2015. december 30., szerda

A kapcsoló

Gyerekkorom igazán hasznos fejlesztését üzemeltem be nem is olyan rég és azóta is élvezem az áldását. Akkor is a szükség hívta életre, hogy egy helyről tudjak kapcsolni több berendezést, főleg úgy, hogy az az egy hely az íróasztalom, ahol amúgy is sokat ülök. Tulajdonképpen azon csodálkozom, hogy az ilyesmi kereskedelmi forgalomban nem kapható, mert amúgy roppant praktikusnak találom.


A forma erősen retro, a doboz egy kommunikációs egységből került kialakításra. Annak idején rengeteg hasonló dologhoz tudtunk hozzájutni, amit cégek odaadtak a lelkes amatőrpalántáknak, hátha tudnak vele mit kezdeni. Jelen esetben tudtak. A berendezés központilag kapcsolható ki és be, a sárga nyomógombokkal. Egy relé válik öntartóvá és ez biztosítja az áramutat, ez az öntartó állapot bontható le, így központilag lehet mindent egyszerre lekapcsolni. Az egységek külön-külön is kapcsolhatóak a kapcsolósorral. Az üzemállapotot glimm lámpa jelzi és az áramút el van látva egy olvadóbiztosítékkal is, pusztán a biztonság kedvéért. A kapcsolók elosztókat kapcsolnak, tehát bármit bele lehet dugni, így nem lehet gond abból, hogy valami bekapcsolva marad, sőt a sok manapság használatos standby állapotú készüléktől is el lehet venni az áramot, ha befejeztük azt, amiért az asztalhoz ültünk. A boltban jelenleg is lehet kapni kapcsolható hosszabbítókat, de olyat nem, amit egy központi helyről lehet kapcsolni, tehát a dolog a maga nemében egyedi és hiánypótló! Ráadásul az enyém..
 

2015. december 29., kedd

A nógrádi vár!

Azaz, csak várt, mert ott voltunk és meglátogattuk, szóval még mindig vár, de már mást. Igaz, gyerekként többször voltunk itt, lévén ez egy könnyen megközelíthető hely, hisz a Vörös nyíl megállóhelyétől nem sok sétára található a várhegy púpja, amin a vár teteme lelhető fel. Állítólag egy villámcsapás hatására oxidálódó lőpor intézte el - legalább ezt a várunkat nem kellett az osztrákoknak felrobbantani, ezt megtette helyettük a természet. Persze az osztrákok a saját váraikkal jóval elnézőbbek voltak, nyilván sejtettek valamit a későbbi marketingértékről.


Bástya (elvtárs)


Kapu



Vár állott, most kőhalom..


Vörös nyíl suhan tova..


A táj


Várudvar


A vár könnyen végigjárható, a kilátással és a kötelező képekkel együtt se több fél óránál az egész, szóval egész napos programnak karcsú kicsit, de el lehet menni enni egy jót Nőtincsre és ott a horgásztó is, ami körüljárható, ha addig ki nem szárad. Mert jó úton van afelé..

2015. december 28., hétfő

Szent Flórián fogadó, Nőtincs

Nem tudom kinek jutna eszébe csak úgy Nőtincs? Sokan azt sem tudhatják, hogy hol van. Régebben úgy beszéltünk róla, hogy az már Svájc, hisz fent van a nagy hegyeken túl - már ha a látóhatár szélén lévő Naszály értelmezhető nagy hegyként. Van némi távoli családi kötődés a falu után, de ez mára a feledés homályába fúlt. Annyira egészen biztos, hogy magamtól sosem jutott volna eszembe Nőtincsen ebédelni csak úgy. Hibáztam volna! Szerencsére meg lettünk hívva egy születésnapi ebédre, amit a nőtincsi Szent Flórián fogadóban költöttünk el. A faluból nem láttunk sokat - az év legködösebb napjait éljük - de a központban található a hangulatos és szerencsére kellően meleg étterem. Se a külcsínre, se a belbecsre nem lehet panasz, elkülönített rész van az unatkozó kis bestiák fölös energiáinak levezetésére. A személyzet kedves, a mellékhelyiségek tiszták és kellően felszereltek. Az étel finom volt és házias, a pincérekkel mindent meg lehetett beszélni, kapható volt saját készítésű limonádé is, a sokféle egyéb ital között. A húslevesük cérnametélttel megállná a helyét bármelyikünk asztalán vasárnapi ebédként, igazi házias ízeket varázsolt elénk. A ház specialitását, a homlajti borzas csirkemellet mindenkinek meg kellene kóstolnia egyszer, főleg azoknak, akik lángosfüggők, mint jómagam. Szóval, aki képes eltalálni magától Vácig, annak megérheti a kb 20 kilométeres kitérő észak felé, feltehetőleg nem fog csalódni, ajánlhatom.

2015. december 26., szombat

Hülye álom

Az éjszaka azt álmodtam, hogy újra suliba járok és szakismeret órán olyan dolgozatot kellett írnunk, hogy hogyan éreznénk magunkat 102 éves korunkban. Rengeteg helyesírási hibával írtam és állandóan javítani kellett, ráadásul csak az jutott eszembe csak, hogy úgy ébrednék, hogy mindenem fáj. Erre persze az jutott rögtön az eszembe, hogy ezzel az erővel akár most is lehetnék százkét éves, hiszen pont erre szoktam ébredni nap mint nap. Szar ügy..

2015. december 24., csütörtök

Jelek

Karácsony ide vagy oda, jelek mindig voltak és lesznek is, nekünk meg tudni kell helyesen értelmezni ezeket. Annak idején az indiánok is felkeresték az öreg bölcset, megtudni, hogy milyen tél lesz, hogy kell-e még fát vágniuk - készülendő a hidegre. A bölcs azt mondta, hogy hideg tél lesz, erre az indiánok a tervezetthez képest egy héttel tovább vágták a fát. Egy hét múlva követ ment a bölcshöz megtudni, hogy mik a kilátások a telet illetően, mire ő azt mondta, hogy igen hideg tél lesz - mire az indiánok újra nekifogtak egy hetes favágókalandhoz, majd újra küldték a követet a bölcshöz. A bölcs azt mondta, hogy nagyon durva hideg tél lesz, mire újra egy hét favágás volt a válasz. Az indiánok már baromira unták a favágást ezért újra kérdezték a bölcset, de azzal a kitétellel, hogy azt is mondja meg, hogy honnan tudja ezt? A bölcs mondta, hogy sosem látott tél közeleg, mert az indiánok az erdőben már hetek óta vágják a fát! Na szóval ilyen egy jel! Innen tudom azt is, hogy közeleg a világvége! A gyerek, teljesen magától kiporszívózott a szobájában! Sőt, én is ki fogok..

2015. december 22., kedd

Fészbúk

Amióta beácsoltam a fát és teljes pompájában, azaz nem krumplihálóba csavarva és a falhoz döntve áll a sarokban, a macskák majd megvesznek érte. Már mindkettő látta, a kicsi többször is és nagyon érdekli őket a téma. Mi emberek el sem tudjuk képzelni milyen lehet egy szagokból álló világ, szagokból, amik jelentenek is valamit. Számunkra ez a fa csak egy fa, ha nagyon erőltetem magam talán azt is érzem, hogy fenyőillata van, de nekik egészen mást jelent. Olyan lehet - próbálom elképzelni vagy valami analógiát találni rá a mi világunkból, mint egy frissen installált facebook kliens. Az ember él benne a saját kis világában, ami ajtótól ajtóig tart és akkor hirtelen belerobban az egészbe a világ. Ott van valami szokatlan, valami szokatlan szagnyomokkal, hisz ebbe a facebook fiókba postolhatott egy nyúlcsalád, sünék is jártak ott és rókáék nyúlékat keresték, de elkerülték egymást. Lehettek ott más macskák is - de akkor hol lehetnek vajon most? Csupa nagy kérdés, amire válasz nem jön, csak azok az izgalmas új szagok. Látszik, hogy ők már megkapták az ajándékukat.

Kiflikarika

Nosztalgikus gondolataim támadtak pár kiflikarikától. Eszembe jutott a gyerekkorom reggelije, amikor is a nagyanyámmal elmentünk kora reggel a boltba és vettünk kiflit. Akkor még mintha 10 fillér lett volna egy zsemle és 20 fillér egy kifli vagy talán pont fordítva? Erre már nem emlékszem. Most 45 forint egy kifli, tehát egy mai kifli árából 450 egykori kiflit tudtunk volna venni. Elég lett volna egy egész nyárra. Amikor hazaértünk, a nagyanyám tejet forralt és aki szerette, megkaphatta a tej bőrét a kávéjába. A kávé cikóriából készült és előre lett főzve egy hétre egy jó nagy edényben, ami a konyhaszekrényben lakott. A bögrébe került a kávéból, cukorból és a forralt tejből. A kiflit karikára vágtuk és elsüllyesztettük a jó meleg kávéba, majd kiskanállal ettük ki a tocsogós kiflit a bögréből. Volt, hogy szinte a teljes kávét felszívta a beletett kifli, alig maradt valami a bögre alján, amit ki lehetett inni. Persze számos tennivaló várt, így sietni kellett. A nap már vígan sütött, mi fiatalok voltunk, a kifli meg 20 fillér. Talán igaz sem volt.

2015. december 21., hétfő

Eszembe jutott

Eszembe jutott, hogy alkalmatlanok vagyunk a közlekedésre. Azaz arra, hogy közösen mérjük fel az, hogy tudnánk egy nagy élő egészként funkcionálni a közutakon, úgy ahogy a jobb kéz tudja azt, hogy mit csinál a bal. Néztem, hogy valaki rá akart csatlakozni az útra, volt gyorsítósáv, sőt ki is akarták őt engedni. Persze az illető nem gyorsított egy cseppet sem, nem akarta felvenni a forgalom ritmusát, így előbb utóbb el is fogyott a sávja. Végül az, aki annyira be akarta őt engedni maga elé, kénytelen volt megállni, mert a csatlakozni szándékozó kifutott volna a répaföldre, mint lábasból a tej. Persze így sikerült felhajtania az útra, de a főút forgalma leállt miatta. Ezután teljesen természetes, hogy meg sem köszönte, pedig mennyivel egyszerűbb lett volna minden, ha gyorsít és felvéve a ritmust, csak simán sávot vált. Túlságosan is egyszerű..

2015. december 17., csütörtök

3100!

Ezt azért írtam, mert a postjaim száma 3100 lett, illetve már eggyel több is, pont ezáltal! Őrület! Furcsa, hogy bár megtalál a google kereső, de ez nem vonz tömegeket az oldalamra, szóval a világhír felé vezető lépcső alján állok továbbra is. Hiába (nem hiába!) a közízlés és a személyes vágyaim köszönő viszonyban sincsenek egymással. Mondjuk nem is baj.

Késő

Azt hiszem vannak olyan emberek, akik képtelenek időben odaérni valahova. Ez úgy tűnik genetikailag kódolt dolog lehet, egyszer talán a genomkutatás eljut arra a pontra, hogy azonosítani tudják ezt a szekvenciát és talán módosítani is. Ezek az emberek ugyanis képtelenek arra, hogy értelmezzék az idő fogalmát. Az ember azt hihetné, hogy egyszer el lehet késni, talán még másodszor is, de a lelkiismeretes egyed ilyenkor átértékeli a tevékenységfolyamát és módosít rajta. Korábban kel, hamarabb indul vagy bármi, amit a késés okának tart. De ez nem segít a notórius időcsúszóknak. Ha fél órával előbb felkel, akkor is ugyanúgy legalább hét percet késik, mert az időt szétkeni mint más a pirítóson a vajat. Szóval nekem - aki igyekszik pontos lenni, az egész egy gigantikus nagy szenvedés. Persze mindenkinek kell lennie saját keresztjének, nekem az, hogy pont egy ilyen gyereket nevelek..

A trampli

Önkritikai rovatom következik. Tudom, hogy a fénykép egy pillanat műve, sokszor az adott mozdulatsor egy szeletét merevíti ki az örökkévalóságnak, egy olyan jelenetet rögzítve, amit az életben sosem veszünk észre, mert egy pislantás alatt már le is maradtunk róla. De a kép az más, mert ebben az elkapott pillanatban láthatjuk meg magunkat az igazi valónkban. Ezért tolul fel az agyamban szüntelen a kérdés, hogyan lehet az, hogy legtöbb felvételen szakadt, kövér és öreg tramplinak nézek ki? Vajon az életben is ilyen vagyok? Egy öregedő, pocakos csöves? Vagy tényleg ezek csak elkapott múló pillanatok? Még szerencse, hogy a képek egy részén az illetékesen nem jelöltek meg, mert a föld alá tudnék bújni szégyenemben. Azt hiszem a véletleneknek is van egy egészséges határa..

