2010. szeptember 30., csütörtök

Nap

Ma amikor félkómában mászkáltam egy rémes álom után a lakásban, azt vettem észre, hogy égve hagytam a villanyt a fürdőszobában, miután kijöttem a reggeli tisztálkodás után. Az életmentő kávé még nem keringett az ereimben így kissé felületesen álltam még a dolgokhoz. Furcsamód a villanykapcsoló le volt kapcsolva - ez szöget ütött a fejembe. Párszor ki kellett próbálnom, hogy rájöjjek, a nap süt be az ablakon és borítja fénybe a belső teret, olyan hatást keltve mint a villanyfény. Utólag gondoltam bele, jó is, hogy nem találtam meg a kapcsolóját, mert jöhettem volna munkába tök sötétben..

2010. szeptember 29., szerda

Lelki körforgalom

Kapcsolódva az előző postomban leírtakhoz, meglepő, hogy egy közlekedési helyzetet, amit jobbára az emberek határtalan önzése alakít olyanra amilyen, hogy meg tud változtatni egy ilyen, viszonylag egyszerű műtárgy mint egy körforgalom. Önzéssel az élet több területén találkozhatunk, én leginkább a barátaimmal és ismerőseimmel érzem fájónak a dolgot - illetve azokkal az emberekkel akiket szeretnék az előbb említett körökben tudni, de ők más véleményen vannak. Jó lenne, ha az önzés átváltoztatható lehetne valami mássá, egy lelki körforgalommal, valamivel ami arra hat, hogy az emberek el tudják fogadni a másikat olyannak amilyen és nem csak mindig azt várják el másoktól, hogy ő fogadja el őket. A kölcsönösség az, ami nagyon hiányzik és ahogy a közlekedésben kell hozzá egy ilyen műtárgy, úgy a lelkiekben is szükségeltetne valami hozzá. Hogy mi, azon még gondolkodnom kell, mert ezt sokkal nehezebb megépíteni..

Körforgalom

A munkába járásom egyik neuralgikus pontja szűnt meg a közelmúltban, amikor átadták végre az új, dunakeszi Tesco áruháznál lévő körforgalmat. Az áruház még félkész állapotban van, de szerencsére a forgalom már az új úton haladhat, nem kényszerítve a Vác irányából érkezőket jelentős kerülőkre. Ennél az útnál volt mindig kikanyarodási konfliktusom azokkal, akik Dunakesziről akartak az autóútra fordulni, mert noha nem tudtak haladni, de mindig elállták az utat az autóútról Fót irányába menni szándékozók előtt. A helyzet világos volt, ha ők nem mehetnek, akkor ne menjen más se. A helyzet annyira kiúttalan volt, hogy inkább azt a megoldást választottam, hogy úticélom ellenére a másik irányba hajtottam ki, majd a temető parkolójában fordultam meg. Ez a rövid kitérő megoldotta a bunkók által kiváltott stresszt. Mára azonban okafogyottá vált, tiszta száraz érzés költözött be a napi közlekedésbe az új körforgalom átadásával. Végre már szerethetek erre járni. Mit nem adhat az embereknek egy Tesco áruház?

2010. szeptember 28., kedd

Továbbfűzve

Továbbfűzve a reggeli gondolatsort, amiben vitatom azt az állítást, hogy a dolgok miértünk történnek úgy ahogy - továbbra sem gondolom azt, hogy ez igaz lenne. Egy barátot elveszíteni rossz - de ezt azzal magyarázni, hogy ez tulajdonképp jó nekünk, mert az épülésünket szolgálja - szóval nem is találok rá igazán szavakat. Gondolom az emberek nem ugyanarra a dologra gondolhatnak, ami az egyiknek templom, az a másiknak csak egy rakás kő és fa, vakolat, habarcs és tégla. Nem gondolkodhat mindenki ugyanúgy, ez nem is lehetne jó, de azért mégiscsak furcsa így tekinteni a dolgokra. Nem a mélyére ásni, megvizsgálni az igazi jelentését, esetleg megpróbálni megmenteni a templomunkat, hanem egyszerűen átlépni a romokat és a halom sittet. Később persze lehet, hogy lesz valóban egy jobb, és visszatekintve elmondhatjuk, hogy bezzeg mi mondtuk előre, hogy így lesz, és mennyire igazunk volt, de garancia nincsen semmire. Aki ezt mondja, az nincs tisztába a realitásokkal és az értékrendjével is baj van. Ez szomorú..

