Óra át!

Nem gondoltam volna, hogy mennyire megvisel az óraátállítás, holott tulajdonképp nem történt semmi azon túl, hogy egy órával korábban csörgött a vekker. A tegnapi nap nyilván más volt, hisz akkor alvás közben vesztettünk el egy órát, de ma korábban feküdtünk le és korábban is keltünk, de az álomban töltött idő nagyjából ugyanannyi volt mint egy héttel ezelőtt. Nem tudom megítélni a dolog nemzetgazdasági hasznát, ahogy azt sem, hogy mi lenne akkor, ha rendeletileg eltörölnék ezt az órás manővert. Azzal együtt, hogy nyilván a környékbeli országok vaskalapos politikusai nem állnának be a nagyszerű, fényes reformjaink közé, így kis szigetként kellene magunkra tekinteni - mindenesetre mókás dolog lenne a határátlépés, nem beszélve a maguktól átálló telefonokról és egyéb elektronikai eszközről, számítógépekről. Szóval, amíg a világ nagy része úgy gondolja, hogy ez globálisan jó nekünk, azt hiszem semmi értelmeset nem tehetünk azon kívül, hogy próbálunk gyorsan alkalmazkodni.

Hibabejelentő

A hibabejelentő rendszerünkben az alapértelmezett határidő az öt nap. Be lehet állítani kevesebbet is, de azt nem szeretem. Szoktam is mondani az ügyfeleknek, hogy beállíthat ő egy napot is, de a munkát nem aszerint végzem el úgysem, ahogy ő gondolja fontosnak azt a melót, amit épp az előbb passzolt le nekem, hanem úgy osztom be, hogy mindenkinek jó legyen. Az ilyenfajta gesztust meg agressziónak értékelem és nem szeretem az erőszakos embereket. Ez például abban is megnyilvánulhat, hogy a jegyet átsorolom határidősre, egy hónapon túli teljesítésre. Persze ez nem jelent semmit, mert jó túl lenni egy melón, de amikor valaki direkt átírja valami alapértelmezett beállítását a munkaidő vége előtt negyed órával másnapi határidőre az egyéb dolgokra is képes lehet. Ha harc, akkor legyen harc..

Óra átállítás

Megint lassan aktuálissá válik az órák egy órával előre tekerése. Ilyenkor mindig fellángol a vita, hogy érdemes-e, vagy hagyni kéne a fenébe az egészet. Pro és kontra hangzanak el érvek a dolog mellett, az elcsúszott bioritmust hozzák fel az ellenzők, a védelmezők az energiafogyasztás csökkenésével riposztoznak. Egy órát elvesz az életünkből mindenképp, bár aki megéli, az visszakapja ezt az elvett egy órát majd ősszel, amikor is hirtelen sötét lesz majd akkor, amikor megkapjuk az eddig elzárt perceket. Belegondoltam, hogy szegény öcsém is egy órával kevesebbet élt, hisz a visszaállítás előtt halt meg, bár rajta az sem segített volna, ha az agóniája egy órával tovább tart. A fene ott ette meg az egészet, ahol van..

Gyerekesen

Megdöbbentő, hogy egy 16 éves gyerek is mennyire gyerekesen tud gondolkodni, pedig lassan eléri a választói jogot jelentő korhatárt. Persze, ha az ember belegondol, könnyelműen mondhatja azt, hogy bezzeg az én időmben mennyire más volt minden és én arra emlékszem, hogy hasonló helyzetben persze én voltam a megfontoltság és átgondoltság mintaképe. Pedig a fenét. Olvastam valahol, hogy meg kell kérdezni a gyerekeket, hogy mit tartanak rólunk, mert így tanulhat önismeretet az ember. Ebben a dologban én kétkedő voltam, de azért tettem egy próbát. Megkérdeztem az utódot, hogy mégis mit gondol rólam. Az első válasza lényegre törő volt - semmi rosszat. Amikor bővebben szerettem volna, előbb azt közölte, hogy semmit nem tud most mondani, de úgy gondolja, hogy egy ember vagyok és amikor büntibe került, akkor cifrákat gondolt rólam is, de azóta megnyugodott. Azonban, ha megmondanám a hozzáférési jelszavát  a gépéhez, sokkal jobb embernek tartana eztán. Hát ez az. Azt vallom, hogy addig gyerek a gyerek, amíg rövid távra gondolkodik és hasonló szinten tervez, illetve az érdekei is hasonló pályán mozognak. Nem tud egy távolabbi előnyért egy közelebb lévő hátrányt elviselni, illetve egy rövidtávú előnyért képes bevállalni egy távolabbi rosszat. A lényeg az egészből az, hogy 16 évesen az embergyerek még nagyon gyerekes. A rossz hír az, hogy minden vélekedéssel és magunkról utólag alkotott kedvező képpel szemben, mi is pont ugyanilyenek lehettünk.

