Céges vacsorán voltam tegnap, lezárandó az egész évet, legalábbis logikailag - informatikus szemmel. Ilyenkor a kollégák egy asztalhoz ülnek, bár nagyjából itt is azokkal kerültem egy csapatba, akikkel nap mint nap dolgozom. Egy hosszú asztalnál nem lehet mindenki mellé ülni. A társaságban így is csomópontok alakultak ki - de ez nagyjából ilyenkor megszokott. A hely nagyszerű volt - Kistarcsán a Nosztalgia étterem egy hangulatos helységében. Az étel kifogástalan, bár a kiszolgálás kicsit lassú volt. Az adagok hatalmasak és a pincér talán egy kissé tolakodóan kedves volt. Összefoglalóul pár gondolat, ami eszembe jutott: Nem mindig jó, ha én vezetek. Remek birspárlat volt, amit nem kóstolhattam meg. (Na jó, megkóstoltam, de épp csak a nyelvem hegyét dugtam bele.) Más példájából - de ezt szoktam mondani a gyereknek is - nem csak úgy bedöntjük magunkba a folyadékokat, hanem élvezzük. Ehhez kiegészítésként egy kérdés: Minek iszik az, aki nem bírja? Azt hiszem az alakuló süketségem is rátesz egy lapáttal az élvezetekre, képes vagyok társasági lényként viselkedni alkoholfogyasztás nélkül is. Ilyenkor mosolygok, időnként bólogatok és helyeselek, noha rendszerint nem is értem miről van szó. Ez a legtöbb esetben beválik, csak néha nagyon unalmas..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése