2008. július 31., csütörtök

Gröbölédli

Kedvelt eledel a XVIII. század derekán. Hazánkba a betelepülő svábok hozták be, a Mosel folyó tájáról, egyszerű de közkedvelt étel volt a dolgos hétköznapok során. Az elkészítésekor a kurzfürlit ugyanúgy kellett vancigolni mint a hajdinát vagy a paszulyt. A családfő megelégedettségét könnyebben ki lehetett vívni, ha adtak hozzá még tódlit és úgy azon melegében tálalták, köretként sok abgórtnit adva hozzá..

Alternatív energia

Azt hiszem megtaláltam a módját a kínzó energiaéhség enyhítésére. Talán a paksi erőmű egyik blokkját is kiválthatná, ha generátort szerelhetnék a gyerekem nyelvére. Rémes hogy mennyit bír beszélni! Vajon kire üthetett?

2008. július 30., szerda

Elbocsájtás

Szomorú vagyok. Az életem többé kevésbé nem megálló szénásszekerek utáni rohangászásból áll. Ma elhatároztam, hogy az aktuális szekeret az útjára engedem. Nem akartam nagy dolgokat tőle. Olyat szerettem volna, ami talán egy kis lépés csak, de nekem sokat jelentett volna - a barátságot - de ezzel a vágyammal egyedül maradtam. Nem sok értelme volt, visszatekintve a kezdetektől, mert bár szimpatikus volt, hosszú idő alatt bizonyított, hogy a hozzá küldött szavak a pusztába kiáltottak voltak. Lezárta a lelkét, nem hagyta megérinteni, nem adott magából egy kicsiny részt sem. Időnként persze hitegetett. Ilyenkor fellángolt bennem a kihunyni készülő zsarátnok, és újult erővel vetettem bele magam az útkeresésbe, de mindegyik ösvény zsákutcának bizonyult, egyik sem vezetett sehová sem. Most úgy döntöttem, egy időre szögre akasztom a hátizsákom, vándorbotom a sarokba támasztom, és nézem, ahogy a szekér lassan tűnik el a közénk leereszkedő homályba. Titokban persze reménykedem, hogy jár még errefelé, és akkor talán lesz még egy esélyem. De most úgy érzem, hogy ez az út VÉGE.

2008. július 29., kedd

Pancúrafuksz

Pancúrafuksz, gröbölédli, gráfbögyörő - mindig ilyen szavak jutottak eszébe, ha éhes volt. Arra gondolt, hogy régebben ennyire nem volt súlyos a helyzet, akkor éhe beérte holmi egyszerűségekkel is, kevés vajon puhára párolva, amit habzó búzasörrel öblíthetett le. Lassan fordul meg, ahogy a gondolat vánszorgott szikkadt elméjében. Eljátszott azzal, hogy valami ostoba novellában lehetne egyszerűen Éva, vagy Lilla de akár Károly is, hisz kit érdekelnek ezek a mindennapi hiábavalóságok. Nevek - mit számítanak, amikor ott kerülgeti ösztövér ordasként a bendőjét mardosó kín, amit nem csillapíthat mással csak kevés mézborban párolt gödölyével zsályaágyon a kedves társaságában. Reménye lassan foszlott szét, ahogy a sorsára gondolt, lassan a felejtés köde szállt le a terített asztalra és tejszerű ködbe burkolta az illatos sülteket az aranyló mézborral teli kupákat, az illatozó köretet, mindent. Ő csak sétált a lassan leszállt éjszakában tovább, magányosan és éhesen..
(A poszt a BDK játékra született.)

Haladni a korral

A korral haladni kell! Ezt diktálja a rohanó élet is, de valójában mit is jelent? Mit gondoljunk arról az emberpéldányról, aki halad a korával? Milyen is ő igazából? Attól haladóvá válhatunk, ha manapság oly divatos irányzatok egyikét majmoljuk? Ha teszem azt feketében kezdek járni, világfájdalmat erőltetve magamra, lépten nyomon azt közölve mindenkivel, hogy engem mindenki csak bánt, esetleg Keith Floydot meghazudtoló ügyességgel julienre kezdem valamimet szeletelni, rögtön 'menő' lehetek? Azt hittem eddig, ha olyan szakmát gyakorlok, ami a születésemkor még nagyon keveseknek adatott meg, és elektromos áram nélkül gyakorlatilag hajítófát sem ér az elég. De rá kellett jönnöm arra, hogy ettől még lehetek maradi. Egy nagyon bölcs elme megállapította, hogy reménytelenül le vagyok maradva a fősodortól. De talán jobb is ez így. Ogreként saját mocsaramban ülök legszívesebben, és szívesen látok mindenkit, aki békével jön. A kor meg csak haladjon tovább nélkülem , ahogy akar. Én csak üldögélek itt békében..

2008. július 28., hétfő

Öregnek lenni

Öregnek lenni inkább állapot, mint érdem. Olyan korban élünk legalábbis, hogy ha az ember nem keresi az elmúlást, az legtöbbször nehezen talál rá. Voltak korok, amikor az életkor érdemet jelentett, a túlélés képességét, ezért volt szava az öregek tanácsának a fiatalokkal szemben, ezért tisztelték az ifjak azt, aki már sok nyarat megélt. Mára már ez az idő elmúlt. A fiatalság - bolondság, tartja a mondás. A fiatalok rendelkeznek többnyire a mindentudás képességével és övék a korlátlan bölcsesség titka is. Az ezzel a baj, hogy a dobozt, amibe ezeket a képességeket tettem zsenge koromban, jól elrakhattam valahová, mert nem találom. És hát ugye, a korral jár a felejtés is, teljesen elfelejtettem azt, hogy hol is kereshetném. Így marad a vágyakozás, hogy a többi fiatal mellett én, a már csak lélekben fiatal, tudom, hogy miről beszélnek. A vén hülye, a maradi, a konzerv - csak az a baj, hogy ilyenkor már rám is gondolnak..

