2007. augusztus 29., szerda

Álarcok és álarcosok

Körülöttem élnek, beszélnek hozzám, és én is beszélek hozzájuk. Némely naiv pillanatomban barátaimnak hiszem őket, pedig csak álarc van náluk, ezt tartják maguk elé, a barátság álarcát. De nem vigyáznak erre a takaróra, belátni mögéjük, látni az igazi arcukat, a gondolataikat a cselekedeteik által. Látni, hogy a barátságuk látszat csupán, egy tovaröppenő álom, csak egy ábránd, amiben hinni szeretnék, de csak magamat áltatom vele. Ha kibuknak belőlem ezek a gondolatok, akkor megjegyzéseket fűznek hozzá - Hogy ugye ezt rólam írtad? - Pedig igazából értik miről van szó, és ebből az is látszik, hogy tudatosan takargatják magukat az álarcukkal. Persze még hozzáfűzik azt is, hogy ők azért szeretnek engem akkor is, amikor ilyen morgós hangulatomban vagyok, és szavaikkal megerősítik a soha nem létezett, vagy azóta régen lerombolt hidat. Én persze jobban szeretném, ha a szavaik helyett a tetteikkel bizonyítanának, ha láthatnám, vagy érezhetném az igaz szándékot, ha levetnék egyszer az álarcukat és a saját arcukat fordítanák egyszer felém. Addig persze az is elég lenne, ha akkor írnának olyat, - Ugye, rám gondoltál? - amikor az őszinte barátságról írok...

2007. augusztus 28., kedd

Barmolás

Egy apró luk a falon - így indult. Egy lámpa felszerelésének sanyarú története ez, egy lámpáé, amire tulajdonképp nincsen túl nagy szükség, de a helye a házzal együtt járt, és végre sikerült annyira olcsón venni, hogy elfedhettük vele azt a helyet ahova eredetileg ezt szánták. A falon dryvit van, így körülményes a szerelés, a dolgokat beütőtiplivel teszem fel, ez kellően hosszú ahhoz, hogy a szigetelésen átérjen. Sajnos nem látok át az anyagon - pedig jó hasznát venném pedig csinos nők gusztálásánál - így azt sem látom, hogy van-e a dryvit alatt fal, vagy nincs. Itt nem volt, így végül kénytelen voltam máshova feltenni a lámpatestet, mert nem volt anyag, ami a tiplit megtartotta volna. A sebhely ott maradt, és bár mostanra sikerült eltüntetnem szinte teljesen, mégis megkaptam a nejtől, hogy szétbarmoltam a házat. Ezzel a lelkembe gázolt és még bocsánatot sem kért érte azért, mert megsértettem azzal, amit azután mondtam, miután ő vérig sértett engem. Vala mi megszakadt bennem - már nem tudok rá ugyanúgy nézni, mint azelőtt...

Szabadság

Kihasználandó a nyári szünidőből hátralévő utolsó hetet, szabira megyünk a Balaton mellé. A rossz idő meg újra közeleg. A jövőre nézve - ajánlatokat várok mikor ne menjek jövő évben szabira! A legjobb ajánlatot tevő nyer! Leveleket a kiadóba várnék...

2007. augusztus 27., hétfő

Wasabi

Az egyik kedvenc filmem. Jean Reno főszereplésével játszódik, egy francia rendőrnyomozó viszontagságairól, akinek rá kell jönnie, hogy nem csak régi szerelmét veszítette el, hanem hirtelen egy lánya is lett, akit éppen a jakuzák is keresnek. Ebben a filmben szerepel a nevén kívül is a wasabi, amit már rég szerettem volna megkóstolni. Az eddigi információim szerint ez egy nagyon erős tormaféle, amit szusihoz esznek. Végre sikerült egy bevásárlóközpontban egy kóstoló alkalmával megízlelnem, de messze elmaradt a várakozástól. Egy pokoli erős tormafélére gondoltam (olyanra aminek a hatását úgy lehet leírni, mint amikor acélbetétes bakanccsal szájbarúgnak), ezzel együtt mégsem éreztem azt az érzést, amit vártam. Családom sokkal erősebb házitormát készít. Egyetlen kanál abból garantáltan felrohan az orron keresztül az agyba, hogy összegyűlve a koponyatető alatt, hosszasan bizsergesse az alatta rejlő miskulanciát. Talán csak Hana a megmondhatója annak, hogy mi volt a baj, talán csak a híre az, ami erősebb magánál a wasabinál, lehet, hogy másnak erős csak, vagy senki sem eszik házitormát? Mindegy, mindenesetre értékes ízkísérlet volt, mindenkinek bátran ajánlhatom, hogy próbálja ki..

