2008. december 31., szerda

Buék

Még éppen nem időszerű, amúgy is ez egy öncélú blog, ami elsősorban az én kényemet kedvemet szolgálja - tehát nem az olvasók kedvéért van - tudom, ez egy önző dolog, de ezek szerint én egy önző ember vagyok, mégis most ezen jeles alkalomból szeretnék boldog új esztendőt kívánni azon szerencsétlen embertársaimnak, akik engem olvasnak. Ezúton szeretném felhívni a figyelmüket a világban előforduló sokszázezer egyéb csodára, ami sokkalta érdekesebb mint valaki folytonos nyavalygását olvasni. Aki viszont mindezek ellenére marad, azt jövőre is sok szeretettel várom. Addig is, bulizzatok jót, már csak kósza percek vannak hátra az óévből!

2008. december 30., kedd

Joghurt

Szeretem a joghurtot, de azt nem, ha hülyének néznek. A joghurt egészséges, jóízű ital/étel, különféle ízekben kapható, a natúrtól az egészen extra gyümölcsökig. A hülyének nézés viszont az utóbbi időben teljesen természetessé vált, főleg egy bizonyos gyártó termékeivel kapcsolatban. Az idők folyamán ez az ital is evolúción esett át, akár csak a többi, bár itt a méret csökkent elsősorban. Kezdetben vala a kétdecis, azután fondorlatos módon 175 grammos, majd 150 következett, azután lőn a 125 grammos, és mostanra a 115 grammos kiszerelés. Ha meglátom azt azt ostoba reklámot a tévében, hogy csak 59 forintba kerül a cucc, ezután biztosan tudhatom, hogy újra kisebb lett az adag. Nem tudom meddig lehet ezt még csinálni büntetlenül..

2008. december 29., hétfő

Számvetés

Számvetések kora jött el. Ez a pár nap, ami még az óévből hátravan remek alkalmat ad arra, hogy összevessük tavalyi ígéreteinket a valósággal. Szerencsére eléggé feledékeny vagyok, így nem lesz ezzel probléma. Mindenesetre a mérleget meg fogom vonni, és nem hiszem, hogy okom lenne az elégedettségre. A cél, hogy a villamoson elérjem a kapaszkodót, már sok éve megvalósult már, így igazából számottevő eredményt nem tudok felmutatni. De talán majd jövőre megváltozik minden..

Váci séta





2008. december 27., szombat

Bizonyos bizonytalanság

Egy elhullajtott sajtpapír, egy rövid kis üzenet, egy nyugta arról, hogy olvasott. Már legalább tudom, hogy megtette, de nem kerültem tőle jobb hangulatba. Tudom, hogy tudja, de nem tudom mégsem, hogy miért nem mond valamit? Miért nem mondja azt, amit annyira várok már mióta, miért nem? A hallgatásod immáron örök?

Lusta vagyok

Karácsony utáni tunyaság, vagy egyszerű bejglimérgezés? Reggel korán keltem. Az utód rosszat álmodván mellém mászott be az ágyba nyugvát meglelendő, ámde ezzel az én szememből űzte el az álmot. Nyugtalanul forgolódtam, de már nem tudtam újra álomba merülni. Kergették a fejemben a gondolatok egymást, többek között az is eszembe jutott, hogy jó lenne futással dolgozni le a rajtam az ünnepek alatt lerakódott zsírpárnákat. A kocogásról eddig azt tartottam, hogy az ördögtől való cselekedet, így nem is űztem, de érzem, hogy egyre jobban tunyulok és a mérleg is egyre pozitívabb képet fest rólam. Délután sétálni voltunk, és újravizsgáltam az álláspontomat. Lehet, hogy halasztom még ezt a futás dolgot, ennyire hidegben én sem lehetek igazán kövér..

2008. december 24., szerda

Vödör

Van nekem egy vödröm. Régi darab, egyidős velem. A festése megkopott már, itt ott lepattogzott a zománc róla, de egykoron helyre kis vödör volt. A szokásos helyén volt, a kút mellett. Igyekeztem telemerni, hogy mindig színültig legyen, amiből mindenki ihatott, aki csak erre járt. Sokan meg is tették és amikor én is a kút környékére vetődtem, vizet alig találtam benne. Rendre telemertem, de el is fogyott egy kis idő alatt, de más sosem vette a fáradtságot, hogy tegyen bele. Mindig csak reménykedtem, hogy egyszer én is tele találom, de ilyen szerencse sosem ért. Így egyszer, első mérgemben szemétre vetettem a régi szerszámot. A méreg elmúlt, és én bánatosan kerestem fel a szemétdombot, hogy újra szolgálatba állítsam a kis piros csöbröt. Ma már újra ott van, peckesen a kút káváján, a régi helyén. De vizet nem teszek bele, még nem..

2008. december 23., kedd

Tegnap 2.

Tegnap azt írtam, hogy ma van. Akkor ezek szerint ma már másnap van, én meg másnapos vagyok. Most jöttem rá, hogy milyen olcsón meg lehet ezt a dolgot úszni, még inni sem kell hozzá..

Egyedül

Ma is egyedül vagyok a szobámban. Ez is egy állapot - de most jöttem rá arra, hogy bár nem fáj az ilyen irányú magányosság, de mégis jobb ha többen vagyunk itt. Már csak a társaság miatt is. A mai nap jól indult, sikeresen összevesztem valakivel, úgyhogy a karácsonyi jócselekedet már megvolt, a nap szépen süt, és én itt fogok ülni négyig. Amikor hazamegyek, már tök sötét lesz, de az a tudat boldogít, hogy már kifelé megyünk a télből újra. Apró örömöknek él az ember..

Hogy megy..

Hogy megy az idő! Persze nem a helyi, mert az ólomlábakon jár. Sehogy sem akar eltelni a munkaidőmből és az utolsó munkanapból hátralévő két óra. Arra gondoltam, hogy néhány éve még hétfőnként nem volt tévéadás, és teljesen természetesnek tűnt az, hogy a készüléken a bekapcsolás után egy perccel jelent meg a kép, és most meg azon aggódunk, hogy a mobiltelefonunkat orvul, de felettébb arcátlanul valami vírus fertőzi meg. Lehet, hogy az boldogabb kor volt, míg nem voltak ilyen problémáink?

Egyedül lenni

Ma is egyedül vagyok a szobámban. Ez is egy állapot - de most jöttem rá arra, hogy bár nem fáj az ilyen irányú magányosság, de mégis jobb ha többen vagyunk itt. Már csak a társaság miatt is. A mai nap jól indult, sikeresen összevesztem valakivel, úgyhogy a karácsonyi jócselekedet már megvolt, a nap szépen süt, és én itt fogok ülni négyig. Amikor hazamegyek, már tök sötét lesz, de az a tudat boldogít, hogy már kifelé megyünk a télből újra. Apró örömöknek él az ember..

Titokban marad

Ez a blog elméletileg kényszerből jött létre a Blogtér gyengélkedése miatt. Megtartottam, öncélúbb blognak, hogy legyen hova írni olyan gondolatokat amit magamnak, vagy kevesebb embernek szánok, mivel ez a cím vagy nem ismert, vagy az emberek egyszerűen lusták eljönni ide. Úgy néz ki, a statisztikákat elemezve, hogy ezt a helyet alig látogatja valaki. Ma például nem nézte meg senki. Ez igazából még akár jó is lehet, elférhetnek itt a titkos gondolataim, hisz úgysem fogják ezeket megtalálni..

Mi értelme?

Mi értelme a hangzatos szavaknak, a derűs képeslapoknak, a fennkölt gondolatoknak, ha nincs mögötte semmi? Vitám volt valakivel, aki bár állítólag olvas, de sosem ír, véleménye van, de megtartja magának. Sértettségbe vonul, de az okát nem mondja meg, olyasmit tulajdonít nekem amit sosem gondolnék, vagy mondanék ki, mert így egyszerűbb magyarázni valamit, amit meg is lehetne beszélni, de az zavarná őt, vagy az egóját, vagy azt, amiről nem tudhatok. 'Ne is válaszolj!' hangzott a felszólítás hisz úgysem érdekel amit mondanál, hiszen van helyette sokkal hihetőbb saját gondolatom rólad, amit jobban tudok még nálad is.. Furcsa világ, furcsa emberek..

Karácsony

A karácsony a szeretet ünnepe. Ilyenkor megsokszorozódik a levélforgalmunk, üdvözlőlapokat kapunk olyanoktól is, akik egész évben el voltak tűnve, vagy esetleg mi kerültük őket. Ilyenkor úgy tűnik, hogy csak a békesség munkál közöttünk, a haragot, a féltékenységet, az álságot száműzzük magunk közül és csak a csillogás, a tiszta fehér hóként ragyogó lelkünk marad, ilyenkor hallani az angyalszárnyak suhogását is a csendben. Azután elmúlnak az ünnepek, a hó is elolvad és zsíros fekete televényt hagy maga után, az angyalszárnyak halk nesze helyett csak távoli varjúkárogás hallik csak. Minden úgy megy tovább mint régen, és újra csak kerüljük egymást. Ez nagyon nincs jól így..

Tegnapi hír

Tegnap hallottam ezt a hírt a rádióban. Egy ember, magányosnak érezte magát - ez eddig még hétköznapi dolog, semmi különös nincs benne - mi több még velem is elő szokott fordulni - így a férfi bemászott Knut a jegesmedve kifutójába és úszott a maci medencéjében is. Knut le volt szedálva, vagy esetleg nem tért még magához, mert nem fogadta el az önként felajánlott extra húsadagot, és életben hagyta hősünket. Ezért a tettéért magánlaksértés vádjával állítják bíróság elé. Csak arra leszek kíváncsi, amikor behívják a medvét a bíróságra tanúnak..

2008. december 22., hétfő

Életen túl


Kedves meghívást kaptam egy újabb játékra és ezt most megpróbálom meg is valósítani (Nem úgy, mint az előzőt, amit a Blogtér szerencsétlenkedése miatti negatív hangulatom és a költözés felrémlő gondolata söpört el.) Ez a játék a túlvilági életről szól, illetve arról, kinek képzeltem magam azelőtt hogy én én lettem volna. Előzetesen leszögezném, hogy ebben a témában meglehetősen szkeptikus vagyok. Hogy stílszerű legyek, mondhatnám azt is, hogy már az előző életemben sem hittem a lélekvándorlásban. Egy pszichológussá fejlődött (visszafejlődött?) iskolatársam szerint a hipnózisban végrehajtott előző élet kutatások eredménye megkérdőjelezhető, ugyanis nem lehet tudni, hogy ténylegesen egy előző élet bizonyítékai kerülnek felszínre, vagy csak esetleg egy gyerekkori vágy, vagy elképzelés bukik csak a felszínre. Ezzel együtt megpróbálom a jelenlegi tulajdonságaimat előző életbeli indíttatáshoz kötni, szóval:
 - Nagyon szeretem Görögországot és a görög embereket, Vonzódom hozzájuk valami okból - ezért tanultam sokáig görögül, és most sem tettem le arról, hogy egyszer tényleg megtanuljam ezt a nyelvet, sőt a nyugdíjaskorom is el tudnám képzelni egy távoli görög szigeten. Ha ennek nincs előző életbeli vonzata, akkor semminek. Tehát egészen biztos, hogy voltam görög is.
- Nagyon nem szeretem a halat. Szinte mindent meg tudok enni korlátozás nélkül, csak a halat nem. Ha megérzem valamin a halízt, akkor odáig tartott az étkezés, legyen az ténylegesen egy potyka teteme, vagy mondjuk egy nagyüzemi csirke. Innen jöhet az, lehet, hogy egyszer hal is voltam.
- Biztos voltam valaha fa is. A fák meglehetősen közel állnak hozzám, el tudnám képzelni magam ekképp, szeretteim gyűrűjében évszázadokig állni valami kihalt, de amúgy csodaszép helyen, csak az elemek és néhány felettébb pimasz mókus társaságában, akik mogyorókat dugnak időnként a fülembe.
- A macskákat is szeretem. Ebből kiindulva lehettem házicirmos is, de akár Alf, az űrlény is. Végtére is, ő is szerette a macskákat, a szó szoros értelmében ugyan, de rajongott értük.
- Valami megmagyarázhatatlan okból a repüléshez is vonzódom. Lehettem ezért talán büszke kőszáli sas is, aki a levegő ura volt, de lehettem bátor nyúl is, aki a sassal a hátán repült. Ez az igazi extrém sport a javából..
 

Két nap az élet

Még két nap van hátra ebből az évből. Nem a matematikai érzékem hagyott el erre a kis időre - jelentős mértékben az sosem volt jelen - hanem ennyi az erre az évre rendelt munkaidő adagom. A mai nap és a holnapi. A maiból még a fele hátra van, azután még holnap egy utolsó nekifutás és letehetem a lantot, hogy majd csak januárban vegyem fel ismét. Egyedül ülök a szobában. Ez az ünnepek átka, hogy ilyenkor itt maradhatunk magnak. Kicsit bánom is, meg nem is, de azért társaságban mégis jobb, könnyebben telik az idő..

