fuss! A vakszerencse vezetett rá arra, hogy az ügyet megnyugtatóan lezárhatom, a szó végre ismert. Ha találkoztok is más megoldással, ne hallgassatok rájuk, mert hamis próféták felbukkanhatnak ugyan, de az igazi megoldás kulcsa itt van ezeken a lapokon..
Az írás BDK játékára készült.

2008. augusztus 11., hétfő

Megállni nehéz

Az írás nehéz dolog. A jó írás majdnemhogy lehetetlen, véleményt írni pedig olykor több lehet mint egy nagyhatású támadófegyver vagy egy tüzérségi támadás, egy lovasroham, vagy mind az összes együttvéve. A vélemény kétélű fegyver, egyaránt fájhat annak is aki kapja és annak is aki mondja. Az elhamarkodottan kimondott szó sokszor bánt, ha nincs elég idő végiggondolni mit is jelenthet a másiknak mindez. Tudni kell megállni a szót! Nehéz dolog ez. Az emberben ott munkál a közlés vágya és tudni kell elfojtani. Nekem se megy mindig, főleg ha a vita az érzelmekre hat, könnyen elragadhatnak az indulatok. Van valami mondás - gondold meg háromszor, mérjed meg kétszer, vágjad el egyszer. Lehet, hogy ez lenne a jó megoldás..

Tábor

Ma eladtam a gyermekem. Egy táborba került, ahol mindenféle földi jóságokat tehet, de az esemény gerince a lovaglás körül fog forogni.  Visszaemlékezve a saját gyerekkoromra, nekünk nem volt szükség arra, hogy a szüleinknek mindenféle gyermekmegőrző lehetőségek közül kelljen választaniuk, hogy minket biztonságban és megfelelő ellenőrzés alatt  tudhassanak.  Akkor az, hogy valami nem biztonságos fel sem merülhetett. A végtelen biztonság kora volt, mára  bizonyára felállna a hátamon a szőr azoktól a dolgoktól, amit gyerekként minden további nélkül megtehettünk.  Mi a nagyszülőkhöz jártunk, el voltunk egymással az öcsémmel, csak úgy röpült az idő. Azóta sok minden megváltozott, és nem tér vissza soha.  Öcsém sincs már,  biztonság sincs, a nagyszülőknek is jobb dolga van annál, hogy unokásat játsszanak. Így múlik el a világ dicsősége. De legalább a gyerekemet most egy hétig jó helyen tudhatom..

Lecsófront

Új front nyílott az étkezési harcokban. Kezdődik a lecsószezon. Ez a mára már teljesen elmagyarosodott étel talán országunk egyik gasztronómiai alappillére lett. Akár még a címerbe is bekerülhetne ha a heraldika ismerne ilyesmit. Hullámzó lecsóföldeken áll a háromláb, és bográcsban fő a halászlé és a gulyás. Keresztbe tett gyulai kolbászok keretezik ezt a képet. Gyerekkorom egyik nemszeretem étele volt, mára azonban kedvencemmé vált. Egyszerűen elkészíthető és igazán kellemes, tápláló étel. (Sok puha fehérkenyérrel tunkolva ki az aranyló szaftot!) A hagymát apróra vágom és olajon (esetleg ínyenceknek szalonnán) megdinsztelem. Karikákra vágott kolbászt vetek rá és addig sütöm, míg ki nem ereszti a színét. Tehető bele őrölt bors, kakukkfű és oregánó is, kedvtelés szerint. Majd eztán beleborítom az aladdig felvágott paradicsomot és paprikát, megsózom, majd fedő alatt puhára főzöm. Legvégül felvert tojással dúsítom, és egy kicsit rottyantok rajta, épp csak a tojás kedvéért. Jó étvágyat hozzá!

(Tudom, ez a tojásos lecsó, nem a hagyományos natúr, de én úgy szeretem, ha van benne némi fehérje, ezért kerül bele a tojás is és a kolbász is. Utóbbi miatt pirospaprika sem feltétlenül muszáj bele, hiszen a színét a kolbász és a paradicsom megadja.)

