2006. szeptember 29., péntek

Misszionáriusok

Nem szeretem a misszionáriusokat. Nem azért mert hisznek valamiben, az mindenképpen becsülendő, hanem amiatt, hogy a hitüket mindenképpen bele akarják a másikba erőltetni. Kérdem én, hogy jön egy (fehér/fekete/barna/zöld/kék) ember ahhoz, hogy Afrikában egy szerencsétlen bennszülöttnek elmondja, hogy amiben hatezer évig hitt, az nem igaz, mert itt a jobb és tökéletesebb hit, az enyém. És jönnek az érvek, gondolom a 'csak' és az, hogy 'nekem van puskám' és 'van egy csomó fertőző betegségem'. Azok a szerencsétlenek pedig, akik békében és harmóniában éltek eddig a természettel, mert nem akarták megbántani az isteneiket, most kapnak egy időnként hozzájuk leereszkedő Istent, aki fennen hirdeti, hogy az ember az úr, minden állat alárendelt. Ez állítólag jó nekik, és a misszionárius azzal a boldog tudattal fekszik le este, hogy jó dolgot cselekedett megint 'x' vademberrel, és civilizált ember lett belőle, pedig mekkorát téved.
Mindenkiben rejlik egy kis misszionárius időnként, így bennem is. Utálom a saját misszionáriusomat és igyekszem erővel elfojtani, de időnként előtör a kis pimasz. Ezúton kérek elnézést azoktól, akiket megbántottam azzal, hogy próbáltam jobb meggyőződésük ellenére vitával 'megtéríteni' őket. Belátom, hogy az embernek meg kell hagyni a gondolkodás és a hit lehetőségét ebben a világban, bár azt is látom, hogy ezt a lehetőséget egyre többen dobják el maguktól önként, mert könnyebb lesz ettől szerintük az életük.
Lelkük rajta.

2006. szeptember 28., csütörtök

Pohár

Azt mondják, hogy betelt a pohár. Na ennek én valahogy mostanában az ellenkezőjét érzem. Valahogy kiüresedtem mint egy lyukas pohár, azok a dolgok, amik eddig érdekeltek most közömbösek lettek számomra, ha művész lennék (mint ahogy nem vagyok az) most azt mondanám, hogy alkotói válságban vagyok. Az utóbbi napokban rengeteg hülyével kellett (és sajnos úgy néz ki, hogy kelleni is fog) vitatkoznom, és ez teljesen elvette a kommunikációtól a kedvemet. Felmordulok, ha csörög a telefon, olvasatlanul dobálom ki az e-mailjeimet és egyéb tőlem szokatlan dolgokat teszek. Egész egyszerűen elment a kedvem az emberekkel való kommunikációtól, legszívesebben egy lakatlan szigetre mennék meditálni egy kicsit. Egy hét, hogy senkivel ne kelljen beszélnem, az igazán hiányzik.
Persze az ismerőseim látják ennek kárát, de tőlük ezúton kérek elnézést, remélem nem tart már sokáig...

Önzés

Önző országban, világban élünk. Gondolom, hogy máshol talán jobb lehet, mert nem hinném, hogy az emberiség egésze csak magára bír gondolni. Nem lenne jó hír. Persze egy kis egészséges önzés nem árt, de mindennek van határa. Olyasmire gondolok, ami a személynek semmi előnyt nem jelent, neki közömbös, de a másiknak egyértelműen jobb. Ilyen helyzetben az egyik segíthetne a másiknak, de inkább akadályozza, hogy ne legyen jó neki. Jó példa erre a közlekedés, az indexhasználat, illetve az, hogyha a főúton  haladók balra szeretnének kanyarodni le a főútról de nem tudnak, mert a szemből érkezők is ugyanarra a mellékútra kanyarodnak, akkor a mellékútról balra kanyarodót hagyom érvényesülni és nem állok be tüntetőleg a kereszteződésbe, hogy ha én nem megyek, ne menjen senki sem!
Az hiszem a közlekedési és egyéb társas kultúrákban is illene felnőni legalább a békáig!

2006. szeptember 27., szerda

Indulatok

Reggelente, ahogy jövök be a munkába egy óriásplakát mellett visz el az utam. Az óriásplakáton egy választási üzenet van az egyik párt üzenete. A tábla a falu szélén van, a pusztában. Már tegnap észrevettem, hogy valaki ronda fekete festékkel az alábbi szöveget írta rá: 'LÓGNI FOGTOK!' Elgondolkodtam azon, hogy milyen gyilkos indulat fűtheti azt az embert, aki fogja magát, vesz festéket, majd kizarándokol a semmi közepén lévő táblához, majd ráírja ezt a borzalmat. Vajon komolyan is gondolja vagy csak a szája jár? Egy szellemi vezetőre vár, vagy megtenné maga is, hogy csak azért felakaszt valakit, mert máshogy mer gondolkodni mint ő?
Ez pártállástól függetlenül szörnyű gondolat. A nyilasok itt élnek közöttünk, és csak arra várnak, hogy eljöjjön az ő idejük. Még belegondolni is rossz, ne hagyjuk, hogy így legyen!!! Ha azt mondjuk, hogy demokráciában élünk, akkor csináljunk is úgy!  A legnehezebb dolog az, tudom, hogy  elfogadjuk azt, hogy olyan a véleményünk, amivel a többség nem ért egyet, de akkor sem az erőszak a megoldás.

2006. szeptember 26., kedd

Kommunizmus

Manapság gyakran hallani, hogy te kommunista! Ezt olyan szitokszónak szánják, ami fordított helyzetben vért kívánna. Ebből látszik, hogy az emberek nagy része mennyire korlátolt és ostoba. A kommunizmus a Wikipedia szerint:

A kommunizmus olyan társadalmi forma, amelyben minden tulajdont a közösség vagy az állam birtokol és valamennyi polgár egyenlően részesül a javakból többé kevésbé igényeik szerint.

Tehát ezt olvasva megállapíthatjuk, hogy a kommunizmus, mint gondolat jó. Egyetlen hibája  van, hogy működésképtelen, legalábbis nagy méretekben.  Csak kicsiben hajlandó működni, például kommunákban, vagy magát a családot is tekinthetjük jól működő kommunista sejtként.
Milyen furcsa gondolat az, hogy akik a legjobban tiltakoznak a kommunizmus ellen, otthon kommunizmust játszanak, csak ők nem tudnak róla.. :-) Amúgy gyakran eljátszom a gondolattal, hogy jó lenne kivonulni ebből a társadalomból és barátokkal tölteni az életet valahol, ahol magunk termelnénk meg azt, ami szükséges, nem lenne önzés és nem lenne bűn, nem kellene zárni az ajtókat és a gyerekeket ki lehetne engedni az utcára este is. Az önzést felváltaná az önzetlenség és mindenki annyira részesedne a megtermelt javakból, amennyire szüksége van. Kár hogy ez csak egy álom..


