2018. december 21., péntek

Étteremkritika - Nebro

Az idei céges vacsoránkon a Nebro étterembe látogattunk. A Római part egyik legszebb részén áll az impozáns étterem, ami wellness szálloda is egyben. Markáns külső és jellegzetes belső fogadja az idelátogatót. A hatalmas és L alakú belső ellenére vendég nem volt egy szál sem - igaz, hogy egy téli hétköznap este volt. Az asztalok ízlésesen meg voltak terítve, de semmi nem az volt utólag, mint ami elsőre látszott. Mint utóbb észrevettük, az asztalok damasztmintás viaszosvászonnal voltak terítve, az elsőre textilszalvétáról kiderült, hogy jó minőségű papír. A koktélos, limonádés poharak az Ikea vásárteréről származhattak, minden eleganciát nélkülözve, fél liter űrtartalommal. Rendeltem egy narancsos limonádét - két fajta volt az étlapon - mire közölték, hogy sajnos az nincs. Ekkor módosítottam, hogy tulajdonképpen a kivi kivételével bármi jó. Külön a kedvemért kijött a pincér még egyszer és megkérdezte, hogy a ribizlis, grapefruitos megfelel-e? Természetesen megfelelt. Erre minden szó nélkül kaptam egy narancsosat - ami ugye nem volt. Bujkált bennem a kisördög, hogy megkérdezzem, hogy melyik benne a ribizli, de nem akarná az ember már az elején azt, hogy az ételébe beleköpjenek a pincérek - ahogy ezt a haladó szellemű helyeken tenni szokás - így csendben maradtam. Végül is ezt kértem az elején. Az étlapon nem igazán lehetett látni azt, hogy az ételadagok mekkorák. A fényképekből és az árakból úgy tűnt, hogy a hely a fine dining irányvonalat van hivatva képviselni, kollégám meg is jegyezte azt, hogy ők az ilyen tányérokat kérdés nélkül elmosogatják, de az adagok normálisak voltak, ami őszintén meg is lepett. Kértem egy levest, ami egy nagy és mély tányérban érkezett és emberes adag volt. A másodikként kapott Burgundi marhapofa fenyőmagos krumpligolyókkal fantázianevű ételt már csak vészprogrammal tudtam magamba gyűrni úgy, hogy a köret élvezetéről lemondtam. Az étel alapvetően ízletes volt, bár a hús rágós volt és inas. Engem állagában inkább lábszárra emlékeztetett mint pofára azzal együtt is, hogy én a lábszárat is tovább abáltam volna. A köret golyóiban nem tűnt fel a fenyőmag, de tételezzük fel, hogy ott volt az is.  A desszertről eszembe jutott a Konyhafőnök műsora ahol Ákos séf megjegyezte, hogy tányérra tányért nem teszünk - igazat kellett adnom neki ebben. A szuflé és a fagylalt edénye a gyümölcsmártással volt beleragasztva a tányérba, mellette a tejszínhab - nem igazán látszott a koncepció lényege, azzal együtt, hogy nagyon kezelhetetlen volt az egész, az edényeket nem lehetett letenni sehova, mert ragadtak az édes sziruptól, amit így megenni sem lehetett rendesen. Összefoglalva a dolgot: A magam részéről jobban szeretem azokat a helyeket, amik őszintébbek, amik azt mutatják magukról, amik valójában. A restiben legyen viaszosvászon abrosz meg olcsó pohár, papírszalvétával, az elegancia jelenjen meg az árakon kívül a berendezésben is. A konyha nem volt gyors, annak ellenére, hogy akár tízszer annyi vendég is elfért volna a helyen. Az ételek normális kisipari munkának tűntek, nem volt semmi rossz (bár a hússal kétségeim voltak), de igazán kiemelkedő minőségű sem, amiért érdemes lenne átúszni a Dunát. Nem beszélnék le senkit róla, de nekem egyszer elég volt.

2018. november 28., szerda

Szőr

'S a nép, az istenadta nép. Oly boldog rajta, Sire!' - Gyakran jutnak eszembe Arany János örökbecsű sorai. És ha már a szőrnél tartunk, épp a közelmúltban járt a fejemben az - szó szerint és képletesen is, hogy mennyi baj van a szőrökkel. Rendszerint vadul és akaratunk ellenére nőnek bizonyos helyeken, mi pedig egy életen keresztül vagdaljuk, húzgáljuk és egyéb most nem részletezett módon próbálunk megszabadulni tőle. Bár nem ez az erre legmegfelelőbb megoldás, de a múltkorjában le is nyeltem egyet. Nyilván véletlenül, mert direkt nem eszem meg magam, az ugyanis kannibalizmus lenne! De sokáig éreztem, ahogy a torkomban ül és erről az álláspontjáról nem is tudtam lebeszélni, hiába nyeldekeltem mint egy gőte, vagy ittam, illetve ettem, semmi hatása nem volt. Ekkor jutott eszembe az, hogy járhattam volna rosszabbul is, hiszen nem vagyok macska, mert ők nem szappannal mosdanak, hanem apró, hátrahajló tüskés nyelvükkel nyalják magukat, amivel remekül lehet bundát fésülni, viszont ezt a hajkefét nem tisztítja ki senki, így amit főztek meg is kell enniük. Valljuk be, van mit lenyelni - belegondolva abba, amit jóindulatúlag oda szoktak ajándékozni másnak, akik ruházatán megtapad a korábban hordott télikabát vagy alsónadrág anyaga. Nem is tudom, hogy bírnám! Még szerencse, hogy én inkább tusolni szoktam..

2018. november 26., hétfő

Szomorú

Ma olvastam egy kamion oldalán, hogy Törökországban győzött a demokrácia. Ami furcsa, mert a demokrácia és a Törökország szavakat nem a győzni igével kapcsoltam volna egybe, de hát minden dolognak számos olvasata van. Mindenesetre szomorúnak tartom, ha egy országnak hirdetésben kell győzködnie a kült és a belt arról, hogy náluk demokrácia van, mert más egyébből ők ezt nem igazán vehetnék észre..

2018. november 23., péntek

Csoda történt!

Csoda történt! Mert történhetnek csodák mindenhol, akár egy álmos kisváros álmos téli estéjébe hajló délutánján is, bárhol és bármikor. Láttunk már csodákat máskor is, ilyen például a könnyező Szűz Mária szobor, vagy a  17. század óta folyamatosan taknyos szürke szamár szobra, amit ha még nem találtak meg, egyszer biztosan rábukkannak, ha veszi a fáradtságot valaki és keresni kezdi. A csoda persze velem esett meg, ami különös szerencse, hiszen így teljesen hiteles forrásból tudom jelenteni, az információ így semmiféle torzuláson nem ment keresztül és kinek hinnék jobban, magamnak vagy a saját szememnek? Szóval tegnap este beugrottam a Lipóti pékhez, hogy nagy szeretetéhségemet szeretetkaláccsal tudjam orvosolni, de természetesen a szintén szeretetre vágyó tömeg ezt elhappolhatta előlem. Hiába, egy hideg téleleji napon mindenki szomjúhozza a törődést! Szóval kalács nem volt, így Marie Antoinette szavai sem adtak támpontot arra, hogy mi legyen, hisz ő a fordított helyzetre adott útmutatást, arról nem volt szó, hogy mit tegyünk, ha kalács nincs! Ezért hosszas tépelődés és vad belső harc után vettem két csokis croissant. Még láttam, ahogy a hölgy benyúl a polcba és beteszi a kiválasztott péksüteményt a zacskóba. Ezután hazamentem és elhelyeztem a konyhapulton. Reggelinél persze előjött újból a péksütemény ügye (ugye?) és megdöbbenve tapasztaltam, hogy a tegnap vásárolt csokis croissant az éj leple alatt, lassan, de biztosan kakaós csigává változott! A bűnjelet eltüntettük, kénytelen voltam róla meggyőződni organoleptikusan is, hogy az átalakulás mindenre kiterjedő volt és teljes, így azt kellett megállapítanom, hogy az volt! A kakaós csiga transzformáció maradéktalanul végbe ment, a legapróbb morzsája is a kakaós csiga állapot összes jellemző tulajdonságával bírt! A csoda megtörtént és itt volt közöttünk! A teremtő erő ismét nagyot alkotott és ha hozzátesszük mindehhez, hogy Göd a kakaós csiga városa, akkor mindez nem is lehet olyan véletlen!

2018. november 22., csütörtök

Luca széke

Lassan készül, mint a Luca széke! Ez a mondás jutott eszembe a környékünkön zajló építkezésekről. Valahogy azt veszem észre, hogy az összes nagy útépítési, illetve felújítási munka baromi lassan halad. Az út természetesen le van zárva, az összes korlátozás ki van táblázva, de ugyanakkor néha hetekig nem történik semmi. Persze ez a semmi is jóval drágábban készül és jellemzően az EU szokta fizetni. Az M2 gödi lehajtójánál lévő felüljárót lassan egy éve újítják fel és eddig csak az egyik útféllel végeztek. A másikon most folyik a munka, de nem igazán tépik, szaggatják az istrángot. Sokszor hetekig nem történik semmi, embert nem lehet a környéken látni, vagy ha igen, akkor két ember maszatol valamit, de nem lehet egyértelműen látni még egy hét után sem, hogy mi a változás az előzményekhez képest. Ráadásul az elkészült rész is meglehetősen gyenge, már ami az elkészült munka minőségét illeti. Az éjjel nappal eszetlenül működő félpályás forgalomirányítást végző jelzőlámpa működéséről már nem is szólva! Nem igaz, hogy a XXI. században, a mikrovezérlők és mindenféle szenzorok világában nem lehet egy okosmegoldást kitalálni, ami képes érzékelni a forgalmat és annak megfelelően irányítani a forgalmat. Jellemzően most kezdték el a közelben lévő útkereszteződést körforgalommá átépíteni, ami azzal járt, hogy az összes valamirevaló fát kivágták és mindenféle idióta közlekedési táblát tettek ki. Az építkezés várható befejezése jövő év május elseje. Az még nagyjából fél év, ennyi idő alatt sokkal nagyobb munkák elvégezhetőek, nem egy egyszerű körforgalom..

2018. november 14., szerda

Fák

Fák továbbra is. A szerencsétlen sorsú gödi erdőn túl most az épülő új körforgalom ügye. Természetesen 'jó' kivitelezői szokás szerint az épülő új műtárgy körül a vastag, legalább fél évszázados fákat most kezdték el kivágni olyan helyen is, ahol nehezen lehetne elképzelni, hogy akadályoznának bármit. Az utóbbi időben lelkiismereti kérdést csinálok a faproblémából, mert egyre inkább úgy érzem, hogy attól még, hogy nem sikoltoznak mikor öljük őket és nem folyik látványosan piros víz belőlük amikor levágjuk a részeiket, attól függetlenül még élőlények. Persze ilyenkor az illetékesek meg szoktak nyugtatni, hogy azért mert itt kivágnak egy fát, majd pótolni fogják Taktaharkányban vagy Pókaszepetken, ami nyilvánvalóan nem hangzik túl megnyugtatóan. Nem tudom mit szólna az illetékes olyasmihez, hogy ne nyugtalankodjon, hisz igaz, hogy itt és most levágjuk a fejét, de ezután elmegyünk a Nyírségbe és csinálunk valakinek egy gyereket. Na ugye!

2018. november 13., kedd

Star Wars - Ébredő erő

A tegnapi napon volt alkalmam megnézni a kultikus sorozat szinte legutolsó részét és számtalan kérdés merült fel bennem. Egy ilyen fejlett civilizációban, ahol már létezik a hiperugrás, ott a támadó ellenséget miért csak vizuálisan veszik észre, amikor már közel jár? Illetve, ha annyi feladatra jók a robotok, akkor őrködésre miért nem? Az rendben, hogy az elnyomó rendszer megalomán, de ha már a halálcsillag is képes volt szétdúrni egy tetszőleges bolygót, akkor mi értelme tízszer akkorát készíteni belőle, főleg ha a halálcsillagokat sem sikerült maradéktalanul befejezni? Érdekelne továbbá, hogy ezeknek a monstrumoknak a belsejében mindig makulátlan tisztaság uralkodik, a padló tükörfényes annak ellenére, hogy azt sohasem takarítják, noha tömegek mászkálnak rajta fel és alá. Mitől ilyen tiszta mégis? Minden titkos bolygópusztító fegyvernek kell lennie legalább egy gyenge pontjának, amit szemmel láthatóan minden egyes rohamosztagos közlegény ismer. Az ilyen stratégiai épületet természetesen nem védi semmi, ahogy egy egész bolygót védő erőteret is könnyedén és észrevétlenül lekapcsolhatja egy egyszerű százados, ha elég erélyesen üvöltöznek vele. Nálunk bezzeg egy sima áruhitel engedélyezéséhez számtalan ellenőrzés és jóváhagyás szükséges. Mi értelme ezekben az épületekben hatalmas zárt tereket létrehozni, szédítő mélységek felett átívelő hidakkal, főleg amúgy fagyott bolygókon. Ott nem számít a légköbméter? Nem kell egy ilyen helyet kifűteni?

2018. október 30., kedd

Óraátállítás

Népszerű téma manapság, egy újabb gumicsont, amiért lehet utálni a másikat újra. - Te melyik táborhoz tartozol? A téli vagy a nyári időszámítást szeretnéd? Ha nem a télit, akkor rögtön indulhat a köpködés, jöhetnek az indulatok. Sokan azzal érvelnek, hogy a téli volt régebben, így azt kell bevezetnünk újra. Én meg azt mondom, hogy engem nem igazán érdekel az, hogy melyikből csináltunk hagyományt. Ugyanis, minden csak megállapodás kérdése volt, az, hogy  a föld egy fordulatát pont 24 egyenlő részre osztottuk fel, az, hogy a föld egy teljes körét pont 365 és egynegyed napra (plusz egyéb apróbb sallangok, a százzal és négyszázzal osztható évekkel), hiszen oszthattuk volna bármennyi részre. Ahogy éjfél pont akkor van amikor - mind, mind megállapodás kérdése. Magam részéről jobb szeretek akkor fenn lenni, amikor világos van, illetve megfordítva mindezt, jobb szeretem, ha amikor fenn vagyok, akkor világos is van. Ezért nem annyira szimpatikus a téli időszámítás nyáron, mert kevésbé érdekel, hogy hajnali négykor világosodni kezd, mert akkor még rendszerint alszom. Viszont élvezem azt, hogy este kilenckor még világos van - írom ezt a nyári időszámítás számlájára. Illetve utálom azt, a téli esetén, hogy sötétben megyek dolgozni és sötétben is jövök el a munkából, szóval bárki bármit is mond, hogy mi az eredeti, vastagon teszek rá. A magam önző érveit nézve, jobb szeretek világosban élni, mint sötétben. (Éljen Geszer és az éjszakai őrség!)

2018. október 15., hétfő

Megfontolandó ajánlat

Levelet hozott a posta. A borítékon kedvesen tájékoztattak, hogy most már az Invitel is a Digi csoport tagja. Hurrá! Az ember azt gondolná, hogy ezután valami jónak is kéne történnie, de a valós élet nem mese. Itt a farkas valóban megeszi Piroskát és a nagymamáját, sőt talán ha éhes maradt, még a vadászt is. Szóval lejár a hűségidős szerződésem, amit a távközlési szolgáltatásokért kötöttem és az eddigi kb 7eFt-os összeg, a hűségidő után két és félszeresére emelkedne. Erre mondtam, hogy ez olyan ajánlat, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, főleg annak fényében, hogy egy vadidegen, az utcáról beeső ember új szerződéssel ugyanezt megkapná négy és félezerért, illetve az ellenfélnél hasonló csomagok vannak hasonló árakon, egy kicsit több extrával. Az ember azt hihetné, hogy ha az ember egy halom pénzt elköltött valamire és rendesen fizetett érte, az érték - de ebben a világban nem. Itt csak az új belépő számít, a régit már nyugodtan hülyének lehet nézni..

2018. október 13., szombat

Átvertek!

Engem átvertek, ez már szinte egészen biztos! Ugyanis azt mondták, kommunikálták, hirdették, hogy a mai rendes munkanap lesz. Ehhez képest szinte alig vannak az utakon, a forgalom jó ha megüti a hétvégén ilyenkor szokottat és még a parkolónk is tele volt üres helyekkel. De hogy mást se mondjak, még az útépítők sem dolgoztak - mondjuk ők amúgy is a bögyömben vannak. A falunk határában lévő hidat felújítják, de úgy halad, mint a Luca széke, de rendszerint még inkább úgy sem. Most meg elvileg rendes munkanap van, mégsem dolgozik rajtam kívül szinte senki. Mindig tudtam, hogy a munka áldozata vagyok..

2018. október 2., kedd

Nem logikus

Szeretem a logikus dolgokat. Minden okkal történik és jó tudni, hogy mi volt az ok, ami az adott eseményt kiváltotta. Sok esetben mégis ez korántsem annyira egyértelmű. Tudjuk azt, hogy idős korban a szaglás, mint bármi  más érzékelés is, gyengül. Ezért van az, hogy idős nénik jóval erősebben parfümözik magukat, hiszen nem érzik magukon azt, hogy mikor lenne elég. Illetve érzik, de akkor már késő. Ez logikus, hisz nő az életkor, csökken a szaglás, nő a felhasznált parfümmennyiség. Na de miért van az, hogy a plázacicák, akik alapvetően a fiatalabb korosztályból kerülnek ki, annyira túlillatosítják magukat, hogy nem lehet velük egy légtérben megmaradni? Na ez az, ami egyáltalán nem logikus..

2018. október 1., hétfő

Így csinálják a svábok!

A hétvégén szőlőfeldolgozás volt. Azért nem írom, hogy szüret, mert a szőlőt nem mi szedtük le. Manapság nem éri meg a gyümölccsel szórakozni, a szőlő elég munkaigényes növény és gyorsan tönkre is megy, ha nem kapja meg azt a törődést, amit elvár. Szóval hozták a leszedett fürtöket, mi meg jól ledaráltuk. Mikor készen lettünk, a használt műanyaghordók épp mosásra vártak, amikor odajött a nagynéném és összeöntögette a bennük lévő semmit, majd közölte, hogy ezt így csinálják a svábok. Erre mondtam neki azt, hogy ha lenne nagyi, akkor az jönne utána, összeöntögetné a hordókat és közölné velünk, hogy bezzeg a svábok így csinálják, majd jönne a dédi, eljátszaná ugyanezt, hasonló megállapítást téve. Erre a nagynéném csak azt mondta, hogy bekaphatom. Én meg elmondtam neki, hogy amikor kihoztam a hordókat, előtte összeöntögettem. Majd jött apám, látva a hordókat, ő is összeöntögette a tartalmát és erre az állapotra jött oda a nagynéném. A további öntögetést és megjegyzéseket felmenők híján elnapoltuk.  Mert a svábok tényleg így csinálják..

2018. szeptember 20., csütörtök

Idézet

Vihar a biliben rovatom következik. Az idézet fontos dolog. Vagy éppen nem. Mindenesetre közösségi oldalak lehetőséget teremtenek, hogy az emberek idézeteket vehessenek fel a profiljukra, mert az emberek úgy gondolhatják, hogy ettől, hogy nem a saját gondolataikat mondják el, hanem valami nagy emberből kapnak meg egy kis szeletet, ők így válhatnak nagyobbá általa. Bár lehet, hogy egészen más a magyarázat. Például az, hogy ha nem más gondolatait osztanák meg, előbb utóbb lennének saját gondolataik is. Az ilyen megosztott idézet sokat elárul a megosztójáról is, ha az ember olyasmit oszt meg, ami olyan, mintha egy téglával csapnának arcul, ne lepődjön meg, ha másnapra egy sitthegyet talál a bejáratnál. Na ez annyira szépre sikeredett, hogy rohanok és ki is írom valahova..