2007. augusztus 24., péntek

Szégyellem magam

Mostanság annyi minden van, ami miatt az ember szégyellheti magát más helyett. Lássuk.. Szégyellem magam az emberek miatt. Olyan 'lényekkel' élek együtt, akik koszban és mocsokban szeretnek élni - tessék megnézni akármilyen közterületet - persze a saját lakására mindenki háklis, de ez az érzés a kertkapuban többnyire elmúlik. Szégyellem magam azok helyett is, akik szerint a demokrácia csak addig az, amíg nekik tetsző dolgok történnek, és az ellenkező véleménnyel rendelkezők mind rosszak és tojással dobálják meg őket, vagy tettleg bántalmazzák, esetleg felszólítanak másokat erre. Szégyellem magam külföldön, ahol magyarul van kiírva a boltban, hogy 'Ne lopj!', szégyellem az erdőben, ahol naponta lehet szembesülni oda nem illő dolgokkal, a lakott területektől távol kihajított gáztűzhellyel, hűtőszekrénnyel és autóalkatrészekkel. Szégyellem, hogy 'mi magyarok' nem tudunk viselkedni, hogy az esztergomi bazilikába betérő bikinis hölgynek amikor szóltak, hogy így ne jöjjön be, akkor fel volt háborodva, hogy bizonyos emberek úgy gondolják, hogy a szabályok csak a másikra vonatkoznak, rájuk nem, gátlástalanul képesek elvenni mástól a lehetőséget (pl megállnak a rokkantaknak fenntartott parkolóban - 'mi közöd hozzá, köcsög!') ugyanakkor hangosan sírnak vagy fenyegetőznek, ha őket éri valami sérelem. Talán nem kellene ünnepeinken zászlóba csavarni magunkat és mellet döngetve menetelni, hogy mekkora magyarok vagyunk mi látszólag, hanem apró, dolgokban kellene változni, hogy Petőfi szavai a Nemzeti dalban végre igazak lehessenek. "..A Magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez.." Úgy gondolom, hosszú még az út odáig, és egyszer már érdemes lenne rá is lépni erre az útra. Amíg ez nem történik meg, marad az, hogy én szégyellem magam más helyett is..

2007. augusztus 23., csütörtök

Schirilla dicsérete

Tisztelem a Schirilla családot. Emberfeletti a teljesítményük, ahogy minden télen átússzák a zajló jégtábláktól terhes Dunát, nyakig merülve a jéghideg vízbe ahelyett, hogy a nagyszámú, megjelent érdeklődőtől összekalapoznának egy retúr kompjegyre valót. Civilizációs átoknak tűnik az, hogy annyira ragaszkodunk ahhoz, amit a technika biztosít számunkra, amikor reggel, elfordítván a zuhanyozó csapját, az előre beállított hőmérsékletű vizet zúdíthatjuk gyarló testünkre. Ma reggel a számításba egy kis hiba csúszott. Minden úgy történt, mint egy másik, egy teljesen hétköznapi reggelen, a felkelés is megvolt, a fürdőszobát is megtaláltam szemüveg nélkül, volt csap alá állás, és vizek folyatása is, a szokásokhoz híven. Épp csak meleg víz nem volt. Eleink valószínűleg jobban megvoltak ezen áldás nélkül, ebben segítette őket az az általánosan elfogadott vélekedés, hogy a gyakori fürdés mindenféle kórság terjesztője lehet, de nekem hiányzott. Először egy lájtos cicamosdásra gondoltam csak, de diadalmaskodott bennem a civilizált ember, így egy életem egy halálom, bevetettem magam a csapból folyó jeges Dunába. Mit ne mondjak? Csodálom Schirilláékat, de én inkább komppal mennék...