2006. szeptember 25., hétfő

Vágyakozás

Megfigyeltem magamon, hogy mindig arra vágyok, ami nincs. Nem tudom, hogy ez jó tulajdonság-e vagy rossz, ezen gondolkodnom kell még. Néha azzal magyarázom, hogy a világ előremozdítója volt az, hogy őseink nem elégedtek meg a homokban talált sárga csíkos kagylóval, nekik mindig az a másik kellett ott távol. Néha meg azzal, hogy rossz, mert a trójai háború is azzal kezdődött, hogy valakinek nem volt elég a hazai nőkínálat..
Szóval bizonytalan vagyok ebben a kérdésben, de addig is azért csendben vágyakozom valami újra, valami jobbra..

2006. szeptember 24., vasárnap

Pörkölt

Véget ért az idei utolsó pörköltözés. A kezdeti lelkesedést nem követte tömeges érdeklődés, ezért elég lett a hús. Mármint az utója vacsorára is megmaradt, igaz akkor a sáskahad könyörtelenül elpusztította. Üröm az örömben, hogy elfelejtettem egy kulcsot magammal vinni, és ezért a 'luk'-nak nevezett helységet, ahol a fűnyíró és a bogrács is volt, fel kellett törni. Végül azért sikerült az is. Tárkonyos ragulevest készítettem és az ominózus sertéspörköltet. Köretként főtt krumpli volt savanyúsággal. Összesen kb 7 kg húsból készült az étel, ebből 3 és fél kiló comb és ugyanennyi lapocka szerepelt az alapanyagok között..És még a füvet is le tudtam nyírni, kész öröm. Pedig már sötét gondolataim voltak, de a végén minden kiderült és megoldódott..
Azért betörést továbbra sem vállalnék..

2006. szeptember 22., péntek

Péntek

Ma események voltak. Igazából jó irányba mutatóak, mert végre lett otthon netem. Ma jöttek és beszerelték a telefonvonalat és a netet is egyből. Egy kis kommunikációs szakadék volt az ügyfélszolgálat és közöttem, de csak egészen apró és a mai Magyarországon igazából jelentéktelennek mondható, alig pár méter mély, de az ígért 30 nappal szemben alig egy hét alatt megvolt. A szerelők a bekötés alatt megkérdezték, hogy baj lenne-e ha elmennének egy órára máshová, én mondtam, hogy nem. Erre elmentek. Legalább addig lenyírtam a füvet. Cserébe nem kaptak borravalót, pedig szépen és gyorsan dolgoztak, meg voltam velük amúgy elégedve..
Holnap pörköltet főzök nagy nyilvánosság előtt. Délután be kell vásárolnom. Főzök még egy tárkonyos ragulevest is mellé, hátha valaki nem szereti a pörköltet.

2006. szeptember 21., csütörtök

Testvér

Jó dolog, ha az embernek van testvére. A szó maga is jó, valami egész bensőséges kapcsolatot sugall. Test és vér. Jó felnőni valaki mellett, jó tudni, hogy van akire mindig lehet számítani és jó dolog közösen tevékenykedni valamiért és azután egy üveg sörrel a kézben nézni csendben a munka gyümölcsét. 1999 augusztus 24.-éig nekem is volt részem ebben az érzésben. Igazából annak a súlyát, hogy mit veszítünk csak abban a pillanatban fogjuk fel, ha elveszítettük. Most újra van testvérem. Ő pici és ártatlan, de ez az érzés már nem ugyanaz, mint régen. Valami elveszett örökre, ami jó volt..

Demokrácia

Furcsa ez a mai világ. Valaki egyszer úgy definiálta a demokrácia fogalmát, hogy - Demokrácia az, amikor mindenki azt csinálja, amit én mondok - Ha ez így nem igaz, akkor rögtön veszélyben van, és akkor menjünk és csináljunk demokráciát. A demokrácia megsértése az is, amikor a kegyetlen lovasrendőrök szétverik az ártatlanul fosztogató 'fiatal forradalmárokat'.  Sokan az egyén szabadságjogainak tartják azt, hogy köztévét rongáljanak, rendőrautókat gyújtsanak fel és emlékművet pusztítsanak el. (Mellesleg a szovjet csapatok valóban felszabadítottak bennünket, mert abban az időben itt cudar világ volt, nyilasokkal és nácikkal, és cseppet sem volt vicces dolog az, amikor a magyarok egyik fele Dunába lőtte a másikat. Persze mindenki úgy gondolja most, hogy ő akkor a puska szelídebbik végén állt volna úgyis, és nem érte volna baj egész biztos.. :-( A szovjetek jöttek és sokan meghaltak közülük egy idegen országban, távol a családjától, már ezért megérdemlik azt a tetves emlékművet. Persze azután itt is maradtak, de az más kérdés, azért nem kell szeretni őket, de tudni kéne elviselni. Tudtommal Bécsben is van szovjet emlékmű. Ott sem öntik le festékkel, nem akarják szétkapni, igaz, az már nyugat és nem ez a szerencsétlen balkán ország. Ha nem tetszik nekik, akkor nem nézegetik. Ennyi.) Az a baj, hogy az emberek feledékenyek és nem olvasnak történelmet.
És ez sajnos igen nagy baj..

Munka

Kezd véget érni az egyik jelentősebb munkám. Ennek örülök. Igaz ez is egy olyan jellegű munka, ahol én dolgozok, a dicsőség másé, de a munkák már csak ilyenek. Az ember örüljön annak amit kap, és bár rajtam kívül senki se tudja, de engem erősít a tudat, hogy nélkülem ez nem jött volna létre..