2018. szeptember 7., péntek

Vonatjegy

Tegnap egy kisebb csoda történt velem. Elektronikusan vettem jegyet a Vonatinfo nevű alkalmazáson keresztül és kártyával fizettem érte. Mindezt telefonon, anyámnál, a szobában ülve. Aztán leballagtam az állomásra és bár a soros vonat épp az orrom előtt ment el, de a következőt simán elértem és az pontosan is indult. A kalauz a vonaton szintén elektronikusan kezelte le a jegyem és minden flottul működött. Hiába no, tegnap a csodák napja volt vagy Csipikésen szólva rendkívüli világéjszaka lehetett. Ezt is megélhettem!

2018. augusztus 29., szerda

Dudva

Van egy olyan mozgalom, hogy az emberek kocognak és/vagy sétálnak és az útjukba eső szemetet összeszedik. Ez nem szemétgyűjtés, hisz az edzéstervet nem befolyásolja, nem tesznek külön kerülőt, ha meglátnak a távolban valami különösen csábító szemétszigetet, hanem csak az útjukba eső hulladékot számolják fel. Végtére is ez is több mint a semmi. Ezen felbuzdulva, mindennapi, az ebédszünetet lezáró egészségügyi sétánkon, körben a raktár körül az utóbbi időben kihúzgálom a nem oda való dudvát. Egész jól haladok vele, már alig maradt kiirtani való gyomnövény a környéken. Dupla haszon, hisz értelmet ad a sétáinknak és valami maradandót is teremt, hisz ott marad a gyommentes díszkert. Ettől most roppant szociálisnak érzem magam..

2018. augusztus 13., hétfő

Egymás ellen

Fredrik Backman számomra már bizonyított. Szinte minden könyvét olvastam és ő is arra a szintre jutott nálam, hogy anélkül megvenném a könyvesboltban, hogy bele kellene olvasnom. Kezdődött mindez - Az emberrel, akit Ovénak hívtak - című könyvével és most az Egymás ellen című munkájáig, ami a Mi vagyunk a medvék című regényének a folytatása. Magáról a könyvről sok mindent el lehetne mondani, de akkor valószínű, hogy bérgyilkosokat állítanának rám spoilerezés vétsége miatt, így próbálok kellően titokzatos maradni. A könyvben továbbélhetjük Björnstadt kisváros mindennapjait, ami nem éppen egyszerű - pont úgy, ahogy a miénk sem, csak éppen máshogy, illetve ugyanúgy. A könyv nagyon jó, letehetetlen. Ajánlom mindenkinek aki szeret olvasni és szereti a minőségi irodalmat. Csak, hogy indirekt nyaljak be saját magamnak is egy kicsinység..

Sörtészta

A világ legegyszerűbb panírozása, mert kell hozzá liszt és sör. A kettőt össze kell keverni és már készen is van. Olyasmi, mint a japán tempura, csak ahhoz víz kell. Na kérdem én, akkor melyik is a jobb? Víz mindig van odahaza, hiszen az folyik a falból, ellenben sört meg venni kell. Hát persze, hogy a sörpanír, hiszen állandó lehetőséget teremt arra, hogy legyen otthon sörféle. Már ugye, ha a gyerek mellett megmarad. Mert eddig csak ez édességek voltak nagy veszélyben, de a listára feliratkoztak a sörök is. Amúgy a hétvégén kirántottam egy ránk hagyományozott tökszerű növényt a fent említett sörtésztában és egész meglehetős lett. Kár, hogy a kirántás után minden nyakig olajos lesz..

2018. augusztus 9., csütörtök

5 másodperc

Öt másodperc elég kevés. Pl ha lángosra kellene ennyit várni, az szinte azonnali kiszolgálásnak számítana. Ugyanakkor lehet sok is, hiszen egy 100km/h-val haladó autó nagyjából 140 métert tesz meg ennyi idő alatt. 140 méter például gombócból rengeteg. Szóval viszonyítás kérdése az egész. Mert ha már gombóc, akkor itt ez az öt másodperces szabály. Mely szerint, ha valami a földre esik, ha öt másodpercen belül felveszed, még megeheted. Ilyenkor elképzelem, hogy a sok kis rohadék bacilus ami csak arra vár, hogy megbetegíthessen, ott áll a rajtgépnél ügyeletben, hogy mikor esik le valami és amikor a földbe csapódott, dördül a startpisztoly és megindulnak az étel felé. Na ezért kell gyorsnak lenni! Persze mondjuk az ember azért súlyoz, mert nem mindegy, hogy esik le a dolog. Ha például a Nyugati pályaudvaron, akkor már a talaj felett tíz centivel halálosan mérgezővé válik, földet sem kell érnie, de ha otthon a nappalinkban, akkor lazán felveszem, megtörlöm és megeszem. Szóval fontos a hely! Nyaralási élményként aposztrofálom, hogy láttam egy családot, nevezzük húséknak, ahol a kisfiú leejtette a fagylaltját a földre és nézett a bánatos boci szemeivel. Anyukája ezt észrevévén , kivette a kezéből a tölcsért, felkanalazta a matériát a járdáról, a tölcsért használva lapátnak, végigtolva egy darabon, hogy alá tudhasson nyúlni a gombóc alá,  akkurátusan körbenyalogatta - egyenlő mértékben elosztva mindenütt a baktériumokat, majd visszaadta a kölöknek továbbnyalásra. Ha ez nem a Balatonszabadi közért előtt történt volna egy kétes tisztaságú helyen, ahova leülni sem volt kedvem, meg sem említeném. De az ember sosem tudhatja, hogy mitől hízik..

2018. július 25., szerda

Napi hír

Olvasom a 444-en, hogy aszondja: 'A valaha talált legnagyobb dinoszaurusz-lábfejként azonosítottak kutatók egy évtizedekkel ezelőtt felfedezett leletet, amelyről azt is megállapították, hogy a Jurassic Parkból is jól ismert növényevő Brachiosaurus, a Földön valaha járt legnagyobb állatok egyikének közeli rokonától származik..' Beindult erre az agyam, hogy milyen feledékeny állat lehetett, hogy csak úgy otthagyta valahol a lábát és nem is vette észre. Ezért gondolatban az alábbival egészíteném ki a hírt: Szerkesztőségünket később értesítették arról, hogy telexen érkezett egy üzenet, amelyben megköszönték, hogy meglett a láb, a tulajdonosa most vette észre, hogy eltűnt és szeretné visszakapni. A tudósok igazolva látták a kérést és már postára is adták a hiányzó testrészt, mert aki ma telexet használ adatátvitelre az egészen biztosan dinoszaurusz.

2018. július 24., kedd

Munkába

Azon ritka alkalmak egyike, amikor nem egyedül jöttem munkába. Persze, ha úgy vesszük, sosem vagyunk egyedül, hiszen a testünk rendkívül sok organizmusnak teremt munkahelyet és sokan folyamodnak nap mint nap állásért és sokaknak adják is ki az útjukat végérvényesen. Szóval egy állandóan nyüzsgő, élettel teli munkahelyet cipelünk nap mint nap a melóba és vissza. Vagy ha úgy vesszük, az cipel minket - de innentől kezdve az egész túl filozófiai lett és fenének van kedve filozofálgatni akkor, amikor ráadásul még az ebédemet is otthon hagytam, így mindenképpen koplalónapom lesz. Tehát itt van a munkatárs, azaz a társ a munkába járásra speciális esete. Alapvetően egyedül érkezem és úgy is távozom, de ma reggel egy darázs ült a motorháztetőn. Már akkor ott volt, amikor a nejt vittem a vonathoz. Az eszembe jutott, hogy milyen furcsa is lehet neki, hogy a saját dimenziójába bele nem férő dolgok merőben befolyásolják az életét - régebben nem volt jellemző, hogy a fa, vagy az istálló amin ült, odébb szökkenjen pár kilométert, így amikor leszállt pihenni, majd rövid idő múlva újra felemelkedett, nagyjából ugyanott volt, ahol régebben. Gondolom, ha ezt elmondaná a többi darázsnak, csak néznek rá bután és azt kérdezgetnék, hogy melyik virágból szívott be és abból ők is fognak kérni! Mert ki hitte volna el azt, hogy leszállok valahová, hirtelen nagy szél, de kapaszkodom mint az eszetlen és tök ismeretlen helyen térek magamhoz? Teleportálás vagy mi az ördög, esetleg egy féreglyuk? Nem hiszem, hogy meg tudnám neki magyarázni, hogy prózaibb oka van a dolognak. Eszembe jutott az is, hogy amikor emberekkel esnek meg érthetetlen és megmagyarázhatatlan dolgok, akkor vajon az is ilyesmi lehet? Dimenziónkon kívüli, de amúgy az adott dimenzióban tök hétköznapi dolgok történnek, csak mi képtelenek vagyunk látni? Amikor beálltam a parkolóba, még mindig a motorháztetőn ült. Azért szóltam neki, hogy délután Vácra megyünk - csak a miheztartás végett..

2018. július 20., péntek

Nekrológ

Az ember míg él, nekrológot ír. Mígnem aztán egyszer róla írnak talán egyszer. Ez az élet rendje, bár annak aki él, ezt igen nehéz elfogadni, de nem tehetünk mást. Mindig vannak, akik hosszú útra indulnak és már csak gondolni tudunk rájuk ahelyett, hogy beszélhetnénk velük. Ilyenkor késő bánat arra gondolni, hogy többet kellett volna törődnünk egymással, hisz eddig megtehettük volna és ezután az önvádon kívül nem tehetünk mást. Egy közeli ember távozott. A környék legjobb szomszédja díj egyik örökös tulajdonosa, feleség, családanya, nincs már köztünk többet! Sokat gondolunk rád, emléked megőrizzük olyannak, amilyen voltál! Barátunk maradsz mindörökre! Isten veled!

