2014. október 22., szerda

A sajt

Olvasom ezt a balhét, ami kirobbant itt a sajtok körül, hogy egy cég, mindenféle lejárt sajtból akart emberi fogyasztásra szánt élelmiszert előállítani. Olvasom a cikket és a felháborodott hozzászólásokat is. Jó lenne már tisztába tenni végre az élelmiszer szavatosság kérdését. Annál is inkább, mert például sajtok esetén nem lehet jóféle érett sajtokat kapni. A forgalomba kerülő camembert vagy pálpusztai a minőségmegőrzési idejének letelte után sem igazán érett, pedig akkor már elvben emberek kidobnák, vagy kidobatnák velünk. Jó, vannak túlzások is a műfajban, de figyelembe kellene venni azt, hogy pl a casu marzu sajtot sem lehetne legálisan forgalomba hozni, pedig Korzikán eszik. Igaz, gyomor kell hozzá, de eszik. Arról nem is szólva, hogy bizonyos dolgok, mondjuk a kősó évmilliókat pihen egy hegy üregeibe zárva, mi megtaláljuk, kibányásszuk, zacskóba töltjük és eladjuk - de a zacskón ott áll az, hogy minőségét megőrzi mondjuk két évig, tehát, ha jön az ellenőr és megtalálja lejárat után a sót a polcon, akkor jön a bírság. A sajt a tej tartósításának egyik eszköze volt annak idején, az emberek így tudták eltenni szűkösebb időkre a tejet, hogy ne kelljen kidobálniuk. Évekig megvolt, legfeljebb előbb vagy utóbb ölni lehetett volna és megkarcolta az üveget is. Na jó, ne együnk mindenféle penészes, lárvás dolgot - bár én továbbra is kedvelem a rokfortot, de legalább gondoljuk át ezt, mielőtt elkezdünk véres szájjal betiltatni mindent. Túl sok élelmiszert dobunk ki mindenféle okra hivatkozva. Át kéne ezeket a dolgokat rágni és kitalálni valamit, ami jó a kecskének is és a káposztának is.

2014. október 21., kedd

1833

1833. Ha évszámként veszem, akkor Petőfi éppen tíz esztendős volt, illetve tíz éves volt az a kántorkönyv is, amit azóta is őrzök, mint családi ereklyét. Na jó, nem én őriztem végig, de most én teszem és büszke is vagyok rá. De nem erről akartam írni, hanem pont ennyi volt a postjaim száma ebben a blogban. Meglepett, így gyorsan végeztem egy fejszámolást (egy fejem van - nem volt nehéz) és megállapítottam, hogy ez pont ötévnyi, napi egy postot feltételez - ami nyilván önmagában is szép teljesítmény. Főleg, hogy ismerek olyanokat akiknek egész életükben két értelmes gondolatuk nem volt, erre itt vagyok én - na nem mintha ezek az írások mind értelmesek, de a fele is rengeteg, gombócból meg pláne. Mit tehetek ezzel? Gyorsan írtam hát valamit, hogy meglegyen az 1834-ik. Ez lett az.

Forgóajtó

Nincs új a nap alatt! Sőt, ha ezt a téli időjárást vesszük, akkor lassan nap se lesz, főleg így reggeltájt. Amúgy meg számtalanszor megfogalmazódik bennem a gondolat és egy tucatszor már talán le is írtam, de mindig meglep. Hogy mi is? Hát az emberek, amik mi lennénk. Elméletileg ugye, mert a gyakorlati megvalósítás mindig kényes dolog. Valami, ami lehetőségként merül fel, embereket arra sarkall, hogy előnyt kovácsoljanak abból, lehetőleg mások kárára. Mások meg ezt látva frusztráltak lesznek és jól alátesznek ezeknek. Az eredmény az, hogy mindenki szív, várakozik, türelmetlenkedik és ideges. De mintha ez éltetne minket. Ma reggel is, amikor mindenki felvette a négykerekű esernyőt. Megoldhatatlan feladatnak mutatkozott az, hogy egy út kétsávosra szélesedik, majd kis idő után összeszűkül egy sávra. Ettől képes megállni a forgalom és percekig várni minden látszólagos ok nélkül, míg egyesek kitalálják, hogyan is tovább. Ez tipikus magyar sajátosság, mint a címben említett forgóajtós dolog, amikor a honfitárs mögöttünk megy be a forgóajtón, de előttünk jön ki - megspékelve azzal, hogy senki nem megy sehova, amíg el nem döntik azt, hogy ki is engedjen. Mert engedni bűn, de legalábbis vétkes könnyelműség. Menni kell és ha nem lehet, akkor megállni, lehetőleg úgy, hogy a másik se férjen el. Aztán majd állunk szépen csendben és várunk, miközben egyesek kezdenek visszafordulni az úton, záróvonalon, árokban, tökön és paszulyon keresztül, mert nekik menniük kell. Mi meg várunk, míg valaki veszít, feladja és az élet zajlik tovább, mintha mi sem történt volna eddig..