Nem véletlen

Nyilván vannak az életben nagy véletlenek, de az, hogy a Facebook oldalajánlóban a 'Mikor nevettél az életedben egy jót' és a 'Gyurcsány Ferencet miniszterelnöknek' oldalak rendre egymás alatt vagy felett jelennek meg, nem lehet véletlen..

Has

A gyerek állandóan piszkál a hasam miatt. Épp tegnap voltam egy tárgyaláson, ahol nagyjából hasonló korú férfiak között végzett gyors körbetekintésem számomra megnyugtató eredménnyel zárult, miszerint semmi szégyenkeznivalóm nincs a témában. Vagy ha úgy vesszük, globálisan, mindenkinek lenne min szégyenkeznie. Mondanám, ha önigazolást kellene keresnem, hogy a potroh életkorbeli sajátosság a hasonlóan ülőmunkát végző, negyven és a halál között álló férfilakosság körében. Szóval a gyerek felemlegeti a sportból szerzett six pack-ját, erre szoktam mondani, hogy térjünk a kérdésre vissza 30 év múlva, ne a mostani belét fitogtassa itt, hisz én, az ő korában sem rendelkeztem ekkora tisztességgel, mint most, sőt kifejezetten girnyó voltam. Azt is mondja, hogy jó formába kellene lendülnöm, bár ha úgy vesszük, a gömb is egy jó forma illetve jelen esetben a kocka has is megáll, csak nem sok kicsi, hanem egy nagy. Miután sikerült megtudnom azt, hogy egy ilyen hasat megszerezni sokkal könnyebb mint elveszíteni, látványos sikereket csak sporteszközök hirdetéseiben érnek el, gyakorlatban tulajdonképpen megvalósíthatatlan, azt hiszem így fog maradni. Különben is, nagyon kilógnék a sorból..

Vérszag

Mindenki követhet el hibát. Ezen az sem változtat, ha az illető ezt később belátja. Ahogy hiba lenne egy sünfoci mérkőzés után átgázolni egy piranják által látogatott folyón, már belátom, hogy taktikai hibát követtem el akkor, amikor élve a látszólagos előnyökkel, egy kitelepült bankfiókban próbáltam számlanyitás mindenféle feltételeiről érdeklődni. Akkor még nem tűnt fel az, hogy épp vérző lábakkal sétálok a ragadozó halakkal dúsan teleszórt patakban, de mára világossá vált, hogy ott csapatokban jönnének rám a halak, idekint a bankárok azok, akik üldözőbe vettek a visszautasíthatatlan ajánlatok ígéretével. Kemény menet lesz, legközelebb jobban meg kell gondolnom az egészet!  Hiába, a jó pap holtig tanul..

Zseniális

Zseniális a világ marketingszakembereinek a folyamatos harca azért, hogy a kis dolgokat minél nagyobbaknak tüntessék fel azért, hogy indokolhassák azt, hogy a kínált dolgok miért kerülnek többe, mint azok, amik nagyjából ugyanannyi anyagot tartalmaznak, de az alakjukat nem seperte el az újítás szele. Az előbb vettem egy epres joghurtot, ami finom és ehhez mérten drága is volt. Nyilván az árképzést megzavarhatta a látvány is, aminek - valljuk be - magam is bedőltem. A hagyományos joghurtos pohárral szemben ez a pohár lényegesen alacsonyabb, de terjedelmesebb volt, így keltve a hatását annak, hogy a belbecs is hasonlóképp több. Pedig ez nyilván csak illúzió, hisz a várt elteltség ugyanúgy elmaradt, mint a hagyományos termék fogyasztása esetén. Noha még maradi vagyok, azaz jobb szeretem, ha valaminek az árát növelik ahelyett, hogy ugyanazért az árért a mennyiséget fölöznék le, de fejet kell hajtanom az emberi lelemény előtt. Nem is tudom, hogy mi lehetne a világunkból, ha a képességeinket nem egymás átverésére, hanem a világ jobbítására használhatnánk.

Bámulatos!