2006. szeptember 20., szerda

Pingvin vs. Lepke

Egy kis szakma is kell ide. Miért szeretem jobban a pingvint a lepkénél. Ez nem egy biológia fejtegetés lesz, hanem inkább szakmai és érzelmi kérdéseket feszegetek. A programozást még gimnáziumban kezdtem. Akkor a számítógépet még a HT-1080z jelentette, amivel közelebbi kapcsolatba is kerültem és megszerettem a számítástechnikát általa. (Meg is igértem magamnak, hogy szerzek egy ilyen gépet. Akkor ez elérhetetlen álomnak tűnt, mert egy ilyen gépnek olyan elképzelhetetlenül magas ára volt, hogy bele sem tudtam gondolni. Akkor a büfében 2.60 volt a kettőhatvanas süti ez a gép meg NYOLCVANEZER forint. Azóta persze lett ilyen gépem, a múzeumom becses részeként. Még jó, hogy az ember meg tudja időnként tartani a saját magának tett ígéreteit, de ez mellékszál.) Azután jött a gyors ütemű fejlődés egy c64 személyében, amire már fizetős munkáim is voltak, majd amikor a pc világ betört kishazánkba és is vettem magamnak egy 12MHz-es turbó XT gépet, a legjobbat a környéken, igaz ezért a Bécsi út másik végére kellett elmenni. Programozóként dolgoztam, jobbára ügyviteli programokat, később játékokat fejlesztettünk pc-re illetve játékkonzolokra, illetve a játékfejlesztéshez szükséges fejlesztőprogramokat írtam az öcsémmel közösen, hogy a grafikusaink könnyebben tudjanak csodákat alkotni. Mindezt többnyire az akkoriban egyetlen ismert operációs rendszeren. Programfejlesztőként eltöltött időm alatt természetes volt az, hogy egy gépet napjában többször újra kellett indítani, vagy bonyolultabb műveleteknél ezt saját magától, mintegy szívességként maga is megtette. Azután egy munkám kapcsán megismerkedtem egy olyan világgal, ahol ez nem volt szükségszerű. Olyan gépekkel dolgoztam/dolgozom amiket annak idején állandóan újra kellett indítani és félévente újra kellett installálni, hogy normálisan dolgozni lehessen velük, és most egész egyszerűen nem kell hozzájuk nyúlni, akár többszáz napot tudnak egyfolytában hiba és újraindítás nélkül működni. És ez nagyon jó. Ráadásul akkor ha beleütköztél egy problémába, akkor csak a pénzért vett sablonokkal dolgozhattál, vagy úgyszintén drága pénzért vett fejlesztőeszközökkel és szintén méregdrága információkból tudtál valamit felépíteni. Ennek teljesen ellentmond a másik világ. Kicsit ahhoz hasonlít a dolog, amikor az embernek házinyomdája van. Ott vannak bélyegzők, a nyuszissal lehet nyuszit nyomtatni, a sárkányossal sárkányt, de csak azt. És akkor egyszer csak kap az ember egy csomó szép színesceruzát, amivel egy egész más világ tárul ki előtte. Rajzolhat továbbra is nyuszit és sárkányt is, de igazából senki sem köti meg a kezét abban, hogy végre szabad legyen és azt csináljon, amit szeretne.
Igazából a szabadságot szeretem benne. Persze aki egész életében rácsok mögött élt, és nincs igénye a megismerésre, az kényelmetlennek fogja találni, de hát nem kell mindenkinek azt szeretnie mint nekem, vagy másnak.

Ősz

Csúnya álmosító őszi idő van. Ez jelzi számomra, hogy a nyárnak már vége, ami talán lesz, az olyan utómozgás-féle, ez a nyár már halott. Igazából az ősz az egyetlen olyan évszak, amit nem szeretek. Megérint az elmúlás, és nem a pozitív gondolatokat hozza elő belőlem. A tavasz szép, amikor pattannak a rügyek és olyan gyönyörűen harsogóan zöld minden. A nyári esték is szépek, amikor a polarizált fény valószínűtlenül meleg színekbe burkol mindent, és a tél is szép a maga ártatlan fehérségével. Csak az ősz ne lenne. Ez a hónap az elmúlásról szól, amit ugyan enyhít egy kicsit a fák tarka lombruhája, de aztán lehullanak a levelek és ottmaradnak a fák tetemei, csontvázként várva a feltámadást. Ma ahogy jöttem be kocsival, a madarak is készülődtek valamire a villanydrótokon. Talán szakszervezeti ülést tartottak a rangidős vezetésével, talán tanakodtak, hogy lehet, a fecskék és a gólyák csinálják jól..
Az emberek lelkét is úgy látszik megérintette az idő, egy n agyon jó ismerősöm most jelentette be, hogy elege van az emberekből és most nem akar beszélni senkivel. Az ősz a lelkekbe költözött, de a tél után jön a tavasz, remélem.

2006. szeptember 19., kedd

Az út

Egy kedves ismerősöm hatására érdeklődni kezdtem a Szent Jakab út (El Camino) után. Meglepett az, hogy ő ilyesmi után érdeklődik és arra vágyik, hogy részt vegyen egy ilyen zarándoklaton. Sokan sokfélét gondolnak az útról, de mindenképpen hatalmas élmény és érdekes lelki hatások érhetik az embert, miközben végigmegy rajta. A hosszú gyaloglás összezárja az ember saját magával, a saját lelkének hangját hallgathatja az egész a kezdetektől a zarándoklat végéig. Tudom, egy csomó ember szívesebben hallgatja a lelke helyett inkább a Danubius-t vagy a Slágerrádiót, de mostanában egyre jobban vágyom arra, hogy ne ezeket hallgassam, hanem megcsináljam, bebizonyítsam magamnak, hogy képes vagyok magammal együtt élni, hogy figyelni tudjak a gondolataimra. Talán rájövök valamire, de ha nem is, élménynek mindenképpen felejthetetlen lesz.

Zavargás

Tegnap egész éjfélig néztem a tévét, követve a Szabadság téren történt eseményeket. Nem értem miért szükségszerű mindaz, ami ott történt. Persze roppant álszent dolog az, amit most mindenki csinál, de hát ez a politika. A magyar történelem folyamatos hazugságok sora, de még az újkori, rendszerváltás utáni történtekre is igaz. Emlékezzünk csak, hogy mitől indult el a taxisblokád. Na ugye!
Van ma Magyarországon egy olyan politikai réteg, akiknek érdekük lehet az, hogy zavargásokat szítsanak. Direkt nem mondok se jobb- se baloldalt, mert ilyet épeszű ember nem akarhat, de úgy látszik vannak kevésbe épeszűek is.
Felheccelik a mi Zsil völgyi bányászainkat, a Fradi B-közepet, akik elvégzik a piszkos munkát, csupán a hecc kedvéért. Hiába, minden népnek olyan a csőcseléke, amilyet megérdemel..

2006. szeptember 18., hétfő

Vihar a biliben

A hírportálok tele vannak a Gyurcsány-féle műbalhéval. Ahogy meghallottam az egészet, rögtön az alábbi vicc(?) jutott az eszembe:
Egy ember az uszodában feláll a rajtkőre, és széles ívben belepisál a medencébe. Amikor rászólnak azt mondja, hogy - Miért, maguk is pont ezt csinálják, csak odabent..
Tudomásul kellene venni, hogy a politikusok hazudtak, hazudnak, és hazudni is fognak. A politikus szinonimája az, hogy hazug, nem őszinte ember. Ezt mindenki tudta, most mégis jön a nagy meglepetés..
Igaz, annyira még egy sem volt őszinte, hogy ezt nyíltan bevállalja. De kérem, tegye fel a kezét, aki elhitte, hogy bármelyik politikus elhozza nekünk a Kánaánt. Aki feltette az egyiket, az kérem húzza ki a másikat a biliből!

Költözés

Tegnap véget ért az életem egyik jelentős(?) szakasza. Új lakásba költöztünk. A költözés mindig egy új változást hoz, úgy érzem a lelkem egy darabja maradt ott Kismaroson. Szerettem ott lakni, bár szükségmegoldás volt (A nagynéném fogadott be bennünket.) Furcsa az, hogy amikor Pestről eljöttünk, csak megkönnyebbülést éreztem, és érzek most is, ha arra gondolok, most viszont szinte fáj az új lakás ürességszaga, a rengeteg doboz és holmi ami között élünk, a dobozok, amik kiontják a tartalmukat és azok békésen várnak arra, hogy majd egy éhes szekrény elnyelje őket. Most egy új kor jön, a rámolás kora. Ez az, amit szívesen kihagynék, de tudom, hogy senki sem csinálja meg helyettem.. Brrr.

