2014. május 30., péntek

Tiramisu

Épp ma egy, az üzenőfalamon megjelent cikk kapcsán szállt meg az ihlet. Nem a hirdető oldallal van a bajom, hisz voltam náluk többször is és szeretnék is még menni - ez egészen biztos. Készítsünk tiramisut úgy, hogy kihagyjuk belőle a tiramisu lényegét, a tojást, a tejtermékeket és a glutént tartalmazó dolgokat. A személyes elképzelésem szerint a tiramisu pont ezektől a dolgoktól az, ami. Nem azt tagadom, hogy az így készült étel ehető, hisz bizonyára ízletes és kiváló csemege - csak éppen nem tiramisu. Kicsit olyan érzésem van, mint a forgassuk le Tolkien - Gyűrűk ura könyvét filmben, de ne legyenek benne törpök, se tündék és hobbitok sem, de attól ez még a Gyűrűk ura legyen! Lehet, hogy a tiramisu baromi egészségtelen úgy ahogy van, de, hogy klasszikusokat idézzek - A krumplileves az legyen krumplileves! (Ja és tegyünk krumplit bele, ne extrudált szójakockát.)

2014. május 29., csütörtök

Világvége

Tegnap láttam a világunk egyik végét. Nem mondom, hogy a legrosszabb világvége volt, de mivel vég volt, mindenképpen tragikus, még akkor is, ha nem egy csapásra következett be, hanem több év alatt, folyamatosan. Az elképzelés szerint egy jégből álló kisebb bolygó a holdnak ütközik és jégkásává esik szét és szép lassan, évek hosszú során keresztül a Földre hull, csapadék formájában. Ez folyamatos esőket eredményez és kritikusan megemeli a tengerek szintjét. A tengerek szép lassan elnyelik a szárazföldet és nem marad egy talpalatnyi száraz hely sem a világunkban. Az elképzelés szerint Madrid környékét körbeveszik egy 400 méter magas gáttal, ami egy ideig ellenáll, de a holdból származó törmelék keltette szökőár átszakítja a gátat és a földi élet utolsó bástyája is elbukik. A jövőnk egyetlen záloga az úszó városokban van - bár arról nem szól a fáma, hogy azok hogyan bírják a szökőárakat. Mindenesetre az emberiség nagy része elpusztul, főleg, akik nem tudnak úszni. Azt hiszem lassan ideje lenne uszodabérletet venni..

2014. május 27., kedd

Atomfizika

Először azt hittem, hogy egy gumiszerelés egyszerűbb mint egy atomtengeralattjáró éves karbantartása, főleg, hogy volt már gyakorlatom a kerékpár gumijavításában. Hosszas küzdelem után rájöttem, hogy a tengeralattjáró egyszerűbb lenne vagy közel egyformák - mint feladat, legalábbis nekem. Így szégyenszemre el kellett vinnem az egész kereket a gumishoz, ahol hatszázötven forintért darabonként megmutatták azt, hogy hol rontottam el. A kerék is furcsa egy kicsit a maga aszimmetrikus szelepnyílásával, ráadásul nem annyira evidens az sem, hogy kell belerakni a belsőt. Először is, rögzíteni kell a szelepet a szelepnyílásban, hogy el ne forduljon, vagy vissza ne csússzon a felnibe, mert csak leeresztett állapotban lehet az abroncsban elhelyezni. Ahogy a gumi alakja adná - na úgy nem kell belerakni, mert az lesz a lényeg, ahogy felfújt állapotban néz ki majd a belső. Mert ahogy először jónak néz ki, úgy természetesen nem jó. Ebből következően, ahogy először tök rossznak látszik - na az a jó megoldás. Persze, ha vannak szerszámaid a munkához, onnantól kezdve minden gyerekjáték. Hiába, a szakismeretnek és a szerszámoknak nincs párja. Boldogít viszont a tudat, hogy legközelebb már nem fogok fizetni, már menni fog magamtól is.

2014. május 26., hétfő

Miért?

