2007. december 31., hétfő

Az utolsó nap

Ma van az év utolsó napja, azon belül is éppen a végét járja az év, órái, percei vannak csak hátra az életéből. Mint egy nagybeteg, kinek az ágyánál ülünk mindannyian, csak itt a szomorúságot a felhőtlen jókedv váltja fel, mindenki örül, hogy valami új kezdődik, vagy kezdődhet. Pedig ez a nap is ugyanolyan mint a többi, mi mégis különös jelentőséget tulajdonítunk neki. Ilyenkor fogadkozunk, vagy épp számot vetünk, esetleg az eszméletünket próbáljuk meg valamely búfelejtő katalizátor segítségével egy időre a sutba dobni, kinek egyéni vágyai és igényei szerint. Én egyedül szilveszterezem. Senki nem hívott, és mi sem tudtunk hívni senkit. Nem vagyunk jó társasága senkinek, unalmasak, szürkék és közhelyesek vagyunk, nem illünk bele egyetlen emelkedett körbe sem. Ezzel együtt kell élni, el kell ezt fogadni. Azzal együtt, hogy családban vagyok, mégis rámtört az egyedüllét, a lelkem egyedül van ezen az ünnepen. De jó lenne már túl lenni ezen! És hogy legyen vala mi a jövőbe mutató terv is, remélem, hogy jövőre társaságban társasan telhet az évvége. Én legalábbis reménykedem..

2007. december 30., vasárnap

Már csak

Már csak két nap van ebből az évből. Eltelik a 2007-es esztendő, és újra nem váltottam meg a világot, nem történt a személyiségemmel, se velem semmi pozitív változás, valami eget rengető dolog. Alapvetően nem szeretem a páratlan számú éveket.(Ezekből valamiért az öttel oszthatóak kivételek, de ennyi dilim nekem is lehet.) Szerencsére páros év jön, ezért bizakodok egy kicsit, hogy most más lesz, valami jobb. Bár az újévi fogadalom csak két nap múlva esedékes, azt hiszem a legfontosabb az, hogy pozitívan tudhassak előre nézni. Még nem megy, de majd sokat gyakorlom, hátha...

2007. december 29., szombat

Kavarás

Ma az aktuális elhatározásom és gondolataim ellenére egy új téma került előtérbe. Igazából az előtérbe került még túl enyhe kifejezés, inkább elévágott, vagy erőszakkal befurakodott, durván félretaszítva az ott békésen sorbanállókat. Valahogy úgy, ahogy a mai budapesti közlekedésben naponta tapasztalhatjuk, csak ott ez szinte már természetes, engem meg mindig megvisel. Természetesen a nej kezdett el kavarni, és a végén még ő sértődött meg azért, mert ma kitalálta azt, hogy a három nappal ezelőtti megbeszélésünk ellenére ma mégse anyámnál ebédeljünk, hanem hozzuk el a kaját tőle, és itthon együk meg azért, mert nagyon hideg van, és neki nincs kedve 800 métert sétálni a vasútállomástól hazáig. Ha mi ebédelni megyünk, akkor nem tudunk elé menni, hogy hazahozzuk, ha ő telefonál, hogy már a vonaton ül. Természetesen nem tudhatjuk előre, meddig marad bent a munkahelyén, mint ahogy az is természetes, hogy nem jön el Vácig, mert anyámat nem kívánja látni, pedig akkor el tudnánk érte menni a váci állomásra, viszont egy kicsit ott kellene tartózkodnia az anyósnál, azt pedig nem akar. Ezek után az a legtermészetesebb, hogy az egészért én vagyok a hibás! Megáll az ész, és körülnéz!

Virághalál

Még ez is! Pusztulnak a szobanövényeim. A legszebbek, sorban egymás után adják fel a küzdelmet a hidegre fordult időjárással. Sajnos nem tehetjük meg, hogy folyamatosan 22 fokot tartunk a lakásban, így kénytelenek vagyunk a hőmérsékletet nappal, amikor nem vagyunk odahaza lecsökkenteni, ezt meg sajnos a növények nem bírják. - Vagy megszokik, vagy megszökik - Azt hiszem ők az utóbbit választották. Kár értük. Kénytelen leszek skandináv fajtákat tartani..

2007. december 28., péntek

Rendes gyerek

Életünk virágát, legszebb éveinket pazaroljuk rájuk, a gyermekeinkre, és hol a hála és a törődés agg szüleikkel? Tegnap, amikor megjegyeztem, hogy már a harmadik kosár fát kellett betrógerolnom, és még csak délután van, a gyermek azt jegyezte meg: - Ahogy látom, a negyediket is be kell hoznod!
Mondom én, hogy rendes gyerek!

2007. december 27., csütörtök

Karácsonyi számvetés

A számvetés, főleg ha az a bizonyos dolog már elmúlt népszerű elfoglaltság. Az ember összeszedi és megfogalmazza a gondolatait az adott üggyel kapcsolatban és eltöpreng azon, hogy jó-e amit csinált vagy tett, vagy akárcsak elszenvedője volt a történéseknek és azok a számára kedvező irányba alakultak-e vagy sem. Szóval itt volt a karácsony, ami a maga nemében  egyedülálló volt ebben a családban. Az első olyan ünnep, amikor is a családnak sikerült egyetértésre jutni az ajándékozást illetően. Ugyanis egy emberként untuk meg azt, hogy hatalmas energiákat fordítunk a teljesen haszontalan ajándékok beszerzésére, majd elvárjuk azt is, hogy ennek a másik kellően örüljön, és meg vagyunk sértődve ha nem így lesz. Ezzel most szakítottunk, és a tavalyi (csak egy apróságot csak! - Ez ugyanis nem jött be maradéktalanul.) elvvel szemben ki lett mondva az, hogy csak a kölkök kapnak valamit. Ezt sikerült is betartani, és bár a bennem rejlő gyermek élénken tiltakozott, a papírcsörgés és a meglepetés kicsomagolásának elveszített öröme miatt, de gyorsan lekentem a nyavalyásnak két atyai pofont, és csend lett. Rengeteg időt, energiát (és mellesleg pénzt is) sikerült ezáltal megspórolnunk, és most már a szeretet sokkal egyszerűbben is kifejezhető, mint drága tárgyak csereberéjeként, egész egyszerűen tényleg csak szeretni kell, és kész..

2007. december 24., hétfő

PCS

PCS - Pre Christmas Syndrome. Karácsonyt megelőző frász. Azt hiszem ez az állapot állt elő nálam és a családnál. A hangulat még sehol, ellenben itt a hatalmas, bujkáló, de éppen kitörni készülő stressz, ami az ünnep előtt halmozódott fel. A nappaliban áll már a fa, a leves kész van az ünnepi ebédhez, a másodikhoz még nem kezdtem hozzá, de az eddigi eredmények közé tartozik, hogy szinte mindenkivel sikerült már reggel óta összeveszni, az egész család egy hatalmas, miskolci kocsonyaként remegő idegdúc. Mondtam már, hogy a békés ünnepeket szeretem?

2007. december 23., vasárnap

Elveszve

El vagyok veszve bizonyos női szemekben. Kérlek, ha fésülködéskor rám találnátok, szóljatok. Egy találó görög dal egy sora jut eszembe erről:

Egw plhrwnw ta matia ap agapw 
Hát, valahogy így..
(Miért nem jelenik ez meg rendesen, görögül?)

2007. december 22., szombat

Karácsonyi üdvözlet

Közeledik a nagy ünnep, és ilyenkor mindenkiben beindulnak a régi reflexek, és elkezd mindenki mindenkinek karácsonyi üdvözlőlapokat küldeni. Logikus magyarázat nincsen a miértre, talán csak a szokás diktálja így.  Ilyenkor küldünk a rég elfelejtett rokonnak, drága és kevésbé drága ismerősöknek, mindenkinek aki él és mozog. Költői kérdésem következik: Szükséges-e mindez? Nem lenne-e jobb, ha ezt a hatalmas figyelmet elosztva csepegtetnénk az év többi napjában? Ha nem ilyenkor jutnának csak eszünkbe a számunkra fontos emberek, hanem amúgy is? Esetleg március 19.-én, vagy augusztus 3.-án is. Teszek egy kísérletet, egy próbát, ezért vállalom a nagy karácsonyi ünneprontó szerepét és nem küldök senkinek üdvözlőlapot, viszont ígérem kedveskéim, hogy mindig gondolni fogok Rátok!

2007. december 21., péntek

Utolsó

Eljött az ez évben munkával töltendő utolsó napom ideje is. Mint utolsó valamiről illik megemlékezni, mert a további napokat már jól megérdemelt(?) szabadságként fogom tölteni. A mai nap még egy tanfolyam lezárásaként telik el, ahol elkeseredett harcot fogok vívni az ébrenlét biztosításáért, megfelelő mennyiségű kávé és aprósütemény elfogyasztása mellett. Ezek a tanfolyamok nem éppen a diétáról - sokkal inkább az 'XML - Adatabsztrakció felsőfokon' témáról szólnak. A téma alapvetően izgalmas, bár a megvalósítási környezet Java és én ahhoz nem igazán értek. Úgy kell(ene) felépíteni a kölni dómot, hogy még sosem volt a kezemben vakolókanál. Ez így kissé unalmas, hisz bizonyos részekhez hozzá sem tudok szagolni, erre kell a rengeteg koffein, bár a múltkori tanfolyamot, amikor Active directory adminisztrálásáról volt szó, nem űberelheti, akkor ugyanis még koffeintablettát is szedtem be, természetesen erős kávéval, az életben maradásom kedvéért. Csak azok a finom rétesek ne lennének! Így némi tudással és kellő mennyiségű plusz zsírszövettel terhelten fogom befejezni az ez évre rendelt tanulásomat...

2007. december 20., csütörtök

Klubtagság

Woody Allen mondta volt, hogy nem szeretne egy olyan klub tagja lenni, ami elfogadja a jelentkezését. Érdekes hozzáállás. Nálam egy sajátosan fordított helyzet alakult ki. Adott egy 'klub' aminek nagyon a tagja akarnék lenni és tudomást sem vesz rólam. Ha nem a klubos hasonlatnál maradunk, akkor mondható úgy is, hogy mind szekerek után futunk, amik hol megállnak, hol pedig nem, hogy felvegyenek minket. Azt mondják, nem érdemes olyan után futni, amelyik nem áll meg, velem meg mégis ez a helyzet áll elő. Olykor elcsüggedek, ilyenkor előnyt kap, van hogy erőre kapok, ilyenkor majdnem beérem, de eddig semmi jele annak, hogy fékezni akarna. Nagyon szeretném, ha megállna, és nem tudom hogy ez mitől van így. Az kelti bennem a vágyat, hogy elérhetetlen, vagy ettől függetlenül is nagyon vágyom rá? Félek tőle, hogy inkább az utóbbi, de jó lenne valahogy kideríteni ezt!

2007. december 19., szerda

Gondolatok a vásárlás körül

A tegnapi napon a bevásárlás egyik fővárosi szentélyébe tett látogatásom után örök érvényű tapasztalatokkal lettem gazdagabb. Hosszas tűnődés után, ami nálam az ajándék beszerzését  előzi meg, végre tettekre szántam el magam, és bár a megközelítés sem volt éppen akadálytalan, de  sikerrel vettem az első bejutási kísérletet és végre bent voltam  a fogyasztói társadalom templomában, ahol a népek az ezer szócsőből sulykolt imák parancsát (fogyassz, fogyassz, fogyassz!)  buzgón és vakon teljesítik. Itt az alábbiakat állapítottam meg: A társadalmi elmagányosodás gondolata ebben a közegben, itt és most biztosan nem fog elkezdődni, ugyanis a heringek érezhetik így magukat a háló felhúzásának pillanatában, esetleg kicsivel utána. Némely üzletekbe éber cerberusok miatt a bejutás is lehetetlennek tűnt, így a Lush nevű csodából is ki lettem rekesztve, bár utóbbi nem is olyan baj, mert nem vittem magammal gázálarcot és teljes vegyvédelmi felszerelést, ami megakadályozhatta volna, hogy a masszív szagok ki ne kezdjék az orromat. (Milyen furcsa, hogy az illat szavunk a nyelvújításból származik, azelőtt azt mondták az emberek, hogy valaminek jó a bűze, és e szó csak utóbb vált az elviselhetetlen szag jelzőévé. Bár ebben az esetben volt benne valami.) Így végül a könyvesboltban leltem menedéket, ahol év közben nincs nagy tömeg, de év végén hirtelen rájönnek az emberek, hogy amiért ők éppen nem szeretnek olvasni, más attól még szerethet, így itt is nagy tömeg fogadott. Itt jöttem arra rá, hogy bármilyen könyvet el lehet adni a megfelelő borítóval, elég csak azokat a bűvszavakat ráírni, hogy 'évszázados kód' és 'megfejtése'. A további meglepetések megtalálásához a megfelelő üzletek kiválasztása döntő, így arra jöttem rá: Ha kiválasztok egy megfelelően formás hátsót és követni kezdem, akkor elvezet a boltba, amire vágyok. Ez kellően leköti a szabadon cikázó gondolataimat és új reményekkel tölt fel az evolúciót illetően. Ha mégsem jönne be, a következő hibák lehetségesek:
- Nem a megfelelő hátsót választottam. Ez könnyen meglehet..
- A far jó, de a gazdája akart éppen mást.
- Én gondoltam rosszat. Az utóbbi, mint magyarázat, legalább mindig bejön..

2007. december 18., kedd

A legszebb ajándék

A minap a gyerek megfűzött egy új gyerekmagazinra, amiben egy most futó rajzfilm népszerű figuráját csomagolták. Gyerekkorunkban mi is megvesztünk (volna) az ilyesmiért, annak idején talán a külhonból betévedt Pif magazinhoz adtak efféle fröccsöntött dolgokat, és mi mindig kikerekedett szemmel lestük az újságosnál a számunkra elérhetetlen csodát, ugyanis szüleink talán pedagógiai, de valószínűleg inkább anyagi megfontolásból egyszer sem örvendeztettek meg ilyesmivel. Ennek örömére, illetve gyerekkori nosztalgia ürügyén vásároltam utódomnak a magazint, amellyel egy karácsonyi játékkatalógus is érkezett, amiből nagylelkűen az árak ki voltak hagyva, de a cikkszámok viszont szerepeltek. Ebben az újságban bukkantam rá a tökéletes karácsonyi ajándékra. A legszebb az, amit az ember magából tud adni, gondolom így vélheti a Pókember is, de talán ez így egy kicsit durva. Bár elképzeltem, ahogy a gyerekek mesélik a szünidő végén azt, hogy ki mit is kapott karácsonyra, egymást licitálva felül. '...És az még mind semmi, én kaptam egy üveg Pókember 3 taknyot is!..' Szóval itt a tökéletes ajándék, vegyék, vigyék literszám, jól el lesz a fa alatt, és mennyire kellemes lesz levakarni a falról, a bútorokról és a gyerekről a dolgot! Azt tudom, hogy a jó üzletember a sz.rból is képes pénzt csinálni, de ezt azért nem gondoltam volna. Én meg mindig kidobtam a zsepit a szemetesbe, pedig nyaranta, amilyen náthás is szoktam lenni, mára már milliomos lennék belőle...

