2011. február 28., hétfő

Mekkora hülye!

Anyám szeret engem. Ezt minden beszélgetésünkkor meg is erősíti, mint ahogy azt is az értésemre adja, hogy mekkora nagy hülye vagyok! Még szerencse, hogy az ő zsenije kordában tudná tartani a hülyeségemet, időben rávilágítva a visszásságokra, amiket én, a saját és különbejáratú hülyeségem miatt felfogni képtelen vagyok. De hát ugye, mivel ilyen vagyok - lásd fenn - nem fogadom meg a briliáns tanácsait az élettel kapcsolatban, így a legnagyobb jóindulata ellenére az én sajátos módomon élem az életem - pedig ő megmondta! Többnyire utána azt, hogy ő előre látta, csak nem akart szólni. Illetve hiába is szólt volna, mert hiszen én hülye vagyok. Vajon mi lenne akkor ha még nem is szeretne??

Csapás csapás hátán

Újabb unalmas hét kezdődik. A napok szinte annyira egyformák, hogy észre sem veszem, hogy telnek. A program ugyanaz, változás vagy világmegváltás sehol. Ráadásul most a facebookba sem tudok belépni - már másodszor fordul elő ugyanaz a hiba - a fiókom elérhetetlen az oldal hibája miatt. Furcsa, hogy telefonról be tudok lépni, illetve más kollégámnak nincsen ilyen gondja. Mi a baja a fiókomnak? Azt hiszem ki kell húznom, hogy belenézhessek..

2011. február 26., szombat

Rekord

Ma rekordot döntöttem pulzusszámilag. A legkisebb eddig mért értékem a
47 volt percenként. A 62-re mondták azt, hogy nekem az kevés egy kicsit,
erre itt van ez. Viszont tudom, hogy ha elkezdek émelyegni, akkor az ezt
jelenti. Legalább már ezt is tudom. Hurrá!

2011. február 25., péntek

Farkatlanul

Már lassan két hete vagyok farkatlan. Illetve nem is én - bár ebben a korban ez szinte mindegy is lehetne - hanem az általam vett és azóta a gyerek által elorzott helikopter. Buzgón gyakoroltunk vele odahaza a lakásban, mikor is az a végzetes esemény történt a farokrotorral, miután már nem igazán teljesítette a tervezői által neki szánt tevékenységet. Igaz, ehhez aktív közreműködésre volt szükség, és valljuk be, elég nagyot esett szegény. Ha én hullanék le olyan magasból nekem sem a farkam lenne az elsőszámú problémám. Szerencsére ezt a játékot keményebb fából faragták, így csak a motorról tört le egy vezeték, a szerkezet épen maradt. Mivel egy komplett farok épp csak valamivel drágább mint egy motor, így inkább az egész farkat rendeltem meg, de egyelőre se híre se hamva. Most itt várok rá repülésre kiéhezetten és farkatlanul. Azt hiszem veszek még egy helikoptert..

2011. február 24., csütörtök

Mátyás

Ma Mátyás napja van. Vannak a történelmünkben olyan Mátyások akikről érdemes és vannak olyanok akikről kár lenne megemlékezni. Azonban a népi bölcsesség szerint ezen a napon ha meleg van, akkor sokáig lesz még tél, azonban ha fagy, akkor rövidesen itt a tavasz. Mivel nagyon unom már a telet és a hideget és majdnem teljesen feltüzeltük a télire félretett fát, így elegem van már a télből. Szeretnék már gyümölcsfát metszeni..

2011. február 23., szerda

Bántó

Bántó az, ha van valamim, vagy szeretnék valamit és mások ezt tudván a jelenlétemben egyszerűen csak 'a szar' vagy valami hasonló szinonimával, illetve megjelöléssel illetik az illető eszközt, könyvet vagy éppen bármit. Kicsit úgy érzem, hogy ezzel rólam is véleményt mondanak és ez nem esik jól. Noha a dolognak van apropója, de amúgy meg csak az eszembe jutott..