Halálgyár

Temetésen voltam. Egy kollégám feleségét temettük, akit sosem ismertem. Kegyeletből mentem el, noha az első vágyam az volt, hogy inkább kihagyom, hisz a kollégámmal sosem beszéltünk a magánéletéről, csak hallomásból tudtam arról, hogy a neje beteg lett, és mennyit küzdöttek addig, amíg a halál pontot nem tett az élete végére. A többiek nem jöttek el, így kis csoportként adtuk meg a végtisztességet egy olyan temetőben, amiről nekem nem elsősorban egy temető jutott az eszembe, hanem inkább egy gyár, vagy üzem, esetleg egy kisebb város. Autók jártak mindenfelé, parkoltak is szép számmal az utak mentén, táblák irányították a forgalmat, a behajtáskor sorompó állta az utat és csak az juthatott be, aki kifizette a sarcot. A falakon belül üzemszerűen mentek a temetések, míg az egyik ravatalozóban búcsúztattak lelketlen szavakkal, a másikba már folyt a bepakolás, a testet szállító autók sorban álltak a megfelelő helyen. Amikor a menet elindult, rögtön hozzáfogtak a helység előkészítéséhez a következő eseményre, egy kerti pavilonban lehetett megtekinteni a 'műsort' már jó előre. A fák között kis kávézó rejtekezett, kerthelységgel, ahol ki lehetett pihenni a temetés fáradalmait, és egy másik épületben halotti torok megrendezését vállalták jutányos áron. Minden nagyon profi volt, gördülékenyen ment, a pap sem sült bele a beszédébe, mintha egy lábakon járó magnetofont hallottam volna, pont egy magnónak megfelelő érzelemmel. Annyira művi volt az egész, annyira mesterkélt volt minden. Tudom, hogy az ember a halála után nem rendelkezhet, de inkább egy mezőn felejtsenek ott, mint hogy egy ilyen gépezet fogaskerekei között legyek egy porszem csupán..

2008. december 20., szombat

Utazz vonattal!

Ha ráérsz. Ez a mottója a vasúti közlekedésnek manapság. Az állandó sztrájkhelyzet (Ami egy kitűzött, de az emberek többségének a szemében irreális és jogtalan célért fut) miatt az amúgy viszonylag rendszeres közlekedési mód mára megbízhatatlan és rendszertelen lett. A szakszervezetek nem engednek, holott az elveszített utasok egy része igen nehezen fog újra visszatalálni erre az utazási formára, így a dolgozók érzésem szerint saját maguk ellen munkálkodnak. A jelenlegi sztrájk célja egyre inkább az, hogy bebizonyítsák az embereknek - erre a vasútra ebben a formában nincs is szükség, hiszen a megbízhatóan közlekedő buszok pontosan és viszonylag kényelmesen el tudják vinni ezt a tömeget munkába és vissza. Legfeljebb nem egy busz megy majd, hanem három. A szándékot már látom, azt nem értem, hogy miért a vasutasok bizonyítják be, hogy nincs szükségünk rájuk?

Temetésre

Az ember korával jár az, hogy egyre többször kell esküvők és keresztelők helyett temetésre járnia. Ma is egy ilyen alkalom jött el, kegyeleti okból megyek egy olyan ember temetésére akit igazából sosem ismertem. Egy kollégám felesége halt meg hosszú betegség után. Nem tudhatom, halála megváltás volt vagy veszteség, ki ki úgy éli ezt meg ahogy ismerte őt, mindenesetre az elmúlás sohasem jó, bár mindenki tudja, hogy aki megszületett, meg is fog halni egyszer. A legtöbb ilyen eseményen olyanok is megjelennek, akik igazából nem is ismerték a megboldogultat, szinte csak társadalmi 'kényszerből' jelennek meg, mint most én is. Arra gondoltam, hogy jó lenne, ha a saját temetésemre olyan emberek jönnének csak el, akik tényleg közel álltak hozzám. Egy előnye biztos lenne ennek. Legalább nem lenne akkora tömeg, és a parkolóban is elég lenne egy szabad hely..

2008. december 19., péntek

Százforintos vicc

Manapság már megszokott látvány, a kocsik között a kereszteződésekben újságot áruló hajléktalan. Néha szoktam pénzt is adni nekik, noha tudom, hogy nem ez lenne az igazi megoldás a problémáikra. Ezt valószínűleg ők is tudhatják, de legalább elfoglalják magukat, igaz, hogy valami értelmesebb munkát is végezhetnének. Tegnap bekopogott az autómba egy jóember. Nem volt éppen kedvem adni, erre elment, de kisvártatva visszatért. Azt mondta, hogy ha elmondana egy viccet, támogatnám-e egy kávéra valóval? Ennyire kedves hozzáállással nem tudtam mit kezdeni, így elmondta az alábbi százforintos viccet:
- Mit mondott Torgyán, amikor meghallotta Jimmy halálhírét?
- ???
- Végül is, nem nagy a baj. Egy ilyen kis országban elég egy király is..
Ott, a dugóban, ez a kis tréfa azt hiszem megérte az árát. Lehet, hogy máskor is arra fogok menni.

2008. december 18., csütörtök

Képeslapot kaptam

Kaptam egy karácsonyi képeslapot! Szép kép, havas táj, kedves vers, meghitt hangulat - szóval minden ami egy ilyen alkalomra kell. Egyetlen apró malőr az, hogy valami Feri írta, és kedves Anna, a megszólítás. Mivel nem tűnt spamnak, gondoltam szólok Ferinek, hogy rossz helyen kereskedik, mert az Annája esetleg epedve várja a jelentkezését, miközben ő jószándékúlag az én kezemre pályázik, amit persze csak halálom után kaphatna meg, ha eddig feloldják a nekrofília büntethetőségét, mindenesetre azután nem fog engem zavarni a dolog. Most ugyanis eléggé. Feri sajnos meglehetősen debil, vagy nem olvassa a saját leveleit, mert újabb verset kaptam tőle, kedves Anna megszólítással. Nem ismerem az Annáját, de ezek után nem is irigylem..

Visszavonuló

Minden hullámhegyet hullámvölgy követ, ez azt hiszem szükségszerű. A hangulatom is így változik és azt hiszem most a mélypont felé közelítek. A pár napja még optimistán elkezdett és folytatni próbált barátkozási kísérleteim rendre kudarcba fulladtak, vagy csak nem törték át a mindenkinél magasra állított ingerküszöböt, így most visszavonulót fújok. Pár nap mindenképpen szükségeltetik, hogy átgondoljak bizonyos dolgokat, és töprengjek bizonyos embereken és azon, érdemes-e kezdenem velük valamit. Pesszimistán azt mondhatnám, hogy senki sem áll velem szóba akivel én szeretnék beszélni, ha ezt realistán fogalmaznám meg, azt kellene mondanom, hogy mindenki megkeresett, aki számára én fontos vagyok..

2008. december 17., szerda

Csodálkozom

Ma reggel, az autómban ülve azon gondolkodtam, hogy hogy lehet az, hogy nálunk semmi sem működik, ami a világon teljesen elfogadott és a normális élet része. Hogy lehet az, hogyha van egy rövid kétsávos rész egy autóúton, ahol lehet előzni, akkor teljesen képes ettől leállni a forgalom, mert a lehetőséggel mindenki inkább visszaélne, mint élne vele. Egyes emberek képesek lennének a személyes, mondvacsinált és látszólagos érdekeire hivatkozva olyan dolgokat elkövetni, amik egy 300 kilométerrel arrébb lakó fejében még lehetőségként sem merül fel. Amikor a közlekedés nálunk az egymás segítése és a nyugodtan odaérés helyett, a betartást és akadályozást jelenti. Őszintén csodálkozom, hogy ilyen mentalitással hogy tudta ez a nép túlélni a vérzivataros évszázadokat, hogy tudott szabadságharcot kezdeni 48-ban és 56-ban. Ennyire megváltoztunk volna azóta?

Hagyma

Hagyma! - Inkább majd holnap.. Szeretem a hagymát. Ez áthidalhatatlan probléma, azt hiszem. Tegnap is sikerült alaposan bezabálni a díszítésként a tányéron felhalmozott zöldségből. Az összes ételre tettek, függetlenül attól, hogy mi volt az, féltem tőle, hogy a somlói galuskát is lilahagymával fogják szervírozni. Szerencsére a konyhaművészet ilyen irányú szabadságával nem volt módom találkozni, minden esetre a díszítésként felhalmozott hagymakupacot befaltam, aminek két mellékhatása is jelentkezett. Részben az éjszakai menetrendszerű gyomorégés, részben a megmaradó hagyma íz. Az azóta már kétszer megtörtént fogmosás sem tudta elvenni a bennem bujkáló érzést, azt, hogy a szájpadlásom mélyén ott kering ez az íz, elpusztíthatatlanul. A baj csak az, hogy annyira szeretem a hagymát..

Vacsorablog

Tegnapi nap egy ötéves hagyomány foszlott semmivé. A hagyományok általában jót jelentenek, így a haláluk is valamennyire fájdalom, ám ebben az esetben ez csöppet sem volt így. A főnökünk valamely okból úgy gondolta, hogy egész évi munkánkat egy vacsorameghívással honorálja. Öt éve nem került ilyesmire sor, mindazok mellett, hogy a többi osztálynál ez volt a szokás ilyentájt. Nálunk az volt a hagyomány, hogy nem tartottuk ezt meg, pedig igény lett volna rá - a kezdeményezés hiányzott. Ám de ennek talán vége szakadt, így a tegnapi estét egy külvárosi kávéházban töltöttük, terített asztalok mellett. Az étel finom volt, ámde talán az árak és a mennyiségek nem álltak egyenes arányban egymással, pedig a hely csupán másodosztályú volt. A pincértevékenység ugyanakkor módfelett ráérős volt, mondhatni csiga módjára dolgoztak a konyhával egyetemben, épp csak csillogó, nyálas nyomot nem hagytak maguk után. Libatorost ettem - az ízvilága kellemes volt, bár eléggé zsírosra sikeredett, és bár optikailag nagy adagnak tűnt, nem laktam jól tőle. Tartottam attól, hogy szégyenszemre ételt hagyok a tányéron, ezért is nem rendeltem levest - de már bánom. A 'Na, most jóllaktam' érzés hiányát igazán még az átlagosnál kisebb, de legalább jóízű somlói galuska sem tudta kompenzálni. Az este kellemes társaságban, jó érzésekkel telt, és remélem a hagyomány mostantól az ilyen vacsorákban és nem a hiányában jelentkezik majd..

2008. december 16., kedd

Mérges vagyok

A családi nyavalya gyűjtemény kezd kiteljesedni. A gyermek épp kilábalt belőle, a nej épp most mászik bele, de én egyelőre szilárdan állok a lábamon, de az esélyeim egyre rosszabbak. Így gondoltam arra, hogy a harcomban külső segítséget veszek igénybe, így esett a választásom rá. Ő már tavaly is segített, és tudtam, hogy a tüskés külső igazi, értékes beltartalmat takar. Bár a neve olyan mintha a Hawaii szigetekről származna, keresztneve mégis közel áll hozzánk, szinte akár magyar is lehetne vele. Ő mindenki kedves ismerőse, a Vera, Aloe Vera. Hozzá fordulok, ha méregtelenítésről és immunerősítésről van szó. Eddig a mérgek viszonylag könnyedén távoztak belőlem, mintegy mellékhatások nélkül, de most ez a tevékenység tartósan egy bizonyos helység közelébe kényszerít. Nem távolodhatok messzire, mert ha menni kell, akkor menni kell. Úgy látszik nagyon mérges lehetek..

2008. december 15., hétfő

Székelykáposzta

Az étel, ami csak nevében székely, gyakorlatilag nincs köze az erdélyi népcsoporthoz. Egyszerű, de igen ízletes, és könnyen elkészíthető és igen laktató étel - nem ördöngösség, épp a hétvégén főztem. Alapja egy jófajta sertéspörkölt, ahogy kell, lapockából, bő lére engedve. Amikor a hús megfőtt, tehetünk a majdnem kész ételbe kolbászt és/vagy különféle füstölt húsokat, majd belerakjuk a jófajta vecsési savanyúkáposztát (érdemes esetleg egy alkalommal átmosni vízzel, hogy ne legyen annyira savanyú) és még rövid ideig (kb 30 perc) kis lángon főzzük. Utolsó momentumként kerülhet bele tejfel, de ezt tálaláskor is beletehetjük. Hűtőben sokáig eláll, és a kapcsolatokkal ellentétben újramelegítve egyre jobbá válik..

Komoly dolgok

Most olvasom, hogy komolyan fel akarnak lépni a diszkóbalesetek ellen. Persze a megoldást továbbra sem kormányzati körben képzelik el, hanem rálőcsölnék az egészet a diszkók üzemeltetőire. Az intézkedések látszattevékenységek csupán, nem hinném, hogy a kirendelt drogprevenciós előadó, vagy a friss és ingyenes ivóvíz letöri az ifjú titánok egóját vagy vezetésbe vetett megingathatatlan hitét. Az igazi megoldást, az ilyen diszkók és környékük folyamatos közlekedésbiztonsági ellenőrzését természetesen senki nem említi, annak megteremtése ugyanis az állam feladata lenne. Sokkal egyszerűbb egy rendelettel betiltani a diszkóbaleseteket, így a hatalom nyugodtan hátradőlhet - megtett mindent a cél elérésének az érdekében..

Harminc tonna kisegér

Időnként annyira könnyen jön, időnként pedig olyan nehéz kitalálni azt, amiről aznap írni szeretnék. Van, hogy a gondolatok áradását alig bírom gátak közé szorítani, de van olyan is, hogy csak apró, elapadó csermelyt kell szorongatnom azért a pár csepp nedvességért, hogy kerülhessen az asztalra mégis valami. A mai nap fontos eseményt tartogat a számomra. Ezen alkalomból jutott eszembe valaki, aki idestova huszonhárom éven keresztül volt segítségemre minden zokszó nélkül, hűségesen és soha meg nem inogva a hasonló napok átvészelésénél. Kapcsolatunk egy meleg nyári napon kezdődött, amikor is Vác belvárosában egymásra találtunk. Egy pillanat elég volt és elválaszthatatlanok lettünk. Épp statisztikai nagykorúságomat ünnepelendő császkáltam a városban, méltó emléket keresve, amikor megpillantottam őt. Valószínűtlen volt, mégis kedves, és azonnal döntöttem, amit azóta sem bántam meg. Így lett az enyém az a bizonyos kék plüssnyúl, aki azóta is kedves kabalám a vizsgák alkalmából. Negyvenegy éves vagyok lassacskán. Tudom furcsa lehet, ha egy meglett korú, lassan inkább ősz, mint barna hajú és szakállú ember egy kék nyúllal szaladgál ha vizsgáznia kell, de annyi furcsa dolog van a világban, sőt, bizonyos furcsa dolgok nevében remek alkalmak teremtődnek más emberek legyilkolására, így azt gondolom, hogy a nyulam és a hozzá tartozó gondolataim megférnek a jámbor őrültségeim között. Megígérem, hogy nem fogok népirtást rendezni a nyúlra hivatkozva a jövőben sem. De aki hozzá-nyúl, annak letöröm a kezét.

