Péktem

A szombati nap péktanfolyamon voltam. Nehezen indult a dolog a részemről, mert minden bajom volt, már ott tartottam, hogy a nejt kell elküldenem magam helyett, noha igazából én szerettem volna elmenni erre a tanfolyamra. A Makifood szervezésében a Marmorstein péksége c. előadást néztem meg, illetve vettem rajta részt. A pékünk Misi, aki azóta, mióta végérvényesen elkötelezte magát a lisztporos világban, remekmívű kézműves kenyereket készít és nem is átallja ezeket be is mutatni az arra fogékonyaknak - tehát jelen esetben nekünk. A helyszín a késtanfolyam már megszokott helyszíne volt Újpesten, a hozzávalók adottak és az asszisztencia szokás szerint kedves és segítőkész. Tucatnyian álltunk az asztalok mellett, ki ki a saját vágyai miatt, de közös lelkesedés kötött össze bennünket - jó kenyeret szerettünk volna saját kezűleg előállítani. A tanfolyam anyagaként megtanulhattuk a rozsos parasztkenyér, a tejes kifli és a kovászos baguette mákkal elkészítését. Töretlen lelkesedéssel és egy maroknyi kóstolóval tértem haza, de nem adom fel az álmaimat. Rögtön elkezdtem a kovászkészítést. Ha minden jól megy, egy hét múlva én is saját kenyeret akarok sütni..

Pár kép az eseményről:

A tejes kiflik pihennek

Készül a mákos baguett

A rozsos parasztkenyér végre elkészült!

Unalom

Van az unalomnak olyan foka, hogy az ember az addig mélyen lenézett és gyűlölt dolgokat is képes örömmel kezelni, ha az megváltást hozhat a bajára, ha segít kitörni a semmittevés rabságából. Pénteken ITIL előadáson voltunk testületileg. Vezetőink véleménye szerint ez igen hasznos dolog lesz számunkra, így majdnem teljes létszámban megjelentünk a kötelezően ajánlott képzésen. Az előadó, bár a szakmájának kiemelkedő képességű egyede volt, számunkra semmi újat nem mondott. A dolgok nagy része úgy történt ITIL szerint eddig is, hogy nem tudtunk róla, egy része szimplán bevezethetetlen, egy részét pedig a vezetés hozzáállása hiúsíthatná meg. A mellettem ülő kollégámmal felfaltunk minden mozdítható aprósüteményt és kesudiót, de egy másik kollégám olyan szinten nem tudott mit kezdeni magával, hogy magához vette az ügyeleti telefont is, pedig ilyet csak akut elmezavar esetén tenne amúgy. Egyszer, mikor már majdnem mindenki magába volt fordulva és megszólalt a telefon, a kollégám ránézett és azt mondta - 'Hálaistennek!' Ezt olyan meggyőzőerővel tette, hogy negyedóráig fuldokoltunk a röhögéstől, ő viszont mehetett intézni valaki másnak az ügyét..

Azt hiszem

Azt hiszem kevés alkalommal fordult az elő velem, hogy haszontalanabbul töltöttem el egy egész napot mint ma. Egykori oroszórák emléke kísértett bennem - az akkor annyival volt rosszabb, hogy a felelés réme kísértett és nem volt se kávé, se pizza. Itt volt, a téma kb hasonlóan érthető volt számomra mint az orosz nyelv, de volt ebéd - igaz nagy árat fizettem érte. Az agyam olyan mint egy kicsavart szivacs, amit egy hétre még a sivatagba tettek, majd egy tevekaraván meg is taposott.