2008. augusztus 10., vasárnap

A tej

A tej élet, erő, egészség! Sokaknak ismerősnek tetszhet ez a reklámmondat. Akinek esetleg mégsem, azok többnyire ahhoz a fiatal korosztályhoz tartoznak, akiket veszettmód irigylek én mostanában, vagy annyira amnéziások, amilyen én leszek mondjuk tíz év múlva - bennük semmi sincs, amiért vágyakoznom kellene, hisz ha minden 'jól' alakul hamarosan én is meg fogom tudni. A tej. Jómagam rabja vagyok ennek a fehér folyadéknak, amit egy szerencsétlen emlőstől veszünk el azért, mert mi is szeretjük. Később ezen emlős életét is elvesszük, mert a steak-et is szeretjük, de hát ilyen az élet, ez a tehenek személyes tragédiája. Nem is vesztegetnék erre több szót, lévén mindkét tehénterméket kedvelem, és a tehenek jogaiért harcolók figyelmébe ajánlom azt a világtörténelmi tényt, hogy a legtöbb konfliktust sikerrel oldotta meg az a tény, hogy a puska nálunk volt. Bajban akkor leszünk, ha a tehenek is fegyverkezni kezdenek, de erre még szerencsére nem utalnak jelek. De nem is erről ejtenék szót, hanem a tejről, amit szexi tégladobozokban lehet kapni, (és egyesek szerint sok köze nincs a kérődző négylábú 'barátunkhoz'). A hétvégén egy új boltban voltam (Nekem mindenképpen új) amiről egy más alkalommal emlékeznék meg, és vásároltam egy doboz tejet. Leginkább a kapható tejjellegű anyagokból a teljes (3.5%) tejet szeretem, ugyanis vízhez kedvezőbb feltételekkel is hozzá tudok jutni, mint dobozból, (Folyik a csapból, 300Ft körül van 1000 liter ára.) így szeretem, ha a mindenképp jelenlévő vízen kívül még több dologért fizetek. Azon kívül még az íze is jobb. Visszakanyarodva az eredeti témához, egy doboz ebből a nemes italból, féltartós kivitelben 199 kemény magyar forintot kóstált. Eredeti osztrák termék, ami meglepő. Nálunk ugyanezért közel 300 kemény magyar forintot kell fizetni. Valamit nem értek. Ha az osztrák gazdák elő tudják állítani a tejet ennyiért, és megéri idehozni hozzánk, és eladni úgy, hogy még keresnek is rajta (Különben miért csinálnák?) akkor nálunk miért 300 forint egy liter tej? Nem tűnik ez fel senkinek?

2008. augusztus 8., péntek

Hit és önámítás

Az önámítás jó dolog is lehet. Segít megnyugtatni háborgó lelkünket, elfeledteti velünk a gondot, amiért aggódtunk, ami titkos féreg fogaként mardosó éhséggel rág belülről. Az a baj, hogy nálam nem működnek ezek a dolgok. Nem tudok igazából hinni ebben. Példaként hozhatom fel az elmúlt idők kesergéseit, amikor számomra már túlzottnak tűnő erőfeszítések után a számomra fontos ember a füle botját sem mozgatta. Sokan tanácsolták azt, hogy hagyjam, majd ő fog engem keresni, ha látja, hogy visszavonulót fújok. Ez az egészben az önámítás, hogy feltételezzük, hogy valamennyire is fontosak vagyunk a másiknak, pedig nem. Az eltakarodásunkat nagy fellélegzés követi inkább, erről is le van a gond, nem kell tovább azzal a problémával foglalkozni, mennyi idő szükséges annak érzékeltetésére, hogy a másikat teljességgel semmibe vesszük. A gond magától oldódik meg a számára. Kicsit olyan mint a lomtalanítás - örülünk annak, hogy a kitett széket valaki elviszi - nem kell vele foglalkoznunk többet, nincs gond, öröm az élet. És mint tudjuk, minden előbb utóbb a szeméttelepen köt ki, és ne higgyük azt, hogy utána még érdekelni fog valakit is..

Mit nekem orgazmus?

Kéjvadász lények vagyunk. Hajszoljuk az örömöket, rendkívül nagy erőfeszítésekre vagyunk képesek a cél elérése érdekében. Ha beleszámoljuk az előkészületeket, virág, beszélgetés, cukrászda, mozi és effélék, a végeredmény szinte elhanyagolható az egészhez képest. Ma sikerült egy sokkal maradandóbb élményre lelnem. A viacolor lerakásánál egy ujj útban volt, így a kalapácsütés nem a megfelelő dolgot találta el. Az élmény felülmúlhatatlan volt, percekig ugráltam egy lábon, és az érzés azóta is lassan múlik. Hol van ehhez képest egy sima orgazmus?

2008. augusztus 7., csütörtök

Számoló

Felbuzdulva mindenféle kapott ötlettől megszámláltam, hogy a Blogtéri regnálásom alatt 658 postot írtam a saját blogomba. Ez az eltelt majdnem két esztendő alatt 0,9 post naponta. Nem gondoltam volna magamról ezt a dolgot. Ezek szerint tényleg fenemód ráérek. Ja és sikerült lementeni az eddigi írásaimat is, úgyhogy ha beütne a krach talán lesz belőle egy másolatom mégiscsak. Csupa öröm az élet..