2006. szeptember 15., péntek

BNV

Már a BNV se a régi. Gyerekkoromban még nagy felhajtás volt, rengeteg kiállítóval, érdekes standokkal, egymást taposó emberekkel, közlekedési anomáliákkal. Tegnap voltam kint a vásáron, mert alternatív fűtési megoldásokat kerestünk, és akkor hova máshová, mint ide? Na, ide utoljára. Végül is ennek is egyszer meg kellett lenni. Gyakorlatilag elveszítette a régi fényét, a hatalmas tömegek elmaradtak, kevés kiállító és szórványos érdeklődés jellemezte a kiállítást. A témában, amiért mentünk, talán egy normális kiállítót találtunk, a fűtéstechnikát se vitték túlzásba, inkább a kandallósokból volt viszonylag nagyobb felhozatal. Viszont ott volt a rengeteg tvshopos csoda. Remekül lehet a késeikkel fűrészlapot vágni és paradicsomot szeletelni egymás után. Mivel ilyesmire ritkán kerül sor a konyhámban, ezért ezt kihagytuk. Csak az embereket sajnálom, hogy reményekkel telve mennek ki egy ilyen kiállításra és rá kell jönniük, hogy ez is 'magyar' lett.. Csak azt nem értem , hogy miért mindennek így kell végeznie nálunk, ami mindenhol a világon sikeres? 

Szavaink súlya

Már régóta foglalkoztat az, hogy szavaink veszítenek a súlyukból és lassan egész mást kezdenek jelenteni a köztudatban, mint amit eredetileg megtanultunk. Ez talán a megváltozott gondolkodásra utal, vagy az emberek értékrendjének változására? Nem tudom. Ilyen szó a barát és a barátnő. Manapság mindenki barát, a politikusok azt mondják, hogy barátom, lépten nyomon találkozunk azzal, hogy ismeretlenek lebarátoznak, és ez egy kissé furcsa számomra. Nekem a barát egy bensőséges fogalom, nagyon nehéz igaz barátra lelni és igaz baráttá válni valaki számára. Nem is tudom, hogy van-e igaz barátom mostanság. Na jó, haverok akadnak, de olyan igazit most hirtelen nem tudnék megemlíteni. Valahol azt a definíciót hallottam, hogy a barát az, akire rá mernéd bízni a macskádat. Ezt továbbfejlesztve én úgy gondolom, hogy a barát az, akire nem csak a macskádat, hanem magadat és a legféltettebb gondolatodat is rá mered bízni. És ez egy igen nagy felelősség.. A barátnő meg egyenesen szeretőt szokott jelenteni. Ha egy lányra azt mondja egy férfi, hogy a barátnőm, akkor mindenki tudja, hogy testi kapcsolat van közöttük, pedig ez nem lenne szükségszerű. A bizalmas kapcsolat nem abban jelentkezik, hogy használják egymás testét, inkább az az igazi bizalom, ha egymás lelkét és gondolatait láthatják.Persze ezt a világot ez nem érdekli. A lélek, a gondolat? Kit érdekel? Az nem hír, abból nem él meg a Story vagy a Kiskegyed.

Könyv

Tegnap végre eljutottam egy könyvesboltba. Van hátránya is annak, hogy az ember vidéken él, de ebből én csak a könyvesbolt hiányát tudnám megemlíteni, minden más tulajdonképpen előny. Nem járok a városban, nem kell kerülgetni a rengeteg akciónyugdíjast, jóval kevesebb a tolakodás, lökdösődés, általában véve nyugodtabbak az emberek és ez jó. Poldi bácsi mondaná (Égigérő fű.) - Hogy csak az a szép ződ gyöp, az fog hiányozni - Én is így vagyok a könyvesboltokkal. Míg gimibe jártam, és még megvolt Vácott a buszállomásnál a könyvesbolt, a tanítás után, amikor mindenki ment a menzára enni, mi inkább a kimentünk a boltba nézelődni, és azután mentünk vissza, amikor már nem volt sor. Nagyon élveztem ezt és bár szinte minden nap ott voltunk, akkor is mindig találtunk új és új dolgokat. Azért ezeknek a látogatásoknak van terhe is, ami jobbára amiatt keletkezik, hogy nem tudom megállni a vásárlást. Tegnap is így történt. Vannak olyan szerzők, akiket egyből megveszek, pl William Gibson is közéjük tartozik. Legutóbbi könyve a 'Trendvadász' is nagyon tetszett, első olyan könyve ami szinte a jelenidőben játszódik, nem tartalmaz utalást a jövőre. (Ennek a könyvben szerepel az alábbi elmés szerkezet, ami rögtön belopta magát a szívembe, és úgy érzem kell egy ilyen nekem. Ez a Curta.) A mostani műve a 'Tegnap holnapja' ami a híd trilógiájának az utolsó kötete és van egy olyan de ja vu érzésem, hogy már valahol olvastam, de azzal együtt mindenképpen meg kellett vennem, mert a szerző garancia a jó szórakozásra.