Mindig meghalunk kicsit

Pénteken egy hagyományt ültünk meg. Illetve tulajdonképpen egy nemes hagyomány torát. Mivel mindig van érdeklődő így áttértünk az évente egy osztálytalálkozó rendezésére. Jobbára én szervezem meg, ami többnyire meghívólevelek kiküldéséből és a jelentkezők regisztrálásából áll. Jó találkozni a régen látott ismerősökkel és kedves iskolatársakkal. Az asztalnál újra előkerülnek a régi nagy sztorik, az emlékezetes nőnap és a zseniális fordításom az angol érettségin, és még sorolhatnám ezeket napestig. Szóba kerülnek a napi gondok, a politika, és minden más egyéb, ami nap mint nap foglalkoztat bennünket. Nagyon várom már ezt az alkalmat, ami rendszeresen egybeesik a vigalommal, és mégis ott rejti magában ez is, mint minden az elmúlást. Mindennek vége szakad egyszer, így az idő is eltelik, a vendéglősök is mennének már. Záróra után még beszélgetünk a helység előtt sokáig, senkinek nincs kedve mozdulni, jó együtt lenni. De aztán elpattan a láthatatlan pókfonál, ami erre a napra összeragasztott bennünket és ki ki megy a maga dolgára tovább. Egy évig újra nem látjuk egymást. Ilyenkor újra meghalunk kicsit, de jön a tavasz és jön a nyár, a vigalom, amikor újra összejöhetünk. Ez olyasmi, amiért érdemes élni..

2008. július 25., péntek

A fajansz

Lassan ember jut el a Marsra és itt tartunk. Amikor bizonyos gerinces emlősök kiemelkedően nagy energiát fordítanak a salakanyagaik eltakarításara, akkor fajtám egyes egyedei arra is képtelenek, hogy a maguk nyomát, amelyet a nagy fehér porcelánistenen hagytak, eltüntessék. Nem értem miért különleges elvárás ez? Valakinek leesik a karikagyűrű az ujjáról, esetleg úgy érzi, hogy alfahímből béta vagy gammahím válik, ha hozzá kell nyúlnia a keféhez? Vagy nem is tudja, hogy mire való? Ki érti ezt? Mindenesetre időnként a belem fordul ki a látványtól, pedig ez nem is egy vasúti resti wc-je, hisz itt szinte mindenkit ismerek..

Gyerekkel aludni

Éjszaka közepén panaszos hangra ébredtem. Legalábbis nekem éjszakának tűnt, hisz körös körül sötét volt, és én is az álom mélyebb bugyraiban kalandoztam. Az utód bukkant fel az ágy végében, és közölte, hogy rosszat álmodott, és nem tud elaludni. A nej nem szereti az ágyban a társbérlőt, mert kettőnknek szánt helyen hárman már szűkösen vagyunk, beinvitáltam közénk. Bár a kölök már nagy, nem az a kis baba aki régen, de így is annyira jó vele aludni, hallgatni azt, ahogy megnyugodva szuszog és álomba merül a biztonságos helyen. Persze, mondanom se kellett, az éjszakának ott volt vége, legalábbis a számomra, mert jutott az ágyból harminc centi, ráadásul a takaró is csak nyomokban, úgyhogy minden bajom volt már reggelre, mégsem cseréltem volna el ezt az éjszakát semmivel. De azért rendszert nem csinálunk ebből..

Macskaház

Tegnap váratlan szabadidőhöz jutottam, így nekiláthattam régóta húzódó tervemnek, ami a macskák udvarra szoktatásának a feltétele is volt. Erről az utókor, az épület homlokzatán azzal a mondattal fog megemlékezni a házon felállítandó márványtáblán arany betűkkel, hogy itt kezdődött el a 'Macskaház project'. Jelentőségét szerény szavakkal a Philadelphiai kísérlethez tudnám hasonlítani, de nem teszem, értékelje inkább ezt az utókor. Szóval -  a cicák jelenleg a garázsban laknak, de ez az állapot hosszútávon nem tartható, lévén a hely szűkös, és napokat ott tartani őket állatkínzás lenne, főleg ha nem tudnak onnan kimenni, ha szabadságra mennénk. Ezért szükségessé vált a szobatigrisek úgynevezett 'külső macskákká' való konvertálásának haladéktalan megkezdése. Ennek legfőbb gátja eddig az volt, hogy nem állt rendelkezésre a verandán megfelelő nagyságú és minőségű pihenőhely, ahol meg tudják majd magukat húzni, ha rájuk tör az álomkór, ami egy tisztességes cirmos életének nagy részén át a napi legfőbb program. Egészen a tegnapi napig ez így volt, de megszületett a nagy mű. Bútorlapból készült, apróbb mérethibákkal, de összeállt, hogy méltó lakása lehessen a két rosszcsontnak. Még hátra van a lakályossá tétele, polifoammal béleljük ki, hogy kellően meleg legyen a számukra. Hétvégén, ennek örömére lakásavatót tartunk..

2008. július 24., csütörtök

Elbocsátó szép üzenet

Elbocsátó szép üzenetet kaptam. Mondhatnám, hogy most büszke lehetnék magamra azért, mert újabb embert sikerült elmarnom magam mellől, de nem vagyok az. Sajnálom a dolgot, de elfogadom. Kiállhatatlan természetem van és ezt egyesek nem bírhatják elviselni. Ezzel együtt kell élnem úgy látszik. Kívülről tüskés bundát hordok, és eldobni egyszerűbb, mint meghámozni. Ez van. De ez az én hibám..

2008. július 23., szerda

Öngyilok

Majdnem öngyilkos lettem. Bár elhatározás és az ezzel járó sötét gondolatok és mély depresszió elkerült, mégis majdnem önkezemet fordítottam magam ellen. Ugyanis megittam egy D...e eper-kivi joghurtitalt. Csúnya halál lett volna, ugyanis allergiás vagyok a kivire (Na nem a madárra, hanem a gyümölcsre.) és egy kis darabtól is bedagad a torkom és fuldokolni kezdek, és ez végül is egy egész flaska volt, majdnem másfél deci. Későn vettem észre a számomra halálos figyelmeztetést, hogy az áhított epren kívül undok kivit is tartalmaz. Szerencsére az ügyes multi megmentett, ugyanis a megtévesztő nevű italból sikeresen kiintegrálták a gyümölcstartalmat, így semmilyen hatás nem ért azon kívül, hogy kissé éhes lettem tőle. Képzelem ezek után, hogy mennyi eper lehetett benne..

Engedély

Tegnap végre meghozta a postás a várva várt papírt. A hivatalos neve 'Belépési- és felvétel készítési engedély' ami feljogosít arra, hogy MÁV üzemi területre beléphessek és ott saját felelősségemre fényképfelvételeket készíthessek. A kísérőlevélben az alábbi információra bukkantam: Amennyiben jövőre is szeretném kérni ezt, akkor a kérvényemhez csatoljak egy felbélyegzett válaszborítékot is. A probléma csak az, hogy a kérelmet e-mailben küldtem. Elég akkor, ha lefotózok egy ilyen borítékot és csatolom a képet?