Valamit csinálni

Valamit csinálni nehéz és felelősségteljes dolog! Pont úgy, mint semmit sem tenni. Ez talán még nehezebb, főleg azért, mert az ember óhatatlanul tehet valamit és akkor ezzel megsérti a tilalmat, ami a definíciót azzá teszi ami. Tegnap az oldalbordám - ilyenek ezek a makrancos csontok, de még szerencse, hogy az egyik kedvencem az oldalas - este felcsattant - Igazán te is csinálhatnál itthon valamit! - Nos végiggondolva a tegnapi napot, csak az alábbiakat tettem. Mikor hazaértem a munkából, kiszedtem a leállt mosógép tartalmát, a mosogatógéppel is hasonlóan cselekedtem. Megraktam a tüzet, enni adtam a macskának, elmentem a gyerekért, majd őt is megetettem. Elmostam pár edényt, és ebédet készítettem a másnapi napra és kiakolbólítottam a macskákat lefekvés előtt, kiporcióztam a másnapi ebédet és hideg helyre tettem. Ez mind belefér egy nőnek a semmiről alkotott világképébe! Elgondoltam, hogy vannak olyan férfiak, akik meg vannak pusztán attól becsülve, hogy hazamennek és passzívan nem csinálnak semmit, csak söröznek és meccset néznek, míg az én aktív semmi csinálásom is ugyanennyit ér. Azt hiszem rájöttem arra, hogy egy munka akkor valami és attól lesz nem semmi, hogy egy nő csinálja. Sajnos ez is az élet egy kegyetlen igazsága!

2011. február 22., kedd

Morog

Vannak a világon egyszerű dolgok, egyszerűbb dolgok, bonyolultak, nagyon összetettek és vannak olyanok, amik csak egyszerűnek látszanak, de valójában meglehetősen összetettek és bonyolultak, sőt akár hálátlanok is. Ilyen például a gyereknevelés. Az a kép, ami az újságokból és elcsépelt amerikai filmekből köszönt ránk, többnyire túlzó. A jól nevelt kisfiúk és kislányok az első kérésre teszik a dolgukat (hogyne tennék, hiszen gázsit kapnak érte és különben is ez volt leírva a forgatókönyvben!) és vidáman kergetik egymást, vagy terelgetik a nyuszit a szépen nyírt füvön, esetleg egymást segítik a tanulásban. Na ez itt csak ábránd. Itt vér van, verejték és könnyek! Most éppen azért, mert 35 mondatot kellene írni arról angolul, miért nem célszerű az órán hangos megjegyzéseket tenni az óraadó munkamódszerére és nevelési elveire. Megvan erre is a lehetőség, de a tanóra nem megfelelő fórum a kritikai érzék kibontakoztatására. Most szenvedés van és morgás. Nem mondom, hogy én egyszerű természet lennék, bevallom, hogy itt és ott van egy kis tüském, vagy éppen borostám, de a kölök mindenben leköröz. Olyan most, mint amikor a süntenyészetet rózsalugassal keresztezik. Ilyenkor jut eszembe az, hogy aki a gyereknevelést vidám vasárnapi sétagaloppként képzeli el, mekkorát téved! De mekkorát..

Zöld gombok

Tegnap jutott eszembe, mikor is boltbéli túrát tettem,  végiglátogatván Vác külterületi összes nagyobb boltját, közeledve a  centrum felé, és mindben kártyával fizetvén. A pénztárosok, mintha minden helyen összebeszéltek volna, a fizetés egy bizonyos szakaszában  zöld gombot kértek, valahogy így 'Kérhetek egy zöld gombot?' esetleg 'Szeretnék egy zöld gombot!' arra gondoltam, hogy legközelebb bemegyek egy Röltexbe és veszek egy marékkal és folyamatosan nálam lesz a zsebemben, ha megint kér valaki zöld gombot, tudjak adni neki. Az ember akkor lehet a legboldogabb, ha örömet tudhat szerezni olyan embereknek is, akiket nem is ismer..

