2013. június 26., szerda

Tisztáztam

Azt hiszem tisztáztam a dolgot. Már ami azt illeti, amit a múltkor hallottam, hogy valaki azért nem jön az általam nem szervezett bulira, mert összevesztem a facebookon keresztül az élete párjával valami marhaságon. Nos az az igazság, hogy én erről eddig nem is tudtam, mert ugyan lépten nyomon összevesztem mindenkivel ott, mert úgy gondoltam, hogy a világ jobb lesz azáltal, hogy annak, aki hülyeséget csinál, megmondjuk ezt. De ez a világ nem így működik, az emberek nagy többsége megsértődik azon, ha hülyeséget csinál és ezért valaki szól. Mára már letettem arról, hogy ezért embereknek szóljak, mert már ki is lehet tiltani őket a hírfolyamból. Kicsit persze sajnálom, hisz ezek az emberek nem alapvetően hülyék, csak szoktak hülyeséget is postolni, de vannak normális gondolataik is, amikre viszont kíváncsi lennék, csak sajnos senki sem jelenti be azt, ha 'karitatív' tevékenységet végezne, hogy ezt szűrni lehessen. Ha mindenki írhat mindent, akkor ellep a 'Találtam egy használt alsónadrágot Barcson, ossza meg mindenki, hátha visszajön érte a gazdája!' mondanivalójú cikkek. Persze lehet, hogy az én szociális érzékenységem kicsi, mert nem bízom abban, hogy egy taktaharkányi talált tárgyat nagykanizsai megosztásokkal vissza lehet adni a tulajdonosának és az osszunk meg mindent boldog boldogtalannak, hiszen a vak tyúk is talál szemészt elv célravezető. De mivel tudom, hogy bennem van a hiba azért, hogy nem kívánok szeméthalomba fulladni, ezúton kérek elnézést mindenkitől, hogyha megbántottam - nevelő szándékból. Ezúton jelentem be, hogy bár az emberek javíthatatlanok, de azért próbálok leszokni a népnevelésről..

Vigyél haza!

A szülők első számú rémálma, ha ilyen sms-t kapnak a kölöktől, aki nagy reményekkel vonult el az általa kiválasztott táborba. Mára a fehérből fekete lett, a derűből ború. A gyerek nem élvezi azt, hogy nem az történik amit ő elképzelt, a tábor uncsi lett. Közben sikerült telefonon is beszélnünk, így tudatosult benne, hogy nem fogjuk elvinni onnan, próbálja magát mégis jól érezni. Ki milyet szakít, olyat szagol. Persze mi vagyunk a szigorú és rideg szívű szülők, de így jártunk. Azért volt valami haszna annak is, amíg még nem találták fel a mobiltelefont..

2013. június 25., kedd

Extrém sport

Felhívtam egy biztosítót, mert a közeli párnapos vakációmra utasbiztosítást akartam kötni, de szerintük a siklóernyőzés extrém sport, amire ők nem kötnek biztosítást. A búvárkodás és a snowboard szerintük nem extrém, de mivel erről nem volt szó, így ez a lehetőség nem játszott. Gondolkodtam közben, hogy egy biztosító szerint mi és mitől számít extrémnek - számomra például a búvárkodás feltétlenül az lenne, hiszen már pusztán abba bele lehet halni, ha valaki bizonyos mélységből hamarabb merül fel, mint ahogy az illendő, és a síelős ismerőseim is előkelő helyeket foglalnak el a traumatológiák kórtörténeteiben. De a tegnapi nap alaposan átértékelte az extrém sportokról alkotott véleményem. Ha extrémnek tekintjük azt a tevékenységet, amibe könnyen bele lehet halni, akkor számomra a legelőkelőbb helyet nem is a wingsuit vagy a bázisugrás foglalja el, hanem egész egyszerűen a mindennapos autós munkába járás. A tegnapi napon ugyanis előre megfontolt szándékkal meg akartak ölni, miközben teljesen szabályosan közlekedve épp munkába siettem. Egy bmw-s ember (lény) volt az elkövető, aki úgy gondolta, hogy mert ő siet, a többiek majd megoldják azt a forgalmi helyzetet, hogy előzéskor épp jönnek szemben. Nos, megoldottuk, de nem rajta múlt. A trágya is megállt bennem egy pillanatra, a mellékelt kép nem igazán adja vissza a látványt, amivel egy pillanat alatt szembesültem és sokáig csak 'B' és 'K' betűs szavak jutottak eszembe, ha a kedves lény anyukájára illetve rá gondoltam. Engem nem zavar, ha az úriember/hölgy, egy kietlen úton nagy sebességgel betonfalnak rohan és ezzel vezeti ki magát a társadalomból, de ha ártatlanokat ölne (például engem) az mélységesen felháborít. Potenciális gyilkosok között kell élnünk és ezeket nem kapja el senki, sohasem..

