Csak mese

Gondoltam arra, hogy megpróbálkozom én is egyszer a mese műfajjal és megpróbálok írni egyet, csak úgy, mindentől elrugaszkodva. Előre szeretném közölni azt, amit Hollywood-i sikerfilmeknél kötelező a film aljára írni, hogy a mesében szereplő történet kitalált, így semmi köze a valósághoz és valóságos személyekhez és aki ezt nem hiszi el, az gyíkká fog változni! Ja, és ez nem is fog elmúlni. Szóval, élt egyszer egy messzi, messzi galaxisban.. Azaz, élt egy távoli vidéken egy varázslócsalád. (Fontos tudni, hogy azért pont ők, mert ez még inkább kihangsúlyozza a történet mesejellegét, ugyanakkor kellően divatos dolog manapság varázslónak lenni. De persze lehetne más család is, de ezek itt pont most varázslók, egytől egyig.) Népes a pereputty, a família egy kietlen vidéken él, egy ódon várkastély rengeteg tornyában és termében, egymáshoz közel, de mégis kellően távol ahhoz, hogy nap mint nap összefussanak. Az egyikük, nem is épp a család feje, tulajdonképp jelentéktelen, ő lesz a főhősünk. Aki a varázsláson kívül némi irodalmi érzékről is tanúbizonyságot tett, így dagályosan csapongó gondolatait a többség és a maga okulására le szokta írni (Valljuk be, vannak bizarrabb hobbik is, például ártatlan szőrös állatok távolból legyilkolása, de ezért sem ró meg senki senkit, csak simán elfogadják, így hősünk sem várt mást a saját ügyében.) és mivel ezt a könyvtárszobában teszi, így a dolog nem titkos, sőt tulajdonképpen nyilvános is. (Nocsak! Aki azt hiszi, hogy ez párhuzam, az téved. Minden rendes mesében előfordulhat az, hogy azonosítunk valakit valamelyik szereplővel, de biztosíthatok mindenkit, hogy ez a mese elején emlegetett véletlen és nem kellemes a plafonon fejjel lefelé legyekre vadászni, főleg, hogy épp véget ér a légyszezon!) Történetei nem szólnak emberekről, még akkor sem, ha meg vannak benne említve, inkább csak jelenségekről, ezért ő, mármint a hősünk, úgy gondolta, hogy a többiek tudnak annyira felnőttek lenni, hogy ezt felfogják, ugyanakkor ha valami bajuk van vele mégis, akkor megkeresik őt egy kis megnyugtatásért. Ugyanakkor, hősünk varázsló, azaz nem hülye, szóval felfogja azt, hogy minden benne élő jószándék ellenére a család egyik fele mószerolja őt a másik felénél az írásai miatt, azért, hogy a saját titkos céljait támogassa meg ezzel. Mint már említettük, hősünk - bármennyire is annak nézik - nem debil idióta - így ezzel az egésszel tisztában van, csak jelen pillanatban a dolog cseppet sem érdekli. Ha lealacsonyodnánk egy pórhoz, akkor ő ezt sokkal világosabban fejezné ki azzal, hogy lesz@rja. Ugyanis - a pór nem tudja -  de hősünk világosan emlékszik Szun Ce tanításaira, az élet hosszú és bőven van elég idő keresztbe tenni egymásnak. Ha valaki egy elefánt memóriájával rendelkezik, akkor mindig emlékezni fog arra, hogy ki cserélte el a reggeli banánját kaktuszra, azaz bőven marad elég ideje törleszteni ezekért. Mert ütni nem akkor kell, amikor a pofont kapjuk, hanem akkor, amikor a legnagyobb fájdalmat okozhatjuk vele. Persze hősünk ettől még frusztrált volt, így kifelé menet a konyhába, még gyorsan felrúgta az előtte szerencsétlenkedő macskát és valamiért ettől sokkal jobban érezte magát. Itt a vége, fuss el vége. Na és mi a tanulsága a mesének? Azt hiszem az, hogy macskának lenni sem mindig fenékig tejfel..