2011. február 21., hétfő

Rólad álmodtam

Az éjszaka rólad álmodtam. Jó kis álom volt, szeretem ilyesmivel tölteni az időm, amíg mozdulatlanul fekszem az ágyamban. Egyszerű kis álom volt, semmi extra, semmi különcködés. Csupa olyan dolog volt, amit ébren nem csinálunk egymással. Igazából ébren semmit sem csinálunk, az utóbbi időben már beszélni sem beszélünk így az öntudatlan állapotomban a lehetőségek egész tárháza nyílik meg előttem. Az ifjonti hevületem már a múlté, így az álmaim végkifejlete előtt is perspektíva nyílt, az az egyfajta befejezés, amely akkor annyira számított, mára a múlt ködébe veszett. Lassan azt is el fogom felejteni milyen is lett volna, vagy mit is kellett volna csinálni hozzá.  Ezek az álmok sokkal köznapibbak, épp ezért sokkal  nagyobb örömöt okoznak.  Egy üzletben voltunk - én egy kályhát próbáltam meg éppen kihamuzni, amikor bejöttél. Az arcod pirospozsgás volt és mosolytól ragyogott. Örültél nekem és én is örültem neked. Beszélgettünk - egy karácsonyfa kiállításról beszéltél. Jó volt így látni, még a hamuzást is teljesen elfelejtettem. Néha ezek az apró dolgok okozzák a legnagyobb örömet - kár, hogy ezt csak este tíz és reggel hat kötött tudom igazán átélni..

2011. február 20., vasárnap

Delfinek

Most már szinte teljesen biztos, hogy a delfinek elérték a szükséges mértéket ahhoz, hogy közöttünk élhessenek (és szavazójogot is kaphassanak!). Erre pont a mai nap délutánján kaptam meg azt a bizonyítékot, ami minden eddigi sejtésemet egész egyszerűen felülírta. Eddig csak azt gondoltam, hogy a delfinek egy derűs és jókedvű banda, akik misztikusan vonzódnak a tengerhez és bizonyos halakhoz, de álmomban sem gondoltam volna, hogy nem elég, hogy kommunikálnak egymással, de megtanultak nem csak emberül beszélni, hanem olvasni is, ráadásul pont ékes magyar nyelven. Kérdés az, hogy mennyire törvénytisztelőek, ha egy ilyen kiírást látnak?



2011. február 19., szombat

Bánt

Bánt az, hogy tudom, valakinek valami baja van velem. Nem mondja el,
hogy mi a köztünk lévő gát, csak érezteti. Tudom, hogy van, hisz erre
utal minden cselekedete, az is amit tesz, vagy inkább azok amiket nem
tesz meg. Látom, érzem, hogy van, hiszen nem vagyok hülye (ennyire)
Lehet, hogy azt is tudja, hogy kínoz ezzel, de az is lehet, hogy kínozni
akar - viszont akkor ezúton üzenem neki, hogy sikeres ebben. Bár úgysem
hiszem, hogy olvasna..

2011. február 18., péntek

Vaddisznó

Tulajdonképpen nem meglepő, ha egy öregember meghal. Az öregeknek ez a 'dolguk', élnek és azután szépen és csendesen elmennek. Akit ismerünk, azonban sokkal mélyebben érint, noha ez az ismeretség egyszerű tanár-diák kapcsolat csupán. Jani bácsi még anyámat is tanította a gimnáziumban - igaz fiatal emberként, és engem is, bár akkor már meglehetősen öregnek tűnt - fizikára. Nem kellett túl sokat tudni a négyesért, így szerettük őt. Az egész évi tudásunk kimerült a P*V=NkT képletben, aki ezt megtanulta az volt négyes. Nekem sikerült elsajátítani azt a tudást, ahol a P a nyomás, a V a térfogat, N az atomok száma, k a Bolczmann állandó és T a hőmérséklet. Jelenleg ebből a képletből ki tudnám számítani a szobában lévő oxigénatomok számát - bár nem igazán tudom, hogy ez mire lenne jó, de mégiscsak egy eredmény. Jani bácsi nem mint jószágos fizikatanár, de mint erélyes rendteremtő is örökre nyomot hagyott az életünkben, ahogy hüvelykujjak bordaközön bökött, ha valami nem tetszett neki - Te vaddisznó! felkiáltással. Noha ez ott fájdalmas volt, mégsem haragudott igazán érte senki sem, legalábbis tartósan. Azt hiszem így fogok rá emlékezni, hogy pv=nkt és a vaddisznó..

