2009. július 31., péntek

Péntek

Csak pislogok, hogy telik az idő. Nem régen még tél volt, most meg lassan vége a nyárnak. Azt tudnám mondani, amit Hófehérke, amikor végignézett a lábainál ájultan fekvő ruhátlan törpéken. - Ez a hét is jól elment! - és tényleg, itt van a nyakunkon a szombat, mehetünk dolgozni újra - immáron odahaza. Így legalább mindig lehet várni valamit. Mint például a hétfőt.

Rosszabb mint..

Rosszabb mint egy gnú! Furcsa mondatot véltem ma reggel hallani oldalbordám szájából amikor a macskákra tett feddő kijelentést. Ez azonnal szöget ütött a fejembe. A cicák az utóbbi időben valóban elég rosszak, rengeteg kárt okoznak a folyamatos randalírozással, így egy csepp kétségem sem volt afelől, hogy valóban lehetnek rosszabbak, mint az a bizonyos afrikai patás. A kétely ott merült fel bennem, hogy ezt vajon a nej honnan tudhatja? Elképzeltem, hogy egy gnú van a lakásban és szó se róla, tényleg megrázó volt egy kicsit. Már éppen belenyugodtam, hogy ez is valami olyan női dolog, és igen, egy nő tudhatja, hogy milyen is az, hogy egy afrikai növényevő mászkál szabadon a lakásban amikor is fény derült az egészre. Én hallottam félre az egészet. Rosszabb mint a bűn! - hangzott el a sommás megállapítás, mikor az egyik jószág kezdett pusztítani valami számunkra fontosat. Kár, pedig már örültem, hogy a feleségem tud valamit amit én nem..

2009. július 30., csütörtök

Macskák

Tele van a hócipőm ezekkel a macskákkal. Egyik rosszabb mint a másik és bizton megállapíthatom, hogy ilyen komisz jószágaink még soha nem voltak. Azt mondják a fajtájukról, hogy öntörvényű lények - igazából ez az egyik olyan tulajdonságuk, amik miatt tetszenek, de ez a két mihaszna túl megy minden határon. A játékokkal egyre nagyobb kárt okoznak a lakásban, ugyanakkor ölbe nem vehetők, szeretetet nem lehet adni sem nekik és kapni sem tőlük. Ölbe sosem jönnek, és ha netalán fel is vesszük, pillanatokon belül méltatlankodni kezdenek és felháborodva távoznak. Nem tudom mivel lehet egy cirmost így félrenevelni, de ezek a macskák a fiatal korukban nagyon rosszul szocializálódhattak és ennek most mi isszuk meg a levét.

2009. július 29., szerda

Lehetőség vagy előjog?

Az utóbbi időben kimaradt a jelenlegi közlekedési helyzet miatt szokásos morgolódásom, de ezúttal bepótolom. Nem mintha ez érdemben javítana az utakon tapasztalható áldatlan állapotokon, de jól esik elmondani. A közlekedők továbbra sem fogják vissza magukat, az érveik készen vannak, mint az egyszeri pénztárosnak, amikor a vásárlók kérdésére azt mondta, hogy - mit türelmetlenkednek? Maguk csak itt ácsorognak, míg mialatt én keményen dolgozom. Szóval ez a réteg is siet, mert neki munkája van, míg mi csak autókázunk nagy vígan. Az utóbbi időben - talán pont ezek miatt a díszpintyek miatt - nekem sem akkora élmény az autózás mint régebben. Ha lehetne, egyre gyakrabban a pont-pont közlekedést választanám, itt belépnék egy ajtón, a célomnál meg ki. Mennyi hülyétől szabadulhatnék meg egy csapásra! Az utóbbi időben egyre jobban elharapódzik az a viselkedésforma ami elsősorban a motorosokra jellemző, lévén kis helyen elférnek és gyorsan mennek, hogy bizonyos helyzetekben ebből fakadóan előnyt élveznek. A többi közlekedő ezt az előnyt megadja nekik, de ahelyett, hogy ezt Isten ajándékának tekintenék, egyre inkább azt hiszik, hogy ez nekik előjoguk. Ha nem kapják meg, akkor büntetnek, hiszen ők megtehetik, hiszen a felelősségre vonást is el tudják kerülni a mozgékonyságukkal vagy a gyorsaságukkal. Csak azokat a szabályokat tartják be, amikből előnyük származik, ahol nekik kellene adni valamit azt nem. Ma is megelőzött egy kanyarban, záróvonal mellett egy ilyen jószág. Lehúzódtam, mert nem akartam kellemetlen procedúrát és a vér látványát is utálom. Annyi tisztesség szorult bele, hogy legalább megköszönte, majd szintén ugyanott egy kamion előzésébe kezdett. Ezúton szeretném megjegyezni, hogy én sem azért nem előzök, mert fizikai gátat jelent az úttestre festett fehér folytonos vonal, hanem azért, mert magamra nézve kötelezőnek tartom azt a szabályt, amit azért hoztak, hogy az úton a rend uralkodhasson és ne a káosz. Ezzel szemben viszont kialakult egy faj, aki ezeket a szabályokat magasról letojja. Remélem az evolúció az ő esetükben is működni fog..