2018. július 4., szerda

Könyvajánló - Artemis

Andy Weir nagyszerű könyvét ajánlom most. Az írót ismerhetjük korábbi, szintén zseniális művéből, a Marsi címmel írott könyvből, amiből egy, szokás szerint fantáziaromboló amerikai film is született, Matt Daemon főszereplésével. Az író meghonosította a reális sci-fi irodalmi műfajt, illetve, ha nem ő honosította volna meg, akkor ezt zseniálisan műveli. Az írásai a jelenlegi technológiával is elképzelhetőek, nincsen bennük semmi olyasmi, ami a tudományos fantasztikum eszköztárába tartozna, hacsak nem az, hogy egy elképzelt jövőben játszódik, egy technikailag nagyjából hasonlóan fejlett korban, így nem kell megbirkózni a valószerűtlen részletek és technológiák elképzelésével. Az Artemis című könyv egy holdkolónián történő élettel foglalkozó mű, ahol a főszereplő, aki nem elég, hogy okos, de szegény arab hegesztő lánygyermekeként keveredik bele a nagyok hatalmi játszmáiba azzal a céllal, hogy valahogy megtalálja a szerencséjét és kitörhessen végre a jelenlegi életformájából. Hogy sikerül-e ez neki, illetve ha igen, akkor milyen árat fizet mindezért? Kiderülhet mindenki számára, aki kézbe veszi és elolvassa ezt a remek könyvet. Ha elkezdi olvasni, letenni elég nehéz lesz! Mindenképpen ajánlom! Andy Weir neve felkerült azon szerzők listájára nálam, akik könyveit látatlanban, a fülszöveg olvasása nélkül is hajlandó lennék megvenni...

2018. július 2., hétfő

Múzeumok éjszakája 6. - Mátyás templom

A nagy, Múzeumok éjszakája saga utolsó felvonásaként a budai Mátyás templomba látogattunk. Sikerült megcsípni ott egy regisztrációt, minek keretében nem elég, hogy beengedtek, de idegenvezetést is tartottak a számunkra. Így nagyjából éjféltájban felsorakoztunk a templom előtt. A megközelítés simán ment, bár nem volt egyértelmű, hogy mi hol áll meg, illetve merre megy, de ezt az anomáliát már korábbi írásaimban kifejtettem. (Kocsival átálltunk a Dologház utcából a Mechwart ligethez, amit a nép nemes egyszerűséggel Lekvár ligetnek szokott hívni, reményeink szerint azért, hogy ott felszálljunk a megfelelő múzeumi járatra, ami a vár felé megy. Persze itt sem ment a vár felé, ezen a vonalon csak a várból jött járat. Több megállóban eltöltött perc után inkább elsétáltunk a Moszkva térre, ahol ki kellett sakkozni, hogy honnan indul a várba tartó járat. Ebben a sofőrök sem voltak hajlandóak segíteni, ugyanis úgy otthagytak mint szent Pál az oláhokat - minden szó nélkül.) Végre meglett a hely, és leszállva a templom előtt, beállhattunk a téren átkígyózó sorba. A nej közben elment szervezkedni, hogy mit és hol, mert semmi nem volt tiszta, csak az, hogy itt áll a hatalmas sor és kész. Nagyjából mi voltunk a háromszáz-ötvenhetedikek. Mikor is jött egy srác, hogy akik regisztráltak, azok álljanak félre, mert addig jól beengedik a tömeget a templomba, míg mi megvárjuk az idegenvezetőket és a többi még hiányzó regisztráltat. Mire mindenki előkerült, két csoportra oszlottunk és a templom átellenben lévő sarkainál kezdve szakszerű idegenvezetést kaptunk. Bár ha úgy veszem, nem sok teteje volt a regisztrációnak, hiszen nem voltunk elkerítve senkitől, az állt oda hozzánk aki éppen akart. A fontos információk elhangzása után volt egy kevés szabad nézelődés, közben orgonazene szólt, majd hazafelé vettük az irányt. A várbusz szépen elszállított a Lekvár térre, ahol felmartuk az autót és szépen hazamentünk. Nagyjából hajnali három felé kerültünk ágyba. Az idei Múzeumok éjszakája meglehetősen tartalmasra sikeredett..

2018. június 29., péntek

Múzeumok éjszakája 5. - Földalatti múzeum

Némileg témába vágó vicc következik. Rövid leszek! - mondta a kígyó és átmászott a villamossínen. Azaz jelen esetben a földalatti sínjén, ami tulajdonképpen egy alagútban futó villamos. A hely a Deák téren található, itt kellett átszállni az egyik buszról a másikra, így útba ejtettük ezt a múzeumot is. Régebben már jártam itt, bár azóta többször is elmentem mellette, de mintha mindig be lett volna zárva. Most szerencsére nyitva volt és hála az akciónak, full tele volt emberrel. Kicsit felülreprezentált volt látogatóval, hisz odakint éppen nem esett, szóval nem igazán értem, mi végre? A kiállítás érdekes is lehetne, sajnos méltatlanul kis helyen van, de ha azt vesszük, hogy jelenleg ez az egyetlen közlekedési témájú múzeum a fővárosban - na jó, második, mert ott a Füsti is, így esetleg mégis. A tömegnek hála, semmihez nem lehetett odaférni, oxigén valahogy nem volt a levegőben, szóval felejtős volt a műélvezet. Mindenesetre most tíz évig újra le van a gond erről, majd azután újra meg lehet nézni, hogy hogyan maradt minden változatlan az évek alatt..

2018. június 28., csütörtök

Múzeumok éjszakája 4. - Törley pincészet

A nap fémpontyára nyilván egy halászati kiállításon akadtunk volna rá, de így ez az alkalom méltán érdemelhette ki a nap fénypontja jelzőt. Az aktuális múzeumi járat pont oda vitt minket, bár nem volt problémamentes megtalálni, hogy honnan indul, de amikor már rajta voltunk, akkor nem volt vele semmi probléma azon túl, hogy időnként súlyos fémes kattanás vetítette előre azt, hogy a busz és az alváza rövidesen elválnak egymástól. Most éppen e békítőtárgyalásoknál járhattunk, de a jelek szerint a harag mélyen gyökeredző lehetett és egyik sem tűnt békülékeny hangulatban levőnek. A Törley pincészet Budafok központjában található - ha mégsem ott lenne, ez arra vezethető vissza, hogy mivel nem vagyok budafoki, nem ismerem a helyi viszonyokat. De ha vágynék az ilyesmire, akkor arra is vágyhatnék, hogy a központ ilyesmi legyen. Elég valószínűtlen, hogy egy pezsgőgyárban vasárnap hajnali kettőkor vasat öntsenek, vagy követ aprítsanak. Itt sem éreztük magunkat egyedül, jó sok ember volt kíváncsi erre a rendezvényre, amit végig a profi lebonyolítás jellemzett. Ezek az emberek tudtak valamit! A gyárba a látogatóközponton keresztül érkeztünk meg. Gyorsan nyertünk a szerencsekeréken egy hűtőmágnest és egy kis üveg pezsgőt majd pár lépcső után máris a gyárban találtuk magunkat. A gyárudvarban lehetett ejtőzni a szőlőlugassal kerített pázsiton, voltak párnák, hogy ne kelljen a füvön ülni, de voltak pavilonok is, ahol egyszerűbb ennivalókat vehetett magához a látogató, például zsíros kenyeret, főtt virslit, lángost és kürtőskalácsot is. Árultak talpas poharat is, amelyet aztán külön pavilonoknál lehetett megtöltetni a hely gyöngyöző levével, illetve szerveztek pincelátogatást is, amire rendezett sorokban gyülekezett a pórnép, de minden flottul ment. Fél óránként jutott be kb 70 ember, így a sor méretéből az ember kikalkulálhatta, hogy mikor juthat be. Várakozás közben élőzene szólt az árkádok alatt. A pincében kellemes hideg és szakszerű idegenvezetés várt. Egy határozott hangú marketinges elmesélt mindent amit a Törley családról és a pezsgőgyártásról tudni érdemes, lehetett kérdezni, fényképezni, szájat tátani és legvégül vásárolni az ajándékboltban. Vettünk egy pezsgő visszazáró dugót, amire már régóta vágytam. Eddig csak kiskanálra futotta, de az azért nem az igazi. De természetesen megvehető volt az etyeki borvidék leve is, ami alapját képezi az itt készített italoknak is. Összefoglalva - a hely mindenképpen megér egy látogatást - erre van lehetőség minden hónapban, sorállás nélkül, múzeumok éjszakája ide- vagy oda. Bárki csinálhat bármit, de igazi rendezvényt csak az tud szervezni, aki a dolgok eladásából él, így tudja hirdetni (és eladni) a saját termékét és/vagy rendezvényeit. Neki nincsen állami hátszele, hogy tévedhessen, ha akar. Ez azért nagyon meglátszott itt mindenen és ez előnyére is vált..