Változás

Valahol az alábbiakat olvastam:  A változást sokszor fájdalmasnak éljük meg, pedig értünk van. Azt hiszem vitába szállnék a megállapítással, hiszen ez csak egy optimista ember önigazolása, hogy képes lehessen elviselni a sorscsapásokat. Az ember lelke nyugodtabb akkor és könnyebben veszi a rá váró akadályokat, ha azt képzeli, hogy a dolgok őérte és őmiatta történnek úgy ahogy, pedig nem. Apró kis porszemek vagyunk a világban. A dolgok nem miattunk vagy értünk történnek, hanem a saját maguk szórakoztatására és mi csak sodródunk a szélben, mint egy falevél. Hol ide, hol oda, lehet, hogy jobb helyre, de lehet, hogy rosszabbra. A gondból ki kell mászni, mert mindig menni kell, de hogy mindez csak ezért lenne? Ezt nem tudom elhinni..

2010. szeptember 27., hétfő

Függő vagy független?

A függőség rossz dolog. Többnyire élvezeti cikkek rabjaként kerül elő, a szó negatív tulajdonságként épült be a köztudatba. Függetlennek lenni viszont mindenképpen előny, a rettegett szinglihordák masírozása ellenére is. Manapság nagy divat azonban valamit függetlenként reklámozni úgy, hogy közben világosan látszik a hátsó szándék, illetve a mögöttes tartalom. Nyakunkon a választás és rengetek jelöltet látok magát függetlenként reklámozni úgy, hogy nem is kendőzve szerepel az, hogy melyik párt támogatja az adott jelöltet. Számomra ez a két dolog teljességgel összeegyeztethetetlen egymással. A függetlenség azt jelenti, hogy az illető nem függ senkitől - ekkor nem ildomos, ha párt támogatja, hisz így olyan, mintha pártra szavaznánk. Ha meg támogatni szeretné, akkor meg ne írja magáról, hogy független. Ugyan magam szoktam mondani, hogy a világ nem fehér és fekete, de ebben a dologban én nem ismerek más színeket..

2010. szeptember 24., péntek

Elmaradva

El vagyok maradva! Mint a Szaharában a csapadék vagy idehaza a fizetésemelés, ha időszerűbb szeretnék lenni akkor a forinterősödés vagy a svájci frank mélyrepülése. Rengeteg mindennel nem tudok haladni, mert vagy időm, vagy kedvem nincsen hozzá. Alkotótáborba kellene vonulnom, ahol széles ragasztószalaggal a székhez kötöznek hogy be tudjam fejezni mindazt amit a fejembe vettem, mert így nagyon nem haladok ötről hatra.

2010. szeptember 23., csütörtök

Hencsergés

A tegnapi post után ma egészen hamar az eszembe villant, hogy nem arra kell bejönni dolgozni, amerre megszoktam, így alig kellett sokat kerülnöm. Miután nyugtáztam, hogy a rendőr, aki meg akart állítani, milyen csalódott fejet vágott a zebra előtt, mert ahelyett, hogy megálltam volna, előtte lekanyarodtam egy utcába, jöttem rá, hogy nem arra van az arra, és csináltam egy kis kanyart. A rendőr a második alkalommal már megállított, ezzel billentve helyre a lelki békéjét. Az út, amit most választottam, lehet, hogy jobb kellett volna, hogy legyen, talán rövidebb is volt a tegnapinál, de időben rosszabbul jöttem ki. Eszembe jutott a tegnapi hencseres példám. Ebben az esetben szegény madár, mikor végre rájön arra, hogy kerülni kell a gödröt, akkor el is kezdi, de az egyik lába helyett mindkettőt töri el. Az ügy tanulsága az, hogy meglehet, az ember míg hülye, állandóan okosodni szeretne, de amikor ez végre sikerül, jön arra rá, mennyivel jobb is volt inkább hülyének maradni..

2010. szeptember 22., szerda

Jut eszembe..