2009. július 28., kedd

Pótkávé avagy az őszinteség halála

Ínséges időket éltek. Legalább is a megszokotthoz képest, sokmindent nem lehetett kapni így a leleményre is szükség volt, ha a megszokott élet látszatát szerették volna kelteni. Itt volt ugye a reggeli. Elképzelhetetlen ma már a jóféle fekete üdítő gőzei nélkül. Akkor nem volt másra lehetőség, csak az olcsó pótkávét lehetett megvenni az ismerős, feketére pörkölt szemek helyett. Ki örült mindennek? A háziak biztosan nem, hisz ez csak egy szükségmegoldás volt, egy látszat, a reggeli kávé reménye ami cukorral és tejjel ihatóvá tehető. Aki ennek igazán örült, a pótkávé volt. Átérezte helyzetéből adódó fontosságát, örült, hogy dísze lehetett az asztalnak, hogy hasznos volt a családnak. De mint minden jónak egyszer ennek is vége szakadt. Egyszer csak újra lehetett babkávét kapni és a pótkávé egyik pillanatról a másikra, mindenféle magyarázat nélkül nem kellett többé. Először csak azt hitte szabadságon vannak, de miután egy hónapja senki sem nyúlt hozzá, csüggedni kezdett. A reményt akkor veszítette el igazán, amikor a hátsó polcra tették. Ekkor értette meg, hogy ő sosem volt ott valaki, csak egy szükséges rossz, egy pótléka valaminek amihez akkor és ott nem juthattak hozzá. Hogy mi a tanulsága ennek a történetnek? Azt hiszem semmi, csak úgy az eszembe jutott, hogy mint a cikória, én is érzem időnként magam gyökérnek..

2009. július 27., hétfő

Koncerten

Tegnap végre eljutottam az annyira vágyott orgonahangversenyre. Kosóczki Tamás játszott ezen a nemes hangszeren a zeneiskola nagytermében. A terem nem telt meg, talán ha félház lehetett, akkor sokat mondok. A komolyzene úgy látszik egy ilyen ünnepen nem fogja meg annyira az embereket, mint mondjuk egy Edda koncert. Azért a jó élményekbe így is vegyült némi üröm. A zeneiskola, bár akusztikailag kiváló, azért eléggé leharcolt intézmény. A székek nyekeregnek és meglehetősen kényelmetlenek, a műbőr borítás miatt már az első negyedórában egybenőttem a székkel, légkondicionálás természetesen nincs. Igyekeztem az alkalomhoz illően öltözni, de azért voltak olyanok, akik ezt másként gondolták és rövidnadrágban, pólóban és strandpapucsban érkeztek. A legjobb az volt, hogy az úriember a pótszékek egyikére ült, és a pucér lábát feltette az előtte elhelyezett székre, pont úgy, ahogy gondolom a nappalijában tenné ugyanezt. A zene jó volt, a művész ügyesen bár néha pattogósan játszott, a hangzásból mégis hiányzott az az utánzengés ami igazán egy nagy templomban tudott volna érvényesülni. Legközelebb majd templomi orgonahangversenyre megyek..

2009. július 26., vasárnap

Miért provokál?

Igazán nem értem ezeket a legyeket. Többször is világosan kinyilvánítottuk szóval és ráutaló magatartással, hogy nem látjuk szívesen őkelmét az ebédlőasztalon, mégis rendre visszajön, pedig a kertben láttam pár légymércével rendkívül ízletesnek tűnő trágyahalmot, de ő mégis a mi ételünkre ácsingózik. Így mondhatnám, hogy miért csodálkozik, hogy agyon lesz verve? Azért az én türelmem sem véges, így ellaposodott tetemét a szél viszi tova. Tényleg igaz, hogy aki kíváncsi, az hamar megöregszik..