Kis gyerek

Kis gond, nagy gyerek meg nagy. A miénk például most azt gondolja magáról, hogy ő báró Csekonics és a Hiltonban lakik. Próbálok érvelni, hogy ez egy család és közösen egymásért dolgozunk és mindenki abban segít ahogy tud és bármit csinál, azt nekünk már nem kell, de ő a bármit a semmivel azonosítja és azt szorgosan teszi is. Közben persze nagy hangon megjegyzéseket tesz a személyzetre, a kiszolgálásra és hangsúlyozza, hogy ő fáradt. Persze mindenki az, hiszen jobbára csak aludni járunk haza, de vannak nálunk sokkal rosszabb helyzetben is, igaz jobban is. Mindene megvan és viszonylag nem is terheljük túl. A tegnap esti, ordítozásig fajuló vita abból adódott, hogy megkértem őt, hogy menjen el kenyérért. Bennem olyan, hogy gyerekként erre azt mondtam volna, hogy nem - valahogy fel sem merült. Apám memóriáját megszelídítette az idő, úgyhogy ő már másképp emlékszik a dolgokra most, hogy felnőtt fia van, de én tudom azt, hogy a vitáink hamar fizikai síkra terelődtek és csak egyszer próbáltam ki, hogy vajon gyorsabb vagyok-e futásban nála. Nem voltam. Szóval talán ezért is, próbáltam a gyerek nevelésében azt a fizikai vonalat nem erőltetni. De amikor a neki intézett hegyibeszédre a szobájából a 'Kussoljál!' választ hallottam és ebben a nej is megerősített, felmentem a szobájába egy határozott szándékkal, amire mégsem került sor. Állítólag nem nekem mondta, igaz más nem volt a helyiségben. Nem igazán tudom, hogy mit lehetne tenni egy ilyen nagy lakli kölökkel. Az biztos, hogy túlzottan kiszolgáltuk, de hát ki ne tenné ezt meg a gyerekével - és ezt ő már teljesen természetesnek veszi. Most terápiás célból mindenféle elektronikus kommunikációtól elvágtam őt, mert ezek olyan 'luxusdolgok' amik szerintem nem járnak a mindennapi élethez automatikusan. Nincs tévé, telefon, wifi, internet egyáltalán. Nincs családi taxiszolgálat és reggelikészítés sem. De mi lesz, ha ez sem használ? Kezdjem el verni? Apám receptje legalább működőképesnek tűnt, bár a gyereknevelésre nem tanított meg..

Hajléktalanok

Eddig azt hittem, hogy a hajléktalanok a társadalom végterméke vagy selejtje, főleg, ahogy az egyes közszereplők szájából ez el szokott hangzani. Mostanra viszont egyértelműen kiderült számomra az, hogy a páriák titkos életet élnek és a látszólagos passzivitásuk csak álca, valójában ők a gazdaság motorja! Gondoljunk csak bele, mi lenne nélkülük! Kinek a nevére alapítanának annyi céget, kinek bérelnének milliós autókat, ki vásárolna meg feltűnés nélkül több ezer telefonba való sim kártyát, esetleg akár telefonnal együtt? Más ország egészen másképp áll a problémához, segíti az utcán rekedteket, szállást, ételt, beilleszkedési lehetőséget nyújt számukra ahelyett, hogy kihasználná a bennük rejlő potenciált. Igaz, a mi gazdaságunk szárnyal, az ipar dübörög, a mezőgazdaság zakatol és akkor az idegenforgalomról ne is szóljunk. Használjuk ki továbbra is a gazdasági értékeink, ne hagyjunk fontos erőforrásokat elkallódni! 

Prága

Újra sikerült megnéznünk Prágát. Az utazásról nem írok most, hiszen az külön posztokat érne, akár többet is, annak ellenére, hogy jártam már ott számtalanszor és remélem még megyek is oda. A szállásról szeretnék írni inkább. A ház, amúgy korrekt volt, attól eltekintve, hogy a fürdő a folyosó végén volt, ami csak akkor probléma, ha az embernek ki kell mennie az éjszaka közepén, ahogy ez - főleg a prágai éjszakák után - elő tud fordulni. Amúgy bizonyára a házaknak nincs lelkiismerete és a kő és a tégla nem is tehet semmiről, de engem feszélyezett a dolog, főleg miután elolvastam a ház sarkánál lévő emléktáblát. A házban ugyanis a Gestapo tartott fenn anyaotthont olyan nők számára, akiket, miután megszülték a gyerekeiket, nemes egyszerűséggel koncentrációs táborba küldtek. A gyerekeket pedig új személyazonossággal Németországba vitték, hogy ott igazi németként nevelkedhessenek fel. Ez volt a Lebensborn program és sikerült pont egy ilyen szállást kifognunk. Az emléktábla azoknak a nőknek szólt, akik ott szülték meg a gyerekeiket a Heydrich merényletet követő (lidicei) mészárlás megtorlásaként és haltak hősi halált.  Belegondolva ez elég kényelmetlen érzést okoz, kicsit olyan, mintha az Andrássy út 60-ban töltöttük volna a hosszú hétvégét..

Örkény

Amióta Örkényt olvasok reggelente a budiban - az egyperces novellák épp alkalmasak erre a helyzetre, mert az embernek nem kell félbe, negyedbe vagy huszonháromezeregyezerötszáztizenhetedbe ott hagyni egy amúgy izgalmas történetet, egyre inkább meggyőzöm magam, hogy a Kétfarkú Kutyapártot Örkény is szeretné. Az igazi magyar abszurd, amit persze az élet ír igazán. Mi lehetne itt, ha Örkény élne még! A téma szabadon hever, csak be kell kapcsolni hozzá a televíziót..

Meglepő

Sosem gondoltam volna, hogy általam teljesen normálisnak tartott embereket is ennyire el tud fordítani az értelemtől a kvótanépszavazás körüli hisztéria. Ha a népszavazás maga eredménytelen volt, az emberekbe bele lett plántálva a rettegés. Ezt lehet persze pozitív üzenetnek, sőt sikernek beállítani, de nem hiszem, hogy ez igaz lenne. Eléggé elkeserítő ez a helyzet..