Dzsambalink

Egy furcsa névadás történetét mesélem el pár szóban nektek. Még ifjúkoromban történt, valamikor a kilencszázhúszas évek derekán az afrikai őserdő mélyén. Barátaimmal és professzorommal a híres Alterhund professzorral az entomológia elismert szaktekintélyével a dzsungelt jártuk új, felfedezendő rovarfajták után kutatva. Táborunk nagy volt, utunk veszélyekkel teli. Leginkább a folyókon közlekedtünk, lévén akkortájt az erdőn keresztül még nem vezettek utak. Egy alkalommal a vad és fékezhetetlen, ámde festőien szép Nyjalahu folyón ereszkedtünk le csónakunkkal és kísérőinkkel. A folyó, érkezésünk hírére vad tombolásba kezdett. Lehet, hogy az este lehullott, addig sosem látott mennyiségű csapadék volt az oka inkább, de akkortájt azt gondoltam, hogy ez a természet haragja, ami ellenünk irányul, mert megzavartuk a szent erdő nyugalmát. A folyó számtalan tajtékot vetett, ahogy vadul tört előre a zúgókon keresztül, de mit volt mit tenni, menni kellett, kikötni lehetetlenség volt. Bennszülött kormányosunk minden erejével azon volt, hogy egyenesben tartsa a lélekvesztőnket - ma azt mondanánk, szakmája mestere volt - de az igazság az, hogy kisgyermek kora óta ezen a vidéken él, és ismeri, mint a tenyerét. Az addig olyan nyugodt és megrendíthetetlen tudós azonban teljesen pánikba esett! Megmagyarázhatatlan okból át akarta venni a kormányt, de szerencsére a felhalmozott csomagoktól képtelen volt a bárka hátsó részébe jutni. Torkaszakadtából kiabált a kormányossal az anyanyelvén: Dzsamba, links!!! Mármint, hogy tartson balra, mert megmenekülésünk zálogát abban látta, ha a folyó bal oldalán maradunk. Hogy szavait megfelelően nyomatékosítsa, karjaival folyamatosan csapkodott, mint egy megvadult, hatalmas keselyű. Komolyan aggódtam, hogy belevész a folyóba emiatt! Az út végére teljesen be is rekedt. Professzorom a rovartan kiemelkedő tehetsége, de a kormányzáshoz nem ért. Dzsamba biztos kézzel fogta a rudat és szerencsére ne m hallgatott a pánikba esett apró németre és a jelek szerint nem is érti a nyelvet. A táborban derült ki később, hogy a teherhordóink a háta mögött új nevén nevezik már a nagy embert. Rajta maradt a Dzsambalink. Mi sem tudtuk ezután másképp szólítani.. A mű BDK felhívására született..

2008. augusztus 6., szerda

Használ és eldob

Irigylem a céltudatos embereket. (A céltudat nem egyenlő a küldetéstudattal - mert azokat nem.)  A legtöbb ember tudja mit akar, milyen célokat tűzött ki magának az életben, milyen vágyai vannak és addig hajt, míg el nem éri őket. Magam a hangulatok embere  vagyok.  Felnézek azokra akik  használnak, majd ha kell - illetve már nem kell, könnyedén megszabadulnak a  feleslegessé vált  eszközöktől. Ez nálam nem megy -  én gyűjtögető vagyok. A dolgokat használat után félreteszem, senkiről és semmiről nem tudok megfeledkezni egy életre, gondolataimban tovább élnek a kapcsolatok, ezeknek a terhe egy életen keresztül nyomaszt. Igazából nem is értem más, hogyan tud megszabadulni ilyesmitől? Hogy tud valaki valakit, aki szimpatikus volt neki, vagy talán csak nem utálta őt, de együtt voltak heteken, hónapokon, esetleg éveken keresztül egyszerűen elfelejteni és nem gondolni rá többet? Jó lenne ezt gyakorolni - kár, hogy ez nem megy nekem..

A tűz égesse..