2007. december 16., vasárnap

Buktavágy

Már hetek óta kínoz az egyre erősödő buktavágy. Buktát kellene sütni, de még nem elég erős a késztetés arra, hogy nekifogjak. A járulékos dolgok, amik főleg a sütemény töltésében és a gyúródeszka elmosogatásában rejlenek, még mindig erősebb gátat képeznek a vágyakozásnál. A szándék torlódó vize egy erősebb gát mögött töltekezik. Azt hiszem ma is inkább málnaleves lesz sertéspörkölttel és galuskával..

2007. december 15., szombat

Mediterrán csirke

A mai ebéd mediterrán csirke volt. A receptje saját kútfőből jött, és úgy kezdtem hozzá, mintha oldalast sütnék. Hagymát vágtam karikára és olivaolajon megdinszteltem, Erre az ágyra helyeztem a megmosott csirke felsőcombokat, amiket utóbb besóztam. Saját levében párolni kezdtem, gyakorta átkeverve, nehogy leégjen. Fűszereztem kakukkfűvel és lestyánnal, és további sóval, majd egy fél üveg félédes fehérborral locsoltam meg, és ebben a lében főztem. Piros húsú grapefruitot pucoltam meg (a húsát ki kell fordítani a gerezdből) majd ezt is a pecsenye mellé zuttyantottam. Mikor majdnem kész lett, tepsibe raktam és egy negyed órát alufólia alatt, majd egy negyed órát anélkül sütöttem, hogy szép piros színt kapjon. Krumplipürével tálaltam..

2007. december 14., péntek

Valami történik

Valami történik az V. kerületben. A polgármester, a teljes önkormányzattal egyetértésben rendeletet hozott, ami megtiltja az utcán koldulást és a szemetelést is. Azt is büntetik majd, ha valaki egy csikket eldob. Azt kell mondanom, ideje volt! Bár az embernek magának kellene belátnia mindenféle tiltás nélkül azt, hogy ne dobja el a hulladékát, ha csak azért nem teszi, mert a büntetéstől fél, az régen rossz, bár a végeredmény szempontjából igazából mindegy. A jogvédők rögtön tiltakoztak - egy szervezet azt állítja, hogy ezzel kriminalizálják a szegénységet. Úgy tűnik, hogy a szegénység sok mindenre kell, hogy jogosítson, így például az utcai szemetelés, vagy a kéregetés zaklató módon. Úgy gondolom, hogy rengeteg szegény ember van az országban, aki méltóságán alulinak találja azt, hogy kéregetni kezdjen, és semmire sem megoldás az, hogy tűrjük a (sokszor magyarul sem tudó) koldusok hadát az utcákon, hanem valami lehetőséget kellene teremteni ezeknek az embereknek a munkára. A baj ezzel az, hogy legtöbbször ezek az emberek nem dolgozni akarnak, hanem csak pénzhez jutni, így a közmunkaprogramok is kudarcra vannak ítélve. Szóval, itt ez a rendelet, ami papíron megszületett, de kérdés, hogy mit sikerül belőle betartatni, mert hozhatunk egy olyan szabályt is bármikor, hogy holnap márpedig nyugaton keljen fel a nap, vagy az ég változzon zöldre, de ez kevés a boldoguláshoz, egy szabály akkor ér valamit, ha betartható és konzekvensen mindenkivel be is tartatják!

2007. december 13., csütörtök

Zsenik között

Zsenik között igazán jó dolgozni! Percek alatt éveket lehet okosodni, ráadásul nyugtatólag hat az a fajta zaj, amit a sok vödör kelt, amiben az érintettek a rengeteg felesleges eszüket cipelik maguk után. Ennek így kell lennie, közvetett bizonyítékaim vannak erre.  Tartottam egy tanfolyamot a lehetőségekről, amikkel a felhasználóink megkönnyíthetik a saját életüket. Ez egy előadássorozat része volt, annak is a második szakasza. Nos, az érdeklődés nem volt éppen tömeges. Az elsőre (azt hittem nem férünk be a terembe) eljött vagy három ember, a másodikra talán öt. Ennek csak az lehet a magyarázata, hogy zsenik között élek! Abba bele sem merek gondolni, hogy esetleg mégse lenne így! Igaznak kell lennie!!!

Máv morgás 2.

A múltkor csak közvetett szenvedője voltam, ma reggel azonban sikerült is személyesen igénybe vennem a szolgáltatást, mellyel 'A' pontból 'B' pontba szállítottak. Nagymaroson vettem jegyet Alsógödre, és meglepetésként ért, hogy azt mondták be, hogy csak Felsőgödön áll meg a vonatom, ahol én szerettem volna, ott nem. A pénztáros azt mondta, mikor megkérdeztem, hogy igen, a jegy jó, de Vácon át kell szállni. Attól eltekintek, hogy ezt akár mondhatta is volna a jegy megvásárlásakor, de ebben a rendszerben már megszoktam, hogy mindent magamnak kell elintéznem, így ez nem is viselt meg annyira. Annál jobban az, hogy nem lehet menetrendet kapni. Elméletileg kétféle létezik, egy teljes magyarországi, és erre a vonalra szóló. Utóbbiból volt kb 50 db és nulla perc alatt elfogyott, azóta nem is kaptak belőle. Igaz, ingyen adták, így gondolom a népek duplán vitték, de én pénzt is adtam volna érte. A másik, a teljes, meg nem is volt . Praktikus, ha a MÁV a menetrendváltozáshoz nem ad menetrendet. Rendben van, hogy ingyen nem, de pénzért sem. Vácon tehát átszálltam, és mivel a tájékoztató táblától nem lettem okosabb, hirtelen egy vonat felé sétáló kallertől próbáltam információhoz jutni. (Három, tökugyanolyan vonat állt egymás mellett. A nép az egyikhez szállingózott inkább, és én ezt jó jelnek vettem, de biztosra akartam menni.)
Én: Elnézést kérek, melyik vonat megy a Nyugatiba?
Kaller: Ez is oda megy. (Hurrá! Vác egy átmenő állomás, tehát a vonatok fele biztosan oda, a másik fele a másik irányba, Szob felé megy. Kaptam egy frappáns választ, és mégsem megyek vele semmire.)
Én: Mikor indul ez a vonat?
Kaller: Majd ha engedélyezik neki! (Őrület! Újból hülye kérdést tettem fel, hisz azt minden ostoba civil is tudhatná, hogy tilos jelzés ellenére nem fog elindulni a szerelvény!)
Én: Mikor kellene elindulnia?
Kaller: 8.03-kor.
Végre! Ezzel kellett volna kezdenem. A hiba az enyém, belátom, hisz a tökéletes személynek teljesen hülye kérdéseket tettem fel, de azért tanulok és mivel fejlődőképes vagyok, sikerült is megtudnom, amit szerettem volna. A vonat tényleg elindult, amikor engedélyezték neki. Ugyan az utastájékoztatás itt sem állt a magaslatán, mert csak azt mondták be, hogy az első vágányon tolatást végeznek, (Furcsa mód két vágány van, ami első vágány, az 1A és az 1B, a miénk az 1B volt) és egyszer csak a szerelvény el is indult. Először azt hittem, hogy átcsoportosítanak valamelyik másik sínre, mert eddig a tolatás szó bennem azt a képzetet keltette, hogy jön valami mozdonyféle, és kocsikat taszigál ide és oda, de ehelyett, a vonat felgyorsult, és végtelennek  tűnő odisszeájába kezdett. A kocsiban kellemes meleg volt, bár ordenáré kosz fogadott, az embernek tényleg hányni lenne kedve tőle, de erről részben a kedves utastársak tehetnek. Ha MÁV úgy gondolja az elégséges szolgáltatást, hogy elvi sz oda, ahova a jegyem szól, többé kevésbé a megbeszélt napszakban, akkor igaza van. De talán a XXI. században ez már kicsit kevés..

2007. december 12., szerda

MÁV morgás

Bár közvetlenül nem vagyok szerencsére érdekelt a személyszállítás jelenlegi állapotának élvezetében, de több mint tíz évig rendszeresen ingáztam Budapest és Vác között, így át tudom érezni a problémát, ami a vasúti utazás jelenlegi állapotának erős ütemű visszafejlődését jellemzi. Tegnap volt az új menetrend első napja. Bár abszolút civilként, illetve szerény értelmű medvebocsként nincs módom arra, hogy rálássak magasabb üzletpolitikai- és egyéb rendező elvekre, amik egy menetrendi változást kikényszerítenek, de úgy gondolom, bármit csak akkor kellene megváltoztatni, ha azáltal az a valami jobb lehet. Ha az a dolog rosszabb lesz, akkor  inkább hagyjuk úgy, ahogy most van. Szóval, a menetrendváltozás legjobban a vasutasokat lepte meg. Abszolút teljes volt a fejetlenség, reggel vonatok maradtak ki, hatalmas volt a tömeg, teljes a káosz. Hazafelé, este 6 tájban, a Nyugatiból induló, családomat hazaszállítani akaró vonat 3 perces késéssel indult (Ez még nem lenne na gy szám, ilyen bármikor megesik..) a megállóból kihaladván megtett körülbelül 200 métert, majd megállt és visszatolatott és várt még negyed órát. Gondolom, túl pitiánernek tartották azt, hogy csak 3 perc legyen a késés. Az utastájékoztatás is csúcson volt, az Alsógödi állomáson csak a vonat várható beérkezése utáni ötödik percben mondták be azt, hogy előreláthatólag 10-15 percet fog késni a vonat. Ami azért jó dolog, mert az ember nem tudhatja, hogy mikor jön végül a várva várt szerelvény. Gondolom hatalmas pluszterhet jelentene az, ha azt is hozzátennék, hogy a vonat várható érkezése 39 óra 95 perc...

2007. december 11., kedd

Megszokás

Nagy úr a megszokás! Tegnap egy furcsasággal szembesültem az M3-as autópályán Pest irányába haladván. Egy kamionos, aki megunta a nyilvánvaló tötymörgést, amit az éppen adott forgalom produkált azért, hogy a főváros szentélyébe hatoljon be, gondolom a megszokás hatására a leállósávon kezdett előzni. Ez egy újfajta népszokás, hasonlót eleddig csak korunk önjelölt Robin Hoodjaitól láttam, akik bizonyos, jól definiálható, jobbára fényes fekete vasakon siettek, hátuk mögött hagyva a kisemberek nyomorát, a birkaként egy sorban várakozást a karámajtónál. A dolog, amiben ők járnak, fontos, nem tűrhet halasztást, más ráérhet a várakozásra, de itt minden perc, sőt másodperc számít, ezért elegánsan jobbra el, a kifogás már előre készen van. Nem gondoltam volna, hogy valaki elfelejti, hogy éppen mit vezet. Belátom, ezek a mai áruszállítók már olyan jellegű kényelemmel vannak felszerelve, amitől, ha az ember pillanatra nem figyel oda, könnyen egy s okmillió s kocsiban érezheti magát, így könnyű a szokásaink rabjaivá válni. Azért kíváncsi lennék arra, mi lenne, ha emberünk vízibiciklire pattanna. Olyat még eddig tényleg nem láttam a leállósávon előzni, minden mást már igen...

2007. december 10., hétfő

Kőleves

Márpedig egy tisztességes vasárnapi ebédhez a leves az kő! Ebből a vezérelvből kiindulva tegnap egy igen meglehetős levest sikerült összehoznom. A húslevesre esett a választás, ugyanis már régen volt az étlapon, és mindenképpen a hagyományos vasárnapi levesek fő megtestesítője. Akkor jó, ha minél többfajta húsból és gazdagon zöldségelve készül. Nem egy gyors étel, lassú tűzön fő, több óra míg kész lesz. Ha erősebb lángon készül, akkor, bár az íze nem változik számottevően, a színe mindenképp zavaros lesz, ami az esztétikai élményt ronthatja. A húsokat hideg vízbe tesszük fel főni, ha felforrt, bezöldségeljük. Mindenképpen kerüljön bele egész gerezdekben fokhagyma, só, egész feketebors, és annyiféle zöldség, amennyi csak van otthon. A fehér és sárgarépa mindenképpen alapkövetelmény, de jó ha van zeller, karalábé és krumpli is. Tegyük bele a zeller zöldjét, és vöröshagymát is, megmosva, de a héjával együtt, mert ez is színt ad a levesnek . Kerülhet még bele a személyes kedvencem, kelkáposzta is. Cérnametéltre szedjük, a húst jófajta házitormával fogyasztjuk, ha kiürült a tányér. Bár a tegnapi leves is jól sikerült, de a gondolattól újra összefut a számban a nyál...

2007. december 8., szombat

Magyaros konyha

Időről időre felmerül az ellentét a hagyományos 'magyaros' konyhaművészet és a reformerek között. Jómagam inkább az utóbbiak közé sorolom magam, és ez  a részemről abban merül ki, hogy nem ragaszkodom a szigorúan vett receptekhez, hanem különféle fűszerekkel dúsítva igyekszem az eredetit reprodukálni. Rendszeresen nézve a Tv Paprika műsorát felfedeztem, hogy a hagyományos magyar konyha szinte alig használ fűszereket, só, őrölt bors, és pirospaprika, és ezzel ki is merült a választék, a legtöbb esetben, pedig ott az a rengeteg izgalmas íz, és illat ami elérhető, ha nem csak a hagyományos, a megszokott dolgokat alkalmazzuk. Akik az étel magyarságát féltik ezáltal, gondoljanak bele abba, hogy a ma hagyományosnak mondott fűszereink valójában milyen eredetűek, és mi lenne a mai ételekkel, ha akkor valamelyik, mára sajnálatosan elfeledett reformer szakács bele nem teszi a paprikát, paradicsomot, egyebet az első ételébe. Úgy gondolom, a konyhaművészetünk úgy tudja megtartani az eredetiségét, ha képes változni, és változatos és ízletes ételeket tud letenni a jövő asztalára...

2007. december 7., péntek

Lehet-e?

Lehet-e? Lehet-e szavak nélkül beszélni, karok nélkül ölelni, hit nélkül remélni, szerelem nélkül szeretni? El lehet-e veszíteni valamit, ami soha sem volt a miénk, de az elvesztése mégis nagyon fáj? Nem tudom, de érdemes lenne végiggondolni...