2007. augusztus 22., szerda

Hírkommentár

Tegnap olvastam egy rövid hírt az Indexen. Röviden a tartalma annyi, hogy filmbeillő jelenetek után sikerült ártalmatlanná tenni két nyugdíjast és az unokáikat. A rendőri intézkedés talán egy kicsit eltúlzottnak tűnhetett, amikor a vad és kérlelhetetlen rendőrök a békésen randalírozó kölkökre támadtak. A gyerekek békésen lövöldöztek kifelé az autóból mindenféle táblákra piros lámpánál állva, és ez az esemény váltotta ki a rendőri agressziót. A hatóság magyarázatát tényleg egy kissé eltúlzottnak érzem - főleg ami a kormány elleni szervezkedést illeti - de azért lássuk be, határtalanul bunkó és agresszív dolog az autóból lövöldözni kifelé bármivel, akár meggymaggal is. Ha az én gyerekem ilyet csinálna, biztosan Makarenkó nemes módszeréhez folyamodnék, de hogyha nem is fajulnék eddig, megkapnák a magukét, az biztos. Ilyet kultúrember nem tesz, vagy ha tesz, akkor nem csodálkozik...

Egy éve

Pontosan ma egy éve kezdtem neki a blogírásnak, és többé kevésbé sikerült legalább minden munkanap kisajtolni valami aszott gondolatot a koponyám burkolatán belül hordott szürkés színű zseléből. Ez valamilyen szinten azért eredmény, bár sokat gondolkodtam azon, hogy az egy év még nem teljesítmény, egy évig bárkinek lehetnek új gondolatai bármiről. A magam esetében kíváncsi vagyok, mikor facsaródik ki teljesen a gondolataim szivacsa, hogy már nem jut eszembe új, semmi olyan, amit ezzel a távoli, fehér papírral meg tudnék osztani. Majd meglátjuk, a vak is ezt mondta!

2007. augusztus 21., kedd

Legózás

Az élet értelmét keresve időnként bizonyos gondolatok jutnak az eszembe, amivel megpróbálom magamnak világossá és plasztikussá tenni azt, hogy mi végre vagyunk mi itt ebben a világban. Mostanság jutott eszembe az, hogy az életünk olyan mint egy legózó kisgyereké. Apró kockákat kapunk nap mint nap, ki többet és ki kevesebbet, és ezekből építkezünk a saját belátásunk szerint. Életünk végén derül az ki, hogy ki mit épített belőlük, van aki kis házat, van aki katedrálist. Én a magam részéről egy apró, lapos dolognak is örülnék..

2007. augusztus 19., vasárnap

Dugás nélkül

A mai írással emléket szeretnék állítani annak, hogy eddig milyen jól elvoltam dugás nélkül. Éppen a mai délutánig tartott ez a nemes állapot. Az idei allergiaszezon igazán kegyes volt hozzám, máskor jóval előbb bekövetkezett az, ami az említett cselekményre sarkallt. Senki se gondoljon rosszra - illetve igazából jóra a cím kapcsán. A művelet nem a fajfenntartással kapcsolatos tevékenység, hanem inkább az életben maradásom biztosításához szükséges egyik trükk, és arra van hivatva, hogy az orromból valamely égi jel, vagy nem látható apró virágpordarabok miatt (Na tessék, mégis van köze a fajfenntartáshoz - csak nem az enyémhez, hanem a növényvilághoz!) lassan de biztosan csordogáló, vízszerű anyaggal együtt bírhassak élni, ugyanis a mennyiség és az intenzitás lehetetlenné teszi azt, hogy a szokásos módon, zsebkendő által távolíthassam el ezt magamból. Mivel a hátamon nem fekhetek napestig, ezért két 'tampont' dugok inkább az orromba, amit időnként cserélek. Nem vagyok szalonképes ilyenkor, tisztára úgy nézek ki, mint egy idióta, aki tamponokat tesz az orrába. Utálom magamat és a helyzetet emiatt. Izlandon kellene élnem, csak hát azok a büdös halak..

