2018. augusztus 29., szerda

Dudva

Van egy olyan mozgalom, hogy az emberek kocognak és/vagy sétálnak és az útjukba eső szemetet összeszedik. Ez nem szemétgyűjtés, hisz az edzéstervet nem befolyásolja, nem tesznek külön kerülőt, ha meglátnak a távolban valami különösen csábító szemétszigetet, hanem csak az útjukba eső hulladékot számolják fel. Végtére is ez is több mint a semmi. Ezen felbuzdulva, mindennapi, az ebédszünetet lezáró egészségügyi sétánkon, körben a raktár körül az utóbbi időben kihúzgálom a nem oda való dudvát. Egész jól haladok vele, már alig maradt kiirtani való gyomnövény a környéken. Dupla haszon, hisz értelmet ad a sétáinknak és valami maradandót is teremt, hisz ott marad a gyommentes díszkert. Ettől most roppant szociálisnak érzem magam..

2018. augusztus 13., hétfő

Egymás ellen

Fredrik Backman számomra már bizonyított. Szinte minden könyvét olvastam és ő is arra a szintre jutott nálam, hogy anélkül megvenném a könyvesboltban, hogy bele kellene olvasnom. Kezdődött mindez - Az emberrel, akit Ovénak hívtak - című könyvével és most az Egymás ellen című munkájáig, ami a Mi vagyunk a medvék című regényének a folytatása. Magáról a könyvről sok mindent el lehetne mondani, de akkor valószínű, hogy bérgyilkosokat állítanának rám spoilerezés vétsége miatt, így próbálok kellően titokzatos maradni. A könyvben továbbélhetjük Björnstadt kisváros mindennapjait, ami nem éppen egyszerű - pont úgy, ahogy a miénk sem, csak éppen máshogy, illetve ugyanúgy. A könyv nagyon jó, letehetetlen. Ajánlom mindenkinek aki szeret olvasni és szereti a minőségi irodalmat. Csak, hogy indirekt nyaljak be saját magamnak is egy kicsinység..

Sörtészta

A világ legegyszerűbb panírozása, mert kell hozzá liszt és sör. A kettőt össze kell keverni és már készen is van. Olyasmi, mint a japán tempura, csak ahhoz víz kell. Na kérdem én, akkor melyik is a jobb? Víz mindig van odahaza, hiszen az folyik a falból, ellenben sört meg venni kell. Hát persze, hogy a sörpanír, hiszen állandó lehetőséget teremt arra, hogy legyen otthon sörféle. Már ugye, ha a gyerek mellett megmarad. Mert eddig csak ez édességek voltak nagy veszélyben, de a listára feliratkoztak a sörök is. Amúgy a hétvégén kirántottam egy ránk hagyományozott tökszerű növényt a fent említett sörtésztában és egész meglehetős lett. Kár, hogy a kirántás után minden nyakig olajos lesz..

2018. augusztus 9., csütörtök

5 másodperc

Öt másodperc elég kevés. Pl ha lángosra kellene ennyit várni, az szinte azonnali kiszolgálásnak számítana. Ugyanakkor lehet sok is, hiszen egy 100km/h-val haladó autó nagyjából 140 métert tesz meg ennyi idő alatt. 140 méter például gombócból rengeteg. Szóval viszonyítás kérdése az egész. Mert ha már gombóc, akkor itt ez az öt másodperces szabály. Mely szerint, ha valami a földre esik, ha öt másodpercen belül felveszed, még megeheted. Ilyenkor elképzelem, hogy a sok kis rohadék bacilus ami csak arra vár, hogy megbetegíthessen, ott áll a rajtgépnél ügyeletben, hogy mikor esik le valami és amikor a földbe csapódott, dördül a startpisztoly és megindulnak az étel felé. Na ezért kell gyorsnak lenni! Persze mondjuk az ember azért súlyoz, mert nem mindegy, hogy esik le a dolog. Ha például a Nyugati pályaudvaron, akkor már a talaj felett tíz centivel halálosan mérgezővé válik, földet sem kell érnie, de ha otthon a nappalinkban, akkor lazán felveszem, megtörlöm és megeszem. Szóval fontos a hely! Nyaralási élményként aposztrofálom, hogy láttam egy családot, nevezzük húséknak, ahol a kisfiú leejtette a fagylaltját a földre és nézett a bánatos boci szemeivel. Anyukája ezt észrevévén , kivette a kezéből a tölcsért, felkanalazta a matériát a járdáról, a tölcsért használva lapátnak, végigtolva egy darabon, hogy alá tudhasson nyúlni a gombóc alá,  akkurátusan körbenyalogatta - egyenlő mértékben elosztva mindenütt a baktériumokat, majd visszaadta a kölöknek továbbnyalásra. Ha ez nem a Balatonszabadi közért előtt történt volna egy kétes tisztaságú helyen, ahova leülni sem volt kedvem, meg sem említeném. De az ember sosem tudhatja, hogy mitől hízik..