2007. december 6., csütörtök

Buta, de következete

Ma, miután a családomat elszállítmányoztam a vasútállomásra épp meg akartam fordulni, amikor a következő eset történt meg, amit furcsállok. Éppen tolatni kezdtem a kocsival, amikor egy közeledő nő, aki elhatározta, hogy a kocsi mögött fog átmenni, hirtelen futásba csapott át. Először nem értettem miért. Lassan, komótosan haladtam hátrafelé, ő viszont egyre gyorsabban szaladt, míg végül sikerült átfutnia az autóm vége mögött, majd szépen visszaváltott gyalogtempóra. Az Istenadta elhatározta, hogy mögöttem megy át, és ehhez következetesen ragaszkodott is, még az sem zavarta, hogy az autó arrafelé halad.Mondanám, hogy nő volt a szerencsétlen, de ebben a helyzetben úgy vélem, hogy az emberi butaság nemfüggetlen, úgyhogy ezen a ponton a feministák megnyugodhatnak. Ejtőernyős tanfolyamon az elsők között mondták el, hogy légcsavaros repülőt elölről, és helikoptert hátulról sosem kerülünk meg! Akkor nem értettem, hogy miért mondják ezt el, hisz annyira világos. Most jöttem rá, hogy egyes emberekben ez korántsem ennyire evidens, és mindenkinek el kellene mondani még kiskorában, hogy nálunk keményebb (tehát nagyjából minden) előrefelé mozgó tárgyat hátulról, a hátra mozgó tárgyakat pedig elölről kerülünk meg. Már csak a saját testünk és lelkünk védelmében is. Mától én is aktívan teszek azért, hogy ez a tudás továbböröklődjön. Még hasznos lehet..

2007. december 5., szerda

Ékszert az ólba

Időnként az az érzésem, hogy gyöngyöt szórok a disznók elé, amikor úgy akarok mélyebbre evezni a gasztronómiai kreativitás óceánjában, hogy a közönség igazából csak zsíroskenyérre vágyik. Tegnap felkérést kaptam vacsora előállítására, tojásrántotta - virsli irányvonalon. Megkértek, hogy ne használjam kedvenc, ilyenkor alkalmazott fűszereimet (szójaszósz és balzsamecet) ezért próbáltam a szűkös költségvetésből a maximumot kihozni, (Vajon megpirítva a vöröshagymát, majd a sárgarépát, virslivel és kolbásszal, gyengéden oregánóval hintve - fűszertilalom végett - majd a habart tojás) de kiderült teljesen hiába. Az alkotott étel érintetlenül tornyosult a tálon, miközben csinálhattam egy új adag egyszerű tojásrántottát, vajon, megsózva. Ráadásul még le is szúrtak a virsli felhasználása miatt, azt ugyanis vízben kellett volna csak kifőzni. Minden alkotói vágyam elszáll ilyenkor.

2007. december 4., kedd

Bécsi kirándulás 1

A hétvégi bécsi kirándulásunk alig titkolt célja, a kedves ismerősök meglátogatása után a valódi, eredeti karácsonyi vásár, a 'Christkindlmarkt' felkeresése volt, a városháza előtti téren. Az egésznek nagyon jó hangulata van, kicsit olyan mint a budapesti Vörösmarty tér, csak jóval nagyobb és hangulatosabb. A téren árusok kínálják a változatosnál változatosabb portékáikat, amik jobbára a karácsony körül összpontosulnak, de nagy részük a giccs határát súrolja. Rengeteg árus járul hozzá ahhoz, hogy az éhező tömeget jóllakassa, és kellő kalóriát szolgáltasson, amivel a tél viszontagságai elviselhetőek. A városházán változatos gyerekprogramok vannak, amik jobbára kézműveskedésből állnak, de a felnőttek, és kultúrára szomjasak is találnak megfelelő elfoglaltságot az egész nap tartó, jobbára karácsonyi dalok éneklésére szakosodott kórusbemutatókon. A kicsik készíthetnek karácsonyfadíszt és egyéb ajándékokat, mindenesetre le vannak kötve , míg a szüleik kint puncsoznak a tömegben. Meglepő. hogy az italokat nem eldobható műanyagpohárban, hanem rendes festett bögrében árulják, aminek az ára benne van az italban, és sokáig maradandó emlék marad.

2007. december 3., hétfő

Egon és Dönci


Pénteken moziban voltunk. Ritka alkalmak egyike volt, általában nem szoktunk filmszínházba járni, és most is, szülőhelyünktől távol kerítettünk rá alkalmat a Hűség városában, hogy megnézzük a most megjelent magyar animációs rajzfilmet, a bejegyzés címében is szereplő Egon és Döncit. Ha a városlakók péntek esti mozilátogatási szokásából kellene levonnom következtetést a filmről, akkor eléggé lesújtó kritikát kellene megfogalmaznom annak ellenére, hogy személy szerint a film nekem nagyon tetszett. Noha kicsit késve indultunk el a moziba, és útközben rá kellett jönnöm, hogy a kb 5-6 év alatt soproni tájékozódási ismereteim jelentős erózión mentek keresztül, és emiatt oda is telefonáltunk a moziba, hogy tartsák fenn a helyünket, de kiderült erre nem volt szükség. Ugyanis az egész 250 fős teremben öten voltunk, ebből a családom három fővel (engem is beleértve) képviseltette magát, de a maradék két fő (apuka a gyerekével) az első öt perc után meggondolta magát és kiment. Szóval ritkán adatik meg az, hogy az ember személyes vetítésen vegyen részt azáltal, hogy csak ő van egy böszme nagy moziban, de ez most előfordult, és legalább nem zavartak az idióta megjegyzések, és a film alatti zabálás illúzióromboló zajai. A film mindenképpen egy jó kezdeményezés, és igényes grafikai és animátori munka, mindamellett, hogy vannak benne helyzetkomikumból adódó poénok is. A kísérőzene jó, és kellemes, a látványvilág igényes és logikus, csak gratulálni tudok az alkotóknak, és sok ilyen szép és igényes mozit kívánok nekik. Az alkotók és a film honlapja itt található.

2007. november 30., péntek

Kezdődik

Kezdődik a karácsonyi bevásárlás őrület. Ez leginkább az áruházak játékosztályain látszódik, hirtelen hatalmasra nő az alapterületük. Hiába, a felnőttek bármit kaphatnak, de a gyerekeknek elsődleges sláger a játék. A gyerek számára vett játékok remek lehetőséget nyújtanak a honi kereskedelem és a kínai fröccsöntőipar fellendítésére, de elsődleges céljuk továbbra is a háborgó lelkiismeretünk megnyugtatása, hogy nem foglalkoztunk eleget ebben az évben sem azzal a büdös kölökkel. Ilyenkor bűntudat harcol bennünk a logikummal, hisz a többi játéka is szinte gyári állapotban áll a polcokon, egyszer, ha talán foglalkozott vele, de aztán győz az előbbi, és mégis a drágább autót/babát/bármit vesszük meg, hadd lássa, hogy többre becsüljük őt, mint Pista néni, vagy Mari bácsi. A legdrágább dolgot viszont nem pénzben mérik, egyszerű lenne megvenni, mégis szinte sosem telik rá senkinek. Azt hiszem ma én is vásárolni megyek...

2007. november 29., csütörtök

Ásítás

Ásítani márpedig nem illik! Legalábbis tudni kell legyőzni az ingert, amit azért generál a szervezetünk, mert már nagyon unja azt amit éppen teszünk, és menne már onnan. Az angoltanárnőm meglehetősen háklis volt erre, így azt is elárulta, hogy az inger kezdetén egy jó nagy levegőt kell venni és elmúlik a vágy arra, hogy szánk kapuját nagyra tárjuk, és közkinccsé tegyük a tegnapi vacsoránk maradékát, a reggeli kakaós csiga farkincáját, esetleg lehetőséget adjunk arra, hogy bárki leplezetlen érdeklődéssel számolgathassa a tömött fogainkat, vagy messzemenő következtetéseket vonjon le a nyelvcsapunk vagy mandulánk állapotából. Ezért is jó, ha a szánk elé tesszük a kezünket, ha már az ingert képtelenek vagyunk elfojtani. Egy kölöknek viszont ezt elég nehéz elmagyarázni, főleg azzal az indokkal, hogy ez nem illik. Valahol azt hallottam, hogy azért alakult ki ez a takaró szokás, mert régen azt hitték az emberek, hogy az ásításkor lehetőséget adhatunk a körülöttünk ólálkodó szellemeknek, hogy testünk kapuján át belénk költözhessenek. De ha elfedjük, nem látják, hogy nyitva van az aranykapu és nem bújnak be rajta. Mellesleg teljesen jó és reális magyarázat, hisz tudhatjuk, hogy ártó lények - szellemek és boszorkányok (magam is ismerek jó párat) vannak és körülöttünk ólálkodnak. Egyik gyerek se akarja, hogy a teste szellemtanya legyen, így készségesen a szája elé kapja a kezét, ha ásít, de ha nem, elég egy cinkos összekacsintás, és egy rövid figyelmeztetés - Tudod, a szellemek! - hogy azonnal megtegye. (Van a környezetemben pár ember, aki nem tudta ezt, ez látszik is rajtuk.) Nem tud valaki egy jó magyarázatot arra, miért ne csámcsogjunk?

2007. november 28., szerda

Nők, nem nélkül

Nem nélküli nők - egy gondolatot vagy megemlékezést megér a téma, noha az egyes személyek említést sem érdemelnének. Lehet, hogy én is elkezdem az ilyen irányú lomjaimat a 'házam' elé pakolni, hogy számomra megszűnjön gond lenni? Elválik, bár az eredmény kétséges. Szóval itt nem azokról a hölgyekről lenne szó, akik nem tudnak nemet mondani - hisz ők leginkább csak népmesei szinten léteznek, avagy ők várnak az igazhitű muzulmánra a paradicsomban, mint mézszavú hurik, (de nem is a lovagokról akik azt mondják 'ni')  hanem azokról, akik, bár külsőleg jól közelítik a gerinces főemlős nősténye titulust, viselkedésük miatt nem tudok rájuk nőként gondolni. Mint tudjuk, a nő addiktív dolog. Bár mint a legjobb kábítószer, ugyanúgy tönkreteszi az életed, mégis vágysz rá, igényled. Erre már negyedszázada rá kellett jönnöm, amikor is a szervezetem rejtélyes vegyi anyagokat kezdett a vérembe üríteni, amik gyökeresen megváltoztatták az addigi életemet, é s megindítottak a romlás útján. Erre itt vannak, tökéletes ellentétként az antinők, akik legyőzik a hormongátat és a szervezet által keltett hatalmas nyomást és tökéletesen blokkolják a fajfenntartási ösztönt. Rá kellene jönni, mi a titkuk. Tökéletes fegyvert lehetne készíteni belőlük, országokat lehetne a végső romlásba taszítani azzal, hogy ejtőernyővel az éj leple alatt átdobnánk hozzájuk, ezzel kettős célt valósítva meg. Ott pánikot és összeomlást okozva, itt meg legalább fogynának. Felkérésre szívesen írok listát róluk..

2007. november 27., kedd

Kitett dolgaink

Az utóbbi időben tapasztalom, vagy csak ez is most tűnik csak fel, ahogy a zugevés is, hogy az emberek sajátos módon szabadulnak meg a dolgaiktól, a lakásukban már nélkülözhető eszközöktől. Régebben, ezeket kivitték az erdőbe, vagy teljesen elérhetetlen helyekre pakolták le úgy, hogy megfelelő ellenpontot képezhessenek a természet szépségeivel. Íme a gyönyörű, érintetlen természet, és ímhol az emberi hulladék. Nem mondom, hogy ez jó gyakorlat lenne, sőt az ilyen embert méltóképp büntetném meg, hogy egy életre ne felejtse el azt, hogy hova való a szemete, de a mostani gyakorlat sem jobb, és kevésbé szemet bántóbb. Azt tapasztalom, hogy az emberek a dolgaikat, ha már nem kell, a házuk elé, az utcára helyezik el.Az ideológiát valószínűleg meg tudom fejteni - hátha valakinek szüksége van egy szétszakadt heverőre, egy összetört polcra - ezzel még melegség is elöntheti az ember kebelét, hisz segített egy rászoruló ágrólszakadton. A heverő pedig lassan de biztosan oszlásnak indul az árokparton. A célközönség nem viszi el, hisz nem létezik olyan akinek kellene egy kibelezett, halott használati eszköz, és a lomtalanítás is messze van még, de ez már az eredeti tulajdonost nem zavarja, részéről a probléma meg lett oldva, arról nem tehet, hogy a 'jószándéka' csúfos kudarcra ítéltetett. Reggelente átlépi csak a saját mocskát, esetleg még megjegyzéseket is tesz, de ez onnantól már nem az ő gondja, ez már másvalaki problémája..

2007. november 26., hétfő

Zugevők

Új divat kezd kialakulni, vagy csak én öregszem és leszek egyre morgósabb, bár ahova eddig jártam vásárolni, ott ez a szokás újnak számít, régebben nem tapasztaltam ilyesmit. Kisgyerek koromban, amikor a nagymamámmal a falusi boltba mentünk a reggelinkhez 'járó' kifliért akkor volt, hogy a boltban már nem bírtunk magunkkal. Ilyenkor a jó nagyi a kezünkbe nyomta az aznapra rendelt kiflik úttörőjét, de a pénztárnál mindig szólt, hogy lesz még két kifli is, mert azt a gyerekek ették meg. Mostanság egyre többet látom, hogy az emberek gondtalanul falatoznak a boltban, és a szomjukat üdítőkkel oltják. Szülőként mindig arra igyekszem a saját gyerekemet rávenni (és talán sikerrel is) hogy addig nem eszünk a dolgokból, amíg ki nem fizettük őket, hiszen addig nem a miénk, és nincsen olyan vészhelyzet, hogy ez a darab bármi mentse meg az életünket azonnal. Másnak persze nincsenek ilyen skrupulusai, és az utóbbi időben egyik  boltban sem szólnak érte, hogy a z embere k megeszik fizetés előtt az árukészletet. Tudnék én jót feltételezni az emberekről, természetesen mindenki szól a pénztárnál, hogy megevett valamit, vagy ivott egy üdítőt, de akkor ki teszi a ruhák közé, meg minden oda nem illő helyre a kiürült dobozokat? Úgy érzem, mintha a propagandával ellentétben nem közelednénk, hanem egyre távolabb kerülnénk Európától. Sok kis kifli távolsággal..

2007. november 24., szombat

Véres ünnep

Régi vicc. Egy ember torkaszakadtából ordít a Vörös téren: - Menstruáció, menstruáció! - többen odamennek hozzá. - Elvtárs, talán revolúciót akartál mondani! Mire ő: Mindegy, csak a vér folyjon! - Na ennek jegyében ma egy sikeres favágáson vagyok túl. A tüzelő lassan gyűlt hűvös halomba, miközben majdnem sikerült levágnom a bal kezemről a hüvelykujjat. Útban volt, no. Szerencsére nem csaptam akkorát, így még megvan, de közelebb jutottam a felismeréshez, hogy milyen 'jó' érzés a vérzés...