2015. december 16., szerda

Nyilván

Nyilván egy olyan országban, ahol nem cél az, hogy egy aneszteziológus hazai kórházban dolgozzon, azaz nem csak felneveljük az orvosokat, hanem a munkakörükben alkalmazzuk is őket - szóval egy ilyen helyen az sem lehet elsődleges cél, hogy más státuszokra megfelelők kerülhessenek. Sok esetben az is túlzó vágy, hogy egyáltalán fel legyenek töltve azok a bizonyos munkakörök - így nyugodtan lehet kompromisszumokat kötni. Például fel lehet venni olyan postást állományba, aki vagy analfabéta, vagy diszlexiás vagy figyelemzavaros vagy a fene se tudja. Régen, az átkosban, egy területnek évekig vagy évtizedekig ugyanaz volt a levélkihordója, fejből ismerte az egész területet és az emberek is ismerték őt. Mára már olyan nagy lett a fluktuáció, hogy alig lehet ismerni a postást, mert mire megismernénk, addigra már más van helyette. Az arc, az ember nem is fontos, az a postás, akinél a táska van vagy aki a leveleket hozza. A postás már nem is postás, csak egy kézbesítő, azaz ő aki kézbesít. Úgy darabra. Mert ma is olyan levelet találtam a postaládában, ami nem is nekem volt címezve. Nagyon nem. Tehát kaptam magam és elvégeztem azt a munkát is, amit a postásnak kellett volna. De mivel én sem kérhetem meg őt, hogy ugorjon be helyettem a céghez, én sem szeretnék sokat kézbesítőset játszani a jövőben. Tehát üdvözölném azt a megoldást, hogy eztán legyen felvételi követelmény ebben a munkakörben az ellenőrzött olvasni tudás is..

2015. december 15., kedd

Macskanap

Ma macskás napom van. Jutott eszembe az, hogy nincs is felemelőbb érzés annál, amikor az ember még meleg macskahányást takaríthat a nappaliban. Persze a macska úgy időzítette a dolgot, hogy mindez azután történjen, miután neki és nekem is van mit hánynunk, mert természetesen miután belakott, megvárta, hogy én is egyek. Aztán várt egy kicsit - hatásszünet - majd kipakolta az egészet a kőre. Persze nem egy helyre, hanem a virágtartó alá - tolatva. Annyi könnyebbséget adott, hogy nem a szőnyegre tette - mert már olyan is volt. Amúgy valamelyik nap meg is jegyeztem, hogy régen hányt már. Mert ugye szegénynek havonta van szőrproblémája és ez így jön ki nála. A vacsorájával együtt. Szerencse, hogy nekem nincs szőrproblémám, mert így sikerült benntartani a cuccot. Persze még neki állt feljebb, amikor fogtam és kitettem az udvarra.

Okos macska

Azt látom a neten, hogy minden macskatulajdonos szerint az ő macskája a legokosabb a világon. Nyilván tévednek, mert az én macskáim a legtehetségesebbek, csak a szerénységük tiltja a nyilvános szereplésüket, csak odahaza villogtatják a zsenijüket. Az ajtót például mindketten ki tudják nyitni, szóval ez nem igazán nagy teljesítmény - olyat mutasson valaki, hogy a macska nemcsak kinyitja az ajtót és kimegy, hanem maga után be is csukja! Na ugye! Amúgy meg a macskánk ha ki akar menni, nem szórakozik az ajtóval (Mire való a cselédség?) hanem elmegy, megkeres és szól, hogy ki akar menni, a többit mi intézzük. Ezen kívül köbgyököt von a lábujjain és nem mellesleg világuralomra tör. Utóbbiban nem tudom megakadályozni, csak arra vigyázok, hogy jó viszonyba maradjunk egymással. Ez egyelőre a legtöbb amit tehetek a túlélés érdekében.


2015. december 14., hétfő

Átutalás

A csecsemőnek minden vicc új rovatom következik. Szembesültünk azzal, hogy drága a külföldre pénzutalás. Ha az ember apróbb összeget akar küldeni, akkor is van alapdíja, ami gyakran magasabb, mint a küldeni szánt pénz. Szóval nem igazán éri meg. Ezért találták ki például a Paypalt, ami nagyon jó, de gyakran nem lehet fizetni vele, így kénytelen az ember más után nézni. Most találtunk egy remek szolgáltatást, ami leegyszerűsíti a pénzátutalást külföldre. Transferwise a neve és azt tudja, hogy gyakorlatilag mindenki csak a saját országában utal, belföldi átutalási költségeket fizetve. Ha valaki mondjuk Angliába küldene pénzt, akkor keresnek hozzá egy olyan utalást, aki Angliából utalná haza a fizetését és a magyarországi befizetésből utalnak át a magyarországi számlaszámra, az angliairól meg Angliába, ezzel el tudják kerülni az országokon kívüli pénzmozgást és az átutalás elég nagy költségét, gombokért cserébe. Kipróbáltuk és úgy tűnik, működik. Mindenkinek, saját felelősségére, ajánlhatom..

Benzinár

Az eddig is megszokott volt, hogy különböző benzinkutakon különféle benzinárral találkoztam, bár ennek jogosságáról nem vagyok őszintén meggyőződve. Tudom, hogy lehetőség van rá, de nem tudom mennyire etikus az, hogy ugyanaz a termék, ugyanabban a boltban pusztán azért kerül csak többe, mert az egyik bolt az autópálya mellett van. Persze lehet azt mondani, hogy akinek telik az autópálya használatra, annak teljen a drágább üzemanyagra is, de én ezt akkor sem tartom jó ötletnek. Annál is inkább, mert jártam környező országba, ahol egészen más gyakorlat tűnt fel. Ők ugyanazért a termékért ugyanazt az árat kérik, főleg, ha minden más paramétere hasonló, tehát semmi hozzáadott érték nem módosítja az árat. Valahogy a gyakorlatból azt sejtetem, hogy a lokáció alapú árképzés után jön majd a pofa alapú. Ha valakinek nem tetszik a képe, vagy az autója, akkor más árat fizet - szóval akkor inkább kerüljön mindenkinek ugyanaz ugyanannyiba! Bár a pálmát az M2 benzinkútja viszi - eddig legalábbis. Ugyanis, ha Pestről jössz, egy forinttal drágább a benzin, mintha Vácról jönnél. Ilyet eddig még sehol nem láttam - két egymással szemben lévő kút esetén, de úgy látszik, még mindig nem láttam eleget az életben.

2015. december 12., szombat

Szobában

Szomorú, hogy mennyire beszorít a szobába az időjárás. Nosztalgiával gondolok a nyarakra, amikor késő estik ki lehetett menni a kertbe kapirgálni egy kicsit, de ebbe a nyúlós, nyálkás időbe ki a fenének van kedve bárhova is kimozdulni? Egyetlen jó hely a lakás, de ez kellően behatárolja a lehetőségeimet és a kedvemet az újra egy pudvás retek szintjére zülleszti le.

2015. december 11., péntek

Köd

Az előbb voltam kint fáért és köd van. Tudom, hogy a köd az pára, egy meteorológiai jelenség, de ez azért már túlmegy ezen. Ez most olyan, mint a sárkány lehelete, amit Merlin hívott elő Uther király kérésére. Ha nagyon figyelnék, hallhatnám a lova nyerítését. Beleborzongok a gondolatba is, így bejöttem inkább a fűtött lakásba. Merlin, Uther és a lihegős sárkány odakint maradt a hidegben. Legalábbis remélem.

Vok

Azaz a nyelvi igénytelenség csimborasszója az, amikor már ötbetűs szavakat kezdünk el rövidíteni. Na jó, ha már rövidítési kényszer dúl a lelkünkben, megértem ha hosszú szavakat akarunk - illetve éppen, hogy nem akarunk állandóan teljes terjedelmében leírni. Különben is a vok az egy konyhai edényféle. Amúgy meg épp mostanság hallottam egy remek magyarázatot attól, hogy mi a különbség a vok és a vagyok között. Az agy. Ez annyira jelzésértékű, hogy további magyarázatot nem is fűznék hozzá.

2015. december 10., csütörtök

Telefon

Azért vannak meglepő dolgok a telefonommal kapcsolatban. Mondjuk az is furcsa, hogy azt mondja, hogy van 700 mega szabad hely szerinte, majd fel akar tenni egy 60 megás programfrissítést, majd közli, hogy nem áll rendelkezésre elegendő tárhely. Szóval ez egy kicsit érthetetlen, hogy a letöltött frissítés méreténél tízszer akkora szabad hely van elméletileg, az mégis kevés. Persze, ha törlök le valamit, akkor rögtön jó lesz minden, de nem lehet állandóan mindent letörölni. Ráadásul a rendszerprogramok frissítéseit is elteszi, amik csökkentik a helyet valahogy. Pedig azt hihetné az ember, hogy az új verzióval felül fogja írni a régit, de bármikor le lehet őket törölni, visszaállítva a gyári állapotot. Ugyanakkor, mivel nincs root jogom a telefonon, így egy csomó haszontalan szemét van ott, amik le sem törölhetőek és a frissítéseik ugyanúgy foglalják a drága helyet. Most azt találtam ki, hogy a nem kellő programok automatikus értesítéseit kikapcsolom, így nem jelzi a frissítést és nem is fog frissülni. Ez nyilvánvaló biztonsági kockázat, amit némileg csökkent az, hogy sosem fogom ezeket a programokat elindítani. Ezekből a már feltett frissítéseket és az egyéb adatokat is mind kitörlöm, ha már a programot törölni nem lehet. Komolyan gondolkodom a rootoláson, aminek ez az előnye meglehetne, hogy legalább a szeméttől meg lehetne szabadulni, ha már ennyire nincsen hely semmire. Pedig látszólag meg van. Feloldhatatlan ellentétnek látszik.

Benzinár

Eszembe jutott, ahogy befelé autóztam, hogy említettek valamiféle borzasztó áresést a kutakon, ami akár meg is felezheti a jelenlegi árat. A furcsa az, hogy ebből persze nem látszik semmi - na jó, valami történt, hisz négy forintot mozdult lefelé a nyál ára, de tartok attól, hogy ezt hamar ki fogja kompenzálni a forint jelenleg is tartó gyengülése, úgyhogy az olcsó benzin csak Európa más országaira lehet csak igaz. Ami azért is érdekes dolog, mert a benzin tartós áresése rontja el a normális inflációszámítást, hiába látjuk az egyre dráguló egyéb dolgokat, ha beleveszünk a kosárba nagy áresést elszenvedő dolgokat, akkor az jön ki, hogy alacsony az infláció, csak aki mondjuk nem benzinen él, az esetleg ezt nem érzi annyira.

Gyíkok!

Douglas Adams valamelyik útikalauz könyvében olvastam egy történetet amit Ford Prefect mesél el egy gyíkvilágról, ahol szintén élnek emberek, de a világ politikai vezetői gyíkok. A világ természetesen demokratikus, a gyíkok szavazás útján kerülnek hatalomba, sőt, alapvetően az emberek juttatják őket hatalomhoz. Még természetesebb, hogy a gyíkok jól elnyomják az embereket, gátlástalanul kizsákmányolva őket. Ennek ellenére az emberek szívesen szavaznak a gyíkokra. Felmerült a kérdés Arthur Dentben, hogy ha így van, az emberek miért nem lázadnak fel és miért nem kergetik el az elnyomóikat? Nos azért, mert attól tartanak, hogy ezáltal egy még rosszabb gyík kerülhetne hatalomba! Vicces, nem? Gyíkvilág, emberekkel, ahol azért hagyják magukat elnyomni az emberek, mert félnek a változástól és attól, hogy csak rosszabb lesz minden! Aztán persze megnéztem a tegnap frissen közölt pártpreferencia adatokat az újságban és lehervadt az arcomról a mosoly. Mégsem olyan vicces a dolog! Tulajdonképpen sírni tudnék rajta inkább..

2015. december 9., szerda

Rendben van

Ahogy nézem, minden rendben van a takarításom körül. Semmi okom nem lehet panaszra, már ami a saját otthoni takarításba beleölt munkámat illeti, ha egy olyan helyen, ahol még fizetnek is a takarításért belefér az, hogy ne porszívózzanak minden nap. Ha úgy vesszük, azért sikerül mindig elhelyezni bizonyos nyomokat, amiből arra lehet következtetni, hogy voltak bent valami elképzeléssel a szobában, hisz a szemetet mindig kiviszik és az íróasztalom is rendszeresen összetúrják. Azaz, minden nap újra a helyére kell raknom a billentyűt, az egeret és az egérpadot is, de más nyomát nem látom a tisztítási tevékenységnek. Valamelyik nap a héten, felfedeztem, hogy be lettem poloskázva. Nagyon nem szeretem az ilyesmit! Előbb csak finoman elpöcköltem, de ő szigorúan tekintett a hivatására és visszamászott. Akkor jelzésértékű módon befújtam tisztítóhabbal, de ebből sem értett. A végén huszárosan rövidre zártam a dolgot és a tyúkszemére hágtam a szőnyegen, véget vetve a lehallgatási botránynak. Most néztem, hogy mindig ott van a szőnyegen, ahol ezt az árnyékvilágot elhagyta..