Még az átkosban, amikor a párttitkára megkérdezte anyámat, hogy miért a Népszabadságra fizetett elő, anyám már fújta a kötelező választ:
- Mert az államunk és népünk hivatalos lapja.
De a párttitkár többet akart tudni és tovább kérdezett.
- De mégis, miért?
- Mert azzal lehet a legjobban ablakot tisztítani..
Igaza volt anyámnak, tényleg azzal lehetett a legjobban.
Ma már az újság sem a régi..

Ha én kormány lennék..

Ha én kormány lennék egy olyan országban mint amilyen ez itt, és ugyanígy tele lennék a maga hibájából eladósodott állampolgárral, akkor én frappáns módon menteném meg őket. Alapítanék mondjuk egy Nemzeti Eszközkezelő Intézetet, akik felvásárolnák a bajbajutottak ingatlanjait átvállalva azok hiteleit, ezzel húzva ki őket a csávából. Persze, ha feltűnően szép vagy jó állapotú lenne a ház vagy a lakás, akkor nem maradna benne a lakó albérlőként, hanem egy kisebb lakásban folytathatná tovább az életét. A szép lakást meg tovább lehetne passzolni áron alul valakinek, aki ebből jól járhat. Mivel az Eszközkezelőt úgy alapítanám meg, hogy ne legyen kötelező elszámolnia a tulajdonképpeni közpénzzel, egész jó kis mellékest lehetne beszedni mindenkitől, ráadásul a saját klientúrám is jól járhatna annak az ürügyén, hogy éppen szerencsétlen földönfutókat mentek - akiket a bank döntött romba, nem pedig én. Mivel ez egy jószolgálati küldetés, persze állami támogatást is kaphatna. Persze ez csak egy fiktív államban működhetne, egy ilyen helyen, ahol a 2/3 vigyáz mindenre, természetesen elő sem fordulhat.

Hírek másképpen

Az eredeti hír:

Túlmelegedett egy Boeing 737-600-as futóműve kedd délután Ferihegyen. A pilóta felszálláshoz készült, amikor összeütközött egy madárral, és vissza kellett fordulnia. A gépnek már csak egy rövid szakasz állt a rendelkezésére ahhoz, hogy megálljon, ezért hevültek fel a futóművei.

A reptéri tűzoltók öt kocsival vonultak a 2B terminálra, a felhevült futóműveket nagyteljesítményű ventillátorokkal és vízsugárral hűtötték.

Az Isztambulba tartó járaton összesen százan utaztak: 95 utas és az ötfős személyzet. Mindannyian épségben hagyták el a gépet, a tűzoltóknak pedig sikerült időben lehűteniük a futóművet, tűz nem volt, közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A hír egy másik szempontból:

Erdei tudósítónk jelentette: Furcsa eltűnési ügyben nyomoznak mezei kollégáink a Szárnyfelügyeletnél. Kedd délután  Solymosi  Béla éppen mindennapi sétarepülését  végezte egy mező felett, apró rágcsálókat  keresve, amikor  egy nagy fehér madár egyszerűen  elnyelte. Mindenki szeretve tisztelt Bélájából  a helyszínre érkező kollégáknak egy tollcsomót sem sikerült meglelniük,  ami felettébb elgondolkoztatott mindenkit. A nagy fehér madarat nem sikerült azonosítani, kérdésre nem válaszol csak furcsa erős zajt csap, gyorsan mozgó és visítozó piros dobozokból vízzel locsolják a lábait és a gyomrából embereket öklendezett fel. Bélának továbbra sincs nyoma. Aki látta, vagy találkozott vele, kérjük jelezze a hatóságoknak.


Tanulok

Egyik kedvencem Nagy Lajos Képtelen természetrajza. Ebből tudhattam meg végre az igazságot a sasról, hogy miért hívják ragadozónak. Az általános vélekedéssel szemben ugyanis a sas azért ragadozó, mert ha bekenik csirizzel és falhoz csapják, akkor odaragad. Ebben a könyvben szerepel a híres búvár hencser nevű madár, aki bámulatosan tanulékony volt. Tizenhat éven keresztül minden nap lecsúszott egy csúszdán, beleesett egy gödörbe és eltörte a lábát. A tizenhetedik évben egyszer csak kerülni kezdte a gödröt, noha addigra azt a tudósok betemették - ezzel is tanúságát adta a hatalmas eszének. Ez ma jutott eszembe, amikor megint ráhajtottam a 2/A útra és az eszembe villant, hogy a lehajtó, ahol le szeretnék kanyarodni, még mindig le van zárva. Igaz, hogy már egy hete nem lehet lehajtani és mindig eszembe jut, de csak ott, ahol már nem tudok visszafordulni. Az úton, ahol még lenne választási lehetőségem, soha. Gondolom egyszer ott is az eszembe fog jutni és akkor másfelé is fogok kanyarodni. Ez a dátum valószínű egybe fog esni a lehajtó megnyitásának a dátumával, ahogy magamat ismerem. Ahogy a honi útépítést, lehet, hogy ők is megvárják a tizenhat évet az átadással..