Csak csodálni tudom azokat, akik hajlott koruk ellenére is készek az újra és tudnak váltani. Az idő diktálja azt a szükségszerűséget, hogy ha veszünk valamit az üzletben, tudjuk azt, hogy mi az adott dolog eredete. Tudhassuk, hogy és hol élt a tyúk, ami a dobozban lévő tojást tojta, hol legelt a tehén, mielőtt a tányérra került, hol bégetett a bari és merre röfögött az ártány. Ami régen elképzelhetetlen volt, mára a hétköznapi élet részévé vált. A kézművesiparban is egyre több helyen találkozni az 'Add a neved a munkádhoz!' mozgalommal, azzal, hogy az iparosok felvállalják magukat, hogy a termékeiket immáron név szerint is kereshessük. Ennek szellemében sikerült a vett süteményből kihúznom egy méretes ősz hajszálat. Legalább a fele kilógott - tehát egyértelmű, hogy a biológiai azonosítás volt a cél, hisz egy percig sem gondolhattam, hogy el akarták rejteni. A készítője, bár idős ember - hisz teljesen ősz - de bátran felvállalta azt, hogy finom, ehető süteményt készített és egyértelműen azonosítható jelet is hagyott magáról. Sajnos nem volt DNS laborom, hogy azonosíthassam, így a célja csak részben teljesülhetett. De a fél siker is siker..

Álomban

Azt mondta tegnap egy kolléganőm, hogy velem álmodott. A munkahely a második család vagy az is lehet, hogy inkább az első, hisz éber létünknek nagy részét inkább itt töltjük, mint odahaza. Persze sok időt töltünk alvással is, de tételezzük fel azt, hogy ez a tevékenység legalább annyira szükséges, mint a munka. Aki még eddig megpróbált alvás nélkül ellenni, az mind csúf véget ért, munka nélkül meg egész sokáig lehet húzni, ott van rá példának a teljes politikai elitünk. Szóval, aludni kell és jó is. Ott lehet ugyanis álmodni. Például velem. Szerintem egy ilyen álom inkább thriller mint vígjáték, de állítólag kedves voltam. Ebből is lehet tudni, hogy biztosan álom volt. Tessék, kikkel is dolgozom én együtt..

Talajuntság

Most kaptam egy hírlevelet ami a Talajuntság következményeiről ír a gyümölcsösökben és szőlőkben. Szóval vannak a növények, amik ezek szerint unják a helyet, ahol állnak. Belegondolva elég szörnyű lehet, hisz hiába szeretne szegény fa arrébb masírozni, nem fog tudni. Olyan, mint a két csiga az autópálya egyik oldalán. (Mikor kérdezte az egyik, hogy: - Átmegyünk? - Ááá, oda születni kell.) Foglalkozik valaki a fák lelkével? Hisz a talajuntság azt is jelentheti, hogy egykor szerette a jó zsíros televényt, csak időközben elment tőle a kedve. Elképzelem a depressziós körtefát, aki sötét gondolatokat forgat a fejében az unalom miatt. - Belevarasodok, ha még egy hétig itt kell gyökereznem! - Ráadásul ő csak egy fa. Mit szóljak mindehhez én?

Gomba

Nem dicsekvésből mondom, de próbálok szót érteni a kölökkel. Vannak akik az állam kezébe adják a gyereknevelés terhét, van akik az iskolára bízzák és vannak olyanok is, akik a Jóistenre, hogy valaki oldja meg helyettük a kényelmetlen, nyűgös dolgokat. Én annak idején úgy határoztam, hogy a derűs fényképek mutogatása és a gyerekkel való dicsekedés mellé felveszem a repertoárba a nevelés felelősségét is. Most épp a motivációnál tartok. Nem igazán látom azt, hogy bármi is motiválná a gyereket. Csak úgy elvan, mint a befőtt. Mondtam is neki, hogy olyan, mint egy nagy gomba. Mint egy jól fejlett csiperke vagy pöfeteg, melyik tetszik épp jobban. Ott van a helyén, kivonja a tápanyagot a környezetéből és csak van. Nem fejlődik és zöldül, mint egy rendes növény, nem szaladgál, mint egy kisnyúl, hanem csak van. A saját kis világában, a saját gombalétében ülve, csinálja a semmit, serényen. Mondtam is, hogy legalább fotoszintetizálhatna, ha már mást nem. Jól jön odahaza az a kis cukor és egy kevés oxigén is. Ha már mi nem tudjuk kivonni harmincezer liter vízbül..

Telefontartó project

Most, hogy lett új telefonom és felmerült bennem az igény arra, hogy ne csak hagyományos telefonként használhassam, hanem egy bluetooth-os billentyűzettel kvázi jegyzetfüzetként is funkcionáljon, gondoltam arra, hogy jó lenne valami tartó, ami elé letéve a billentyűzetet, tartaná a telefont, hogy látni is lehessen és fogni se kelljen hozzá. Előbb a neten nézegettem, mert időnként egyszerűbb, ha az ember helyett más dolgozik, de nem voltam elégedett az eredménnyel. Gondolat gondolatot követett és végül úgy döntöttem, hogy magam valósítom meg az eszközt. A mű kész lett, igaz világkiállításra nem indulnék vele, de praktikus és jól használható, nem csak gépelésre, hanem telefonálásra, ráadásul ha valami baja lesz, fillérekből javítható vagy újra elkészíthető, ráadásul ez a munka még szórakoztató is. (Főleg, ha látom azt, amit csinálok.) 