2008. december 13., szombat

Mennyiség vs. minőség

Valaki egyszer azt mondta, hogy a mi korunkban az ember már nem a mennyiségre hajt, hanem a minőségre. De mit lehet tenni, ha a mennyiség amúgy nulla lenne? Akkor vajon melyik szempont teljesül először?

Furcsa

Először azt hittem valami megvadult. Az oldalamon elhelyezett számláló, amely a látogatottságot méri, őrült pörgésbe kezdett. Látszólag semmi ok nem volt rá, mégis a napi értéknek a nagyságrendekkel többszörösét mutatta. Ma derült ki egy beszélgetésből, hogy az oldalamra mutató link kint volt az origón. Mi okból, vagy miből nem, nem tudom. Sajnos nem láttam, és azt sem ismerem, aki ajánlotta. Mindenesetre nálam járt egy kisebb falu népessége, ~1900 ember. é‰s ezek közül senki nem hagyott Üzenetet, csak az a pár ember, akit régebben ismerek már. Azért ez furcsa egy kicsit..

2008. december 12., péntek

Fociblog

Tegnap volt a focinapom. Nincs ebben semmi meglepő, hisz csütörtökön szokott lenni az a nap, amikor kollégákkal együtt rúgjuk a bőrt. Eddig jobbára csak mint töltelék szerepeltem a csapatban, mint Woody Allen filmjében a H.E.T. kategória (Háború Esetén Túsz.) kapusként, hogy a többiek játszhassanak. Erőnléttel sem bírtam a folyamatos rohangálást, a rendszergazdai munka jobbára nem a kisportoltak álláslehetősége. Mindent egybevetve egy lepény vagyok még így is, hogy csütörtök délutánjaimat a mozgás oltárán áldozom fel. Futni kellene rendszeresen - de ez az egyetlen sport szinte, amit szívből utálok. Ehhez is kellene egy társ, aki segít nem feladni. A tegnapi mérkőzés meglehetősen jól telt. Két három fős csapatban harcoltunk egymás ellen, és végig kiegyenlített küzdelem zajlott. Nem csak a kapuban álltam, hanem mezőnyben is igyekeztem mozogni, aminek mára meg is lett a következménye. Egész speciális helyeken lettem izomlázas, azon kívül, hogy a labdával ágyékon rúgtak (szerencsére a lövés erőt vesztett a karomon), képen találtak (a fogaimért izgultam, de este még megvolt az összes) szétrúgták a jobb csuklómat illetve magánszorgalomból bevágtam a jobb könyökömet, ami a múltkori siklóernyős, aszfalton pofáraesésem után még mindig fáj. (Tapogatva érdekes alakú képletek érződnek a bőr alatt, de mozgatni tudom, és ha nem nehezedek rá, akkor nem fáj.) Számos taktikai tapasztalattal lettem gazdagabb (amit ha a magyar profi labdarúgás is a magáévá tenne, akkor talán esélye lenne a Ferencvárosnak kikerülni a harmadosztályból.) tehát mindenképpen hasznosan eltöltött idő volt. Remélem a legközelebbi csak jobb lesz ennél..

Barátok közt

Szükség van a barátainkra. De tényleg szükségünk van rájuk? Olyan emberek kellenek akikkel kölcsönösen megbeszélhetőek a problémák, aki segít ha baj van és akiért mi is hajlandóak lennénk az éjszaka közepén is autóba ülni és menni, vagy csak időszakos lelki szemetesládákra van igény, mert szégyellnénk, ha gondjainkat élettelen tárgyakkal (szekrény, asztal, pohárszék, vagy plüssmackó) beszélnénk meg? Véleményem szerint a legtöbb ember az utóbbira szavazna. Folyamatosan keresek, próbálom olyan emberek társaságát megtalálni akik miatt érdemes lenne éjszaka felkelni és akik értem is felkelnének. Ilyenek sajnos nagyon kevesen vannak vagy ügyesen rejtőzködnek előlem, mert eddig jobbára csak az első kategóriából leltem partnereket. Felbukkanó, eltűnő ismerősök, jól induló, de érdektelenségbe fúló beszélgetések, elmondhatod a véleményed - de tojok rá hozzáállások. Azt hiszem, ha királylány lennék, most épp nem a megfelelő békát szorongatnám, és bár a kétéltű valószínű élvezné a dolgot, nekem így is, úgy is csak a csalódás maradna..

2008. december 11., csütörtök

Móric ügynök

A reggelek mindig ugyanúgy indulnak. Az óra csörgése belehasít a hideg csendbe jelezvén, hogy új munkanap kezdődik. Ilyenkor lebotorkálok a garázsig és beengedem a macskát, hogy közöttünk lehessen és megkezdhesse a napi első, de annál fontosabb feladatát. A kötelező és kihagyhatatlan kölcsönös üdvözlési ceremónia után Móric ügynök, a Nemzetközi Rágcsálóelhárítási Főosztály fizetett embere(macskája) végre akcióba lép. Feladata az utód ágyból való kizavarása. Sokkal jobban csinálja, mint én tettem régebben. Az elengedése után, még a zuhany alatt állva hallom már a csosszanó lépteket és az ezt követő szüntelen morgást, amit félálomban előbotorkáló sarjam kelt. Móric ügynök reggeli munkáját sikerrel teljesítvén, békében és teljes megelégedettségben fordulhat immár a reggelije felé a nappaliban, tudva, hogy holnap is lesz nap, amikor számítok rá..

Sorban állva

A sorállás első számú törvénye - tarts zárva az elmédet és ürítsed ki a gondolataidat! Murphy törvénye szerint az előtted álló fogja megvenni az általad kinézett dolgokat ezért kell maximálisan óvatosnak lenned! Ha valamit elrontasz, ha forgatod a fejedben, hogy milyen jó lesz az a bizonyos húsdarab, vagy zöldség, az előtted álló megérzi ezt, és le fog csapni! Az éberséged sosem lankadhat, az előtted állók mindig gonoszok! Vigyáznod kell!!

Bosszantó

Tudom, nem éppen egészségmegőrző program az, amikor magam idegesítem más hülyesége miatt, de úgy gondolom valakinek akkor is fel kell emelnie a szavát az egyszerű emberek mindennapi bunkósága ellen. A határtalan egocentrikusság és az, hogy egész közösségek szoktak rá a 'leszarom' tabletta rendszeres szedésére még nem jelenti azt, hogy ez így ahogy van, jól van. Tudom, hogy azt kívánná mindenki, hogy álljak be a sorba, és én is vegyem be ezt a nekem keserű pirulát, de nem vesz rá a lélek, hogy szótlanul nézzem azt, amivé az életünk válik. Tülekedő, idióta, csak magukra gondoló barmok lettünk (Ezúton kérnék elnézést az igavonóktól!) akik pillanatnyi előnyökért ott tesznek keresztbe egymásnak ahol tudnak, és az érvek hiányát erőszakkal és ordenárésággal pótolják. Magyarnak születtem és sajnos azt hiszem képtelen lennék máshol élni mint itt, de néha azért eljátszom a gondolattal..

2008. december 10., szerda

Mellesleg

Gyönyörök és az élet forrása, emlős létünk egyértelmű bizonyítéka, férfiak kedves játékai -mellek, vagy cicik, kinek kénye és kedve szerint. lehet nagy, formás, puha párna, vagy olyasmi mint a vadászkutya füle, mind mind megannyi kedves emlék, érintés, pillanat. Legyünk mindnyájan kebelbarátok! Klubot kellene alapítanom - azt hiszem lányoknak ingyenes lehetne a tagság..

Nátha

Nátha - az egyik hétköznapi kellemetlenség, ami annyi rossz percet tud okozni nekünk lépten nyomon. Mostanság szezonja van, akár tavasszal a korai cseresznyének vagy epernek. Azt hiszem ezen a télen is jó termésünk lesz belőle és esélyünk sincs, hogy elkerülhessük. Az eddigi hagyományaim szerint átlag kétévente szoktam valami halálosnak tűnő kórságot megkapni így a karácsony tájékán. Ma reggel utódom (Akikre amúgy életünk virágát áldozzuk rá, és így hálálja meg a nyavalyás!) furcsán ébredt fel. Először arra gyanakodtam, hogy tán nem is ő fekszik az ágyban, hanem egy éjszaka alatt néger jazzénekessé változott át, és most nyithatunk valami jófajta klubot, ahol felléphet és bearanyozza agg napjainkat énekével. De mire előkászálódott a szobájából, kiderült, hogy nyoma sincs rajta a metamorfózisnak, csak valami igen virulens kórság bujkál benne, ami alig várja azt, hogy a friss gyerekhúsból megállapodott és érett felnőtt testben szaporodhasson tovább. Azt hiszem megint szép karácsony elé nézhetünk, ha igazam lesz..

2008. december 9., kedd

Tél

Eddig jobbára jóságos arcát fordította felénk, de az utóbbi pár napban mégis elkezdte megmutatni azt, hogy ki az úr a háznál. Kisgyermekként eddig az a határozott véleményem volt, hogy a karácsony hó nélkül mit sem ér, de azóta, hogy önálló kereső lettem és a fűtésszámlák árát is ki kell gazdálkodnom, határozottan el tudnék képzelni egy mediterrán ünnepet is, legfeljebb nem fenyőt díszítenék fel, hanem pálmafát. Azt hiszem a csillogó fehér hó látványát is kellően kárpótolni tudná pár jóképességű, fiatal nőstényegyed a fajtámból, ahogy a tengerparti fövenyen múlatják az időt. Azt hiszem, megalkuvó lettem..

2008. december 8., hétfő

Gondolat a gondolatról

A gondolat és az, amíg eljutunk addig veszélyes fegyver. A vezetőink rájöttek erre már jó régen, de amíg egy időben elég volt a szent könyvek szava, a mostani rohanó életben és információözönben sokkal nehezebb rávenni az embereket arra, hogy ne használják a fejüket másra, mint az életfunkcióik fenntartására. A magam példájából tudom - régebben az autóban mindig hallgattam zenét. Az első beruházásaim egyike rendszerint, a gépkocsi után - az autórádió volt. Szeretem a jóféle ritmust és kellemes dallamot, ezért háttérként mindig szólt valami zene. Az utóbbi időben - mióta rendszeresen blogolok, jóval kevesebb zenét hallgatok. Csak eltereli, elfojtja, gátat vet az áradó gondolataimnak, amik csak arra várnak, hogy megírhassam őket. Tudom, egy országnak, egy politikai pártnak (igazából az összesnek) kellemetlen
lenne, ha az emberek hirtelen gondolkozni kezdenének, ezért tömik tele a fejünket, a saját gondjaink helyett, más gondjait teszik a fejünkbe, saját sorsunk helyett a Berényi család sorsa köt le inkább, arról beszélünk a társaságban, miközben aki ezt teszi velünk, eléri a célját. Megszabadít minket az egyetlen hatékony fegyvertől, attól, amitől évezredek óta retteg a vezetés, az önálló, független gondolkozástól. Nem kellene ezt hagyni..

2008. december 7., vasárnap

Lasagne

Lasagne - csak lazán. Mit lehet tudni erről a fogásról? Természetesen a legfontosabb az, hogy Garfield egyik kedvencéről van szó.Vasárnap a fent említett ételt készítettem. Rég volt már recept, álljon itt tehát ez az étel okulásképp:

A tésztához kell fél kiló rétesliszt, négy tojás, csipet só, és egy kevés víz. Az elegyből rugalmas tésztát gyúrunk, majd egy kicsit pihentetjük. A lehető legvékonyabbra nyújtjuk - ezt én géppel végeztem el. Biztos lehet kézzel is, de akkora profi azért nem vagyok. A töltelék részben besamel, részben darált sertéslapockából készült. A darált húst hagymán addig pirítottam, amíg szét nem esett, majd fűszereztem őrölt borssal, kakukkfűvel, oregánóval és babérlevéllel. Kevés fehérborral addig főztem, míg majdnem megpuhult, majd sűrített paradicsommal fejeztem be. A megfőzött tésztát egy vajjal kikent jénai tálba rétegeztem, úgy hogy egy réteg húst egy réteg besamel kövessen. A legfelső rétegre besamel kerül, majd az egészre reszelt sajt. Sütőben, 200 fokon, 40-45 perc alatt készre süthető.

2008. december 6., szombat

Adj Uram!

Adj Uram türelmet, de azonnal! - Akár a mottója is lehetne a mai estének, ami a vacsora utánig jól is alakult a számomra, de azután beütött a krach. A nej előjött egy régi vágyával, ami egy krómszínű fóliatépőben testesedett ki. Ezt ma sikerült beszereznie, mert én, mint eddig jelentős hátramozdító erő, nem voltam jelen, így szabadon garázdálkodott. Erre, a más helyzetben talán hasznosnak tűnő eszközre nekünk nincs szükségünk, a magam részéről eddig tökéletesen meg voltam elégedve az eddigi lehetőségekkel, ami a fóliák és papírtörlők tárolását és alkalmazását jellemezte. Ma azonban a helyzet gyökeres fordulatot vett, mert a család része lett, ez a krómcsoda, a kínai ipar remek tömegterméke. Elméletileg 4 tapadókoronggal rögzülne a csempére, de én olyat eddig még sosem láttam, hogy egy ilyen árszintű dolog bár hány tappanccsal tartósan ott maradt volna, végül is mit vár az ember kétezer forintért? Már fifikás voltam, mert a dobozolás pillanatában szóltam, hogy háromnegyed kilenckor ne is várja azt, hogy felfúrom a falra azt a borzalmat, de akkor még hátra volt az azóta sikertelenné vált rögzítési kísérlet. Jól taktikáztam, ugyanis valóban jött, hogy azonnal fúrót ide, és este kilenckor álljak neki falat fúrni és csavarozni, de megingathatatlan maradtam. Most persze durca van és duzzogás, de nekem is vannak elveim..

