Csak kenyér

                               Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a kenyeret a boltban vesszük. Ez eddig nem nagy szám, hisz tulajdonképpen most is ezt tesszük. Elmegyünk a boltba, veszünk annyi kenyeret amennyit akarunk, kifizetjük és örülünk. Viszont ebben a világban egy lényeges csavar van a történetben, ugyanis a szabályok értelmében nem elég az, hogy rendszeresen boltba járunk, de szerződést kell kötni a pékkel is arra, hogy fenntartsa számunkra a sütési infrastruktúrát, vegyen lisztet meg sót, élesztőt meg kézikocsit. Noch da zu, pékeket. A szerződés tartalmazza azt is, hogy a péknek joga van egy évben egyszer eljönni hozzád és belenézni a kenyereskosaradba, hogy hogyan is állsz kenyérügyben. Ha nem tud bejutni hozzád, akkor meghasalja, hogy mennyi kenyeret ehettél meg, ami bizonyos esetekben köszönőviszonyban sincs a valósággal. Ezt az eredményt közli az üzlettel, az üzlet meg kiállít egy jó borsos számlát, ha a pék rosszat álmodott meg. Aztán persze mehetsz panaszra az üzletbe, meg a pékhez is, ahol elhajtanak azzal, hogy ez a rendszer így működik, különben sem értik, hogy mi a probléma. Szerencsére a mi világunkban elég a boltban venni a kenyeret, nem kell szerződni a pékkel és a pék dolga az, hogy süssön, a bolté meg az, hogy ezt eladja. Ugye?