Mint az az első képen látszik, egy vékony cd tokból képzeltem el a művet. Ezt ugyanis túl lehet nyitni, 'A' alakba kifordítva a fedelét a tokrésztől. Ezt ugyan a sarkoknál akadályozza egy kis műanyagdarab, de egy ráspollyal ez könnyen orvosolható. Ezt jelzi a képen a piros karika. A lukak, amikbe a telefon tartószerkezete kerülni fog, azért került ilyen magasra, hogy beférjen alá a telefon töltő csatlakozója, ugyanis gondolni kell arra, hogy töltés közben is tarthassa a tartó a készüléket. A telefont a kék kontúr jelzi, ha fel fog feküdni a csapokra.

Itt már láthatóak a majdani telefont tartó csapok, amiket két kis csavar, alátét és anya valósít meg. Vissza van helyezve a cd eredeti fedlapja is. 

A fedlapot a csavarok helyén ki kell fúrni, hogy összecsukva a csavarok átjöhessenek a fedlapon, mert különben a tokot nem lehetne teljesen összecsukni. A csavarok lehetnének rövidebbek is, de ilyenek voltak és nem akartam vesződni se a beszerzéssel, de a kisebbre vágással. A fedlapra tervezek még ragasztani egy műanyag dobozt, ami a tok összecsukott állapotában végi a pöcköket, de egyelőre nem találtam meg az erre ideális fedelet és ha direkt nem akarom letörni a csavarokat, akkor egyelőre tartani látszanak így is. 

A csavarokra tettem zsugorcsövet, ami kettős szereppel bír. Részben védi a rátett telefont a csavar menetétől, részben pedig szinte levehetetlenül rögzíti az anyát is. A zsugorcső egy pákával könnyen rámelegíthető úgy, hogy a tok ne olvadjon meg a hőhatás miatt. 

Maga a kinyitott állapotban rögzített tok, a telefon nélkül. Az összecsuklástól egy darab madzag védi, ami részben a fedélhez van rögzítve, készben a másik oldalon egy gombként funkcionáló műanyagdarab van, amit egy bemarásba lehet betenni. Amikor összecsukom, az egész 'zárszerkezetet' be lehet csukni a cd-n belülre, így nem kell félni attól, hogy leszakad, vagy elhagyom. Közben kiderült az is, hogy a telefont nem csak állítva, hanem fektetve is kellő stabilitás mellett tartani tudja, ha a pöckök kellő távolságban vannak egymástól.

A szél

A szélről tudjuk tudományosan, hogy eltérő légnyomású helyek közti, talajjal párhuzamos légnyomás kiegyenlítődés. A szél akkor is baj ha fúj vagy akkor is ha nem. Ha ez ember ül a hegy tetején és arra vár, hogy fújjon és nem teszi, akkor az is baj, de az is, amit tegnap csinált, hogy lepucolta a teraszt, vagy megmetszette a környező fákat. Ha fúj, energiát termel, vagy szépen megtart ernyőstül a hely mellett, vagy viszi a kerti széket asztalostul - ha éppen úgy tartja kedve. A szél a barátunk, hisz ő hozza a friss levegőt ahelyett, amit mi összepiszkoltunk, aztán szívni kényszerülünk. A kapcsolatunk olyan hangya elefánt kapcsolat, de jó gondolni arra, miközben közösen megyünk át a hídon, hogy milyen jól dübörgünk mi így együtt..

Furcsa világ

A legtöbb ember alapvető elvárásai között szerepel az, hogy hacsak nem főútvonalon lakik, hanem egy félreeső mellékutcában ahol az aszfaltburkolatot azért terítették le az útra, hogy a kocsik ne merüljenek el a sárban, noch da zu a kukásautó végit tudjon menni anélkül, hogy igénybe kelljen venni a honvédséget a mentéshez - szóval az emberek elvárják, hogy csend legyen és béke és az esetlegesen az úton játszó vagy görkorizó gyerekünket agyatlan, de jogosítvánnyal és gépkocsival rendelkező barmok ne gázolják halálra. Szerintem ez így a 21. század elején elfogadható és tolerálható elvárás. Ennek fényében nem teljesen értem, hogy miért jó valakinek egy olyan utcán , ahol én a 40-et is túlzásnak tartottam, legalább a duplájával végigdöngetni, egy kockázatos előzést is beleszámítva, miközben gondolom, odahaza ő is szereti békében tudni a családját, gyerekeit, kisállatait. Emberek minden lelkiismeretüket félretéve száguldoznak egy településen 80-nal, pedig ha elütnek valakit, az ennél a sebességnél szinte biztos, hogy meghal, a felével esetleg van némi esélye. Persze ezek az emberek gondolkodnak a házuk előtt fekvőrendőrben, vagy az ő nyugalmukat zavarja az, ha valaki vasárnap füvet nyír. Furcsa világban élünk.

