Az én hibám

A paradicsomok halála az én lelkemen szárad! Nem is tudom, hogy tudom majd feldolgozni ezt a traumát. Az történt ugyanis, hogy a héten kezdődő reggeli fagyok teljesen letarolták az ültetvényt. Nem adtam nekik sok időt, de a nappali, bőven 10 fok feletti hőmérséklet hatására szépen fejlődtek és tele voltak egyelőre zöldellő, de itt ott már sárgába hajló terméssel. De a mínuszokat nem bírták, így egy nap után mindegyik úgy nézett ki, mintha forró vízbe lettek volna dugva - szóval tönkre mentek. Mindazonáltal a tetőkre és a kocsi ablakára is jutott a levegő páratartalmából kicsapódó, átláthatatlan jégre, amit reggelente vakarnom kellett. Egészen a tegnapi napig, mert meguntam a vakaródzást. Furcsa, de elsősorban a ferdén álló felületekre ült inkább levakarhatatlan jégréteg, az oldalablakok függőleges felületével alig van gond, onnan sokkal könnyebben leküzdhető a matéria. Szóval untam a dolgot, ezért letakartam erre szolgáló takaróval, hogy ne kelljen reggel piszmognom ezzel. Erre persze ma reggelre sehol nem volt jég, mindenhol csak pára volt. Milyen egyszerűen megvédhettem volna szegény ártatlan paradicsomokat, ha elég lett volna takarnom a kocsit és máris nem fagyott volna sehol! A paradicsomoknak végük és a bűntudat mardos. Paradicsomok, meg tudtok bocsájtani nekem?

Hibázni szükséges, de rossz..

Hibázni nagyon egyszerű. Aki ugyanis dolgozik, az többnyire előbb vagy utóbb hibázik is. Olyan nincs, hogy valaki dolgozik, de nem hibázik. Illetve biztosan vannak akik ezt állítják magukról, de szerintem füllentenek valamiben. Vagy a hibákban vagy a munkában. Elképzelhetetlen, hogy egy nagyobb feladatban, amit az ember maga tervez- és valósít is meg, ne csússzanak be gikszerek. Annál inkább, minél bonyolultabb a megoldandó probléma. Persze az ember igyekszik a számukat teszteléssel minimálisra csökkenteni, de azért összejöhet így is olyasmi, amire sosem gondoltam volna. Például az, ha két rendszer külön külön letesztelve gyönyörűen és hiba nélkül működik, de együtt futtatva őket, az egyik kirúgja a sámlit a másik alól. A fene gondolta volna, hogy együtt nem mennek? Persze igyekszik az ember és ilyenkor mondható az, hogy nyilván a tesztelés volt a hibás, hiszen nem terjedt ki minden esetre, de produktív környezetben az elvárás az, hogy a dolgoknak mihamarabb működniük kell, nem érünk rá olyasmivel húzni az időt, ami feleslegesnek tűnhet, hisz minden rendben volt eddig. De ha megtörtént a baj, a balhét el kell vinnie valakinek és ez jelen esetben azt hiszem egyértelmű. Persze, ha a dolog jól működik, az természetes, dicséret sosem jár semmiért - hisz az ember azért dolgozik - csak a leszúrás. De az mindig.

Hiba

Hibát követtem el. Olyan hibát, amit kezdő programozók követnek csak el, míg meg nem szerzik az adott szakmához szükséges rafinériát. Nos én ezt talán már elsajátítottam, de úgy tűnik elaludt az éberségem és bár amúgy igyekszem rafináltabb lenni, most mégis becsúszott egy ilyen jellegű gond. Maga a probléma az alábbiból áll. A megrendelő szeret nem mondani semmit az igényeiről. 'Csinálj valamit, aztán jó lesz!' felkiáltással, majd amikor az ember valóban ezt teszi és a legjobb tudása és elképzelése szerint megoldja a problémát, utólag záporozni kezdenek a negatív megjegyzések. Ez miért ilyen, az miért olyan, ennek nem így kellene működnie, az ott rossz! Persze, amikor kezdődött a dolog, akkor senki semmit nem mondott, hogy mit vár el, és milyennek kellene lennie, de utólag már mindenki nagyon okos abban, amikor más munkáját bírálni kell. A legtöbb esetben el sem kezdek dolgozni, míg pontos specifikációt nem kapok, de most lukra futottam. Azt hiszem ez az így járás tipikus esete..