2011. február 17., csütörtök

Csigaház

A természet nagy csodája a csiga meszes váza. Megvéd a  tűző naptól és többé kevésbé óv a támadó ellen is, főleg ha a gazdája vissza tud húzódni a rejtekébe. Ezt a visszahúzódást most azt hiszem nekem is gyakorolnom kellene. Akivel beszélgetnék válaszra se méltat, vannak akikkel biztosan tudnék kapcsolatot teremteni, ha megkeresném őket - de az, hogy egyszer ők tegyék ugyanezt - ez bennük fel sem merül és így kevés kedvem van hozzá. Marad a csigaház - remélem azért a net be van kötve oda is..

2011. február 16., szerda

A vég kezdete!

Tegnap azon tűnődtem, hogy az általam készített és buzgón az arcomba kanalazott brokkoli krémleves igazán elbírt volna egy kis reszelt parmezán sajtot, már csak az ízélmény végett is. Amikor az egészet csak úgy futólag és támogatást várva a nejnek megemlítettem, közölte, hogy hiszen van a szekrényben parmezán. Ördöge volt, mert tényleg leltem. Egy igazi balfék vagyok, hisz ott kesergek valamiért, amivel amúgy dugig telve van a szekrény, pedig meg is nézhettem volna. Persze feltételezni, hogy valami nincs és ezért sajnáltatni magam mindig egyszerűbb, mint megnézni, hogy tényleg van-e? Azt hiszem ez az 'így járás' tipikus és minősített esete..

Kórságaim kicsiny háza

Azt hiszem ez az év a kórságaimról fog szólni. Az intő jel, hogy valami ilyesmi lesz, utam során már rám köszönt, de csak most kristályosodott ki bennem, hogy ez volt az. Vasárnap történt, hogy áthaladtunk Ragály falun, és akkor már tudhattam volna, hogy így lesz. Nem sokkal ezután sikerült belebokszolnom egyet a hegybe, amit én viseltem rosszabbul. A dolog összefüggésben volt az elesésemmel, amit már sikeresen publikáltam egy másik bejegyzésben. Igazából a patakba is eshettem volna, de lévén a vízhőfok csak egy fok körül járhatott, a heggyel azt hiszem jobban jöttem ki, bár a bal kezem kissé viseletes lett azóta. Így a mai edzést újból ki fogom hagyni. A másik kórságomra szedett gyógyszer extrém alacsonyra vitte le a pulzusszámom, ennek a következménye az, hogy szinte bárhol el tudok aludni, a rossz benne viszont az, hogy ettől még nem alszom át az éjszakát - tehát az altató továbbra is kell. Ja és még emelnem is kellene a gyógyszeradagot, de félek tőle, hogy téli álmot fogok tőle aludni. A fene ott ette az egészet, nem szabad megöregedni. Bár megkaptam azt, hogy ha leírom a jelenlegi helyzetem, az pesszimizmus..

2011. február 15., kedd

Idő

Az idő múlik, sokaknak túl gyorsan, sokaknak nem elég lassan. Az aggteleki túra arra volt jó, hogy kicsit átértékeljem magamban az időt. Ott lent a barlangban nincsenek sem órák, sem percek, sem történelem. Pára van, nagy csend és sötét. Persze előfordul, hogy víz dübörög, esetleg levegő, vagy pár fázósabb denevér csivitel, de nagyjából ez az összes nesz. A cseppkövek meg nőnek, növögetnek kedvükre. Ezt tették már akkor is, amikor ember még nem is járta a vidéket, meg most is, amikor ezt pénzért, vezetés mellett mutogatják nekünk. A  sziklákon nem látszik semmi. Nem tűnik fel az emberek szenvedése, a könnyei, a pár szerencsétlen utolsó sóhaja, de még az sem, amikor majdnem összetörtem magam, elcsúszván az agyagtól iszamos sötét úton. A cseppköveket mindez nem érdekli. Időnként letörnek vagy elmozdulnak, de kedvüket ez nem szegi. Ott voltak régen, ott vannak most is, és ugyanúgy ott lesznek akkor is, ha mi már nem leszünk sehol. Azt hiszem, a következő életemben cseppkő szeretnék lenni..