Az út

De nem Cormac McCarthy által interpretált módon. (Nem mellesleg elég nyomasztó poszt-apokaliptikus könyv volt, sokáig a hatása alatt voltam.) Bár, ha úgy vesszük, remek tanulmányt lehetne írni ebből is és abból is, hogy mi is a megoldás. A magyarság kiútkeresési vágya, illetve az, hogy mögötted megy be, de előtted jön ki a forgóajtón, sokszor akadályozza meg azt, hogy valamennyire eljuthassunk egyről kettőre. Amíg mindenki szabálytisztelő, addig az egy-két ügyeskedő jól boldogul, vígan lavírozhat a tisztességesek között, kihasználva a rendelkezésre álló lehetőségeket. De mi van akkor, ha a társadalom fele jól akar járni a másik kárára? Akkor következik be az az állapot, aminek iskolapéldáját nap mint nap látom az M2 út gödi felhajtójánál, ahol egy rövid szakaszon kétsávossá válik az út. Ugyanis ahogy két sáv nyílik, az élelmesek erőre rohannak és próbálna a sor elején visszafurakodni, megállítva az egész forgalmat, szinte hosszú percekre. A cipzár el nem működik, mert a visszatérők mind ugyanarra a helyre akarnak visszatérni, a visszaengedők meg közelebb húzódnak egymáshoz, mert tragikus, ha valaki előttünk ér be a pesti dugóba pont egy autónyival. Ezt tökéletes patthelyzetnek hívják. A megoldás persze az szokott lenni, hogy valaki, többnyire egy teherautóval, kihúzódik sávközépre és megakadályozza azt, hogy a belső sávban előre menjenek az élelmesek. Így megszűnik a furakodás és hirtelen újra elindul az egész sor. A megoldást valahogy érdemese lenne adaptálni a közéletbe, hátha abból is lehetne végre valami. 

2015. december 8., kedd

Rájöttem

Tegnap, midőn a fogorvosra vártam, mert sikerült alaposan túltervezni az időt, a Mamutban üldögéltem és egy protokollról szóló könyvet olvastam. Az olvasás ugyan lekötött, de azért volt alkalmam figyelni azt, ahogy a mellettem lévő pacsulistand kerítőnője dolgozott. Kezében tollat és jegyzetelésre alkalmas eszcájgot szorongatott, de ezeket csak alibinek tartotta maga elé. Nőket próbált meg becserkészni, hogy 'ingyenes' makeupot ajánljon fel nekik. A legtöbben persze elhajtották, de azért ha az ember hosszabban figyelte, rájöhetett, hogy igazi profi volt. Áldozatát alaposan választotta ki. Fiatalok nem is jöttek szóba, mindenképpen legalább középkorú vagy idősebb nőkre utazott, akik már biztosan festik magukat, a kismamákat gyerekkel kihagyta, mert amúgy sem valószínű, hogy nyugodtan el lehetne nekik adni bármit is, ha közben a gyerek üvölt vagy randalírozik a közelben. Ugyanúgy, aki telefonált, az is mentesült a vegzálás alól (Aki el akarná kerülni az ilyesmit, az innentől tudhatja, hogy mi a módszere!) Épp elkezdtem sajnálni, mert elég lélekölő dolog lehet valamit ilyen hatékonysággal kínálni, hisz rengetegen hajtották el, pedig mestere volt a szakmájának, ha ezt lehet szakmának nevezni. A metakommunikáció teljes tárházát bevetette a cél érdekében, a célszemély elé állt, hogy ne tudja folytatni az útját, megtörve a lendületét, kizökkentve őt a gondolataiból. Aztán tovább figyelve kiderült az is, hogy mindenkivel kedves, mindenkinek mosolygott, kedvesen beszélt mindenkihez. Aztán persze rájöttem, hogy valószínűleg azt csinálhatja, amit szeret. Ismerek másokat is, meglepően sok embert, aki képes fél napokat eltölteni hasonló helyen, miközben beledobál valamit a valahova, kihúzza és újra beledobja. Nem töri le az, hogy nem sikeres, sőt talán ez jobban meg is nyugtatja, mintha állandóan dolgoznia kéne, de azért néha persze sikerrel is jár. Az akkor dupla öröm. Ismerve a célja működését, tovább lehet finomítani az eljárást, lehet más felszerelést választani, bármit. A hölgy ugyanis azt csinálja amit sokan szeretnek. Horgászik.

2015. december 7., hétfő

Adni jó

Míg az ember gyermek, megszokhatja, hogy ünnepségek során mindig ő kerül a középpontba, ő kapja az ajándékokat. Ez jól is van így, hisz ő a szemünk fénye és akinek van utóda, szintén hasonló problémákkal szembesül, mert ki ne akarna jobbat és jobbat annak a büdös kölöknek, ha nem a saját szülei? Ugyanakkor a szülők is voltak egyszer gyerekek - bár a saját szüleim talán sohasem, hisz mindig úgy ismertem őket, hogy jelentős korkülönbség volt közöttünk, de én emlékszem arra, hogy voltam gyerek - szóval én kivétel lehetek. Amikor az embernek kölke születik, végképp megszűnik gyermeknek lenni, hisz akkor már van saját gyereke, akit kényeztetni lehet. Kicsit fájdalmas a váltás, legalábbis lélekben, hogy a család figyelme már nem ránk irányul, hanem előbb a nálunk tartott kosárra, majd a kiskocsira, végül a 'ja, te is itt vagy?' megállapításra korlátozódik. Ugyanakkor a gyermeki lény nem tud kiveszni belőlünk - legalábbis bennem biztosan él. Bár mostanság az villanyoz fel, hogy a kölök örül-e annak amit kap vagy egész egyszerűen tudomásul veszi a dolgot, hisz ami jár, az jár. Tegnap egész úton azon gondolkodtam, hogyan is mondom majd meg a kölöknek, hogy az ember, noha a szüleitől kapja gyerekként az ajándékokat, de időnként ők is örülnének valami apróságnak. Nem a nagyság a lényeg vagy az érték, elég lenne valami apróság, hogy tudjam, hogy én is fontos vagyok neki. Legalább annyira, hogy az eszébe jutok. Mert adni jó, a bennünk lévő gyermek szeretne kapni is, hogy újra érezhessük az érzést..

2015. december 4., péntek

Péntek este

Ahogy Wowbagger, a végtelenül meghosszabbított érezte, hogy nincs rendben valami a vasárnap estékkel, ugyanúgy én is valami zavart érzek az erőben a pénteket illetően. Ahogy minden napnak van valami hangulata, így ennek is. Szinte a naptárt se kellene ismernem ahhoz, hogy pusztán csak az érzés alapján kitaláljam, hogy milyen nap is van valójában. Furcsa, hogy ez nem valami felszabadult érzés, hiszen az emberből a hét utolsó munkanapjának illene ezt kiváltania, ez olyan minden mindegy érzésnek tűnik. Mégis itt vagyok ezzel a mindent elnyomó és nem egyértelműen pozitív csengésű dologgal! Rémes! Ennél már tényleg csak a vasárnap délután az, ami rosszabb..

Cukor

Ezt mondta a Men in Black című filmben is a rovar, aki szert tett egy vadonatúj Edgár öltönyre. Nekem is gyakran az eszembe jut, mind a film, mind a cukor. Igyekszem minimalizálni a cukorbevitelem, eddig a benti kávémat ittam cukor nélkül, mostanra az otthoniból is kispóroltam az édesítőt, sőt, hogy a hatást fokozzam, a teám is kevesebb cukorral iszom. Nem mondom, hogy jobb így az íze, mert hazudnék, de tény és való, hogy ha sokáig iszom, biztosan meg fogom szokni. Így viszont elmondhatom, hogy a finomított kristálycukor bevitelt le fogom tudni szorítani. Igaz, hogy a honi cukoripar így is romokban van és az ilyen viselkedés nem támasztja fel ezt a tevékenységet, de talán egészségesebbé tesz.

2015. december 3., csütörtök

Könyvajánló - A marsi

Mostanság a legjobb könyv, amit olvastam volt, Andy Weir - A marsi című könyve volt. A mű a reális sci-fi irodalom terméke, nincsenek benne lézerkarddal bohóckodó bácsik, csak egy rutinküldetésnek induló marsi expedíció története, ami egy csapásra túlélési erőpróbává változik. Hősünk, aki szerencséjére biológus-mérnők végzettséggel rendelkezik, számos fordulat után kerül el a végkifejletig, de közben jó néhány kalandot él meg, amik az olvasó eszével mérve - jelen esetben az enyémmel - valóságos helyzetnek tűnnek. Tulajdonképpen minden fejezet benne lehetne akár a mostani hírekben is, csak onnan tudhatjuk azt, hogy ez mégis fantazmagória, hogy a cselekmény egy olyan bolygón játszódik, ahol eddig emberi élet még nem fordult elő. Sokáig gondolkodtam, hogy érdemes-e megnézni az erről készült filmet is, hisz a könyvet nagyon élveztem, de bizonytalan vagyok, mert az ajánló szerint a rendezőnek itt sem volt elég az, amit az író megírt, neki hozzá kellett nyúlnia a történethez is, szóval a filmért nem kezeskedem. Annál is inkább, mert mindent olyan szépen elképzeltem magamban, a film ezt meg jól lerombolná. Szóval bárkinek ajánlom a művet, aki szereti az olyan sci-fit, amiben sok a sci és kevés a fi..

2015. december 2., szerda

Miért?

Nem igazán értem, hogy miért jó egy leletben olyan referenciaértéket megadni, aminél ha az ember saját mért értékei nagyobbak, akkor kitöri őt a hidegfrász, közben meg szóban elmondják neked, hogy ez az érték nem is magas, akinél baj van annál több százszoros vagy ezerszeres az eltérés és úgyis a tendencia számít, az meg egy mérésből megállapíthatatlan.

Macskának lenni

Ha a következő életemben macska lennék, saját magamnál szeretnék lenni! Némi logikai ellentmondás kiérezhető a dologból, de annyi biztos, hogy némi kezdeti kellemetlenségtől eltekintve a macskáinknak arany élete lehetne nálunk. Ha ők nem gondolnák azt, hogy a macskalétet feltétlenül ki kell tágítaniuk a céltalan heverészés mindenféle helyeken -ből valami akciófilm csatajeleneteivel. Persze nem tudom miben mesterkednek akkor, amikor nem látjuk őket, hogy a világot épp megmentik vagy elpusztításában mesterkednek, csak az eredményeit láthatjuk, ami karmolásokban és harapásokban manifesztálódik, amik közvetlenül konvertálódnak át vaskos állatorvosi számlákra. A macska egy ilyen affér után már maga mászik bele a hordozóba, sőt nem lennék meglepve ha telefonon bejelentkezne az állatorvoshoz. Kezd olyan gyanúm ébredni, hogy talán az állatorvos is benne van a buliban és a macskák százalékot kapnak..

2015. december 1., kedd

6500

Nagyjából ennyi napom van a nyugdíjig. Ezt egy kalkulátor számolta ki nekem, bár 65 éves korhatárral számolt, ami lehet, hogy addigra 70 lesz vagy 80 esetleg 90, hogy véletlenül se élje meg senki. Belegondolva a 6500 nap elég sok, de ahogy manapság repülnek a napok, úgy hamar el fog jönni. Gondolom ezt a 6500 napot felfoghatom egyfajta tartaléknak is, hogy ennyi idő kell ahhoz, hogy végképp elmenjen a kedvem a nyugdíjtól, mert az emberek többsége amíg várja, addig biztosan nem mehet el, amikor meg tehernek érzi, na akkor teszik ki. Lehetőleg kényszerrel, mert annak mégis más az íze és az optikája. Mert milyen jó valakinek azt mondani, hogy ki vagy rúgva, de cserébe elmehetsz nyugdíjba. Bár ha úgy vesszük, mindegy, mert abban a kérdésben dönthetünk majd, hogy melyik híd alatt fogunk aludni..

El sem hiszem!

