2013. november 29., péntek

Nem ismerem

Nem ismerem az embereket. Ami nem is lenne baj, hiszen az emberek számossága eleve kizárja az ismerhetőségüket, főleg ha feltételezzük azt, hogy a nép egyéniségekből áll és nem tömeglényekből. A baj az, hogy olyanokat sem ismerek, akiket tulajdonképpen szeretnék ismerni. Nézem a facebook ajánlóját, ami arról szól, hogy az általam ismerősnek aposztrofált emberek milyen csoportok tagjai és az oldal ezeket a csoportokat az ismerőseim preferenciája szerint nekem ajánlja. Én meg borzadok azon, hogy lehet ilyen csoportokat egyáltalán megnézni, nemhogy tagként csatlakozni hozzájuk? Emberek, akiket értelmesnek és kedvesnek ismertem meg, hogy lehetnek ennyire ismeretlenek és riasztóak, ha csoportpreferenciáikról van szó? Azt hiszem, ha tényleg csak azokat jelölhetném be, akikről tudom azt, hogy ismerem őket, magam lennék magam egyetlen ismerőse. Vagy még én sem..

Csak sár

Befőttesüvegek a polcon, bennük némi föld. Rajtuk címke, honnan is származik az adott üveg, megannyi kirándulás emléke, megannyi kedves emlékezni való. Tudom, hogy alapvetően haszontalan, hisz másnak nem mond semmit a földkupac, sőt ha kiönteném a kertben, alig különbözne attól amit ott találnék, de a tudat, hogy ez a talaj épp Angliából, ez meg Horvátországból van, olyan érdekessé teszi az egészet. Amúgy a lakás leghaszontalanabb gyűjteménye ez, halálom után jó eséllyel a kukában végzi az egész, jobb eseteben az üvegek a szelektív gyűjtőbe kerülnek, ha az örökös némileg környezettudatos, de amíg az ember él, jó merengeni azon, hogy lehet többször nem jutok el oda, de mégis itt van velem egy kis darab abból, ami azóta is ott van. Jutott eszembe mindez onnan, hogy bezzeg Szlovéniából nem hoztam földet, legfeljebb a bakancsomon volt egy kevés sár a Lijak-i hegyoldalból, de a bakancsomat mégse tehetem uborkásüvegbe! Majd legközelebb! Remélem nem leszek olyan feledékeny és időben eszembe fog jutni, hogy kell egy marék talaj onnan is..

2013. november 28., csütörtök

Meglepetés

Általánosítsunk. Durván és vadul. Szóval egy szőke és egy barna nő elmegy moziba. A film egy bizonyos részénél a barna fogadást ajánl, hogy a szereplő biztos leugrik-e a szakadékba. A barna szerint igen, a szőke szerint inkább nem. A filmben a szereplő persze leugrik, így a barna nyer. Később elárulja, hogy csalt a fogadásnál, mert ő már látta a filmet egyszer és tudta, hogy le fogja magát vetni az illető. Mire a szőke azt válaszolja, hogy tulajdonképpen már ő is látta a filmet, de meglepte, hogy a szereplő újra megtette. A viccből következne, hogy a hajszínnek köze van az intelligenciához, vagy annak pillanatnyi vetületéhez. Azt kell belátnom, hogy mióta őszülök, azóta hülyülök is. Igaz én nem vagyok természetes szőke, de ha az őszülés természetes folyamat, akkor meg igen, csak legfeljebb átvitt értelemben. Ma például őszintén meglepett az, hogy a víz megfagy ha hideg van. Persze ezt tudtam, hisz tanultam ilyesmit, de tapasztaltam is a fagyasztóban felejtett mindenféle italok jóvoltából, de tegnap teljesen természetes volt az, hogy elegendő a kerti tartályból leengednem a vizet, a szivattyú, a vízszűrő, a kerti csap, a slagok valahogy kimaradtak a szórásból. Aztán reggel, amikor az autó helyén egy zúzmarával borított kupac volt csak és csak egy jégoldós kezelés után tudtam magaménak vallani a tárgyat, ami később autóvá alakult, esett le a tantusz, hogy a víz máshol is megfagy. Nem csak a tartályban, hanem mindenhol, ahol van. Mivel a tartályban már tegnap óta nincs, attól még máshol ugyanúgy van. Micsoda meglepetés!