2007. augusztus 17., péntek

Elveim halála


Az önzetlenség és kölcsönösség halott. Legyetek önzők mindnyájan! A modern kor szavai ezek, a boldogulásba vetett hit szavai. - Vannak bizonyos elveim, amikhez eddig ragaszkodni igyekeztem. Ezek fontosak számomra, ha lenne zászlóm, talán még rá is hímeztetném, a '..Cum Deo, pro Patrie et Libertate..' mintájára az 'Őszinteség, önzetlenség, kölcsönösség'-et, ha nem tudnám, hogy ezek a dolgok egy életre kimentek a divatból. Manapság az a célravezető, ha a legteljesebb mértékben az önzőséget választod! Csak magadra gondolj, csak azt csináljad ami neked jó, senkitől ne várj el semmit, mert ő még nálad is önzőbb! Ha emberekkel beszélsz, ne akard, hogy elmondják neked a problémáikat, hogy segíteni tudjál, hisz ők sem kíváncsiak a tiédre, mert úgysem akarnának két szál gyufát sem keresztbe tenni érted. Ha szóba állsz valakivel, csak azért tedd, mert neked jó, és ne várjál viszonzást, mert nem fogsz kapni! Az emberek nem fognak érdeklődni utánad, mert nem hiányzol senkinek, neked se hiányozzon senki! Szerszámai lettünk egymásnak, eszközök, amiket a munka végeztével félre lehet dobni, és csak akkor kell felvenni, ha akarunk valamit csinálni. Keserű szavaknak tűnnek ezek, még számomra is, de egyre inkább érzem, hogy ez az igazság. Csak olyan nehéz elhinni!

2007. augusztus 16., csütörtök

Mindennapi gyilkosok

Egyre több blogot olvasok. Ez lassan, de biztosan belopódzik az életembe, a mindennapjaim részévé vált és válik. Szinte naponta szembesülök olyan írásokkal, ahol a mondanivaló lényegtelen, ugyanakkor a helyesírás csapnivaló. Ezeket a postokat jobbára nálam fiatalabbak írják. A gondom az velük, hogy nem tudom eldönteni azt, hogy komolyan gondolják-e, nem tudják magukat másképp kifejezni, kivagyiságból, vagy bizonyítási kényszerből teszik azt, amit. Gyerekkoromban ez a dohányzás elkezdéséből állt - sajátságos, felnőttes rítus volt, amitől minden kamasz azt remélte, hogy őt már komoly embernek nézik. Tudom, a saját blogjába azt ír az ember amit akar, de ha közszemlére teszi, akkor érdemes megfelelni bizonyos szempontoknak. 'A stílus maga az ember' - mondják a bölcsek, és szerintem szegénységi bizonyítványt állít ki magáról az, aki tudatosan, vagy 'menőségből' gyilkolja, mészárolja, sarabolja, kaszabolja a magyar nyelvet. Lehet, hogy csak öregszem, d e egyre jobban zavar ez a fajta viselkedés..

2007. augusztus 15., szerda

Tegnap

A tegnapi nőkkel foglalkozó postomat (Amely mintegy kvintesszenciáját adja a nőkkel szerzett tapasztalataimnak) mintegy továbbfűzve eljutottam a megtapasztalás azon pontjára, amikor családunk nőtagjai kimutatják a foguk fehérjét. Ez épp a tegnapi napon csúcsosodott ki, amikor is egyetlen olyan napomat töltöttem azzal, hogy szülővárosomba látogatok, anyavizitre. Ez utóbbi az üröm az örömben, de mindenkinek kell lennie keresztjének, bár egy kissé túlzónak találom, hogy az enyém akkora, hogy innen Mátészalkáig ér. Szóval, adott a napi program, amit gondosan elterveztem magamban. Erre családunk nőtagjai ötletelni kezdenek, mivel is tölthetném 'hasznosabban' az időmet, 'ha már úgy is ott járok'. Ilyenkor fortyogó iszapvulkánként böffennek elő a gondolatok, hogy ide menjél el, azt csináljad meg, míg a gondosan eltervezett és felépített terveim kártyavárként omlanak össze, és csak a rohangászás marad a különféle feladatok végrehajtásáért. A jó kis tervem összedől - ez egy dolog - de azért páros lábbal nem kellene ugrálni rajta, ez így nem járja!