Dupla előny

Minek nevezhetném azt, amikor az egyik kedves ismerősöm egy másik kedves ismerősömre hasonlít? Sőt tulajdonképpen ezért is ismerkedtem vele össze. Mi ez, ha nem dupla előny?

2008. december 5., péntek

Szőr

Szőr - de nem mint angol főrend, hanem ami az emberen nő, azaz amitől a férfi férfi és nem taknyos tejfelesszájú kamasz. Azaz, bajusz és szakáll. Ma elhatároztam, hogy megfosztom magam ettől az ékességtől, attól az eddig jól titkolt céltól vezérelve, hogy ne keverjenek össze azzal a mai nap ügyködő, fehér szakállú piros ruhás öregemberrel, aki méltán népszerű az anyagelvű fiatal népesség körében. Egyszer, amikor legújabb pomponos sapkámban illegettem magam, egy kisfiú rám mutatva azt mondta anyukájának, hogy - Nézd, Anya, bojóc! Be kell vallanom, ez szíven ütött. Nem tudnék még egy ilyet
elviselni..

Legyünk barátok!

Semmi sem azt jelenti, mint amit elsőként gondolnánk róla. Ahogy az ellenkező nemű barát automatikusan szeretőt jelent sokak számára, erről a mondatról is meg van az emberek véleménye. Korunk jellemzője, hogy az őszinteségünk sutba került - manapság nem divat kimondani az igazságot. Legyünk barátok! - Sok kapcsolat, olykor hosszú távú együttlétek zárulnak le ezzel a pár, keresetlen szóval, és mindketten tudják, hogy ez ugyanazt jelenti: Nem akarlak látni, ami volt, véget ért! A jó kapcsolat a meglátásom szerint a barátságból alakul ki, a kölcsönösen, egymás iránt érzett vonzalomból, ami egy pontnál tovább mélyül, így különösebb értelme nincs ennek a felszólításnak, vagy felkérésnek. Digitális világban élünk - ez nem csak a számítógépek rézhuzalaiban áramaló elektromos töltéseket jelent, hanem azt is, hogy képtelenek vagyunk átmeneteket képezni. Valami vagy van, vagy nincs, középút nem létezik. Az emberek, akik régen minden gondjukat megosztották egymással, mára nem beszélnek egymással többé. Valami végetért és új kezdődik, talán. De ez szerintem nem jó így. Vissza kell adni a barátság igazi fényét, és azt, hogy a szavak tényleg jelentsék azt, amit jelenteniük kell. Mindenesetre én azon leszek..

Álomtó

Minden napi ide kirándulok, öntudatlan. Minden éjszaka egy újabb túra a partjaihoz, és sosem tudhatom épp melyik részére sikerül megérkezni. Hol lágy a vize és homokos a partja - ilyenkor jólesik minden perc amit a tükrénél tölthetek, hol hideg és sziklás, a vize tajtékot vet - ilyenkor menekülnöm kell. A homokos fövenyen gyakran találkozom régen látott, vagy nagyon vágyott barátokkal, sok kellemes percet töltünk együtt, míg egy agresszív visítás hatására nem hullok át az ébrenlétbe. Ha a sziklás részre kerülök, hibáimmal és félelmeimmel szembesülök - ilyenkor megváltás a hajnali harsonaszó. Furcsa kettősség, mégis annyira várom az esti utazást, mert mint minden tónál, ennél sincs egész évben rossz idő..

2008. december 4., csütörtök

Esik

Vigasztalhatatlanul esik. A súlyos felhők épp felettünk unták meg tovább cipelni nehéz pára terhüket, ezért bánatos nedves-szürkébe borult a világ. Lassan annyi csapadék hull, hogy potykák fognak úszni a levegőben. Megyek, és rögtön lövök magamnak egyet..

Mindenhova

Eldöntöttem, hogy nem adom fel a blogspoton regisztrált oldalamat. Amíg bírom, a teknyősernyő mellett párhuzamosan fogom vinni mindkét helyen a blogomat. Az írások nagy része mindkét oldalon megjelenik, bár lesznek olyanok is, amik csak az egyik és mások csak a másik helyen jelennek meg. Elválik majd, hogyan tovább, meddig tudom ezt így csinálni.

Nem odaillő

Ma meglepő dologgal szembesültem reggel a fürdőszobában, valami olyasmivel, ami egész évben persona non grata a lakásban, ilyenkor a léte viszont több mint meglepő. Valószínűleg identitászavaros élőlény lehetett, vagy pedig a szokatlanul enyhe időjárás csalogathatta elő azt a bizonyos vérszívót, ami reggel a feredőben szunnyogott. Tiszavirág életének egy jókora tasli vetett véget, így állítva helyre a természet helyes egyensúlyát, nemlétbe taszítva a láthatólag koffeinmérgezésben szenvedő szúnyogot.

Szavak

Words, don't come easy - énekelte még a messzi nyolcvanas években egy FR David nevű énekes. Mára már senki sem tudja ki volt ő, csoda, csoda, hogyha a mai fiatalok olyan előadókat felismernek mint például az Abba vagy a Pink Floyd. Az egész számot nem tudom és nem is akarom lefordítani de az első gondolattal mélyen egyetértek. Vannak szavak, amik nagyon nehezen jönnek. Önérzetből, esetleg titkos érzések, esetleg a befogadó közeg hiánya miatt nehéz azt kimondani ami igazán a szívünket nyomja. Pár napja mégis megpróbáltam, bár úgy hiszem ezeket csak a pusztába kiáltottam és a halk, ámde belülről jövő sóhajt felkapta és örökre elvitte a játékos kedvű szél..

A fagyi

A fagylalt, mint sok minden más, Kínából származik. Azt hiszem nincsen új a nap alatt, akkor is, mint mostanság újra, minden onnan jön. (Lassan már a gyerekeinket is onnan fogják hozni.) Európába az arabokon és a föníciaiakon keresztül került be ez a fajta élvezet, majd a franciákon keresztül vált igazán népszerűvé. Sokan rajonganak érte, köztük jómagam is. Apropóját az adja a megemlékezésemnek, hogy épp este gondoltam a gyermekkorom pénzére és annak értékére. Beszélgetésben felmerült, hogy az akkor méltán népszerű, és mindenki háztartásában előforduló Búvár zsebkönyveket kb 15 forintos áron lehetett kapni, és az utód meg is kérdezte azonnal, hogy mit lehetett ezért a pénzért vásárolni? Ma ennyi pénznek szinte csak apró jellege van, illetve az, hogy nem adják oda a kiválasztott dolgot az üzletben, ha ennyivel kevesebb rejtőzik
csak a pénztárcádban. Tizenöt forintért akkortájt épp 15 gombóc fagyit lehetett kapni! A kedvenc fagyizónkban igazából csak nyáron lehetett ezt a csemegét élvezni és sosem volt nagy választék. A legtöbb, a négyféle fagyi volt, de alapvetően kétfélét lehetett kapni, azt viszont azóta is elfelejthetetlen ízben. Azóta is nosztalgiával gondolok vissza arra a citromra és vaníliára. Vagy csak az elmúlt és soha vissza nem térő gyermekkor íze hiányzik annyira?

2008. december 3., szerda

A luk

Ciki, ha az ember napközben jön arra rá, hogy egyel több luk van a fenekén, mint kellene. Most vettem észre, hogy szégyenszemre kilyukadt a nadrágom, és most rongyokban kell kibírnom a nap hátralévő részét. Bár tulajdonképpen, az anyagfáradásból bekövetkező szakadás manapság roppant divatos, sőt emberek új nadrágokat is képesek így megvenni a boltban, mi több még pénzt is adnak ki érte, én még ebben is maradi vagyok, és nem szeretem, ha a hátsóm egy részét más is bámulhatja. Jelszavam - Ha én nem láthatom, ne nézze más sem!

Időjárás

Furcsa idők járnak mifelénk mostanság. A nyár nem igazi nyár és a tél sem az, aminek lennie kell. Most példának okáért éppen vadul korcsolyáznunk kellene valahol, esetleg havat lapátolni, és ehelyett tíz fok van és szinte tavaszi hangulat. A csapadékkal nincsen baj, bár ha ez a mennyiség hó formájában esne le, akkor már ki sem látszanánk belőle. A gondom mégis a hőmérséklet. Ezen az szélességen ilyenkor hidegnek kellene lennie. A természet eddig úgy működött, hogy szüksége volt a pihenésre. A fagy megölte a slendrián módon bebábozódott csimaszokat ezáltal gyérítve a kártevőállományt. Most ez elmaradni látszik, és bár a fűtésszámlánkban előnyös, de félek tőle, hogy nyáron több kukacunk lesz, mint amire amúgy egyébként vágynánk..

Munkahely

A munkahelyünk a második otthonunk - vagy az otthon a második munkahely? Jó kérdés! Ha hozzávesszük azt, hogy az alvást leszámítva több időt töltünk manapság munkával, mint otthon, legalább is a legtöbbünk esetében ez így van, akkor inkább az utóbbi megállapítás látszik igazabbnak. Mindenesetre azt hiszem ezzel együtt is hülyülök. Az egyik nap mikor a házunk elé értem, automatikusan a munkahelyi belépőkártyámat vettem elő, azzal akartam hazamenni. Ez azért már minősített esete az öregedésnek..

2008. december 2., kedd

Heurékli!

Heurékli! Megjavult a sablonom, így hát maradnom kell. Igazából ez egy jó hír, mert utáltam volna ha el kell költöznöm. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek a közbenjárását! (Azért kíváncsi lennék, hogy most az összes Classic sablon jó lett?)

Maradok

Azt hiszem maradok a Blogtéren. A feltételt, amihez a távozásomat kötöttem, teljesítették, és azt végül is, már megszoktam. Igaz, hogy tele van gyerekbetegségekkel és apró, ámde bosszantó hibákkal de mégis főleg oda fogok írni a közeljövőben. Ezt az oldalt is megtartom, de talán nem fogok annyit ide írni, mint eddig. Mindig jó a tartalék, ezt már Magilla Gorilla is megmondta..

Valami mozog

Valami bűzlik Dániában! Bár az említett ország messze van, de mint a régi klasszikus megjegyezte volt, ott északon erős szagok uralkodnak. Rossz lehet annyira fenn, hisz nem csak az illat bántó, de még rendszerint hideg is van. Ám idelent is mozgolódik valami. Miután nem adtam fel n.-ik kommunikációs kísérletemet a Gépház felé, levelet írtam, egy véletlenül elejtett e-mail címre, ahonnan is Prospero volt kedves és megkeresett. Azt mondta, hogy először találkozott az általam vázolt problémával, és ígéretet tett az orvoslására (Legalábbis én annak vettem a levelét.) Ez mindenesetre kérdéseket vet fel bennem a bejelentő űrlap hatékonyságára, illetve a funkciójának a maradéktalan betöltésére. Lehet, hogy elsősorban a morgolódók megnyugtatására van elsősorban, és a tényleges címzettje a /dev/null? Ezt nem tudhatom, de talán, két hét után végre történik valami pozitív is? Meglátjuk! A szombatot, mint határidőt azért tartom..

Furcsa

Furcsa dolgot tapasztaltam, nézegetvén a látogatási statisztikámat. Mióta nem írok ide, sokkal több a látogatóm, mint amikor írtam. Ebből azt a következtetést lehetne logikusan levonni, hogy rossz hatással vagyok az emberekre. Mindenesetre furcsa, nagyon furcsa..

Névnap

Egy névnap kapcsán jutott eszembe pár gondolat. Míg az ember a gyerekkorát tölti, várja az ünnepi alkalmakat. Ilyenkor az alkalom fénypontja az, amikor az ajándékozás kezdődik, amikor a gyermek boldog izgalommal lesi azt, hogy a többiek szeretete milyen anyagiasult formában mutatkozik meg. Azután felnő, és rájön arra, hogy egyesek ezt, aminek igazán szívből kellene jönnie, mennyire gépiesen teszik. Vagy akár úgy sem. Nem törődünk a másikkal, igazából sokszor az sem számít, hogy a másik mit szeret, az ajándékokat magunknak választjuk és elvárjuk azt, hogy akinek adjuk, az örüljön neki. Magunkból indulunk ki, noha nem magunkat lepjük meg. A bűntudatot talán feledteti az ajándékozás öröme, ha egyáltalán van ilyen, és nem veszett ki, nem vált gépiessé ez a dolog is belőlünk. Én például rendszeresen száraz vörösbort szoktam kapni, noha se a vörösbort, se pedig a szárazat nem kedvelem különösebben. Megértem Dumbledore professzort, akinek minden vágya egy pár meleg gyapjúzokni volt, de helyette mindig valami fényes, ámde jószerivel használhatatlan csecsebecsét kapott..

2008. december 1., hétfő

Csak só

Van nálam több kiló ajándéknak szánt só. Közeli lejáratú, ezért már kereskedelmi forgalomba nem lenne hozható, de ajándéknak ideális, hogy kifejezhessem vele a szeretetem és nagyrabecsülésem bizonyos emberek irányában. Amúgy érdekes kérdés ez a lejáratos só. Évmilliók alatt kialakult vegyületről van szó. Iskolai kémiaórák első tananyaga a nátrium klorid, és otthonainkban is hétköznapinak számít. Használjuk ételeinkben és az utcán is, hogy el ne csússzunk. Ismerjük a mesét is a királylányról, aki jobban szerette az apját mint az emberek a sót. Szóval ott van mindenhol. A tengerek vize, amikor itt még nagy vizek hullámzottak, szépen elpárolgott és hatalmas sómezőket, sóbarlangokat hozott létre. Az emberek megtalálták az évezredek óta változatlanul pihenő anyagot, kibányászták, dobozokba töltötték, és árulják. A lejárata meg kb egy év. Némi ellentmondást vélek felfedezni ebben. Ja, hogy ez a fogyasztói társadalom? Rendben, de nem túlzás ez egy kicsit?