2007. november 23., péntek

A nagy iWIW ötlet

Napjaink sikertörténete az iWIW és a hozzá hasonló kapcsolatépítő oldalak felfedezése. Az ember bejelölheti rajta, hogy kik a jó ismerősei, és így kapukat tud keresni és találni is más emberekhez. Ezen felbuzdulva pattant ki a fejemből a következő ötlet. Kapcsolatépítő oldal az ember ellenségei számára. Ezen bejelölhetőek és visszaigazolhatóak lehetnének azok akiket nem szeretünk, akiket legszívesebben kanál vizekben fojthatnánk meg. Lehetne közös ellenséget keresni, sőt akár barátkozni is, hiszen az ellenségem ellensége akár a barátom is lehet. Az ötlet még teljesen friss, a jogokat a legtöbbet kínálónak adom el..

Százlábúék

Tegnap egy érdekes dolgog történt meg odahaza. Jól idomított emberpéldány módján a cipőm a bejáratnál lévő cipősszekrény alatt helyeztem el, ahol más cipők is sorakoztak. Azt hittem, hogy ez a természetes, és ezzel jót cselekedtem. Gondoltam, így a lábbelim méltó társaságba kerül, nem fog unatkozni, mert beszélgethet a többi cipővel, amik ugyan nem az enyémek, de csak nem harapják le egymás fejét. Ez esetben rosszul járnék, mert egy valamirevaló pár cipőm van napi használatra, illetve van még egy báli cipőm színházra illetve saját temetésemre félretéve, és pár melóscipőm, amik régen köznapi viseletben szerepeltek, csak az idő vasfoga és a megtett súlyos méterek letörölhetetlen nyomot hagytak rajtuk, így kiszorultak a munkába járástól és megérdemelt nyugdíjaskorukat töltik, bár néha besegítenek a házkörüli munkákban. Mezítláb mégsem vághatok fát így télvíz idején. A nej hazaérkezve a munkából azonnal szóvá tette, hogy rossz helyen parkolok a cipőmmel. Először tréfásra vettem a figurát, és évődni kezdtem vele, de rá kellett jönnöm, hogy halálosan komolyan gondolja. Parázs veszekedés lett abból, hogy úgy gondolta, az az ő cipőtároló helye, bár erre semmilyen felfestés vagy egyéb jel nem utalt a sublót körül. Furcsállom a dolgot, mert ő és Marcos diktátor felesége abban mindenképpen hasonlítanak, hogy szeretik, ha cipők veszik őket körül, és ettől a bejáratunk úgy néz ki, mint egy százlábú család előszobája. Mindenütt cipők és csizmák, lábbelik és egyéb, néven nem nevezhető, női lábakon viselendő izék sorakoznak katonás rendben. Az addig normális, hogy én is gyűjtök dolgokat, mint például a számítógépek, vagy gyufák, de azokat nem a bejáratnál tárolom. Visszavonulót kellett ezért fújnom, és száműzve lettem a fal mellé. Rákóczi érezhette magát hasonlóan Rodostóban, ahol ha ő nem is, cipője biztos otthon érezhette azért magát..

2007. november 22., csütörtök

Önutálat

Önutálat - Azt hiszem ez mindenképpen hangulat kérdése, és nekem most ilyen hangulatom van. Nem szeretem éppen magam amiatt ami vagyok és ami lettem. Úgy érzem, szüleim összes hibáját és rossz tulajdonságát egyesítem egy különleges genetikai egyveleggé, egy emberi sejtselejt tömeggé, és én is csak ezeket a géneket adtam tovább az utódomnak. Hiába, szegény ember vízzel főz. Hirtelen egyetlen erényemet, vagy jó tulajdonságomat sem tudnám felsorolni, nincsenek életre szóló eredményeim, nem váltottam meg a világot így negyvenéves kor közeledtével sem. Azt hiszem értem mi az az állapot, amit Wowbagger a végtelenül meghosszabbított, oly találóan a lélek, hosszú sötét uzsonnadélutánjának nevez. Neki legalább volt egy célja, még ha utópiának is tűnt az egész, de mit mondjak én? Céltalanul sodródom csak, mint a falevél, és mindenütt lezárt ajtókba ütközöm. Pihenni kéne, aludni, száz éven át, majd újból megpróbálni...

2007. november 21., szerda

Szegény pára

Sokszor mondjuk - Szegény pára! - A véleményem szerint, amivel azon emberek tömegét képviselem, akiknek a világot nem pár szúette deszka jelenti, hanem pár csiszolt üvegdarab mögül tekintünk ki a világra és ezek hozzák el számunkra a tisztánlátást és ezzel az eligazodást a világ zűrös dolgai között, nem kellene ezt a pimasz vízgőzt ennyire sajnálni! Életünk megkeserítője ő, vagy ők, aki vagy akik fehér, lassan múló függönnyel próbálják megzavarni a látásunkat, vaksi pislogásra (és időnként kék és zöld) foltokra kényszerítve az ártatlan üvegszeműt. Mostanság egyre többször találkozom vele, és bár minden évben felbukkan ilyentájt, máris a pokolba kívánom..

2007. november 20., kedd

Elmúló varázs

A banán régen mindig a tél gyümölcse volt. Kapni sem lehetett, és nagy kegy volt, ha végre hozzájuthattunk. Szüleink mindig sorba álltak érte, majd a konyhaszekrény tetejére került a féltett kincs, egy fürtnyi haragoszöld banán képében. Gyerekként sóvárogva lestük, mikor érik már meg a helyzet és a banán is arra, hogy megehessük. Manapság ez már a múlté. Mára ott áll a gyümölcs nagy, sárga halmokban az áruházak konténereiben nyáron és télen is egyaránt. Egy újabb varázs szűnt ezzel meg lassan, és nem tudom biztosan, hogy jó-e ez így. Gyerekeink alig, unokáink már biztosan nem fogják elhinni nekünk ezt - a nagyapó biztos befüvezett, vagy túl sok lélekmelegítőt fogyasztott, és képzeleg - de lehet, hogy a klímaváltozás hatására a kiskertünkben is inkább banán terem majd kalocsai édesnemes helyett..

2007. november 19., hétfő

Névelőny

Mindig irigyeltem azokat az embereket, akiknek több nevük van. Annak idején a szüleim csak egy keresztnevet adtak, akkoriban így látták jónak, így számomra elveszett az a lehetőség, hogy dúskálhassak azon nevek között, amiket rám akasztottak, magam választhassam ki a nekem tetszőt. Igazából a mostanival nincs semmi problémám, az elmúlt 39 évben meglehetősen hozzám nőtt, mintegy levakarhatatlanul egybesültem ezzel a szóval, ami én vagyok, énségem összes pozitív és negatív tulajdonságával és hatásával együtt. Eddig ezért hátrányos helyzetűnek éreztem magam, mint rövid nevű, a többség alkotta kisebbség részeként, míg nem a tegnapi hétvége felfedte azt az előnyt, amire eddig nem is gondoltam. (A feministáknak és az érzékeny lelkű hölgyeknek a cikk itt véget is ér. A többiek, kapcsoljanak át 'spoiler' üzemmódba, és jelöljék ki a cikk utáni fehér részt.)
Szóval, mit is csinálnak a hímek, ha hólyagjuk feszítő érzésével és egy üdítően fehér, érintetlen hómezővel találkoznak? Rögtön beindul a verseny, hogy ügyességüket és rátermettségüket bizonyíthassák. A cél, a teljes monogram  kirajzolása a hóba. Nos, tudom, hogy ez nem fair, de az élet már csak ilyen, és én legalább ebben a versenyben névelőnyben vagyok.

2007. november 17., szombat

Sűrű napok

Sok embernél a hétvége jelenti a kikapcsolódást a napi robotból, nálam pont fordítva van. Hétközben foglalkozom azzal amit szeretek, és így ezen a két napon marad az igazi munka, amikor is halálra dolgozhatom magam minden egyébbel. Ezek a napok is sűrűnek ígérkeznek. Ma, mivel a feleség áruló lett, rám marad a gyerek gardírozása, házifeladat ellenőrzése, bevásárlás, főzés, villanyszerelés és favágás. Nem mintha ezeket a dolgokat amúgy a nej végezné, de legalább a gyereket nem nekem kellene felügyelnem. Nem mondom, hogy nem csinálom örömmel, de néha jó lenne egy félórára kikapcsolni és a sarokba támasztani a büdös kölköt. Ma kell főznöm holnapra is, mert vasárnap apámmal megyünk vizet szerelni a telekre, és ott nincsen semmi, csak sár és hideg. Most még víz sem lesz.. Szerencsére közel a hétfő, így végre kipihenhetem magam..

2007. november 16., péntek

Mai blog

A mai napon a blogírás elmarad. Tegnap és ma egy tanfolyamon múlatom az időt, és tegnap még sikerült írni valamit, de sikeresen elszúrtam vele az időm, így jól el is késtem, úgyhogy ma idejében el kell indulnom itthonról. A tanfolyam végeztével immár nem csak szép, ügyes és szerény leszek, hanem még okos is.. :-)

2007. november 15., csütörtök

Pár gondolat a pénzről

Ma reggel hallgattam a rádiót és a hírekben bemondták, végre ítélet született a híres Energol ügyben. Ez egy 'olajos' vállalkozás, a vád szerint több millió vagy inkább milliárd forinttal rövidítették meg az államot, azaz minket, állampolgárokat. Ezt a pénzt ugyanis az állam már előre elköltötte, és most tőlünk fogják, adózóktól beszedni. Ez viszont úgy látszik, senkit sem érdekel. A vádlottak nevetséges büntetésekkel megúszták a dolgot. Furcsa állat a pénz. Bár sok van belőle, mindenképpen védett. Míg anno, a szocializmusban a legfőbb érték az ember volt, manapság a pénz lett az. A pénz társaslény, szeret minél nagyobb csapatokat alkotni, és ez a csapat ügyesen védi a saját, illetve a közel állók érdekeit. A pénz látszólag magát bünteti, ha kevés van belőle egy helyen, de ez is csak arra irányuló törekvése, hogy össze tudjon gyűlni. Azt is régóta tudjuk, hogy a jogszolgáltatás nem egyenlő az igazságszolgáltatással, és ami idehaza ma történik, az inkább az előbbi. A pénz hat az jogrendszerünkre, és sajátosan módosítja azt. A legsúlyosabb bűncselekmények között van a pénz összegyűlését akadályozó cselekmények büntetése, ilyen például a szerzői és szomszédos jogok megsértése, ugyanakkor a összegyűlést elősegítő cselekmények (pl adócsalás) , még ha ez, fondorlatos módon történik is, nevetséges tételeket jelent. Már régóta erősödik bennem az egyetértés aziránt a gondolat iránt, hogy mégiscsak jó lenne, ha inkább megennénk a jogászokat...

2007. november 14., szerda

Takaro-do

Az élet szüntelen háború. Apró és nagyobb csaták sora, ahol területet nyerünk és adunk fel. A múltkorjában visszavonulót kellett fújnom akkor, mikor végre sikerült kiharcolnom a hosszú téli takarómat, mert egyből társbérlőt is kaptam a várva várt paplannal. Akkor hiába érveltem - amúgy miért is kellene a tényeknek és a logikus észérveknek meggyőznie egy nőt? - le lettem torkollva azzal, hogy ez így jó lesz. Az élet szerencsére engem igazolt, és az asszony kivonult megszerzett hadállásaiból egy saját takaró irányába. Ez a 'Takaro-do' azaz a takaró útja, hogy csillogtassam távolkeleti műveltségem. Ám japán kultúrám ezen fellángolás után rövid úton a hamvába holt, és tudom azt is, hogy ez csak egy csata volt a sok közül, és a háborút még korántsem nyertem meg. De jó úton haladok!

2007. november 13., kedd

Órablog

Tegnap nagy öröm ért. Sikerült megjavítanom a vekkert, ami már lassan legalább tíz éve azt a kényelmetlen feladatot látta el az életemben, hogy reggel átrángat egy szebb világból ebbe a szomorú földi purgatóriumba. Az idő visszaállításnál vettük észre, hogy nem működik, először elemhibára gyanakodtam, de a csere sem oldotta meg a helyzetet, sőt rosszabb is lett, mert már nem is mutatta az időt. Ez egy DCF-77-es vekker, a pontos időt rádióhullámok közvetítésével kapja egy atomórától, ami Frankfurt mellett, Mainflingenben található. Mivel atomórával szinkronizált, egyrészről nagyon pontos, másrészről semmi beállítási lehetőség nincs rajta, hagyományos órának nem lehet használni, ha nincs meg a rádiókapcsolat. Szétbontva az óra házát, megállapítást nyert, hogy a nyáklemez, ami a szerkezet gerincét képezi, nagyintegráltságú, felületszerelt (SMD) alkatrészek tömegét rejti, az óra és a rádióvevő integrált áramkörei egy egy fekete pötty, mint ha valam i leette volna medvecukorral az alaplemezt. A kijelzőn kívül pár hagyományos kondenzátor, és egy kvarc volt jelen. Ez utóbbi szemmel láthatóan elveszítette az egyik lábát, így a probléma világosan látszott. Kitartó kutatással sikerült lokalizálni a kvarc típusát, egy 77.5kHz-es szubminiatűr példányról van szó, amit talán egy helyen lehet kapni az országban, igaz nem drága, egy ilyen bigyó kb 300 kemény magyar forint. Ehhez ugyan kellett még venni 1400 forint értékű ballasztot, mert el kellett érni a minimális rendelés határát, illetve a kristályból is egyből kettőt rendeltem. A ballaszt hasznos, ámde hirtelen nem kellő dolgokból állt, így azok is el fognak fogyni, nem tekintem haszontalan vásárlásnak őket. Tegnap sikerült végre kicserélni, és elkönyveltem, hogy az óra véglegesen halott, ugyanis nem vette fel a pontos időt. Félreraktam, reggelig adva neki haladékot, de már öt perc múlva azt láttam, hogy kijelzője élettel teli, buzgón mutatja az idő múlását, és reggel újra a megszokott agresszív pittyegés törte meg az álmunk jegét. A műtét sikerült, a beteg felépült, bár kissé lassan tért magához az altatásból, de újra köztünk van, és ez olyan nagy öröm a számomra..