2007. augusztus 14., kedd

A nők

A nők. Hálás téma egy ilyenfajta férfiembernek mint én. Újra és újra előtör, pont mint az a nő, aki akar valamit és elsőre nem kaphatja meg. Lehet, hogy minden gondolat, ami az ellenkező nem körül forog maga is nőnemű lesz? Szóval a nők - társaink a bajban (többnyire olyan bajokban, amik nélkülük fel sem léptek volna) - 'sivár' férfilétünk  bearanyozói, egy csepp méz egy tengernyi limonádéban.  Egyszer egy bölcs azt mondta: - A férfi nő nélkül annyi, mint a hal bicikli nélkül! - azt hiszem értem mire gondolt. Itt élnek körülöttünk, mi vágyunk rájuk, mint a halálos versenysportokra, az autóversenyre és az alaszkai rákhalászatra. Ha vannak az a baj, ha nincsenek akkor az. A lényeg úgyis az, hogy a nők bajjal járnak. Dr Bartha András úttörő tevékenysége, és halált megvető bátorsága után ma már mindenki számára nyilvánvalóvá válhatott, hogy igenis képesek az elsárkányosodásra! Mennyivel egyszerűbb is lenne az élet nélkülük. Mindenki ülne nyugodtan a barlangjában békésen sörözgetve, meccset nézve a tévében. A trójaiak is megspórolhattak volna egy csomó kellemetlenséget, amit egy bizonyos szépség okozott nekik, szóval hosszasan lehetne sorolni a példákat amivel a nők romlásba döntöttek bennünket. De ha nem lennének, azt hiszem hiányoznának. Belehalnánk a jólétbe, megalvadna a vérünk. Egészen biztosan...

2007. augusztus 13., hétfő

Jó szomszédság

A rossz szomszédság - török átok, tartja a mondás. Rövid pesti tartózkodásom alatt ezt sikerült is megtapasztalni, és tulajdonképpen ez volt az egyik fő mozgatórugója a vidékre költözésünknek. Nem csak mi voltunk azok, akik a fővárosból a környező településekre költöztek, sokan gondolták/gondolják úgy, hogy a városon kívül nyugodtabb az élet, és jobbak a körülmények. Sajnos a legtöbben viszik magukkal a pesties beidegződéseiket, nem tartanak kapcsolatot a szomszédaikkal, magas és átláthatatlan falakkal veszik körbe a telkeiket, és önként zárják így börtönbe, kalitkába önmaguk. Pedig a szomszédokkal remek dolog jóba lenni, mert igen nagy segítségére tudhatunk lenni egymásnak és ez felemelő érzés. Ez a mostani hétvégén is beigazolódott, mert egy kerti fészer betonalapját készítettük el apámmal. A betonkeverőt a szomszédtól kaptuk kölcsön, ingyen és bérmentve, majd amikor látta, hogy miként szerencsétlenkedünk mi ketten, akkor átjött segíteni, és az ő hathatós segítségével szárnyra kapott az aladdig béna madárként az ágon vakaródzó munka és fennen szárnyalni kezdett. Ő adta a hordót a víznek, a talicskát, a simítófát, de még a takarófóliát is, amivel a friss betonozást védtük meg a hirtelen eleredő esőtől is. Nem is tudom mire mentünk volna nélküle. Segítsége, minimum egy lovasszobrot ért a Városligetben. Ha a rossz szomszédság valóban a török átok, akkor a jó szomszédok Isten ajándékai lehetnek!

2007. augusztus 10., péntek

Apa gyere!

- Apa gyere, mutatok valami érdekeset! - Ilyenkor menni kell, mert valami érdekes szokott jönni. Például ilyesmi:
- Apa gyere! - és fülhallgató tömködése következik a fülekbe. Ezt inkább én szeretném, mert szükségem van még a hallójárataimra - tudom, az izgalom és a kapkodás szüli a váletlen, ámde kellően fájdalmas pozicionálási hibákat.
- Apa, találtam egy nagyon jó zenét! Hallgassad meg, hogy neked tetszik-e? - A hangszóróból a Bee Gees - Staying alive c. slágere szól.
- Na, mit szólsz hozzá? Tetszik? Apaaaa!
- Te Gyerek! Hol találtad ezt a számot? - kérdem én eképp.
- A discman-en..
- És kié az a discman?
- A tiéd!
- Szerinted miért van ez a szám rajta?
- Csak nem szereted te is?
Bírom ezt a kölköt! De tényleg...