2010. szeptember 21., kedd

Kerítés

Azt mondják, hogy nagy az Isten állatkertje és alacsony a kerítés. Annak idején, amikor őshonos vidékiként kiköltöztem Pestről, ezt lelki megkönnyebbülésként éltem meg. Sosem tetszett a város (illetve az épületek igen) és a városlakók mentalitása. A mérhetetlen egoizmus és önzés és a másik legteljesebb mértékben történő semmibevevése, főleg ha abból egy csöpp előnye is származott az illetőnek. Göd egy ésszerű kompromisszum eredménye lett, közel van még Pesthez ha esetleg kellene onnan valami - bár nekem mindig is visszatartó erő volt az alacsony kerítés és a benn található vadak és elmeháborodottak kiemelkedően nagy száma. Nem gondoltam volna, hogy pont ma találkozom egy bolonddal aki épp a mi utcánkat szúrta ki, hogy önzőségének ékes bizonyítékát adja. Noha félreállhatott volna, csak megállt az úttest közepén, kitette a vészvillogót és elment a dolgára. Miatta fordulhattam vissza az utcában és távozhattam a másik végen át, mert nem volt képes arra, hogy még 10 métert guruljon előre ahol szabályosan megállhat. Az ember esze áll meg, hogy milyen emberek vannak!

2010. szeptember 20., hétfő

Autószerelés

Tegnap feltámadt bennem a vágy, hogy önkezembe vegyem autóm világításának az ügyét, mert már múltkor is gondot okozott a sötétben megtalálni, hogy hol kell bizonyos tekerentyűket és kallantyúkat eltekerni illetve bekallantani. A dolog nem annyira egyszerű, mint ahogy a nyulat kapálják. Az ember vértezze fel magát kellő elhivatottsággal, szakirodalommal (és egy szerelő szomszéddal.) Utóbbi a legfontosabb. Először magam láttam hozzá. Sokra ugyan nem mentem vele, egyetlen eredményem egy pendülő hang kíséretében a világ négy égtája felé szétugró hamutartó mechanika, amit utána másfél óráig raktam össze, mert az idő rövidsége és egy nagysebességű kamera hiánya miatt nem volt módom megtekinteni a szinte fénysebességgel távozó alkatrészek eredeti helyét. Végül legalább a hamutartót össze bírtam rakni és a szivargyújtó izzóját ki bírtam volna cserélni. Persze, ha lett volna izzóm. De mire jó a jó szomszéd? Volt neki izzója és kellő szakértelme is, hogy megmutassa, hogy kell szétszedni a teljes műszerfalat. Mert ugye egy izzócseréhez szét kell bontani szinte az egész utasteret. Az izzókkal még játszani kellett egy kicsit ugyan, mert egy speciális foglalatba voltak ponthegesztve, de egy kis satu, páka és türelem hatására ez a gond is megoldódott. Egyedül raktam össze az autót, mire kiderült, hogy a középkonzol nem működik. Levert a víz, majd gyors biztosítékcsere hadművelet kezdődött, ami teljességgel eredménytelen volt. Erre szét kellett újra szednem és a közönség segítségét kértem. A szomszéd jött, és bedugta azt, amit én is ugyanúgy dugtam be, csak ezek szerint mégse, és lám, jó lett. Ezután csak össze kellett szerelnem immáron másodszor, és végre elmondhatom, hogy égnek a lámpácskák. Hurrá! Így kell értelmesen eltölteni egy fél napot..