2014. október 20., hétfő

Nyilván

Ha valaki megkérdez egy tök általános dolgot, amit kb. háromféleképpen is lehet értelmezni, majd amikor visszakérdezek, hogy legyen olyan bátyám és konkretizálja a dolgot, mert nem tudom ennyiből kitalálni, hogy mire gondol, akkor megsértődik és személyeskedő megjegyzéseket tesz, mert persze más egyből válaszolt és a három variációból leírt kettőt, akkor tehát én vagyok a rossz ember, mert nem kérdeztem meg a főnökét vagy nem próbáltam meg kitalálni azt, hogy mire gondol, esetleg válaszoltam volna mind a három esetre. Miért? Mert csak. Szóval, ilyenkor más a jó, én meg a rossz vagyok. Nyilván..
 

2014. október 18., szombat

Cucc

Kellene egy olyan cucc, kütyü vagy efféle, ami az agyamban létező gondolatot papírra tudja vetni. Ezidáig erre a feladatra egyedül én voltam alkalmas, de valahogy jó lenne kihagyni ezt a felettébb megbízhatatlan utat a gondolatok szabad áramlásából, mert már napok óta nem tudom leírni azt, ami foglalkoztat, lévén az egység, ami a jegyzetelést végzi, felettébb elfoglalt mással. Annyi hülyeség képes már önálló posztolásra a játékoktól kezdve a bugyuta kvízekig, igazán kitalálhatnák már az eszközt erre. Csak felvenném mint egy baseballsapkát, előtte beállítanám a paramétereket és le lenne a gond mindenről. Csak a megfelelő módon gondolnék a dologra és akár vezetés közben is remekül megfogalmazott tartalommal járulhatnék hozzá a világhálón gyűlő, magvas gondolatokból álló szemétkupachoz. Addig viszont marad a körmölés.

2014. október 14., kedd

Könyves

Az a jó abban, hogyha az ember hosszú könyveket olvas, hogy mire a végére ér, szinte azonosul a könyvben leírt világgal és a mű végén ott marad benne a nagy űr. Szinte függővé válik és le kell tudni győzni a sóvárgást a kitalált világ után. Nehéz elfogadni, hogy ennek itt vége van, ha a fene fenét eszik akkor sem lesz tovább. Elfogadni pedig nehéz, hiszen az ember annyira sajátjaként érezte a történetet. De ennek ellenére olvasni még mindig nagyon jó..

2014. október 13., hétfő

PC

Mintha azt olvastam volna, hogy az ország szakít a politikai korrektséggel. Bár az is lehet, hogy ez csak a cél lesz és még nem tartunk sehol a hozzá vezető úton. Az is lehet, hogy ez is olyan lesz, mint a kommunizmus, ami felé haladhatunk, de sosem érhetjük el. Olvastam egy hírt, amely szerint egy teherautó platójáról elloptak egy zöld hordót fehér tetővel, ami olyasmivel van tele ami alig valamivel veszélytelenebb egy kibiztosított kézigránátnál. A vegyszer, ami benne van, mérgező, gyúlékony, égési sérülést okoz és olyan durva neve van, hogy egyszerűbb volt számmal kiírni, mert nem fért volna rá a hordóra. Volt még vele ajándékba egy zsák bórsav is. Hogy ki a fenének kell ilyesmi, azt nem tudom. Biztos jó a piaca ennek vidéken és a hordó is jó lesz valamire, ha előtte nem irtja ki a falut. Azt, hogy ilyen veszélyes dolgokat miért lehet egy teherautó platóján szállítani, ráadásul otthagyni valahol őrizetlenül - na ezt tudja a fene. A rendőrség kéri (itt jön a PC!) a megtalálót, hogy ne nyissa ki a hordót, inkább szóljon. Na most elveszítették azt a hordót vagy ellopták? Mert ha utóbbi, akkor a megtaláló maga a tolvaj. Amúgy életszerű az, ha valaki lop egy hordót, majd rögtön el is veszti?

2014. október 10., péntek

Lábak

Lábaim vannak. Két dologgal több, mint amit Jörg Jörgensen svéd váltókezelő el tudott mondani, miután elhaladt a Stockholm Göteborg gyorsvonat. Igaz ő mást is mondott, de azt mint nem idevágót töröltem. Szóval a lábak. Nem mondom, hogy folyvást láb alatt vannak, mert nem igaz, inkább jellemzőbb, hogy én vagyok felettük. A legtöbb ember persze fel sem fogja a dolgot, teljesen természetes, hogy van lába. Legfeljebb akkor érzi a dolgot igazán a magáénak, amikor lendületből belerúg az ágyéba.. Nos, én ennél többször szoktam érezni, de nem jólérezni. Általában fáznak, mind a kettő és viszonylag állandóan, vagy fájnak bokatájékon - ilyenkor sántikálok, jóban/rosszban, ahogy tetszik. Tegnap például folyamatosan olyan érzésem volt, mintha egy nagy vödör melegvízben áznának, folyamatos és bizsergető melegség járta át őket. Nem mondom, sokkal jobb állapot volt, mintha fáztak volna, de cseppet sem jellemző helyzet, így némileg nyugtalanító is egyben. Miért nem csak akkor fáj, ha belerúgok valamibe? Adják vissza a normális működésű lábakat, ezeket meg vigyék ahova akarják..