Korai volt az örömködésem, hogy visszatértek a makkák. Tegnapra bizonyossá vált, hogy a nagyobbik és bátrabbik macskát, 'kedves' idegenek magukkal vitték. A szomszéd mondta, látta, hogy játszottak vele az utcán, és meg is kérdezték, hogy kié ez a macska? Ő megmondta, hogy a miénk, de akkor látta utoljára. Most ott maradt a kisebb macska egyedül. Ráadásul a nagyobbik, a gyerek kedvence volt, így neki is, és nekünk is sok bánatos órát szerzett a lelkes macskabarát, aki az utcáról, mástól szerzi be otthonra a házikedvencet. Sötét gondolatok kavarognak vele kapcsolatban bennem, ami közül kevés lenne olyan, amit megbírhatna a papír. Hogy a tűz égesse meg levelestől ágastól az ilyen embereket!

Parlagfű

Egy hete pont ilyenkor vágtam le a füvet és a benne élő mindenféle gyomnövényt. Akkor nem láttam benne semmi illegálisat, hisz azt ki szoktam húzni, mert zavar. Erre ma ott virít a pázsit közepében egy szépen megtermett parlagfű. Elgondolkodtató, hogy egy hét alatt a semmiből hogyan fejlődött ki. Keresztezni kellene valamivel, mondjuk a paradicsommal. Hirtelen növő piros bogyós növényt kaphatnánk belőle könnyűszerrel..

Istenek zenéje

Bachot hallgatni egy templomban, vagy bazilikában maga a megtestesült tökéletesség. Az ember hagyja, hogy elragadja a zene és közben arra gondol, hogy akkortájt amikor ez a mű született még mennyi minden nem volt a világon, és mégis lehetett azóta is túlszárnyalhatatlan mesterműveket alkotni. Sokáig kerestem megfelelő interpretációt, de nem leltem. Talán az alábbi közelíti legjobban az általam áhított előadást, bár a tempója kicsit gyorsabb mint talán amennyire szükséges lenne. Az viszont tisztán látszik, hogy nem egyszerű Bachot megfelelően előadni, kevesek kiváltsága ez. Mekkora zseni lehetett az az ember akinek a fejében ez a sok hangjegy ilyen zenévé állhatott össze!

2008. augusztus 5., kedd

Kreatív díjak

Egy új divat robbant be a köztudatba, a Kreatív blogger díj. Lánclevélszerűen terjed, szinte MLM módon épül ki a hálózat, boldog küldi boldogtalannak és viszont. Mindenki sajátságosan értelmezi ezt, de mint megtudhattuk az eredeti elismerés nem erről szólt. Így éppen csak a célját nem éri el, mert a feltétele, hogy öt embernek küldjék el, exponenciálisan terjeszti. Ezért úgy gondoltam alapíthatnék egy vándordíjat, ami csak egy példányban lenne életben. Ezt minden hétfőn, vagy páratlan kedden lehetne továbbküldeni, és annak, aki előtt elismeréssel adózunk. Ez lehet a munkássága miatt, vagy csak úgy. A neve lehetne Vak Béla emlék-, vándor-, és életműdíj. Azért vak, mert azt mondják, hogy a szeretet is az. (Vagy az más?) Ezt a díjat ezen a héten Mó-nak küldeném el, a munkássága és amiatt, hogy ő egy biztos pont itt a Blogtéren. (Ha az eredeti kategóriánál maradnánk, a kreatív besorolást Netta kapná, mert ő az aki kitartó vándormadár módjára összegyűjt minden kis csillogó morzsát és a blogjába építi. Ennek hasznosságáról eltérőek a véleményeink, de neki tetszik és ez a lényeg. Egy elismerést mindenképpen megérdemel.)

2008. augusztus 4., hétfő

Vihar a tónál

Délután még nem látszott semmi, de lassan elkezdődött. Talán a nap sem sütött elég erősen vagy a távolban gyülekező, szokatlan párákban volt valami furcsa de a látóhatár peremén valami mégis megváltozott. A szándék világossá vált, sötét fellegek kezdték tornyozni az eget  egyre jobban, áthatolhatatlan függönyt vonva a lemenő nap fénye elé. A csend nagy volt. Szellő sem rezdült, de ebben a mozdulatlanságban is volt valami fenyegető. Még a madarak is elhallgattak. A madárszülők összébb húzták magukat a fészekben és némaságra intették addig civakodó fiókáikat. A természet a csendben üzen - Vigyázzatok, nemsokára én következem! És akkor leszakadt az ég. A szél viharszárnyakon, vijjogva csapott le a tóra, a pusztítás egyértelművé vált. A tó tiszta vízüvegtükre millió darabra hasadt szét egy pillanat alatt. Hullámok törtek a magasba ott, hol eddig a béke honolt, a gyorsan közeledő éjszakába villám fénye hasított bele. Az ezt követő dörrenés már nem volt meglep ő. Mindenki fellélegzett, ezt is túléltük. De a villámok hercege még nem adta fel a csatát..