2010. szeptember 17., péntek

Bűnöztem

Bűnöztem, bevallom. De mivel veszteni tudni kell, és a bizonyítékok és az emlékeim tökéletesen egybevágnak, így szó nélkül viszem el a balhét. Nem keresek mentséget, bár nagyon nem is lenne mit - főleg olyat nem, amivel a rend komor őreit meg lehetne győzni. Figyelmetlen voltam, mert nem vettem észre a bokor mögé bújt állványon álló berendezést, aminek a kezelői nem földmérőnek tűntek, mikor közelebb értem - de akkor már késő bánat volt és eb gondolat. Alapvetően igyekszem betartani a közlekedési szabályokat, egyetlen gyengém a lakott területen kívüli gyorshajtás. Most is ebbe a hibába estem, amikor az M2 autóúton az autóutak által általánosan biztosított és nem a helyileg megengedett sebességgel utaztam. Ez az autóút az egyetlen olyan autóút talán a világon, ami csak jogilag az ami, de gyakorlatilag nem szabad gyorsabban menni rajta mint egy főúton. Most fizetni fogok, mint egy katonatiszt, de így jártam..

2010. szeptember 16., csütörtök

Ismerősök

Mindenki kapcsolati hálót épít, mert ez most az aktuális trend. Mintha ez jelentene valamit, az emberek, akár csak a bélyeget, most az ismerősöket kezdték el gyűjteni. Akinek több van, nyilván érdekesebb ember. Tyű és ejha!  Ezen gondolkodtam el épp tegnap, amikor drasztikus lépéssel kihajítottam ismerőseim egy részét azzal a felismeréssel, hogy ezek az embereket, akiket eddig ismerősként tartottam számon, tulajdonképpen nem is ismerem. Sokszor egy szót sem beszéltem velük, kizárólag munkaügyben elérhetőek, egyesek a magánlevélre, üzenetre nem is válaszolnak. Levegőnek néznek, mintha ott sem lennék. Egy szám, egy bélyeg vagyok a bélyeggyűjteményükben, egy színes, vagy épp szürke kis stempli, semmi több. A lehetőség adott arra, hogy az ismerős valóban megismerhető legyen, de mindenki vagy fél ettől, vagy egész egyszerűen ideje nincs rá. Ebből az alkalomból én meg úgy gondolom, hogy én az ismerőseim megismerésére igényt tartok. Hiába no, öregszem.  Ennyi dilim nekem is lehet.

2010. szeptember 15., szerda

Csirip

Twitter - avagy a hülyeség ragadós. Ezennel jelentem be a kedves nagyérdeműnek, hogy twittelési tevékenységbe kezdtem. Eddig borzasztóan zavart, hogy egyesek semmitmondó, rövid üzeneteikkel próbálták áttörni az ingerküszöbömet, amik jobbára olyan dolgokkal foglalkoztak, ami másokat maximum a  - jééé, tényleg? szintig indítottak meg. De most máshogy lesz. Ha az ember úgy gondolja, hogy  ugyan jó irányban ment fel az autópályára, de mégis  mindenki szembejön, akkor már csak az egészséges életösztöntől hajtva  is inkább  beáll a hülyék közé. Lám, így fogok tenni én is - hiszen boldogok a lelki szegények. Ezentúl ki fogom csiripelni a vastagbelem minden apró mozdulatát is, hátha megtalálom azt a célközönséget akit lenyűgöz és izgalommal tölt el a humán perisztaltika. Twitterre fel! Használjuk ki  azt a  történelem adta lehetőséget, hogy amihez magyarok nagy számban csatlakoztak az eddig még mindig tönkrement.

Rossz, ha jó

A mazochistának van a legjobb dolga. Neki, ha rossz, akkor jó. Ha jó, akkor rossz, tehát jó! Sajnos nem születtem mazochistának így igyekszem a számomra  rossz dolgokat megváltoztatni. A hetek óta tartó fogfájásom miatt ezért felkerestem az erre legautentikusabb személyt ebben a kérdéskörben, a fogorvosomat. Készültem az alkalomra, készíttettem panorámaröntgent is a fogsoromról, nehogy valami elkerülje a figyelmét. Megvizsgálta a filmet, a szájam kívülről és belülről alaposan, majd biztosított arról, hogy minden rendben. Nincs nyoma se luknak, se duzzanatnak vagy gyulladásnak. Az ínyem meg olyan szép, hogy a Louvre-ban kellene kiállítani. Azt mondta, hogy örül annak, hogy nem talált semmit. Én viszont azért lettem volna boldog, ha talál valamit, mert akkor ha azt kijavítja, búcsút mondhatnék a fogfájásnak. Így pedig mehetek egy következő specialistához, aki ki tudja talán azt deríteni, hogy ha minden rendben van, akkor miért fáj továbbra is a fogam.