2014. október 8., szerda

Büfégondok

Nekem még a sz.r is ízetlen rovatomat halljátok. A büfénk átalakult, midőn az üzemeltető közölte, hogy neki ez így nem pálya és beadta a kulcsot. Most jött helyette más, aki szép reményekkel és gazdag választékkal kezdte el az ipart. Az előbb voltam ott, hogy valami ehetőt lőjek magamnak, de lógó orral kellett távoznom. Persze a hibás én vagyok, hiszen a megszokott módon, mint ilyenkor máskor is, rántott sajtot gondoltam sültkrumplival - előre a proletár igényesség felé vezető úton! De itt nem támogatják a magam plebejus ízlésvilágát, így csak menü volt, meg sültkolbász. Most valahogy egyikre se vágytam, de azért holnapra befizettem egy ebédre. Ma a holnapi ebéddel lakom majd jól! Ezt csinálja bárki is utánam..

2014. október 6., hétfő

Kilengés

Nagyon hiányzik az alvás. Eddig valahogy mindig az volt a problémám, hogy nem tudtam annyi időt alvásra fordítani, mint régen, most meg az lett, hogy nem tudok annyit aludni amennyit kellett volna. Az elmúlt hétvége a kilengés jegyében telt, ez értelmezhető szó szerint is és átvitt értelemben is, de egy dolog közös benne. Az éjszakai pihentető alvás hiánya. Két éjszaka buszon töltve, illetve egy éjszaka egy borzasztóan horkoló ember társaságában. Mintha folyamatosan éberen lettem volna. Fizikai szintű fájdalmaim vannak. Megértem, hogy lehet kínozni alvásmegvonással..

2014. október 4., szombat

Munka

Megkaptam a munkák munkáját annak idején, amihez nagy lelkesedéssel fogtam hozzá és ami önhibámon kívül olyan rendesen megcsúszott, de rajtam kívül mindenki más úgy gondolta, hogy attól, hogy az egész egy hónapot tolódott, még ugyanakkor kell átadni. Amin persze mindenki sokat dolgozott, de botor módon ebben elsősorban a saját munkám nagyságát látom. A megbeszéléseken én is részt vettem, a dizájnt úgy ahogy volt ki lehetett dobni és újra meg kellett csinálni, mert teljesen használhatatlan volt és a tesztelők se kaptak szívrohamot a teszteléstől, de végül mégiscsak kerülhet olyan állapotba, hogy ne kelljen szégyenkeznem. Büszke talán nem leszek rá, ha csak arra nem, hogy a körülmények ellenére mégiscsak sikerült befejezni a dolgot. Az ünnepségre, ahol majd az illetékesek egymás hátát veregetik majd, természetesen nem fogok odaférni, ide általában a munka és a panasz jut el, a dicséret nem tud átszivárogni a födémen. De ezen a hétvégén nem fogok a dologgal foglalkozni, most repülni fogok. De remélem, nem az állásomból..

2014. október 3., péntek

Cipzár

Volt ugye annak idején a gombos slicc. Meg kellett szokni, be kellett járatni, így az ember sosem maradt szorult helyzetbe, mert legalább olyan sebességgel működhetett, mint a vadonatúj találmány. Egy gyors rántó mozdulat és nem kell tovább féllábon táncolni a fajansz előtt. Aztán persze jött a cipzár  és a gond a múlté lett, eszünkbe sem jutott többé. Egészen addig, míg újra nem jött divatba a gomb, így megint használhatjuk a régmúlt idők megoldását. Kinyitni tényleg szinte mindegy, de a bezárás már korántsem olyan egyszerű. Ezért is favorizálom jobban a cipzárt, de a sors egy különös fintora miatt sokkal több gombolós nadrágom van mint cipzáras. De mi ebben a hír vagy a meglepő? Hát az, amikor az ember elfelejti milyen nadrág is van rajta és az egyetlen cipzáras pantallóját egy nagy, egymástól elfelé irányuló rántással nyitja ki, mintha gombos lenne. Az ezután következő negyed- vagy félórát ajánlanám minden érdeklődő szíves figyelmébe..

2014. október 1., szerda

Miért?

Miért gondoltam azt vajon, hogy egy projectben, ami több területből épül fel, ha az egyik terület megcsúszik, akkor csúszik vele a többi is? Most mindenki azzal jön, hogy nem erről volt szó, de ugye az eredeti tervekben az szerepel, hogy egy hónapja éles teszteknek kellene menni, közben meg adat alig egy hete van, tesztelni meg mindenki a megbeszélés előtt két órával akar csak. Olyan érzésem van, mint amikor május 1-re ígérik a házat, februári betonozással, de a beton csak áprilisban jön meg, de attól a ház még ugyanúgy elsejére kell..