2018. június 27., szerda

Múzeumok éjszakája 3. - Rendőrmúzeum

Mert bizony itt is voltunk! Közel van a Fiumei úti sírkerthez, mondhatnám azt is, hogy szinte rokonlelkek, hisz mindkettő alapvetően a hullákról szól. A Rendőrmúzeum, egy kis tárlattól függetlenül tulajdonképpen a bűn múzeuma a gyakorlatban. Ehhez mérten tele volt gyerekkel. Amennyire a temetőben nem voltak, itt tobzódtak a kiskölkök, ami vegyes érzelmeket keltett bennem. Részben a saját kölökfóbiám miatt, részben a hely szelleme miatt. Tudom, hogy minden kisgyerek vonzódik a rendőrség, a fegyveres szolgálat és a rendőrségi nagyvasak iránt, csak a többség ezt ki szokta nőni. A kiállítás rendezői ki akarták használni a belső tereket, így a legnagyobb teremben komplett gyerekjátszóházat alakítottak ki. Volt ahol ujjlenyomatot lehetett venni és a rendőrbácsi vasporral szépen láthatóvá tette a papíron elhelyezett gyerektenyér lenyomatot, volt ahol okmányokat lehetett vizsgálni nagyítóval és uv lámpa alatt, másik asztalnál fejtörőket lehetett megoldani, hátul lézeres fegyverrel lehetett célba lőni. Szóval egy gyerekparadicsom volt! Miközben a vitrinekben mindenféle gyilkossághoz használt eszközök voltak kiállítva, a falon pedig nagy fényképeken a különböző bűntények feltalálási körülményei voltak láthatóak nagy, fekete fehér képeken. Az oszlás különböző stádiumában megtalált hullákkal, megerőszakolt, megfojtott, szétvert fejű gyerekekkel, levágott mellű nőkkel, miközben alant kisdedek színeztek a ceruzájukkal. Bizarr volt kissé! Persze ki lehetett menni az udvarra is, ha az ember megfejtette a rejtvényt, hogy a táblára amire azt lehetett volna kiírva, hogy a külső kiállítótérre vezető út, miért csak annyi látszott, hogy büfé? Persze a helikoptervezetésre regisztrálni kellett és már minden hely elfogyott, azért kipróbálhattam, hogy milyen érzés 10km/h sebességgel betonfalnak ütközni. Durva! Kiesett a protézisem közben, pedig nem is tartok ilyesmit magamnál. A nap tanulsága - a rendőrök tanulhatnának még kiállítást szervezni, illetve sose ütközz 10 km/h-val betonfalnak!

2018. június 26., kedd

Múzeumok éjszakája 2. - Sírkert

Részletes beszámoló következik a múzeumi túránk első állomásáról, azaz a Fiumei úti sírkertről. Amit szintén el kellett látni a nemzeti jelzővel, mert anélkül kormányközeli cég nem működhet. Ez végtére is egy temető, igaz elég sok híres (és hírhedt) ember végső nyughelye is egyben. Ilyen helyen mindig Vogáék egyik dalszövege jut az eszembe: 'Temetőben nevetek, ide eggyel többször jöhetek, mint ahányszor mehetek..' - ha úgy vesszük ez tökigaz, azzal együtt az ember nem sokat vigyorog a temetőben. Lehet máshol is örülni az életnek, ahol kevésbé irritál másokat. Szóval a temető nem egy gyerekprogram, így gyerekből igazán nem volt sok és ez valahol jót is tett az eseménynek. Ahogy öregszem, úgy válok egyre antiszociálisabbá, mert zavar az, hogy bárhova megyek, a legtöbb helyen ordít egy gyerek. Sehol nem lehet belemerülni a gondolataim sivár pocsolyájába anélkül, hogy ne hisztizne a közelben valamelyik jövő reménysége. Szóval ez most elmaradt, így hálás voltam a sorsnak. De azzal együtt, hogy gyerek nem, tömeg azért volt. Persze a regisztrált helyek már előre elfogytak, de a nejnek hála, aki sosem hiszi el amit mondanak - ugyanis megmondták, hogy audioguide nem jut csak a regisztráltaknak és a többiek álljanak is ki a sorból - ő nem állt ki és jutott is audioguide nekünk is. Több vezetett túra indult, mi az általánosra neveztünk be, amit egy idegesnek tűnő, de nem épp idegenvezető habitusú srác vezetett. Ráadásul a mikrofonja is kuka volt, így hiába volt nálunk füles, szakadozott szavakat hallottunk csupán, ami eléggé rombolta az élvezeti értéket. A hely persze gyönyörű és érdekes, város a városban. Ugyanannyira érdekes mint egy óváros, (város a városban) tele különböző épületekkel, lakásokkal, a különbség talán annyi, hogy itt a szomszédok nem járnak át egymáshoz teázni. Illetve ha igen, akkor nem szeretnénk, ha behívnának magukhoz. Megnéztünk pár mauzóleumot, nemzeti nagyjaink kriptáját, de rendetek felfedezni való akad még itt, amit érdemes lenne megnézni. Persze rendes vezetéssel. A jó hír az, hogy vannak ingyenes tematikus vezetett túrák is, de 10 főtől lehet kérni vezetést is, ami szintén ingyenes, szóval mindent a kedves ügyfélért! Alapvetően kellemes élmény volt, ide érdemes többször is eljönni, mielőtt végleg idekerülne az ember. Mert akkor csak a teázás maradhat..

2018. június 25., hétfő

Múzeumok éjszakája 1.

Idén először vettem részt a meghirdetett eseményen. Beautóztunk a fővárosba, majd a megnézni kívánt első helyszín közelében támasztottuk le az autót és onnan a mindenfelé járó, múzeumi buszjáratokat vettük igénybe a közlekedéshez. Sok helyre előzetes regisztráció kellett, ami persze hamar betelt, így az izgalmas helyekre esély sem volt bejutni - illetve érdemes volt regisztráció hiányában is odamenni, ugyanis voltak akik nem jöttek el és mégis hozzá lehetett jutni az adott helyen a programhoz. Amit megnéztünk idén: Fiumei úti sírkert, Rendőrmúzeum, Törley pincészet, Földalatti múzeum, Mátyás templom. A belépőül szolgáló karszalag jó volt a múzeumi járatokra, amik jobbára a kiállítások környékén álltak meg. A Bkv igyekezett megszervezni a járatok indulását, minden végállomásnál forgalomirányítók koordinálták a buszok indulását, így nagyjából a beígért követési időkkel nem volt gond. A probléma a megállók megtalálásával volt, abban még fejlődhetne a rendezvény. Abszolút nem volt néha egyértelmű, hogy melyik megállóban lehet felszállni a múzeumi járatra. A legbiztosabb megoldás vagy egy járatirányító megkérdezése, vagy pedig az adott járat kifigyelése volt. A Deák téren pl sok busz állt meg, de mindegyik máshol, így elég bonyolulttá vált az átszállás, de probléma volt azokkal a járatokkal is, amik körjáratként közlekedtek úgy, hogy bizonyos pontokon csak az adott irányban haladtak át. Így például a Törley járat megállt a Kálvin téren is, majd a Vámház körúton is, így az emberek nagy része azt hitte, hogy a körúton halad majd és megállt egy szimpatikusnak tűnő megállóban, ahova a busz sosem érkezett meg, mert mint utóbb kiderült, a Vámház körútra csak visszafelé megy el, azaz a Törley gyárból a Deák tér felé, odafelé nem, mert akkor másfelé megy. Ezt egy kis térképről kellett volna megállapítani, illetve ki lehetett volna sakkozni a leírásból is. Szóval, bár a közlekedés jó volt, a közlekedésszervezés úgyszintén, az utastájékoztatás nem a Bkv erős oldala - de ezt már nagyjából tudja is mindenki, aki igénybe vesz időnként ilyen szolgáltatást Budapesten.

2018. június 22., péntek

A(l)Kotmány

A gyerek, mint frissen érettségiző, megkapta az alkotmány, azaz a gránitszilárdságú alaptörvény díszkiadását, így volt alkalmam belepillantani. A kivitele meglepően szép és szép képek is vannak benne, szóval egész igényes munkának tűnik. Látszik, hogy van benne anyag és valakik nem csak alibiből készítették, hogy igazoljanak egy nagyobb mértékű készpénzfelvételt. Akár még örülni is lehetne neki, bár vannak averzióim. Noha tisztában vagyok azzal, hogy fontos a magyarságtudat, úgy gondolom, hogy például az sokkal fontosabb lenne - nézve az internetes postok, kommentek jelenlegi áradását, hogy a külsőségek helyett a magyarságunkat a helyes magyar beszéddel kimutatni. Nem vagyok egy nyelvtannáci és egészen biztosan én sem írok hibátlanul, de azért valahol húzni kéne egy határt. Szóval maga a könyv. Amit nem találtam benne, az a pótlapok helye, vagy maguk a pótlapok. Minden valamirevaló könyvhöz szokott járni hibajegyzék, amit a kiadás után felfedezett hibákról vagy változtatásokról adnak ki. Ebben le szokott lenni írva az, hogy a tizedik oldalon a második bekezdésben hiba, változás, stb van, és erre (meg erre, meg erre.. ) változott. Bár ahogy már jelenleg a gránitszilárdságú hetedik módosítása után vagyunk, a könyvet a keményborítós kiadás helyett inkább gyűrűs matrica- vagy receptgyűjtő album formátumban adtam volna ki, mert így sokkal egyszerűbb lenne az aktualizálás és milyen jó üzlet lehetne a pótlapok kereskedelme. Bár, ahogy mennek a dolgok, ez eddig sem volt egy rossz üzlet. Ráadásul, ha elfogy az alkotmány, oda lehet adni az óvodásoknak a polgári törvénykönyv díszkiadását, a nyugdíjasok megkaphatnák az új büntető törvénykönyv ürgebőrbe kötött verzióját és a frissen szabadult elítéltek kaphatnának egy példányt a nemzetközi gazdasági jogszabálygyűjteményéből. Kár lenne itt megállni!