2010. szeptember 13., hétfő

Tisza tó

A hétvégén volt alkalmam és meglátogathattam az ország egyik fiatal mesterséges tavát a Tisza mentén. A látogatás rövidre, de annál sportosabbra sikeredett. Az első nap körbebicajoztuk a tavat. Először csak a kiskörei vízlépcsőhöz akartunk elmenni, de ott hoztunk egy utólag megbánt lépést és a folytatás mellett döntöttünk. Mire eljutottunk az erőnk végére, már nem volt értelme visszafordulni, így mindenképpen végig kellett menni az úton. Az utolsó tíz kilométeren majdnem meghaltunk, annyira nehéz volt, bár a tó nagy részén kiépített kerékpárút halad. A teljes táv 67 km volt, ami nem hangzik elsőre olyan hosszú távolságnak, ha az ember edzett, de így utólag, hogy nem előzte meg semmi felkészülés az utat, nem tűnt olyan rövidnek. A menetidőnk 4 óra volt, ami egész jó, ha eltekintünk attól, hogy az utolsó kilométereken már csak vonszoltuk magunkat mint a csigák. Ennek örömére vasárnap szintén négyórás kenutúrán vettünk részt. Szombaton az altestem, másnap deréktól felfelé tikkadt teljesen ki. Mivel elfogytak a terhelhető testrészek és a szabadnapok, így este hazajöttünk. Most aktívan lábadozom..

2010. szeptember 12., vasárnap

Facebook

Jó dolog a facebook. Lehet tartani a kapcsolatot az ismerőseimmel. Mivel két napig szinte elektronok nélkül éltem így tippelhettem arra, hogy kitől kapok üzenetet, illetve milyen értesítéseim lesznek. A tipp jó volt, de nem nyertem. Amit kaptam, meglepetés volt, mert valaki aki már háromszor visszautasított, most bejelölt ismerősnek, illetve más akivel majdnem egy évig beszélgettem az iránt érdeklődött, hogy vajh, honnan is ismerjük egymást. Akiről meg vártam volna hírt, arról meg nem jött semmi. De igazából az lepett volna meg, ha valami egyszer végre az elképzelésem szerint történik.

2010. szeptember 10., péntek

Időtálló

Vannak tartós dolgok az életben. A nemesfémeket nem eszi a rozsda, a wolfram jól bírja a hőt, a vanádiummal ötvözik az acélt hogy tartósabb lehessen, de a márványból faragott szobrok is meglepően jól teljesítenek az idő és a természet viharaiban már több ezer éve. De ami igazán biztos, az a női elhatározás. Azt hiszem az megingathatatlan. Ha én meghajolnék abban biztos leszek, hogy ő nem fog. Ha egyszer kimondta, akkor megtörtént, nyugodtan eláshatom magam. De jó, ha a biztonság kedvéért márványlapot húzok magamra. Csak hogy kitartson.

Felejteni nehéz

Volt nekem egy noteszem. Nem igazi notesz, egy manager kalkulátor, de én noteszként használtam. Mert ugye akinek nincs esze, legyen notesze. Ebbe írtam a telefonszámokat és egyéb olyan dolgokat, amiket nem akartam a felejtés szürke homályába lökni. Sokáig hű társam volt, ehhez mérten sok telefonszámot tartalmazott, régi emlékekhez köthető dolgokat. De jött a mindent elmosó mobiltelefon, szükségtelenné téve a karórát és ezt a notesz is. Egy ideig még cserélgettem benne az elemeket, gondolva a tartalomra, de a múltkorjában már kiírta, hogy a memória eleme is lemerült és mostantól sajnos elveszett minden. Igazából nem is bántam a dolgot, lévén kellemetlen, fájó emlékek kapcsolódtak egyes számokhoz, halott öcsém mindenféle elérhetősége és egyéb azóta már meghalt, nekem kedves más emberek adatai is. Ez legalább egy éve volt már, és úgy gondoltam már tehetek új elemeket a szerkezetbe, hisz a múltat így végre a hátam mögé utasíthatom. Bekapcsoláskor azonban minden újra előjött, megvan az összes adat, pedig már rég el kellett volna vesznie. Úgy látszik, nem csak nekünk embereknek nehéz dolog a felejtés..