2008. november 30., vasárnap

A pacal

A konyhaművészet csúcsa a megfelelő pacal elkészítésének titka. Egyfajta beavatási szertartás, titka apáról fiúra száll, és csak bizonyos életkor betöltése után lehet akár próbálkozni is az elkészítésével. A puccos franciás konyha csak ideig óráig képes fenntartani az érdeklődésem, de ami igazán lenyűgöz és összefut a számban a nyál, az az aranyló zsírkarikákkal fedett, csodálatos és sűrű pacalpörkölt, friss fehér kenyérrel. Műkedvelő szakács lévén, azt hiszem a hétköznapi konyha minden vívmányát már el tudom elfogadható minőségben készíteni, de ehhez a csodához még kevés vagyok. Nem vagyok érett egy igazi pacalpörkölthöz, ez sajnos a meztelen igazság. Még nem. De fejlődőképes vagyok, és nemsokára talán már sikerrel vehetem ezt az akadályt is. Retteghet tőlem minden marhabendő!

2008. november 29., szombat

Kényszerítve

Úgy érzem a Blogter ki akarja kényszeríteni azt, hogy másik helyet keressek a Blogomnak. Illetve nem is a tér, hanem a Gépház, ezzel a pökhendii és nemtörődöm hozzáállásával amit gyakorol. A Classik sablon továbbra is rossz, az oldalam éjsötét, és mint megtudtam, nem állok egyedül ezzel a problémával. A Gépház nem kommunikál, se velem se mással - hisz az üzenetei között a legfiatalabb is egy napos - ami amúgy azt jelentené, hogy minden jó, de egy ilyen bughalomban mint ez, viszont semmi jó. Kissé azt érzem, mint amikor a süllyedő hajón, az utasok bár jól érzik magukat , de a legénység keresésére indulnak és ekkor derül ki, hogy az egyetlen mentőcsónakot épp ők vitték el, és most kötnek ki Hawaiin. Még Mó kedves közbenjárására sem reagáltak - ez nekem lassan azt fogja jelenteni, hogy itt nem lesz semmi a közeljövőben. Ezek a szolgáltatások - sőt, bizonyos értelemben jobbak - működnek a blogspoton is, ráadásul még jól, support is van, válaszolnak is, ha keresem őket, úgyhogy nagyságrendekkel minőségibb a helyszín. Egyedül ami itt tart még, a társaság. Kár, hogy azt nem lehet áttenni máshová..

Ultimátum

A gépháznak már írtam a bejelentőlapon, de ha egy hét alatt sem sikerül megnyugtatóan rendezni legalább a Classic sablon ügyét, akkor elmegyek. Ezt eldöntöttem. Jövő szombaton, ha addig nem áll be kedvező fordulat az ügyben, megszűnik a sparhelt.blogter.hu blog itt, mindörökre.

A kezdet

Minden kezdet nehéz! A Blogtéren épp elvágni készülök a szálakat. Egy elég elkeseredett hangú postot sikerült írnom - ugyanis eléggé el vagyok keseredve amiatt, hogy lassan egy hete nem megy az a bughalom, és semmi esély sincs arra, hogy történjen valami. A gépház nem válaszol - nekem már nem, de most valaki próbált kedvesen közbenjárni értem, így már neki sem. Nem mondanak semmit! Közölnének legalább valamit, hogy mikorra várható mozgás az ügyben, de semmi. Hallgatnak, és ez a legrosszabb. Írtam nekik a bejelentőlapon egy 'kedves' üzenetet és egy konkrét határidő kérést, hogy azután megyek. Gondolom az eddigi gyakorlat szerint erre sem fognak válaszolni, de (nem tudom miért) kapnak még egy hetet. A jövő hét szombaton, ha addig sem történik semmi, a Blogtéren megszűnik a sparhelt.blogter.hu blog. Mentés után törölni fogom, és költözöm ide, vagy máshova..

2008. november 28., péntek

A könyök

A könyök az ember elsődleges méregtelenítő szerve, így nagyon fontos. Bizonyos gondolatok, ha már megsokasodtak az ember fejében, hajlamosak arra, hogy az említett szerven keresztül távozzanak. Azon kívül a feszült figyelem látszatának fenntartásához is feltétlenül fontos, meg amúgy is az ember, másként az asztalhoz koppanó feje részben fájdalmas, részben pedig a külvilág számára jelzésértékű, így mindenképpen kerülendő. Ma reggel megfájdult a bal könyököm is. Valami nagyon kikívánkozik. Lehet, hogy a Blogtér az?

2008. november 27., csütörtök

Pesti emberek

A családomban az a minősítő jelző, hogy pesti - finoman szólva kritikát jelent. Az olyan ember mintapéldája, aki büszke arra, hogy hol lakott/született, ugyanakkor mindent megtesz azért, hogy a többiekkel megutáltassa magát. A minap a havazások kapcsán jutott eszembe, hogy honnan lehet megismerni azt, hogy ki érkezett a fővárosból ide lakni - vidékre. Viszonylag egyszerűen eldönthető a kérdés. Szép új ház, ami előtt a hó nincs elsöpörve. Egy rendes vidéki embernek ugyanis szégyen az, ha a portája havas, vagy piszkos és nem esik le a karikagyűrű az ujjáról, ha havat kell söpörni, hanem lapátot, seprűt ragad. Nem tudom miért olyan extra dolog ez másnál..

Blogolás

Rájöttem bizonyos dolgokra. A Blogtér egy jó hely! Ugyan blogolni továbbra sem lehet, lassan egy héttel az átállás után sem, de legalább a társaság jó. Ez is egy eredmény. Kár, hogy erről nem a Gépház tehet, mert akkor ez legalább jópont lehetne nekik. Mostanában igencsak rájuk férne..

Hullaszag

Csend és hullaszag. Ez jellemzi most az itteni benyomásaimat. Látszólag persze van élet, hisz a 'kollégák' rendszeresen élnek társadalmi életet az oldalakon, de valahogy nem az igazi. Történtek ugyan hibajavítások, én is tapasztaltam párat, de a legégetőbb dolgok (Pl nekem a főoldalam - ami a classic sablon hibája) továbbra is megvannak. A közösség jó, de engem egy árvíz utáni helyzetre emlékeztet, amikor az emberek az udvaron teáznak és beszélgetnek, mert a házaikba nem mehetnek amíg meg nem történik a fertőtle­nítés, de a szakembereknek se híre se hamva..

Szárazság

Az emberi test hetven százaléka víz. Legalábbis ezt mondják. Az életet adó folyadékból áll a vérünk, de a testszöveteink is nagy mennyiségben tartalmazzák ezt az anyagot. Víz nélkül a legjobb esetben is csak pár napig húzzuk ki, élelem nélkül hetekig, hónapokig. Testünk tehát egy bőrrel borított, csontokkal merevített víztartály, egy vízzel töltött bőrlufi. A bőr is hasznos - megvéd az esőtől, és normális megjelenést biztosít a társaságban. Természetes takaró, amivel magunk rendelkezhetünk. Festhetünk rá maradandót, és nyáron napozni vihetjük. A bőröm most épp feltűnési viszketegségben szenved. Illetve éppen nem feltűnésiben, de ha viszket, feltűnően vakaróznom kell, amitől még jobban viszketni kezd. Tudom - mosni kellene, de tartok ez a jelenlegi helyzet a napi tisztálkodási rutin következménye - mit tegyek, ha az emberek társaságát többre értékelem a legyekénél? A bőröm belső oldalán ott a marha sok víz, a külseje meg ki van száradva. Ki érti ezt az ellentmondást?

2008. november 26., szerda

Az első

Ma reggel olvastam egy cikket, a rendszeresen vásárolt havilapomban. Egy bácsiról szólt, aki mozdonyvezető volt Pécsett, és közel negyed évszázadig ugyanazt a típust vezette. Összenőttek, akár csak két testvér. Erről jutott eszembe az első számítógépem, amin elkezdtem a szakmámat, illetve az akkori hobbimat. Még abban az időben tettem egy olyan fogadalmat, hogy szerzek belőle magamnak egyet, hogy láthassa az unokám, min tipródott a nagypapa, amikor annyi idős volt mint ő. Megszereztem, és ma ott pihen a szobámban, emlékeztetve azokra a boldog időkre, amikor egy fűtetlen helységben, nagykabátban, világítás nem lévén, a tévék fényében kerestem a billentyűket a klaviatúráján. Ezúton áldom a sorsomat, hogy gyermekkori álmomat elfeledve mégsem lettem mozdonyvezető, mert most hogy is nézne ki egy bazi nagy mozdony a kertünkben?

2008. november 25., kedd

Mit akarnak a Bloggerek?

Megfogadtam, hogy amíg nem rendeződik a helyzet itt, nem fogok ide írni, most mégis eszembe jutott pár gondolat, ami itt és most időszerű. Mit akarnak a Bloggerek? - Nem tudhatom. Apró, füleim és szemeim által határolt személyes univerzumom foglyaként csak a saját vágyaimat tudom kivetíteni a jelenlegi helyzetre. Mindenki mást akar, de egyben általában egyet szoktunk érteni - a Blogger blogolni akar. Azért jött ide, és ennek a reménye tartja még itt. Jómagam is a megszokás rabja vagyok, nehezen mozdulok, noha az élet más területén tudatos és Öntudatos vásárlónak tartom magam. Az is tudom, hogy semmi sincs ingyen. A Blogtér is üzlet, aminek mi apró fogaskerekei vagyunk. A Bloggerek írnak, az emberek olvasnak és a hirdetők meg Örülnek. Ez az a bolt, ami mindenkinek jó. De most homok került a fogaskerekek közé. Nagyon nem mennek jól a dolgok. Ami nem is lenne baj, ha ez a hely egyedül álló szolgáltatásokat nyújtana nekünk, amiért itt kellene maradnunk. Mostanság kitekintve a világ ebbéli palettájára, meg kellett állapítanom, hogy a most bevezetett, 'vadiúj' dolgok már már hol régóta működnek. Méghozzá jól. Kicsit olyan vidéki bolt érzése van az embernek, ahol Mari néni kedves mosolya sok mindenért kárpótolt. Viszont mióta a boltját felújították, már nem a régi. Nem köszön, a villany is kiégett, tej sincs csak folyamatos ígérgetés. Időnként a fejünkre esik egy egy vakolatdarab, és a háttérben hallatszik a mérges férj zsémbelése a raktárból. Nem tudom meddig lehet ezt így bírni. Egyes vásárlók kitartanak még, Öntik belénk a lelket, noha ott van a Sanyi bácsi üzlete a szomszéd utcában, ahol előre köszönnek és van világítás is és a tej mindig friss..

Téli üzemmód

Itt a tél - gondolom ez senkit nem lep meg. Nem úgy nagyhencegnőnket, aki a hír hatására téli üzemmódra váltott. Első teles macska lévén nem tudhatta, hogy mivel jár a hűvös idő beköszöntése egészen tegnapig, amikor is szembesült a hó hátrányos tulajdonságaival, miszerint hogy nedves és hideg. Egyszóval jobb neki odabenn. Akár csak a reklámban, a macskák ösztönösen tudják ezt, így amikor reggel kísérletet tettünk a kidobására, egy elegáns kanyar után már iszkolt is befelé, meghiúsítva a család elindulására tett erőfeszítését. Szégyenszemre, miután az utódékat kifuvaroztam a vasútállomásra vissza kellett jönnöm érte, hogy megkeressem, és kihajítsam. Mélységesen meg volt sértve..

Idegesség

Ma kora reggel felidegesítettem magam. Már megint a Blogtérről van szó. Kicsit olyan, mintha a blogmotor gazdái direkt a bloggerek elkergetésére szakosodtak volna. Bevezették ezt a mostani rendszert, ami a legkisebb jóindulattal sem nevezhető jónak. Leginkább egy nagy vödör, frissen gőzölgő állati végtermék képe jelenik meg a gondolataimban. A feladat nem volt látszólag túl bonyolult. A világban máshol már létező és jól működő szolgáltatásokat kellett egybegyúrni, semmi újat nem kellett kitalálni. Még a favicon-t se kellet nagyon grafikázni, csak az ittenit átszínezték kékre, és már kész is volt. Kitűztek egy határidőt, állítólag teszteltek is valamit, majd bevezettek valami mást, ami látványosan szar, és eléggé használhatatlan. Míg máshol az első bugreporton feltett kérdésre fél óra múlva vár személyesen kerestek meg emilben, itt már a századik hibajegyet írom be korommal a kémény falába, mert kb ennyi rá a reakció. A dolgok ugyanúgy állnak, néha rosszabbodnak egy kicsit, a gépház olyan 'fontos' dolgokat fejleszt, hogy legyenek-e címkék a főoldalon, és a lábléc milyen színű legyen. Miközben az oldalt meg használni nem lehet. Bill Gates óta tudjuk, hogy a dolgokat nem kell jóra megcsinálni, elég, ha azt mondjuk róla, hogy tökéletes - de azért ő is meghúzott valahol egy szintet..

2008. november 24., hétfő

A hétvégén leesett az idei tél első hava. (A január-februárban esetleg hullott csapadékot most nem számolom ide, hiszen az tulajdonképpen az előző tél hozadéka volt, így ebben a kijelentésben elhanyagolható.) Hó - milyen egyszerű és rövid kis szó, és azt a fehér, kezünkben apró cseppé olvadó valamit jelenti. A családi legendárium szerint gyerekként még 3 éves koromban sem beszéltem. (Azóta sem viszem ezt túlzásba) A kérdéseket megértettem, de szóval nem válaszoltam. Ha a nagyanyám kérdezett, hogy - Hol tartja anyád a tésztaszűrőt, bármit, akkor mentem, és megmutattam (Mindent tudtam a lakásban, hogy hol van.) de nem válaszoltam. Anyám emiatt eléggé el is volt keseredve. Egy téli napon, miközben odakint hullott a hó, emígyen panaszkodott: - Balázskám, más gyerek már régen beszél, te meg nem! Legalább egy szót mondjál már! - Állítólag ekkor kimutattam az ablakon, és csak annyit mondtam, hogy - Hó!