Kozmikus dolgok

A hétvégén belefutottam egy olyan hibába, hogy kettéállt tőle a fülem. Azóta is gondolkozom rajta, hogy hogyan és miért működhetett ez eddig, de nem tudok rájönni. Az egyik gépen az útvonalválasztó táblában az alapértelmezett átjáró IP címe el volt írva. Méghozzá csúful. Mondanám, hogy biztosan kézzel állítottuk be a jó értéket, de azóta számtalanszor lett a gép újraindítva és mindig ment. Most meg egész egyszerűen szexualizált működni. Az állomány dátuma 2008-as, így azóta ki kellett volna derülnie annak, hogy valami nem jó, de semmi ilyen nem történt. Most, hogy kijavítottam a jó értékre, újra megy, de rejtély nekem az egész..

U.i: Közben kiderült az 'őszinte'! A dolog valóban rossz volt 2008 óta. A 0.1-es átjáró helyett az 1.1 volt beállítva alapértelmezett átjáróként. Mivel az egy olyan gép, ahol engedélyezve volt az ip_forwarding és állandóan ment, amikor ez a gép is, így nem derülhetett ki a hiba. De most, az átállás idejére ez a gép le lett állítva, ezért derülhetett ki az, hogy 2008 óta rossz ez a beállítás, mert látványosan elkezdett nem működni a route. Van ilyen..

Hübrisz

Rick Riordan-i értelemben véve a hübrisz a végzetes hiba. Regényciklusában minden félvér hős rendelkezik vele, ez az a tulajdonság ami a hősöket romlásba dönti. Mitológiai értelmére több magyarázatot is találtam a neten, de én mégis az elsőnek említett forrást fogom használni. Annál is inkább, mert szerintem nem csak a hősök, de minden egyéb halandó is rendelkezik ezzel az áldással vagy átokkal, attól függ ki hogyan éli ezt meg, illetve ki él vele együtt úgy, hogy fel sem ismeri a jelentőségét. Mert azt hiszem jelentős dolog az, ha az ember egyáltalán képes arra, hogy felismerje a hibáját és mégnagyobb az, ha tenni is tud ellene. Azt hiszem nekem hibám az, hogy túlságosan ragaszkodom tárgyakhoz és/vagy emberekhez. Más könnyen veszi ezt, nekem kínt jelent megválni emberektől akiket ismertem, illetve tárgyaktól amik valami kapcsolatot, valami fogódzót jelentenek az életben valakihez vagy valamilyen eseményhez. A felismerés már megvolt, de, hogy mit tudok tenni a hübriszem ellen? Azt hiszem erről egyelőre fogalmam sincs..

Aki nem

Aki nem dolgozik, nem is hibázhat. Ma hibáztam, mert azt hittem, hogy azért kaptam meg egy feladatot, hogy önállóan oldjam meg - tévedtem. A helyes megoldás az lett volna, ha a megfelelő csatornára küldöm az általam kigyűjtött adatot és nem pedig a valódi címzettnek. Én hibám, egy percet sem tagadom. Az az érzésem, hogy egyszer még tényleg ki fogom magam rúgatni innen, pedig szeretek itt dolgozni..

Hibát

Hibát hibára halmozok mostanság. Az augusztus nem az én hónapom, legalább is ahogy számomra kezdődött. Le vagyok targiázva emiatt. Nem tudom mi igaz a régebben oly divatos bioritmusból, de ha valami mégis, akkor épp most haladok a gödör alja felé. Jó hír, hogy már látom a békát..