2010. szeptember 9., csütörtök

Hibák

Vannak bizonyos hibák amiket rendre elkövet az ember. Vannak ebből régiek, amik zavaróak és lehetetlenné tesznek bizonyos dolgok folytatását és vannak az újak esetleg az újonnan előkerülő régi zavarok. Vannak amik ellen lehet küzdeni, vannak amik ellen kell és van ami ellen kellene de lehetetlen és van ami legyűrhető erőnek erejével. Ez utóbbi indított el bennem bizonyos gondolatokat. Vajon meg tud-e változni az ember úgy, hogy tudatosan figyel arra, hogy ne kövessen el ilyen hibákat? Lehet-e tudatosan figyelni egy életen keresztül? Bebetonozható-e ez az állapot, új pályára állítva az ember személyiségét, vagy ez csak egy álca amit valami vagy valaki kedvéért viselni fogunk, de alatta más bőr feszül? Azt hiszem újra elláttam magam gondolkodni valóval..

2010. szeptember 8., szerda

Foltosok

Az erdőben mindenki tartozik valahová. A foltosok a foltosokhoz, a csíkosak a csíkosakat kedvelik, az egyszínű alapon harántfoltos keresztbecsíkosok is a saját fajtájukat. Sajnos, hiába lát meg valaki egy szép csíkos példányt, ha amúgy ő pöttyös - minden hiába. A kötöttségek - de ha úgy tetszik a kasztok - nem engedik. Ez eddig rendben is lenne, illetve nincs rendben, de harcolni ellene lehetetlen. Hogy klasszikust idézzek, mint kürtcsigának egy szupernova ellen. Biztosan jól van ez így?

2010. szeptember 7., kedd

Vese

Azt hiszem nem lesz vesekövem - nem mintha amúgy szeretnék, mert minden más egyéb követ szívesen gyűjtők de ez a fajta kavicsot nem szeretném a gyűjtemény részévé tenni, főleg a saját forrásból származó anyagot nem. Nem pont ezért, de minden munkanap megiszom másfél liter teát - állítólag a folyadék hasznos dolog, viszont félóránként mennem kell, mert szólít a szükség. Jó tudni, hogy nem csak én magam, hanem a veséim is kiveszik a részüket a mindennapi munkából.

Elveszteni

Semmit nem jó elveszíteni. A veszteség olykor szinte fizikai fájdalmat okoz. Noha talán tehetnék érte valamit, de időnként mintha a dolgok vagy emberek maguk akarnának elveszni - így bármennyire is szeretném, nem hiszem, hogy jó vért szülne. Csak én akarhatnám megint, és a nagy akarásnak nyögés lesz a vége. Sejtésem van arról, hogy ki fog megint nyögni és ehhez nincsen túl sok kedvem.

IWIW

Régebben egy kóbor pillanatban töröltem az IWIW regisztrációmat, mert meguntam azt, hogy igen délorosz módon működik. De rá kellett jönnöm, hogy botor dolog volt, hisz sokan vannak rajta, akik nem akartak máshova (is) menni, így elveszítettem egy csomó ismerőst és nem tudtam a péntekenként a 'Subba szív iwiw' -et nézni, így kénytelen kelletlen újból profilt hoztam létre az oldalon. Ma üzenet jött, hogy üzenet jött. Gondoltam megnézem, hogy ki írt. A levelekre kattintva az a kiírás fogadott, hogy a szolgáltatás jelenleg nem működik. Hurrá! Ez, hogy az ember egy ilyen oldalon meg tudja nézni a neki küldött leveleket, úgy látszik valami extra dolog lehet. Jut eszembe, tegnap a keresés nem működött. Nem tudom, hogy a XXI. században hogy maradhat fenn egy ilyen szolgáltatási szintet nyújtó oldal? Az eszem áll meg - de tényleg!

2010. szeptember 6., hétfő

Megjavítani vagy eldobni?