2007. augusztus 9., csütörtök

Tökéletesebb ember

Itt élnek közöttünk. Látszólag ugyanolyan emberek mint mi, ugyanúgy néznek ki, szürke autóik is ugyanolyanok, Kerülik a feltűnést, pedig mégiscsak ők a törzsfejlődés következő állomása, az igazi multifunkciós emberpéldányok. Velünk ellentétben ők több dolgot is képesek egyszerre csinálni, figyelmüket és tetteiket egyenlő arányban meg tudják osztani, hogy egyik tevékenység sem megy a másik kárára. Ma is sikerült egyet látnom közülük. Vezetés közben, térképet a kormányra szorítva keresett valamit a papíron. Mindezt vezetés közben, 90 kilométert téve meg óránként. Nekem az ilyen cselekedethez minimum félre kell állnom, mert képtelen vagyok két ennyire összpontosítást igénylő feladatot egyszerre végezni, de ő nem. Hiába az álca, ezzel most leleplezte magát! Hálát adok a sorsnak, hogy ott lehettem, hogy láthattam. Igen, ő volt! A szuperember!!!

2007. augusztus 8., szerda

Munka

Állandó bajom van a munkával. A munka, bár állandó keretet ad mindennapjainknak, és érdekes, új kihívások elé is állíthat minket, erősen korlátozhat is céljaink elérésében. Az elfoglaltság gátolja a barátságok megőrzésére tett erőfeszítésünket, (bár lehet, hogy ez csak egy jó, bár igen megérthető és elfogadható indok csupán) illetve azt, hogy olyasmit tegyünk, amihez igazán kedvünk lenne. Egy másik fórumon például felmerült az, hogy viszonylag kevesen szerelnek hobbiból gőzmozdonyokat. Mostanra ki is derült számomra, hogy miért. Azzal együtt, hogy ez nem egy steril munka, mert sok a kosz és az olaj, de legális lehetőség erre (a színesfémtolvajlást nem tekintem ilyen irányú munkának.) csak hétköznapokon reggel 6-tól 14-óráig van, és ez nagy hiba egy bérből és fizetésből élő embernek...

2007. augusztus 7., kedd

Csillagosok, katonák

Csillagosok, katonák - autósok, motorosok, végül is mindegy. Már régen morogtam, ráadásul a közlekedésről, ezért gondoltam itt az ideje ennek is. Főleg, mióta elolvastam egyik kedvenc blogomban egy 'Majdnem szabályos motorosok' című postot. A cikk egy napjainkban népszerű közlekedési jelenséget ír le, amit úgy lehetne röviden összefoglalni, hogy mindenki megy amerre lát. A szabályok mindig csak a másikra érvényesek, - én ugyanis sietek. A hozzászólásokból világosan látszik az a 'kedves' magyar mentalitás, ami annyira a bögyömben van, hogy a honi ember, ha valami probléma adódik, rögtön klikkesedik és megindul a belső csatározás. Előkerülnek a bunkó autósok, akik mindig ártatlan motorosok vérét szomjúhozzák, illetve a bunkó motorosok, akik mindenen keresztülgázolnak, nagymamákat és babakocsis anyukákat taposnak laposra napestig. Ez a két tábor egymásnak esik, bár mindig az épp aktuális tábor a tisztességes, és a másik a bunkó. Érvek és ellenérvek feszülnek egymásnak, indulatok korbácsolódnak fel akkor, amikor az emberek azt bizonygatják, hogy miért hülyébb a másik saját magánál. Tipikus mentalitás ez, amikor a focimeccsen az ellenség csapatát szidjuk ahelyett, hogy a miénket dicsérnénk. A hibáinkról mindig más tehet, mi mindenkinél jobbak vagyunk, és ez feljogosít bennünket az 'állatvilágból'-i kiemelkedésre. Nekem nincsen bajom a motorosokkal és az autósokkal sem, általában. Úgy gondolom, hogy a legtöbb ember normálisan közlekedik, még ha hibázik is ugyan, de ez belefér - mindenkinek lehet rossz napja. A baj a kisebbséggel van, akik a szabályokon felülállónak gondolják magukat, ők viszont mindegy, hogy min vagy miben ülnek éppen. Azokkal, akik nem tudnak várni, ha várni kell, akik sietnek, mert éppen sürgős dolguk akadt, akik képtelenek a kisujjukkal egy apró mozdulatot tenni, hogy a másiknak világos lehessen, hogy mit fognak csinálni. Akik megállnak ott, ahol másokat akadályoznak, mer t feltétlen a lakásuk előtt kell parkolniuk, akik nem kapcsolják fel a lámpájukat, mert úgy 'többet' fogyaszt, vagy nem kapcsolják le a reflektort, mert úgy jobban látnak, akik előznek mindig, mert mit tötymörög ott az a sok mazsola, és nem baj, ha közben jönnek szembe, majd megoldják helyette, ha nem akarnak meghalni. Mondhatnám azt, hogy előbb utóbb talán kivesznek, de nincsenek túlzó reményeim. A hülyeség sajnos örök..