Az én világom

Kicsit skizofrén megközelítés az én világomról beszélni akkor, amikor a jelenlegi is tulajdonképpen az enyém, hisz benne élek és nyomokat is hagyok , habár igen csekélyeket és elhanyagolhatóakat. De szívesen eljátszom és eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha.. Ide persze beleférnek a legvadabb feltételezések is, mondjuk például, ha egyedül szereznék kétharmadot a parlamentben. A diktatúra, noha vonzó lehetőség az egyszemélyes hatalomgyakorlásra valahogy nem vonz annyira. Bár ilyesmit mindenki mond addig, amíg nem diktátor, de ha megérzi az ízét, meg szokott változni a véleménye. Remélem, hogy bennem lenne annyi tartás, hogy ne így tegyek. De jó lenne valahogy olyan szabályokat és törvényeket hozni, amiben a politikus lenne a népért és nem pedig fordítva. Ahol a népképviselet ne a választások előtti egy hónapra vagy maximum fél évre korlátozódna, aztán pedig mindenki sütögetné a maga pecsenyéjét. Az én világomban politikus nem lehetne senki ötvenéves kora előtt. Ahhoz, hogy a választáson indulhasson, igazolnia kellene legalább 15 év munkaviszonyt, amit nem politikához kapcsolódó munkakörben töltött. Az indulónak rendelkeznie kellene stabil és biztos megélhetéssel, igazolnia kellene, hogy nem szorul rá a tiszteletdíjára és csak a munkájával összefüggő, számlával igazolt költségeit számolhatná el. A megválasztásának pillanatában le kellene mondania a saját vagyonáról, a regnálása idején nem szerezhetne tulajdont, lemondása vagy leváltása esetén a rá bízott javakkal maradéktalanul el kellene számolnia. Amíg a hivatalában maradna, megszűnne a magánélete - elképzelhetetlen lenne, hogy egy politikus magánemberként nyilatkozhasson valamiről vagy azzal védekezhessen, hogy ezt ő nem úgy gondolta. Lehet, hogy nem lenne ennyire vonzó az én világomban politikusnak lenni?

Rossz embernek lenni..

Ülünk a váci Duna-parton és azt csináljuk amit eleink tehettek hasonló helyzetben. Élveztük a tavaszi nap első sugarait és a gyerekről beszélgettünk. Gondolom a váci polgárok 200 évvel ezelőtt is hasonló tevékenységet végezhettek. Ültek a parton, élvezték az első tavaszi napsütést és arról folyt a szó, hogy a kis Hanzi mihaszna. Semmi sem változott, talán a korzó lett egy kicsit más és akkor nem parkolhattak mindenütt autók. Egy kisgyerek jött biciklivel és végiglejmolta a napfürdőzőket. Akkurátusan csinálta, látszott, hogy van benne gyakorlata. Elmondása szerint éhes volt és fagyizni szeretett volna. Gyerek - fagyi, tipikus vasárnapi párosítás. Egy néni megkérdezte, hogy miért nem a szüleitől kért fagyira pénzt, mire a gyerek közölte azt, hogy nincs pénzük és nem adnak. Persze ő meg fagyizni akar. Eszembe jutott a saját gyerekkorom - nyilvánvalóan sok minden más volt akkor, de azért az biztos volt, hogy ha volt pénzem, fagyizhattam, ha nem volt, akkor nem. Ha szerettem volna, akkor visszavittem a betétdíjas üvegeket (máig magammal viszem az üveget, ha megtalálom valahol eldobva) de eszembe nem jutott volna az, hogy más emberektől kérjek. Eszembe jutott az is, hogy itt viszonylag jellemző ez a fajta tevékenység. Amikor legutóbb biciklivel jártunk erre és megálltunk pihenni, szintén jött egy gyerek (talán pont ő?) és kért ennivalót. Odaadtuk neki a szendvicseink felét, amit a szüleinek vitt el, akik a közelben sétáltak. A szülő gondosan megvizsgálta a szendvics beltartalmát és a neki nem tetsző részeket kidobálta az ételből a járdára - pedig biztosan tudom azt, hogy nem eszünk sz.rt és tulajdonképpen meg is ehettük volna azokat a szendvicseket, hisz azért hoztuk magunkkal. A csomagolóanyagot nemes egyszerűséggel, amikor az étel elfogyott, bedobta egy kerítésen át, egy ház kertjébe. Ez annyira megütközést keltett bennem, hogy máig emlékszem rá és nem tudok napirendre térni felette. Végül nem adtam pénzt a gyereknek fagyira, belegondolva, hogy vajon ez milyen hatással lesz a jellemfejlődésére? Vajon ösztönözni fogja arra, hogy próbáljon meg a maga erejéből boldogulni vagy inkább azt vonja majd le belőle, hogy attól kell elvenni/elkérni akinek van? Nem tudom, hogy kellett-e volna adnom és ezzel, hogy nem adtam, rossz ember lettem-e?