Tudónak lenni

A fiatalság bolondság - mondják. Visszaemlékezve a fiatalkoromra én is lázadó voltam, mint sokan mások. A hajamat megnövesztettem (Akkori képeken Tina Turnerre hasonlítottam - ezt utólag sikerült magamban letisztázni.) és nem hallgattam az okos szóra. Haragban álltam a világgal, azzal aki terelni szeretett volna az útra. Én saját ösvényt akartam, nem a szüleim által taposottat. Tele voltam becsvággyal és tettrekészséggel. Azután ahogy öregedtem több dologra jöttem rá. Az új utak nem mindig vezetnek valahová. Nagyon sok a sehova sem vezető zsákutca, de olyanok is vannak, amin még visszafordulni sem lehet. Aki öreg nem feltétlenül hülye is, (Na persze lehetnek kivételek, sőt, bizonyos emberek szemében én is az vagyok, de tőlük ez dicséret.) illetve a korlátlan eszét csak a buta ember hirdeti. A tanulás arra való, hogy felismerjük azt, hogy mennyi megismerésre váró dolog van még előttünk, és mennyi még az új. Aki sokat tanul, arra jön rá, hogy semmit sem tud. (Konklúzió: Ha igazán okosnak akarunk látszani - maradjunk buták!) A történelem viszont tényleg ismétli önmagát. Az út ugyanaz az út, amin a szüleim és az ő szüleik is jártak, csak a színe más. Még a gödrök is ugyanott vannak..

2008. július 22., kedd

Miért a címlap?

Csak kommentként írtam be eddig, de végiggondolva a kérdést és a Blogtéren végigfutó hullámokat nézve fontos dolognak tűnik a címlap kérdése. Hogy lehet odakerülni? Ki nyomja meg azt a bizonyos gombot, ami elindítja azt a folyamatot, ami a kiválasztott számára elhozhatja a megdicsőülést? Sokan többre tartják magukat az átlagnál, vagy csak az a bizonyos 15 perc hírnév a fontos? Mi a lényeg? A talmi csillogás vagy a barátok elismerése? Megannyi kérdés, és én híján vagyok a válaszoknak..

Időérzék

Az időérzék jó dolog. Velünk született óránk, amit tusolásnál nem veszünk le, mindig ott van és segít megbecsülni a múló perceket, bár időnként furcsán teszi a dolgát. Ha kellemes dolgok érnek, akkor siet, ha várni kell, a percek hosszú óráknak hatnak. A mai nap az időérzékem árnyoldaláról szólt eddig. Az idő amelyet a napi robottal töltök, ólomlábakon jár, illetve nem is jár, hanem vonszolja magát, a hasán csúszik, kelletlenül , meg meg állva. Ehhez képest az éjszakám gyors szárnyú sólyomként suhant tova, az egyik pillanatban még éjszaka volt majd huss és álmom kirakatüvegébe otromba teherautóként tolatott bele a vekker idegesítő pittyegése. Nem a vekkert hibáztatom, hisz ezért tartom, hogy kirángasson az álom sűrű szövedékéből, hanem az időt, amelyik olyan gyorsan elmúlik. Állítsátok meg az időt, ki akarom magam aludni!

Kirityálé

Egy hideg tavaszi vasárnap reggelen a határban sétáltunk a fiammal. A mező még csendes volt, a föld épp a tél utolsó lehelletét próbálta lerázni magáról, de a vetés már vígan zöldellt hírül adva, hogy az élet már pezseg a föld alatt, és nemsokára itt a tavasz. Nem voltunk egyedül. A földeket más is szemlélte, örömmel fedeztem fel a jó földszomszédot aki a gazda öreg szemével a jószágot hízlalta. Kisunokája is elkísérte őt, együtt járták be az öreg király birodalmát. Örömmel üdvözöltük egymást, egy egész tél telt el azóta, hogy láttuk egymást. A gyereket kérdeztem: - Tudod-e mit vetett az öregapád ebbe a földbe, kisfiam? - mutattam a bujkáló sarjúra. Hát pejsze - válaszolta kacagva. - Kirityálét!

Ui: Nem gondoltam volna, hogy indulok a versenyen, de eszembe jutott erre a szóra valami ismerős szó, ami hátha nem volt még. Kirityálé - Lehet egy kedves gyermeki száj által számára érthetővé tett, amúgy furcsa és ismeretlen növény neve. "A tritikálé a búza és a rozs keresztezésével létrehozott szemes takarmány. Neve a búza (triticum) és a rozs (secale) latin nevének kombinációjából ered. Eredetileg a 19. század vége felé kezdték el Svédországban és Skóciában termeszteni a búzához hasonló minőségű azonban hidegtűrő növényt. 2004-ben 13,7 millió tonna tritikálé termett a világon. (Forrás: FAO, Wikipédia)"

2008. július 21., hétfő

Pucérnak lenni

Pucér vagyok. A meztelenségben van valami egészen furcsa érzés, az amit eddig védtünk, most a hideg levegő éri és ez minden pillanatban meglepő érzéseket ébreszt. Furcsa hozzáérni, de tükörben látni is. Mintha nem is én lennék, egy egészen más ember néz vissza onnan. Sokan mustrálgatnak - ilyenkor látom, hogy vadul jár az agyuk - mi rajtam olyan meglepő, hiszen én vagyok - de mégsem az akinek megszoktak. De nem baj, a szőr gyorsan nő és pár nap múlva megint olyan szakállas leszek, mint voltam..

Kicsit rosszabb

Tegnap egy hét táborozás után hazaérkezett a gyermek. Vártuk már nagyon, egész üres volt a ház nélküle. Egész más érzés, ha ott van velünk, mint nélküle múlatni az időt. Amúgy is kíváncsi voltam arra, hogy milyen a sérülése, ami abból a bizonyos verekedésből (Igazából verés - őt ütötték meg, egyszer ököllel, arcba). Hát, rosszabb, mint vártam. A foga tényleg elmozdult, kifelé és oldalra, az ínye féloldalt fekete, sötétkék, elég szörnyen néz ki és még mindig fáj, használni nem tudja. Ma vittük el fogorvoshoz, de röntgen csak délután lesz, így biztosat nem lehet tudni. Le vagyok hangolva, lehet, hogy ez a sérülése egy életen át meg fog maradni. Mindig úgy gondoltam, hogy egy nyári gyerektábornak inkább adnia kellene, mint elvenni..