2007. november 12., hétfő

Költői kérdések

A mai terveimmel ellentétben inkább a közlekedési helyzetből fakadóan morgolódom egy kicsit. Akinek ez nem tetszik, kérem lapozzon. Holnap, ha nem kapok szívinfarktust vagy pánikrohamot miközben beérek a munkahelyemre, akkor írok egy kis könyvajánlót, vagy valamit ami végre lerántja a leplet egy nagy, nemzetközi nőösszeesküvésről, ami a férfiak totális megsemmisítésére irányul. Szóval ott kezdődik, hogy az ember munkába indul. Az úton, amin amúgy nincs ilyenkor forgalom, szokatlanul sok autó jön szembe. Lépésben jönnek, hosszú tömött sorokban. Konklúzió - lezárták a 2/A utat, és terelik a forgalmat Gödön át a régi kettes útra. Nosza, el nyugatra, majd lámpára kanyarodunk rá a főútra. Remek. Egy helyben vártam háromnegyed órát, míg végül eljöttem újra a 2/A felé (Állni ott is tudok - és ott jobb, mert közelebb van!) és ezen lassan ugyan, de biztosan végül beértem a munkahelyemre. Közben persze hallgattam a rádiót, hátha értékes információmorzsákat tudok m eg - de természetesen semmi. A kérdések itt következnek. Megértem, hogy egy helyi adó nem nyilatkozik a nem budapesti történésekről, de miért van az, hogy egy országos rádió közlekedési információi is csak arra terjednek ki, hogy nyugateurópában mennyire rossz autózni? Mert itt talán annyira jó? Ha Pesten lezárják a ILXII. kerületben a Kispacsirta és Lócitrom utca sarkát csatornaépítés miatt és és emiatt a  Lepkesóhaj utca egyirányú lesz, azt  rögtön  első helyen hozza az országos közlekedési információs forrás, de  ha  az északi régió összesen 2 db  útja bedugul, arról egy szó sem esik?  Csak eddig tart az ország?

Sertéscucc illatos füvekkel

A tegnapi gasztroblogot kiegészítendő elmondom az ebédhez készített második fogást is, ami e hangzatos nevet viseli. Igazából nem volt jobb ötletem, és az 'illatos füvek' kitételt semmiképp nem akartam kihagyni, mert olyan rusztikus hangulatot ad, amit mostanság annyira kedvelek. Szóval vettem egy adag sertéslapockát, szeletekre vágtam, kiklopfoltam, majd besóztam gyengéden. Vajon mindkét oldalát pirosra sütöttem, majd félretettem pihenni. A megmaradt pecsenyelevet édes fehérborral beforraltam, majd a húsra öntve párolni kezdtem. a húst zöldfűszerekkel - illatos füvekkel - kakukkfűvel és zsályával illettem, az elfőtt levet a borral pótoltam. Lassan dehidratálódott szervezetemet is a borral gondoztam, így a főzéshez sikerült egy üveg boglári muskotályt felhasználni. Amikor a hús megpuhulni látszott, tejszínnel behabartam, és fedő alatt készre főztem. Krumplipürével tálaltam - volna, ha van otthon krumpli, de nem volt, így maradt volna a rizs. De mivel az sem volt otthon, kínomban tarhonyát főztem, bár makarónival is igazán ízletes lett volna, főleg, ha cékla is akadt volna még, de az sem volt..

2007. november 11., vasárnap

Ha vasárnap...

Ha vasárnap, akkor almaleves. Hiába, szezonja van. Akinek van pár almafája, ilyentájt kezd szembesülni a ténnyel, hogy romlanak az almák, nagyobb ütemben, mint amúgy a normálisan fogyasztani tudná, ráadásul muslicák raja lepi el a spejzot, amiből jut a lakásba is időnként. Megoldás lehetne egy vödörnyi gekkó, de mi van akkor, ha túlszaporodnak a gyíkok? Mit hozzak a lakásba ezután? Sast? - Szóval ilyenkor az ember fia elkezd olyan ételeket főzni, amiben alma van, méghozzá sok. ilyen az almaleves, vagy az almáspite. Szerencsére utóbbiból is jó a felhozatal. Ma megpróbáltam egy kicsit feldobni az általam ismert almaleves receptet, további hozzávalókkal. A feldobás csak részben sikerült - ugyanis fent maradt. Gondoltam, hogy pürésített banánnal gazdagítom - ha a kölköknek is bejön, nekünk is jó lehet. A banán erőteljes íze, viszont elnyomja az almáét - erre a jövőben figyelnem kell, ráadásul főzés közben a pépesített banán furcsa csapadékot képez a levesben , ami - hmm - érdekes kinézetet ad a levesnek. Kicsit olyan, mint valami kémiai baleset. Szerencsére az íze jó. A hatás fokozása végett került bele még narancslikőr is. A habarás viszont elfedte a banán által az almaóceánban okozott ökológiai katasztrófát, és az egész most az udvaron hűl. Van előnye is a novemberi időjárásnak...

A kártya szabadsága

Mire jó a kártya? Nem a magyar vagy franciakártyáról van szó, amivel kikapcsolódásként el lehet szórakozni, akár egyedül, vagy éppen társaságban verve a blattot, hanem bizonyos üzletek, (fogalmazhatnánk úgy, hogy elitklubok - ahova a 'szerencsések' vásárlási jogot szerezhettek általa, és a szerencsétleneknek (mint például én is) díszkíséretet illene adni az áruforgalmazás szentélyének látogatásához.) vásárlásra jogosító papírjairól. Földi halandó ilyen irat nélkül nem léphet be ezen helyre (Passzport jeszty? Ha nem, akkor davaj!) ami felfogható bizonyos szerencsének is, mert ez azt jelenti, hogy engem mindenképpen, de az erősen vágyakozó nőneműeket is képes tartósan távol tartani. Mindaddig, míg kézen közön sikerül szerezni kölcsön egyet. Ez olyanfajta euforikus örömet szokott okozni azokban, akiknek a személyi száma páros, mintha megkapták volna Fort Knox kulcsát egy negyed órára, bár itt a javak áramlása inkább fordított irányú. Egyetlen szerencse a szerencsétlenségben az, hogyha a férfi kellően állhatatos, szabadidőt szerezhet általa. Míg az oldalborda vásárolgat, ő élhet a saját szenvedélyeinek. Drágán megváltott szabadidő ez, de mégis egy kevés az örömökből. Becsüljük meg, még ha oly sokba is kerül..

2007. november 9., péntek

Keresők


Rendszeresen olvasgatom azokat a keresőkifejezéseket, amik az oldalamra vezetik a gyanútlan látogatókat. Ezek egy része ténylegesen létező írásaimra utal, de ezek nem is érdekesek annyira. A leginkább figyelemfelkeltőek azok, amik nem köthetőek hozzám, és igazából nem is szeretném, ha ilyesmivel azonosítanának, a technika ördöge miatt viszont mégiscsak rajta vagyok a listán. Ebből pár ízelítő: Számomra még mindig abszolút toplistás a 'Tamponnal élveztem el' kifejezés, de rögtön ott található mögötte a 'Nő állat szex' és a 'Dugás kutyával' is. A képzeletbeli lista negyedik helyét a 'Hülye öreg p.csák' (Rövidítés tőlem) foglalja el. Mennyi perverz ember van!

Éhes vagyok

Éhes vagyok. De ez nem olyanfajta éhség, amit csillapíthat a világ legremekebb kakaós csigája, vagy akár az aranyló és ropogós töpörtyű, amit télvíz idején különösen szeretek, esetleg valamiféle gasztronómiai csemege, ez a lelkem éhsége. Egy barátra, egy igaz szellemi társra várok, akivel meg tudok beszélni mindent, aki mellett lehet úgy is hallgatni, hogy mindketten tudjuk, hogy mit gondol a másik, igazi, beszédes hallgatással. Rád van most nagy szükségem! Írtam neked, nem válaszoltál. Utánad kiáltottam, amikor azt sejtettem, hogy elmentél előttem, de nem fordultál hátra, bár lehet, hogy csak az érzékeim, a vágyaim játszanak különös játékot velem. Pedig tudod, ha keresel, megtalálsz. Én ott vagyok, és várok rád, amíg el nem jössz hozzám. Addig viszont egyedül ülök a szobámban, belsőmben a mardosó éhséggel, amit nem csillapíthatok, és tudom azt, hogy ebből hosszú koplalás lesz..

2007. november 8., csütörtök

Érintés

Az egyik kedvenc sorozatszereplőm szerint minden ember hazudik. Ebben lehet valami. Hazudunk éjjel és hazudunk este. Hazudunk azért, hogy jobb pozíciót harcoljunk ki magunknak, és csak úgy megszokásból is. Nekem nem kenyerem ez, de arra jöttem rá, hogy, bár gyűlölöm, én is szoktam hazudni. Leginkább magamnak. Azt beszélem be magamnak, hogy vannak jó barátaim, mert amit kommunikálok velük, abból ezt lehet leszűrni. De sokszor ez nincs így. Ha a száj át tud verni, a test attól még őszinte. Szerencsére kevesek kiváltsága még az, hogy a testükkel is be tudjanak csapni, de gondolom ez is változni fog. Érints meg egy barátot, és kiderül, tényleg a barátod-e. Apró kis jelek ezek, ösztönösek, nehezen leplezhetőek. Ha elhúzódik, összerezzen, szándékai kétségesek. Az érintés nem hazudik. Még. Szerencsére...

2007. november 7., szerda

Macska vagyok

Rájöttem, hogy macska vagyok. Nem abban az értelemben, hogy kiszőrösödtem, éjszaka egerekre vadászom, vagy ülve nyalogatom a saját hátsómat. Örülök, hogy a lábujjaimról le tudom vágni a körmöt, nemhogy ilyen akrobatikus mutatványokat végezzek. A bütykeim amúgy is majdnem két méterre vannak a fejem búbjától, és ebben a korban olyan nehéz már az embernek úgy összehajtogatni magát mint a colstok. Nem is abban az értelemben, ahogy Nacume Szoszeki leírta volt a könyvében - ott ráadásul az említett állat, emlékeim szerint gyászos véget ér - egy hordó rizsborba fullad bele. Bár mondhatnánk, hogy ez szép halál, de én sem ezzel, sem nagy költőnkkel nem értek egyet a halálom helyszínének a megválasztásában, tehát se nem alkohol, se nem egy harctéri vizesárok, inkább maradjon az ágy párnák között, esetleg gyöngéden ölelő női karok között, ha lehet kérni. Ott tartottam, hogy macska lennék. Úgy érzem, tulajdonságaimban mindenképpen - szeretek kényelmesen pihenni a kandalló előtt, a legtöbb dolog a hangulatomtól függ, és amúgy is valahogy közelebb állnak a szívemhez a minitigrisek, mint a szelíd farkasok. Szeretem az egyéniségüket, és magam is igyekszem az lenni, szeretem a tejtermékeket is. Azt megígérhetem, hogy egeret nem fogok a pincétekben, de ha éjszaka a tetőn találtok, ne csodálkozzatok! :-)

2007. november 6., kedd

Mese a barátságról

Tegnapi nap az utódomnak fogalmazás órára az alábbi házifeladatot adták fel. Egy mesét kellett elolvasnia, majd saját szavaival elmondani, ami a kutya és az ember barátságáról szólt. Röviden annak, aki nem ismerné: Élt az erdőben a kutya, aki igaz barátot keresett magának. Sorra látogatta az állatokat, először a farkast, de a farkas félt a medvétől, így nem maradt vele, hanem továbbment a medvéhez, de benne is bujkált a félelem az oroszlántól, így az eb továbbállt az oroszlánhoz, majd végül, hasonló okok miatt az embernél kötött ki. Ez a mese lényege, és bár egy gyerek biztosan másképp fogja ezt fel, vagy az iskolában másképp magyarázzák a tanárok, én úgy vélem, hogy eléggé álságos ez a történet. Szerencse, hogy a kutyáknak nincs megfelelő jogi képviselőjük, mert akkor precedensértékű pert kezdeményezhetnének ellenünk a jó hírnév megsértése miatt valamelyik független bíróságon. Amúgy ez a baj velünk emberekkel. Nem értékeljük az igaz barátságot, haszonelvűnek és szolgalelkűnek nyilvánítjuk azt, aki a társunkként szegődik, fel sem tudjuk azt tételezni, hogy nem önző egyéni érdekből történnek a dolgok úgy, ahogy megesnek. Nem is barát kell nekünk, hanem egy hűséges talpnyaló beosztott. A jó barátot nem is érdemeljük meg...

2007. november 5., hétfő

Csodaház

Végre eljött az idő, és tegnap, hosszas vajúdás után elkészült és áll a nagy mű, a csodaház. Elkészítésével több mint két hónapos munkának lett vége, és ezáltal a teraszunkon található permanens rendetlenség is megszűnt. A mű:
A szomszédom megint segített, vele megerősített csapatunk az ünnepből bő két napot áldozott arra, hogy elkészülhessen, így a márványtáblán, mely fennen hirdeti a dicsőségünk az ő neve az első helyen áll, és személyesen fogom bearanyozni. Jó, hogy léteznek még ennyire önzetlen emberek! A dolog akár itt véget is érhetne - A mű elkészült, az alkotó pihen. De a történetben szereplő alkotónak valószínűleg nem volt felesége, akiben azonnal felébred a kisördög, ha fél órára munka nélkül hagyja a férjet, így azonnal elkezdett peregni a lelki szemei előtt, a lista, amit azonnal, frissibe még el kell végezni. Mert ugye kellenek polcok, kell kerti út, mellé világítás, a faházon belül áram, és világítás. Nekem rögtön Jörg Jörgensen svéd váltókezelő jutott eszembe, amikor a Stockholm-Göteborg gyorsvonat elvitte mindkét kezét és lábát, de ezt inkább nem fejtem/fejtettem ki részletesebben. A munkát azért megtagadtam, elvégre fél nap pihenés nekem is jár a négynapos ünnepből, és bár rendben, hogy el akar tenni láb alól, de legalább ne ilyen látványosan tegye...

2007. november 4., vasárnap

Ételblog

A házépítés körüli hercehurca elvette egy kicsit a kedvem (és az időm is) a gasztronómia körüljárásától a hétvégén, így a nagy főzés-hadjárat is leredukálódott némi gyors reggeli leveskészítésre, amit életem párja fejezett be, mármint a másodikat ő készítette a leveshez. Első nap almaleves készült, második napon parasztkrumplileves. Ez utóbbi mára is kitartott, így a mai ebédünk gerincét is ez képzi. Mivel a reggeli házbefejező teendők elvitték az időt a főzéstől, így délben kezdtem el mindazt, amit tisztességes háztartásokban akkor kezdenek elfogyasztani. A mai menü a tegnapról maradt leves és sült oldalas, hagymás törtkrumplival, tegnapelőttről maradt paprika- és paradicsomsalátával (Úgyis az volt vele a probléma, hogy az ízek nem értek össze igazán - na erre a hűtőben egy napig bőven volt ideje.) és délutánra, mivel vendéget várunk, bekevertem két adag palacsintatésztát. Elméletileg buktára gondoltam, de az macerásabb a jelenlegi állapotomban, mint ez , ráadásul utóbbi a közös töltekezés (mármint a palacsinta meg-, majd gyomrokba töltése) miatt közösségi ételnek is tekinthető..