Tegnap beautóztam a nagyfaluba és épp megállapítottam, hogy az M3 bevezetőn az építkezés soha a büdös életben nem lesz kész, a projekt olyan, mint magos Déva vára, amikor is leesett, hogy bezzeg és de! Úgy tűnik, hogy megunták a megállás nélküli és erőltetett ütemben történő semmittevést vagy valaki végre beáldozta a feleségét, hisz már Kőmíves Kelemen is megmondta, hogy asszony kell a házba! Szóval a befelé vezető oldalon az építkezés nyomait felszámolták. Igaz, kissé magyarosra sikeredett az egész, mert a táblák egy része kint maradt, ugyanígy nem távolították el maradéktalanul az ideiglenesen kihelyezett sárga öntapadós felezővonalat sem, de azért biztos ami biztos, a forgalmat ráengedték az útra. (Hogy mikor gondolják majd beszedni a maradék táblákat vagy felvakarni a megtévesztő jelzéseket, nem tudom, de hazafelé láthattam, hogy a másik oldal sokkal rosszabbul áll. Látszólag már mintha készen lennének, de a terelések jó része még áll. Nem tudom, hogy mi lehet a késlekedés oka, talán ott is nőre várnak?

2015. november 30., hétfő

Rácsos tetejű

Olvastam valahol, hogy a gyerekek a nagyanyjuk főzelékét szerették és amikor az anyjuk főzött nekik ugyanolyat, csak a szájukat húzták, mert nem volt benne az, amit a régi ételben annyira szerettek. Rövid nyomozás után derült az ki, hogy a nagymama már vaksi volt és nem tudta rendesen szétkavarni a főzelékben a rántást, így az csomókban megmaradt és az unokák ezeket a sós rántáscsomókat hiányolták annyira az ételből, amit az anya - mivel jól látta, gondosan szétmasszírozott a főzés során. Erről jutott eszembe a saját nagyanyám, aki isteni rácsos tetejű linzert tudott készíteni. Ennek a linzernek a sajátossága volt az, hogy száraz volt, ugyanis a linzert mikor megsütötte, feltette a szekrény tetejére és a látogatókat kínálta meg vele. Majd mivel nem fogyott mind el, amikor már megszáradt, felajánlotta nekünk. Hálás közönsége voltunk és bennem így rögzült, hogy a tökéletes linzernek ilyennek kell lennie - száraznak! Ami másoknak sütési hiba vagy lejárt szavatosság, nekem kellemes gyerekkori emlék. Sajnos, soha többet nem ehetek abból a jó száraz linzerből, pedig de megenném azt újra és újra!

Kacsamell

Régi elhatározásom szegem most meg, ami arról szólt, hogy nem fogok a gasztrovilággal foglalkozni, ugyanis vannak erre mindenféle önjelölt megmondóemberek és meg nem értett zsenik vagy művészlelkek. Ráadásul pont ők azok, akik nehezen tűrik az ellenvéleményt is, de erről majd egyszer külön is meg fogok emlékezni, ha már újra visszanyertem az objektivitásom a témával kapcsolatban. Szóval a kacsamell. A nej hazaállított pár kacsamellel és azon elképzeléssel, hogy majd készítsünk belőle ehető ételt. Utánanéztem a témának, illetve voltam már neves honi étteremben is enni, szóval tudom, hogy a gasztrosznobok szerint az ehető étel és szerintem az ehető több ponton eltér egymástól. Lehet, hogy valami nagyon érdekes és újszerű, de ha úgy néz ki a tányéron, mint egy habos zöld turha, akkor én nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy ilyet a járdán szoktam látni és nem a tányéromon. Arról nem is szólva, hogy a hús, amit elvágok, nem enged magából véres levet, mert az számomra szinte még élő, így a receptben látott, késznek mondott kacsamell is úgy nézett ki, mint egy olyan kacsaalkatrész, amiért bármelyik pillanatban jelentkezhet a gazdája, hogy mégis inkább kéri vissza. Szóval, némileg kétkedve álltam neki a mell sütésének, de azért igyekeztem követni a receptet. Sikerült a hús bőrös felét a megfelelő módon bevagdalni és egy serpenyőben mindkét oldalát megpirítani. A recept 4-5 percet írt, de láttam a végeredményt, így megszavaztam a hosszabb sütési időt, majd ezután tettem be a sütőbe, negyed órára. A sütési idő leteltével az előírások szerint két percre pihentettem, majd éles késsel ferde szeletekre vágtam. A hús már nem tűnt nyersnek, mégis rózsaszín levet engedett, ami rögtön összerántotta a gyomrom apró galacsinná - lehet, hogy ez lenne a modern konyha titka is? De a családom és később a saját véleményem szerint sem volt rossz, ízre. Nem volt rágós és a bőre kellemesen ropogott, összhatásában kellemes élményt nyújtott az étel, bár Konyhafőnöki mércével mérve biztosan erősen túlkészült volt, hisz nyugodtan és mozdulatlanul ült a köreten. Szóval, némileg meg kell változtatnom azt a fajta elvem, hogy ami készen van, az ne engedjen magából véres levet. De azért remélem nem lesz belőlem ettől egy csapásra gasztoblogger..

2015. november 26., csütörtök

Rossz álom

Rossz álom, de teljesen életszerűnek tűnik, főleg egy magyar embernek. Szerintem a többség meg sem lepődne rajta. Kihirdetik, hogy a Légügy szakszolgálati engedélyt (azaz szakszót) vezetett be a kamikaze pilótáknak. Arra gondoltam, hogy megújítom az engedélyem, de kell hozzá orvosi alkalmasság és bekérik hozzá a repülési naplót, illetve valami módon igazolni kell legalább egy sikeres bevetést is..

2015. november 25., szerda

Ma

Egyelőre leköt egy probléma, így bár sok minden eszembe jutott, amiről írhatnék, ma mégsem hiszem, hogy ez fog menni, vagy ha igen, akkor is csak később. Amíg nem kapok bizonyosságot a dolog felől, addig szerintem túlságosan meghatározza az életemet ez ahhoz, hogy el tudjon mellette más is férni, de majd meglátjuk, hogy hogyan alakul. Az eset tanulsága talán lehetne az, hogy hülyén meghalni lehet, hogy nem jobb, de mindenképpen nyugisabb dolog..

2015. november 24., kedd

Rohadás

Rohadunk megfele. Az állami propaganda szerint jól élünk, dübörög a gazdaság, minden jó ahogy van, a pénzünkből látványberuházások készülnek, jelentősen túlárazva, európai uniós pénzekkel megspékelve. Csak kár, hogy ebből itt lenn, a mocsári gólyahír szintjén nagyon nem látszik semmi. Mert ugyan szép dolog a stadion, de oda nem fognak beengedni engem, hogy délutánonként kapura rugdossunk a kölökkel, noha a népegészségügy volt a kimondott kimondatlan célja, illetve indoka a beruházásnak. Ugyanakkor a tényleges egészségügy mérföldekkel a béka alatt jár már most is. Emlékeim szerint mondjuk 8 éve sem volt jó, ha így vesszük soha nem volt az, de akkor még láttuk a békát. Most mesélte a kolléganőm, hogy laborvizsgálatra két hét múlva kapott időpontot, TB alapon. Pedig a fizetési kartonunkon a TB-re levont összeg jelentős tétel - és ez csak egy labor. Reumatológushoz legalább 3 hónap a várakozás, hasonló időt tapasztaltam én is a bőrgyógyásznál, de ct vagy mr vizsgálatra fél évet kell minimum várni. Mire sorra kerülsz vagy meggyógyultál magadtól, vagy alulról szagolod az ibolyát. Ugyanakkor ha fizetsz érte, már másnap sorra kerülsz. Ha az utazó laborost hívod, másnap megjelenik nálad, leveszi a vért és harmadnapra a postaládádban találod az eredményt, úgy ahogy azt kellene, ráadásul ehhez ki sem kell mozdulnod otthonról. Ez remek, de ennek ára van. Persze mondhatnám azt is, hogy tojok az egészre, amíg megtehetem, hogy fizetek, addig jó nekem. De két problémám van, az egyik személyes és pont a bérkarton egy soránál van. Miért vonnak le egy jelentékeny összeget, ha ezért nem kapok semmit? Ha kimondanák, hogy holnaptól fizetni kell mindenért, sokkal tisztább (nem biztos, hogy jobb, de világosabb) helyzetet teremtenének vele. De mi lesz azokkal, akiknek nem telik rá? Jelenleg ők halálra vannak ítélve, csak esetleg nem tudnak róla. A legborzasztóbb persze az, hogy a kommunikáció szerint ez így van jól..

2015. november 23., hétfő

Cipők

Neil Armstrong mondását - "Kis lépés nekem, nagy lépés az emberiségnek!' - kifordítva, átrágva, összecsócsálva és napra akasztva száradni - 'Nagy lépés nekem, kicsi az emberiségnek!' - mondom én most abból az alkalomból, hogy újra hordhatok cipőt. Az emberiség szempontjából ezen dolog elhanyagolható, számtalan ember jár mezítláb, vagy vesz fel valamit, ami a legkisebb jóindulattal sem nevezhető cipőnek, úgyhogy az, hogy én mibe járok, nem oszt és nem szoroz. Oszt? Ugyanakkor nekem mindenképpen meg kell emlékeznem erről, mert most ért el a lábam állapota egy olyan fokot, hogy tudok rá újra cipőt húzni és járni is benne. - Ebben mi a hír? - kérdeznék azok, akik a világ kisebb rezdüléseit fanyar közönnyel szemlélik csak, fel sem emelve a fejüket. Semmi! Ennél sokkal rosszabbakat is olvashatnék, ha járna nekem a Blikk vagy a Story. Ez a hír legalább nekem tényleg lényeges, hisz untam már papucsban járni.

2015. november 22., vasárnap

Újra

Újra kevesebben lettünk. Persze állandóan tűnnek el emberek a világból, hisz a természet ellenünk dolgozik, de jobbára olyanok akiket mások ismernek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mások ismerőseiért nem kár, de értük más ír megemlékezést. Az utóbbi időben zavaróan sok ilyen jellegű dolgom akadt. A közelmúltban már a második olyan ember ment el, akit valahogy olyan időtlennek ismertem meg. De hisz nem látszott rajta semmi, amikor legutóbb láttam! - Ja, mikor is volt az? Így visszagondolva vagy huszonöt évvel ezelőtt. Akkor mi voltunk a fiatalság, ők a megfontoltak, a bulizósok, akik tudtak élni. Minden nap szórakozás volt, még ha munkával töltöttük is együtt. Nem volt rendben a gyomra, ezt tudtam. Életemben nem láttam embert még ennyi szódabikarbónát meginni! Elővett egy vizespoharat és csak lapátolta bele a fehér port, míg a pohár félig nem lett, majd ugyanennyi vizet tett bele, és meg is itta azonnal. ha másra nem, erre biztosan emlékezni fogok. Sajnálom Sepo-t, Isten nyugosztalja!

2015. november 21., szombat

Birs?

Két gyümölcs beszélget. Azt kérdezi az egyik: - Birs? Mire a másik: - Bírlak! - Na most nem én vagyok a másik gyümölcs. Mondom mindezt azután, hogy befejeztem a nagy sajtkészítő maratont és a második (egyúttal reményeim szerint az idei utolsó) adag birset dolgoztam fel, sajtnak. Csak a rend kedvéért említem meg, hogy aki eztán birset hoz ajándékba, azt meg fogom ölni! Azért említem ezt, hogy nehogy csodálkozás legyen belőle, amikor a saját kezűleg recésre reszelt bajonettet forgatom az illető nemesebb szerveiben - szóval én előre szóltam! Most jön a szárítás, aztán kezdődik a nagy birsajándékozási hadművelet. Jövőre aztán persze minden újra előlről..

Kakiprojekt

Az idei kakiprojekt véget ért. Ez nem a mellékes látogatásának a felfüggesztését jelenti, hanem a datolyaszilva gardírozását. Tegnap becsomagoltam a fát a fagyok ellen (elvben csak az első pár évben kell védeni, de mivel a pár annyira képlékeny szó, gondoltam, hogy amíg tudom, megteszem, mert biztosan a guta ütne meg, ha lefagyna csak azért mert megtehettem volna, de nem tettem meg. A takarás fátyolfóliát jelent, ezt körben összevarrtam a fán, közvetlenül a felterítés után, így egy, reményeim szerint tökéletesen zárt zsákot formáz a csomagolás. A leszedett és behozott termést ma reggel nyúztam meg, almával együtt szépen be is ért, sőt már néhol túl is puhult, ettől elég nehézkes volt hámozni, mert ez az eddigi legcsúszósabb dolog amit pucoltam, nagyjából talán csúszósabb mint az angolnanyúzás. Valamiért a szappanos hal egy vödör takonyban kifejezés jutott eszembe állandóan. Jövőre újra, ugyanitt..