2013. június 24., hétfő

Katonai tábor

Annak idején minden magát mentálisan egészségesnek valló katonaköteles korú fiatalember, azon agyalt, hogy hogyan tudhatná megúszni a sorkatonai szolgálatot. Ez némelyeknek sikerült, némelyeknek nem. Szerencsére engem nem vittek el, életem egyik legszebb mondata az volt ami a sorozóbizottság szájából elhangzott: - Az ön szolgálatára a Magyar Néphadsereg nem tart igényt! Máig fülembe csengenek ezek a szavak, amik akkor azt jelentették, hogy nem fogok rászokni a dohányzásra és a masszív ivásra és a semmittevés sem fog megölni rövid úton, az egy hónapos intenzív kiképzés után. Cserébe viszont nem ismertem meg a fél országot avégből, hogy véletlenül sem a lakóhelyem közelébe vittek volna el és nem kellett a katonai rendészek elől bujkálnom sem. Szóval ez az egész processzus kimaradt az életemből és nem bántam meg. Erre hova akart a gyerekem menni a nyáron? Hát persze, hogy katonai táborba! Amit sikerült az apjának megúsznia, azért most fizetünk (mint a katonatiszt!), hogy az utód csinálhassa mindazt. Erdőben laknak katonai sátorban és büszkén masíroznak fel és alá, mert az jó! Furcsa fintora ez az időnek..

2013. június 21., péntek

Disznó szerencse!

Azaz fene nagy szerencse. No nem a disznóknak, nekik ugye nincs szerencséjük, hisz válogatott formában étkezünk belőlük és pusztán ez a tény feljogosít bennünket arra, hogy sertésnevelés címén válogatott módon kínozzuk és kegyetlenkedjünk velük, mert nem olyan szerencsések, mint például a kutyák. Ők utóbbiak, az ember legjobb barátainak lettek kikiáltva. Jutott eszembe mindez arról, hogy kutyahús fesztivált tartanak valahol Kínában, ahol ebből az alkalomból több mint tízezer legjobb barát kerül az ünnepi asztalra, a világ kutyás felének hangos tiltakozása mellett. Pedig, ha úgy vesszük, semmi más nem történik velük, csak annyi, ami a malackákkal az év minden egyes napján, de míg utóbbiak a vacsora kategória, az előbbiekkel haverkodunk, tehát megenni őket bűn. Furcsa értékrendű állat az ember..

2013. június 20., csütörtök

Szemtelenség

Állapítsuk meg a 2006-os itthoni és a mostani Törökhon-beli zavargással kapcsolatban, hogy a szemek hatalom által való kilövetése csak abban az esetben gond és tekinthető bűncselekménynek, ha azt az épp hatalmon lévő, politikai ellenfelünk csinálja. Ha nem, tehát az erőszaktevők mi vagyunk, esetleg barátaink vagy üzletfeleink, akkor a tevékenységük minden esetben a demokrácia megvédésére irányul és a szemtelenek  egész egyszerűen anarchisták, vagy a liberális baloldal fizetett ügynökei. Azt hiszem ez a magyarázat mindenképpen szükséges volt, bár ennyire direkt módon még nem hangzott el. Talán nem is fog, de a kialakult helyzeten ez nem változtat.

A troll

A troll nem olyan rég előkerült szó itt - álljon erről pár keresetlen szó és magyarázat. Lássuk mit is ír a hogyishívják (wikipedia) erről a fogalomról: 

An Internet troll, or simply troll in Internet slang, is someone who posts controversial and irrelevant or off-topic messages in an online community, such as an online discussion forum or chat room, with the intention of provoking other users into an emotional response or to generally disrupt normal on-topic discussion. 