2011. február 14., hétfő

Rándulás (ki)

Megvolt a várva várt barlangtúra. Gondoltam, hogy már a hétvégén írok róla, de eszembe jutott, hogy az álmoskönyv szerint az ember nem blogolja ki azt, ha nem lesz napközben odahaza, főleg nem előre. Mégis mit lehet tudni, hogy ki olvas és ki nem. Szóval, jó korán kellett kelni - ami nekem megy, ha nem alszom altatóval. Így nem aludtam azzal és ennek az eredményeképp fél négytől vártam ébren azt, hogy fél öttől csörögni kezdjen a vekker. Bezzeg ma, igen nehezemre esett az ébredés. A barlang csodálatos - de eléggé fárasztó, főleg egyik kézben egy ötkilós lámpával tapicskolni a sárban. Szerencsére vittem lábszárvédőt, így amikor azon töprengtem, hogy ennek a következtében mennyire jól megvédtem a játszósruhám, sikerült egy méreteset taknyolnom - minekutána teljesen értelmetlenné vált a töprengés. Sikerült le is sérülnöm, a körömágyam és az ujjam több ponton felhasadt, és még a kezemet sem tudtam megmosni, mert a barlangban csak egy fokos, odakint, az amúgy jól felszerelt wc-ben is csak 5 fokos lehetett a melegvíz. Hideg meg nem volt. Vagy fordítva. Nem tudom miért szükségszerű nekem minden kiránduláson összetörni magam. Legutóbb legurultam egy hegyoldalon, most meg a bal kezem amortizáltam le egy kicsinység. Ha szükséges, tudom más emlékeket is megőrizni ezekről..

2011. február 12., szombat

Eszméletlen!

Apám egyre jobban javul. Már vígan trabantozik, így átkerült a
rehabilitációra. Azt mondta, hogy az utolsó nap behoztak a kórtermébe
két teljesen eszméletlen embert és ez némiképp zavarta. Az új helyén
újra az ablak mellett kezdte, de itt már műanyag nyílászárók vannak és
legalább jól tömítenek, így nem kell a tüdőgyulladástól tartani. A
kórteremben két teljesen eszméleténél lévő kollégája van, aki közül az
egyik folyamatosan szóval tartott bennünket és nem is lehetett lerázni,
a másik egy tévét nézett, ami a hangerő miatt meglehetősen zavarta
apámat, így amikor az ember telefonálni kezdett és tartósan úgy tűnt,
hogy nem nézi a készüléket, orvul kikapcsoltuk azt. Ezt rossznéven vette
és az első adandó alkalommal visszakapcsolta a tévét, majd kiment a
szobából. Azt hiszem átértékeltük a lehetőséget és arra az
elhatározásra jutottunk, hogy az eszméletlen betegtársakkal sokkal
egyszerűbb békésen kijönni..

2011. február 11., péntek

Frász

Ma reggel ülök az autóban és csörög a telefonom. Egy kollégám az, mondja a telefon a nevét. Kora reggel csak akkor szoktak hívni, ha valami havária van, így még fel sem veszem, de már elkezd járni az agyam, hogy vajon mit csinálhattam tegnap, ami mára ennyire elpusztult, hogy meg sem várják, míg beérek. Állnak a rendszerek, az ügyfelek hisztiznek, esetleg lángokban áll az épület? Lepereg előttem az életem filmje, mire kiderül, hogy csak két nescafét szeretett volna kölcsönkérni tőlem. Rendes tőle, hogy hív, mert van aki automatikusan kiszolgálja magát és nem is szól, de azt hiszem, hogy éveket öregedtem percek alatt..

2011. február 10., csütörtök

Mellékhatás

Szombathy Gyula egyik zseniális alakítása jut mindig eszembe, amikor meghallom a szót - mellékhatás. Rendszerint ez valami negatív dolgot jelent, akár csak a kabarétréfában, amikor az alapproblémán túl mindenféle kellemetlenségei keletkeztek a beszedett gyógyszerektől amit újabb szerekkel enyhítettek és mire elmúlt az összes mellékhatás okozta tünet, újra ott voltak ahonnan elindultak. Ez onnan jutott az eszembe, hogy új gyógyszert kaptam, ráadásul olyat, amit a mellékhatása miatt kell szednem. Amire az adott szert kifejlesztették, arra a hatásra nekem szerencsére nincs szükségem, viszont egy ismert mellékhatása gyógyír az én problémámra. Egy szívgyógyszert kell szednem, hogy orvosoljanak vele olyasmit, aminek köze sincs a szívemhez. Az egészben éppen csak az zavar, hogy nem vagyok szívbeteg..