Vigadjunk!

Ezen a hétvégén van a Váci Világi Vigalom. Persze, akinek én szóltam most az joggal mondhatja azt, hogy későn említem ezt a remek szórakozási lehetőséget, de egészen biztosan lesz jövőre is, így érdemes beírni a naptárba július végére. Jobbnál jobb kulturális lehetőségek, koncertek és vásári hangulat vár mindenkit, aki ezen a hétvégén a szülővárosomba látogat. Tegnap Republic koncerten voltunk - nekem nagyon tetszett. Voltak számomra is ismeretlen dalok, de a fiúk szívvel és lélekkel zenéltek, nagyszerű hangulatot varázsoltak a Duna partjára a szintén a koncertre érkező és onnan teli pocakkal távozó szúnyoghordák ellenére is. Ma orgonahangversenyre szeretnék menni a zeneiskolába. Majd meglátjuk, hogy milyen lesz, de egészen biztosan várakozáson felüli..

2009. július 25., szombat

Újra vége

Egy esztendőre megint vége lett. Tegnap, oldott jó hangulatban telt el az évente esedékes osztálytalálkozónk. Kicsi, ámde válogatott gárdával találkozhattam a mára már megszokottá vált helyen, kismillió szúnyog kedélyes társaságában. Ez utóbbi volt az egyetlen zavaró momentum az estében. Most éppen elvonási tünetekkel küzdök. Újra tudomásul kell vennem azt, hogy az életem egy része már lezárult és nem jöhet vissza soha többé. Szar ügy. De jövőre újra el fogok menni, hogy átérezhessem ezt az érzést..

2009. július 24., péntek

Csak apró

Eddig ereklyeként őriztem az első megkapott fém kétszáz forintos érmét, de az utóbbi időben egyre gyakrabban kapom meg, ha pénzt váltok, most is több darab van a pénztárcámban. Érdekes belegondolni, hogy kezdetben vala a papír tízforintos és ahhoz képes még egy fél emberöltő sem telt el és ezért a mára már kerek fémérmévé vált fizetőeszközért szinte már semmit nem lehet kapni. Még van a kétszázasból is papír, de lassan rakhatom el az utolsó példányt a régi papírpénzek mellé, és a most még kuriózumként szereplő csicsás érme sem lesz egyéb, mint egyszerű és közönséges apró..

Üvöltő szelek

Ellopva egy népszerű könyv címét most már én is tudom milyen az ha a szelek üvöltöznek az ámbituson. Az éjszaka nagy vihart kaptunk, a környéken a széllökések meghaladták a 110km/h értéket. Azt hittem eső is lesz ezért lementem becsukni az autó meleg miatti nyitva hagyott részeit, amit nem szerettem volna ha reggel nedvesen találok. A látvány félelmetes volt, a harsogó szél mellett a lámpafénynél vadul gesztikuláló bokrok és fák illetve a kertben körbe körbe nyargaló kuka adta meg az alaphangulatot. Tisztára mint egy rossz horrorfilmben. Nem is néztem tovább, gyorsan visszafeküdtem mielőtt Freddie Krüger is megjelent volna a baltával. Már csak ő hiányzott a teljes összképhez..

2009. július 23., csütörtök

Kuglófszex avagy keresésoptimalizálás

Rendszeresen nézem azt, hogy milyen kifejezések juttatják a gyanútlan interneten szörfözőt az oldalamra. Megdöbbentő, hogy a jellemzően prűd világunkban, ha az erkölcsök őrei behunyják a szemüket, az emberek rögtön az őket érdeklő, eleddig tiltott területek felé fordulnak élvezve az anonimitás kedvező hatásait. Az oldalamon három kifejezés vezet toronymagasan. A dugás, a szex a természetben és a kuglóf. Az utóbbi kicsit kilóg a sorból, de biztos lehetne rá valami elméletet találni, hogy miért, de a tény az attól még tény marad. Gondolom, egy olyan cikkre, ahol emberek kuglófokat dugnának az erdőben, kattintanának a legtöbben. Ugye milyen egyszerű az optimalizálás? Már csak meg kellene írni..