Sajnos csak angol cikket találtam a témában, de a nyelvet nem ismerőknek megpróbálom kivonatolni. Nem vagyok egy angol műfordító, rendszerint csak a szakmámban használom az angolt és csak azért, hogy el ne adjanak rabszolgának, így ez a tudás meglehetősen szerény. Szóval ez egy internetes szleng és arra a szeményre használják, aki megpróbál egy amúgy értelmes beszélgetést mindenféle egyéb (rendszerint provokatív beszólással) szétoffolni. (Milyen szép magyar szó ez a szétoffol.. :-) Szóval, megzavarni.) Az ilyenkor bevett gyakorlat szerint a trollt nem szabad etetni - azaz nem szabad reagálni rá. Ez az egyetlen megoldás a törlésen kívül. Ezt nehéz egy egész közösség minden tagjának megállnia, mert mindig vannak, akik nem ismerik meg a trollt és próbálják leállítani. Ez az etetés - de ettől a troll nem áll le csak erőre kap. Mindenkinek trollmentes beszélgetést kívánok! 

(A blogter-re az óidőkben írt postom másolata.)

2013. június 19., szerda

Melegben lopni

Lopni bűn. Elvileg. Azt ugye láthattuk, hogy más munkáját lemásolni nem számít mégsem annak, még egy NOB tagság is megőrizhető így, sőt minap a szabálysértések összegét is felemelték, hogy jobban nézhessenek ki a rendőrségi statisztikák, ha már magát a jelenséget nem lehet megfékezni. Az utóbbi időben, mivel rájöttem, hogy bizonyos gondolatok aktuálisak, így régebbi írásaimból is szemezgetek. Saját magamtól lopok gondolatokat. Ez talán bocsánatos bűn, bár NOB tagság ezért sem jár automatikusan. Amúgy is utálnék öltönyben nyakkendőben lenni, pláne ilyen melegben..

Őrültek

Sokkal több őrült van, mint ahogy az ember képzelné. Persze vannak jószándékú dilinyósok és kedves hibbantak is, de többségben a vérprofi, megátalkodott és végletekig beképzelt igazi hülyék vannak. Az a nézet hatalmasodik el rajtam, hogy én vonzom őket. Lehet mondani, hogy a hasonló a hasonlót vonzza, ezek szerint én is őrült lennék, de szívem szerint inkább a fizikai megközelítést választanám - hiszem a mágnesen pólusok közül is az azonos neműek taszítják és az ellentétes pólusok vonzzák egymást. Ez mégiscsak kedvezőbb rám nézve. Ha a 22-es csapdáját vesszük alapul, ha felismerem saját őrültségem, akkor nem lehetek őrült. Ebből a szempontból meg jobb lenne őrültnek lenni, hisz a saját őrültségem felismerése rekesztene ki a hasonszőrűek klubjából. Mindenesetre eléggé lehangoló megismerni valakit és rájönni arra, hogy menthetetlenül hibbant. Ilyenkor újra elővesz a csüggedés..

2013. június 18., kedd

Számmisztika

Vannak érdekes számok és elsősorban nem zenei számokra gondolok. A számok pörögnek, forognak és mikor rápillantunk furcsa konstellációkra akadhatunk. Persze ehhez ismerni kell az eredetet is, lehet hogy másnak ez csak pár szám egymás után, de nekünk mond csak valamit. Most épp a bejegyzéseim számát néztem és az 1492-őt mutatott. Ami ugye Vangelis után szabadon a paradicsom meghódítása. Az őslakosoknak ez valószínűleg a vég kezdete lehet, de nagyjából mindenkinek eszébe jut valami erről a számról. Ha más nem, legalább egy zeneszám. Na, pont erről beszélek..

Mutizmus

Az a jó abban, ha az ember orvosi témákban olvas könyveket, hogy előbb utóbb megtalálja magán az éppen olvasott betegség tüneteit. Hasonlóképp, mint talán a Három ember egy csónakban című regényben ahol az egyik főszereplő járt hasonlóan. Én most legutóbb a mutizmusról olvastam és utánanézve a dolognak, eszembe jutott az, hogy a családi legendárium egy része most talán új értelmet nyert a felismerés által. Az is eszembe jutott, hogy mi lehetett volna akkor, ha felismerik a dolgot és kezelik is - ha a dolog egyáltalán kezelhető - vajon mi lehetett volna belőlem úgy? Lehettem volna oktató, nem ily billentyűzet koptató, esetleg tűzoltó, katona vagy vadakat terelő juhász? Mennyi felemelő életpálya lehetősége nyílhatott volna meg. Bár ha arra gondolok, amire a regény szereplője jutott, amikor elvitte az orvos barátja receptjét a patikushoz, aki megtagadta a kiszolgálást azzal, hogy ezt neki kellene megtennie. A recepten az szerepelt, hogy minden nap fél óra séta, egy korsó sör és ne olvasson hülyeségeket. Lehet, hogy nekem is inkább ezt kellene tennem.