2007. november 3., szombat

Gondolatok egy faház körül

Végre elkezdtük építeni a faházat, amit lassan két hónapja festünk. Ezzel kapcsolatban számomra az derült ki, hogy az ember a pénzéért sosem azt kapja, ami a szép áruházi katalóguslapról csodálkozik ránk. Ha a naiv emberek azt hinnék, hogy természetesen jobbat, akkor ki kell igazítanom, lehet, hogy a világ bármelyik pontján ez így lehetne, e kicsiny, Kárpátoktól kerített országban biztos nem így van. A cég, amely magyar cég, állítólag csak nyugatra szállít ezekből a házakból, megszánta az éhes 'keleti' vásárlóit és pár morzsát hullatott nekik, így idehaza is kapható a csoda. Na ezzel kapcsolatban pár gondolatom támadt:
- Rendben, hogy nyugatra szállít, de ott meg sem próbálják összerakni, hanem fűtenek vele. Ez kissé pazarlásnak tűnhet, de tűzifának valóban kiváló, gyalult deszka.
- Semmilyen leírást nem adtak hozzá, a netről kellett letölteni hozzá valamit. Ez is rendben, de mi van, akinél nincsen net?
- Az anyagminőség valóban csapnivaló. Göcsörtös, görbe, szálkás, félig gyalult, repedt deszkák tömkelege. Elméletileg darabra át kellett volna vennünk, de az lehetetlen volt, így hiányos is. Volt olyan amiből néggyel több volt, volt amiből hattal kevesebb.
- Bónuszkérdés: Egy kilenc négyzetméteres tetőre, hogy lehet feltenni nyolc négyzetméter kátránypapírt átlapolásokkal? - Elárulom a megfejtést - sehogy! Ugyanis a csomagolási jegyzéken szereplő tíz méteres guriga helyett egy nyolcméteres volt becsomagolva. Az már csak a hab a tortán, hogy az eredetileg erre szánt 10m2 is kevés, mert nem biztosítható belőle a gyárilag kért átlapolás.
Ezek után erősen csodálkozom azon, hogy mit csinál egy külhoni vásárló, miután leszállították hozzá ezt a 'minőségi terméket'? Vagy lehet, hogy a hulladékot csak nekünk szánták? Reklamálni természetesen fogunk, csak ezzel egy kicsit nehezebb, mert nem lehet úgy visszavinni, mint egy tévét, vagy videót. Szerencse, hogy tíz év múlva ezek a gondok - ha még áll a ház, és élünk mi is, csak kellemes emlékek maradnak - mint a katonaság...
Update: A hiányzó kátránypapírt a forgalmazó Bricostore pótolta. Ajándékba kaptunk egy teljes tekercset, és még elnézést is kértek. Le a kalappal előttük!

2007. október 31., szerda

Elvárások

A tegnapi bejegyzésemmel kapcsolatban kaptam meg a szememre a hányást, hogy az velem a baj, hogy elvárásaim vannak. Úgy gondolom, hogy ez önmagában még nem lenne baj, hiszen a véleményem szerint elvárásai mindenkinek vannak. Aki azt mondja, hogy nincsenek, az önámító, magát próbálja meg becsapni, vagy ha tudatosan csinálja, akkor másokat. Az elvárások - vagy úgy is mondhatnám, hogy a megfogalmazott minimum a kapcsolatteremtésben az a küszöb lehet, ahonnan valaki hirtelen szimpatikussá válik számunkra, akivel elbeszélgetünk, és nem fordítunk sértetten hátat, vagy nem kezdünk éppen öles léptekkel menekülni tőle.  Úgy vélem, az én minimumom egyszerű és betartható, de mégis sokan áthullanak ezen a rostán manapság. Ez az őszinteség. Ez számomra nem azt jelenti, hogy a másiknak mindent el kell mondania magáról, mert hisz titkai mindenkinek lehetnek, illetve, ha nem is titkok azok a dolgok, de vannak olyanok is, amik nem tartoznak bárkire, lényünk bizonyos dara bjait ne m kell feltétlenül másokra aggatnunk, vagy az orrukra kötnünk. Apró, de lényegi különbség tehát a mindent mondjon el magáról helyett, az, hogy amit elmond magáról az igaz legyen. (Ide tartozik egy aprócska kitétel - az, amit másoknak mond rólam. Ha véleménye van, ami engem (is) érint, azt szeretem elsődleges forrásból megtudni - tőle.) Ő dönt, hogy mit ad, de az úgy legyen ahogy van, ne kelljen benne csalódnom, mert azt rosszul viselem..

2007. október 30., kedd

Kétarcúak

Két vagy többarcú világban élünk. A legtöbb ember a saját belső lényét titkolja a külvilág előtt, kifelé mást mutat, mint amilyen ő valójában. Ez az olyan embereknek, akik igyekeznek őszinték maradni minden helyzetben, szenvedést okoz, mint ahogy én is rosszul viselem. Őszinteségem abból fakad, hogy öregszem, és talán hülyülök is, azon kívül sosem bírtam az őszinteség hiányából fakadó többletadminisztrációt, azt, hogy állandóan nyilván kell tartani, hogy kinek mit mondtunk, hogy ne keveredjünk ellentmondásba magunkkal. Az, hogy másokról kiderül az, hogy álarcot (vagy álarcot?) viselnek azt jelzi, hogy még nekik sem megy a dolog igazán, hisz jól láthatóan, időről időre lebuknak. De nem tanulnak ebből, felveszik a földre hullott álarcot, leporolják, és megy minden a régiben tovább. Keresem valaki társaságát. Egyre inkább az az érzésem, hogy ő sem a valódi arcát mutatja felém. A baj az, hogy az álarcát jobban szeretem...

2007. október 29., hétfő

Időn túli lények

Nővel időre elindulni valahova képtelenség. Ez egy axióma. Ez nap mint nap bebizonyosodik számomra abban, hogyha azt szeretném, hogy ő ne késse le a saját vonatát, amivel dolgozni megy, akkor 'ustorral' kell hajtanom. Mert mindig lesz valami, amit még hirtelen meg kell tenni, ami ugyan tökéletesen elvan addig, amikor nem kerget minket a tatár képében tetszelgő idő, amikor nyugodtan meg lehet tenni. De nem, azt akkor és ott, kell megoldani, félretéve a sürgetést és a kérést, hisz ott van az adott dolog - és bántja a szemét. A nők ezért gondolom, hogy időn túl élnek, valami furcsa kapcsolatban állnak az idő értelmezésével. A nő és a pontosság két, egymást kölcsönösen kizáró fogalom, egy anomália. (Összeesküvés-elméleteket kedvelők figyelmébe - A(NO)MÁLIA - Ha a szóból kivesszük a 'NO' szótagot, ami tulajdonképpen a NŐ szó ékezet nélkül írt alakja, akkor egy női nevet - Amália - kapunk!! Ez nem lehet véletlen!!)

2007. október 28., vasárnap

Ételblog

Az időjárás rosszra fordultával gasztronómiai kisérletezőkedvem is a sötétség homályába vész. Ezért ma almaleves és paprikás csirkefutómű lesz galuskával. A combokhoz még pénteken jutottam hozzá, az eladó elszámolhatta magát, mert bár hat darabot kértem, mire hazaértem, hét lett belőle. Persze a csirke felsőcombok is szaporodhattak útközben, de ez kevéssé valószínű, illetve a hozzájuk intézett ilyenirányú kérdésre nem válaszoltak, sőt szemérmes hallgatásba burkolóztak. Így valószínűsítem, hogy mégis az elszámolás esete forog fenn. Az elkészítésük jó alkalmat teremt arra, hogy a vasárnapi ebéden kívül, a héten itthon maradók asztalára is kerülhessen belőle, mint feltét. Ebből az alkalomból hétfőn sóskát fogok készíteni. Ennyire előre szinte még sohasem terveztem, de valahol el kell kezdeni ezt is...

2007. október 27., szombat

Erózió

Erózió - A víz talajpusztító munkája. Ilyen egyszerű magyarázata van bizonyos szavaknak. Úgy érzem, nem csak a víz tesz ilyet a talajjal, hanem emberi kapcsolataink is hasonló eróziót szenvednek el. Az idő lemossa rólunk a közös dolgaink földjét, azt az anyagot, mely összeköt minket és megteremti a kapcsolatot közöttünk. Emberekkel, akikkel valaha jó viszonyban voltunk, és egy időre nem gondoskodtunk barátságunk talajának közös ápolásáról, mint a tarra vágott és úgy hagyott hegyoldalak, úgy veszítettük el a kapcsot, amely összekötött bennünket, és most nagyon nehéz, talán lehetetlen is, (vagy csak már felesleges?) újra megpróbálni televényt helyezni a csupasz kőgerincekre. Kilátástalan, sziszifuszi munka cipelni a sarat két kis vederben, miközben a víz hangos zubogással a lábunk előtt viszi el munkánk maradékát..

2007. október 25., csütörtök

Közlekedés új utakon

Végre megnyitották az M3/2B (Majdani M0) csomópontot, ami kerek egy hónapig zárva volt építési munkák miatt, ezzel jelentős fennakadásokat okozva a közlekedésben, és hosszú órákkal rövidítve meg az erre járó autósok átlagéletkorát, az elszenvedett stressz miatt. Már volt alkalmam arra közlekedni, és megdöbbentett az, hogy látszólag az egyhavi munka teljesen felesleges volt, ugyanis a forgalom a régi nyomvonalon halad. A lezáráskor volt szerencsém írni egy levelet a Közútkezelőnek (Amire jó magyar szokás szerint egy sor választ sem kaptam.) amiben leírtam, hogy technológiailag helytelennek tartom a munkavégzést, és a lezárások sorrendjét. Gondolom megvan rá a jó indok, hogy egy ilyen levélre ne válaszoljanak. Olyan emberek, akik évekig tanultak (Na jó, a látottakból inkább az következik, hogy valahol ittak, és volt egy emberük, aki eljárt helyettük vizsgázni. Pl Nem először követik el azt a hibát, hogy a terelésről csak ott tudósítanak, ahol már nem lehet másfelé menni. Miért nem lehet erről egy  választási lehetőség előtt értesülni, amikor még lehet másfele menni?) egy szakmát, pont egy civil levelére ismerik el, hogy tévedtek? Nos ez teljesen kizárt. Bár tudom, hogy nem olvassák ezt a fórumot, de szívesen vitatkoznék valakivel erről, aki észérvekkel meg tud győzni, hogy tévedek. Miért nem lehetett egy forgalomszámlálást végezni arról, hogy hányan veszik igénybe az említett utat, illetve, amikor megtörtént a lezárás, akkor miért nem segítettek a közlekedésben? Úgy tűnik, hogy az M3-as autópályát fenntartó cég képes lett volna érdemben lépni, ha felkérés érkezik hozzá, mint ahogy ez elmaradt. Így, a lezárás miatt továbbsodródó autókat az Autópálya Zrt emberei a matricahasználat elmulasztása miatt még meg is büntették. (Persze, jogosan, bár ebben az esetben lehettek volna elnézőbbek is.) Így jártak, ez Magyarország, ma az Úr 2007-es évében. (Mielőtt valaki elkezdene Gyurcsányozni, szerintem ez nem a kormány hibája, ezek a dolgok politikától függetlenek.)

2007. október 24., szerda

Teaidők

Ahogy jönnek a hidegebb idők, úgy kerül egyre jobban előtérbe nálam a tea. Ezt az aranyló sárga italt inkább telente fogyasztom, akkor viszont egyre gyakrabban, ami azért furcsa, hiszen fűtött szobában ülök, tehát elméletileg nem kellene, hogy a külső hőmérséklet befolyásoljon, és mégis. Régebben, amíg anyámnál laktunk, a tea a betegségek itala volt, szinte csak akkor főztük, ha valaki nem volt éppen jól. Anyám mindig el szokta volt mesélni azt, hogy egyszer az öcsém betoppant a konyhába és megkérdezte anyámat, hogy mit csinál? - Teát főzök. - felelte ő. Miért, ki beteg? - jött rá a kérdés. Változnak a szokásaink, azt hiszem öregszünk. Ma már mindenféle alkalomra, csupán az íze, vagy a felfrissülés utáni vágy kedvéért fogyasztjuk, és szerencsénkre rengeteg fajtát lehet kapni belőle. Egy jó csésze tea illata és íze mindig új reményekkel tölti fel a napunk hátralévő részét. Egészségünkre!

2007. október 23., kedd

A hétvége mérlege

Lassan túl vagyok a háromnapos hétvégén, ideje mérleget vonnom ebből. Elmúlt egy buli, amiről vegyes érzelmeim vannak. Sikerült megsérteni embereket, bár én nem éreztem egyáltalán sértőnek azt, amit, sikerült jót főznöm, ami a nyakamon maradt, sikerült félreértenem valakit, amivel tökéletesen hülyét csináltam magamból, és még szégyellem is miatta magam. Tegnap újra nagyot dolgoztam, most tele vagyok izom és a történtek miatt lelki fájdalommal is, és most meg zuhog az eső, noha erre a napra is mást terveztem. Összességébe véve eléggé rossz hétvége volt a mostani. De talán szükség van ezekre is, hogy értékelhessem azokat, amik jól sikerülnek..

Bableves

Hozzávalók: szárazbab (amit előző este be kell áztatni, hogy jól megszívja magát.) leveszöldség, egy kisebb füstölt csülök,egy darab kolbász, a rántáshoz olaj, liszt és vöröshagyma, fűszerek: pirospaprika, só, bors, babérlevél. Az előző napi tevékenységek, a bab beáztatása, illetve a csülök megfőzése. A húst annyi vízben főzzük, hogy ellepje, a főzővizébe kevés sót, egész feketeborsot és babérlevelet teszünk. Ha kész, a vízből kivesszük és hideg helyen pihentetjük. A főzővizet nagy becsben tartjuk, kiönteni Isten ellen való vétek, hisz másnap ez a lé képezi majd a bableves alapját. Ha nem használjuk fel az összeset, érdemes lefagyasztani a mélyhűtőben, mert remek alap későbbi levesekhez. A babot főzni kezdjük a csülök vizében (Ha úgy vesszük, akkor ez egyfajta lábvíz. Na jó, de milyen!) majd bezöldségeljük, fűszerezzük ízlés szerint, teszünk bele darabokra vágott kolbászt is, épp csak az ízélmény fokozásáért, majd kevés pirospaprikát szórunk bele. Ha puha a zöldség és a bab, vöröshagymát olajon megdinsztelünk és lisztet szórva rá, világos rántást készítünk. Ezzel a levest berántjuk, beletesszük a hideg (esetleg kockára vágott) csülköt és készre főzzük. Jó étvágyat!