Megbántani valakit

Megbántani valakit egész egyszerűnek tűnik. Persze a bántásból egész tetszetős csetepaté alakulhat ki, ha a másik visszaüt, de míg az első jobbító szándékból született, a másik már dühből és dacból és csak azért hogy fájjon. A szándék nemes volt, noha a kivitelezésbe hiba csúszott. Valakinek meg lehet mondani, ha nem jó valami, de bizonyos emberek inkább a hazugságot szeretik . Ezt legalább megmondják - ez tisztelendő. A jobbító szándékból tett kritikát bántónak, faragatlan bunkóságnak tartják, majd cseppet sem elegáns módon visszavágnak - Neked meg büdös a szád! Felül kellene emelkedni ezen, ez így olyan gyerekes. Vagy az a jó barát aki csak dicsér? Ki tudja..

Alattomos pörgekór

Furcsa métely ütötte fel a fejét itt a Blogtéren. Közelebbről megvizsgálva és külső víruskutatói szaktekintélyeket a vizsgálatba bevonva pár furcsaságot sikerült megállapítani a ragállyal kapcsolatban, amit hosszas tűnődés és álmatlanul átvirrasztott éjszaka után késhegyre menő viták után, de mégis egyöntetű szavazás eredményeképp 'Alattomos pörgekór' néven diagnosztizáltunk. Fő jellemzői: itt a Blogtéren terjed, gazdaszervezete a gerinces főemlősök körében keresendő. Kizárólag a hat évnél idősebbeket támadja meg és szellemi érintkezés útján terjed. Vannak akik a születésüktől fogva immúnisak rá, és olyanok is szép számmal akadnak, akik az átlagnál fogékonyabbak erre a kórságra. A vírustörzset sikerült izolálni, jelenleg egy teljes sorozatú Új magyar lexikonban tartjuk bezárva. (Pótkötettel együtt.) A kormányok már érdeklődnek, sok fegyverfejlesztő lát fantáziát ebben az új kórokozóban, úgyhogy vigyázzatok! Én is majdnem elkaptam ..

2008. július 18., péntek

Kávé, tejszín

Bámulatos, hol tart manapság a tudomány! A jólét olyan szintre ért el nálunk, hogy már nem is víz folyik a vízcsapból, hanem mindenféle reggeli itallal örvendeztet meg a vízszolgáltató. Tegnap egy félnapos szolgáltatási szünet után a rendszert kávéval töltötték fel, ma reggelre tejszínnel kedveskednek nekünk. Holnap valószínű a kakaó következik. Szinte sajnálom, hogy nem jövök dolgozni és lemaradok erről a sok jóról..

Erőszak

Az erőszak a mindennapjaink részévé vált. Nap mint nap látjuk a tévében, filmeken keresztül, de még a hírekből is ez ömlik a lábunk elé. Már fel sem kapjuk a fejünket arra ha valami történt. Egészen addig míg közelről nem tapasztalunk valamit, ami megremegteti a rendszerbe vetett hitünket. Egészen tegnapig abban a meggyőződésben voltunk, hogy egy iskolai tábor maga a mennyország. Az utód is várta már - ez az idő a haverjaival töltött felejthetetlen napokat jelentette a számára - önfeledt bulizást, meg efféle táborozós dolgot, amivel mindenki találkozhatott már vagy az iskolai kirándulások alkalmával, vagy hasonló nyári táborokban. Az efféle gyűlések sosem voltak híján az összezördüléseknek, de kiemelkedő erőszakra sosem emlékeztem eddigi pályafutásom során. Valahogy mindig megvoltak a kölkök békében egymással. Tegnap azonban ez a világkép kicsit összeomlott bennem. Pár nagyobb gyerek(?) úgy gondolta, hogy a fiam jól el tudná játszani a rá szánt áldozat szerepet , és piszkálni kezdték. Nos a gyerek nem olyan fajta, hogy ezt sokáig tűri és elkezdődött a kakaskodás. Ez idáig rendben volt, ez mindenhol természetes. Kisebb összezördülések mindenhol vannak, ez a legjobb módja a feszültség levezetésének, de mindig benne van a küzdőkben egy morális gát, ami a szükséges erőszakot megkülönbözteti a felesleges és pusztító erőtől. Szóval, nemes egyszerűséggel (és mindenféle előjel nélkül, a tanár szeme láttára) a fiamnak úgy bevágtak egyet az arcába, hogy elöntötte a vér, felszakadt a szája, vérömleny alakult ki a szájában és meglazultak és összekuszálódtak a fogai. Még szerencse, hogy nem ölték meg. Egészben és egészségesen ment el, és most, ahelyett, hogy az emlékeiről mesélne órák hosszan, vihetjük el szervizbe összeszereltetni. Nem is tudok mit mondani erre..

A kor

Igen, ők voltak Barbáék (A képet a google biztosította) ha emlékszel rájuk, akkor jó ember lehetsz. Békés életet éltek, nem pusztítottak, bár a maguk építette házaikat fenyegette veszély, de megoldották békésen, és mindenki örült a végén. Kicsit homályosan, de még a főcímdal is az eszembe jut:
Tralalla itt van Barba papa,
Megérkezett..
Utána megjött Barba mama,
Tralalla, itt van papa, mama
Csudamódon nyúlik testük,
Megváltozik..
Legvégül vajon ki érkezik?
A barbabébi következik..

A központozásét, a szöveg tartalmáért nem kezeskedem, szerény memóriám erőltetéséből született meg. Ha dereng valami ebből, legyünk barátok!

2008. július 17., csütörtök

Ha nem megy

Ha nem megy a hegy Mohamedhez, akkor Mohamed sem megy a hegyhez. Szomorú, de így van. A hegy ott, én meg itt, önnön Mohamedségembe fordulva, és senki sem csinál semmit, mindenki csak vár és vár. Most mozduljanak a sziklák, görögjön a kő, induljon el az a hegy. De tényleg..

A rakott kell!

Tegnap nem jutottam ebédhez. A szállító -  a szemebben az étkek ura - aki jóvoltából a megrendelt étel naponta az asztalomra kerül, elnézett valamit és a nekem szánt 'I' jelű doboz helyett a 'J' jelűvel illetett, ami olyasmit tartalmazott, ami hiányzik a szótáramból. Legalábbis a közétkeztetésiből. A magam főztjét megeszem ebből, de az ilyen jellegű nagyüzemi kosztot nem szívlelhetem. Rövid ügyfélszolgálati kesergés után visszafizették a rakott kel árát, de az étel nem lett meg. Úgy látszik, más is úgy gondolta, ha az ebédje elveszett, akkor neki a rakott is kell..