2013. június 17., hétfő

Hülyének tűnni.

Hülyének a legegyszerűbb lenni, pusztán elég, ha hülyeségeket csinálunk. De sokszor ha direkt akarunk hülyének tűnni, nagyon nem fog menni, mert értelmes aggyal hülyeként gondolkozni nagyon nehéz, annak ellenére, hogy ez egyeseknek látszólag minden agymunka nélkül, úgy mondva, csípőből megy. Mennyivel egyszerűbb viszont az a helyzet, ha az ember bármit csinál is, a másik elhatározza, hogy ő egy hülye. Bekerül abba a dobozba aminek a kialakítástól egyesek óvnak, és onnan bármit tesz is, kitörni képtelen. Ilyenkor jönnek az - ezt te biztosan nem értheted! - magyarázatok, mert mégis egyszerűbb azt feltételezni valakiről, hogy ő hülye és akkor elég az az indok is, hogy csak! mint elmagyarázni a dolgot és szembesülni azzal, hogy a másik mégsem hülye és beismerni azt, hogy hibáztunk.

2013. június 14., péntek

Vezető

Világ életemben beosztott típus voltam. Az az én világom, örülök annak, ha megmondják mi a dolog, aztán hagynak nyugodtan, hogy tehessem azt.  Vezetőnek lenni nehéz dolog. Jó vezetőnek meg pláne. Ott a sok felelősség és idegeskedés, a tárgyalások és a tervezési, szervezési feladatok. A fizetés? Ááá, az a legkevesebb! Szóval nem irigylem őket. Mármint a jó vezetőt. Egy hete én is gyakorlom a vezetést, nap mint nap, munka után, húsz percben. Egy galvánkádban tartom a lábam, miközben áram folyik át rajta. Állítólag jót tesz, bár ezt az utóbbi időben nem érzem annyira, de a világot sem három nap alatt építették fell, nem is értem mit türelmetlenkedek én itt. Szóval a kezelés időnként pusztán csak kellemetlen, de a tegnapi napon fájt is. Állítólag sok mindentől függ, hogy az ember milyen feszültséget képes elviselni, eddig a 20V volt az ideális, most a 16V is kellemetlen érzést keltett. Mint a nagybetűsben, itt is a vezetésen múlik minden. Lehet, hogy tegnap jobb vezető voltam, mint szoktam, de fájt is. Azt hiszem mégiscsak maradok inkább beosztott..

2013. június 13., csütörtök

Persze

Van ez az üres pohár - tele pohár dolog. Ugye ki melyiknek látja a félig lévő edényt. Nekem nincs határozott elképzelésem a dologról, de azt hiszem, ha bizonyos dolgokra gondolok, akkor inkább félig tele van, mint részben kiürült lenne. Persze mindig lehet a dolgokat jobbá tenni, de ha belegondolok a jelenlegi helyzetembe, rosszabb is lehetne - jóval. Szóval a legjobbat azt tehetjük, ha mindenki örül annak, hogy luk van a fenekén. Mert kell a biztos pont az élethez.

2013. június 12., szerda

Facebook

Egyre jobban beszűrődik az életünkbe a facebook. Lassan elsődleges forrássá válik abban a tekintetben, hogy ki mikor tartja a születésnapját, így nem maradunk le arról, hogy gratuláljunk az érintettnek. Tulajdonképp az oldal az arcunkba tolja a lehetőségét annak, hogy köszöntőt írjunk, a felköszöntöttnek ezt az új divat szerint már meg sem kell köszönni, az érintett többnyire csak lájkolja a bejegyzést. Csodálatos kor hajnalára ébredtünk, lassan a kommunikációnk sem fog másból állni, mint gombok nyomkodásából és lájkolásból. Edd meg kisfiam a spenótot! - jön majd az üzenet a gyerek üzenőfalára és ha megette lájkolja, ha nem, akkor úgy hagyja a hálátlan gyermek a bejegyzést. Az aggódó szülőn kívül egy egész világ (és a CIA is) megtudhatja azt, hogy milyen a gyermek viszonya az embereket megosztó zöldfőzelékkel. De ebben nincs semmi meglepő, ez a mi szép és fényes jövőnk..