2018. június 21., csütörtök

Büszke vagyok

Büszke vagyok a kölökre! Megérett, már ami az iskolai tanulmányainak a befejezését, illetve méltó megkoronázását jelenti. Az eredménye valahogy kárpótol a sok aggódásért, a sok vitáért és kiabálásért, megsértődésért meg efféle dolgokért. Az érdem persze nagy részben a gyereké és persze az anyjáé is, én rendszerint mint csendes tömeg vettem részt a folyamatban, néha persze mint igen hangos, forrongó tömegre kellett váltanom, de ez csak alkalomszerű volt. Az eredményei várakozáson felüliek lettek, a matek négyesén kívül mindenből ötöst kapott, ami igen szép. Azt hiszem, hogy én is el tudtam volna érni ezt az eredményt, ha legalább annyit készülök mint ő, de most nagyon örülök, hogy ebben ő kerekedett felül. Az én fiam!

2018. június 15., péntek

Balaton kör

Pár nappal ezelőtt sikerült az, amit sosem gondoltam volna magamról. Körbebicikliztem a Balatont, ezáltal eggyel csökkentve azon hazai tavaink számát, amit még nem bicikliztünk körül. Az út alatt számos tapasztalattal lettem gazdagabb. Például azzal, hogy egy ilyen erőforrást, mint a Balaton körüli bringaút, sokkal jobban ki is lehetne használni. Nem akarnék Ausztriával példálózni, de a Fertő tó osztrák szakasza példaértékű - legalábbis ebben az esetben mindenképp. Bár nem tudom mi a hazai helyzet, de úgy tűnik, hogy az utak fel vannak osztva és az önkormányzatok kezelik őket (illetve nem) ahelyett, hogy valami közös gazdája lenne a dolognak, aki koordinálhatná a munkát, egységes arculatot teremtve. Így fordulhat elő az, hogy eltérőek a jelzések, illetve van ahol gazdagon vannak, van ahol meg egy darab sincs és úgy kell keresni, hogy vajon merre is megy tovább az út. Azon kívül jó ötlet lenne, ha a meglévő jelzéseket úgy raknák ki, hogy valaki végighajt a bicikliút adott szakaszán, mert így a megfelelő helyre tehetné ki a táblát. Néha az az érzésem volt, hogy inkább az autósok tájékoztatása volt a cél, mint a bicikliúton haladóké. Egy mintasablon és egy vödör festék is jó szolgálatot tehetne, az aszfaltra festéshez, illetve nem kellene mindenhol erőltetni ezt a bicikliút dolgot, főleg ott, ahol erre semmi szükség, illetve a bicikliútnak kijelölt sáv annyira le van lakva, hogy csak járdának is korlátozottan alkalmas, biciklivel végighajthatatlan. Probléma az is, hogy nem gondolta volna az út kijelölője azt, hogy aki kerékpározik, attól még el szeretne jutni valahova, ezért (az északi parton főleg!) sok olyan bruttó szakasz van, ami nagyon fárasztó és tulajdonképpen nem vezet előre, mert az út le és fel mozog a part és a település között ahelyett, hogy előrefelé haladna. A déli parton Fonyód közelében meg eljutottunk egy olyan részre, ahol az út egy építési területre vezetett, amit csak úgy lehetett megoldani, ha átmásztunk a vasúti töltésen, át egy vasúti hídon, fel a peronra és a peronon tekerve az állomáson keresztül értünk ki az útra megint. Persze mondhatnánk, hogy mi voltunk a hülyék, mert eltévedtünk, de nem sokkal később egy másik bringás is befutott és megegyeztünk, hogy mivel ő sem látott táblákat, így nem mi vagyunk a hülyék. Szóval jó lesz ez, látszik a fejlődés, csak sajnos lassan. Túl magyar még ez az egész, de legalább fárasztó..

2018. június 14., csütörtök

Szórakozott

Az utóbbi időben szórakozott vagyok! Ami nem azt jelenti, hogy sokat szórakoznék, mert azt a kis kártyázást esténként, ami egy vagy maximum két kör a telefonon, nem nevezném olyan hűde nagy szórakozásnak! Szóval mégsem ez lehet az, ami azért megnyugtató, már ami a kártyázást illeti. Mert amúgy meg nem. tegnap épp mentem volna Pestre, szépen beírtam az utat a vazzéba is, majd mentem, ahogy szoktam. Pont ez volt a baj is, mert épp kanyarodok rá az M2 útra Göd felé, amikor is eszembe jutott, hogy mi a t.kömet is keresek én itt, főleg, ha Pestre akartam menni? Persze, hogy az ellenkező irányba lett volna a menés - hogy ilyen szép magyarsággal éljek - de valahogy nem tűnt fel se az, hogy a gps tök mást mutat és nem is arra van Pest. Persze ilyenkor mit tehet az ember, a saját magam hülyesége miatt nem szívesen ölök meg másokat azzal, hogy visszafordulok az autóúton. Tudom, más korántsem ennyire háklis és hetente megteszik ezt emberek mindenfelé, rendszeresen látom őket mindenhol. Így szépen elmentem Gödig és ott szabályosan lehajtottam, majd újra fel, és immáron erősen figyeltem, hogy nehogy lemenjek újra megszokásból Fótnál, mert akkor tényleg megütött volna a guta..

2018. június 12., kedd

Balatoni vendéglátás

Valahogy minden évben hallani a balatoni vendéglátósok panaszait. Többnyire minden évben ugyanazt, kevés a vendég, kevés a munkaerő, kicsi a forgalom. A hétvégi Balaton megkerülés kapcsán alkalmam volt egy kicsit megkarcolni a felszínt és azt hiszem látom, hogy mi a baj. Ha a vendéglátóegységeket minősíteni kellene, akkor a mérőszámul azt a távolságot venném alapul, amit érdemes megtenni azért, hogy az ember eljusson a kiszemelt helyre, azaz mekkora sugarú körben domináns az adott egység, hol gondolják még úgy, hogy oda érdemes elmenni és nem valahova máshova. Ez a parti vendéglátóhelyek nagy részénél nulla vagy egy nullánál kisebb szám. A legtöbb helyen ráadásul nem is túl kedvesek a vendégekkel, mindamellett, hogy egyfajta mirelit és készétel elkészítőhellyé váltak. A mirelit hasábburgonyát előre kisütik, ott áll a pultban, majd mikor a kedves vendég kér, akkor vesznek belőle egy adaggal, beteszik a mikróba és már kész is van - mindezt természetesen aranyáron. A végeredmény, egy tűzforró, gumiszerű, elég undorító anyag. Vagy például volt szerencsém egy gulyásleveshez, ami ha úgy vesszük, majdnem tisztességes kisipari munka volt, azaz, ízletes és tartalmas - de, mert ugye mindig van ilyen esetben egy de - kemény volt a krumpli és a zöldség, csak az evésnél derült ki, hogy a gulyásleves tulajdonképpen kondásleves - ez sehol nem szerepelt a kiírásban, sőt az ár így sem volt olcsó. Egy tányér levesért 1900 forint szerintem sok, főleg, ha nem is marhából van, ahogy a neve alapján mindenki ezt gondolhatná. Ráadásul felszámoltak két szelet kenyeret is - ez is egy hülye magyar szokás, pedig egy 1900 forintos tányér leves elbírhatna némi kenyeret úgy grátisz is. Szóval lehet itt sírni, mutogatni a csökkenő vendégszámra, minden kiskutyafarkára, de amíg a mutatónem fordul át pozitívba és nem lesz érdemes arra a helyre menni a másik helyett, amíg az üzletek árversenyt rendeznek minőségi és kedvességi verseny helyett, addig sokan fognak még tönkre menni! És meg is érdemlik!

2018. május 25., péntek

Fejfájás

Mindenkinek szokott fájni a feje. Ahogy rendszerint van is valami praktikája arra, hogyan mulassza azt el. Van aki vizet iszik, van aki még több vizet iszik és van aki Advil ultrát vesz be. Na jó, ezt tudhattuk a rendkívül blőd reklámokból. Szóval vannak hatásos módszerek, de nem biztos, hogy mindegyik jó is pusztán csak azért, mert hatásosnak látszik. Ha például valaki fejfájásra panaszkodik és a megoldásunk az lenne, hogy egy iszonyatos nagy bárddal lecsapjuk a fejét, az ugyan megoldás is, meglehetősen végleges és biztos is, de nem hiszem, hogy a delikvensek erre vágynának. Szóval mégis azt hiszem, hogy praktikus lenne inkább megkeresni a tényleges okokat..

2018. május 23., szerda

Jobban élünk..

Jobban élünk, mint négy éve! Ez már biztos, hiszen magamon látom. Ránk penészedett egy darab sajt a hűtőben, pedig szem előtt volt, de sokszor az bújik el legjobban, ami ott van az orrunk előtt. Elég csúnyán nézett ki, a modern csomagolás nem csak eladhatóvá teszi a terméket, de a gombák növekedésének is kedvez. Szinte láttam lelki szemeimmel, ahogy vad gombatörzsek eszik a sajtomat. Persze a sajt maga is bizonyos gombatörzsek munkájának a gyümölcse, szóval itt nem egy szimbiózis volt, hanem öldöklő testvérháború! Pár éve még egészen biztosan megmostam volna, vagy megkapargatom egy késsel a felszínét és minden további nélkül megeszem így, de hatott rám a nej aknamunkája, aki azt állítja, hogy a penész nem csak a felszínen hat, hanem fonalakat ereszt orvul bele a matériába is, úgyhogy ahol csak megjelent, ott kénkő és pusztulás jár a nyomába és mehet az egész a kukába. Ilyenkor persze az eszembe jut, hogy ha ő ott lett volna Franciahonban, akkor az eredeti rokfort is a kukában végzi, szóval időnként célszerű megkóstolni a dolgokat, bárhogy is néznek ki, vagy alapvetően előítéletesek vagyunk velük szemben. De nem tudtam feledni a feddő szavakat, így gondosan leszeleteltem a sajt külső rétegét és fájó szívvel, de a kukában landolt a dolog. Mi ez ha nem a határtalan jólét?