De rövid!

De rövid! Mostanában egyre többször merül fel bennem a gondolat. Szerencsés helyzetben vagyok, hisz mégiscsak bennem és nem velem kapcsolatban merül fel ez a sirám, és nem férfiasságom egyik bizonyítékával kapcsolatban, mert ez az álmoskönyv szerint közelgő nagyberuházást jelent. Rendszerint valami drága és hatalmas fekete gördülő vas vásárlását, kompenzációs célból. Szóval az éjszaka alvással töltött része az, amit inkább keveslek. Mostanság túlságosan mélyre merülök az álomóceánba, és a kellemes merengéseket rendszerint egy agresszív és ellentmondást nem tűrő pittyegés szakítja meg, a tenger lágy és csendes felszínét apró tengerüveg darabokra hasítva szét. Soknak tűnhet az ember rövid életéhez képest az alvással töltött idő, de mégis igen nagy szükség van rá, és ez az én egyik kedvenc időtöltésem is. Mondhatni azt, hogy az egyik hobbim, amiben igazán sikeres lehetek. Senki sem tud annyira jól aludni mint én! Legalább valamire büszke lehetek. Csak az a nyavalyás vekker ne csörögne..

2008. július 16., szerda

Az első

Mindenki életében van első. Az első sok mindent meghatároz, irányt mutat az életben, többnyire döntően befolyásolja a további sorsunkat. Nálam is valahogy így történt. Nem is tudom, hogy merre fordult volna életem szekere, ha a kisváros gimnáziumának egy sötét kis szobájában nem akadunk egymásra. Nem tudom mi vezetett arra, de találkoztunk, és a bűvköréből azóta sem tudtam kiszabadulni. Költőnk után szabadon - Lehettem volna oktató, nem íly billentyűkoptató szegény legény.. De ez lettem, és bár jövőm fája ágas bogas és szerteágazó, csak egy ágat ismerhetek belőle, azt, amin éppen ülök, a többin még agyalni sem érdemes, de mint kérdés mindenképpen izgató. Pont olyan, mint amikor először ültünk le egymással szemben

2008. július 15., kedd

Mellek élvezete

Férfiember fejében előbb utóbb magától is felvetődik a kérdés, hogy élvezhetjük leginkább a melleket? Mit lehet tenni, ha kezünk ügyébe kerül egy szép példány? Hogy lehet a maximális élvezetet kiaknázni ha már a helyzet adott? Természetesen organoleptikusan, azon túl meg feltétlenül orálisan, szájon át. Íme a recept:
Vegyünk egy szép pulykamellet. Vékony szeletekre vágjuk fel, majd sózzuk és hintsük meg kakukkfűvel. Vajon süssük meg mindkét oldalát, majd fedővel letakarva hagyjuk pihenni kicsinység. Szeljük fel a krumplit vékony szeletekre, csakúgy mit a paradicsomot és a paprikát. Tűzálló tálba tegyünk kevés olivaolajat és ágyazzunk meg tejföllel. Ebbe helyezzük bele a szeletekre vágott burgonyát majd a húst. Ne felejtsük el sózni, borsozni. Illatos füveket is hinthetünk rá, úgy mint kakukkfüvet, bazsalikomot, kinek ízlése szerint. A húsra paradicsomot fektetünk, majd újra krumpliréteg következik, majd a paprika, és az egész koronájaként egy réteg, szintén karikára vágott mozzarellasajt ugrik bele az edénybe, majd fedő gyanánt egy újabb réteg krumpli. Fokhagymás besamellt készítünk, majd az összeállított alkotásra öntjük. Fedő alatt, 180 fokon 45-55 percet sütjük, pont úgy mint a rakottkrumplit. (Igazából a legjobb módszer az, hogy meg kell nézni, rotyog-e már belül a miskulancia - ezért is jó választás a jénai, mert az átlátszik - ha igen, akkor még kb 10 perc, és kész.)  A fedőt levéve olvasszunk rá egy sajtréteget, aranybarnára  és ropogósra sütve. Azt hiszem ez a legjobb ami efféle mellekkel történhet..

2008. július 14., hétfő

Krisnás

Szombaton megejtettem rendes heti bevásárlásomat. Épp mikor végeztem, a parkolóban egy fiatalember lépett oda hozzám. Közölte, hogy az ő a Krisnásoknak gyűjt, ételosztásra készpénzt. Alapvetően nem szeretem az áruházi parkolókban bármely nemes célból gyűjtögetőket, most is próbáltam diplomatikusan megszabadulni tőle. Semmi nem használt, egyszerűen levakarhatatlan volt, de be kell vallanom, vérprofi. Mindenre volt megfelelő válasza, és ha éppen abban a pillanatban nem  bosszantott volna annyira, akkor nagyon jól szórakoztam volna. Lepattantam a könyv felajánlására tett - nem tudok olvasni - válaszommal, a cd-re - tulajdonképpen süket vagyok, és csak szájról olvasok - riposztommal is. Végül azért adtam neki pénzt, hogy maradjon csendben. De ezt sem bírta ki a végén. Mikor emlékeztettem rá, hogy az adomány azzal a feltétellel érkezett, hogy ő csöndben marad, vadul kérte az elnézést, hogy úgy látszik ezt a feltételt ő nem tudja betartani. Vissza kellett volna kérnem azt a pénzt..

2008. július 12., szombat

A víz

A víz a jövőnk tükre. Az életadó nedű, stb. Folytathatnám a közhelyeket erről napestig. A legtöbb ember fel sem kapja a fejét az ilyesmire, stílszerűen mondhatnám azt, hogy a csapból is ez folyik. A legnagyobb természetességgel várjuk azt el, hogy amikor elfordítjuk a kart, vagy eltekerjük a tekerőt, akkor történni fog valami. Jellegzetes hang kíséretében az átlátszó hideg folyadék a gravitáció és a nyomásának hatására megindul, és a rendeltetési helyére vándorol.  A testünkön keresztül, esetleg rajta, vagy éppen poharunkba, edényeinkbe, vagy épp a mosógép falánk gyomrába kerül, oly mindegy.  Ez olyan természetessé lett, mint az, hogy este sötét van, és nappal meg világos. Egészen addig, míg valami nem történik, pont mint ma. A kar elfordítása után nem történt semmi. Semmi gurgulázás, hörgés, vagy a szokásos habzás és csobogás, az égadta világon semmi.  A csap és a mosdó haszontalan bútordarabbá vált. Ilyenkor jut eszébe az embernek a globális felmelegedés , a környezeti hatások, az elfogyó édesvízbázis, és a többi, amivel a média naponta teletölti az agyunkban fennmaradó aprócska helyet, pont mint a víz, ami most hiányzik arról a helyről, ahonnan elvárnám. Az ok persze prózai. Szerencsére ez még nem a globális felmelegedés, csak egy egyszerű csőtörés. Most nem lesz víz kb délig. Furcsa, hogy bizonyos dolgok csak azután tűnnek fel, miután eltűnnek. Talán jobban meg kellene becsülni a dolgainkat, amíg vannak..