Közelmúltban történt az, hogy felmerült bennem a vágy, hogy olyan emberekkel beszéljek, akikkel régen közös volt az életünk, de pusztán a tényen kívül semmi más kapcsolat nem volt közöttünk. Talán csak köszöntünk egymásnak, de akkor sem személyre szólóan, csak úgy a tömegbe bele. Nyilván az együtt töltött idő jogosított fel arra, hogy a kezdő lépéseket megtegyem, hiszen az ismeretséget egyértelműen és kölcsönösen jeleztük, azaz mind a ketten bejelöltük egymást a fészbúkon - mintha ez jelentene valamit. Az ismerjük egymást - az a dolog, ami a valóságtól a lehető legmesszebb áll, de úgy gondoltam, hogy ezen ideje változtatni. Ugyanis le lehet élni egy életet úgy, hogy elélünk egymás mellett és semmit nem tudunk egymásról. Hülyén érezném magam attól, ha tudnám, volt egy lehetőségem és rajtam múlott. A megszólított erre azt kérdezte, hogy - De miért? Először elmondtam azt, amit itt a bevezetőben is megemlítettem, de azóta eszembe jutott az, hogy a kérdés sokkal mélyebb, mint aminek a felszínen látszik. Azóta is ezen gondolkozom és nem jöttem rá a válaszra. Miért is?

Kínos kérdés

Kínos kérdés a sajátvizelet terápián: - Nem tudja valaki, melyik az én poharam?

2014. május 23., péntek

Ajándék ló

Ajándék lónak nem illik nézni a fogát. Itt nem a lovak fogászati kezelésének elmulasztására felhívó röpirat summájáról van szó és nem hozza hátrányos helyzetbe azokat a lódoktorokat, akik fizetség gyanánt lovat kapnak ajándékba, csupán csak arról, hogy az ajándékba kapott tárgyat szükség szerint nem kritizáljuk. A kiindulási alap a meglepetéssel kapcsolatban az, hogy kellő körültekintéssel és a legnagyobb jószándék mellett választják ki, ezért sértené az ajándékozót, ha a megajándékozott kétségbe vonná az ő érzéseit. Gondolom én. Itt a cégnél szokás az, hogy időnként bizonyos dolgokat odaajándékoznak a dolgozóknak. Ezek a tárgyak roppant hasznosak és többnyire lejárt vagy közeli lejáratos kozmetikumokat, tisztálkodószereket jelentenek. Úgy döntöttem, hogy semmilyen személyes gondolatot nem fogok megállapítani az első olyan mikuláscsomag után, amiben műfogsorrögzítő por lapult, de a tegnapi ajándék teljesen ledobta az agyamról a szíjat. Ajándék segédeszközt kaptam saját célú mellvizsgálathoz. Ebből nem akarok semmi következtetést levonni, az esetleges mellvizsgálatot továbbra is organoleptikusan, segédeszközök nélkül szeretném végezni.

2014. május 22., csütörtök

Zacskóharc

Úgy buktam el a zacskóharcot mint a kormány az államadósság elleni háborút! Alkalmazkodom a jelenlegi politikai helyzethez és minden tevékenységemet harcként, az igaz ügy mellett elkötelezett háborúként fogom kommunikálni. Ebbe persze nem fér bele a vereség kommunikációja, hisz a bajnokok mindig csak megnyerni szokták a csatát, veszteni az ellenség dolga, tehát van még hova fejlődnöm - ebből is látszik, hogy nem vagyok egy bajnokalkat. Én ugyanis vereséget szenvedtem a zacskófronton. Próbáltam volna elérni, sőt meglehetősen sokat zsémbeltem is ennek érdekében, hogy a büfében ne kapjak állandóan külön nejlonzacskót a vett dolgokat becsomagolandó. Ugyanis semmi értelme annak, hogy 3 lépés után kidobjam a göngyöleget a kukába. Más dolgába nem szólhatok bele, tehát azt nem mondhatom, hogy legjobb lenne ha más se kapna - bizonyára vannak emberek akik élvezik azt, ha szinte új dolgokat vethetnek a szemétre - de én sajnálom kidobni a teljesen jó zacskót. A vágyammal egyedül maradtam és maradandó nyomot sem tudtam a büfésekben hagyni hosszú idő alatt sem. Legalábbis akkorát, hogy ne kelljen minden egyes alkalommal külön szólni azért, hogy ne kapjak zacskót. Meguntam. Lehajtom a fejem és elismerem a csúfos bukást és elfogadom az áldozati nejlont - áldozatot a fogyasztói társadalom oltárán. Viszont nem dobom ki mégsem, hanem összegyűjtöm és hazaviszem, ebbe csomagoljuk aztán a kölök uzsonnáját. Ez mégiscsak valami kis fénypont a sötét éjszakában..