Anya csak egy van

Nem igazán tudom azt, hogy hogy álljak az anyakérdéshez. Elvben és a gyakorlatban fel lettem nevelve megfelelő anyagi körülmények között, de valahogy nem voltam boldog a családban. Azt mondják, hogy a fiúgyermek meghatározó élménye az anya, illetve az anyák is mindent megtesznek a fiaikért, de ezt valahogy én nem érzem át. Lehet, hogy bennem van a hiba - ezt nem tudom. De eddig még szinte bárkivel anyát cseréltem volna, akik szüleivel volt alkalmam megismerkedni. Én meg ott tartok, hogy alig tudok valamit mondani a sajátomnak, ha látogatóba megyek hozzá. Roppant kínos..

2013. június 11., kedd

Előre fuss

Utolsó pár előre fuss! Valahogy ez jutott eszembe ma reggel munkába jövet. A maga idejében ez egy gyermekjáték volt, amivel a közösségi tudatunkat erősítettük egy poros kisváros általános iskolájának udvarán. Ma ez a dolog szinte elképzelhetetlen, hacsak ki nem hoznak egy új telefonos alkalmazást erre, mert a gyerekek nagy része vagy egymás telefonjával játszik, vagy a sajátjával húzódik egy meghitt sarokba, esetleg irigykedve nézi azokat akik ezt teszik valahol. Az egészből amúgy is csak az előre futás valósult meg, a közösségbe tartozás valahogy elsikkadt. Naponta látni, hogy mindenki rohan előre. Mindenki első akar lenni, ahogy a vonaton, a buszokon is, az első kocsikban nyomorog a nép, a hátsókban már szellősen el lehet lenni. Az utakon se engedik be az besorolni vágyót, ilyenkor mindenki a gázra lép, nehogy elém kerüljön! Besorolhat, de csak mögém! Ilyenkor egész sorok lódulnak meg, hogy nehogy eléjük térjen vissza az, aki egyszer valami miatt feladta a pozícióját és most visszakívánkozik. Mindenki a gázra lép, hogy aztán jó nagyot fékezhessen, hisz ettől a sor nem lett gyorsabb, csak a helyezés lett más. A lényeg, hogy mi legyünk az elsők. Utolsó pár előre fuss! Legalább ebben jók vagyunk..

2013. június 10., hétfő

Lemondás

A lemondásnak ára van, amit így vagy úgy de ki kell fizetni. Egy ismerős szerint lemondani azért kell, hogy azután megkaphassuk azt a dolgot - mondhatnánk tehát azt is, hogy a dolog megszerzésének a költsége maga a lemondás. Nos, alaposan tanulmányozva a problémát, arra jöttem rá, hogy a kettőnek az égadta világon semmi köze se sincs egymáshoz. Ha lemondunk valamiről, legfeljebb kellemes meglepetés érhet, de egy jottányival sem kerülünk közelebb az áhítotthoz, csak már többet nem számítunk rá. A megkapáshoz elég pusztán a vak szerencse, semmi egyéb nem kell. Aki mégis mást állít az téved. Vagy nagyon szerencsés.

2013. június 7., péntek

Néha segít

Néha az a gondolatom támad, hogy mennyivel nyugodtabb élete van annak, aki lekapcsolja a híradót, nem nyit meg hírportálokat és kerüli a politikai témákat a beszélgetéseknél. Egyszerűen homokba dugja a fejét és boldog. Na én nem ilyen vagyok. Képtelen vagyok arra, hogy egy dobozban éljek, mindentől távol, a saját langymeleg levemben főve. Ezért is aztán jól felidegesítem magam azon, amit az újságokban olvasok, hogy a kormány lekapcsoltatja a karitatív szervezetek segélyvonalait, hogy az emberek csak a központit hívhassák. Nyilván kell a zemberek pénze, amit amúgy olyan szervezeteknek adnának, akikben megbíznak. Még emlékszem arra, hogy a vörösiszap katasztrófára felajánlott milliárddal sem sikerült pontosan elszámolniuk, gondolom ez a pénz is megy majd a nagy üres, de cserébe lukas kalapba, a többi mellé. Szép új világunk egyre csak épül..