Blogtér dolgok

A Blogtér továbbra sem akar rendbe jönni, úgyhogy maradok itt még egy kicsit. A fő, számomra bosszantó hibák továbbra is megmaradtak, a főlapom ugyanúgy olvashatatlan, a címkék nem látszanak, stb. A fejlesztések ugyan történnek, de némelyik nem tűnik előremutatónak, mitöbb eléggé furcsa. A beállításaimat, noha megjegyzi, de nem alkalmazza, nem kérek, mégis tele a postaládám az általa küldött üzenetekkel. Tegnap a megszokotthoz képest azt írta ki, hogy -1 ember követ. Az eddigi nulla értéket még meg is tudtam volna azzal magyarázni, hogy jó, hisz még nem működik. Na de így?

2008. november 22., szombat

Éttermi kritika (Csalogány26)

Tegnap étterembe mentünk. Puccos helyen - magamtól ide sosem jöttem volna, hisz az árszint hétköznapi embernek eléggé riasztó. Szerencsére az esemény egy sorsolás következménye, illetve áldása volt. Úgy is mondhatnánk, hogy ezt az eseményt nyertem - hisz valójában így is történt. Egy kedves cég 30.000 forintos vacsorameghívással lepett meg egy vevői felmérés kitöltését honorálandó. Ez a pénz a kismarosi Patak vendéglőben luxusorgiát eredményezhetett volna, ám ezen a helyen négy személynek nem volt éppen kiemelkedő dőzsölés. Mondhatnám úgy is, hogy szinte alap. A hely neve Csalogány26 és Budapesten a Csalogány utca 26 szám alatt található - egészen meglepő módon. A hely szolidan elegáns, a pincérek roppant udvariasak, de cseppet sem tűntek ezáltal tolakodónak. Ez mindenképpen jó pont. Az italok után (meglepő módon nem tartottak szénsavas üdítőket, csak bioszörpöket - de azok legalább finomak voltak, bár a háziszörppel azért nem versenyeznének.) Az elő előétel következett. Házi sütésű kenyeret kaptunk, sózott francia vajjal. Ez nagyon ízletesre sikerült. Míg a tényleges, általunk rendelt előételre vártunk, több kör is lement ebből a kenyérből. Jómagam majorannás gyöngytyúklevest kértem házitésztával, a gyermek kacsamájat lencseágyon. A leves elég elfogadható méretű tálban érkezett, itt mindenképpen kisebbet vártam, ez kellemes csalódás volt. A gyerek kacsamája viszont elég kis adag volt - rendben, hisz előétel. A máj művészi módon öntettel megkomponálva feküdt kb két, normális méretű evőkanál lencse tetején. A leves finom volt, bár nem tartalmazott gyöngytyúkot, még nyomokban sem, így az ízélményt amit e szárnyas húsa jelentett volna, ki kellett hagyni. Annál is inkább, mert az utód nem ette meg a májat, így cserélni kényszerültem. A szervet az én eddigi vélekedésem szerint nyersen, szakács, saját értelmezése szerint készre sütötte. Én még egészen biztosan abáltam volna, mert megvágva véres volt, de így is megdöbbentően finom volt és puha, noha a jövőben is ki fogom hagyni a véres kacsamáj fogyasztását. Főételként 'Zöldfűszeres báránygerinc polentával' c. alkotást kértem, akár csak az utód. Mivel a bárány is az én értékrendem is szerint nyers és véres volt, így végül két adag jutott belőle nekem. Bár a hús nekem túl angolosan sikerült, az íze mégis omlós volt és finom, bár ennek az élménynek a hatására sem fogok bárányokat a mezőn elevenen felfalni, maradnék a tartós hőkezelésüknél. A polenta kukoricadarából készült kis lepényféle, de itt kb két evőkanál méretben jelent meg a tányéron. A dekorációt némi öntetből készült hab is díszitette, bár ez olyan visszatetszően nézett a számomra, mert hirtelen elvonatkoztattam attól, hogy ez itt étek, és mindent összevetve úgy nézett ki, mintha tartós környezetszennyezés esetén valamely élővízről kanalazták volna le. A kompozíció íze jó, bár egytálételként eléggé soványka lett volna. A megrendelt desszert előtt elődesszertet, utána utódesszertet is kaptunk, ami mindenképpen kedves figyelmesség a helytől, bár méretében csak kóstoló jellegű volt. Hazafelé, még esett egy kis izgalom a számla körül - elsőre nem tudtak a pincérek a meghívásról, de később szerencsére eszükbe jutott, így nem kellett ottmaradnunk mosogatni még 13 évig. Összefoglalva - a hely kellemes, a kiszolgálás elsőrangú, az ételek drágák, puccosak, de jó ízűek. Ennek ellenére még mindig a Patak vendéglő vezet nálam és egy jóízű magyaros zabálás..

Bloghalál

A Blogtér megújult - ha a halált lehet ezzel a szóval illetni. Ott egyelőre felfüggesztettem a tevékenységem, mert több idegességgel jár a postolás, mint amennyi örömöt okoz. A beharangozott nagy előrelépést nem látom, egy hatalmas hátraszaltó képe jelenik meg helyette a retinámon. Az oldal tele bosszantó hibákkal és az írást lehetetlenné tevő bugokkal. Lassan látszik valami javulás, de a tempót nézve még hetekbe telik az, hogy normalizálódjon a helyzet. Addig mindenképpen ide fogok írni - de lehet, hogy utána is..

2008. november 21., péntek

Üzemszünet

Ezúton szeretném tájékoztatni az oldalamra véletlenül idetévedőket, hogy a Blogtér jelenlegi állapotára való tekintettel, átmenetileg, a dolgok rendeződéséig üzemszünetet tartok. Addig, hogy öncélú grafomán hajlamaimat kiéljem, új blogot nyitottam, egy reményeim szerint működőbb helyen. Személyes véleményem az ügyről az, hogy egy ennyire béta (vagy inkább béna?) állapotot nem szabadott volna feltenni ebből a motorból. Nem akarok szakértő színében tetszelegni, de úgy érzem ~25 évi programozóként eltöltött időm feljogosít ilyen megállapítások megtételére. A jelenlévő hibáknak egy alapvető teszteléskor régen ki kellett volna derülnie, és inkább a határidőt kellett volna eltolni, és nem az ide rendszeresen járó emberek jókedvét. Mindegy, ez van, remélem, aki illetékes, az tanult az esetből. (Ez nem Web 3.0 hanem 0.3!) Én meg visszatérek még! Talán...

Ébresztő

A mai nap furcsa zajra ébredtem hajnalok hajnalán. Először azt hittem, hogy a macskával történt valami a garázsban, mert így télvíz idején, éjszakára oda rekesztjük be, hogy ne fázzon. A zaj elviselhetetlen volt, még az utód is felriadt rá. Tanácstalanok voltunk - a hang eléggé ijesztő és meglehetősen földöntúli volt. Az oka prózai volt, a szomszédban két ártány küzdött az életéért. Tudom, hogy a kolbász ára a gyesznyó élete, de sajnáltam szegényeket, hogy ennyit kellett szenvedniük, így kora reggel. Azt hiszem, alaposan sikerült elrontani a napjukat, de az enyémet is..

2008. november 20., csütörtök

Nem ilyen lovat

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! - Mai nappal megújult a blogtér. Erre ma reggel döbbentem rá, amikor észrevettem, hogy sikerült kizárnia engem a rendszernek. A felület is megváltozott, a címlap talán az előnyére, de a saját felület inkább a hátrányára. Nem találok rajta semmit, kusza lett és átláthatatlan. Persze mindezt csak azután tudhattam meg, miután beküzdöttem magam ide. Nem tartom felhasználóbarát húzásnak azt, hogy megváltoztatták a megszokott userneves bejelentkezést e-mail címesre. Azzal együtt, hogy különösebb értelme sincs, először ki kellett találnom, melyik aktuális címemet használtam a regisztrációkor. Mivel semmilyen kommunikáció nem zajlott köztem és a tér között korábban, így ez szép feladat volt. A reggeli kényszerű agytornáért ezúton is szeretném kifejezni a köszönetem a gépháznak. Legalább szólhattak volna - esetleg küldhettek volna e gy e-mailt - emlékeztető gyanánt. A szerkesztő is meglehetősen egyszerű, leginkább a blog.hu szerkesztőjére hajaz, de pl visszalépés az, hogy nem látom a használt címkéimet. Ellenben viszont végre működik a forráskód megjelentés. Mindent összevetve összhatásában inkább csalódásnak érzem a mostani fejlesztést, mint előremutató dolognak. A fejlődést én eddig úgy képzeltem, hogy a régi funkciók megmaradnak, és újak kerülnek mellé, nem pedig úgy, hogy úgy lépünk előre, hogy előtte kettőt hátra sasszézunk. Tudja valaki esetleg, hol lehet elérni a statisztikákat?

2008. november 19., szerda

Villantás

Mostanság egyre többet lehet olvasni az újságban, ha érdemi tartalom - azaz épp nem halt meg egy busznyi ember, vagy nem kaptak el egy bénán megvesztegetett politikust - nincsen, hogy bizonyos hírességek (Manapság celebnek mondják - utálatos szóval) éppen valamelyik alsóneműjüket, vagy alkatrészüket 'villantották meg'. Ezekről a leleplezésekről, a mellékelt képeket nézve egy régi vicc jut az eszembe, amikor egy nyugdíjas néni panaszt tesz a tanácsnál, hogy a szemközti lakó, előtte látható módon, paráználkodik. Az ellenőr kiszáll, de nem látja a helyzetet tisztán, hisz a szomszéd lakó ablakát fólia lepi el, nem lehet belátni hozzá, de a néni csak erősködik, hogy ő biza látja. Kérdezi az ellenőr, hogy az hogyan lehet? Mire a néni - Ha az ablakhoz húzom az étkezőasztalt, arra felteszem a kislétrát, a legfelső fokára állva, fél kézzel az ablakkeretbe kapaszkodom, akkor lefelé nézve , pont ellátni a fólia felett, és ott van - ott paráználkodik. - Ha az a bizonyos híresség olyan helyzetben van, hogy befényképezhető alá valahogy, akkor már másnap megjelenik a kép arról, hogy ő biza villantott. Értem én a dolgot - a létra tetejéről..

Furcsa

Furcsa, hogy amikor nem Írok, többen kíváncsiak rám, mint akkor amikor igen. Azt hiszem úgy tudnám maximalizálni a látogatóim számát, ha letenném örökre a tollat. Mindenesetre kérdés, hogy valóban ez lenne-e a jó megoldás? A mai napra viszont megint jól elintéztem a statisztikámat. :-)

2008. november 18., kedd

Régi játékok

Tegnapi postom és egy kedves komment miatt döntöttem úgy, hogy egy megemlékezést mindenképpen megérne a régi játékok ügye. Manapság nem igazán látom, hogy a gyerekközösségekben játszanák ezeket. Lehet, hogy én járok mindig másfelé, és szeretném ha valaki megcáfolna ebben, de csak azt veszem észre, hogy a fiúk többnyire fociznak és a lányok is jól elvannak magukban. A régi iskolámban nem volt focipálya, legalábbis nem a szó klasszikus értelmében. Azt tudjuk, hogy focipályává bármi átalakítható, csak nagyjából egyenesnek kell lennie, és kapuk is kellenek. Erre a célra megteszi pár kő- vagy ruhadarab, és már lehet is rúgni a bőrt. Mivel nem igazán emlékszem arra, hogy űztem volna ezt a sportot, valószínűleg labda sem lehetett. Így szorultunk rá arra, hogy egyéb, társas játékokat játszunk, amik azóta is élénken élnek az emlékeimben. A kidobós, a páros fogó, az adj király katonát, vagy éppen az egyszerű bújócska. Mind mind annyi kellemes és szép emlék, amit elmos az idő árja, a pókember és a transformers. Néha arra gondolok, mennyire jó lenne egy meleg nyári nap, bújócskát játszani, önfeledten. Még hunyó is szívesen lennék. Ti jól elbújtok, én meg megkereslek. Aki bújt, aki nem, megyek..

Akasztásra kötelet

Befejeztem egy kényelmi fejlesztést a biztonsági rendszeren. Így könnyebbé vált egy felhasználó kitiltása a cég rendszereiből. Lehet, hogy rajtam fogják ezt kipróbálni? Néha olyan érzésem van, hogy saját akasztásomra én viszem a kötelet. Szar érzés fog el időnként, hiszen szeretek itt dolgozni. De a só nem állhat meg, annak mennie kell. Talán akkor majd a bors..

Gyerekszerelmek

Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? - teszi fel amúgy teljesen jogos kérdését a költő, most mégis gyermekkori szerelmeim jutottak eszembe. Az ártatlan kor első szárnypróbálgatásai, majd plátói, sokszor viszonzatlan érzelemnyilvánításai, titkos levelek és még titkosabb virágok. Csupa suta esetlenség. A kor, amiben az addig igen sommás véleményünk - a lányok mind hülyék! - lassan előbb kérdéssé, majd bátortalan megállapítássá szelídült. A lányok talán nem mind hülyék. Felfedeztük a bimbódzó nemiséget, a papás mamás játék is új dimenziókat nyert. Rátok gondolok most lányok, akik annak idején annyi gyötrően kellemes gondolatot szereztetek nekem - tartson meg benneteket az Isten sokáig, egészségben. Bár nem tudunk egymásról már, remélem megtaláltátok a boldogságotokat!

Első bejegyzés

Nyitottam itt is egy blogot. Az eredeti helyen és az ernyőblogon kívül itt is helyet foglalok magamnak, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz.