2014. május 21., szerda

Kihívások napja

Szeretem a kihívásokat. Na nem a - Hé Béla, gyere ki! - típusúakat, hanem azokat, amiben rejlik valami potenciál.  Persze, Bélát is érheti meglepetés, ha kimegy, például megérzi a feléje áradó szeretet erejét egy a fogsora felé száguldó szívlapát képében, de mégsem erre a fajta dologra gondoltam. Sokkal inkább a gasztronómiai kihívások felé hajlok. Emlékszem egyszer végigittuk az öcsémmel a szlovák műanyagipar által előállított, egy korona névértékű, üveges üdítőital választékot. Mit ne mondjak, az teljesítmény volt. Ennek lehet a folyománya a mai, a büfében vett neonzöld színű mignon. Ennyire vad színű édességet még nem is láttam, így nem fognék tippelgetésbe, hogy vajon mi lehet benne, de van egy olyan érzésem, hogy Csernobilhez köze lehet. Lehet, hogy világítana is a sötétben, ha lekapcsolnám a villanyt. Rózsaszínű cukorgolyók vannak rajta, csokoládéval sávosan csíkozva. Olyan emberre vall a készítése, akivel nem festetném ki a lakásom. Még nem kóstoltam meg - azt hiszem kivárok - de minden bizonnyal katartikus élmény lesz!

2014. május 20., kedd

Tetszik

Tetszik az, hogy ha valaki valamit legalább 4 éve csinál havi rendszerességgel, azaz eddig több mint 48 hónapon keresztül és most merül fel benne, hogy az adat, amit berögzít, vajon milyen funkcionalitással bír és hol jelenik meg? Holott éppen azért került be abba a dologba az az adat, hogy megjelenhessen és azt a megfelelő helyre továbbíthassuk. Ez az egész nem is lenne baj, ha történetesen az éjszakai portásról lenne szó, de ezek az emberek szeretnek magukra úgy gondolni, mint magasan kvalifikált szakértő munkatárs. Hurrá! Én meg amúgy hülye vagyok..

Jerry

A macskánk egeret hozott. Sokáig fel sem tűnt a dolog, mert elbújt a fa alá és nem gondoltam volna, hogy a macska azért keres a lécek környékén, mert elvesztette a játékát. Illetve a játék kapott még egy esély azzal, hogy 'begurult' a deszkák alá, így nem volt elérhető csak azután, miután a félrecsúszott léceket meg nem igazítottam és észre nem vettem a megviselt és összenyálazott, minden tagjában remegő egeret. Kegyetlen voltam, hisz elvettem a cicajátékot. Felemeltem a megviseltnek tűnő, kapálódzó rágcsálót és valljuk be,  nem volt túl szoros az összefüggés a rajzfilmekben feltűnő szemtelen kártevő és a kezemben tartott remegő szőrcsomó között. Mondtam is neki, hogy - Látod Jerry máris nem olyan nagy a pofád! De mivel nem szeretek szükségtelenül ölni sem egeret sem macskát (Ki tudja Jerry mit vacsorázott?), így Jerryt a kert legtávolabbi részére száműztem a farakás tövébe, adva neki még egy esélyt. Innentől rá van bízva hogyan él vele. Ha van esze, másik háztartásba költözik.

Hmm

Úgy múlt el a május 17.-e, hogy nem is gondoltam rá a napján, hogy ez volt az öcsém születésnapja. Csak utólag jöttem rá, hogy milyen napot szalasztottam el. Nem mintha jelentősége lenne a dolognak a tények ismeretében, főleg azért mert nem az a lényeg, hogy kire gondolunk pont a születése napján, hanem az év többi napján is gondolunk-e rá. De mivel ez így utólagos magyarázkodásnak tűnhet, inkább hagyom is a fenébe a dolgot.