2007. október 20., szombat

Szélmalomharc

Mióta mint vásárló, öntudatra ébredtem egyre gyakrabban állok ki a jogaimért és a többség jogaiért is. Valahogy a kötelességemnek érzem azt, hogy szóljak valamiért, ami mellett a csendes többség elmegy, esetleg csak magában puffog egy kicsit, vagy legyint, hogy 'Ááá, egy fecske nem csinál nyarat, meg úgysem fog történni semmi!' Lehet, hogy tényleg nem fog, de úgy érzem akkor is szólni kell. Tudja meg az, akire tartozik, hogy hanyag munkát végzett, és ha egyre többen szólnak, akkor előbb utóbb történni fog valami. Mert történnie kell. Ez egy kicsit olyan, mint a lottó. Ha nem lottózol, nem is nyerhetsz. (Igazából matematikai esélyben csak a nem vásárlás és az egy szelvény vétele között van nagy különbség, a többi szinte elhanyagolható, és ennyi pénzt, amit 1 szelvényre el kell költeni, sokkal egészségtelenebbül is el lehet költeni, de ez most mellékszál.)  Ezért, kedves Feleim, ne menjetek el becsukott szemmel valami miatt, ami nem tetszik, bátran emeljétek fel a szavatokat az illetékes fórumokon az igazatokért!

2007. október 19., péntek

Bulizöngék

Szeretem a bulikat. Ennél már csak egy jobb van, a jó buli. A mulatságot lehet többféleképpen is szeretni, elmenni is jó, de szervezni is. A mostani hétvégére is jut egy, egy olyan, amit én szervezek. Egy rendezvényre több dolgot érdemes biztosítani, a legfontosabb talán a társaság és a jó idő.  Utóbbiból sajnos hiány lesz, így az előbbi feltétel sem teljesülhet, legalábbis úgy néz ki. A muri hagyományosnak mondható, egy évben kétszer rendezem meg, és egy alig titkolt célja egy kis munka, (amit nem tudok elvégezni egyedül - még legalább egy, jó erőben lévő férfiember szükséges hozzá. A munka kb 15 perc.)  és sok szórakozás. Az ételt én állom, az italt mindenki hozza, és azt, amit inna. Alkoholistáknak alkohol, absztinenseknek gyümölcslé. Sajnos az ilyen alkalmakra hívott vendégseregre sem lehet számítani. Vannak akik megígérik és eljönnek - ők a legjobbak!, vannak akik megígérik és nem jönnek el - ez a másik véglet. Ennél csak két rosszabb van - aki nem mondja, hogy nem jön, és mégiscsak eljön, illetve, aki nem mond semmit, és az utolsó pillanatban dönt. Sajnos ilyen emberrel is van kapcsolatom. A mostani buli sajnos haldoklik! Az emberek sorra mondják le, van akinek nincs kedve, van aki családi okot talált magának, és vannak akik még mindig nem tudják. A kaját ma meg kellene vennem, mert babgulyást akartam főzni és a babot be kell áztatnom. Szóval lesz ami lesz! Lehet, hogy több buli viszont nem lesz. Sokkal egyszerűbb megkérnem egy olyan embert, aki biztosan eljön és segít, mint könyörögjek olyan embereknek, hogy hadd láthassam vendégül őket, és cserébe ők úgy érzik, hogy szívességet tesznek nekem azzal, hogy megjelennek..

2007. október 18., csütörtök

Őszinteség

Az őszinteség olyan keserű pirula amit sokan vonakodnak, épp az íze miatt beszedni. Szeretem ezt a keserűséget. Illetve túlzás, hogy szeretem, a gyógyszer bevétele utáni javulást illetve a jót szeretem inkább, azt, hogy helyreáll a háborgás, és tudhatom, hogy kivel hányadán állok. (Lehet, hogy ez azzal függ össze, hogy a tonikot is szeretem? - Az őszinte emberek szeretik a tonikot - Ez egy remek újabb téma, amit alkalomadtán kifejtek, csak félek tőle, hogy el fogom felejteni.) Más nem szereti a pillanatnyi fájdalmat, azt, hogy egy kicsit rossznak kell először lenni, hogy utána jó lehessen, hogy ne kergessenek az emberek hiú ábrándokat. De úgy látszik, az ők szeretik kergetni őket, és ezek arra valók, hogy hajkurásszuk. Nagyon vártam egy levelet. Valakivel eddig egyoldalú kapcsolatban álltam, ami azt jelentette, hogy én írtam neki, ő meg, bár elmondása szerint olvasta a leveleim, nem válaszolt. Ha kérdeztem, arra sem. Tegnap az az öröm ért, hogy levél érkezett tőle, bár örömömbe rögtön üröm is vegyült, ugyanis kérése lett volna, szívességet szeretett volna. Nem tudom, hányadán állok az emberekkel, ha csak akkor jutok az eszükbe, ha kell nekik valami. Akkor már jobb az a kis keserűség az elején...

2007. október 17., szerda

Párnacsata

A mindennapi életünk folyamatos harc, főleg, ha nőkkel élünk együtt. A nők generálják a konfliktust, sőt, egész lényük egy merő, két lábon járó, problémára utaló hajlam. Terminátoros hasonlattal élve, élő szövet egy halom gondon. Férfiemberek összezördülés nélkül elvannak egymás mellett, miután egyszer tisztázták a játékszabályokat, de ha egy nő felbukkan, rögtön viharfellegek kezdenek gyűlni a szoba sarkaiban. Nem hiába a trójai háború is egy nő miatt tört ki. Szóval a háborúk és csaták. Tegnap egy csatát nyertem! Igaz előtte jelentős területeket vesztettem el, de egy valamire való csata nincsen áldozatok nélkül, és a közös ágy mindig bőséges alkalmat teremt a hadakozásra. Szeretek magasan aludni. Ugyan Göd nem Kékestető és nem is a Himalája, de ezt remekül ellensúlyozza az egy nagy és két kispárna. A nej, mikor megismertem még egy szál rongyon, laposan aludt, mert állítólag így szokta meg. Ellenálltam jobbító szándékának amivel az egészségem megóvására törekedett azáltal, hogy elveszi a párnáimat, így azóta ő is egy nagy és egy kispárnán alszik. Igaz, a párnát kezdetben tőlem szerezte be, de rájött arra, hogy gátlástalanul visszaveszem, mihelyst rájövök, hogy nála van. És nagyon gyorsan rájövök, ugyanis nem alszom kényelmesen. A téli zegernye eljövetelével a régóta óhajtott álmomat váltotta valóra, hogy végre megkaphattam a hosszú takarómat, igaz, (Itt vesztettem el a csatát) ő is alámászott, mondván elég nekünk egy is. Szerintem nem, mert állandóan egymásról húzgáljuk le, hiába akkora amekkora. Ezzel együtt megfosztott szeretett egyik kispárnámtól, hogy aludjak így, hisz ő is így teszi. Könyörögtem, hogy kérem vissza, hisz már megszoktam, és nem esik jól nélküle a pihenés, de csak a mismás, a terelés, és a szabadkozás lett a válaszom minderre, míg végül elő nem rántottam egy huzat nélküli párnát a szekrényből, hogy addig jó lesz ez is. Erre rögtön került rá huzat, az addig megoldhatatlan problémák azonnal rendeződtek, és helyreállt a status quo. Most megerősített határvédelem van, éberségem nem szunnyadhat, mert csapataink még harcban állnak...

2007. október 16., kedd

Lélekbor

Tegnap újra módom volt belekóstolni a mezőgazdasági munka (egészen pontosan a borászat) által nyújtott derékszakasztó foglalatosságokba, mint segéderő. Apámék szőlőt vásároltak, mert a megtermelt pár láda gyümölcsből és a vásároltból maguk készítenek maguknak vörösbort. Megtermelni sem egyszerű a szőlőt, metszeni kell, amikor ébred a természet, kapálni, és rendszeresen permetezni. Ez egy kisbirtok esetén se egyszerű, de ők így nőttek fel, ez az életük és a hobbijuk is. Személyes tragédiám, hogy nem igazán szeretem a hegy - jelen esetben a kert - levét. A száraz vörösbortól ég a gyomrom, így csak az értő közönség által megvetett édes és félédes borokat tudom nagy mennyiségű, utólagos szódabikarbóna bevitel nélkül fogyasztani. Ha pusztán a gazdaságosságát nézzük, akkor a saját bor készítés egyike a sok, gazdaságtalan tevékenységnek. A munka, a ráfordított anyag, a rengeteg idő - szóval egyszerűbb lenne a boltban megvenni azt a pár üveget, ami elfogy. És még is! A saját bor sokkal jobb mint az üveges. Nem csak a szőlő van benne maradéktalanul, hanem a munkájuk, a szívük és a lelkük. Ezért felejthetetlen ízű, még ha kicsit fanyar is nekem..

2007. október 15., hétfő

Köszönés - Tisztelet vagy megszokás

Régóta foglalkoztat ez a kérdés, és valószínűleg nem is fogom a közeljövőben megoldani, de azért a kollektív tudatalattira bízom, hátha sikerül valami előrehaladásra szert tenni ezáltal. Én még olyan környezetben szocializálódtam, ahol mára már idejétmúltan azt tanítotték, hogy nőnek illik 'Kezicsókolomot' köszönni, és a tegezést is illik rá hagyni, tehát a pertut neki kell kezdeményezni. A mai világban a népesség egyik fele vadul tegez mindenkit, a másik fele ragaszkodik az idealista elképzeléséhez. Ahogy kinéz, én a másik táborhoz tartozom, bár a bástyáim és védvonalaim gyengülni látszanak, és ha valaki el tudná mondani, hogy mi alapján válasszak köszönést, igazán hálás lennék. Szeretném a tiszteletemet kifejezni úgy, hogy a másik ne érezze magát rosszul tőle, hogy az üdvözlés tisztelet legyen, ne megszokás..

2007. október 14., vasárnap

Szombat

Elhatároztam, hogy a hétvégeken, a szokásos egyébirányú szenvedéseimen kívül, megpróbálok egy kicsit a gasztronómiának is áldozni. A hétvégék úgyis azok a napok, amikor gasztronómiai kreativitásomat kiélhetem. Tegnap egy konferencián voltam, amit egy élelmiszeripari iskola kollégiumában tartottak meg. A hely nem hazudtolta meg önmagát, így az ebéd, ízvilág tekintetében, és tálalás szempontjából is igen jó volt. Kicsit levett belőle, az ős-szocialista időket idéző, igazi, hamisítatlan menzai étkészlet, de mindenhol kell lennie valami ellenpontnak. A menü hideg gyümölcsleves volt, ízlésesen tejszínhabbal és egy levélke mentával, a második Mogyorós rizs (Ezt egy homokozóformával tálalták ki, nagyon ízlésesen), egy szelet sertéshús, pikáns öntettel, egy szelet grillezett cukkíni és egy kevés őszibarack csatni. Ez utóbbiban nem vagyok biztos, bár mindenképpen barackból volt, nem tudom, hogy megütötte-e a csatni definícióját, de mindenesetre az egész összeállítás meglehetősen finom volt, és dekoratív. Ha ilyesmit esznek a diákok minden nap, akkor kezdem sajnálni, hogy nem ide jártam annak idején...

2007. október 12., péntek

Keserédes avagy örömök és ürömök

A mai napom egy rendkívül vegyes nap lesz örömök és ürömök szempontjából. Egy nap mindkettőből állhat, igazán persze az lenne a jó, ha csak az első lenne, de a második kiküszöbölhetetlen. Minden az arányokon múlik. Ma nem megyek dolgozni - helyette egy konferenciát látogatok meg Budapesten. A rendezvény kétnapos, így holnap is lesz benne részem. A téma izgalmas, ez mindenképp pozitív eseménynek ígérkezik. Valószínűleg találkozhatom olyan emberekkel, akiket ismerek - ez is jó, és ha sűrűn jár ilyen rendezvényekre az ember, akkor egyre gyakrabban elő is fordul. A rossz csak ezután kezdődik - a nej bejelentette, hogy el akar jönni velem vásárolni. Csapás csapás hátán!! Nővel vásárolni menni - egyike a bibliai csapásoknak, közvetlenül a sáskajárás után. '..és akkor elsötétülend az ég, a folyók színe vérveressé változa, majd az asszonyok bejelenték, hogy veled menék el az vásárba..' ez az a pillanat, amikor az ember a feladáson gondolkodik. Ahelyett, hogy nyugodtan és kellő gyorsasággal megvehetném a szükséges dolgokat, véget nem érő érveket kell hallgatnom két, teljesen érdektelen és egyforma tarka rongy előnyeiről és hátrányairól. Ilyenkor tűnik reális választási lehetőségnek a cölibátus...

2007. október 11., csütörtök

Zsírblog avagy óda a töpörtyűhöz..

Sebes lábakkal közeledik a tél! Ezt onnan is érezhetem, hogy a nyári hónapokban méltatlanul mellőzött ételek újra az étlapra kerülnek. Az ősz a zsírtartalékok felhalmozásának utolsó lehetősége az állatvilágban, és amit ma meg lehet enni, azt meg is kell, ugyanis ha én nem , akkor megeszi más, és minden gramm zsír az életet jelentheti akkor, ha már nem lesz mit enni. Na ez a veszély engem nem fenyeget egyelőre és nem is szeretném, ha ilyen gondjaim lennének, de ki tudja, mit hoz a holnap. A természetes érdeklődésem újra a zsírfélék felé fordult, amik trónján egyértelműen a töpörtyű áll. Ó, az az Istenáldotta töpörtyű! Még az átkosban mellőzött étel voltál, a melósok eledele, az árad ehhez mérten volt alacsony. Barátaiddal, a húsos szalonnákkal, az ebek élelmezését gazdagítottad (Egyszer a Böszörményi úti közértben (Budapest, XII. kerület - előkelő környék!), amikor 20 dkg főtt, füstölt, császárszalonnát kértem (Császárszalonna - Az ambrózia után az Istenek eledele lehet az Olympuson.) az eladó megkérdezte, hogy - Ugye a kutyának viszem? - Amikor azt mondtam, hogy magam szeretném megenni, úgy néztek rám, mint a véres rongyra - de ez mellékszál.)  mára előkelő étekké váltál, előkelő árakkal.  A z egykoron olcsó, senkinek sem kellő melléktermékeket ma aranyárban lehet kapni, így jártak a szalonnák, a töpörtyűk, avagy a pacal. Drága Töpörtyűk! Leborulva imádunk titeket! Remélem majd azután fel is fogunk tudni állni a hasunktól...