Munkában

Véget ért a szabadság. Ezt a napomat a munkahelyemen töltöm, feszült elfoglaltság látszatát keltve. Csak egy hétig voltam otthon, és azt az időt is munkával töltöttem,  reggel, amikor az óra visítása az utolsó csepp álmot is kiverte a szememből mégis arra gondoltam, szívesebben maradnék otthon. Azt hiszem vad lottózásba kezdek. Nekem ez az egy kitörési lehetőségem maradt, és mint tudjuk a reklámból, bármikor bejöhet. Igazán járhatna már legalább errefelé, hogy legyen esélye bejönni..

Vihar lesz

Vihar lesz! - olvasom a hírekben. Újra jön a hét eleji zegernye, az elmaradhatatlan széllel és zivatarokkal. Ha nem mondaná be a rádió akkor is tudtam volna. Két csalhatatlan jele van a közelgő égi áldásnak. Az egyik, ha a szomszéd kocsit mos. Nagyon oda kell erre figyelni, csalhatatlanul jelzi az esőt! A másik, szintén tévedhetetlen forrás a macska. Most hogy szerencsére újra előkerültek, módom nyílt megfigyelni, hogy a fejükön alszanak! Furcsamód, ha így csinálnak, az a népi babonaság szerint rossz időt jelez előre. Ki érti miért, de így van. Este majd megkérdezem őket..

2008. augusztus 3., vasárnap

Macskátlan nap

Mára úgy néz ki, a sors macskátlanított bennünket. Eltűnt a két szeleburdi, mintha a föld nyelte volna el őket. Nyomuk sincs már. Idehaza fájdalmasan élettelennek tűnik a lakás a hancúrozásuk nélkül, üresnek tűnik a macskabútor és a nekik készített cicaház. Nem tudjuk hova lehettek. Egy szomszéd szerint ezen a környéken nem hosszú életűek a cicák, de nem gondoltuk volna, hogy ez ennyire igazzá válik. A baj általában mindig mással történik meg. Hiányoznak - hozzánk nőttek nagyon. Olyan, mintha családtagot vesztettünk volna el. Legalább az jó lenne tudni, hogy valahol jól vannak.. Update [20:05:00]: A macskák megtörten, de mégis előkerültek valahonnan. Alaposan el vannak csigázva, de szerencsére élnek. Most örülünk egymásnak..

2008. augusztus 1., péntek

Dicséret

Apa, olyan szép rák fejed van! - mondta ma belépve kedves utódom. - De ez nem baj, ez dicséret! - Na puff, ezt megkaptam. A tükörbe nézve sehogy sem tudtam magamon az ollós lény fizimiskáját azonosítani. Most gondolkodhatom rajta, hogy hogyan is  érthette..

Érzések nélkül

Az érzések jelentős szereppel bírnak az emberek életében. Legalábbis jó lenne hinni ebben. Ha olvasunk valamit, vagy ha látunk, vagy éppen tapasztalunk, valamely véleményt alakítunk ki erről magunkban. Ritka az a helyzet, ha valami teljesen hidegen hagy. Olyan esetben ha épp mi vagyunk a megszólítottak szinte el sem tudom képzelni, hogy ne legyen valami meglátásunk az üggyel kapcsolatban. Ezt tapasztalom és bár tudom, hogy a veszett fejsze nyele, vagy pediglen a meg nem álló szénásszekerek ügye, mégiscsak bánt. Vártam volna választ, valamit, egy jelet, vagy egy aprócska kis rezdülést - de sehol semmi, csak hideg, néma csend. Mindig lehet csalódni az emberekben. Ha azt hisszük, hogy nem, sokszor annál jobban.

Nem megy

Vannak dolgok, amiket nem lehet egyszerre megtenni. Igazából lehetne, de épeszű eredményt nemigen lehet ettől várni. Ilyen a betonozás és a főzés is. Nem tudok jelenleg olyan élethelyzetet elképzelni, amikor ez a két dolog sikerrel lenne művelhető párhuzamosan, hosszabb távon. Tegnap az amúgy teljesen egyszerű lecsós sertésszelet elkészítését instruáltam az udvar betonozása mellett, és nem lett az igazi. Az étel befejezése így is rám hárult, amikor hullafáradtan beájultam a konyhába. Az amúgy halálosan egyszerű ételt elkészítése közben kétszer sikerült rendesen leégetni, és a rendes főzési idő is kitolódott extrém magasságokba, úgyhogy a delelőre szánt húsból csak vacsoraidőre készült organoleptikusan élvezhető anyag. De legalább az íze nem volt rossz..