2007. augusztus 6., hétfő

Jól áll a kezében..

Jól áll a kezében  - a lapát! Ezt a sommás kijelentést tettem, mikor jóleső elégedettséggel nyugtáztam, hogy a feminiznusnak hála az oldalborda egy fél talicskára való földet lapátolt el. Éppen a szerszámoskamra alapját ástuk, és az ő resszortja a kidobandó gyeptéglák földtelenítése volt. Az összegyűlt földet én lapátoltam a talicskába úgy általában, de előfordult az, amikor neki kellett megfogni a lapát nyelét. Morgott is miatta később, mint a bolhás kutya, hogy  'illett' volna kivenni a kezéből a lapátot, mert ez un. 'férfimunka'. Ezzel kapcsolatban antifeminista gondolatok támadtak bennem azonnal. Érdekes dolog az, hogy a nők, megelégelve a háttérbeli irányítószerepüket, ki akarnak lépni a fényre, hogy megmutassák, ők is ugyanolyanok mint mi, férfiak. Ezért elkezdenek mindenféle férfias munkát végezni, hogy bizonyíthassák, ők is bírják. Ugyanakkor mivel bizonyos férfimunkák általában nehezek is, egy idő múlva varázslatos hirtelenséggel csillapodik a bizonyítási kényszer, és rögtön nővé válnak, akikkel udvariaskodni illik. Én eddig úgy gondoltam, hogy aki férfi akar lenni, annak el kellene viselni a férfisággal járó kellemetlen dolgokat is. Az mégsem járja, hogy bulizni mindenki szeretne, de mosogatni meg senki nem akar. Tessék eldönteni, ma milyen szerepet játszunk, és aszerint is viselkedni!

2007. augusztus 5., vasárnap

Dvd

Vettünk egy műsoros dvdt a közelmúltban. Ez eddig még nem lenne szenzáció, de az eddigi legjobb áron, 199 forintért. Ha ennyiért hozzájut az ember, joggal gondolhatná, hogy a lemez lopott, de valószínű, hogy nem, hacsak a fóti Cora nem tért át a fekete kereskedelem aktív támogatására. Ha belevesszük, hogy mibe kerül ma egy üres dvd és egy tok, plusz feltételezzük, hogy az áruház részéről ez nem karitatív akció, akkor be kell látnunk, hogy ez az ár gazdasági nonszensz. Illetve egy lehetőséget kihagytam - és Sherlock Holmes is azt vallotta, hogyha minden lehetséges variációt kizártunk, akkor az utolsó lehetőség, bármennyire is hihetetlen, lesz a megoldás. Tehát, akkor élnie kell valahol egy állatnak, aminek a gyapja rendkívül értékes - tehát ezért tartják. Ez kellően kárpótolja a tenyésztőit mindenért, viszont műsoros dvd-ket tojik magából, mint melléktermék. Hihetetlen, tudom, de már csak ez maradt...