2013. november 27., szerda

Nem értem - útépítés

A heti 'nem értem' rovatom következik. A mai téma az útépítés. Az vitathatatlan, hogy építésre, fenntartásra a rohanó életünkben egyre inkább szükség van. Be kell ismerni, nyakunkon a következő választás, így a látványos helyeken rendbe kell rakni az eddig méltatlanul mellőzött burkolatot, hisz nem lehet az, hogy ne lássa az istenadta nép, hogy jobban teljesítünk. De a nyilvánvalóan látható sikereinket sem tudjuk valahogy európai módon interpretálni. Az előadásmód valamiért mindig furcsán magyarra sikeredik. Ha egy utat fel kívánnak újítani, a régi aszfaltszőnyeget fel kell marni róla. Ezt máshol rendszerint az aszfaltozógép előtt 100 méterrel szokták megoldani, nálunk a távolság nem térbeli, hanem időbeli. Az aszfaltozási munka előtt egy, vagy két héttel kezdik el, és a teljes szakaszon felszedik a burkolatot, vadabb káoszba taszítván a közlekedést annál, ami régebben ott előfordult. Majd valamikor, amikor a kényszerű sebességkorlátozás mindenkire rányomta a bélyegét, megcsinálják az egészet. Persze beleszólhat pár el nem hanyagolható meteorológiai körülmény is, vagy a fene se tudja, hogy mi még, ami a beruházást tovább csúsztathatja. A közlekedők természetesen a mesterségesen agyonrongált úton közlekednek addig. Sosem értettem, hogy miért nem lehet az aszfaltozás előtt felszedni az utat, akkor mindenki járhatna egyszer normálisan, egyszer meg már az új úton. Ha ezek után még a csatornaszemeket is egy szintbe tudnák helyezni az aszfalttal, a mennyország jönne le a földre..

2013. november 26., kedd

A saját zaj

Kezdetben vala a csend. De megszületett az ember és vele együtt a zaj is. Valaki erre persze mondhatta volna, hogy ez jó, de ez ízlés kérdése. Mindenesetre a zaj olyasmi, amit mi emberek, csapni szeretünk. Régebben például azzal, hogy beszélgettünk egymással. Rokonok, ismerősök vagy csak egyszerű baráti társaságok is, ha össze voltak zárva egy helyre, ahol nem nagyon lehetett mit csinálni - egymáshoz beszéltek, tompa morajjal töltve meg a teret. Ez a kor elmúlni látszik a mobiltelefonok beköszöntével. Ma már nem szólnak egymáshoz az emberek, mert minden másodiknak fülhallgató lóg ki a fejéből , ami bele van dugva valamibe, ami a zajt adja. A közösségi zaj helyett saját zajunk rabjai lettünk és ahelyett, hogy egymással értenénk szót, a saját zajunkat szállítjuk, csomagoljuk ki és élvezzük. A saját zajunk foglyai lettünk. Én is. Ez egy ilyen világ. Pont én lógjak ki belőle?

2013. november 25., hétfő

A fa

Újra egy aktuális vicc. Az indiánok egy hét favágás után elküldik a legkisebb indiánt, hogy kérdezze meg a bölcs varázslót, hogy milyen kemény is lesz a tél. A fiú megkérdezi és visszamegy a válasszal: - Kemény tél lesz! Hát, vágják még egy hétig a fát, majd újból elküldik a fiút. Az a következő választ hozza:  - Igen kemény tél lesz! Hát, nekiállnak a munkának és újra egy hétig döntik a fákat, majd megint küldik a fiút, de számítanak arra, hogy dolgozhatnak tovább, így immár azzal a kérdéssel is, hogy nem mondaná-e meg, honnan gondolja? A varázsló azt mondja a fiúnak: Igen kemény, zord telünk lesz! Mire a fiú megkérdezi: - Nagy varázsló, a törzs tudni szeretné, hogy miből gondolod mindezt? Hát nem látjátok, ostobák! - szól emígyen a varázsló. - Az erdőben az indiánok már három hete vágják a fát! - Én is vágtam fát. Lassan úgy néz ki a ház környéke, mint egy faraktár, tehát igen kemény, cudar tél várható. De remélem, hogy nem lesz igaza az indiánoknak, sokáig szeretném még ezt a fát fűteni..