A királynő dicsérete

Tegnap ajándékot kaptam. Olyan meglepetést, ami ritkán éri az embert és amikor kapja, véletlenül esik rá a sors választása, attól is olyan értékes és soha el nem vehető. A legszebb ajándék az elmúlt időkből. Végre rászántam magam arra, hogy Kósza fényképblogjába képeket készítsek saját városomról és ebbéli utamban a székesegyházba tévedtem. A templom már zárva volt, de egy néni megengedte, hogy a kórusra felmenjek, ahol éppen zenéket válogattak egy közelgő esküvőre. A kedves fiatal orgonistahölgy nem zavart el, hanem végigélvezhettem a rögtönzött koncertet a hangszer tövében, és az esemény végén volt olyan kedves, hogy kérésemre a saját idejéből is áldozván egy rövid Bach darabot is eljátszott. Micsoda zene volt, és micsoda hangszer! Nem hiába mondják, hogy az orgona a hangszerek királynője! Isten óvja a királynőt!

2008. július 11., péntek

Mószer

Mószerólás - népnemzeti sport a mai Magyarország egyik munkahelyén. Ez nem is lenne baj, ha nem épp az én munkahelyemről és éppen pont rólam ne lenne szó. Épp most jutott vissza hozzám egy kedves jóakaróm levele, ami megjárta a teljes felsővezetést, majd a középvezetést, és végül nálam landolt. Meglepetésként ért, hogy a saját magam által fejlesztett programok közé egy olyat tettem, ami egy vicces jelentéskészítő egy olyan listáról, amire éppen gondolunk. Ezt egy általános felhasználói igény generálta, ugyanis nagyon sokan úgy akarnak valamit, hogy nem mondják el, hogy milyen legyen, hanem csak gondolnak rá. Erre feljelentés ment a vezetőséghez, képernyőképekkel, mindenfélével. Mások is megtalálták már ezt a programot, de mindenki fel tudta fogni, mint vicc, és többen gratuláltak is hozzá, hogy szellemesre sikeredett, de feljelenteni eddig még nem próbált senki érte. Úgy látszik ennek is eljött az ideje. Legalább tudom hova tenni az 'úriembert', ha eddig kétségeim lettek volna..

Úton

Tervezgetni sokszor sokkal egyszerűbb és élvezetesebb mint elkezdeni valamit. A kezdéshez erő kell, és kitartás, és amikor ezeket a tulajdonságokat osztogatták, a sorban elég hátul sikerült állnom, úgy látszik. Régóta húzódó tervre sikerült a tegnapi nap végre pontot tennem, és ez örömmel és némi megnyugvással tölt el, hogy azok a bizonyos tulajdonságok nem a sorban előttem állónál fogytak el (Mint általában a kinézett dolgok teszik - ezért igyekszem a boltban az utolsó pillanatban választani, mert ha mégis kinéznék valamit, azt biztosan az előttem álló viszi el. Az elől állók kivétel nélkül gonoszak. :-)) hanem nekem is jutott belőle. Vannak még apróbb örömök az életben..

2008. július 10., csütörtök

Gombák

Furcsa élőlények a gombák. Tegnap locsoltam a pázsitot és nem látszott belőlük semmi. Persze apró spórájuk ott lehetett mélyen a televényben megbújva és csak az éltető vízre vártak. Ma reggelre már kifejlett gombaként  magasodtak a fű fölé, bemutatva a  földkerekség leggyorsabb növekedését  és igazolva a  'nő mint a gomba' népi mondást.  Se nem növények, se nem állatok. Külön kasztot alkotnak az élővilágban ők, a gombák.  A természetben előforduló szerves anyagok lebontásában segédkeznek  és igazából az se nagyon érdekli őket, hogy esetleg erről a bizonyos szerves anyagnak más véleménye van.  Gyakran áldás is és átok is a jelenlétük, de az tény, hogy nélkülük elég nehéz lenne az élet. Segítenek az emésztésben, a hulladékok lebontásában, az élelmiszertermelesben, ők adják nekünk az alkoholt (ami  a nyomorba dönti az embert azzal, hogy a gyomorba dönti.)  a kenyeret és a sajtokat, de okozhat mindenféle betegséget is. Érdekes népek ezek a gombák..

2008. július 9., szerda

Közeledik

Közeledik. Viharszárnyakon jár, süvítő szélvészként nyargal, azonnal ideér! Napok, órák, percek vannak csak hátra, és beteljesedik. Még egyszer sem tartottam tőle ennyire, nem tudom miért fontos ez nekem, de úgy látszik mindennél fontosabb lett. Őrjítő gondolatok, szorongás, kilátástalanság, sokan örülnének ennek, de miért-e kín? Miért nem tudok örülni, mint más? Nem akarom, hogy ideérjen, nem akarok találkozni vele, ha lehet inkább futnék, de tudom, hogy utolér. Minden hiába..

Olyan egyszerű?

Minden olyan egyszerűnek tűnik. Az eső esik, mert a meleg párás levegő felemelkedve kicsapódik. Éjszaka sötét van, mert a nap fényével a föld átellenes oldalát világítja éppen. A vacsorám a hűtőben van, épp csak ki kell vennem belőle és már ehetek is, a sör hideg, mert a eleddig a vacsorámmal osztoztak a nagy fehér hideg láda mélyén, ahol a kitáguló gáz lehűlésével együtt hűltek le ezek is. A macskacicók egymással játszanak - hisz ők még csak gyerekek, miért ne tennék? Reggel dolgozni megyek - mert már húsz éve ezt csinálom. Minden olyan egyszerűnek tűnik. Miért olyan bonyolult mégis minden?