2018. május 8., kedd

Vegák

Ők azok, akik nem esznek húst, mert a húsevés rossz. Ha mindezt azzal indokolnák, hogy nem szeretik a hús ízét, azt meg is érteném. Én sem szeretem a halat, így nem is eszem, de semmi bajom azokkal akik meg igen, feltéve, ha nem kegyetlenkednek velük. A vegetarianizmus egyik okaként azt szokták viszont felemlíteni, hogy nem akarják azt, hogy állatokat kelljen megölni ahhoz, hogy táplálkozzanak. Na ezt tartom itt elvi hibának, mert a növény is élő. Sőt, talán érzései is vannak, mint legutóbbi kutatások ezt igazolták. Azért, mert nem sikoltozik ha kést vágnak belé és nem szaladgál vagy vérzik látványosan, még nem kellene úgy tekintenünk rá, mintha egy kellék lenne csupán a mezőn. Hisz látványosan él és meg is tud halni, a halála után romlásnak indul, majd hasonlóan eltűnik, mintha ott sem lett volna - szóval mindent tud, amit mi. Szóval itt lenne az idő, hogy élőnek tekintsük a növényvilágot is és tudomásul vegyük azt, hogy a táplálkozásunkhoz valakinek meg kell halnia! Legyen az állat vagy növény. Nekünk az a feladatunk, hogy ha már meg kell őket ölni, akkor ne pazaroljunk és ezt a műveletet tisztelettel tegyük. Aki meg nem akar húst enni, az ne egyen.

2018. április 10., kedd

Férfimunka

A szemét kivitele jellemzően férfimunka szokott lenni. Ez onnan jutott eszembe, hogy láttam a nejt kikocogni a szemetessel, pedig még nem is volt tele. Nyilván jelentősen nyomott a latban az, hogy megtudta, hogy a macska reggeli ajándékát, egy elrontott madarat a konyhai szemetesben helyeztem el. Igaz, hogy becsomagoltam egy nejlonba, de azt hihette, hogy éjszaka kikel a szemetesből és ránk támad. Más okát nem látom, hogy miért ilyen gyorsan kellett kiüríteni a kukát.

2018. április 9., hétfő

Egy idézet a mai napról.

Sajnos ez jutott eszembe csak:

– Egy nagyon régi demokráciából jött – mondta Ford.
– Úgy érted, a gyíkok földjéről?
– Nem – mondta Ford, aki erre az időre egy kicsit racionálisabb és következetesebb lett, mivel a kávéját végre leerőszakolta a torkán.
– Nem ilyen egyszerű. Egyáltalán, semmi sem ennyire egyenes és egyszerű. Az ő világában az emberek emberek. A vezetők a gyíkok. Az emberek utálják a gyíkokat, a gyíkok irányítják az embereket.
– Furcsa – mondta Arthur. – Nem azt mondtad, hogy az egy demokrácia?
– Azt mondtam – válaszolta Ford. – Az is.
– Nos… – mondta Arthur és remélte, hogy nem hangzik röhejesen korlátoltnak amit mondani készül – miért nem szabadulnak meg az emberek a gyíkoktól?
– Ez isten bizony nem jut az eszükbe – mondta Ford. – Megvan a szavazati joguk és mindnyájan nagyon remélik, hogy a kormány amire szavaztak, az többé-kevésbé az a kormány, amit szeretnének.
– Úgy érted, hogy tulajdonképpen szavaznak a gyíkokra?
– Ó, igen – mondta Ford egy vállrándítással – természetesen.
– De – és Arthur ismét az egésznek az értelmét szerette volna tudni – miért?
– Mert ha nem szavaznak egyik gyíkra sem – válaszolta Ford –, akkor talán a rossz gyík kerül be a parlamentbe. Van gined? – Mi? – Azt kérdeztem – mondta Ford és hangjába a türelmetlenség érzése lopózott –, hogy van-e itthon gin?
– Megnézem. Mesélj még a gyíkokról. Ford ismét vállat vont.
– Néhányan azt mondják, hogy ez a legjobb dolog, ami valaha is történt velük – mondta. – Természetesen a gyíkok igazán rosszak, abszolút és a legteljesebb mértékben rosszak, de hát valakinek ezt kell mondania. – De hát ez borzasztó – mondta Arthur.

/Douglas Adams/

2018. április 3., kedd

Proteinszelet

Vettem egy proteinszeletet. Ez önmagában nem egy olyan hír, aminek meg kellene rengetnie a világot, csak úgy megjegyeztem. Régóta kacérkodtam a dologgal, neves cég terméke, nyilvánvalóan aranyáron, de vésztartaléknak szántam parawaiting idejére vagy a fene tudja mikorra, ha mardosó éhség törne rám és semmi más esélyem nem lenne az életben maradásra. Szóval vészhelyzeti tartaléknak. Persze úgy jártam vele, mint a valamikor korábban megénekelt mesesajttal. Az ember csak nézegeti és mivel nem hangzik rosszul, így vágyódni kezd rá, de mivel nem kaphatja meg azonnal így mindenfélét elképzel róla, pedig ha megszerezhetné, azonnal rájöhetne, hogy óborzalom! Egy rakás szerencsétlenség, egy gasztronómiai baleset. Persze megérthetem, ha testépítők ilyet esznek - hisz a formás izmokért szenvedni kell és itt a szelet gyártói a szenvedést halálosan komolyan gondolták! Csak azért nem dobtam ki a kukába az első harapás után, mert sajnáltam kidobni. Nem akartam két kidobást, mert ugye ha már a pénzt kidobtam, akkor inkább kárba menjen, ne pocsékba. Szóval a müzliszelet lényegesen olcsóbb és nagyjából kétezer-hétszáztízenhétszer jobb is.

2018. március 30., péntek

Vége

Végre sikerült elolvasni Wieslaw Kieler 'A 290. számú auschwitzi fogoly' című könyvét. Ez nem olyasfajta mű, amit az ember jókedvében olvas, mégis az az érzésem, hogy mindenkinek el kellene olvasnia. Akár kötelező olvasmány is lehetne belőle felsőbb osztályokban, olyan helyen ahol képesek is felfogni mindazon borzalmakat amit egyik ember a másiknak okozni képes. Félelmetes dolog, hogy egyes ideológiák hatására milyen mélyre képesek süllyedni az emberek és mit meg nem tesznek mások azért, hogy valahogyan túlélhessék ezt a rájuk kényszerített poklot. Persze ilyenkor önkéntelenül az ember eszébe jut az, hogy mit tett volna ő ebben a helyzetben és azt kellett megállapítanom, hogy nagy valószínűséggel az áldozatok népes sorát gazdagíthattam volna. Szar ügy. Lényeg mindenesetre az, hogy mindenkinek ismernie kellene, hogy soha többet ne ismétlődhessen meg mindez se emberrel, sem pedig mással..

2018. március 13., kedd

Ajándék

Ha az embernek macskája van, sosem unatkozik. Már csak azért sem, mert a macskáknak sosem jó az, ami van, így amikor kint vannak be akarnak jönni, amikor bent vannak akkor pedig ki akarnak menni. Ehhez persze megválasztják azt a pillanatot, amikor leültél az asztalhoz és kezedbe fogtad a kenőkést. Persze a kiengedés után azért még szokott lenni egy beszólás is, egy olyan mi tartott ennyi ideig, tökfej? stílusban. Persze arra is képesek, hogy ajándékot hozzanak nekünk, ha megérdemeljük. Ezek szerint a szállodai ellátás színvonala meredeken eshetett, mert az elmúlt időben nem kaptunk tőlük semmit. Olyannyira, hogy a legnagyobb lelki nyugalommal léptem ki ma reggel a terasz lábtörlőjére mezítláb, hogy hívjam és beengedhessem őket. Utóbb belátom, ez hiba volt, mert sikerült megközepelni a lábtörlőn ízlésesen elhelyezett nagy adag macskahányást. Szóval biztosan az én hibám lehetett a dolog, hiszen hozhattak volna haza egeret, de akár egy herendi teáskészletet is. Nincs felemelőbb dolog, közvetlenül reggeli után friss macskahányást takarítani a bejárat elől..

2018. február 24., szombat

Kifli

Elmentem egy pékhez. Bárhova elmehettem volna, akár baromfi nagykereskedőhöz is, de én most a példa kedvéért épp pékhez mentem el. Mert úri gusztusom épp kiflire vágyott, hova máshova is mehettem volna? Amikor betértem az az üzletbe, kérdeztem a péktől, hogy mennyibe kerülne a kifli? Kedvező árat kért érte, így rögtön kértem is, hogy készítsen el vagy egy tucatot, mert mióta sárkányfiókát etetek, azóta a világ kiflije sem elegendő. Amikor felhívott, hogy elkészült és jöhetek érte, biztonság kedvéért rákérdeztem, hogy mennyi is az annyi, hogy mégis legyen nálam annyi pénz. (Ilyenkor a legtöbben azt mondják, hogy: - Hát, annyi amennyit megbeszéltünk, nem emlékszik? ) De a pék nem megerősített a megbeszéltekben, hanem mondott egy durvát, másfélszer annyit, amiről szó volt. Magyarázatként azt mondta, hogy az nem is úgy volt, én ugyanis csak a kiflik árát kérdeztem, de azzal neki munkája volt, dagasztani kellett, hajtogatni, sodorni és sütni, ráadásul ott az áram, a gáz és az üzletet is fenn kell tartania valamiből. Nyilván, hülye meg én vagyok. De nem probléma, kifizettem neki a munkáját, de többet oda nem megyek. Szerencsére van még elég pék a városban..