2011. február 9., szerda

Tizenhárom és fél

A nej szerint kötekedő természet vagyok. Ezt az is alátámasztja, hogy a büfében rendszeresen tizenhárom és fél dekát szoktam kérni kedvenc hájas süteményemből, ahelyett, hogy tizenötöt vagy tízet kérnék, mint más normális állampolgár. Én azt nem értem, hogyha megkérdezik tőlem, hogy mennyit kérek, miért ne kérhetnék tizenhárom és fél dekát, miért kellene alkalmazkodnom nem létező konvenciókhoz? Ráadásul, ha több egy kicsit, úgy is azt szoktam mondani, hogy hagyja csak. De ebből is látszódnia kellene másnak, hogy jobb velem nem vitatkozni. A női gondolatok és következtetések - azt hiszem megfejthetetlenek..

2011. február 8., kedd

Okmányiroda

Elhatároztam, hogy megcsináltatom a jogsimat, hisz hamarosan lejár. Kaptam magam és elkocogtam a családorvoshoz aki készségesen, ámde 4500 forintért a kezembe nyomta a papírt, amivel az okmányirodában elintézhetem a jogosítvány megújításomat. Ezután elgurultam a gödi okmányirodába, hogy sorszámot kérjek. Március 7-re adtak volna - ha kérem. Addig ugyanis tele voltak, legalábbis egy unatkozó portásféle úriember ezt közölte. Furcsamód az irodában nem volt senki, úgyhogy a tele kifejezést ezek szerint más idősíkon értelmezzük. Egy körülbelül 5 perces műveletre egy hónapot kell várni ma, egy okmányirodában, egy vidéki kisváros esetében. Tudom, hogy talán Pesten, a központi irodában ezt egy nap alatt el lehet talán intézni, de az eszem áll meg! Számomra a tele vannak azt jelenti, hogy ember áll ember hátán, de úgy látszik, hogy még ebben is tanulnom kell..

2011. február 5., szombat

Neveknek napja

Azt hiszem kellemes meglepetésben volt részem a nevem napját illetően. Sokan köszöntöttek, olyanok is akiktől igazán nem vártam és olyanok nem, akiktől meg igen. Nem mintha számítana egy ilyen ünnep, de egyfelől ez akár egy jelzés is lehet arra, hogy kivel érdemes fenntartani bármilyen kapcsolatot és kivel nem. Azt hiszem ez egy újabb olyan dolog, amin gondolkodni érdemes..

2011. február 4., péntek

Hülyülök

Azt hiszem hülyülök. Az apámat látogattam meg délben a kórházban és az osztályra menet eltévedtem. Mentségemre legyen szólva, hogy eddig mindig csak sötétben mentem és most teljesen megzavart az, hogy világos van, így olyan folyosók is feltárulkoztak, ami mellett eddig simán elmentem. Amúgy ha valaki járt már a váci neurológia fekvőbeteg kezelésén, az tudhatja, hogy az út olyan oda, hogy bármikor le lehetne forgatni ott az Alien valahanyadik részét, a díszlet pont megfelelő lenne. El is játszottam a gondolattal, hogy egy ilyen izé csak úgy előveti magát a csövek közül. Szóval, szégyenszemre vissza kellett mennem az alagút elejére és újra kezdeni a keresést, annyira zavarban voltam. De ma is megyek este - így legalább oda fogok találni egyből.