2013. november 22., péntek

Mirelit krumpli

Azt hiszem megvilágosodtam! Vannak dolgok, például a DDT is ilyen volt, hogy először az emberiség megmentőjének hiszik, aztán szép lassan, majd egyre inkább lavinaszerűen derülnek ki a káros hatásai, míg végül kézzel lábbal tiltakozunk ellene, de nyomokban továbbra is befolyásol minket, rombolja a jövőnk esélyeit. Annak idején a rovarok ellen szánták, de végül majdnem magunkat irtottuk ki vele. Egy újabb ilyen rém lappang manapság a környezetünkben! Ez nem más, mint a mirelit burgonya. Ártatlan dolognak látszik, sőt azt hihetnénk, hogy a jótevőnk lesz, hisz előre el van készítve, csak forró olajba kell tenni és kész a vacsora, de ez csak az álca! Manapság szinte már mindenhonnan kiszorította a többi köretet, még a hagyományos sültburgonyát is! Ebből látszik, hogy mennyire kíméletlen, hisz saját vérét is kíméletlenül pusztítja! A vendéglők csak öntik elénk megállás nélkül, egyszer még a világuralomra fog törni. Nem lesz ennek jó vége! Ne mondja senki, hogy nem szóltam!

A hit ereje

Az emberek évezredek óta hisznek valamiben. Az akkori isteneket újabbakra cserélték és az újak mindig hatékonyabbak voltak a réginél, így az emberek váltottak. Hol jó meggyőződésből, hol szelíd, vagy éppen véres erőszak hatására. A hit erős bástya, mert mindig kell a remény a reménytelenségben. A hit jó kapaszkodó, ha minden mást elvitt már a vihar. De hogyan választunk hitet? Keveseknek adatik az meg, hogy mindenféle külső hatástól mentesen maguk dönthessenek, hogy miben hisznek. Befolyásoló tényező a család, a közösség, de akár a mindent tudó és paternalista állam, illetve az azt megtestesítő politikusok, akik mindent jobban tudnak mindenkinél, pedig rendszerint csak valami érdek mozgatja őket. A hitnek nem kell logikusnak lenni, hisz nem kell tudományosan bizonyítani, elég hinni benne. Minden kérdésessé váló részt le lehet azzal zárni, hogy mert csak, vagy azért mert ide ez van írva. Ezért nem is nagyon lehet érvelni vele vagy ellene és pusztán csak ezzel embereket meggyőzni elég esélytelennek tűnik a számomra. Sokkal fontosabb lehet egy karizmatikus vezető. Bármit el lehet adni, ha áll mögötte egy ember, akihez tartozni szeretnénk. Az ember csoportlény, így vágyódik arra, hogy részese lehessen valaminek, ami jó. Az ilyen emberek kedvéért még azt is elfogadja, amit amúgy, vezető nélkül elutasítana. Lehet, hogy fontos erő a hit, de igazán az számít, hogy ki hozza ezt el az emberekhez..

2013. november 21., csütörtök

Megható

Megható volt számomra, amikor nevezetes félreolvasásaim sorából alkotott, 'Legjobb apa' című művem után pár nappal felbukkant a kölök és elmondta, hogy olvasta azt amit írtam, és ugyan minden kategóriában nem, de a reggelikészítésben mindenképpen biztosítja számomra a titulust. Nagyon meghatódtam tőle, főleg, hogy ez teljesen magától jött, nem mondta neki senki. Az én fiam, büszke vagyok rá! :-)

Közlekedés

A transzatlanti távírókábel megnyitása után, a forgalmazással foglalkozó távírászok megfigyelték azt, hogy a továbbítani kívánt iratokban, noha különféle emberek írták, mégis mennyi hasonló szófordulat van. Mivel az emberi fejlődés alapja a lustaság, ezért rájöttek, ha ezeket a részeket lerövidítik, sokkal kevesebbet kell pötyörészniük, a másik a drót végén mégis tudni fogja miről is van szó és elő tudja állítani az eredeti szöveget. Ez lett az alapja egy csomó máig használt rövidítésnek. A hasonló fordulatokat, kifejezéseket számokkal látták el, így nem kellett leírni azt, hogy kezicsókolom, ha a rövidítések között 13-as számmal szerepelt, elég volt a 13-at elküldeni és a vevő tudhatta mit kell írni a távirati lapra. Mindez a rövidítésekről jutott az eszembe. A közlekedés témáját is lassan beszámozhatnám én is és nem kéne ennyit írni meg olvasni, elég lenne azt mondanom, hogy 256! és mindenki tudhatná azt, hogy ma miért is morgok. De addig, kénytelen leszek papírra vetni mindent, még ha az ismétlésnek is fog tűnni. Ugyanis az élet is folyamatosan ismétli saját magát és tenni ellene nem tudunk. Az Úr minden egyes áldott napján, ha munka van, akkor napjában kétszer megteszem a munkahelyem és a lakásom közt feszülő  utat, jellemzően autóval. Tömegközlekedés erre nincs, vagy korlátozottan fordul csak elő. Mondhatni, a tömegközlekedés helyett itt a tömeg közlekedik. Na de hogy?
Néha az az érzésem, hogy egyes emberek nem ugyanott és nem ugyanúgy tanultak meg autót vezetni, valami párhuzamos univerzumban szerezték meg a járművezetési ismereteiket, ha ennyire fogalmuk sincs arról, hogy egy bizonyos forgalmi helyzetben kinek és hogyan van elsőbbsége. Amikor egyetlen verzió marad csak - mivel a delikvens lassítás és oldalra nézés nélkül száguld be a körforgalomba, mintha az ott se lenne és mintha én nem haladnék felé a körforgalomban, a jogszabályok által védett oldalon - az, hogy erős fékezéssel oldjam meg az energiamegmaradás törvényének gyakorlati prezentációja nélkül a helyzetet, ráadásul fogalma sincs arról, hogy mi a problémám, sőt, neki áll feljebb. Az ember esze megáll és körülnéz..