2006. szeptember 14., csütörtök

Egy régi barát

Volt egy barátom. Legalábbis akiről azt hittem hogy nagyon jó barátom. Lehet, hogy tulajdonképpen az is volt kezdetben, ezt már nem tudom megállapítani. Mindenesetre a legtöbb ember azt hiszi, amit hinni akar, így én is ezt tettem. Már általános iskola első osztályától kezdve elválaszthatatlanok voltunk, bár az én családom sokkal jobb módúbbnak számított, vagyis igazából mi voltunk átlagosak, ők nagyon szegények. Vác egy olyan részén laktak (Papvölgy) ahol kútról hozták a vizet, áram talán volt, de más nemigen, kecske legelt az udvaron és lavórba mosdottak. Mindenesetre nekem nagyon vadregényesnek tűnt. a házhoz egy 'mélyút' vezetett, ami tulajdonképpen egy kisebb növényekkel dúsan benőtt völgy volt, és a házakhoz feljárók vezettek. Persze nyáron jó volt arra bicajozni, de nekik esőben, hóban, sárban és sötétben is naponta meg kellett tenniük ezt az utat, időnként súlyos terheket cipelve. Szóval ott laktak egy egy szoba konyhában. Én a szüleimmel egy kertes családi házban nőttem fel, normális körülmények között. Arra már nem emlékszem, hogy hogy kezdődött a barátságunk, de nagyon sok mindent csináltunk együtt, lévén hasonló volt az érdeklődésünk. Mindketten barkácsoltunk, elektronikus cuccokat építettünk, rádióépítő szakkörre jártunk, lelkesen fotóztunk és laboráltunk. Így utólag belegondolva, már az általános iskolában voltak olyan jelek, amik számomra fájóak voltak és előre jelezhették volna a később bekövetkezőt, de nem hittem bennük. Már akkor előfordult az, hogy olyannal kezdett el barátkozni, akit nem becsült emberileg, de viszont a barátságáért cserébe meg tudott olyan dolgokat szerezni attól a sráctól, amik kellettek neki. A középiskolát külön jártuk, de a barátságunk megmaradt, majd azután közös munkahelyre kerültünk. Igazából az ő révén kerültem oda, ugyanis nyári gyakorlaton ismerkedett meg azokkal a srácokkal, akik később céget alapítottak és minket is odavettek programozónak. Együtt jártunk be oda, és bár az ő ismeretségének köszönhetem a munkahelyem, mégis úgy érzem, hogy saját magam bizonyítottam azt, hogy alkalmas vagyok programozónak. Akkor még commodore gépekre fejlesztettünk irodai alkalmazásokat. Később jelentős fejlődésen ment át a cég. Erősödött, több lett a pénz, átalakult, szétesett, új néven indult, de mi végig megmaradtunk programozónak. Végül játékokat kezdtünk fejleszteni a Segának. Ő mindig simulékony természet volt, és bár én másképp gondoltam, sokan mondták róla, hogy szerintük sunyi. A főnökök kedvence lett, mert mindig azt mondta, amit azok szerettek volna hallani, és előfordult, hogy engem is kijátszott ellenük, bár ezért később bocsánatot kért. Én úgy érzem, hogy mindvégig fair voltam vele, amikor baja volt, befogadtuk és segítettünk rajta (majdnem kiégett a lakása), sokáig nálunk lakott. Voltak furcsa dolgai amik akkor is rosszul estek, de nem kételkedtem abban, hogy barátok vagyunk. Aztán egyszer egy szép napon kirúgtak arról a helyről (több mint tíz évi munkaviszony után) és nem l ennék meglepve, ha benne lett volna a keze. Mentségemre legyen mondva, hogy nem sokkal azután lassan kirúgták az összes kedves kollégámat is onnan, szinte egyedül ő maradt ott a főnökömmel együtt. Később egy szerzői jogi bírósági tárgyaláson találkoztunk (beidéztek tanúnak mindkettőnket) és amikor felajánlottuk, hogy elvisszük, azt mondta, hogy inkább megvárja a (nekem volt) főnökömet és vele megy haza.
Gyakorlatilag azóta nem tudok róla semmit. Engem még mindig érdekel a dolog, bár tudom, hogy nem érdemli meg, hogy foglalkozzam vele, de azóta se tudok megnyugodni a gondolattól, hogy sok sok év barátságát hogyan lehet így elfelejteni. Hogy lehet az embernek egy másik lapot nyitni az életében úgy, hogy az előzményeket maga mögött hagyja egy életre?
Vagy hogy lehet egy fél életen keresztül barátságot színlelni?
Szívesen elbeszélgetnék erről vele, de részben nem hiszem, hogy őszinte lenne velem, részben addig a pontig eljutottam, hogy nem fogom én keresni őt többet.

Kitt

Ma láttam Kitt-et a Knight Riderből. Persze nem akart hivalkodni, így a lelke nem egy elegáns fekete autóban lakott, aminek szaladgáló vörös csík van az elején, hanem egy egyszerű fehér kis Opel Corsában élt. Mindenesetre tudta mi a dolga és tette is. Mögöttem haladt kilométereken keresztül a 2/A úton és csak véletlenül vettem észre a tükörből, de azonnal megbabonázott. Egy ilyen autó persze kényezteti az embert, és bár 90-nel konvojban haladtunk, a vezető előbb elővette az újságot (először azt hittem térkép, de egy napilap volt) majd még az olvasószemüvegét is feltette hozzá, és nyugodtan olvasott. Mivel más nem ült az autóban, így csak Kitt lehetett az, ez egészen biztos. Aztán közösen megbeszélhették a dolgot, mert úgy gondolták, hogy előttem valószínűleg jobb mint mögöttem, ezért megelőztek, és a vezető folytatta a napilapot.
Bámulatos hol tart manapság a tudomány!

2006. szeptember 13., szerda

A tökéletes

Megtalálható-e a tökéletes? Elérhető-e a legjobb? Egyáltalán létezik olyan, hogy legjobb? Vagy amit legjobbnak érzünk az csak egy kompromisszum, amit a magunk 'lustasága' miatt kötöttünk csak? Hobótól hallottam - "Úton lenni az élet, megérkezni a halál..." Valahogy ez lehet a kereséssel is. Ha feladjuk, vagy azt mondjuk megtaláltuk, akkor már nincs célja az életünknek, onnantól kiüresedünk talán.
Úgyhogy keresésre fel!

Kísért a múlt

Ma megint olyat álmodtam, hogy a régi munkahelyemen vagyok, visszamentem dolgozni oda. Egy játékkal bíznak meg, de nem tudom megcsinálni, túl magasra tették a lécet nekem. Egy kollégámtól megtudom, hogy a volt barátom már majdnem kész van vele, ő is megkapta ezt a feladatot, csak nekem nem szóltak. Nem tudom miért foglalkoztatja a tudatalattimat az a munkahely, a többiről sosem szoktam ilyesmit álmodni..

Köd

Ma olyan szép volt a reggeli köd, ahogy lepelként terült el a tájon. Verőcénél, ahol az út mellett folyik a Duna, egyszerre lehet látni a talaj felett lustán gomolygó ködöt és a gőzölgő folyót, szinte idilli. Kár, hogy sosincs nálam pékfényezőgép és időm sincs megállni, pedig lehetne térdig gázolni a harmatos fűben, és keresni a jobbnál jobb helyszíneket egy kis misztikus fotózásra..
Az Excalibur c. film szokott ilyenkor eszembe jutni..

2006. szeptember 12., kedd

Közlekedés

A dolog tegnap esti. A munkából hazafelé feltűnt valami, amit gondoltam, hogy derék állampolgárhoz híven megpróbálok rendezni. Az esetet már tegnap este megírtam és el is küldtem a 'Város' blogba is, azt talán többen olvassák és lesz valami hatása, bár igazából nem várom tőle azt, hogy ettől mozdulnak meg a hegyek.

Hazafelé a 2/A-n a sződligeti lehajtónál a bokrok között egy fehér autót láttam. Mivel feltűnt, hogy napok óta ott áll, és mára már elkezdték elbontani, gondoltam, hogy bejelentem. Felhívtam a 107-et, ott felvették. Majdnem elmondtam, hogy mit akarok, mikor meghallották, hogy Sződliget, rögtön félbeszakított a bájos női hang, hogy kapcsolja a dunakeszi rendőrséget, mert az ő hatáskörük. Kapcsolta, felvették. Ott újra elmondtam, mire ők: Hogy Sződliget? Az a váciak hatásköre. Elmeséltem, hogy kerültem ide, erre azt javasolta, hogy hívjam a 112-őt, majd kérjem a váciakat. Hívtam, kétnyelvű üzenetet mondtak többször is, majd süket csend. Ez se jött be. Hívtam a tudakozót, ott megadták a váci rendőrség telefonszámát, amit persze senki sem vett fel, pedig többször is próbálkoztam. Azután a www.vac.hu-ról próbáltam kideríteni a számot, ott megtaláltam újra, de csak azt tudtam meg belőle, hogy a tudakozó jól tudta, de fel továbbra se vették fel. Ott megvolt a Pest megyei rfk telefonszáma is, de az nem működött. Elmentem a www.police.hu-ra és megnéztem a bejelentések számát, ahol végre üzenetrögzítőre mondhattam, hogy mit akarok. A hang közölte, hogyha sürgős ügyben telefonálok, akkor hívjam inkább a területileg illetékes rendőrkapitányságot. A kör bezárult. Még szerencse, hogy nem volt sürgős dolgom. Itt untam meg. A bejelentést azért megtettem a rögzítőre. Ez Magyarország, 2006-ban.