2014. május 19., hétfő

Vélemény

Azt mondják, hogy a vélemény olyan mint a s.gglyuk. Mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a másikéra. Alapjában véve én sem gondoltam megemlékezni az Eurovíziós Dalfesztiválról, de a Magyarok Világszövetségének a véleménye megingatta bennem a hitet abban, hogy itt minden rendben van. Nem igazán értem, hogy ha van egy ilyen szervezet, akkor miért kell neki egyáltalán a dalfesztivállal foglalkozni, hiszen a nyertes nem igazán tekinthető magyarnak, részben sosem gondolta volna bárki, hogy az lenne, illetve maga az érintett sem tett efféle nyilatkozatot. Az ilyen helyzetre mondta annak idején azóta megboldogult nagyanyám, hogy ha csendben maradtál volna, bölcs maradtál volna. A szervezet azonban úgy fest, a látszatát is el akarta kerülni a bölcsességnek, mert épp lecsengett volna magától az ügy, erre egy újabbat rúgtak a szarosvödörbe. El lehet polemizálni azon, hogy jó-e ha egy identitászavaros ember nyer el valami rangosnak tartott európai versenyben díjat, de egy dolgot nem lehet elvitatni tőle. Eltekintve az elsőre többeket megbotránkoztató külsejétől, ez az ember tud énekelni, méghozzá jól. Mi más számítana amúgy egy dalversenyben?

2014. május 16., péntek

Fűkasza

Modern idők menő találmánya. Eredeti célja az, hogy kiváltsa a veszélyes kézi kaszálást, amihez szaktudás kellett. Apró előnye még, hogy a zendülő parasztság a motoros kaszát nem tudja kiegyenesíteni, hogy hadba vonuljon vele. A hagyományos eszköz fegyvernek is jó volt, ellenben szaktudást igényelt a használata. Emlékszem, hogy mindig kellő tisztelettel néztem, mikor a nagyapám levette a présházból a helyéről és elindult vele kaszálni. Nem azért, mintha tartózkodtam volna a munkától, inkább szerettem az alkatrészeim magamon tartani, nem pedig összevissza szétszórva a mezőn. Mondjuk motorossal valóban sokkal nehezebben vágja le az ember a saját ujját a fenésnél, főleg ha damillal vág, nem tárcsával. A láb szerencsére még mindig elvágható, de legalább nem kell kínlódni a sörök rendelésénél, ha kaszafenés miatt nem tudjuk ujjal jelezni a rendelendő mennyiséget. Szóval ez a motoros fűkasza akár még jó is lenne - lenne, ha nem használnák mindenre, olyasmire is amire nem való. Tudom, hogy ha egyszer az emberek vettek valamit, szeretik is használni és ha valakinek kalapácsa van, akkor az mindent szögnek néz, de mégis. A kaszával vágott pázsit szükségszerűen ronda és a művelet jelentős hanghatással jár, ráadásul a levágott dudvát nem is gyűjti össze semmi, szóval van hátránya a dolognak. A hanghatás mindenképpen az - bár másokat éppen az éltet, hogy hallani amikor dolgoznak. Hiába, a fa alatt alvásnak nincsenek ennyire jellemző hangjai. De azzal együtt is, jó lenne ha mindent arra használnának amire való, illetve ha visszatérnének a hagyományos kézikaszálásra, visszatérhetne ez a mezőgazdasági jellegű idénymunka, elfoglaltságot adva az ujjfelesleggel rendelkező széles néprétegeknek..