2013. november 20., szerda

Megfelelő hangulat

Ilyen sem fordult velem elő már egy ideje! Hibáztam a vécépapír gurigák tartóba helyezésével. Eddig szentül meg voltam győződve arról, hogy a készleteinket a lépcső alatt tartjuk és nekem annyi a dolgom, hogy előveszek pár új gurigát és a megfelelő tartó, megfelelő helyére suvasztom be azokat. Eddig ez így is volt, de eztán már másképp van! Ugyanis nem mindegy, hogy mit veszek elő a lépcső alól! A rongyok kapcsán már megszokhattam, hogy a lakásban külön célokra külön rongyok léteznek és összekeverni őket főbenjáró bűn, de ezt eddig nem tételeztem volna fel a papírokról. De nem, hibáztam. Ugyanis, nem törődve azzal, hogy még csak november van, hanyag és nemtörődöm módon a karácsonyi vécépapírt tettem be, ezért a nejnek vissza kellett gyűjteni az összeset és hagyományos, fehér színű klópapírral feltölteni a tartókat. Jobban kell figyelnem. Mindent a megfelelő hangulat végett. Karácsonyra, karácsonyi mintás vécépapír dukál. Mintha a fenekemnek nem lett volna eddig mindegy..

2013. november 19., kedd

Distypia

Azt hiszem dystypiám van. Ezt magam diagnosztizáltam magamon, így mindenképpen helytálló, mint diagnózis. Ha gépelni szeretnék, össze vissza nyomkodom a gombokat, blőd hülyeségeket írok be szavak helyett, amiket tulajdonképpen rögzíteni szeretnék. Utána nézem csak meg, hogy mi is történt valójában, amikor a fél szöveg tele van piros aláhúzással. Úristen, ezt a sok hülyeséget mind én írtam? Nem tudom mi jöhet még ezek után..

2013. november 18., hétfő

Legjobb apa

Érdekes hírre bukkantam valamelyik újság olvasása közben. Keressük Magyarország legjobb apját! Rögtön megindultak a gondolataim, mint Pavlov kutyáiban a nyálelválasztás a csengőszó hatására. Mert milyen is lehet az a bizonyos legjobb apa? Mitől jó egy apa vajon, mik azok az értékek, amik a legmagasabb szintre emelhetnek egy apát, a többiekkel szemben? Vajon én rendelkezem-e ezekkel a képességekkel? Persze ezen járt az agyam, mik lehetnek a szempontok és mik a versenyfeladatok. Pelenkázni kell, vagy reggelit készíteni? Előbbiben már kijöttem a gyakorlatból, de az utóbbiban nagy vagyok. Vajon a zsűri gyerekekből áll majd, vagy nők, női szempontok alapján döntenek? Tele voltam kérdéssel, válaszok nélkül. Elhatároztam, hogy utánaolvasok ennek a kihívásnak azelőtt, hogy megütne a guta. Persze sehol nem találtam a hírt, eltűnt mint szürke szamár a körben. Az esemény, amiből én csináltam magamnak hírt, egészen másról szólt, de a félreolvasásom tette előttem leküzdhetetlen heggyé. Természetesen senki nem kíváncsi arra, ki a legjobb apa a honban. 'Keressük Magyarország legjobb appját!' Androidos alkalmazások versenye zajlik, nem holmi egyszerű  férfiszülői megmérettetés. Kár, mert végre úgy éreztem, lehet valamiben egy cseppnyi esélyem. Csak hát ugye nem vagyok telefonon futtatható alkalmazás..