2015. november 19., csütörtök

Csodálkozom

Csodálkozom magamon, hogy hogy tudok nap mint nap ennyi hülyeséget összeírni? Ez visszatérő kérdés, de mindig megrökönyödöm saját magamtól és az oldalon lévő postok számát mutató számon. ha valaki ezt elmondja nekem fiatal koromban, hogy különösebb kényszerítő erő nélkül ennyit fogok írni, azt körberöhögöm. Annak idején, amikor irodalomtanári kényszerítésre József Attila - Téli éjszaka c. verséről 14 A4-es oldalt kellett írni megadott sortávolsággal és betűmérettel - na ennek fényében és az akkori érzéseimmel különösen meglepő. Ugyanakkor viszont minden ilyen külön rácsodálkozás tovább növeli a számlálót, ami ettől is szép nagyra dagad, alapot adva egy újabb, még nagyobb rácsodálkozásnak. Csak hanyatt ne essek önnön nagyságomtól. :-)

Hízom

Olvastam egyszer Woody Allentől egy olyan humoros írást, amiben egy kövér ember mesélte el, hogy miért is hízott meg annyira. Hallotta, hogy Isten benne van mindenben, így következésképp az ételben is, tehát ha minél többet eszik, annál közelebb kerülhet őhozzá, hiszen egyre több anyag lesz benne is, így Istenből is több lesz benne, mint másban. Mondhatnám én is ezt tehát kifogásnak, de nem mondom, tekintve, hogy ezoterikus síkon jelentősen le vagyok maradva és nem hiszek alapvetően olyan isten létezésében, aki más istenét vagy hitét korlátozni vagy ellehetetleníteni szeretné. Ráadásul elvi kételyeim vannak a monoteizmussal kapcsolatban, de ez hitéleti kérdés nem életmódbéli. Utóbbival amúgy is gondban vagyok, hiszen egy csomó dolgot megtagadok magamtól, már korántsem falok annyi édességet és megtagadom a csokoládé és egyéb nyalánkságok fogyasztását is, de a mérleg is is egyre többet mutat,,

Közlekedés

Ma rövid kirándulást tettem az életbe, azaz bent jártam reggel Pesten és ha eddig nem tudtam volna, most újra eszembe jutott hálát adni a sorsnak azért, hogy a napi munkámhoz nem kell bejárnom a nagyfaluba. Az idegesítő emberi dolgokon túl az idegesítő környezeti dolgok is rendkívül zavaróak, kezdve az autópályákon lassan fél éve zajló, értelmetlen alibiépítkezésen keresztül, a budai fonódó villamosépítkezéssel, ami megint csúszni fog, de legalább látszik, hogy miért. Ugyanazért, mint az autópályás beruházás, mert látszólag mindenki kint van a munkahelyén (vagy nem) de dolgozni senki sem akar. Pár nap múlva kezdődik állítólag a tél, nem tudom, hogy hóban jobb betonozni, vakolni vagy csak sittet lapátolni is?

2015. november 18., szerda

Teszter

Összeraktam a legújabb szerzeményem, ami azon túl, hogy nagyon kellemes szórakozást nyújtott, még kellően hasznos is. Egy tranzisztor tesztert vettem fillérekért, kitt formában, azaz nekem kellett összeraknom alkatrészekből. A kis kínaiak próbálták megnehezíteni a dolgot, a csomaghoz semmi leírást nem mellékeltek és az alkatrészek is meglehetősen nehezen voltak olvashatóak. Eddig azt hittem, hogy tudom olvasni a színkódolt ellenállatokat, de most sokkal egyszerűbb volt kimérni őket, mint azon agyalni, hogy az a csík most vörös, vagy narancssárga. A beforrasztás szépen és tisztán ment, az alkatrészek frissen ápolt lábbal érkeztek. sőt egy ellenállás pluszba is jött - gondolom most egész Kínát tűvé fogják tenni miatta - ezúton szólnék, hogy itt van! Szóval zseniális a készülék, egy atmel mikrokontrollerrel és egy lcd kijelzővel működik, tud ellenállást, kondenzátort és induktivitást mérni, tranzisztort, fet-et, triakot, diódát vizsgálni, sőt ami nagyon tetszik és lenyűgöz, kiírja az aktív elem lábbekötését is. Egy felirattalan tranzisztorról megmondja a lábsorrendet, a típusát (pnp vagy npn) a bekötését, pár technikai adatát, de kiírja a bétáját is, ami szintén hasznos, ha az ember párba válogatná épp őket. Zseniális hol tart manapság a tudomány, apró dolgok is okozhatnak örömöt és adhatnak inspirációt az arduino-s fejlesztésekhez.

Nevek

Mindenki használ neveket. Ez a dolog akkor alakult ki, amikor azért fordultunk egymás felé, hogy gondolatokat oszthassunk meg egymással ahelyett, hogy bevernénk a másik fejét egy bunkóval. Addig a tetteink beszéltek helyettünk vagy talán mordulásokkal, hörgésekkel kommunikálhattunk, esetleg lökdöstük egymást vagy bottal piszkáltuk. Aztán igény lett arra, hogy inkább beszéljünk, hisz bizonyos dolgokat még el lehet mutogatni, így például az add ide azt a combot vagy nézzed, milyen helyes kőkést találtam az előbb, de minden ilyen információcsere véget érhetet akkor ha lekapcsolták a villanyt, azaz lement a nap. Őseink külön hangokat kezdtek használni különböző dolgokra aminek megvolt az az előnye, hogy aki megtanulta ezeket, az tudhatta miről folyik a diskurzus. Az ilyen fajta absztrakció nagyon hasznos, mert roppant egyszerűvé teszi a gondolatok cseréjét. Mert egy szakócát meg lehet mutatni, de a hegyet nem lehet idecipelni azért, hogy elmondhassuk, hogy a hegy mögött találhatunk minőségi vadhúst. Mindez onnan jutott eszembe, hogy egy érdekes matematikai problémán agyalok már lassan egy napja. Nyilván a beszélt nyelv elemzésével nem lehetne matematikai Nobel-díjat szerezni, főleg, ha még lenne is ilyen díj. Azt hiszem, ha matematikus lennék, szerényen a 'Nagy Sparhelt Sejtésnek' hívnám. Szóval ez kifejtve szavakkal: Valami lehet-e egyenlő valami mással, ami nem egyenlő a valamivel? Azaz a lehet-e egyenlő b-vel, ha kikötjük, hogy a nem egyenlő b-vel. Nyilván ez így értelmetlenül hangzik, de hát ki vár értelmet pont a beszélt nyelvtől? A sejtés kulcsa egy szóértelmezésben rejlik és ez az 'újragondolás' szó. Ha valamit gasztronómiai alapon újragondolunk, azaz nagyjából ugyanazokból az alapanyagokból (esetleg hozzáadva még ezt, azt) nagyjából hasonló módon készítünk el valamit, hogy nyomokban és esetleg még ízekben is hasonlítson a kiindulási elképzelésre, lehet-e ugyanazzal a névvel illetni, hogy ez az? Szerintem nem, de úgy tűnik, hogy sokan osztják azt az elképzelést, hogy ha az van az étlapon, hogy újragondolt franciakrémes, abba belefér akár a pacalpörkölt is tejszínhabbal, hisz itt így gondolkodnak. Persze, a költői szabadság mindenki rendelkezésére áll, sőt mindentől függetlenül működik még vasárnap is, így abba nem lehet belekötni, de tartsuk meg az eredeti elképzelést a neveink használatára, hogy mindenki világosan láthassa a lelki szemeivel maga előtt a dolgot akkor, amikor hallja vagy olvassa a nevet. Nem az újítás ellen ágálok, hanem az elnevezéssel van bajom. Tudom, néha végzetekig konzervatív vagyok, de ahogy más gondolhat akármit és is hadd tehessem meg ugyanezt. 

2015. november 17., kedd

Bérlet

Eszembe jutott a hülyeségek gyűjtéséről egy Gerald Durrel történet, amikor is, fiatalon Mavrodakisz grófnőhöz ment vendégségbe, aki hosszasan mesélt neki, többek között a férjéről, aki nagy gyűjtő volt. Csak meglátta az ismerős csillanást a szemében, amikor a férj ránézett egy kombájnra. Mondta is neki, hogy elég, nem fogják a házat megtölteni mezőgazdasági gépekkel! Mondjuk fogalmam sincs milyen érzés kombájnt gyűjteni, azt hiszem sosem lesz alkalmam ezt kipróbálni, hisz ahhoz meg kellene örökölnöm pár jóállapotú repülőgéphangárt és valami masszív életjáradékot, hogy a mindennapi kombájnjaimhoz hozzá tudhassak jutni. De azért tudom miről van szó! Bennem is létrejöz ez az érzés vagy csak annak a lenyomata, amikor megpillantok valamit. Annak idején a gyűjtés legkisebb késztetése nélkül tettem el a diákkori buszbérleteim, de utólag visszatekintve az már maga volt a gyűjtemény. Ennek köszönhetően megvan az összes helyi buszbérletem, sőt bónusznak pár pesti bkv jegyet is találtam. Utóbbiakat a névértékük ezerszereséért láttam hirdetni a Vaterán, szóval azt hiszem a legjobb befektetés annak idején ez volt. Ki tudja, hogy a bérleteim mennyit érhetnek, mert hasonlót nem is láttam. Persze most adni el darabonként, amikor ez így egy teljes gyűjtemény? Hát nem ettem meszet!


Lábriport

Nem hiszem, hogy bárkit is érdekelne az állapot, úgyhogy mindenkit megkérek, hogy lapozzon tovább. Nincs itt semmi látnivaló! Szóval a lábaim egész jól alakulnak. A bal lábamra már cipőt tudok húzni, a jobbról most vágtam le a felpuhult bőrt a seb felől. Most egy elég rosszul kinéző sem látszik, de hogy éri a levegő és száradhat, így nagy reményeim vannak vele kapcsolatban. Igaz, most épp rendesen levedzik, ami nem egyértelműen tudom, hogy micsoda, de legalább valami történik. Inkább most jöjjön ki, minthogy az úthenger nyomja ki. Szóval lassan itt a tél és újra tudok majd cipőt hordani. Ezzel a szemölcspusztítási kísérleteim idénre le fogom zárni.

Ideges

Nem értem azokat az embereket, akik szerint megállni közvetlenül az illető bolt ajtajában kell autóval még akkor is, ha erre nincsen éppen abban a pillanatban mód. Illetve, ha van kompromisszum, az ajtóban parkolás lehetősége akkor is felülír minden érvet. A tegnapi nap épp a kialakult kiflifüggőségemet próbáltam orvosolni, azaz sorban álltam a dílernél (péknél) amikor valaki bejött azzal, hogy megkérdezze, kié is az autó, aki az ajtóban áll. Ugyanis Valaki, ahelyett, hogy beállt volna szabályosan a kialakított parkolókba, megállt a parkoló mögött, lezárva egy üres hely és egy már álló autó kiállásának az útját is. Nyilván megállhatott volna az üres helyen is, de akkor mintegy öt métert kellett volna megtenni az ajtóig, ami derogált, na meg hogy is néz ki. Szóval bejött egy hölgy az üzletbe, hogy megkérdezze, hogy '..Kié az MCB..', nagyjából idáig jutott a mondanivalójával, amikor a pultnál álló göndör hajú, egyébként konszolidált kinézetű hapsi  hiperarrogánsan annyit vágott rá, hogy '..Már itt sem vagyunk!..' Nyilván tudhatta, hogy direkt áll rossz helyre, ahogy az is, hogy másokat akadályoz és persze azt is, hogy megállhatott volna szabályosan is, de lesz.rta. Erre még neki áll feljebb? Legszívesebben ráejtettem volna egy zongorát - barátilag. Csak épp nem volt nálam zongora. Legközelebb tartanom kell magamnál egyet..

2015. november 16., hétfő

Norvégok

Olvasom, hogy hazánk egyik nagyja az országunk vezércsillagának köszönné meg a válogatott szereplését, hogy az aranylábú gyerekek a véletlennel határos módon kijutottak az EB-re. Egy 'viccet' is elmesélt, amely szerint az illető nem szeretne arra ébredni reggel, hogy az éjszaka folyamán norvéggá lett. Erről meg nekem jutott eszembe az, hogy mennyire nem vagyunk mi egyformák! Én ugyanis szívesen ébrednék arra a hírre, hogy elnorvégosodtam. Az, hogy a foci-válogatottunk éppen leszerepelt, fel sem venném, hisz ezen a területen a válogatott nem kényeztetett el, nem hiszem, hogy nyugtalanul hálnék miatta. Sokkal jobban tetszene, hogy az országom Európa egyik leggazdagabb országa és azért sem kellene aggódnom, hogy életem alkonyán miből is fogok nyugdíjat kapni. Amikor azt hallanám a hírekben, hogy Közép-Európában valami önjelölt népvezér már megint hülyeségeket beszél, legfeljebb átkapcsolnék egy sportcsatornára nézni egy kis minőségi labdarúgást vagy kimennék a spejzba egy kis füstölt heringért.