Nagy Sándor és a nők

Nem tudom kinek mi jut eszébe a névről. Gondolom, ha kellően nagy mintát választunk magunknak kiderülhet, hogy ő a postás, az eladó az éjjelnappaliban, esetleg kocsmáros, vízvezetékszerelő vagy patikárius. Biztos lesznek olyanok is akikben feldereng valami régen elfelejtett iskolai emlék egy ókori hadvezérről, aki nem tudott megülni a fenekén és mindenfelé vándorolt és csatázott, majd fiatalom meg is halt. Hiába, abban az időben még a hadvezérség sem volt életbiztosítás, sőt nagyon nem volt az. Azt is sokan sejtenék, hogy volt valami ügye bizonyos bölcsekkel, akik egy látszólag megoldhatatlan kérdés elé állították, amit ő frappánsan oldott meg és vitatkozni sem vitatkoztak vele ezért túl sokat. (Mondjuk fegyver volt nála - én sem tettem volna szóvá a dolgot) Azt tehát tudjuk, hogy a csomót ő oldotta meg, arról viszont nincs hír, hogy a csomót eredetileg ki állította elő. A tegnapi nap azt hiszem megvilágosodtam ebben a kérdéskörben. A személy továbbra is homályban van, de hogy nő volt az istenadta, abban száz százalékig biztos vagyok. Mert csak nő tud egyszerű dolgokat végzetesen összekavarni, a sima szálakból kusza és átláthatatlan göböt szőni, láthatólag minimális erőfeszítések nélkül is. Egyszerűen genetikailag erre vannak kódolva, nehogy megalvadjon a vérünk. Azt hiszem, én is veszek egy kardot..

2009. július 22., szerda

Egy dolgozó halálára

Tegnap délután történt. Hazafelé tartott, megfáradt testén ott volt a munka pora. Nem vette, de nem is vehette észre a közeledő veszélyt. Egy pillanat alatt történt, törékeny testét összelapította az egy tonnányi gyorsan mozgó fém. Még élt, amikor találkoztunk, de nem beszélt. Mit is mondhatott volna? Jó munkás volt, életét a családjáért élte, és azért is áldozta fel. Korán kelt, és későn tért haza. Talán elvakíthatta a fény, lehet, hogy már a másnapi napon jártak a gondolatai, esetleg a többieken, talán a vacsorán, amit majd a hazaérkezés után fog elfogyasztani, vagy ki tudja? Egy méh már többet sosem tér haza..

Ki lop ma?

Népi játék. Űzik az éppen hatalmon levők, pártállástól függetlenül, ha éppen ellopni való dolog tűnik fel a színen. A jellemző és mindent megmagyarázó érv a - 'Ha nem én viszem el, elviszi más!' - Azt hiszem ez mindent megmagyaráz. A lopásnak nincs színe, nincs pártja, a hatalmon lévők többet lophatnak, a többiek pedig sóvárogva nézik és arra várnak, hogy forduljon a kocka. Erre a fordulatra persze rá is segítenek - lépten nyomon hangoztatják azt, hogy a másik mekkora szemét tolvaj és persze szétlopja rabolja az országot, de ez inkább szakmai féltékenység, mint tényleges vád. Azután ha ő kerül hatalomba, akkor ugyanúgy tűnnek el háromnegyed terek, és jönnek a török vendégmunkások adósságokkal terhelt cégeket megvásárolni. Persze minden jogszerű, csak épp nem etikus, de hát ez egy ilyen ország, itt mindenki figyel arra, hogy legalább jogi oldalról tiszta maradjon, a többi úgy sem számít..

2009. július 21., kedd

Munkahely

Tudom, hogy a munkahely nem leánynevelő intézet, de olyan jó lenne, ha az embert nem csak a hibái után szúrnák le, hanem ha valami jót vagy jól csinál, akkor szólnának két szót - Ez jó volt öreg, csak így tovább! Tudom, hogy a jó munka alapkövetelmény, de a szavak még pénzbe sem kerülnek, de hetekre meghatározzák az ember kedvét. Mint ahogy a leszúrás is..