2013. november 15., péntek

Profiltisztítás

Profiltisztítás. Alapvetően jó hangzása van a szónak, hiszen szeretjük a tiszta dolgokat. Valahogy ebből következik az, hogy az ember arra gondol, hogy a profil kusza volt és piszkos, így mindenképpen jobb lesz neki az, ha tiszta, sőt, ha neki jobb lesz, akkor nekünk is. Vannak szavak amiket viszont tévedésből vagy szándékosan rosszul használunk - ezt is. Adott egy szakközépiskola és gimnázium, ami az országos versenyben igen előkelő helyet ért el. Egykor majd márványtábla fogja hirdetni azt, hogy oda járt a fiam, illetve szegény öcsém is, de a kor még nem érett meg egy ilyen információ elviselésére, úgyhogy ezzel még kivárok. Oktatási rendszerünk, melynek a jelszava lett a post címe és ami úgy gondolja, hogy mindent kivétel nélkül meg kell változtatni, most a profil tisztítása címén fel kívánja számolni ezt a neves intézményt. Az indok az, hogy nem lehet egyszerre valami gimnázium is és szakközépiskola is. El kell döntenie mi akar lenni és majd a döntéstől függően olvasztják bele valamibe. Mondjuk pont a város egyik legrosszabb hírű szakiskolájába, a már szüleim korában Lomonoszov Egyetemként csúfolt intézménybe. Szerencsére pislákol némi fény az alagút végén. Az intézményt felkarolná a Baptista közösség, és az égisze alatt, mint egyházi fenntartású intézmény, maradhatna minden a régiben. Minden tiszteletem a baptistáké, de tényleg! Mindezt azért, mert az egyik vezetőjük oda járt és most hálából megmentené a helyet azzal, hogy a közoktatási szartengerbe süllyedőnek olajágat nyújt. Ha minden úgy akarja, az iskola talán így megmenekülhet. De mi van azokkal a helyekkel, ahová nem járt tenni akaró igaz ember?

2013. november 14., csütörtök

Hétköznapibb örömök

Örömök minden nap érik az embert, nem csak kiemelkedő esetben. Persze utóbbiakban az örömök is nagyobbak, mint egy gyermek születése, egy házasság vagy akár egy születésnapi buli, egy régen várt ajándék. Mindegy, csak örüljünk neki. Az örömszerzés - megállapíthatjuk - hogy jó és hasznos dolog. Ha magunknak csináljuk, akkor is. (Rossz az, aki rosszra gondol.) Engem most kis dolgok foglalkoztatnak, rájöttem, hogy nem mindig kell a nagy dolgokra várni, lehet egész kis és hétköznapinak tűnő dolognak is örülni. Bánkódtam azon, hogy elromlott a kenyérsütő gépem, de ugyanakkor rájöttem, hogy tulajdonképpen nincs is igazán szükségem rá, hisz kézzel ugyanazt az eredményt el tudom érni, mint eddig géppel. Megtapasztaltam, hogy már majdnem ki tudok szállni az autóból úgy, hogy a lábam nem kell kézzel külön kiemelnem, hanem a magam erejéből is megy anélkül, hogy megvadulnék a fájdalomtól eközben. Lehet, hogy hamarosan újra lesz használható jobb lábam? Ez olyasmi, ami mindenképp megér egy kis ünneplést, bár másnak annyira természetes lehet..

2013. november 13., szerda

Kicsit klóros

Panaszkodnak itt az emberek, hogy a kihelyezett automatás, ballonos víz ízével valami nincs rendben. Nem jó az íze, mert egy kicsit klóros. A hírt nem tudom értelmezni, ugyanis a ballonra az van ráírva, hogy ez Szentkirályi víz, amit nagy mélységből, direkt a mi kedvünkért bányásznak ki és hordanak ide, nem pedig a szomszédban a csapról töltik fel a ballont, ahogy egyesek gondolják a dolgot. Mert ugye mi értelme van vizet messziről hozni, ha itt is folyik a csapból? Bár mindenki azt hiszi, hogy meg tudja mondani azt, hogy neki melyik víz ízlik vagy sem, de az ilyen emberek még nem voltak igazán szomjasak, ha így válogatnak. Bár állítólag ez az ízkérdés is megvezethető, hisz bebizonyosodott, hogy neves sommelierek sem ismerték fel a borokat a vaktesztben - és ők valljuk be, hivatásosok és most nem borról van szó, csak vízről, ezt nem isszák, hanem prédikálják. Ehhez képest én egy igénytelen állat vagyok, mert én csapvizet iszom és abból főzök magamnak teát is. Még hogy kicsit klóros..