2014. május 15., csütörtök

Munka

A máséval a csalánt tipikus esete. A megbeszélésen szinte örvendezve kerül elő a téma, hogy a legújabb fejlesztés nem is olyan nagy dolog, mert nincs vele olyan nagy munka, jobbára csak programozói. Ami ugye tulajdonképpen csak nekem gáz, mert én vagyok a programozó. Nem mellékesen a dolog azzal kezdődik, hogy vissza kell fejtenem, hogy milyen módon működik a saját programom, amit tovább kell fejleszteni. (vagy inkább az új feladatnak megfelelően át kell írni.) Igazán nem lehet nagy feladat, csak bele kell tenni egy plusz menüt, az egyszintűről kétszintűre változik a menükezelés, strukturálisan változik az egész, plusz átdizájnolják az oldalt, de ugye ez nem gond, hisz csak programozni kell egy kicsit és kész is. Valami állományba bele kell írni valamit, aztán már működni is fog, tök egyszerű az egész. Na persze..

2014. május 14., szerda

Vadregény

A közlekedés ebben az országban sírba fog vinni! Ez nem azt jelenti, hogy megjósolom saját végzetem, amit balesetben látok beteljesedni, hanem azt, hogy pont ugyanolyan hisztérikus mint az emberek hangulata. Mitől is lenne más? Reggel hallgazom a rádiót, ahol a remek rds funkció átvált, ha közlekedési hírek van, de a rádióban valahogy képtelenek kezelni ezt, mert a hírekben csak olyasmi hallatszik, hogy 'az úton baleset történt és Dunakeszinél mindenkit leterelnek a kihajtónál.' Remek. Persze a sejtésem megerősödött amikor elindultam a munkahelyem felé, hogy mindenki szembe jött ott, ahol szinte senki sem szokott. Gondolkoztam, hogy menjek-e a pusztában Csomád felé, de mivel a 2/A-n volt forgalom, inkább ráhajtottam. Tapasztalatból tudom, hogy a régi kettes a sok lámpa miatt sokkal jobban bedugul még akkor is, ha a 2/A-n van a lassulás oka, tehát arra menni reménytelen és amúgy is haladtunk, ha lassan is, de legalább nem félek egyedül. Ja, nagyjából 500 métert, aztán megálltunk mint a bot. Az eredeti felvetésem szerint nem probléma, ha Fótnál leterelnek, hisz magam is ott jöttem volna ki, de az álmoskönyv szerint ha egy nemzetközi autóút forgalmát beterelik egy kis álmos porfészekbe, ott igen nagy káosz várható. A rendőrök nem álltak a helyzet magaslatán - végtére is nem kellett traffipaxozni, úgyhogy gondolom munka nélkül voltak. Hogy a forgalmat terelgessék - gondolom nem jutott senkinek az eszébe. Leterelték az autóutat a városba, onnantól meg mindenki oldja meg a dolgot, ahogy tudja. Nos az emberek kezdték megoldani. Először is, a türelmetlenek fordultak meg az úton. Először még örültem is neki, mert közelebb jutottam általa a célomhoz, de más mozgás nem volt, információ meg mégannyi sem. Eszembe jutott, hogy mindig az első gondolat a legjobb, így visszafordultam és szégyenszemre elmentem a földeken Csomád felé. Nem is lett volna baj, ha kezdetben a Veresegyház felé vezető utat nem akkor verik éppen szét és a munkások a fél útpályát csatatérré nem változtatják. Ott is sikerült egy kicsit várni, de onnan még szerencsésen továbbmentünk, de Fót és Csomád között beütött a krach. Akkorra már a rádió is bemondta, hogy baleset van, az össze menekülőutat feltöltötték autókkal, egész észak Pest megye áll mint Katiban a tisztesség, még a Csomádra vezető út is halott. Mondtam, hogy ez tök jó, hisz épp itt állok én is. Mintha még nem lett volna elég bajom, szülési fájdalmak törtek rám. Először negyedórások, de a végén egészen ötpercesre gyorsultak. Azon gondolkoztam, hogy emlékeim szerint van a csomagtartóban papír és az útpadkán álljak meg vagy a szemközti oldalon, illetve lesz-e időm ordítva berohanni a bokrok közé, vagy félúton pórul járok. Felrémlett előttem a győztes kullancsok hada, akik pofátlanul kihasználják szorult helyzetemet és győztes seregként masíroznak bele a nadrágomba, frekventált részeimről már nem is szólva. Aztán elindultunk - igaz, leállított motorral, kormánnyal és kézifékkel ereszkedve a Fóti dombságon Pest felé. Az inger ahogy jött, úgy el is múlt, mihelyt újra az útra tudtam figyelni. Beállítottam a gps-t, mert a Fóton belüli cselezés még nincs benne a véremben, sosem mászkálok a faluban, épp csak a felszínt karcolgatom, ha mégis kellene valami. Kijelöltem egy köztes útvonalpontot, amitől a gps tudta, hogy nem az eredeti tervek szerint kellene mennem, hanem az új úton. Erre a gps szabályszerűen megsértődött, mert nem érintettem a köztes pontot. Teljesen összevissza kezdett tervezni, szinte minden utcán el akart menni, az se érdekelte, hogy közben elértem a célom. Sosem láttam eddig sértődött gps-t, de úgy látszik ennek is eljött az ideje. Hazafelé megint belefutottam szinte ugyanabba a problémába, de a másik oldalon. Látszólag sík, egyenes utakon történnek a leginkább megmagyarázhatatlan balesetek, ahogy itt is történt. Reggel ugye a felborult kamion, délután pedig egy árokba csúszott autó. Az élet csupa vadregény..