2015. november 13., péntek

MTA

Azaz a Magyar Tudományos Akadémia. Már elmondhatom, hogy jártam ott. A felvételen még gondolkodnak, de van rá idejük, sőt ezt posztumusz is meg lehet tenni, szóval ha úgy vesszük, ráérnek vele az örökkévalóságig. Székfoglalót sem kellett tartanom, mert rengeteg szabad szék volt, így csak leültem egyre. A Magyar Tudomány napján voltunk ott meghallgatni egy előadást az iszlámról. Ez okozott némi feszültséget a családban, mert például anyám, az iszlám és a nyugati világ kapcsolata címből csak az iszlámig jutott el és rögtön győzködni kezdett arról, hogy maradjak meg a vallásomban, ne akarjak muzulmán hitre térni. Valamiért a két külön dolog számára egy. Ráadásul erre még a gyerekem is rájátszott, ennek a következménye napi többszöri telefonálás és meggyőzési kísérlet lett, megmenteni a lelkemet az esetleges kárhozattól. Az előadás az Akadémia csodálatosan szép dísztermében volt. A levezető elnök mint egy tudományos csodát mutatta be a következő előadót, aki rövid bevezetés után belecsapott a lecsóba. Az első öt perc annak a felismerésével végződött, hogy egy félreértés miatt vagyunk mi itt. A továbbiakról nem tudok, mert rajtaütés-szerűen elaludtam. Egyetlen félelmem volt ezzel kapcsolatban, hogy esetleg horkolnék és az ilyen helyen ciki lenne. Az előttünk ülők egymásnak borulva aludtak el, szóval a példám nem volt egyedi eset. Miközben a termet kamerák pásztázták, gondolom a későbbi kiértékelhetőség miatt. A társaság végül felébresztett azzal, hogy ideje lenne mennünk, mert ez az előadás tényleg nem nekünk való. Mi bonthattunk először asztalt, mert utánunk többen is elhagyták a termet. Roppant mód szégyelltem magam, hogy túl egysíkú a gondolkodásom az ilyen emelt szintű elbeszéléshez, ráadásul az előadó monoton hangja azonnal mély kómába ejt. Több következtetést vontam le ebből az alkalomból:
1. Hiába a Magyar Tudomány napja és az Akadémia tartja, az minden jel ellenére nem neked való, ha nem vagy állandó tagja az Akadémiának. Ha az vagy, gondolom a megjelenésed elvárt.
2. Rajtaütésszerűen elaludni csak az előadónak ciki, a többieknél tök normális. Lehet, hogy az előadók között van egy verseny arra, hogy hányan alszanak el az első negyedórában és hányan maradtak ébren a végéig. Erre lehet való a közönség filmezése, hogy ne lehessen belekötni a számolásba.
3. Minden érdekesnek tűnő témáról lehet baromi unalmas előadást tartani, legyen valaki a téma legnagyszerűbb ismerője.
4. Sőt, ha az, akkor még inkább..

2015. november 12., csütörtök

Temetés

Megint temetésen voltam. Annak idején a Voga-Turnovszky duó már megénekelte azt, hogy '..Temetőben nevetek, ide eggyel többször jöhetek, mint ahányszor mehetek..' de azzal együtt nem szórakozni jár ilyen helyre az ember, hogy ez az öröme meg kell, hogy legyen. Míg fiatalok vagyunk, inkább esküvőkre és keresztelőkre járunk, a korral jár az, ha inkább ez lesz a fő esemény az ember életében. Megint elment valaki, akivel soha többet nem találkozhatom, pedig azt hittem, hogy örökké fog élni, mert olyan kortalannak tűnt. Aztán persze se szó, se beszéd bedobta a törülközőt és távozott, csak emlékeket hagyva magáról, illetve itt hagyott egy csomó olyat is, akiknek inkább menni kellett volna helyette, de ők egyelőre maradtak. Persze biztos mindenki hiányzik valakinek, de a részemről tudnék olyat mondani, akivel mindenki jól járhatna..

2015. november 10., kedd

Tornatanár

A tegnapi postomból kiindulva a tornatanár az, akinek feladata az, hogy elvegye a gyerekek kedvét a sportolástól azzal, hogy rájuk kényszerít olyan sportokat, amik maguktól sosem jutnának a gyerek eszébe. Ezt többnyire teljesen következetlenül és vasszigorral teszi és a nevelési elvei között előkelő helyen szerepel a nyilvános megszégyenítés, mint a pedagógiai eszköztárának az univerzális szerszáma. Persze, ha a népszerű tézisből indulunk ki, hogy aki tudja, csinálja, aki nem tudja oktatja és aki még tanítani sem tud, az a tornatanár, akkor végül is mit csodálkozunk? El tudom képzelni a TF-es felvételit, ahol az empatikus és jóindulatú embereket sorra szórják ki felvételi alkalmatlanság miatt - Teljesen valószerűnek tűnik a dolog, ismerve azokat a tornatanárokat akik mély nyomot hagytak az életemben és akik 'áldásos' tevékenységüket a gyermekem lelkének megtiprásával is folytatják. Ahelyett, hogy mondjuk hagynák a francba a szanaszét szexualizált tanmenetet és egész egyszerűen választanának egy sportot, amit mindenki szeret (felőlem ez lehetne a foci is) és pusztán az öröm kedvéért űznék. Hogy mindenki jól érezze magát..

2015. november 9., hétfő

Kötelező foci

Egy újabb dolog, amivel sokkolható a nép. Persze hallom a lelkes tapsolókat is, akik azt mondják, hogy a foci jó, kell a mozgás a gyereknek és milyen jó, hogy nem a gép előtt ül naphosszat. Most arról ne beszéljünk, hogy ez egyrészről így van, másrészről a gép előtt ülésből meg lehet élni, focizásból meg azért - valljuk be, kevésbé. Ezen a szinten is csak idehaza, de a piac még ezzel a csomó stadionnal is meglehetősen beszűkült. Beszélek inkább arról, hogy gyerekként milyen volt a viszonyom a focival. Ami azt illeti, utáltam, mint varjú a rohadt tököt. Gyerekkoromban sokat olvastam, illetve jelentős műszaki érdeklődésem volt, valahogy nem vonzott a bőr rugdosása a grundon. Helyette csináltam mást, például azóta is szeretek bicajozni. Na jó, hallottam, hogy itt se lenne kötelező a foci, csak azokban az iskolákban, akik csatlakoznak a tantervhez - szóval ezt az iskola, noch da zu az iskolavezetés dönti el és nem a gyerek. Szóval én, ha olyan suliba járnék, ahol ha úgy gondolnák, hogy forráselosztási szempontból jó lenne a miniszterelnök hobbijával villogni - nyilván ilyen csak a mesében lenne, hisz az iskola mindig a gyerekek szempontjait nézi! - szóval ha lenne ilyen iskola, akkor én biztos oda járnék és baromira utálnám, ha tornaórán cselezni tanulnék és felmérő lenne kapura rúgásból. Ugyanis én nem akarnék se cselezni, se kapura rúgni. Üldözzön a dolgozó nép megvetése, de nem akarok és kész! A személyes véleményem az, hogy sokkal jobban tetszik a röplabda, mert ott nincs test test elleni küzdelem és kiegyenlítettebb a csapajáték. De ez mellékes. Egyre jobban a fixa ideámmá lesz az, hogy a magyar oktatás egyetlen célja az adott dolog végérvényes megutáltatása a gyerekkel. Irodalomórán elveszik a gyerek kedvét az olvasástól azzal, hogy abszolút nem a korosztályának megfelelő könyveket erőszakolnak rájuk, biológiaórán olyasmit sulykolnak ami baromira nem kellene, hogy érdekelje, földrajzból elveszik a kedvét a környék megismerésétől, a torna meg eddig arra volt jó, hogy az önfeledt játék helyett próbálja a kölköt inkább odakötni a tévé elé azzal, hogy kiöli belőle a mozgás szeretetét. (Miért kell egész osztályokat korlát, gyűrű vagy talajtornára kényszeríteni?) Azt meg sem említem, hogy míg a foci kötelezővé lesz, addig az ország nagy részén az emberek nem tanulnak meg úszni és hányan vannak azok, akik egy év alatt belehalnak ebbe a nemtudásba? A foci nem ismeretébe nem lehet belehalni tehát, egy pillanatig sem kérdéses, melyik mozgásfajta lehet hasznos a jövőre nézve..

2015. november 8., vasárnap

Memoár

Gondolkodtam azon, hogy memoárt kellene írnom, azaz nem csak a gondolataim vetném papírra, hanem az emlékeimet is. Ki tudja, hogy legközelebb mire fogok emlékezni belőlük - bár ha azt vesszük, hogy elfelejteném elolvasni a leírt dolgaim, akkor máris megette a fene az egész elgondolást. Ugyanakkor, ha ki tudom mondani azt, hogy a gondolataim lehetnek múltbéliek is, akkor már meg is született a memoár jogalapja. Már csak ezen a feledékenység dolgon kéne dolgoznom egy kicsit és máris meglenne a megoldás..

2015. november 6., péntek

Mosógép

Tegnap végre sikerült a lehetetlennek látszó feladat és közös erővel összeraktuk a mosógépet, ami már sehol nem mutatja a folyás jeleit. Az eddig tartó napok alatt volt pár kezdeményezés erre, de mind balul sültek el. Kezdve az alapesettől, ami a gép halálba tisztogatásával indult, majd kiterjedt minden más elemére, beleértve a gumialkatrészeket és az összes olyan biszbaszt, amit ki lehet szerelni és meg lehet pucolni. Közben persze generáltunk új és akkor megoldhatatlannak tűnő hibát, amit végül az O gyűrű végtelenítővel oldottunk fel. Ki kellett cserélni az üst és az ajtó közti gumigallért, mert ez volt az az alkatrész, ami nem élte túl az alapos pucolást, de tegnap végre sikerült úgy összerakni, hogy üzembiztosan működhessen. Rossz hír a Calgonfüggőknek, hogy a fűtőszálon nem volt lényeges lerakódás, egy kevés ecettel megtisztítva bárki megvette volna mint új alkatrészt, pedig egyidős a mosógéppel, azaz nagyjából huszonsok éves. A gumialkatrészeket valóban érdemes volt kipucolni, mert vastag (és büdös) mosószersár borította, ugyanúgy, ahogy a mosószer adagolót is, amit szét kellett szedni és mosogatógépben elmosni, hogy igazán tiszta lehessen.  Hálásak vagyunk a német iparnak, hogy a huszonéves géphez még mindig találni új alkatrészt a kereskedelemben. Opció volt esetleg egy új gép vásárlása is, ha ez javíthatatlannak bizonyul, de egyelőre erről letettünk, mert az alkatrész és az új gép ára közti különbséget az új gép nem tudná megspórolni nekünk a villanyszámlából. Most a nej elkezdhet gőzerővel mosni, mert lassan külön szobája lesz a szennyesnek. Azért kijár nekünk egy virtuális hátveregetés. Mindehhez hozzátartozik azért mindaz, hogy becsukott szemmel, álmomban is szét tudom szedni és össze tudom rakni azt a nyavalyás gépet..

2015. november 5., csütörtök

Cipő

Ha már ugye láb, akkor húzzunk rá valamit! Mondjuk cipőt azt épp nem, de a lábam egyelőre jól bírja a szandált, mert a kikapcsolt hátsó pánt esne a púpra, de pont ebből a célból van kikapcsolva, így nem esik oda. Szóval arra jöttem rá, hogy nem fázik jobban a lábam annál, mikor cipőt hordtam, így totál feleslegesnek tűnik ez az egész cipőmizéria, járhatnék szinte az egész évben szandálban, legfeljebb a zokni vastagságát kellene változtatnom hozzá. Persze a műértő közönség ilyenkor hördül fel, hogy makkoscipő fehér zoknival az szinte ugyanaz mint a szandál zoknival! Ezért a pokol tüzén fogok égni míg világ a világ, de vállalom. Azt hiszem a divatmajmolásom már rég feláldoztam a kényelem oltárán..