2013. november 12., kedd

Tapasztalat

Szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, amit mondogatok is a gyereknek - de ugye sokkal inkább más az, amikor az ember hegyibeszédet tart az utódjának az élet dolgairól - mint maga is végiggondolná az egészet, vagy noch da zu, fel is fogná mindazt, amiről kiselőadást tart. Ez a tapasztalat kérdése. Mindegy miről van szó, épp sportról vagy művészetről, a tapasztalatot nehéz megszerezni. Minél nehezebb, annál többet 'érő' az adott tevékenység. A gyerek nagy dérrel meg dúrral belevágna valamibe, amiről előre látszik, hogy nem fog menni, aztán meg csalódik, mert nem is megy. Arra gondol, hogy a célig vezető út megspórolható egy tudás tabletta bevételével, de fájó a kiábrándulás, mert nincs ilyen tabletta, így bevenni is lehetetlen. Persze csalódás is lesz a vége és elkedvtelenedés. Persze nekem is csalódás valamennyire rájönni arra, hogy ha valaki kapálni tanul, attól még gereblyézni nem fog tudni..

2013. november 11., hétfő

Újabb adalék

Újabb adalék ahhoz, hogy miért is nem működik idehaza az, ami a világon bárhol igen. Van ez a közlekedési információs jel, amit ha a rádióállomás sugároz, akkor az autórádiók átkapcsolnak az információt sugárzó adókra, hogy az autós a friss közlekedési híreket hallgathassa. Ez remek dolog, mert nem szükséges egy alkalmasint dögunalmas adót pusztán azért figyelni, hogy ott majd mondanak némi információt arról, melyik úton kerülünk olyan dugóba, hogy attól kódulunk. Szóval a rendszer jó és hasznos - lenne, mondjuk Zambéziben, vagy Kuala Lumpurban. Idehaza nem, mert sosem sikerül úgy elküldeni a kezdőjelet, hogy az ember a lényegi információt hallhassa. Nálunk úgy néz ki a dolog, hogy 'számú autóút 34-es kilométerénél torlódásra számítsanak. pitty.' Na, baromi sokra lehet ezzel menni, mert az ember sakkozhat és reménykedhet, mert épp csak azt nem tudhatja meg, hogy hol történt az esemény, minden más infót megkap a balesetről. Olyan is előfordul, hogy a jelet elfelejtik kikapcsolni és az ember kénytelen kelletlen hallgathatja a hírek utáni baromi unalmas műsorokat, mert a jelet elfelejtik levenni. Ilyenkor fogalmazódik meg az emberek zömében az, hogy ez az egész egy láda savanyú vízilótrágya, pedig ha megfelelően használnák, akár jó is lehetne. Ha a közlekedési hírek előtt és után lenne egy szignál, ami be és kikapcsolná a jel továbbítását, megoldódhatna a probléma. De az valószínűleg túl egyszerű lenne..

2013. november 8., péntek

Rólam szól?

Az utóbbi időben, de a működésem folyamán elég gyakran előkerült a postjaim kapcsán - bizonyos ismerőseim arról érdeklődnek nálam, hogy az írást ugye róluk mintáztam-e?  Ezt teszik érdeklődve vagy bosszúsan, attól függően, hogy egy negatív vagy egy pozitív felhangú dolgot mutatok be a rövid kis esszében. Eddig mindig próbáltam személyre szólóan válaszolni, de talán itt az ideje annak, hogy készítsek egy leírást erről és ezután elég lesz csak az erre mutató linket odaadni az embereknek vagy akár a főoldalra is kitehetem, hisz ez alkalmasint sokkal fontosabb kérdés lehet, mint az időjárás, a valutaárfolyamok vagy a moziműsor. Szóval a blogom öncélú, ami számomra azt jelenti, hogy magam szórakoztatására írom, nem pedig azért mert meg akarnék felelni valakinek vagy valaminek. Örülök, ha ez embereknek tetszik, a jószándékú kritikát szeretem, de a bunkóságtól ideges leszek. Az írásaim nem egyes személyekről szólnak - bármilyen nehéz is alkalmasint ezt elhinni, hanem jelenségekről, ezért is nincsenek benne megnevezve konkrét személyek, hanem csak utalások. Általában nem az emberekkel van bajom, hanem a viselkedésükkel, ami rendszerint egy általános mintát követ. Mégis mit tudok tanácsolni azoknak, akik ezután is kétkedők maradtak? Ha úgy érzik, hogy a leírt dolog hízeleg nekik, akkor természetesen a cikket róluk írtam és örülök, hogy tetszik nekik. Ha viszont ellenérzésekre lelnek, akkor a cikk nem róluk szól, a hasonlóság nem szándékos és a véletlen műve. Ebben az esetben másnak gondolom őket mint azt, akiről a jelenség leírását mintáztam. A hajuk és szemük színe is más, és nem is oda jártak iskolába, na! Persze titkon remélem azt, ha valaki olvassa, elgondolkozik ezen és ha kell és érez magában erőt, akkor a hibáin változtat, a jó tulajdonságait erősíti. Ha én, vagy az írásom egy kicsit is hozzájárul ehhez, akkor már megérte. A többi meg nem számít..