Kapcsolat

Van egy elméletem a kapcsolatokról. (Baráti és társas kapcsolatokra egyaránt igaz lehet, de ezt bizonyítsa be más.) Saját tapasztalatból tudom, hogy ez nagyjából minden kapcsolatnál hasonlóan működik. Ha netalán az utókor meg akarna rólam emlékezni, ez egy jó apropó lehetne. A 'Sparhelt féle sejtés' nagyon jól hangzik, mint név. Szóval:
Egy kapcsolat felbontható három fázisra. Az első az ismerkedési fázis, olyankor fedezzük fel, hogy mennyire hasonlítunk a másikra. Ez a dolog legjobb része. A második fázis az, amikor már elfogytak a közös dolgok, de még mindig jó együtt, a harmadik az, amikor azt vizsgáljuk, hogy mennyi mindenben különbözünk mégis a másiktól.
A legtöbb kapcsolat itt ér véget. Az igazi az, ami a második fázisban marad, vagy a harmadik után sem szakad meg. Sajnos nagyon kevés ilyennel találkoztam.

2006. szeptember 11., hétfő

Fekete fehér

Régi játék, fekete, fehér, igen, nem. Arra kell vigyázni, hogy ezeket a szavakat ki ne mondja az ember. Valahogy az élet is egy ilyen nagy játék. Mindenki vigyáz arra, hogy többértelműen fejezze ki magát, ki tudja, mit hoz a holnap. Miért jó az nekünk, hogy nem mondjuk meg a másiknak konkrétan, hogy mit akarunk tőle? Miért jó ez a játék naponta, ahol talán van, meg lehet, meg most nem, meg majd talán holnap?
Szeretnék egyszer olyat játszani, hogy mindenki megmondja amit gondol. Talán fájdalmas lesz az elején, de meg lehet szokni és a végén a nevetés legalább tiszta lesz és őszinte.

Hétfő

A munkakedv, ahogy érkezett, úgy tűnt el a balfenéken. Tegnap belefutottam egy megoldandó problémába, de ahogy keresni kezdtem a neten, úgy került egyre messzebb a megoldás tőlem. Valahogy olyasmi érzésem kezdett kialakulni, mint Achilleus és a teknősbéka esetében, de ha máshogy nem megy, akkor csalok egy picit és mégis legyőzöm valahogy azt a szerencsétlen páncélost.
Szükségem van arra a megoldásra, egyszerűen KÖLL, no.

Álom

Érdekes dolog az álom, legalábbis nem tudom ezt más hogy éli meg, én szeretek álmodni. Úgy gondolom az álom olyan része az életemnek, ahol a gondolataim kárpótlást nyernek az élettől. Nem tudom hogy másnál ez hogyan működik, de én többnyire kellemeseket szoktam álmodni, olyanokat amikből szinte rosszul esik felébredni. Minap pl találkoztam egy ismerős lánnyal akivel igazán boldog tudnék lenni, de az életben valószínűleg soha nem fogok tudni összekeveredni.. És nagyon jó volt vele.
Hmmm, ébren szeretnék ilyesmit álmodni. Nem lehet ezt valahogy felcserélni?

2006. szeptember 10., vasárnap

Hobbi

Az az én nagy bajom, hogy semmi sem érdekel annyira, hogy igazán profi tudjak lenni belőle. :-( A fotózás pl érdekel, de az sem annyira, hogy beleássam magam, nem tudok fényértékekről és objektív típusokról vitázni, csak elkészítem a képet a legjobb tudásom szerint. Viszont elvetek mindenféle képmanipuláló eljárást, még az eredeti képkivágás megváltoztatását is. Utólag már könnyű okosnak lenni.

2006. szeptember 8., péntek

Blogblog

Furcsa dolog ez a blogírás. Nem csinálom régóta, de azt veszem észre, hogy nem csak én írom a blogot, hanem az is ír engem. Eddig azok a gondolataim, amik csak az eszembe villantak és egy röpke perc múlva távoztak is, ezáltal megmaradnak az utókornak és nekem is. Igyekszem tudatosan figyelni arra, hogy továbbgondoljam őket. Mindenesetre kíváncsi leszek, hogy hosszabb távon nem befolyásol-e valamilyen irányban. Nehogy abba a hibába essek, ami eddig mindig visszatartott az ilyesmitől, nevezetesen az, hogy meg akarok felelni valaminek vagy valakinek.

76909

Tettem fel pár képet a prágai kirándulásról ide. Mindenféle rendszer nélkül igyekeztem a sok képből kiválasztani azokat amik tetszenek, de csak ilyenkor jön rá az ember, miután hazajön, hogy többet kellett volna és jobban fényképeznie, hogy igazán meg tudja fogni azt a miliőt amit ott tapasztalt.
Majd legközelebb.. :-)

Ragaszkodás?

Újabb költői kérdés jön. Hogy lehet az, hogy találkozom valakivel aki csak nekem fontos, és én érzem, hogy szükségem van rá, de ezek csak pusztába kiáltott szavak maradnak a részemről? Tudom, az ember ne szaladjon olyan szekér után, ami nem fogja felvenni, de úgy látszik különös tehetségem van ilyen szekerek kiválasztásához és üldözéséhez...

Budapest

Újra és újra rádöbbenek, és emlékeztetnek is rá, hogy immáron nem vagyok pesti. Ez elképzelhetetlen örömöt és megnyugvást tud nekem okozni, mert mindig zavart a város jelenléte és a benne élő emberek. Nekem Budapest és a pesti ember nem azt a fényt és csillogást jelenti, amit mondjuk egy külföldi lát, amikor buszból végignézi a körutat, vagy sétál egyet a Hősök terén, hanem a piszkot, a tolakodást, a közönyt, a szemetet és a kutyaszart. Lehetne ez másképp is, most láttam Prágában, de mi (illetve ők) ezt akarjuk/ják, ehhez ragaszkodnak. Nem akarják, hogy megismerje őket a szomszédság (MI KÖZE HOZZÁ!!! - Általános hozzáállás), nem szeretnek kiülni a tornácra, hallgatni a csendet és nézni ahogy nő a fű, helyette harcolni akarnak az utolsó helyért a villamoson/buszon, szívni a szmogot és hallgatni a város tompa moraját az ablakból esténként. Hétvégén lemenni vidékre (Mert a pesti ember szerint Budapest fent van, minden hozzá képest lent.) és ott azzal kérkedni, hogy bezzeg mi a nagyvárosban lakunk. Széthagyni a szemetet, kidobni az autóból a megunt kutyát, aztán azzal a boldog tudattal térni haza, hogy milyen rossz lehet azoknak ott lent. és milyen jó itt nekünk..
Pedig ha tudnák...