Amúgy meg láb

Ami az én lábam, ami súlyos dilemma előtt van, most száradjon le egyszerűen vagy alakuljon át valami megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan dologgá? Mindezt persze a szemölcseltávolítással triggereltem, de valami félrecsúszott, de máig csak tippjeim vannak, hogy mi lehetett az. Az eltávolítást egy megjegyezhetetlen nevű, de durva savat tartalmazó oldattal végeztem, (monoklór ecetsav - durván hangzik, nem?) majd a hibát ott követhettem talán el, hogy cipöt hordtam, ami szegélye szépen szétmasszírozta az ecetsavat a szemölcs környékén az egészséges részben is. Minek utána egy hatalmas tályog nőtt a bokámon, meghiúsítva a járást. Szerencsére ez a púp kifakadt, így már tudok járni, de a seb még nem tiszta, valami lé folyik belőle, ezért a cipőhordás egyelőre almás, meg kell maradnom papucsban. De mióta kenem a gyulladt bőröm körömvirág krémmel, talán javul vagy csak a lelkem nyugodtabb, hogy én is tehetek valamit a dologért? Ki tudja?

Olvasói vélemény

Mert ám ilyen is van! Ami némileg furcsa és megmagyarázhatatlan számomra, mert az egyik postom alá azt írta valaki, hogy ez egy cikknek álcázott hirdetés. Ezen persze elgondolkoztam, mert ha feltételezem, hogy ide akarta az illető írni amit és nem keverte össze valami mással ezt, akkor nem értem, hogy mit hirdetnék, amit aztán cikknek álcáznék. Az írás amúgy a balatoni boltzárról szólt egy meglehetősen morbid dologgal kapcsolódva, szóval inkább politikai felhangokat látnék meg benne, így azoknak lenne inkább igaza, akik azzal vádolnak, hogy túlpolitizált lettem az utóbbi időben. De hogy hirdetés? Másfelől azonban mindez lehet bók is, hogy eljutottam volna akaratlanul is a vírusmarketing ilyen szintjére, hogy épkézláb cikket tudok tenni egy termékmegjelenítés köré. Bár továbbra sem értem, hogy mi lenne a termék? A giliszta?
 

Az én hibám

A paradicsomok halála az én lelkemen szárad! Nem is tudom, hogy tudom majd feldolgozni ezt a traumát. Az történt ugyanis, hogy a héten kezdődő reggeli fagyok teljesen letarolták az ültetvényt. Nem adtam nekik sok időt, de a nappali, bőven 10 fok feletti hőmérséklet hatására szépen fejlődtek és tele voltak egyelőre zöldellő, de itt ott már sárgába hajló terméssel. De a mínuszokat nem bírták, így egy nap után mindegyik úgy nézett ki, mintha forró vízbe lettek volna dugva - szóval tönkre mentek. Mindazonáltal a tetőkre és a kocsi ablakára is jutott a levegő páratartalmából kicsapódó, átláthatatlan jégre, amit reggelente vakarnom kellett. Egészen a tegnapi napig, mert meguntam a vakaródzást. Furcsa, de elsősorban a ferdén álló felületekre ült inkább levakarhatatlan jégréteg, az oldalablakok függőleges felületével alig van gond, onnan sokkal könnyebben leküzdhető a matéria. Szóval untam a dolgot, ezért letakartam erre szolgáló takaróval, hogy ne kelljen reggel piszmognom ezzel. Erre persze ma reggelre sehol nem volt jég, mindenhol csak pára volt. Milyen egyszerűen megvédhettem volna szegény ártatlan paradicsomokat, ha elég lett volna takarnom a kocsit és máris nem fagyott volna sehol! A paradicsomoknak végük és a bűntudat mardos. Paradicsomok, meg tudtok bocsájtani nekem?

2015. november 4., szerda

Mindenről ugyanaz

Van akinek mindenről ugyanaz jut az eszébe. Most épp nem egy szaporítószerv, hanem egy történet, amit megírtam már máskor is. Valahol élő szülők kikötötték a gyerekeiknek, hogy minden átlagos napon két két földigilisztát kell felszívniuk az orrukon keresztül, ünnepnapokon csak egyet. A gyerekek most azon lobbiznak, hogy a szombat is ünnepnap lehessen. A történet a maga abszurditásában is arról szól, hogy van egy alapvetően hülye, igazságtalan rendszer, de nem akarjuk azt megváltoztatni, eltörölni, újat készíteni, hanem ebben a sz.r rendszerben akarunk némi engedményeket kicsikarni. Olvasom épp, hogy a Balaton parti kereskedők szövetsége szeretne könnyítést a vasárnapi nyitva tartásokat könnyítő rendeleten belül, hogy a tó mellett a nyári szezonban támogassák egy kicsit az idegenforgalmat és a saját boldogulásukat. Most a minisztériummal tárgyalnak a gilisztákról. Szóval nem egyenesítik ki a kaszákat, nem visznek ekét és sót, hogy elpusztítsák, felszánthassák a helyét és bevethessék sóval mint annak idején Karthágó romjait, hanem megegyezni készülnének, engedményt kicsikarva. Most meg épp bizakodnak. Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy ma munkanap van, szóval tessék csak az a második pár gilisztát is!

2015. november 3., kedd

Cipőt a cipőboltból!

Annak idején ez volt minden hülye reklámok ősanyja. Cipőt a cipőboltból! Mert ugye honnan is máshonnan? Mindent ott kell venni, ahol kapható, ahol nem, ott hiába is keresnénk. Persze így még érhetnek is akár meglepetések, de alapvetően nem szokott jellemző lenni. Az ember azt hihetné, hogy például ragasztót barkácsboltban keres, pedig, ha hűek akarnánk lenni a szlogenhez, a ragasztót a ragasztóboltban kellene. Persze milyen jól is tennénk, ha ott keresnénk, mert ott ugyanis van. Sokféle. Többek között olyasmi is, amire nem is gondolnánk. Szembe kerültünk ugyanis egy problémával amire a válasz egyszerű, de önmagában szinte hihetetlen, pedig magától értetődő is egyben. Szóval a válasz az O gyűrű végtelenítő. Valahogy sosem merült fel bennem a kérdés, hogy gyártják az O gyűrűt, de valahol utolsók között jutott volna eszembe az, hogy ragasztják is. Ismerve az eddig használt ragasztóinkat, ez eddig teljességgel lehetetlennek tűnt. A bicikliragasztó nem volt jó (pedig ez is gumi), a palmatex szétjött, pedig amit az nem ragaszt meg, azt nem is érdemes. Erre jött ez a kis tubus izé, ami ráadásul ciánakrilát alapú, azaz olyan mint az ismert pillanatragasztók nagy része és össze tudott ragasztani úgy két gumivéget, hogy nem is tört el, illetve kifeszítve sem szakadt el. Mi több, olyan lett a gumi, mint egy O gyűrű. Az állam majd megkeresem később, mert alaposan leesett. Szóval cipőt, a cipőboltból!

2015. november 2., hétfő

Sajtnapló

Tegnap megtörtént az, aminek meg kellett történnie. Napok óta húzom a dolgot, de végre szakítottam rá időt és feldolgoztam az ajándékba kapott birsalmát sajtnak, mielőtt a fene ette volna meg. Szép volt a gyümölcs, alig volt benne kukac és romlásnak sem indult még, tehát éppen itt volt az ideje. A gyümölcsöt csak megmostam és epiláltam, majd felvágtam és főzni tettem fel majd le is passzíroztam. A nyers (igazából főtt) alapanyag 5 kiló lett, amit csökkentett cukortartalommal is 8 és fél kilós indulóadagot adott. Két gázrózsára tettem fel főni a legnagyobb edényünket (ezért később meg is kaptam az aktuális leszúrást, mert a túllógó láng elszínezte az edény alját két kis helyen. ) és több órán keresztül főztem a masszát, míg végül a színe egészen barnás nem lett és megfelelően bőrösödött. Közben harmadfokú égési sérüléseket szenvedtem több helyen, pedig igyekeztem biztonsági játékot játszani, de a mindenfelé fröcsögő cukros massza igencsak éget! Végül majdnem 11 órára lettem kész a formába töltéssel és az elpakolással. Jónak ígérkezik a cucc, de a végső szót a szárítás után mondjuk majd ki és az még egy külön kör lesz. Meg is kell védeni a kíváncsi muslicaszemek elől - ezen a megoldáson még gondolkodnom kell..

Biztonság

Olvasom az újságban, hogy mennyire veszélyes az autókban a harmadik üléssor egy baleset esetén. Valamelyik utazási biztonsággal foglalkozó cég, nem akarok nagy hülyeséget mondani, de talán a német autóklub az ADAC vagy valami hasonló szervezet minősítő cége vizsgálta ezt meg a közelmúltban. Nem akarnám lekicsinyelni a szervezet munkáját, de szerintem tévedésben vannak. Persze tudom, a vizsgálat célja ez volt de ehhez kell a baleset is. A harmadik üléssor amúgy nem veszélyes, ahhoz baleset is kell. Itt olyasmi, ahol hátulról az illető autósba rongyolnak. Szóval nem az üléssel van a baj, hanem magával a balesettel, ugyanis az az ami veszélyes! Az amúgy is nélkülözhető dolog lenne, de ezzel együtt meglepő, hogy az autóipar a baleseti károk mérséklésére hajt, arra, hogy elnyeljék az ütközéskor fellépő energiákat, nem pedig arra, hogy elkerüljék valahogy az ütközést. Ami persze nem meglepő, hisz miből is élnének a karosszériások?

2015. október 30., péntek

Mosógép

A mosógép egy igazán jó találmány! Arra való, hogy ruhákat tisztítsunk meg általa úgy, hogy ehhez ne kelljen a teknő fölött görnyednie senkinek napestig, illetve némi vizet koszoljunk össze vele eközben. Gondolná az ember, hogy a hely, ahol a ruhák megtisztulnak, önmagától is egy tiszta hely kell, hogy legyen, de korántsem annyira egyértelmű ez így. Így gondolta a nej is, amikor nekiállt mosógépet tisztítani, mert már igazán ráfért. Addig vonta, húzta, nyoszorgatta, míg el nem kezdett a betöltőnyílásnál folyni a víz, ezért szét kellett szednem. Megállapodtunk abban, hogy vagy lecseréljük az immár 22 évet megélt szerkezetet vagy veszünk egy új gumit hozzá. Persze egy szétszedett mosógéptől bármelyik tisztaságmániás vérszemet kaphat, így történt most is, további részek kerültek kitisztításra, így ki kellett szedni a dobot is. A pucolás során a hátsó, a dobot tömítő gumi is kb egy centis folytonossági hiányt szenvedett, szóval azt sem lehet így már visszarakni. Mondtam is, hogy még valamit megtisztít, mondjuk a programkapcsolót vagy a motort és tényleg dobhatjuk az egészet a kukába. Ez fényesen igazolja az állítást, amely szerint a túlzott tisztaság ártalmas. Azt hiszem meggondolom, hogy a kocsi közelébe engedjem, ha seprű és lapát van nála..

2015. október 29., csütörtök

A gyöngyszem

Néha az az érzésem, hogy bizonyos munkakörök esetén felvételi követelmény a szakmai alkalmatlanság. Mint például a közlekedési táblák állítói esetén elvárt az, hogy az illető ne tudja értelmezni az általa kitett táblákat, mert különben megkérdőjelezhetné az egész logikáját. A tedd oda azt a kurva táblát! utasítás messzemenő vitaestbe torkollana, jogszabályok idézgetésével, meg egyébbel, sőt akár tettlegességig is fajulhatna a vita, ahelyett, hogy odatennék a k. táblát ahova mondták. De oda meg minek?


A mai találós kérdés: Mekkora az engedélyezett maximális sebesség a táblát követően? (A megoldás zseniális, kitenni a korlátozó táblát a saját feloldótáblájával együtt! Valóságos gyöngyszem. Kár, hogy véget ért az építkezés, és már életben nem lehet  megcsodálni, de így örökre megmaradhat.)

Dodó Kft.