2013. november 7., csütörtök

Ünnepnap

A világ folyamatosan változik. Régebben ez a nap biztos pont volt az emberek életében, hisz ünnep volt, ráadásul piros betűs és munkaszüneti nap. Most egy egyszerű csütörtök és a gyerekemnek már semmit nem mond, nekem viszont azonnal beugrik róla a fehér ing, a piros nyakkendő és a tornatermi ünnepségek, amikor tippelhettünk hányan ájulnak el az ünnepség közben. Ha nagy szerencsénk volt, akkor mi is elájulhattunk, felmentést kapva a továbbiak alól. Gyerekként persze sosem értettem, hogy a nagy októberi forradalom ünnepsége miért novemberben van. Azóta felnőttem és már én is meg tudom magyarázni, de továbbra sem értem. Sic transit gloria mundi..

Kire hasonlít a gyerek?

Az örök kérdés, amit talán neander-völgyi ősünk is feltehetett: Kire hasonlít ez a gyerek? Jó, az ő szájából még lehet, hogy mindez úgy hangzott, 'Aghrrr ar har harak?' vagy hasonló módon, de az értelme biztos ez volt. Ugyan a rómaiak már megmondták azt, hogy csak az anya személye biztos, de sok esetben az apán sem kell nagyon gondolkozni. Ugyanakkor, amikor utódunk személyisége kialakul, sokszor mégis eszünkbe jut a kérdés. Ilyenkor előkerül a családfa, ismert rokonok ismert hibáikkal és jön a tippelgetés - kire hasonlít ez a gyerek? Úgy gondolom, ha igazán tervezhetnénk a kölköt mint egy kirakós játékot vagy legót, a család jó tulajdonságaiból igazi szuperment lehetne összeszerelni, de ez egyelőre csak az álmok világa. A jelek szerint a tehetség mindig átugrik egy generációt, illetve a gyerekek elsősorban a hibáinkat öröklik a tehetségeink helyett (Ezeket az okosságokat biztos hallottam, mert bár képes vagyok a sommás megállapításokra ez azért már hozzám képest is túlságosan sommás.) így marad az örök kétség a megoldások helyett. Nem mintha megnyugtató választ adhatnánk rá, vagy a tények ismerete jelentősen befolyásolhatna bármit is. de azért jó lenne tudni. Mégis kire hasonlít ez a gyerek?

2013. november 6., szerda

Nem tud

Furcsa emberek vannak. Persze az egész nézőpont kérdése, egy furcsa világban az általam normálisnak tartott viselkedés lehet a meglepő a többiek szemében, szóval a furcsaságot az én világomban élve állapítottam meg. Bárki gondolhat és vélhet bármit, itt arról van szó, amit látok, érzek és gondolok. Talán nem mondok újat arról, hogy élnek köztünk olyan emberek, akik egész egyszerűen nem tudnak hibázni. Ez nem azt jelenti, hogy ne tudnának elkövetni hibákat, csupán arról, hogy képtelenek azt beismerni. A rosszat, a bajt ők csak elszenvedik, de okozni más okozza őket, ők csak a körülmények ártatlan áldozatai, a mostoha és embertelen világ mesterkedik ellenük nap mint nap, ők éppen csak belecsöppentek ebbe - tulajdonképpen ártatlanok - legyen az bármi. Lehet ez államérdek is, de akár egy egyszerű kerti perpatvar. Arra, hogy talán egyszer ők is tehettek valamit, amivel kihívták maguk ellen a sorsot - lehet figyelmeztetni őket, de teljesen felesleges, mert úgysem érünk el vele semmit. Ilyenek és megváltozni sem fognak. Számomra viszont nem emberek. Nem a roswelli értelemben véve, hanem a magam megfogalmazása szerint. Az ember ugyan hibázik és bár nem élvezi ezt, de kész beismerni és változtatni rajta.