2008. november 17., hétfő

Érvek és indulatok

Olvasgatom a bejegyzéseket és a kommenteket. A politikai beállítású írásokat elvből kerülöm, így próbálom megakadályozni, hogy parttalan vitákba sodródjak bele, ami sehova sem vezet. Megdöbbentő azonban, hogy egyes emberek mennyire képtelenek a kulturált vitára. Az érvek rendszerint hamar elfogynak, és a 'felvilágosult' emberekből előjön az állat. Kezdődik a személyeskedés, egyszerű óvodás stílusban - mert ez a megfelelő vitaalap ebben az országban..

Mit érdemel?

Mit érdemel az a bűnös, akinek a záloga a kezemben van? - Régi jó gyerekjáték, egykoron, emlékeim szerint sokat játszottuk, ahogy például bújócskáztunk, fogócskáztunk, kidobóztunk, vagy adj király katonát-tal múlattuk az időt. Gyerekként mindenféle feladatot találtunk ki a bűnös számára, felnőve többé már nem játszottuk, pedig most tudnék igazán jó feladatot kitalálni bizonyos lányok számára. Bár, ahogy nézem, kapok én még hideget - meleget mindenkitől, mert állítólag megérdemlem. De valóban megérdemelném?

Meglepetés

A gyötrő gondolatok ellenére a hétvégén kellemes meglepetés is ért. A közelmúlt eseményei miatt hullámokban tör rám a kétségbeesés és a megnyugvás. Mindig kell lennie valaminek, amitől az ember kényelmetlenül érezheti magát - hol a munkahelyével, hol pedig a saját utódjával kapcsolatban. Azt mondják, hogy akkor szép az élet, ha zajlik. Azért ezzel szívesen vitatkoznék, inkább az állóvizet szeretném, mint a sebesen rohanó, mindent magával ragadó, bömbölő árvizet. Ebbe a kettős gondolatvilágba csempészett némi jókedvet egy dolog. Talán egyel nőhet azok száma akiket a jövőben barátaim között tudhatok. A kezdetek mindenesetre biztatóak, csak így tovább! Drukkolok magamnak, bár ezek a dolgok többnyire nem rajtam szoktak múlni..

2008. november 16., vasárnap

Fűtés

Ma hivatalosan is beindítottam a fűtési szezont. A reggelinél, a nappaliban 17 fokot mértem, és ez meghaladta az ingerküszöbömet ezért a megfelelő kapcsolók beállításával az eddig mellőzött központi fűtést áram alá helyeztem. A gázárak miatt eddig hanyagoltuk ezt a lehetőséget, és csak fával tettük melegebbé és otthonosabbá hajlékunkat, de nem tudunk folyamatosan tüzelni és reggelente a vállalható alá süllyed a hőmérséklet, így kénytelen voltam lépni. Ez a tél amúgy sem az alsónadrágban rohangálásról fog szólni, legalább is a lakáson belül biztos nem. Bár ha decemberben is 20 fok lesz, akkor majd újraértékelem az álláspontomat.

2008. november 14., péntek

Gyerekek

Görcsben vagyok. Szülőként legjobb éveinket 'pazaroljuk' utódaink felnevelésére, a legjobb dolgokat igyekszünk nyújtani neki, azután kezdődik a kamaszkor és a mi aranyos kincsünk egyre engedetlenebb és szemtelenebb lesz. Tegnapi vitánk során a gyermek elkezdte kimutatni a foga fehérjét, távoli nagy veszekedések lehetőségét vetítve előre a makacsságával és önfejűségével. Már most látszik, hogy nem lesz egyszerű dolgunk vele, ha nyesegetni, alakra formálni szeretnénk gyorsan terebélyesedő egóját. Nem hiába mondják, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Most majd meg fogjuk kapni...

Igazságtalanul

Igazságtalanul meg lettem vádolva. Legalábbis én úgy érzem nem szolgáltam rá. A csendes figyelem könnyen összekeverhető az érdektelenséggel, bár előbbire vannak bizonyítékok, de ez jelen esetben mellékes. Minden olyan bizonyíték elvethető, ami nem támogatja a prejudikátumot. Mindenesetre jó tudni, hogy a törődés egyesek számára ostoba és semmitmondó üzenetekkel könnyebben elhitethető, mint azzal, ha csak olyasmihez szólunk hozzá, amiről valami véleményünk is van.

Hírmorzsák

Nyugtalanító hírekhez jutottam. Igazából csak morzsák, nem lehet tudni semmit, de nem számítok semmi jóra. A baj az, hogy nem tartanak érdemesnek valamiért arra, hogy megosszák velem a lényeget, és a miértet. Valamiért az illetékesek úgy gondolják, hogy jó a saját levemben főni, esetleg hülyének néznek, hogy nem tudok találgatni. Szerintem így rosszabb, mintha valaki elém állna és kerek perec megmondaná azt, amit amúgy is sejtek, de nyilván így egyszerűbb. Lehet, hogy nekem is meg kellene keresnem a gyógyszert erre?

Batman köztünk él!

Batman köztünk él - ez már biztos! Sőt nem is egy van belőle, mint Gotham cityben, hanem sok, számosságuk megdöbbentő. Míg nyáron, a langymeleg estéken a feledtető sötétség oly későn borult csak ránk, a lámpák használata a járműveken csupán csak szimbolikus volt. A szabályok ugyan előírták a meglétét és a működőképességét is, de miért pont ezt kellene elvárni a magukra roppant igényes közlekedőktől, hogy ha indulás előtt nem is, de időnként ellenőrizzék azt, hogy az autójuk közlekedésre alkalmas állapotban van-e? Szóval azokon a bizonyos nyári estéken, amikor 9 óra körül megy le a nap, megértem, hogy nem tűnik fel az, ha hiányos a gyertyasor az autón. De basszus, most, amikor hamar sötét lesz, és amikor szükség lenne rá, nem tűnik fel, hogy nem ég a lámpa? Nem furcsa, hogy nem lát? Vagy tényleg itt mindenki denevér?

2008. november 13., csütörtök

Minden nem sikerülhet

Az ember mint hulló falevél - sodródik ide és oda. Időnként megpihen, amikor azt hiszi hogy valahol barátokra lel, vagy csak olyan emberekre, akikkel jól el tud beszélgetni, az a fránya szél mindig közbeszól. Elragadja őt magát, vagy a többi levelet, elszórja az úton vagy játékosan elkavarja maga mellől, bele az ismeretlenbe. Amikor az ember azt hiszi megismert valakit, derül ki az, mennyire másként látunk mindent, ismeretséget, barátságot és életet. Mennyire könnyű megsérteni valakit, esetleg megsértődni apróságokon, nem beszélni vele többet, a sértődöttség csigaházába vonulván. Minden nem sikerülhet, na de hogy mostanság semmi, az azért túlzás..

Macskahenceg

Illetve hencegnő. Rég volt már macskablog, ahogy recepteket is régen írtam már. Előbbinek most érzem szükségességét, utóbbihoz nem érzek ihletet. Úgyis annyi gasztroblog van széles e világban, ahol jobbnál jobb ételsorokat találhat az erre kiéhezett vándor. Szóval, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, macskalányunk kezdi elérni a felnőttkort. Ez egyelőre abban csúcsosodott ki, hogy rá kellett jönnünk, nem bírja már a tejet. Kicsit úgy van, mint én a kivivel, szereti, de nem állhatja. Ahogy én is beteg leszek a kivievéstől, bár szeretem az ízét, és régebben rengeteget megehettem belőle minden következmény nélkül, de ma már halálos lenne, úgy kap ő is permanens gyomorrontást a tejfogyasztástól, pedig bolondulna érte. Lehetne cicatejet venni, ami sima egyszerű laktózmentes tej, de az ára egyelőre elriasztott tőle. Majd legfeljebb karácsonyra kap egy üveggel, emelendő az ünnep fényét. Végül is mivel mással lehetne meglepni?

2008. november 12., szerda

Öntettelenül

Öntettelenül ámde nem ötlettelenül költöttem el szerény ebédem. A szállító cég súlyos logisztikai hibát vétett, amikor a rántott brokkolimhoz nem expediálta a megrendelt mártást, így az étel meglehetősen száraznak bizonyult. Szerencsére sikerült majonézt lejmolnom hozzá, és a reklamálásomra holnap egy adag madártejjel kárpótolnak majd. Mégiscsak szép az élet! Legalább is holnapig biztosan.

Nem szól

Nem szól - ez azt hiszem természetes, hisz miért is tenné? Csak mert tudja, hogy várok valamire miért befolyásolná a dolgok természetes folyását? Még a végén elbízhatnám magam..

Közlekedési saláta

A mai post eredeti címének 'közlekedési szarsaláta' címet szerettem volna adni, látván, hogy tegnap mennyire jól ment az ürülék szó postban való felhasználása és az érdeklődés a téma iránt. Végül is napi kapcsolatban vagyunk vele - mármint a trágyával és a közlekedéssel is, de azután letettem az ennyire hatásvadász címről, mert azért mégis van jóízlés is a világon. Az utóbbi időben mutat némi periodicitást a hangulatom, és a saját nyavalygásaimon túl rendre előkerül a közlekedés ügye (ugye?) is, viszonylag állandó rendszerességgel. Napi hatások érnek az autózással kapcsolatban, és elsősorban nem pozitívak, ezért módot kell találnom arra, hogy kiengedjem a gőzt. Erre sokkal jobb módszer a saját blog, mint az út szélén, szabadstílusban előadott verekedés, ami szintén aktuális lehet a mai viszonyok között. Ma külön szeretném megköszönni annak az Opel Asconás úriembernek, aki nem engedett kisorolni a főútra, mert noha állt a sor, de látván, hogy be szeretnék húzódni, inkább gyorsított, és előttem állt meg. Gondolom ez a megoldás megerősíthette az egóját - mert másra nem volt jó, hisz hosszú sorállás volt. Szeretném továbbá megemlíteni azt a sok egyénieskedő úrvezetőt, (más vonatkozásban rájuk a barom szót alkalmaznám, de az sérthetné a személyiségi jogaikat)  akinek az útra festett és az út mentén kihelyezett jelzések nem mérvadóak, illetve akik nem veszik a fáradtságot, hogyha kanyarodni szeretnének, erről a másikat tájékoztassák. Ma tapasztaltam azt, hogy a fóti lehajtónál, ahol rendszeresen sok a baleset, mert egyes alulképzett állampolgárok nem ismerik fel a stoptáblát, és nemes egyszerűséggel belehajtanak a védett úton közlekedőkbe, (A kolléganőmbe is belehajtott egy állat - nem is tudom hogy képzelte a dolgot, de viszont rögtön elismerte.)  hogy forgalomlassító prizmasort helyeztek ki a  védett útra. Ha a barmok már nem állíthatóak meg, állítsuk meg a főútvonalon közlekedőt. Tipikus magyar megoldás született, köszönjük..

2008. november 11., kedd

Feltételezések

A tudatos világ egy része feltételezésekre épül. Ezek segítenek bennünket, vagy éppen akadályoznak céljaink elérésében. Sok mindent gondolhatunk magunknak. Feltételezhetjük, hogy létezik egy felsőbb hatalom, aki jóságosan vigyáz ránk, vagy büntet, ha úgy hozza kedve, gondolhatunk arra is, hogy esetleg élnek a Földön kívül is apró zöld (vagy kék) emberek, sőt azt is, hogy máshol sokkal jobb mint itt, sőt még a kerítés is kolbászból van. Elképzeléseinknek csak a józan ész szabhat határt, vagy a legtöbb esetben még az sem. Én is a feltételezéseim rabja vagyok. Persze igyekszem megszerezni a bizonyosságot bizonyos esetekben, ugyanakkor néha úgy érzem, mintha a világ zárkózna el tőlem, meghagyva engem a gondolataim között, bizonyosságot nem szolgáltatva azokról a dolgokról, amikre vágyom. Mit gondolhat vajon, ha olvas engem, hogy telik a napja, milyen zenét hallgat - mind mind olyan kérdések ezek, amikre választ nem kaphatok, mert nem ír, mert hallgat. Talán olvas engem, talán nem. Írásaim a kukában landolnak, vagy lehet, hogy mégsem? Kiváltanak valami érzést, vagy semmi hatásuk nincs? Míg bizonyosságot nem találok, ezekben a kérdésekben inkább borús gondolataim támadnak. Hagyom is inkább a fenébe ezeket, és iszom egy teát. Kár annyit gondolkodni, éljünk a pillanatnyi örömöknek. Csak az a baj, hogy nem tudok felejteni.

Amilyen az adjonisten..

Olyan lesz a fogadjisten. Régi magyar közmondás - sok igazságot és iránymutatást tartalmaz az életre. Bánjunk úgy az emberekkel, ahogy ők bánnak velünk, avagy ha szeretnénk, hogy jól viselkedjenek mások, először nekünk kell jó példával elől járnunk. Egy hétvégi esemény kapcsán átgondoltam a közelmúlt eseményeit és a jövőbeli teendőimet. Valamikor az év elején tettem magamnak egy olyan ígéretet, hogy az emberi kapcsolataimat megpróbálom új alapra helyezni. Próbálok emberekkel jóba lenni, mindenkit kiborítok a lelki skatulyáimból és hagyom, hogy visszamásszanak oda ahova szeretnének. Tabula rasát - tiszta lappal indulást szerettem volna. Ez a törekvésem nem teljesült száz százalékosan - sőt, igazából csalódás volt. Én hagytam másokat szabadon újradobozolni magukat, de ezt mástól nem várhattál el, így más nem is tette ezt meg. Úgyhogy vissza fogok térni a régi mondás radikálisabb értelmezéséhez..