2008. július 8., kedd

Családom

Egyedül vagyok idehaza. Felfogható ez egyfajta szabadságnak, úgy pihenek, hogy dolgozom, és úgy dolgozom, hogy pihenek. Nincsen senki idehaza csak a két macskagyerek, így erre az átmeneti időre ők lettek a családom. Meglehetősen szertelenül viselkednek, épp egymást és a környező bútorokat rágják össze, vagy éppen alszanak. Jó nekik. Macska akarok lenni!

Semmibe véve

- Boldog vagy? - érdeklődött a matrac.
A robot megállt és ránézett. Kötekedőn méregette. Igencsak buta egy matracnak tűnt. Tágra nyílt szemekkel bámult vissza rá. Miután tíz tizedesjegy pontossággal kiszámolta, mekkora szünet szükséges egy matrac iránt érzett semmibevétel érzékeltetéséhez, a robot tovább rótta a köröket.

 
Matrac vagyok, legalábbis bizonyos értelemben. Próbálok közeledni bizonyos emberekhez, erőfeszítéseket teszek az ügy érdekében, energiát fektetek abba, hogy a kommunikáció látszatát keltsem, hogy elkezdhessünk beszélgetni egymással, de minden hiábavalónak tűnik. Semmi reakció se az, hogy hagyjam abba, se az, hogy folytassam. Őrlődöm. Az a valaki meg nyilván már kiszámolhatta mennyi idő szükséges az irántam érzett semmibevétel érzékeltetéséhez. Talán több tizedes jegy pontossággal is. Ideje volt rá..

Szabadság

Ezen a héten szabadságon vagyok. Legalábbis elméletileg, illetve bizonyos szempontból mindenképpen. Folyó évi munkaszünetemet egy olyan beruházástól tették függővé, ami ezen a héten indult, ezért adódott a helyzet, hogy melyik marad el a kettőből. Így az idei szabimat munkával töltöm. Egyik nagy vezetőnk amúgy is azt állapította meg, hogy a szabadság nem arra való, hogy az ember kivegye, hanem, hogy kiírja, majd bejöjjön dolgozni. Ez végül is reális elképzelés egy felsővezetőtől, de valahogy mégis szerencse, hogy még nem kötelező. A család egyedül hagyott odahaza, most én vigyázok a házra. Furcsa érzés egyedül lenni ott, ahol mindig nyüzsgés volt. Szokni kell, de nem mondom, hogy jó..

2008. július 7., hétfő

Zivatar

A Földközi-tenger felől érkező sötétség eltakarta a helytartó szeme elől a gyűlölt várost. Eltűntek a templomot a félelmetes Antonius-bástyával összekötő függőhidak, s az égből leereszkedő feketeség elöntötte a hippodrom szárnyas isteneit, a lőréses falú palotát, a piacot, a karavánszerájt, az utcákat, a tavakat... Elveszett Jerusalaim, a hatalmas város, mintha sosem létezett volna. Mindent felfalt a sötétség, amely megriasztott minden élőlényt Jerusalaimban meg a város környékén. A félelmetes felleg a tenger felől érkezett, a tavaszi Niszán tizennegyedik napján, estefelé..
. . .
Ahogy az alkotó megfogalmazta ezeket a gyönyörű és némileg baljós sorokat, ugyanúgy én is hasonlóan látom a mostani időjárást. Lassan beborul, és a nyugodt és csendes naplemente helyét átveszi valami földöntúli sötétség, valami sötéten és feketén gomolygó földöntúli erő, amely rettegéssel töltötte el a régmúlt emberét. A lelkem legmélyén nekem is hasonló ősvágyak ébrednek, noha felvilágosult emberként tisztában vagyok a légköri jelenségek mibenlétével, és tudom azt, hogy ez csak egy zivatarfront, és igazán sok félnivaló nem akad, hisz minden jelensége ismert. Noha a fizikáját már felfedték, mégis van benne valami földöntúli, valami hatalmas és megfékezhetetlen erő, ahogy tombol, ahogy vad villámok hasítanak bele a hirtelen jött éjszakába, ahogy az eső nagy cseppekben dobol az ablaküvegen, ahogy a vakító villámfény után rövidesen felhangzik a dörrenés, a tompa robaj, ami azt jelzi, hogy a baj már elmúlt. Lassan nyugszik a zivatar, a villanások egyre kevésbé gyakoriak, a moraj is messzebbről szól. A nap kezd újra erőre kapni, a vész már távolodik, a napnyugta fényei kövér vízcseppeken táncolnak, az égen szivárvány feszül. Dicsőség a teremtőnek!

Tök

Tök, tök, csütörtök. Gyerekként három dolog volt, ami gyökeresen hiányzott a gasztronómiai szótáramból. A hal, a mák és a tök. Mára csak a hal maradt, de az kitartóan nem szerepel. A többieket előszeretettel fogyasztom. Furcsa szótár az, ahonnan nem kitépik a lapokat, hanem beragasztják! Ma magam alkotta tökfőzeléket fogok vacsorálni ennek örömére. Jó étvágyat mindenkinek!

Az eső

Nyugatról valami készülődik. Ha nem lennék tisztában a helyzettel, azt mondhatnám, hogy olyan vihar előtti csend van. De mivel ezt harsogja a rádió reggel óta, és a műholdképeken is látszik, hogy nemsokára kezdődik a haddelhadd, így hiábavaló bölcsesség lenne megállapítani a valót. Mondhatnám, hogy a rossz nyugatról szokott érkezni, ami igaz is lehetne meteorológiai értelemben, azonban az az igazság, hogy kaptunk mi rosszat és jót is egyaránt mindenhonnan. Egy jó kis eső hasznos lenne. Locsolná a pázsitot és a veteményt, de a bánatos körtefámat is jobb kedvre deríthetné az égből hulló áldás. De ha arra gondolok, hogy a bánatos körtefa még bánatosabb lesz, ha elveri a jég, derékba töri a zegernye, akkor a francba kívánom az egész égiháborút, és inkább jönne a borúra a derű. De most még olyan bizonytalan. Akár csak én a magam dolgában..