2009. július 20., hétfő

Hülyéskedésre jó

Hiányzik az emberi beszéd. Felnőtt munkavállalóként az életem nagy részét a munkahelyemen töltöm és itt van a legtöbb kapcsolatom emberekkel - ebből adódna az az igényem, hogy itt, a munkán kívül szeretnék pár szót szólni az emberekhez, illetve szeretném azt is, hogy ők szóljanak hozzám. De úgy látszik, a skatulyázás réme itt is utolért. Van aki kiállhatatlannak tart, van aki úgy tett el az emlékezetébe, hogy olvasni élvezetes, de többre nem alkalmas, és vannak akik úgy vélekednek, hogy hülyéskedni jó velem. Szó se róla, szívesen partner vagyok az efféle tevékenységhez is, de időnként jó lenne komolynak is lenni. Úgy látszik azonban, hogy a dobozomból nincs menekvés. Aki egyszer hülyéskedett, az mindörökre úgy is marad..

2009. július 18., szombat

Tökösen

A mai nappal véget ért az eddig tartó töketlenkedés, és végre a tökös gyerekek soraiba léptem. Ma ugyanis tökfőzelék lesz az ebéd. Egy zsenge tök lett a rituális áldozat, amelyet a gasztronómia oltárán mutatunk be ebédkor. Az elkészítése egyszerű, és mivel a mártíromságot szenvedett tök még üde, friss és fiatal, így nagyon hamar el is készült. Szinte a köret, amit feltétként szánok rá, tovább tart mint a főétel. Ezeket szeretem, hamar megvannak, ízletesek és táplálóak. Ebben a nagy melegben nincs kedvem sokat a tűzhely mellett állni.

2009. július 17., péntek

Hancock

Egy filmet láttam a minap. Nem új alkotás, de most lehetett kedvező feltételekkel hozzájutni egy áruház DVD turkálójában. Ha az ember tud várni, a jó filmek is előbb vagy utóbb elérhető áron vásárolhatóak meg, miután a kiadók letettek arról, hogy a népszerűséget meglovagolva hirtelen keressék magukat gennyesre az adott művön. Aki nem látta volna még ezt a filmet, egy magányos szuperhősről szól, akinek van egyfajta stílusa mindamellett, hogy speciális tulajdonságai miatt többre van hivatva mint a jelenlegi helyzete, ami egy csöves alkoholista pozíciója. Jellemzően torkig van az emberekkel és torkig van az élettel ráadásul nem is emlékszik semmire. A történet jellemző hollywoodi story a végén kevés drámával, romantikával és happy enddel, humorral és fontos tanulságokkal megspékelve. Figyelemmel kísérhetjük a főhős jellemfejlődését és beilleszkedését a társadalomba. Nem tudom ki milyen következtetésre jut magából a filmből - ezt meghagynám, hogy mindenki vonja le maga, de a főhősről biztosan sokan azt mondanák - amire a filmben különösen háklis volt, hogy micsoda bunkó! Ezzel szemben én azt mondom, hogy Jé, ez az ember ugyanolyan bunkó mint én! Igaz én nem vagyok se csöves, se alkoholista, de legalább van hova lesüllyedni, ha már emelkedni nem sikerül. Speciális képességeim sincsenek így esélyem sincs arra, hogy egy vasúti átjáróban egy remek PR szakembert húzzak ki a csávából, végtelen hálára kötelezve őt. Bár talán rajtam is segíthetne. Lehet, hogy keresek is egyet..

2009. július 16., csütörtök

Közbevág

Bizonyos emberekben buzog a közlésvágy. Ez önmagában nem is lenne baj, ha ezzel tiszteletben tartanák a másik véleményét, de sokan nem tudnak uralkodni ezen vágyaikon, így közbe- közbeszólnak, kizökkentve a beszélőt az eredeti gondolatmenetéből. Én is ilyen emberekkel vagyok körülvéve, valahogy vonzom őket. Azt a keveset amit el akarnék mondani, sem tudom megtenni, mert a partnerem ugrik bizonyos vezérszavakra és azt hiszi tudja hogy mit akarok mondani és azonnal válaszol is rá, pedig van, hogy csak azt a szót használom, de nem azt akarom kifejezni, amire gondol. Ilyenkor persze az illendőség úgy kivánja, hogy megvárjam, míg ő befejezi, és mondhatom azt, hogy - Igen, akár erről is lehetne szó, de én mást akartam volna mondani! - Persze, ha addig nem veri ki ez a közbeszólás a fejemből az eredeti mondanivalót. Akkor kezdhetem újra és beszélhetek a következő vezérszóig..