Péntek

Vannak napok, amikor semmi sem megy úgy, mint amúgy. Azt tudom magamról, hogy hidegfront-érzékeny vagyok, de a mai nap eddig túltesz minden elvárásomon. Ilyenkor többnyire jobban előjön rajtam az allergia, és talán ingerlékenyebb és lelkizősebb vagyok, mint szoktam lenni. De ahogy most kinéz, ez társul jól fejlett distypiával is. Ugyanis majdnem minden billentyűt félreírok. Ha az 'é'-t akarom leütni, akkor az 'ö'-t ütöm le helyette, pedig a napok többségében ez azért szokott menni.
Bár az is lehet, hogy a korral jár.

2006. szeptember 7., csütörtök

Prága

Párizs megér egy misét - Ezt valamelyik Henrik (harmadik vagy talán negyedik, amikor a francia királyi trónért ki kellett keresztelkednie emlékeim szerint, bár lassan újra kellene olvasnom Merle könyveit) mondta anno. Párizsban már voltam, tényleg megért egy misét. (Pár kép a Notre Dame-ről itt.) Most voltam Prágában (igaz csak futólag) de bizton állíthatom, hogy Prága is megérne egyet. Aki teheti, menjen el, aki nem, az előbb próbálja megtenni, vegyen egy nagy levegőt, aztán tényleg tegye is meg. Nagyon szép város (a történelem viharai kevésbé viselték meg) finom a sör, csinosak a cseh lányok, és felettébb kedvesek az emberek. Nem is tudom, hogy mi az oka ennem a nagy különbségnek. Végül is egy tőről fakadunk, szinte közösek a gyökereink. Volt náluk is háború, volt orosz megszállás, 'szocializmus', volt saját 56-juk is, és most kapitalizmus is, és mégis mennyivel másabbak mint mi. Nem lehet érezni azt a hatalmas feszültséget amit itt naponta, a közlekedésben pl, vagy máshol, és ha rámosolyogsz valakire, akkor visszamosolyog, és nem akar pofán vágni.
Először arra gondoltam, hogy a tenger az oka. Egész egyszerűen közelebb vannak hozzá, és ez ennyit számít, de lehet, hogy csak a Kárpát medence az igazi ok. Ez a mi kis lavórunk, ami megóv minket mindenfélétől, a felgyülemlett rosszkedvet se engedi elszökni, és mi benne pácolódunk már évszázadok óta. Hiába, minden jóban van valami rossz...

2006. szeptember 5., kedd

Csuklás

A szüleim mindig azt mondták (valószínűleg nekik a szüleik mondhatták, nekik pedig a dédszüleim, és így tovább generációkon át), hogy akkor csuklunk, amikor emlegetnek minket. Sőt azt is, hogyha kitaláljuk ki az, akkor abbamarad. Ilyenkor gyermeki lélekkel próbáltuk sorról sorra , rokonról barátra kitalálni, ki is lehet az. Az utóbbi időben egyre kevesebbet csuklom, de ahogy nézem, más is. Egyre kevesebben gondolnak ránk, az emberek (mi is) csak magukra gondolnak. Ez egy önző világ.

2006. szeptember 4., hétfő

Prága

Holnap utazom Prágába, és szerdán este jövök. Addig is viselkedjek jól, és effélék. Majd írok beszámolót is, és képek is lesznek. Tyű de jó, mondhatni remek! Mindenesetre repülni szeretek, az lesz a legjobb az egészben.

A nagy válasz

Válaszolt a bank:

Alábbi levelére válaszolva engedje meg, hogy szíves elnézését kérjük a kialakult kényelmetlenség miatt. Tájékoztatnám, hogy a banki rendszer napizárást végez (EOD - End of Day), amely időszak alatt bizonyos tranzakciók nem végezhetők. Remélve, hogy informatikusként a High Availabilty Cluster rendszereken kívül a banki rendszerek speciális területén is rendelkezik ismeretekkel, kérném a fentiek szíves tudomásul vételét . Önnek igaza van. Ügyfeleinket valóban nem tájékoztatjuk közvetlenül se hírlevélben, se sms-ben a napizárás tényéről, hiszen ezt az általános szerződési feltételekben tesszük meg. Az esti zárás azon időszaka, amely valamilyen szolgáltatást érint kb 20-30 perc, amiből csak 1-5 perc az az időszak, amikor a kártyaelfogadás szünetel. Reggel ez a folyamat még rövidebb. Az Ön által említett eset valóban egy kivételes eset volt, amely az előző nap fokozott tranzakcióigénye miatt húzódott el, ugyanis a kamatadó bevezetése miatt számos ügyfelünk 31-én végezte el tranzakcióját. Hagyományosan hajnali 3 óra körülre esik a nappali rendszerre történő visszaállás időpontja, természetesen normál terheltség alatt is befolyásolja a pontos időzítést az elvégzendő feladatok hossza. Természetesen mindig igyekszünk a szolgáltatásainkat olyan magas szinten nyújtani, hogy ügyfeleink elégedettek legyenek, de a zárás egy kihagyhatatlan folyamat a banki rendszerek működésében. Bízunk benne, hogy a későbbiekben Önt nem zavaró időpontra esik az esti/reggeli váltásunk kritikus időpontja, ellenkező esetben kérjük szíves megértését. Ezen alkalmakkor a kártya újbóli lehúzása sikeres szokott lenni. Remélem, hogy válaszommal segítségére voltam!
---
Aláírás, stb...

Szóval valami ilyesmire számítottam, bár a levelemben kértem, hogy ne marketingszarságot válaszoljanak, de úgy látszik nem tudnak kitörni a saját sémáik közül. Azt hiszem, ha egyszer nyugdíjas leszek, fogok írni egy ilyen programot, és milliomos leszek belőle, ami ilyen leveleket ír..

Kedves Ügyfél!

Elnézését kérjük....
Önnek igaza van....
De....
Te kis hülye...
Vedd tudomásul..
Reméljük ezután elégedett lesz..
Viszontlátásra.

Az algoritmus már egészen jó, de még amúgy is lesz időm, hogy finomítsam. Amúgy meg üzenem az úrnak, hogy egyszer próbálja ki, hogy milyen az ismételt kártyalehúzás 5 perc múlva, amikor éppen meg akarják egy sor elején állva lincselni..

 

Tűzijáték legutoljára

Szintén hússütés közben jutott eszembe az alábbi. Szó volt róla az híradásokban, hogy a meteorológia előre jelezte a vészt, de senki sem hitt nekik. Szóval tegnap rá is jöttem, hogy talán miért is. Még szombat este is azt mondták, hogy vasárnap délelőtt napos lesz az idő, délután pedig fátyolfelhők lepik el az eget. Ehhez képest délelőtt esett az eső, délután pedig sütött a nap. Hogy tudnának egy tisztességes tornádót ezek után fél órával a kitörése előtt előrejelezni? Továbbá miért van az, hogy a tisztességes tudású meteorológusok inkább Amerikában folytatják azt, amit idehaza elkezdtek?
Ebből látszik, hogy gazdag ország vagyunk mégis, hogy elengedjük - sőt elkergetjük azokat a szakembereket akiket kiképeztünk drága pénzen, mert abban a hitben élünk, hogy csak az az érték, amit meg lehet fogni, vagy el lehet lopni. :-(

Palócgulyás

Sikerült egy egész elfogadható palócgulyást készítenem. Íme a recept:


  • Vöröshagyma
  • Sertéshús (lábszár, vagy lapocka)
  • Leveszöldség (répa, gyökér, zeller, zeller és petrezselyemzöld)
  • Krumpli
  • Fűszerek: tarkabors, kakukkfű, só, köménymag
  • Kevés fehérbor, több víz
  • Tejföl a habaráshoz


  • Mindezt mély átéléssel és tiszta szívvel elegyíteni, és készre főzni. Hmmm..