A demokrácia ára

Sajnálom azt, ami manapság ebben az országban zajlik. A demokrácia arról szól, hogy mindenki elmondhatja a saját véleményét, ha akarja. Akinek meg nem tetszik, az nem megy el a tüntetésükre, vagy nem néz oda. Olyan mint a tévéműsor. Ha nem tetszik, akkor nem nézem, átkapcsolok, vagy inkább csinálok valami mást. Nem megyek a stúdió elé balhézni, hogy trágya a műsor, nem dobálok tojást, és nem gondolok olyasmit, hogy nekem valamiféle rendőri hatalmam van, amivel megmondhatnám a többi, általam lenézett és birkának tekintett embernek, hogy mi a jó, az üdvözítő, -  az, ami nekem tetszik. A küldetéstudat mindig veszélyes. Egyesek a vallásra hivatkoznak, magukra húzva ezt a lepedőt, hogy ezzel igazolják, hogy amit tesznek jó, pedig ez nem vezet jó irányba. Emlékezzünk csak Szaúd-Arábiára és az ottani vallási rendőrségre. Én személy szerint nem szeretnék olyat ide..

A gyengeség jele

A minap egy szellemes posztban olvashattuk, hogy a mai magyar közlekedésben az irányjelző használata egyértelműen a gyengeség jele. Ennek ékes példájával találkoztam pár nappal ezelőtt. Otthonról indultam munkába, és ahogy a főútra kikanyarodtam, felzárkózott mögém Ő, a tökéletes lény. Az autójában ült, és gondolom vagy írástudó volt és olvasta az említett remekbe szabott írást, vagy születésétől fogva tudomása volt a saját felsőbbrendűségéről és eképp cselekedett (illetve éppen hogy nem cselekedte azt, amit más puhatestűnek a közlekedési szabályok előírnak.). Számtalan alkalom kínálkozott volna arra hogy 'gyengeségét' bizonyíthassa, de egyszer sem ingott meg, sőt, az előzésemnél is eképp nyilvánította ki felsőbbrendűségét. Alapvetően nem szeretek úton nevelni, jobb a hülyéket meghagyni saját hülyeségükben, de nem bírtam ki és rávillogtam, jelezve egyezményes jellel azt, hogy nem működik az indexe. Erre olyan vad gesztikulálásba kezdett az autóban, hogy kis híján beleesett az árokba. Meg is rémültem, mert egy isten pusztulását okozhattam volna, pár mozdulattal. Vigyázzunk rájuk, hisz ők felettünk állnak..

2008. július 4., péntek

Eső

A tegnapi nap nem volt az én napom. Az utóbbi időben egyre gyakrabban fordul elő az, hogy meg kell állapítanom, hogy a napok kikerültek a tulajdonlásom alól, mindig valaki más birtokolja őket, így ezek nem úgy alakulnak, ahogy szeretném. Az elmúlt nap is ezek közül volt egy, a sorban. Előzetes terveimmel ellentétben jó sokáig sikerült itt maradni a cégnél, ugyanis amikor indulni akartam már az amúgy is elvégzett túlórák után, a rendszer felsóhajtott és szelíden magába roskadt. Ezután a hibakereséssel eltöltött szelíd három óra után tudtam csak hazamenni azzal a 'boldog' tudattal, hogy a hibát nem sikerült megtalálni, de éppen most működik. Így bosszantó a dolog, mert bármikor újra előállhat - hisz nincs meg az ok. Szóval este kilenc után értem haza, és így a kertlocsolás is kimaradt, amit bántam is egészen hajnalig, amikor is cudar égzengésre ébredtem. Megjött az eső. Az ég küldte, már nagyon vártam. Valaki úgy látszik mégiscsak locsolja a kertem ..

2008. július 3., csütörtök

A jóslat

Érdekes dolog a jóslás. Egy 'kiválasztotthoz' fordulunk, aki mindenféle mágiával próbálja a ránk váró jövő titkait fürkészni és azután kiderül, hogy igaza lesz-e vagy sem. De lehet, hogy magunk alakítjuk a sorsunk úgy, hogy végül beteljesedik az, amitől tartottunk? Remek példa erre Péliasz király, aki azt a jóslatot kapta, hogy óvakodjon attól az embertől, aki csak az egyik lábán hord sarut. A jós lehet, hogy unta már a királyt és le akarta rázni valami hülyeséggel, de az is lehet, hogy tényleg tudott valamit? Mindenesetre Iaszón megjelent a színen, és a király a saját jóslatának az áldozata lett, mert küzdeni próbált a sorsa ellen és éppen ezzel vívta ki maga ellen azt. (Érdekes logikai csavar a történetben. Valami azért teljesül, mert küzdesz ellene. Kérdés, hogyha elfogadod, akkor is teljesül?) Én is kaptam egy jóslatot, ami úgy látszott, hogy vakvágányra futott.  Mivel nem volt jó hír, örültem is neki, de úgy látszik, hogy túl korán.  Vajon é n magam okoztam-e azt, hogy teljesül, vagy tényleg ez a sorsszerűség? Vajon ki tudna lépni Péliasz király a saját sorsából? Jó kérdés. Azt hiszem, van min gondolkozni a jövőben..

2008. július 2., szerda

Nagyapa

A nagyapa jó dolog, bár nem mindenkinek adatik meg, hogy kellemes emlékei legyenek a nagyszülőkkel kapcsolatban. Van aki korán elveszti őket, van aki nem is ismeri, vagy épp tudomást sem akarnak venni gyermeki mivoltáról. Nekem viszonylag szerencsém volt ebből a szempontból, mert bár az egyik nagyapám viszonylag korán meghalt (Nem sok emlékem maradt róla - hacsak az nem, hogy nagyokat tüsszentett, és kedves ember volt) a másik legalább törődött velünk. Sok szünidőt töltöttünk a nagyszülői házban, szinte egész nyarakat, és ő mindig kitalált valamit. Hol az erdőt jártuk, hol leveleket préseltünk, vagy éppen bogarakat, gombát szedtünk a Duna ártéri erdejében, vagy éppen kishajót építettünk közösen. Épp csak németül nem sikerült megtanítania minket - nem jöhet össze minden mindenkinek. Ezek az emlékek megmaradnak bennem örökre, amikor a nagyapámra gondolok, és ettől az emlékektől fosztja meg magát az apám, amikor nagyapa helyett apaszerepet játszik és az új asszony a háttérből gondoskodik arról, hogy még a gondolat se merülhessen fel apámban, hogy valamit elhanyagolt. Ezek az emlékek pótolhatatlanok, és később sem lehet ezt a hiányt meg nem történtté tenni, nem lehet készpénzen megvenni és odaadni valakinek. Sajnálom, hogy a gyerekem sosem ismerheti meg ezt a sok jót, emiatt nagy keserűség van bennem. Hülye világ ez..