2014. május 13., kedd

Rendeleti kormányzás

Ez az, ami a jelenlegi politikának nagyon megy. Mindenféle meg, vagy átgondolás nélkül hoznak valamiféle szabályt és törvényerőre emelik, majd az élet bebizonyítja, hogy életképtelen-e. Mivel senki sem vette a fáradtságot arra, hogy végiggondolja a dolgot, hogy hogy is mennek a dolgok a gyakorlatban, így valószínű, hogy életképtelen lesz az egész. Esetleg nem jut rá forrás, a megemelkedett költségek miatt. Itt van ez az önkéntes 50 óra munka, ami elvben kell az érettségihez. A gyerek elkezdené a dolgot, mármint a közhasznú munkát, de érdemi felvilágosítást senki sem tud adni arról, hogy most a munkát adónak kell-e szerződést kötnie az iskolával, vagy sem. Vannak akik szerint igen, mások szerint elég az osztályfőnök hatásköre. De említhetném a megváltozott menzaszabályokat is, amikor meghatározták, hogy milyen egészséges ételeket lehet adni, viszont pénzt nem adnak a dologra. Megszületett a rendelet, vége a munkának. Pedig igazából akkor kellene elkezdődnie.

2014. május 10., szombat

Wellness

Furcsa dolog ez a közösségi tudat. Épp gondolkoztam egy bizonyos dolgon, amikor szinte hasonló tartalommal cikk jelent meg egy internetes hírportálon, ami egybevág a saját megfigyelésemmel. Mármint az, hogy idehaza a wellness nagyjából korlátlan zabálást és tespedést takar. Mármint, ha a z ember ilyen helyre megy el, amire ráakasztják az oly' divatos szót, hogy wellness, akkor az újabb zsírpárnákat jelent, vagy akár az én esetemben is, legalább egy hetes emésztőrendszeri zavarokat az elfogyasztott és az eddigi beviteltől gyökeresen eltérő táplálékok miatt. Ha az ember ilyen helyre megy, ahol az ételt elé teszik és nem magának kell megharcolnia érte a saját konyhájában, ráadásul hatalmas választékban van mindaz, amit szeret, akkor könnyen áteshet a paci túlsó oldalára azzal, hogy valamit törleszt azzal a mottóval, hogy - most leeszem a számla egy részét! Persze, nagyjából pár nap múlva rájön, hogy ez lehetetlen, de azért eddig el is kell jutni. A meleg víz tespedésre kiváló, magam is nagyon szeretek benne feküdni és valljuk be, senki sem gondol olyasmire, hogy csak párolt zöldségeket egyen miközben észak-koreai munkatáborhoz hasonlóan dolgoztatják, miközben vagyonokat fizet ki az egészért, mint wellness szolgáltatásért. Azt hiszem évi két alkalomnál többet jelentős szív elhájasodási kockázat nélkül lehetetlen kibírni, úgyhogy nekem még ebben az évben van egy alkalmam, azzal le is tudtam a kvótám.