Fénysebesség

Este kimentem fáért. Ez nem egy nagy hír, minden olyan nap megtörténik, ha hideg van, be tudok fűteni, azaz van rá időm és fa is van. Ma is pont így történt, ahogy az év számtalan hasonló napjainak egyikén. Az égbolt gyönyörű és csillagos volt, fejem felett pont az Orion csillagkép világított. Bár szeretem és tisztelem az Oriont, hisz egyike azon keveseknek amit fel vagyok képes ismerni, igazából azt kívánom már, hogy tűnjön el a láthatár alá. Ugyanis, csak a téli égbolton látszik és pont elegem volt már eddig is a télből. Szóval, napi rutin a fahordásos égbámulás. Ha én lennék Stirlitz, gondolhatnám, hogy csillagok, mire a csillagok gondolhatnák, hogy Stirlitz. Így viszont nem is tudom, hogy mit gondolnak, ha gondolnak egyáltalán. Az ember bandukol a fáskosárral és rendre emelkedett gondolatok töltik be elméje űrjét, de most eszembe jutott ez a Stirlitz dolog és hogy a híres kémről visszaverődő holdsugarak mennyi ideig utazhatnak, míg elérnek addig a bizonyos csillagig. A foton, ami épp akkor vágódott le zsíros orrának bőréről, hogy fénysebességgel távozzon a mélyűr irányába, mikor elkezdtem az írást, folyamatosan elképzelhetetlen sebességgel száguld, mire befejezem a betűvetést, még mindig, sőt talán mire nyugdíjba megyek még akkor is őrült sebességgel halad. Közben fel sem írják gyorshajtásért, pedig biztos elsuhan pár lakott terület mellett. Sok dolog van a világban ami csodálatos és elgondolkodtató. Ilyen az Orion, a fahordás, a fotonok és ilyen Stirlitz is.

Autószerelős 2. rész

Próbálom folytatni az elkezdett gondolatsort, amiről hirtelen le is kanyarodtam és elmentem környezetvédő irányba. Aki nem lát a fejembe, az nyilván nem értette, hogy hogy jön a képbe az autószerelő, amikor a fogyasztói társadalom árnyoldaláról elmélkedtem. Az autószerelő amúgy maga lenne az antipélda, hisz megjavít valamit, amit ki is lehetne dobni, hogy újat vegyünk helyette. De nem. Maga a mester mondta ezt nekem, amikor próbáltuk már a sokadik embert megtalálni, aki meg is tudja javítani a kocsit, nem csak ezt állítja magáról. Nos, ezt végül ez a mester sem tudta, de cserébe közölte velünk, hogy az autónk túl alacsony értékű ahhoz, hogy komolyan foglalkozzon vele. Dobjuk ki és vegyünk helyette egy másikat. Nem igazából értem, hogy valamit, ami alapvetően jó és újként sem tud sokkal többet - mármint, hogy kényelmesen A-ból B-be szállít, van benne fűtés télre és hűtés nyárra miért cseréljek le valami hasonlóra, ami ugyanezt tudja X millió forinttal drágábban, amikor ez is jó. Illetve jó lenne, ha valaki hajlandó lenne foglalkozni is vele..