2007. október 10., szerda

A Linux dicsősége

'Mindenki rendőrként születik, csak vannak akik kinőnek belőle!' - Szó se róla, semmi bajom nincs a rend éber őreivel, ha a munkájukat végzik, illetve elvégzik, de attól még a jó rendőrviccet szerethetem. Ennek a tréfának az analógiája az, hogy minden rendszergazda a Windows-sal kezdi, de vannak akik kinőnek belőle. Örvendetes, és számomra igen boldogító az a hír, hogy az az operációs rendszer, amire több mint tíz éve letettem a voksomat, kezdi kinőni magát. Elérkezett abba a korba, amikor egyre jobban meg lehet élni az ismeretéből fakadó tudásból. Laikusok számára úgy tudnám leírni a Windows - Linux párhuzamot játéknyelvre lefordítva, mint a Playmobil és a Lego viszonyát. A Playmobil játékok szépek, de csak a funkciójukban használható, illetve abban, amit a tervezője megálmodott. Ha nekünk egy lakóautó kell, akkor azt kell megvennünk, és azt nem lehet szobabiciklivé átalakítani. Az van, és punktum. Ugyanakkor a Linux engedi szabadon szárnyalni a kreativitást, előre elkészített kockáiból bármit fel lehet építeni, rendkívül költséghatékonyan. Mára már elérte az asztali környezetek között is azt a rangot, hogy bárkinél, aki szövegszerkesztésre és/vagy internetezésre akarja használni bátran ajánlható, nem marad le a nagy riválisa mögött, sőt, sok mindenben előtte jár. Egyedül a játékok terén áll kicsit hadilábon, mert bár sok nagyon jó játék van rá, a legújabb csodák futtatásához még Windows szükséges. A gyerek gépén még nem lehet lecserélni az operációs rendszert, de az apáknál, és nagyapáknál már érdemes, főleg, ha mindent legális forrásból kívánunk beszerezni. Apámnál már Linux fut, és bár nem ért hozzá jobban mint a Windowshoz (Azaz sehogy.) de mégis maradéktalanul meg van vele elégedve. Sic transit gloria mundi - ahogy a norvég halászok mondanák...

2007. október 9., kedd

Ebédet főzni

Vasárnap sikerült az amit eddig lehetetlennek gondoltam. Sikerült ebédet főznöm. Ez persze nem teljesítmény a legtöbb esetben - legalábbis nem úgy ahogy a mondatot elolvasva a legtöbb embernek eszébe jut. Mindenesetre büszke vagyok magamra amiatt, hogy tényleg ebéd lett és nem éhkopp, vagy éppen ebéden kívül vacsora, másnap reggeli és ebéd. Szóval tényleg elég nehéz egy étkezésre valót kotyvasztani úgy, hogy ne legyen maradék. Van amikor a maradék direkt jó, mert megalapozza a másnapi étkezést és ezáltal hozzávalókat szolgáltat, de ezen esetben az eredeti  cél maradéktalanul megvalósult, akár képletesen, akár szó szerint értem..

Az ősz

Itt van az ősz, itt van újra, avagy itt van újra az ősz, Kacsa Karolin birsalma sajtot főz - kinek az egyéni hangulatához mérten. Ahogy reggel kitekintek az ablakon, láthatom, hogy nem látok semmit, hisz reggel hatkor még sötét éjszaka van. Lassan ébred a nap, neki sincs kedve kimászni a dunyha alól, de lassan azért megteszi, benne jobban bugyog a kötelességtudat (meg pár milliárd tonna forró  hidrogén) mint bennem, de nekem is menni kell. Kint nedves és nyirkos minden, alattomos ködök gomolyognak és a fák közül is egyre többen sárgulnak el, és megadóan hullajtják le a leveleiket, felkészülvén a télre. Globális felmelegedés ide, vagy oda, itt mindenképpen ősz van, és tél is lesz, ha a fene fenét eszik akkor is. Utálom a telet (Egyetlen pozitívum benne a havas téli éjszaka, amikor éjjel is világos van.) a novemberi hideg esők szemetelése, a téli jeges hajnalok, a jégpáncél az utakon, és az, amikor mindenki a vackába húzódik és nem mozdul. Hová lesz az erők zöldje és a rét illata? Mindenütt füstszag száll csak, és várhatunk reménytelenül a tavasz ébredésére, a növények harsogó zöldjére, ami még beláthatatlan távolságban van még ilyenkor..

2007. október 8., hétfő

Egy kiállítás margójára

Céges kirándulás keretében a hétvégén Debrecenben jártunk. A nem titkolt cél a Leonardo kiállítás megtekintése volt, ebéddel és rövid sétával fűszerezve. Az eseményt nagy érdeklődés kísérte, a részünkről is, és Debrecen népe is hosszú sorokban kígyózott a kiállítóterem ajtajában, arra várva, hogy bebocsájtást nyerhessenek végre. A bemutatott anyag nagyon érdekes volt, de a szervezők mindent megtettek azért, hogy ezt a legkisebb mértékben se lehessen élvezni. Az esemény kicsit egy cipőkiárusításra emlékeztetett,  olyanra, ahol a drága cipőket kilós áron próbálják eladni. A szervezők alig titkolt célja a profitmaximalizálás lehetett, ezért boldog boldogtalant beengedtek, míg végül annyi ember lett odabent, hogy lépni nem lehetett. Az összekeveredett csoportok idegenvezetői igyekeztek túlkiabálni a másikat és a tömeget, az emberek egymást taposták, iszonyú volt a hőség és a levegőtlenség, semmihez nem lehetett hozzáférni. Bejelentkezett csoportok érkeztek folyamatosan, ha már előröl nem fértek be, hátulról indították őket, szembe a belső forgalommal. Amikor egy eredeti Leonardo rajzot szerettem volna lefotózni (A teremben csak annyi felirat volt, hogy ne használjunk vakut.) akkor hatan ugrottak rám, hogy van-e fotójegyem (Nem volt, de erre semmi nem hívta fel a figyelmem - hogy kellene, ráadásul a pénztárban esélytelen lett volna ilyet venni, lévén csak háromszáz embert kellett volna végigvárni, akik már reggel óta az ajtóban vártak, és kellőképpen morcosak voltak - hisz a csoportok mind előttük mentek be.) ugyanakkor a másik teremben a legtöbben vakuval, mobiltelefonokkal és egyebekkel vidáman fotózgattak, hozzájuk nem fértek az őrök. A mester munkái zseniálisak voltak, bár eredetiben csak egy kéziratot lehetett megtekinteni, de sok reprodukciót állítottak ki és a gépeinek makettjei is láthatóak voltak. A kiállítás megérne még egy alkalmat, aki teheti menjen el, de inkább éjszaka menjen és törjön be, mert ilyen szervezés mellett esélye sem lehet arra, hogy normálisan meg tudja tekinteni ezt az amúgy a maga nemében páratlan kiállítást.

2007. október 5., péntek

A Társulat

A minap egy 'érdekes' műsort láttam a tévében. Nem igazán nézek közszolgálati műsorokat, mert a közszolgálat többnyire abból áll, hogy olyan jellegű tartalmat készítenek emberek, amiből a piacon nem élnének meg. Persze, ami ott kapható, az nem feltétlenül ízléses és nem mindig része az egyetemes kultúrának. Ez egy elég széles népréteg igénye - de úgy is lehet mondani, hogy a nép igénye. A nép meg kenyeret szeretne, meg cirkuszt. Ez nem új keletű megállapítás, de többek között ezért is tanulunk történelmet. Szóval, láttam a Társulat c. műsort, ami tulajdonképp a Megasztár, csak nem így hívják. Érdekes volt, főleg emberi szempontból. A többségnek biztos szórakoztató, mert ők a bohócon is nevetnek a cirkuszban, de én inkább sírni tudtam volna. Ennyi szerepelni vágyó ember nulla önkritikával! De nem csak az a képesség hiányzott belőlük, hogy fel tudják becsülni azt, hogy nem kellene millió ember előtt égetniük magukat, hanem a hang , a tiszta hang kiéneklésének a képessége. Azért mert én remekül elvagyok a fürdőszobámban, amikor zenehallgatás és zuhanyozás közben versenyt ordítok az előadóval, (de azt többnyire nem hallja senki, aki meg igen, az diszkréten hallgat, esetleg átcsönget, mielőtt a rendőrséget rám hívná, hogy ebben a házban bizony embereket nyuvasztanak éppen.) az nem jelenti azt, hogy ezzel a televízióban is szerepelhetnék, vagy szerepelnem kéne. De vannak ilyen emberek, és bár ők önként mentek oda, így kicsit az az érzésem, mint amikor kinevetnek egy nyomorékot. Ezt nem illik. Egy akusztikusan (és talán agyilag is) sérült emberen nem kéne talán szórakozni, bármennyire is komolyan veszi magát. Tudom, hogy erőszakkal nem jó senkit sem nevelni, de talán meg lehet mondani neki, hogy - Kedves Bélám, tisztelünk és szeretünk, de ezt itt inkább ne! Biztos megértenék..

2007. október 4., csütörtök

Szemétség

Már egy ideje egyre szelektívebben gyűjtjük a szemetünket, de csak most döbbentem rá, hogy milyen drámaian csökkent a háztartási hulladék mennyisége. Mostanság alig kerül valami a kukánkba. A legtöbb dolog szelektíven hasznosítható kategória, a nejlonok nagy része illetve a papír mind külön zacskóba kerül és magam szállítom el Dunakeszire, ugyanis mindenhol lehet így gyűjteni szemetet, csak az én 'falumban' nem. Itt megvetetnek az emberekkel egy 120l-es szemetest (Illetve az ennek ürítését, mint szolgáltatást) és kisebb edény használatát csak özvegy, egyedülálló nyugdíjas kérheti. Ezen feltételek mellett látható, hogy az önkormányzat mennyire érdekelt abban, hogy feldolgozható hulladékot külön gyűjtse, és szállítsa el...

Autóút téma lezárá

Miért autóút az autóút? Csak - Mert megfelel a követelményeknek. Miért lehet rajta annyival menni, mintha nem lenne autóút? Mert a közútkezelő így állapította meg! Kinek jó mindez? Természetesen az autósoknak. Miért jó nekik? Hiszen autóúton hajthatnak. Körülbelül ennyit sikerült megtudnom, a többi csak a porhintés és a marketingszöveg volt, amivel a közútkezelő megtisztelt. Tulajdonképpen örülhetek, hogy válaszoltak, még ha nem is mentem vele semmire - ezt nélkülük is tudtam. A kényes kérdéseket a szóvivő úr azzal utasította el, hogy nem kíván többet foglalkozni velem, egyebet nem mondhat. Nesze semmi, fogd meg jól. Túl kicsi mazsolák vagyunk mi ehhez..

2007. október 3., szerda

Népszokások


A szokások rabjai vagyunk. Vannak egyéni szokásaink is, amikhez ragaszkodunk, de vannak területi sőt országos szokásaink is. Az utóbbi idők közlekedési tapasztalataim alapján javasolnám az illetékeseknek egy kiegészítő tábla alkalmazását az 'Egyéb veszély' tábla alá. Ez az alábbi lehetne: 'Bunkók'. Sajnos az ilyen közlekedők naponta, mindenféle lelki teher és nyomás nélkül veszélyeztetik az embertársaik életét és idegrendszerét, határtalan egoizmusuk és önzőségük miatt. Persze lehetne mindenféle elegáns szót találni erre - szociálisan kevéssé érzékeny, de minek szépítsük? Az ilyen ember egyszerűen bunkó és kész. Remek gyűjteményt láthatunk ezekből az egyik kedvenc blogomban, de naponta rengeteget magunk is láthatunk, ha kimozdulunk a házunkból. Az út kellős közepén csapatostul vonuló gyalogosoktól kezdve (Ami érthetetlen, mert mindkét oldalon jó minőségű járda van, csak ott nem férnek el egymás mellett négye n.) a tilosban parkolóktól kezdve egészen a mindenféle jelzés nélkül, esetleg sötétben, ködben lámpa nélkül autózókig, vagy a mindenhol előző szervdonorokig bezárólag. Szóval itt ez a tábla, használni kellene! Tippjeim vannak, hova raknám ki elsőnek. Az vele a baj, hogy ahelyett, hogy ezeket a táblákat inkább megszüntetnénk, egyre több helyre kellene kitenni őket. Míg végül elég lenne az országhatárra egy. Csak a miheztartás végett...

Google, te drága

Nézegetem azokat a kifejezéseket, amik alapján a Google az oldalamra talált. Akadnak közte érdekesek és bizarr dolgok is. Az eddigi legjobb, számomra is toplistás a 'tamponnal élveztem el' kifejezés volt. Eléggé vizuális típus vagyok, így inkább bele sem merek gondolni a dologba...

2007. október 2., kedd

Álom update

Rájöttem az éjszakai ébrenlétem okára. Azon túl, hogy a számomra kedves illető sem jött el, és halálra untatott a várakozás, (szörnyű, ha az ember álmában várakozni kényszerül és egyedül marad a gondolataival. Mégy szerencse, hogy nem aludtam el - programozóéknál ezt végtelen ciklusnak mondanák.) rá kellett jönnöm, hogy a gyógyszeremet sem vettem be este. Kikészítettem, de már nem nyeltem le. Ma reggel megtaláltam a konyhapulton. Nem is tudom mi lesz velem, ha majd nem kell télen szednem! Ne öregedjetek meg, mert meg fogtok hülyülni! - szokta volt mondani a nagynéném, és azt hiszem igaza van. Már érzem...

Mindig csak várni..

Tegnap éjszaka várakozó állásponton voltam. Álmomban egy kedves ismerősömet vártam egy iskolában. Hogy miért ott, azt nem tudom, biztos van valami jelentősége, ahogy az álmok mindig üzennek valamit, csak ember legyen a talpán az, aki ki tudja hámozni ezen üzenetek rejtett tartalmát. Szóval egy olyan ismerősömet vártam, akivel közelebbi kapcsolatba szeretnék kerülni, aki jelenlétével megnyugtat, aki lényének kisugárzásával boldogságot hozhat rám. Először mindenütt rohangáló gyerekek voltak (Ez cseppet sem furcsa egy iskolában.) de aztán lassan megnyugodott minden. Egyedül maradtam. Kezdetben még áltattam magam mindennel, hogy miért nem jön, mert egyszerűen jönnie kell, hisz tudom, hogy itt van. Lejön a lépcsőn és akkor végre találkozhatom Vele, hisz annyit vártam rá eddig. De nem jött. Annyira unalmas volt, egyedül lenni a gondolataimmal, amik folyton kifogásokat kerestek, miközben ezáltal asszisztáltak a belső vívódásaimhoz, hogy a végén felébredtem, és ébren unatkoztam tovább. Egy alapjában véve jól induló álom, rémálommá és hosszan tartó ébrenlétté változott. Azt hiszem, ez így van velem az életben is. Kérlek, ha olvasod ezt az írást, akkor legközelebb inkább gyere le azon a lépcsőn!!!