Tételezzük fel, hogy van egy cég, ahol jobbára szolid üzletmenet folyik, megspékelve időnként izgalmas új feladatokkal. Ezt a munkát több ember szolgálja ki, ezek egy része link, mint a véreshurka, a másik része megbízható munkaerő. Utóbbiak mindig elvégzik a rájuk végzett munkát maradéktalanul, a linkek meg úgy ahogy, hibákkal vagy elfelejtik az egészet - szóval eléggé megbízhatatlanok. Mivel a munkák nagy része favágás, így abban a favágók remekelnek inkább, azaz a megbízhatóak kapják a tömegmunka nagy részét. Ebből következően előáll az az állapot, hogy az új, érdekes munkákat a linkek fogják kapni, akik evégből le is fogják nézni a favágókat, sőt, a szívük szerint meg is szabadulnának tőlük, mint selejttől, mert saját zsenijük ragyogása elhomályosítja a tisztánlátásukat. Természetesen mindenki elégedetlen, a favágók többre vágynának, de sosem fogják kiemelni őket, mert akkor ki vágja ki azt a rengeteg fát? A linkek legszívesebben kirúgnák a favágókat, mert szerintük a munkát egyedül ők végzik el, ők világokat teremtenek, míg más az erdőben szöszmötöl. Persze az egésznek semmi köze az élethez, hisz az egész csak egy fikció, ráadásul a dodók is kihaltak már egy ideje, én meg a körmömet reszelgetem és hülyeségeket beszélek.

2015. október 27., kedd

A púp

Első szemölcsirtásomon felbuzdulva, a lábamon lévőt is bekentem az oldattal. Szó mi szó, sokkal rosszabb helyen van, mint a kezemen lévő, bár szinte szoros holtversenyt is mondhatnék, mert a kezemen lévőt mindenhez odavertem, így egyből feltűnt az, hogy mennyire rossz helyen van. A lábamon lévővel az a gond, hogy pont a félcipő tetejének a vonalában van, ezért a járás egy nagy hólyagot masszírozott belőle ahelyett, hogy szépen leszáradt volna, ahogy vártam. Most egy kiadós vérhólyag gyűlt alá és a mérete is jelentősen megnőtt, szóval izgalmassá igyekszik tenni az elmúlását. Annál is inkább, mert a járást továbbra sem tolerálja. A következő szemölcs a talpamon van, bele sem tudok gondolni, hogy azzal mit lehetne kezdeni ezek után.

Kamu

Már egyszer volt alkalmam megjegyezni azt, hogy mennyire kamugyanús az, ahogy az üzletek kezelik a kereskedelmi forgalomba kerülő erőspaprikát tartalmazó termékek neveit. Alapeset az, hogy minél elborzasztóbb neve van valaminek, az annál kevésbé tartalmaz kapszaicint. Az erős, az extra erős a hot még hagyján, de igazán gáz a pokol tüze - ami igazán dehonesztáló lehet a pokolra nézve, én biztos beperelném a helyükben, de az is lehet, hogy inkább - bölcsen - megvárják a marketingesüket, míg magától is odakerül. Jut eszembe arról, hogy vettem egy mártogatóst a tortilla chipshez, ami a címke szerint hot, bár ha a macskák ennének ilyesmit, akkor szerintem úgy ennék meg, hogy nem is vennék észre a dolgot. Persze ez így nem maradhatott, ezért került bele egy kanál bhut jolokia krém, így viszont tényleg hot lett, kellemesen izzik tőle a szám még percek múlva. Képes vagyok igazán tüzes csókot adni - ezt biztos megemlegetnék a vállalkozó kedvű menyecskék - ha lennének ilyenek errefelé..

2015. október 25., vasárnap

Főtt tojás

Most láttam az egyik tudományos csatornán egy olyan élelmiszeripari céget, amelyik főtt tojást gyárt. A tojásokat megfőzik, megpucolják, majd hatos csomagokban becsomagolják és már kész is a termék, szállítják a boltokba. Ott csak leveszik a polcról vagy kidobják a kukába, mikor épp mire van szükség. Komolyan gondolkodom egy cég alapításán meleg víz kiszerelésére. Ez a világ tényleg megérett a pusztulásra..

2015. október 21., szerda

Apróság

Vannak alulértékelt apróságok az életünkben, amik akkor mutatják meg a foguk fehérjét, amikor erre a legkevésbé sem számítanánk. Jelen esetben azt, hogy pusztán azért, mert létük felett rendszeresen átnézünk, attól még tudhatnak kellemetlen perceket szerezni. Ilyen például a zár. Boldogabb helyeken semmi szükség rá, hisz emberek fejében meg sem fordul a gondolat, hogy a másét akarják, de idehaza ez a szükséges rossz. Naponta többször nyitjuk és zárjuk, mindaddig, amíg el nem jön az a pillanat, hogy többé már nem tehetjük. Ahogy ma reggel konstatálhattam, hogy nem nyílik a bejárati ajtó, nem lehet kijutni a házból. Persze mestert kellett keríteni, aki szét tudja úgy is szedni a bejáratot, hogy össze is lehessen rakni, majd hajlandó helyreállítani a megszokott működést. Az eljárás kétkörösre sikeredett, mert a mesternek el kellett mennie zárért, de végre minden szép és jó, megint el lehet felejteni azt, hogy zár van az ajtón, amíg újra szét nem hullik és kezdődik a kálvária újra elölről.

2015. október 20., kedd

Állat a lakásban

Sok ember nem teheti meg azt, hogy állatot tartson a lakásában. Sokan ezt az időhiánnyal magyarázzák, hogy nem jut idő foglalkozni velük. Korán mennek munkába, későn jönnek haza, az állat meg csak unatkozna. Aki ilyen feltételek mellett vállal be egy nagyobb testű állatot, mondjuk kutyát, az szembesül azzal, hogy a kedvence irracionális dolgokat csinál, így szétszed pár lábbelit, vagy esetleg az egész lakást. Na ezeknek az embereknek ideális megoldás a muslica. A beszerzése nem nehéz, ehhez elég némi gyümölcsfélét kint hagyni a konyhapulton, pár nap múlva a hermetikusan elzárt lakásban is képesek megjelenni, szóval mondhatjuk őket társaságkedvelőnek. Hamarosan felhőkben köröznek majd a gyümölcs körül, tehát nem csak egymás, de az élelmük társaságát is szeretik. Nem magával a gyümölccsel, hanem az abban növő apró gombákkal táplálkoznak, szóval tulajdonképp még hasznosak is. Könnyen nevelhetőek, ezért nem jelentenek megoldhatatlan feladatot senkinek. Kézmozdulatra és a repül! parancsra felrebbennek, a visszaül parancsra előbb vagy utóbb vissza fognak ülni. Az azonosításuk problémás, de megoldható, ha mindnek ugyanazt a nevet adjuk, Steve, repül! - nagyjából ennyi. Kikapcsolni tapsoló mozdulattal lehet őket. Mondom, hogy ideális háziállat..

2015. október 19., hétfő

Büszkeség

De nem balítélet, csak az a mezei érzés, amitől jó érzés tölt el. Még egyelőre töprengek azon, hogy az elért siker mennyire az én művem, de úgy gondolom ez olyasmi, mint amikor az ember tehene több borjat ellik és azok szépen fejlődnek. Első körben mondhatnánk, hogy a bika volt, meg a tehén, de igazából tudjuk, hogy ők amúgy sem tudnak sok mindent kezdeni az elismeréssel, így nyugodtan lehetünk rá mi is büszkék. Szóval a kakifám, amit olyan sok óvó gonddal vettem körül, hogy egyszer még túltrágyázni is sikerült, gyönyörű terméseket nevel. Akkorák, mint egy jobbfajta narancs és kezdenek már igazán szép sárgák lenni. Kíváncsi vagyok meddig jutnak el az érés során, de a remények sok mindenre feljogosítanak. A fa igazán szép, és dekoratív is, szóval igazán büszke vagyok magamra. Na meg rá is..


Halak, vadak, rokonok

A rokonságon gondolkodtam a minap, azon, hogy a szomszédba beütött a mennykő és az eszembe jutott, hogy ez történhetett volna a rokonságomban is. Bár, ha úgy vesszük, akkor ez is a rokonság, mert nem is tudom mi ér többet, a rokonok, akikről tudom, hogy azok, de egész életünkben két szót nem váltunk egymással, holott elvileg mindenki tudhatna a másikról mindent, vagy azok az emberek, akikhez vérségi kötelék nem köt, de bármi bajom van, fordulhatok hozzájuk és ott segítenek, ahol tudnak, önzetlenül? Tartok tőle, hogy az utóbbi - vérrokonság ide, vagy oda. Ezt legalább megválogathattam, nem úgy mint azt, amibe beleszületett az ember.

2015. október 17., szombat

Büszke vagyok

Magamra. Kicseréltem az autó fényszóró magasság állító motorját. A múltkori fényszóró cserekor szólt az autószerelő, hogy a baloldali motor nem működik. Jó ütemben eszembe jutott és a neten jutányos áron rendeltem egy másikat. A benne lévőt gyorsan kiszedtem, de a visszaillesztés nem volt annyira egyszerű, mint ahogy a nyulat kapálják. A szervizkönyv szerint szinte még a motort is ki kellene szedni ehhez a művelethez, a szomszéd viszont azt mondta, hogy küzdeni kell vele, annyi bizonyos. Nos én küzdöttem vele, mind hiába, mert nem elég a helyére fordítani, még egy nútba is be kell akasztani a fejét és ez utóbbi nem ment flottul. Egészen addig küzdöttem vele, amíg végérvényesen nem tudatosult bennem az, hogy senki nem fogja helyettem megoldani a gondot vagy segíteni ebben. Aztán egy Isteni szikra által eszembe jutott az, hogy a másik kezemmel megemelem az egész miskulanciát, amit a motor amúgy mozgatna, így gyorsan a helyére sikerült illesztenem az egész mechanikát. Ebben a helyzetben egy nőgyógyász ügyessége jól jött volna, de végül sikerült. Azt hiszem már le tudnék vezetni egy kisebb szülést is, szerencsére az autók nem véreznek szerelés közben, így nem kellett felmosni engem senkinek..

2015. október 16., péntek

Hmm

Azt hiszem, hogy hibákat követek el az emberi kapcsolataim kezelésében, de nem tudom, hogy mi is lenne a helyes megoldás ezekkel kapcsolatban. A nekem szimpatikus embereknek szeretek megtenni mindent, szeretem mindenféle elvárás nélkül segíteni őket, de úgy tűnik, hogy nekem ez a minden elvárás nélkül dolog sem igazán megy. Egész egyszerűen zavar a viszonzatlanság, az, hogy úgy fogadják el a dolgokat, mintha mi sem történt volna. Felmerült bennem, hogy ez olyan lenne, mintha meg akarnám vásárolni ezekkel a dolgokkal az ő jóindulatukat és ezért állnak ellent? Nem tudom. Néha azt gondolom, hogy gondolhatják úgy, mintha meg akarnám őket az adott dologgal venni, ugyanakkor úgy is, hogy ez önzetlen dolog a részemről, hiszen valóban az. Ugyanakkor mindenki tudhatja azt, hogy ingyen ebéd nincs, ezért azt hiszik, hogy az a fajta segítség sincs ingyen és ez az ami megmérgezi végül az egész szándékot? Az a baj, hogy agyalással még sosem jutottam semmire..

Elektronikus ügyintézés

Rendeltem valamit az egyik netes boltból. Korrektnek tűnő üzenetben tájékoztattak, hogy a kézbesítést a magyar posta futárszolgálata végzi. A futárszolgálat e-mail üzenetben tájékoztatott, hogy a csomag náluk van, előreláthatólag csütörtökön fogják kézbesíteni és adtak egy azonosítót a nyomkövetéshez. Tényleg mintha Európában járnánk! Meglepő. Eddig az elmélet, innentől a gyakorlat jön. A csomagot nem kézbesítették ki tegnap, legalábbis nem kaptam róla semmit. Megadtam a mobilom számát is, de a kutya se keresett. Ma gondoltam megnézem a nyomkövetést, hogy mi is van a csomaggal. A bemásolt számra azt írja a futár oldala, hogy nem tartozik hozzá csomaginformáció. Itthon vagyunk, ez tényleg Magyarország. Tényleg meglepett volna, ha valami úgy működik, mint a bécsi út végén szokott. Ráférne a piac liberalizáció a Postára is, mert ez még valahogy nem az igazi..

Cicaajtó

Végre elkészült és teljes pompájában ragyog az utcai kapura alkotott macskaajtónk, ami azt van hivatva megelőzni, hogy a macskák a kaput megmászva jussanak be a kertbe. Ugyanis ahogy azt a nej felfedezte, ehhez igénybe veszik az összes karmukat és rövid idő alatt ledrótkefézték a fáról a festéket. A megoldás mindenkinek jó, hisz a kerítés tovább szép marad és a macska is ki- illetve bejut oda, ahova menni szeretne. A mintát a macskaházról vettem le, ami szintén remekbe szabott darab. A készítőjének a szerénysége tiltja, hogy sztárolják, de igen rendes, szakipari munka. Mivel a bejáró egy cicafejet mintáz fülekkel, rögtön eszembe is jutott az, hogy mekkora szerencsénk, hogy nem krokodilt tartunk. Macerás lett volna egy olyan mintát kivágni a nagykapuból.