Korunk dilemmája, a piacgazdaság első számú szabálya a 'Fogyassz, fogyassz, fogyassz!'  vezényszó.  vegyél újat, a régit dobjad el, ne foglalkozz vele. A dolgokat megjavítani egyre nagyobb erőfeszítés és sokan elkényelmesedtek éppen ezért. Sajnos ez a mentalitás a kapcsolatokba is beszivárgott. Ismerőseinket is úgy váltogatjuk mint a megunt ruhát vagy háztartási gépet. Ha elromlik egy kapcsolat, akkor szemétre vetjük és jöjjön az új! Azt hiszem én maradi vagyok ebben. Szeretem a dolgokat az életük végéig használni, ugyanígy a kapcsolatokban sem tudok lemondani az emberekről. De míg a turmixgép esetében elég az egyik fél akarata, a szándék arra, hogy a cuccot szervízbe vigyük, a barátságoknál mindez kevés. Hiába a jobbításra tett szándék, ha a másik oldalon már megszületett a döntés és már csak az alkalmat vagy a  legközelebbi szemetest keresik.  Egy fecske  sajnos kevés egy nyárhoz, legalábbis ehhez kettő mindenképpen szükséges.

2010. szeptember 3., péntek

Mindig

Azt hiszem mindig megtalálom azt az embert aki teljesen le tudja rombolni az önbecsülésemet. A bizonyos szénásszekeret, ami után hiába futok, nem fog felvenni. Úgy látszik ebben vagyok jó, nem pedig a szekér megállításában. Mondanám, hogy ez is egy jó tulajdonság, de ezzel csak magamat ámítanám, mert nem jó. Ez egy mellékhatása annak, hogy ragaszkodom azokhoz, akiket megismerek. Azt hiszem kimentem a divatból. A modern kor embere úgy használja a barátait mint egy papírzsebkendőt. Amíg náthás, állandóan előveszi, de ha már nem kell, a kukába hajítja. Sokszor már oda sem néz, hova esik. Szar ügy..

Gondolatban

Gondolatban annyi minden sokkal könnyebb! Ki lehet békülni régen haragban lévő emberekkel, sokadjára nem válaszoló ismerősöket újra fel lehet hívni, kapcsolatot lehet keresni elfelejtett emberekkel, sőt még azzal is el lehet játszani, hogy megtanulok zongorázni és végre normálisan görögül beszélni. Aztán jön az ébredés és addigra nagyjából el is megy a kedvem az egésztől. Álmodozni sokkal jobb!

Értem

Azt értem, hogy bizonyos dolgok nem sikerülhetnek elsőre. Ezek a dolgok másodikra, sőt harmadikra se sikerülnek, de hogy századikra vagy még többedikre se sikerüljenek az azért mégis elgondolkodtató. Újra van min töprengenem. Hurrá!

2010. szeptember 2., csütörtök

Kezdődik

A tegnapi nap elkezdődött. Mondhatnám, hogy végre - ebből látszik, hogy magam mögé utasítottam a gyerekkort, amikor még felhőtlenül örültem a szabadságnak, most pedig gondot jelent az, hogy mi is legyen a kölökkel - méghozzá nagy gondot. Természetesen az iskoláról van szó és nem mellékesen az őszről. A falevelek újra le fognak hullani, csupasz vázakat hagyva maguk után sok sok időre  - ez mindenképpen rossz és fájó, mint ahogy minden elmúlás az. De legalább tudjuk, hogy hol van és mit csinál az a büdös kölök!

2010. szeptember 1., szerda

Repedtsarkú

Az egyik legősibb szakma képviselőire mondták valaha, mára már talán kiment a divatból. Az emberek nem érnek rá ilyen nyelvi sallangokra, ha sokkal egyszerűbben és bántóbban is ki tudják magukat fejezni. A szó eredete számomra nem ismert, de biztosan van köze az emberek sarkán lévő bőrfelület megkeményedéséhez és behasadozásához. Hogy ez hogyan függ össze a végzett tevékenységgel számomra szintén a balladai homályba vész. Mindenesetre magamon is tapasztalom, nem kellemes érzés ebben az állapotban lenni. Sajnos fájdalmas is, viszont a mezítláb rohangászásról nem tudok lemondani. Illetve most itt a kényszerítő erő, hiszen fáj. Kenegetem, reszelgetem, de továbbra is repedtsarkú maradok. De ha legalább anyagilag jó járnék..