2013. június 6., csütörtök

Rejtély a tészta körül..

Ma elvben hoztam ebédet. Legalábbis azt hittem, bár amikor először nyitottam ki a hűtőajtót, elbizonytalanodtam. Ugyanis nem volt benne semmi olyasmi, ami az ebédemre hasonlított volna. Ennyire nem lehetek hülye, hiszen világosan emlékeztem rá, hogy beteszem a kocsiba az ételhordót és a mozdulat is előttem volt, ahogy kinyitom a hűtőt és becsúsztatom a dobozt a rácsra. Most azonban csak a hűlt hely volt biztos - kétszeresen is, hisz a hűtőről volt szó. Természetesen senki nem tudott semmit, én meg gondosan ellenőriztem a kocsi csomagtartóját. Kétszer is, hisz tudvalevőleg öregszem. Sehol semmi. Épp a büfében teljes letargiában érdeklődtem afelől, hogy mit lehetne enni, ami olyan ebédszerű, amikor szóltak, hogy az ételhordóm a mikróban van. Odamentem és tényleg. Az edény a mikróban volt és ráadásul még forró is volt, úgyhogy valaki mégiscsak megmelegítette nekem. Tekintve, hogy félórája nem voltam sehol, hanem itt ültem a szobámba - erre tanúim is vannak, az eset több mint rejtélyes..

Ügyeletes zseni

Az ügyeletes zseni mindenkinél mindent jobban tud, csak neki lehetnek jó ötletei és mindig igaza van. Fontoskodva jár, kel, ügyeket intéz és bonyolít. Sokszor szó szerint véve. Minden munkahelyen van ilyen szükségszerűen, ahol nem divat a csapatmunka és a vezetőség az oszd meg és uralkodj elvet vallja. Azt hiszem ez nyerő stratégia lehet, mert így a beosztottak inkább egymás nyírásával vannak elfoglalva ahelyett, hogy összefognának. Az összefogásnak általában sosincs jó vége, ezt politikai példákból láthatjuk. Legalábbis bizonyos emberere nincs jó hatással, ezért tesznek meg ezek az emberek mindent, hogy az összefogás ne valósulhasson meg. Be kell látni, jó úton járnak..

2013. június 5., szerda

Ma

Rászoktam arra, hogy visszaolvasom a régebbi írásaim. Azt már megfigyeltem, ha a mai naphoz hasonló érzéseket keresek, akkor dátum szerint hasonló időszakot kell keresnem, mert ott találok olyasmit, mint amit mostanság érzek. Úgy látszik az érzelmeim is periodicitást mutatnak. Mindenesetre vicces 2009-es dolgokat úgy olvasni, hogy akár most is írhattam volna. Ebből látszik, hogy négy év alatt semmi sem változott, az idő meg repül..

2013. június 4., kedd

Árvíz

Van azért értelme annak, hogy az ember az Alföldön lakik. Túl azon, hogy Petőfi is odavolt a tájért, a végtelennek tűnő füves pusztaság látványa bizonyára felemelő, de ott a gulya, a kútágas és a parasztromantika minden más kelléke is figyelemre méltó. De igazán most látszik az az előny, hogy arrafelé értelmezhetetlen a pusztító árvíz mint kifejezés. Nyaranta az ember eljár a folyókhoz fürdeni mifelénk, de van úgy, hogy a folyó jön el az emberhez. Azt hiszem mindennek van előnye és hátránya is.

2013. június 3., hétfő

Valami úszkál

Valami úszkál a frissen eltett bodzaszörpben! - közölte a nej velem a hírt. Nos, ez azt hiszem a maga egyszerűségén túl felvet egy csomó etikai kérdést is. Eltávolítsuk-e a valamit vagy sem? Eltávolíthatjuk-e egyáltalán? A kérdés vizsgálatakor azt hiszem az első és legfontosabb annak a tisztázása, hogy a valami vajon boldog-e az ő úszkálása közepette, vagy sem? Ugyanis ha boldogtalan, akkor az eltávolítása kötelességszámba megy, ellenben ha boldog, akkor megzavarni őt a boldogságában vétek lenne, sőt tulajdonképpen a kicsinyes emberi irigységünk kiváló példáját nyújthatná. Szóval itt állunk a valami és egy óriási dilemma között. Már csak az a kérdés, hogy lehet megállapítani valamiről, hogy boldog-e igazából, még ha bodzaszörpben úszkál is?