Autószerelős 1. rész

Azt hiszem én is sokáig rugózom a problémákon, főleg ha azok olyanok, amik engem (is) bosszantanak. Ilyen például az autóm ügye, illetve ezen keresztül az autószerelőké és közvetve a fogyasztói társadalom kritikája - ha úgy vesszük. Utóbbi azt mondja, hogy a dolgokat vegyük meg, használjuk, majd az első hibánál dobjuk ki az egészet és vegyünk egy másikat, így teremtve állandó keresletet az iparban, ahol ezeket a dolgokat előállítják. Úgy fest, hogy nem tudtam teljesen magamévá tenni az elméletet, mert egész egyszerűen sajnálok úgy szemétre vetni dolgokat, hogy azok tulajdonképpen javíthatóak. Ilyen például az autó, de lehetne ez hűtőgép vagy akár tévé is. A szemét persze Afrikába kerül, ahol nagy hegyekben áll és kis fekete gyerekek rohangásznak közöttük, de ez kellően messze van tőlünk és senkit nem zavar - úgyhogy a mi kulturált európai emberi felfogásunk szerint tök jól van így. A mi dolgunk az, hogy termeljünk, vásároljunk és a szemetünket Afrikába vigyük, az ottaniaknak az, hogy hegyekbe halmozzák vagy apró kalapácsokkal szétverjék, használható anyagokat nyerve ki belőle, a maradékot sűrű fekete és mérgező füstöt keltve elégessék, hogy legyen hely az újabb hegynyi szemétnek, közben megmérgezve a levegőt és a vizeiket. A kiválogatott értékeket persze fillérekért elszállítjuk, mert nekünk kell az újabb dolgok előállításához és nekik ugye az a dolguk, hogy ezt odaadják nekünk és mellékhatásként fiatalon haljanak, helyet adva a szemétbúvárok új generációjának, akik továbbra is jó mókának tartják az odavitt hulladékból kiválogatni a kis kék bigyókat, aminek mázsájáért egy marék rizst lehet kapni a telep mellett, ahol a rózsaszínű folyó folyik. Akár csak a mesékben, csak ott a folyó málnaszörp, itt viszont csak a színe olyan..

Vasalás

A celebek élete sem fenékig tejfel. Nem lehet egyszerű dolog leszervezni azt, hogy sekélyes életünk minden csip-csup dolgánál legyen velünk legalább egy riporter, hogy a hírekre áhítozó pórnép megkapja a napi különlegesség adagját. Most például azt, hogy egy számomra semmit nem mondó nevű ember (Persze lehet, hogy ez az én hibám, ezt készséggel elismerem.) kivasaltatta a heréit. Mivel egy ideje ezen rugózik a média - csodálom azt az országot, ahol ennél nagyobb szenzáció nem történik nap mint nap - én sem tudok elmenni mellette szó nélkül. A szervet ismerem és tudom, hogy nem megfelelő kezekben igencsak fájdalmas perceket tud szerezni a viselőjének. Így nem értem azt sem, hogy miben áll maga az elkövetett művelet, milyen hatalmas életminőség változást okoz egy vasalt herepár hordása nap mint nap. Főleg, hogy az emberek többsége, így magam is, az úgynevezett tükörtojás állapotban viseli a cuccot, azaz reggelente csak a tükörből látja és mivel szinte egész nap rejtve hordja, így édesmindegy neki, hogy vasalt-e, vagy ráncos.  Persze lehet, hogy teljesen rosszul állok a dologhoz, de jelenleg nem tudok elképzelni se olyasmit, amiért megérje nekem ez a művelet. Főleg azért sem, hogy ezután ezzel foglalkozzon a fél ország..

Apa! Kezdődik!

Nézegettem a szépen kiragasztott kampányplakátokat a környékünkön. A rengeteg helyen testvériesen osztozik a kormánypárt az álciviljeivel és az ellenzék. (Nem igazságosan, hanem testvériesen, olyan nagytestvér, kistesó módon, amikor arról van szó, ki is eszik ma csokoládét és ki az aki nézi.) Fel is tűnt, hogy milyen higgadtak az emberek, régebben ilyenkor már rég beindult a népi díszítőművészet és minden kampányplakátra valami biológiai jellegű üzenet volt rápingálva, most meg szinte semmi. Egészen mostanáig. Olvasom az újságban, hogy az egyik bajai képviselőről sommásan mondtak véleményt, illetve tegnap láttam egy másik kormánypárti képviselőt reklámozó óriásplakátot, amire a mázas cserépedény jelentésű szót írták rá, némileg tömörebben. Azt hiszem kezdődik a kampány.

