Kupleráj

Minden relatív - nagyjából ezért a kijelentésért (na meg egy kis körítésért) egykoron Nobel díjat adtak, megérdemelten. Az élet nap mint nap igazolja az elméletet. Mert van ugye a kupleráj. A hétköznapi halandó könnyen azt hihetné, hogy ez a hely az, ahol készséges lányok várják, akikre a madám felügyel. De nem teljesen lesz igaza. A kupleráj ebben az értelemben az, amit én hagyok a konyhában - a feleségem szerint. Mindig el szokta mondani, hogy jó dolog az, hogy főzök, de neki annyit kell rámolni utánam. Ebben van némi súrlódás közöttünk. Amikor főzök, mosogatni is szoktam. A gépet is kirámolom, berámolom, indítom, elrakodok. Ez valahogy fel sem tűnik. Vasárnap szinte egész nap főztem, de a végén üres pultot hagytam magam után. Tegnap este nem főztem - mert eleget készítettem még vasárnap - sőt szinte a konyha közelébe sem mentem, mégis én csináltam felfordulást ott, amit neki kellett elrámolnia. A számomra üres pult az ő számára borzalmas kupleráj, ami heves takarítási ingert vált ki belőle, pedig említettem volt, hogy amit megkér, hogy még rakjak el, azt el fogom rakni. Nem, ezt neki kell megcsinálni azonnal, mert tűrhetetlen, hogy ekkora káosz legyen a konyhában. Mondom, hogy minden relatív.