2007. augusztus 3., péntek

A Boszi

Találkoztam egy boszival. Ez könnyű, mondanák mások, - hisz rengeteg olyan nő van aki megérdemli ezt a jelzőt! - de a véleményem szerint azok inkább banyák. Mert ugye, ha egy nő megöregszik akkor lehet belőle kortalan jótündér, lehet belőle nagyi és válhat banyává is. De ez mellékszál. Az 'én' boszim nem banya, se nem jótündér, velem egykorú, mitöbb évfolyamtársnőm volt a gimnáziumi éveim alatt. Akkor persze nem látszott rajta, hogy mi lesz belőle, nem repkedtek a feje felett baglyok és nem hordott magánál se fekete macskát, se seprűt. Végül is sosem tudhatja az ember kiből mi lesz évek hosszú sora után, lehet valakiből egyetemi tanár, de akár kőfaragó, vagy balett táncos is. Ez a lány boszivá vált, bár lehet, hogy az is volt már, csak mostanra érett meg a tudása, hogy elmondhassa ezt magáról. Egy könyvesboltban dolgozik, ami duplán szimpatikussá teszi, ugyanis szeretem a könyvesboltokat, a sok könyv olyan megnyugtató és a finom, mással össze sem hasonlít ható 'új könyv' szag, amúgy is megigéz, de ezen felül még elképzelem, ahogy a vastag poros fóliánsokat rendezgeti egy holdvilágos éjjelen a vártoronyban, miközben a fekete macska a lábainál dorombol - szóval ez olyan stílszerű. Kártyából jósol - noha én alapvetően szkeptikus vagyok a jóslással kapcsolatban - mint ahogy az eleve elrendeléssel kapcsolatban is - az egyik feltételezné a másikat, és én naivan hiszem azt, hogy az ember a döntéseivel a saját sorsát is képes irányítani. (Na jó, az én helyzetem ebből kivétel - mert jelenleg sodródó korszakomat élem, tehát inkább a körülmények irányítanak - mint én a körülményeket.) de mindenképpen elszántam magam, hogy most az egyszer kipróbálom mint mond nekem a kártya. Azután majd beszámolok róla...

2007. augusztus 2., csütörtök

A pék

Van Alsógödön egy pék. Illetve valószínű, a nagy számok törvénye, illetve a beszűrődő finom kenyér és péksütemény illatának alapján, hogy több pék is van. Mi több, lehet egy pékföldön élek többedmagammal. Alsógöd - The land of bakermen. De a mai megemlékezés nem a pékekről szól általában, hanem egy bizonyos pékről, akihez szerencsére közel sikerült tanyát verni. Az illatosan omlós tésztaárukon kívül figyelemreméltó lánykínálatot is tart, úgyhogy a szájon át élvezhető lisztes örömökön túl, vizuális látványosságok is csatasorba állnak a vevők kegyeinek az elnyeréséért, ráadásul ez utóbbiak ingyenesen. Az árak szolidak, egy közel férfitenyér felének megfelelő méretű szilvalekváros bigyó csak harminc forint és az íze felejthetetlen. Egy probléma van csak vele, melegben nem készítik, és csak délután. Úgyhogy ma kakaós csigát fogok reggelizni..

2007. augusztus 1., szerda

Bizonyíték a lehetetlenre

Keressünk bizonyítékot a lehetetlenre! Elárulom, hogy nekem eddig még nem sikerült, és valószínű, hogy nem is fog, hisz azért lehetetlen. Az ilyen apró, logikai ellentmondások egy nőt általában nem szoktak zavarni, erre a saját példámat tudnám felhozni. Van egy hibám. (Illetve több hibám van, de ha a nejemet kérdezné valaki, akkor még az is kiderülhetne, hogy csak hibám van.) Szóval ez a hiba az, hogy gyűjtögető hajlamom van. Gyűjtök mindent, ami megtetszik. Szeretem régi dolgokkal körülvenni magam, de ha meglátok a porban egy érdekes formájú követ, azt is fel szoktam venni. Ez az asszonyt zavarja és állandóan ostoroz, hogy hagyjak fel ezzel. Persze megváltozni nem tudok, mert a viselkedés a lényemből fakad - most hivatkozhatnék a horoszkópjegyemre - de mivel nem annyira hiszek benne, most nem teszem. Próbálok megváltozni, hogy a kedvére tegyek, bár nagy erőfeszítésbe kerül, de sehogyan se jó, ugyanis ő csak azt látja, amikor hazaviszek valamit, azt nem, amikor hatalmas erőfeszítések után valamit otthagyok. A kérdés az, hogy bizonyítható be az, hogy valamit nem csináltunk meg, amikor csak az látszik amit megcsináltunk?