Dilemma

Ambivalens gondolatok mozognak bennem. Ha adott esetben megbízol egy kőművest, hogy építse fel a házad és a kőműves előre közli az óradíját és ennek ismeretében kezd neki a munkához, de végül nem építi fel, de ugyanakkor közli azt, hogy dolgozott vele 100 órát, akkor vajon jár-e neki a pénz, vagy sem? Konkretizálva a dolgot - hogy elszakadjak a kőművelő hasonlattól, mert bár példának jó, mégis egészében véve egy kissé suta - autószerelőhöz vittem a kocsit, hogy a jól definiált, de eddig más autószerelők által nem megoldott hibáját egy magát specialistának mondó szerelővel megjavíttassam. Eddig meglehetősen szép összeget költöttem a kocsira úgy, hogy gyakorlatban semmi hatása nem volt a dologra, a pénztárcám apadásán kívül. A specialista előbb gondosan lehülyézte a próbálkozó autószerelő elődjeit, majd maga fogott hozzá a kivizsgáláshoz. A hibát, állítása szerint lokalizálta, de megjavítani nem tudta, mert állítása szerint minden jónak tűnik, minden megfelelő, a motor gyári állapotú, szinte új, de mégsem jó, X ezer forint lesz. Kicseréltettem vele egy alkatrészt, ami gyanús volt és mivel elérte az interneten írt körülbelüli üzemidejét, így mindenképpen cserére érett, de ez sem oldotta meg a problémát. Igaz, hogy ezt a szakértő is mondta, hogy nem hiszi. Amilyen hülye vagyok (vagy nem?) kifizettem volna az összes munkáját (ebből az alkatrész ára, a csere díja teljesen jogos), de a nej kötözködni kezdett és ha úgy veszem, neki is igaza van. Kifizetnék annyi pénzt, mintha valóban megjavította volna az autót és visszakapom ugyanannyira rosszan, ahogy odavittem. Másfelől viszont tagadhatatlan, hogy dolgozott vele, tehát munkája van benne. Ugyanakkor az autó továbbra se jó. A saját autószerelőm, akihez hordom a kocsit rendszeresen és aki szintén nem tudta megcsinálni a gépet, nem kér érte pénzt és azzal indokolja, hogy nem lenne fair, hisz nem javította meg. A szakértő nem törekszik a fairségre, ő kifizettetné a teljes munkadíját, holott az autó továbbra is rossz. Normális dolog valamiért úgy pénzt várni, hogy közben a munkát meg nem végeztük el? Kérdések vannak bennem, amikre nem tudom a választ..

Hasizom

Egy izomcsoport, aminek a létezéséről a legtöbb ember nem is tud. Persze a korral jár az is, hogy az ember bohókásan elkezdi azt a valamit, amit a tréfás népnyelv egész egyszerűen csak pocaknak nevez, izomnak titulálni, mert sokkal jobban fest az, ha az ember azt hiszi magáról, hogy deréktájban erős vagy izmos, mint azt, hogy potrohos vagy fene nagy bele nőtt. Világ életemben nyüzüge pali voltam, gyerekkoromban még étvágynövelőket is szednem kellett, illetve volt, hogy hirtelen felállástól kifutott a fejemből a vér és azzal a mozdulattal zuhantam is magamba - most bezzeg nincs semmi bajom az étvágyammal. Amit megeszem, mintha egyenesen a beleimet párnázná ki, hogy ne hallatszódjon az, ahogy a pép csúszkál a csövekben. Persze előbb vagy utóbb mindenki tesz kétségbeesett kísérleteket arra, hogy a dereka alatti részt ne csak egészalakos tükörből legyen kénytelen nézni, így én is elkezdtem felüléseket csinálni. Persze tanult kollégám rögtön meg is jegyezte, hogy mindezt teljesen feleslegesen, ugyanis nem ettől lesz - minden televíziós reklám ellenére - kocka hasam. Illetve kocka lesz, de leginkább egyetlen nagy, a sok kicsi helyett. A futás és a kardióedzés segítene, de ezek a szavak hiányoznak a szótáramból, így kénytelen leszek beletörődni abba, hogy alsóbb részeimmel csak közvetítő által tudok majd kapcsolatot tartani. Legfeljebb felhívom majd őket skype-on..

Bosszantó

Sok mindenen lehet manapság bosszankodni. Lehet azon, hogy fúj a szél, lehet azon is, hogy éppen esik vagy lehet, hogy éppen nem, lehet az oroszokon vagy éppen Ukrajnán, a napkitöréseken és az árapály jelenségén. Ezeket a dolgokat összeköti az, hogy személy szerint én igen keveset tehetek azért, hogy ezek a dolgok ne így történjenek. Az időjáráson való bosszankodás lehet, hogy szórakoztató - hisz az angolok ezt csinálják időtlen idők óta - de éppen ezért meglehetősen parttalan dolognak tűnik. Ami miatt viszont lehet és érintve is érzem magam benne, az a saját hülyeségem. Most nem is arra gondolok, hogy majdnem úgy indultam el otthonról, hogy nyitva volt az autóm csomagtartója, (Persze azt tudom miért nyitottam ki, azt viszont nem, hogy utána miért nem csuktam be.) és nem is arra, hogy majdnem beértem, amikor felfedeztem, hogy lehúzott sliccel mászkálok, mint valami vén szatír. Hanem arra, hogy megbeszéltem azt, hogy megyek a klub által gründolt hokimeccsre tegnap, és teljesen elfelejtettem. Jó bulinak ígérkezett, szóval nem gondolom, hogy a tudatalattim tiltakozott volna ellene, egész egyszerűen elfelejtettem. Úgy ahogy volt, tokkal - vonóval. Most persze olvasom önigazolásként, hogy tényleg mennyire jó is volt az egész és közben meg majdnem szétvet a méreg. A fene enné meg a hülye fejemet..