2013. november 5., kedd

Pont

Pont az a pont és pont úgy. Bizonyos dolgok annyira maguktól értetődnek, hogy fel sem tűnnek, amíg nincs velük valami zavar. Ilyen a láb, jelen esetben a saját lábam. Az eddigi fekete pont a rendszerben, amit helyváltoztatásra használok, a bokámat illette, de az utóbbi időben, hogy van újabb fekete bárányom, a bokám teljesen a háttérbe szorult. Most a térd van a soron. Ugyan javul, de korántsem olyan intenzíven, amennyire én szeretném. A volt edzőm szerint minden fejben dől el, ehhez képest próbáltam is hatni rá, de szerinte a dolgok térdmagasságban vannak megírva, hiába is agyalok rajta felsőbb szinten. Ráadásul eddig fel sem tűnt, hogy úgy alszom, hogy a térdem egy bizonyos pontja ér hozzá az ágyhoz, illetve a másik lábamhoz. Persze miért ne pont az a pont fájna most, ezért kényelmetlen de újszerű módokon próbálok aludni, de valahogy nem az igazi. Abba már bele sem merek gondolni, hogy ha fájás irányát mint tendenciát nézem, akkor mi is lesz a következő?

2013. november 4., hétfő

Munka

Egy vicc jut az eszembe valamiért. Ha szereted a szexet és az utazást, akkor gyere, dugjunk a villamoson! Az ember persze ne válogasson, örüljön annak amit kap. Egy munkát el lehet végezni sírva és átkozódva, de jó kedvvel és szinte már élvezettel is. Ha a viccre gondolok, legalább a kedvem jó lesz. Hol az a villamos?

2013. november 2., szombat

Aranykehely Étterem, Heves

Egy étterem a Szerelem Alfréd úton - ilyen helyen lehet-e valami rossz, ha ennyire kapcsolódik egy bevallottan jó dologhoz? Hisz azt hiszem igazán kevesen vitatnák azt, hogy a szerelem rossz lenne. Nos, nem tudom, hogy Hevesen van-e más vendéglő, ahol meg lehet enni egy ebédet - lévén Heves egy város - vélhetően létezik, bár nem tudok róla. Mentségemre legyen mondva, sosem voltam hevesi. A nekem fontosabb helyekre eltalálok, ahogy ide is. Az intézmény egy pincéből lett kialakítva, ez érződik is rajta. A klímája télen nyáron hűvös és otthonosnak sem mondanám, bár látszik, hogy megpróbálták azzá tenni, ahogy az is, hogy ez nem igazán sikerült. Az étel nem volt rossz - ezt az elején leszögezném, igaz jó sem. Mármint olyan kiemelkedően, hogy egy neves étteremkalauz kitérőt ajánlana a kedvéért. Gyümölcslevest ettünk, ami érezhetően mirelit erdei gyümölcsből és zacskós gyümölcslevesporból volt. Tudom, mert ráharaptam egy fel nem oldódott csomóra, az eper meg fagyott volt. Számomra, ha vendéglőbe megyek, vannak bizonyos standardok és valahogy háklis vagyok arra, ha étteremben zacskós levest szolgálnak fel. Utóbbi jó egy kempingben, egy rohanós nap odahaza, de nem egy olyan helyen, ahova úgy megy az ember - ünnepnap. A második fogás 'Tüzes leány csókja' volt - egy csirkemellből készült fogás - ár érték arányban elég rosszul sikerült, mert a méretéhez képest az ára elég magas volt, ráadásul az ilyenkor szokásos köretet is meg kellett hozzá venni külön, ami a leves mintájára szinte már fel sem tűnt, hogy szintén a mirelit pultról került a vendégek tányérjára, mint hasábburgonya. Megértem, hogy a hal vagy a rák mirelit, hisz azok ritkán úszkálnak arrafelé, de a krumplit nem kéne vendéglőben fagyasztottból kiadni, hisz a fagyottat is olajban kell kisütni, szinte csak az előkészítés a különbség és valamire magát értékelő vendéglőtől nem várna ilyesmit az ember. Sokat fizettünk kevésért (adagban és minőségben egyaránt) - ez jellemezheti a helyet. Akinek van jobb ötlete - szóljon és oda fogok menni inkább..