    Barátok

    Hússütés közben rendszeresen magvas gondolatai lesznek az embernek, legalábbis nálam egészen biztosan ezt a hatást váltja ki egy kis grillezés. Azon gondolkodtam, hogy az ember hajlamos olyan emberek barátságát keresni, akikről kiderül, hogy nem is igazi barátok, miközben visszautasít olyan embereket akik viszont tűzbe mennének érte.
    Az életem tele van ilyen eseményekkel, eddig a legtöbb jóbarátban csalódnom kellett, a legjobbnak hitt barátomról is kiderült, (igaz nem most) hogy csak az érdek vezérelte, a barátságom számára mit sem ért. Ha hinnék a sorsszerűségben, akkor most könnyebb helyzetben lennék, mert mondhatnám azt, hogy ez az én karmám, hogy örökké az igaz utat és embereket keressem, de sose találjam meg őket. (Én vagyok az a patkány aki éhen hal a labirintusban.) Milyen kár, hogy nem hiszek, így egyszerűen azt kell hinnem, hogy ilyen az én formám. :-)

    2006. szeptember 1., péntek

    Macskamosdás

    A mai eredeti téma a macska, miután jól kidühöngtem magam a töketlen bankom miatt. Szóval jelentős eredményeket értem el a macskával. Tegnap este a film alatt (Ami arról szólt, hogy mennyire egészségtelen ha kobrák harapnak meg) ölemben a macskával arra jöttem rá, hogy az együtt töltött lassan fél év alatt megszeretett. Alaposan meg lettem mosdatva általa, a film alatt, végignyalta mind a két kezemet, mintha a gyereke lennék. Ezt nagy műgonddal és akkurátusan tette, fél szemmel se a képernyőt figyelve, pedig izgalmas volt (, hogy először emberek kobrákat kergetnek, majd kobrák embereket, aztán emberek a kórházba sietnek változatosan gusztustalan tüneteket produkálva. ) Ehhez persze jelentős erőfeszítéseket kellett tennem, aminek egy része a változatos élelmezése volt, tehát az út a egy része a hasán keresztül vezetett, a másik része pedig a kitartó dédelgetés volt. Elég öntörvényű jószág, a nagynéném kegyeletből tartja (a nagyanyám cicája volt) de nem igazán szereti simogatni, mert viszolyog mindenféle szőrös állat érintésétől, de azért az állítása szerint szereti. Higgyük el neki.
    Azt még nem is említettem, hogy én vagyok a macska nagynénje, ami első hallásra kicsit furcsának tűnhet, de ennek története van. A gyerek kényeztetésének folyománya volt a részéről annak a megállapítása, hogy a nagynéniknek szabad a gyereket kényeztetni, majd a szülők nevelik. Mivel a macskát ő neveli és én kényeztetem, ebből a fentiek ismeretében következik az, hogy nekem kell lennem a macska nagynénjének. Briliáns logikai levezetés volt, hiába, én ezt szeretem. :-)

    Bankok

    Ma nem is erről akartam írni, de ahogy jöttem be munkába, gondoltam megtankolok. Megtettem és amikor fizetésre került a sor, nem fogadta el a kártyámat. 'A bank visszautasította a kártyát' - mondták. Ami furcsa, mert eddig csak esti leállásról tudtam, ami már egyszer szintén kellemetlen helyzetbe hozott, mert akkor is éppen fizetni akartam. Az ügyfélszolgálaton töltöttem ki a mérgem, és mire végetért a beszélgetés (nem voltam goromba, de megmondtam a véleményemet diplomatikusan, de kellő éllel.) addigra jó lett, és tudtam fizetni. Persze éppen meg akartak lincselni, de legfeljebb a bank saját halottjának tekintett volna. Tudom nem illendő az ügyfélszolgálattal mérgelődni, de ők vannak ott, és őket azért fizetik, hogy elviseljék a hülye ügyfeleket, és így legalább nem mondhatják azt, hogy semmiért kapják a fizetésüket. Miután bejöttem, persze rögtön megírtam ezt a levelet, kíváncsi vagyok mi lesz a reakció:

    Tisztelt Ügyintéző!

    Tavasszal jöttem át a bankjukhoz, mielőtt hosszú évekig a Postabank ügyfele voltam. A Postabank tulajdonosváltása miatt megváltozó/leromló szolgáltatási színvonal miatt jöttem át Önökhöz, és a mai napig teljesen meg voltam a bankkal elégedve, de immáron másodszor fordul elő az, hogy kártyás vásárlásnál minden előzetes ok vagy jelzés nélkül visszautasítja a kártyámat a bankjuk. Felhívva a Cib24-et azt a tájékoztatást kaptam, hogy az informatikai rendszer éppen átáll esti üzemmódról reggelire és ez akár fél órát is eltart. Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy jelenleg a XXI. században élünk, és mivel az esti zárás is hasonlóan kellemetlen helyzetbe hozott már egyszer, egy bank életében napi 1 óra (fél óra este - fél óra reggel) kiesés, ami ráadásul beleesik a normális (nappal dolgozó, éjszaka alvó) emberek életritmusába, megengedhetetlen. Ráadásul mindenféle tájékoztatás nélkül. (Hírlevélben nem értesítenek azokról az időszakokról, amikor nem lehet kártyát használni, sms-t nem küldenek az elutasítás okáról.) Az ügyfélszolgálatuk azt a választ adta, hogy próbáljam meg egy fél óra múlva, ami több okból is megengedhetetlen, részben, mert az ember egy sor elején áll, mögötte többé kevésbé ideges (jogosan) emberekkel, vagy éppen munkába menne (mint pl ma).
    Magam is informatikusként dolgozom, és nagy rendelkezésre állású (HA-CLUSTER)  rendszereket üzemeltetek, tehát tudom, hogy a probléma nem megoldhatatlan a mai Magyarországon, úgyhogy szeretném ha panaszomra érdemben reagálnának és nem egy marketinglevelet küldenének, ahogy gondolom ezt más esetben tennék.
    Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy a bankjukban tartom a pénzemet, oda kapom a fizetésemet, HASZNÁLNI szeretném a szolgáltatásaikat (Én vagyok az ügyfél!!!). Amennyiben ezt megnyugtatóan nem tudom megtenni kénytelen leszek más bankot keresni, akiknek nem okoz az gondot, hogy egy bankkártyát napi 24 órán belül bármikor használhassak.