2009. július 15., szerda

Egy év

Újra eltelt egy év. Persze a megfogalmazás faramuci, hisz az idő nem az egyik pillanatról a másikra, hanem szép folyamatosan telik, de mindenkinek van egy napja amihez az idő múlását viszonyíthatja. Emlékszem, gyerekkoromban vártam ezt a napot, azt szerettem volna ha minél hamarabb eljön, de akkor sem peregtek az órák gyorsabban, sőt akkor épp talán a várakozás miatt, jóval lassúbbnak tűnt minden. Akkor ez az évforduló mindig jelentett a számomra valami pozitívat ami hol ajándékok formájában érkezett, hol felvételt nyerhettem pusztán a korom által olyan klubokba amik ajtaja mindeddig zárva volt előttem. Akkor még szóltak az égi harsonák és igazi ünnepként élhettem meg a napot. Mostanra sokat változott a helyzet. Rájöttem arra, hogy az újabb határnap inkább rosszat jelent, egyre messzebb kerül tőlem az ifjúságom, amit annak idején annyira a hátam mögé kívántam, most meg mit nem adnék azért, ha akár percekre is, de újra ott focizhatnék a Béke téren, vagy bicajozhatnék a pályán, ahol azóta már lakótelep épült. A fanfárok sem szólnak már, nem is ünnep ez, és talán így is van rendjén. Az idő magától is múlik, nem kell erre minduntalan felhívni a figyelmet..

2009. július 14., kedd

Benyomások

Mindenki hat mindenkire valahogyan ez tagadhatatlan. Benyomunk és benyomódunk, lenyomatokat adva és kapva. Hiszem, hogy létezik olyan helyzet is, amikor ezek a sérülések olyan kis mértékűek, hogy nem is látszanak. Okom nincs arra, hogy valakitől kifejezetten viszolyogjak (Persze ha akarnék azért találhatnék olyasmit ami miatt lehetne.) de arra sincs, hogy szeretnem kellene. Ha egy ilyen ember kényszerít úgy hitvallásra, hogy megmondja, hogy köztes állapotot nem választhatok, mindenképpen vagy pozitívat, vagy negatívat választanom kell, akkor vajon mi lehet a helyes válasz? Diplomatikusan persze az lenne, hogy természetesen pozitív, de ez nem tetszik, mert sérti az őszinteségbe vetett hitemet. Mint annak idején az egyszeri termék reklámjában, ahol egyetlen hátrányként azt emelték ki, hogy nincs előnye, ebben a helyzetben bármilyen szomorúnak is tűnik inkább a negatív minősítést választanám. Egy kétállapotú világban, ha a szeretet, a pozitív benyomások kölcsönös áldozatokat kívánnának, és a másik erre deklaráltan képtelen, akkor  ez egyértelmű csalódás, és hát valljuk be, ki a fenének van kedve az állandó csalódásokhoz?  

2009. július 13., hétfő

Pech

Ma régi ismerősökkel álmodtam. Döcögősen működő álombeli kapcsolat után azzal a gondolattal ébredtem, hogy jó lenne ezekkel az emberekkel folytatni a megkezdett dolgokat, de ezután közvetlenül az is az eszembe villant, hogy ezekkel az emberekkel nem vagyok épp beszélő viszonyban. Micsoda pech! Vagy micsoda szerencse?

2009. július 12., vasárnap

A kovászos

Mindenki emlékeiben helyet kap, mert életében egyszer legalább ette, vagy el is készítette. Lassan, hogy végre talán egy huzamban akár egy hétig is süthet a nap, remek alkalom nyílhat ennek a készítésében egyszerű, mégis oly jellemzően magyar savanyúságnak az előállításához. Sokan sokféleképpen csinálják, van aki még a fröccsöt sem tudja másként elképzelni, mint bort az uborka levével hígítva - szó se róla ehhez azért gyomor kell és masszív savhiány. A családi recept a következő: Ötliteres üvegbe belefér átlag 3 kg uborka. Az edény aljára sok kaprot teszünk, majd erre állítjuk a végüktől megfosztott és hosszában bevágott uborkákat. Indulhat a hitvita, hogy az egyszeri bevágás elegendő-e, vagy szükséges mindkét oldalról benyesni, most én csak az egyik feléről tettem ezt meg. Két liter vizet felforralunk, majd 3 enyhén púpozott evőkanál sót oldunk fel benne, majd azon melegében az uborkára öntjük. Szintén ízlés kérdése a fokhagyma is, én szeretem és éppen ezért tettem is bele. A tetejére kerül a kenyérszelet, amelyet előzőleg megpirítunk. Számítani kell arra, hogy a kenyér a léből fel fog szívni így lehet, hogy később vissza kell az üvegbe pótolni a léből. A többi már csak a
napon és az időn múlik. Már alig várom az eredményt.