2008. november 10., hétfő

Bejárás

Mindenki életében napi gond a bejárás. Valahova mindig el kell jutni, kinek iskolába, óvodába, munkahelyre, de mondhatnám a közértet és az orvosi rendelőt is. A legjobb lenne kilépni csak az ajtón, és megtalálni mindazt, amire szükségünk van. Persze sokan - köztük én is - roppant kényelmesnek találnánk ezt a megoldást, hogy az ajtónkon túl már a kiszemelt objektum van, de viszont semmi kedvéért nem költöznénk ilyen helyre, ahova nem csak mi járunk. Így hát marad a napi robot bevezetője, a reggeli kaland, az érjünk be a munkahelyünkre játék. Amúgy automatikus cselekvések sorozata, a legtöbben akár álmukban is végig tudnák csinálni. Cipőhúzás, ajtó bezár, és indulás. Ki ezzel, ki azzal. Én az utóbbi három évben jobbára autóba ülök. Az útirány adja magát, a mozdulatok maguktól mennek. Ma azonban az út meghalt. A permanens felújítás, ami szükségszerű ugyan, de véleményem szerint rosszul szervezett, teljesen megölte a közlekedést, ezért kénytelen voltam a szokott utam helyett a Göd - Csomád földutat választani, és Csomádon keresztül jöttem be dolgozni. Érzésem szerint így is előbb értem be, mintha beálltam volna a dugóba sokadiknak. A földút kellemes, a határban vezet, és 40-50-el nyugodtan lehet haladni rajta. Ma szokatlanul népes volt, rengeteg autó járt rajta. Többnyire egysávos, ezért bizonyos helyeken el kellett engednünk egymást. A szerep rám jutott, de furcsa mód egyik elengedett sem köszönte meg ezt, mi több teljesen természetesnek vette. Furcsa, hogy a mai nap csak parasztok jártak a határban. Még jó, hogy én is arra mentem..

Frappáns válasz

Az elmúlt napokban egy panaszt intéztem az Autópálya Fenntartó Zrt-hez az M2 'gyorsforgalmi ' út mostanság zajló felújításával kapcsolatban. Ez a gárda általában szokott válaszolnia felvetésekre, noha ezzel a válasszal tulajdonképpen kitörölhetem magamnak, mindenesetre azt el kell ismerni, hogy frappáns. Íme:
Tisztelt Uram!

Ügyfélszolgálatunkhoz érkezett elektronikus levelére válaszolva tájékoztatjuk, hogy az M2 autóút jelenleg a Magyar Közút Kht. kezelése alatt áll, ezért kérjük, hogy ezen irányú észrevételével az említett Céget szíveskedjen megkeresni.
További balesetmentes közlekedést kívánunk!

Tisztelettel:
ÁAK Zrt.
Ügyfélszolgálat
Tulajdonképp az én hibám - tudhattam volna, hogy nem illetékesek - illetve, ha nem is tudhattam volna, de előtte ki is nyomozhattam volna. A történet itt véget is ért, mert a Magyar Közút Kht soha nem szokott válaszolni semmire, de azért lehet, hogy teszek egy próbát..

Blogtér furcsa

Nem tudom másnál hogy van ez, de a szürke sávban a képernyő tetején ajánlható az adott blog. Nekem ezen állandóan 0 szerepel, mintha még nem ajánlotta volna senki, ha meg rákattintok, akkor láthatom, hogy én vagyok a kismilliomodik. Ugyanez fordítva is igaz. Ha látom, hogy egy blogot sokan ajánlottak, és beállnék a sorba, a megjelenítéskor a fejlécbe továbbra is nullát ír, mintha még senki nem szavazott volna rá. Nálam van valami gond, vagy ez általános probléma?

2008. november 9., vasárnap

Kedvenc sportom

Hallottam a rádióban vagy valami újságban olvastam, hogy valaki épp nyert úszásban 50 női mellen. Magam is nagy kebelbarát lévén azonnal megláttam a fantáziát ebben a hírben. Ötven női mell az, ha nem számítjuk az amazonokat, barátok közt is huszonöt nőt jelent! Igazán dicső győzelem lehetne, havi 22 munkanappal számolva naponta egy. Igaz, hogy a norma meglegyen túlórázni is kellene, de a jó ügyért bármire képes az emberfia. Még pihenőnapra is juthatna abban a hónapban néhány alkalom. Amazonokkal meg nem kezdünk, mert részben nekem harciasak, részben a fiatalságnak is teret kell adni. Én megmaradok a hagyományos sportoknál...

2008. november 8., szombat

Úton

Mostanság hosszasan állva a dugókban amit a várva várt, de szerény véleményem szerint rosszul megvalósított útfelújítások okoznak, időmilliomos lévén az embereket figyelem. A magyar közlekedők ugyanis érdekes, tanulmányozásra méltó állatfajta.
  • Először is, a legtöbben azt hiszik, csak mert autójuk van, menniük is kell. A meggyőződésük szerint az autó az állásban elromlik, és csak úgy tartható fenn az állapota, ha folytonos mozgásban tartjuk. Ez a cél mindenek felett áll, ezért bármilyen veszély vállalható, akár életek is, főleg ha az említett lét más privilégiuma. Tehát, ezek az emberek, ha dugóba kerülnek, először idegesek lesznek. Hosszabb állás után elkezdenek megfordulni és az ellenkező irányban, lehetőleg füstölgő gumikkal indulnak tova. Ők a sietősek. Mindenhova sietnek, az ő idejük arany, vagy platina, nem érnek rá várni, nekik menniük kell. Megfordulásra többnyire a legszerencsétlenebb helyeket választják, záróvonalon, zebrán, főútvonalon, parkolón, benzinkúton, bárhol, és belátás nélkül. (A mai legjobb versenyző belefordult a szemből haladó kocsioszlopba, így mindenkinek hatalmas fékezéssel és megállással kellett ezt a manővert tolerálni.)
  • A másik típus a szemfülesek kasztja. Ők nem fordulnak meg, de előnyre akarnak szert tenni a birkákkal szemben. Ezért ők a kerülőutat választják. Előreóvakodnak, vagy száguldanak a sor mellett a leállósávon, ha az nincs, akkor a padkán, vagy a szembejövők sávjában, hogy a végén, azaz, hogy a sor elején bepofátlankodjanak. Ha valaki nem engedi be őket, jön a szóbeli, vagy fizikai agresszió, hisz mindenki láthatja, hogy neki oda kell bevágnia, és aki nem engedi őt be, az bunkó.
  • A harmadik fajta az, aki az autóban idegeskedik csak. Nyomja a dudát, ezzel sokkolva az előtte állókat, és vörös fejjel üvöltözik. Tulajdonképpen ez a legártatlanabb agyahagyott, hisz közlekedési veszélyhelyzetet nem teremt, és előbb utóbb úgyis megüti a guta.
A maradék, ahova magam is sorolom, szépen leállítja a motort, ha sokat kell várni és megvárja míg szabad lesz az út. Hallgatja a madarak énekét, a gépek lágy dohogását, az idióta dudálását és szentségelését, a fékek és gumik csikorgását, magában fogadásokat köt az életben maradottak számára és nembéli eloszlására, és előbb utóbb ő is elér a céljához. Tudom, hogy az első három csoport sokkal izgalmasabb, de meg kéne már tanulnunk várni is..

2008. november 7., péntek

Nyílt levél

Lassan újra itt az ideje következő közigazgatási ámokfutásomnak. A reggeli bejárással kapcsolatos aktuális morgásomat öntöttem bele egy nyílt levélbe, amit az M2 autóút fenntartójának írtam, az útfelújítással kapcsolatban tapasztalt áldatlan állapotokról. Ők eddig kb 50%-os eredménnyel válaszoltak eddigi panaszaimra, így ez az arány tulajdonképpen majdnem hogy jó is, főleg, ha a többi szervnek benyújtott és kivizsgált, esetleg lereagált felvetést vesszük figyelembe. Kíváncsi leszek az eredményre. Íme a levél:

Tisztelt Autópályafenntartók!

Panaszt szeretnék tenni az M2 gyorsforgalmi út jelenleg folyó felújítása ellen! Tulajdonképpen örülnöm kellene, hisz az út jelenlegi minősége lassan egy vidéki földút szintjét kezdi elérni bizonyos szakaszokon, mégis elégedetlen vagyok a munkavégzésükkel. Egyre több a felmart szakasz, az aszfaltozáshoz meg még hozzá sem kezdtek. Vannak olyan részek, amik már két napja fel vannak bontva, és ezalatt újabb felmart szakaszok keletkeztek, de a régebbiek nem tűntek el. Kérem, indokolják meg technikailag vagy technológiailag mi a szükség arra, hogy egy útszakasz több napig felbontva maradjon, az aszfaltszőnyeg leterítésének a reménye nélkül? Miért szükséges újabb szakaszok felmarása mindaddig, amíg a már felszedett útpályát nem állították helyre? Magam laikus véleménye szerint egyszerű munkaszervezéssel megoldható lenne, a felszedéssel párhuzamosan, az azonnali visszaaszfaltozás is! Továbbá szeretném megállapítani, illetve panaszt tenni a sebességkorlátozó táblák kihelyezésével kapcsolatban is. Az megérthető, ha a felmart szakasz előtt 30km/h sebességkorlátozást vezetnek be. A munkagödör után viszont ezt a korlátozást nem oldják fel, így jogilag ezzel a csökkentett sebességgel kellene haladni egészen a következő tábláig, kereszteződésig, vagy esetleg a Budapest tábláig! Ez a gyakorlat megengedhetetlen! Kérem közöljék a felettes szervük címét, és elérhetőségét, hogy a panaszomat hivatalos formában is megtehessem. Addig az Autóklub és az online média segítségét fogom igénybe venni a panaszom közlésére.
Üdvözlettel:

Nem beszél

Nem beszél. Talán megsértődött, vagy csak a régi helyzet állt vissza - ezt nem tudhatom. Kis halvány fénysugár után újra a teljes sötétség következik. Ami fényt láttam a barlang mélyén nem a kijárat volt, talán csak a sárkány köhintett egyet álmában, mielőtt a átfordult volna a másik oldalára továbbálmodni a királylányos álmát. Míg ő zaftos szüzekre gondol én botorkálok tovább a sötétben..

2008. november 6., csütörtök

Szemesnek áll..

Szemesnek áll a világ - a tyúkszemesnek. A hétfői nagy nekibuzdulásom után mégsem metéltettem le a fent említett bőrdarabot magamról. Egyéb harci sérüléseim miatt felkerestem a háziorvost, akinek megemlítve a problémát eltanácsolt attól, hogy ezt pedikűrössel oldassam meg. Állítólag nem szedik rendesen ki, és előfordulhat, hogy nagyobb kellemetlenséget okoznak vele, mint ha nem csinálnék semmit. A tapaszt javasolta, amit ki is próbáltam. A szer dobozán viszont egy meglepő használati útmutatót olvastam. Először azt hittem, hogy ránk magyarokra gondol csak így, de angolul és amennyire meg tudom állapítani, németül is hasonló a felhasználási javaslat. Azt írja: - Mossam meg a lábam meleg vízzel, és töröljem szárazra. (Ez eddig rendben, én ezt a tevékenységet rendszeresen teszem, és fürdésnek szoktam hívni.) Tegyem rá a tapaszt, és 2-3 nap múlva vegyem le a tyúkszemmel együtt. - Na és közben mi legyen? Nem vagyok egy tisztaságmániás alkat de a napi egyszeri fürdéshez azért ragaszkodom. Hogy oldják ezt meg az annyira tisztelt és irigyelt nyugaton? Heti egy lábmosás bőven elég, ha ugyanazt a tapaszt rajta bírja hagyni a lábán 3 napig? Furcsa népek ezek! Pár dologban jó lenne átvenni a példájukat, de ezek szerint mindenben nem kéne..

A hét titok

Sokáig gondolkodtam, mit is mondhatnék ebben a témakörben. Talán abban reménykedtem, hogy elkerül ez az őrület, és erre - valljuk be - igen nagy esélyem volt is. De mire kettőt pislanthattam volna már többen hívtak meg erre, így ennek a fele sem tréfa, a tettek mezejére kellett, hogy lépjek.
Pontokba szedve álljon itt a hét titok:
  • A cikkből nem következően tudok titkot tartani. Néha nagy a kísértés, amikor egy poén nagyon jól jönne ki, vagy valami más külső kényszerítőerő azt diktálná, fedjük fel a rejtélyt, nagy erőfeszítésbe kerül ezt legyőzni, de kell. Egyszer, még gimnazista koromban elkövettem ezt a hibát, és tanultam belőle. Azóta ilyen helyzetben ez mindig az eszembe jut.
  • Gyengém a női nem. Illetve a nemnél sokkal jobban szeretem, az igent, de nem juthat mindenkinek piskóta, néha a spenótot is meg kell ennie valakinek.
  • Ezt kevesen tudhatják rólam, és talán egyesekben egy világ dől össze ezáltal, de nyitott szájjal alszom. Az orromon tartósan nem tudok annyi levegőt venni, hogy elég legyen, így előbb utóbb áttérek a szájon át történő lélegzésre. Viszont nem horkolok, csak szuszogok.
  • Szintén alvás közben, a szememet résnyire nyitva tartom. Ez nem azt jelenti, hogy ettől éberebb lennék - mert ha alszom, akkor csak azzal foglalkozom, nem mással, így akár légiharc is lehet a közvetlen közelemben, nem szokott felébreszteni. Ez a tulajdonság nem jó semmire, hacsak arra nem, hogy reggelre annyira kiszárad a szemem, hogy percekig homályosan látok.
  • A kölcsönös dolgokat szeretem. Aki ismer, annak ez a megállapítás nagy meglepetést nem okozhat, hisz az elsők között szoktam elmondani mindenkinek, de hát az első pontból következőleg olyan igazán nagy titkos titkokat ne várjon tőlem senki.
  • Szeretem az őszinteséget még akkor is, ha elsőre fájdalmas is. Lehet, hogy mindezt azért, mert digitális világban dolgozom, ahol határozott válaszok léteznek tetszőleges kérdésekre. Nem él meg itt az talán, az esetleg, és a majd. Bizonyos értelemben egyszerűbb, másban sokkal bonyolultabbá téve így a helyzetet.
  • A fél karom oda tudnám adni egy igaz barátért. Sajnos egy ilyen kar nem kell senkinek, vagy úgy is lehet mondani, hogy az igaz barátok már rég elfogytak az igaz barát ellátó vállalatnál, és bár naponta érdeklődöm, és mindig a jövő hétre ígérik, sosem lesz belőle semmi..