Kórházban

Ma sem igazán erről akartam írni, de a tegnapi napon este beírt fb állapotom egy kis magyarázatra szorul. Azt írtam, hogy akinek nincsen olyan hozzátartozója, aki ápolná őt, ha kórházba kerül, akkor megdöglik. Ez sajnos így van. Amit az ember eddig csak sejtett, vagy valahonnan hallott, tényszerű dologgá válik, ha valamelyik közeli hozzátartozója kerül ebbe az állapotba. Apám most épül talán fel egy vírusos agyvelőgyulladásból, ami egy igen súlyos betegség és örülhetünk neki, hogy ő túlélte. Két hétig a remény egyetlen szikrája nélkül feküdt a Szent László kórház intenzív osztályán mélyaltatásban, majd egyszer csak hirtelen jobban lett és mivel kellett az ágy, kitették az osztályról. Először úgy volt, hogy átveszi őt a kórház neuroinfektológiai osztálya, de ott ágyhiányra és fertőző betegségekre hivatkozva inkább a beutaló kórházába, a váci intézménybe szállították vissza, ahol megdöbbentő körülmények közé került. A neurológiai osztály gyakorlatilag egy elfekvő, szerencsére legalább fertőző betegek nincsenek a szobában, de az, hogy az ablakot nem lehet bezárni és húz be a hideg, teljesen természetes. A nyílászárón az egyik zsanér kirohadt, olyan vetemedés van rajta, hogy középen a fa fát ér, de a széleken ujjnyi rés van rajta. A másik ablakot körbetaknyolták sziloplaszttal még becsukott állapotban, de a mellette lévőre már nem jutott. Ahogy álltam apám ágyánál kabátban, fáztam. Az ablak alatt feküdt apám, félig öntudatlanul, pizsamában, kitakarózva. Erre a látványra érkeztünk be. Nem evett, mert a vacsoráját, ami egy felnőtt embernek egy szelet üres kenyér és egy joghurt volt, letették az éjjeliszekrényre és itt ki is merült az ellátás. Vittünk be ételt és megetettük, megitattuk. Sikerült egy ágyrácsot is szerezni - igaz Varga néni ágyáról szedték le, mert ő állítólag nem fog leesni - és meg tudtuk oldani, hogy az ágyát kicseréltük egy nem ablak mellett lévő, de üres ággyal. A nővér készséges volt, de mindent nekünk kellett kezdeményezni. Az orvosnő elmondta, hogy 60 betegre két szinten jut 2 nővér és ő, ráadásul lift sincs. (A váci kórház, régi járási kórház és jelenlegi stroke központ is!) Arra gondoltam, hogy apám szerencséje, hogy gondoskodunk róla, de ha valakire nem jut rokon, aki ezt vállalni tudja egy olyan helyen ami elméletileg a betegek ápolására készült, akkor vége! Mert senki nem eteti, nem mosdatják le megfelelően és tüdőgyulladást kap egy kvázi nyitott ablaknál, ha van annyira szerencsétlen, hogy télen éri a baleset..

2011. február 3., csütörtök

Elúsznak

Az utóbbi időben azt vettem észre magamon, hogy a  szorosan tartott emberi kapcsolataim elúsznak. Eddig igyekeztem energiát fordítani arra, hogy ez ne így legyen, talán többet is mintsem szükséges lett volna, mára viszont egyre kevéssé érdekel mindez. Azt hiszem meguntam az örökös futást a szénásszekerek után, de az is lehet, hogy csak pihenőt tartok mielőtt újra nekierednék. Most azt mondtam, elég, de mit hoz a holnap, azt még nem tudom..

2011. február 2., szerda

Öröm van

Más számára talán semmit nem jelet az, ha valaki felébred, felül és enni kezd, de az én számomra ez az apró hír jelenti tán azt, hogy apám lassan visszatér az élők sorába. Már megismert bennünket amikor látogatni voltunk, de ma már vígan és legfőképp egyedül ette a krumplipürét és mindenkihez beszél. Az intubálás miatt még elég nehezen érthető amit mond, de azt mondták, hogy ez normális és javulni fog. Tudom, hogy senki sem él örökké és a fiúk feladata eltemetni az apáikat, de mindennél jobban örülök annak, hogy ennek még nincs itt az ideje.

2011. február 1., kedd

Fair vezetők

Láttam egy autón kimatricázva, hogy ő egy fair vezető. Ezt jó tudni! Mármint, hogy járnak ilyenek az utakon, hogy ők azok akikre lehet számítani a közlekedésben. Na most ez a jószág csak kívülről viselte ezt a bélyeget, mert a cselekedetei nem tükrözték a matrica jelentését. Egy ideig a háta mögött haladtam, de az irányjelzőt rendszeresen nem arra használta amire való, illetve, hogy mire használta azt nem tudom, mert leginkább semmire sem. Úgy gondolom, ha valaki eljut arra a szintre, hogy azt hirdesse magáról, hogy fair a közlekedésben, akkor vagy viselkedjen is úgy, vagy fogjon egy pengét és menjen hátra matricát kapargatni az autó hátáról, mert azért ez így mégsem járja..