2009. július 11., szombat

Újra itthon

Újra véget ért a rendes évi szabadság. A két hét elröppent mintha csak egy kóbor pillanat lett volna, egy évre le van tudva a hosszabb kikapcsolódás. Az időjárás vegyes volt, panaszra nem lehetne okunk - amúgy is ezt a zsörtölődést csak a sóhivatal fogadná be, de rájuk kár lenne ezt bízni. Tegnapi nap érkeztünk, majdnem mint Mary Poppins - ő a szelek szárnyán utazott, minket meg szó szerint hazamosott az eső. Apró, de nem éppen elhanyagolható különbség. A macskák egész jól bírták a kiképzést, időnként nekem voltak olyan érzéseim, hogy nem bírom már tovább, de ügyesen legyűrtem ezt, és most újra együtt vagyunk itt mint egy békés, boldog család..

2009. július 6., hétfő

Macskák

Betérek a konyhába, hogy pár darab sütivel térhessek meg az asztalhoz. Amikor visszatérek, két macska ül a helyemen, és amikor a desszertet az asztalra helyezem olyan vádlón néznek, mint a sértett vendég, akinek a rendelését rossz asztalhoz vitték ki. Még én éreztem magam rosszul. Persze most nyugodtan pillognak a kosárból kifelé, ahova bevackolták magukat..

2009. július 5., vasárnap

Ez nem az

Ez nem az a tó ami régen, a gyerekkoromban volt. Valami visszavonhatatlanul megváltozott. Bár földrajzi, geológiai értelemben véve egy pillangó egy láthatatlan szárnycsapásnyi idő telt csak el a születésem óta mégis minden más. Amikor gyerekként megérkeztünk, minden varázslatos volt. A rengeteg ember, a nyüzsgés, a csak itt kapható fröccsöntött műanyag játékok, amikből a szezon végén választhattunk egyet, és hónapokon keresztül minden nap latolgattuk, hogy melyiket kellene inkább - ezek a dolgok mind mind a múlté. Amikor a kisboltban mindent meg lehetett kapni, itt élhettünk úgy, hogy vonattal érkeztünk és hetekig maradtunk lent a kedves nagyival, mára meg annyi maradt, hogy több mint egy hete nincsen prézli, és ha nem lenne autónk akkor rághatnánk a küszöböt napestig. A nyüzsgés is elült már, hétköznap a szezonban csak pár ember lézeng a parton, a vendéglők üresek, mintha korai tél köszöntött volna be, kicsit furcsa, meleg tél. Valami elveszett itt..

2009. július 2., csütörtök

Macskákkal nyaralni

Olyat tettünk most, amit eddig még sosem próbáltunk. Nyaralásra macskákkal érkeztünk. Eddig a házban voltak, most először engedtük ki a kertbe őket, most derítik fel a környéket. Persze a szemünket folyamatosan rajtuk kell tartani, néha rosszabbak, mint a kisgyerekek. Néha arra gondolok, hogy mi sem vagyunk teljesen normálisak.

2009. július 1., szerda

Cirkusz

Nyaralni jöttem és itt a cirkusz is. Minden nyáron egyidőben érkezünk, azzal a különbséggel, hogy én nem erem fel a hely csendjét azzal, hogy félóránként autóról hirdetem az esti műsort. Most elrontották egy kicsit az érkezést, vagy mi tettünk keresztbe azzal, hogy a beígért helyett csak tegnap este érkeztünk, mert csak ma este lesz előadás azután szó szerint szedik a sátorfájuk és továbbállnak egy másik szerencsétlen faluba egy hétig belegázolni a megszokott csendbe. Az előadás gondolom ugyanolyan borzalmas mint pár éve volt, az egyetlen fejlődés, hogy lehet 'onlájnosan' is jegyet rendelni.