2018. február 7., szerda

Árulom az autót

Mióta árulom az öreg autóm, jelentős tapasztalatokkal lettem bölcsebb. Ezeknek az öreg autóknak sajátos törzsközönsége van, hogy úgy mondjam, hogy ne sértsek meg vele senkit. A hirdetés feladásakor igyekeztem a kocsi minden hibájáról beszámolni vagy írásban, vagy képpel, szóval nem szerettem volna, ha valaki eljön megnézni és csalódnia kell, mert ezt nem láthatta vagy olvashatta. A nej azt mondja, hogy ez túl jól is sikerült - ebben nyilván vitáink vannak, de nem ez a lényeg. Szóval, az emberek telefonálnak és újra el kell nekik magyarázni mindent, sokszor olyasmit is, amiről fénykép van. Noha a hirdetésbe beleírtam, hogy az ár irányár és alkudni csak a kocsi mellett vagyok hajlandó, mindig felmerül a kérdés, hogy mennyi az a legalacsonyabb összeg, amiért még odaadom? Na erre a kérdésre tilos válaszolni, ugyanis saját példámból is kiderült, ezt az összeget innentől úgy fogják tekinteni mint az irányárat és ez alá fognak ígérni, valamivel. Persze meg szokták kérdezni azt is, hogy 'de akkor mennyi pénzt hozzak magammal?' - erre a nyilvánvalóan jó válasz az, hogy annyit, amennyi a hirdetésben szerepel és jó eséllyel, ha meg tudunk egyezni, még haza is fog vinni belőle. Persze a kocsit még nem tudtam eladni, mert a vevők egy része természetesnek venné azt, hogy látatlanban engedjem el az autó általam vélt árának a negyed részét a telefonban, aztán azt majd helyben egészen biztosan megpróbálják majd lejjebb tornászni. Az eddigi tapasztalatom szerint a legjobb az, ha azt mondjuk, hogy tegyen ő egy ajánlatot és ha komolytalan, akkor nem is kell tovább egymás idejét rabolnunk. Az autót, ha nem adom el, még pár év és megveheti valamelyik múzeum. Legfeljebb festek rá néhány tulipánt..

2018. február 5., hétfő

Elemcsere

Ma olvasni akartam a vacsoránál és az az átok könyvolvasó megint lemerült, így végre felszívtam magam és az előzetesen beszerzett akksira lecseréltem a benne lévőt. A dolog így elmondva egyszerűbbnek tűnik, mint megcsinálva. A youtube tele van ilyesmivel, semmi újat nem kellett kitalálni, bár az első bácsi speciális szerszámmal szedte szét, ami nekem nem volt, de a sokadik bácsi már úgy, ahogy én is el voltam látva, azaz semmi extrával. Mindenesetre nekik sokkal könnyebben szétjött és össze is bírták rakni, nekem nagyon sokat kellett erőszakoskodni vele, de azért sikerült. Épp kezdtem volna örömtüzeket gyújtani, amikor kiderült, hogy az nem volt benne a videóban, hogy előtte vegyük ki belőle a bővítőkártyát, így sikerült kettétörni a szerencsétlent a sok erőltetésben. Most így van egy félbetört 16GB-os kártyám, ami így lehetne 8GB-os is, de a félbetörést is gyakorolni kellene. Szóval, utóbb kiderült, a bácsiknak azért ment ez sokkal gyorsabban, mert nem akadt be a bővítőkártya. Miután kiszedtem a tetemet, már nekem is ment, mint a karikacsapás. Jó hír az egészben az, hogy bőven elég lesz egy 8-as is, nem veszek 16-ost. Főleg, ha a következő akksicserénél megint tönkre teszem..

2018. február 1., csütörtök

Eredetiségvizsgálat

Avagy, ha lopott az autód add oda a gyereknek! Jutott eszembe az, hogy a közeli családtagtól vett autó átírásához nem kérnek eredetiségvizsgálatot. Amúgy ez a processzus szavatolná azt, hogy az ember ne tudjon kétes eredetű autót vásárolni, de ez csak az elmélet. A gyakorlat azt mutatja, hogy ez egy furfangos hatósági díj, amit egy autó adásvétele esetén meg kell fizetni a többi díjjal és illetékkel egyetemben. Ráadásul mint megtudtam, ha az ember csináltat ilyesmit és átirat egy kocsit, akkor le is jár, így olyan mint egy odaútra szóló menetjegy. Ha az autót továbbértékesítenék, akkor új jegyet kell váltani, pedig a logikus az lenne, hogy lenne érvényessége és azon belül fel lehetne többször is használni, hiszen ha az autón ezek a bizonyos azonosítójelek egyeznek a papírral, akkor pusztán azért mert a hivatalban ezt láthatta egy ügyintéző, nem változik meg semmi. De mivel itt is a pénzbehajtás csak a cél, így az ember kénytelen erre is áldozni. Ott egye a fene.

2018. január 25., csütörtök

Ciki

Minden ember életében előfordul az, hogy lát valami öregembert, hogy nem odavaló ruházatban, cipőben mászkál közterületen. Például hálóköntösben, papucsban, effélében. Nyilván ilyenkor mindenkinek az eszébe juthat az, hogy szegénynek biztos elmentek otthonról, vagy a korral jár, illetve, hogy vele ilyen biztosan nem fog előfordulni, mert különb ő annál. Ez most nekem jutott az eszembe hirtelen, amikor egy délelőtti tárgyaláson tudatosult bennem, hogy eljöttem dolgozni az otthoni melós pulcsimban. Pedig határozottan emlékszem arra, hogy át akartam venni a gálaruhám, de úgy látszik az egész csak akarat szintjén létezett, a megvalósulásig már nem juthatott el. Ez a ciki, nem a macskanadrág..

2018. január 17., szerda

Csalódás

A napokban csalódtam a kölökben. Történt is az adott nap reggel, hogy bánatosan, párás szemmel néztem az előző napról megmaradt tizenhat palacsinta kihűlt tetemére a tányéron, hogy jó eséllyel mikor hazaérek, nem lesz belőle már egy darab sem. Már az is valamiféle csoda volt, hogy megmaradt ennyi reggelre. Ezek után azt várni, hogy délutánra is jusson olyan, mint expedíciót indítani Mauritius szigetére, hátha felbukkan valahonnan egy élő dodó. Szóval matematikai esély van a sikerre, de nem túl valószínű. Erre délutánra ott vergődött három túlélő palacsintasütő-szökévény a tányéron! Szóval csalódnom kellett, de jó volt!
 

2018. január 10., szerda

Korlátlan ideig (avagy a nap kérdése)

A nej vett egy csizmát, majd nem tetszett neki és visszavitte. Ez teljesen hétköznapi dolog eddig, azt is mondhatnám, hogy egy nő üzemszerű működésébe bőven belefér. A bolt viszont, nevezzük most I&N-nek a békesség kedvéért, (hogy anonimizáljuk!) azt a gyakorlatot folytatja, hogy nem ad vissza pénzt, hanem egy korlátlan ideig érvényes, levásárolható utalványt ad, amit majd be lehet váltani. KORLÁTLAN IDEIG!!!  Nem is tudom, hogy gondolták? Évmilliók múlva a nap vörös óriássá fog válni és a Föld belezuhan és elég, vagy nemes egyszerűséggel bekapja és elfogyasztja reggelire, így az általunk ismert földi élet megszűnik létezni! Hogy vásároljuk le ezután a csizma árát? Na, hogyan?


2018. január 9., kedd

Nem értem

Nem igazán értem, hogy miért kell valamihez csak azért hozzányúlni, hogy - nem tudom másképp mondani - csak azért, hogy hozzá legyen nyúlva? Mert semmi nem lesz jobb és egyszerűbb, sőt jóval körülményesebb lett, de úgy látszik ez nem igazán érdekel senkit. Eddig ugyanis az ember választhatott, hogy vagy a cége csinálja meg az adóbevallását vagy ő maga. Persze, ha a cége hajlandó volt erre és az enyém például igen. Erre most megtiltották a cégeknek, hogy a dolgozóiknak adóbevalljanak, helyette majd a NAV megcsinálja, sokkal körülményesebben. Most majd küzdhetek az ügyfélkapuval, a nyomtatványkitöltővel és külön majd az egy százalékokkal is. Nem lennék meglepve, ha nem az egy százalékok miatt lenne ez a nem túl elegáns húzás bevezetve. Betiltani ugye nem lehet, de ha a NAV végzi helyettünk a dolgot, hajlamosak vagyunk megfelejtkezni róla, vagy nem vállaljuk fel a küzdelmet, ami egy ilyen oldalon ezzel jár..

2018. január 8., hétfő

Kölök

A kölök hétvégi szalagavatójával kapcsolatban jutottak eszembe ezek a gondolatok. Furcsa, hogy mennyire magának való lett a kamaszodásával! Régen, bárhova letettük, azonnal beleolvadt a társaságba. Rengeteg barátja volt, mindenkivel jó kapcsolatot ápolt, de mióta kamaszodik, teljesen ellentétes viselkedésű lett! Már nem keresi az emberek társaságát, inkább otthon ülne a gép előtt. A közösségi rendezvények, mint például a szalagavató is, inkább bosszantották, mintsem örömmel töltötték el. Ha belegondolok, én sem voltam annak idején túlságosan társasági ember. Ezt jobbára az érdeklődési körömmel tudtam magyarázni, mert nem érdekeltek a nagy közösségteremtő dolgok, mint például a foci, ami összehozta az azonos korú srácokat a környéken. Ez nyilvánvalóan hátrány volt, azon túl, hogy nem mozogtam, rendre kimaradtam azokból az eseményekből is, amik egy focimeccset követően spontán szerveződtek. Nem olvastam a Népsportot sem, így beszélgetni sem tudtam sport vagy focieredményekről sem, illetve nem voltak kedvenc sportolóim sem. Kedvenc könyveim voltak, de azokkal megmaradtam egyedül. De mindig akartam tartozni valami társaságba, csak a társaság nem igazán kért belőlem. Annak idején az érettségi után, amikor az emberben tudatosult az, hogy a gimnáziumi éveinek vége, szabályosan beteg voltam, mert annyira hiányzott a közösség. Próbáltam ezt a közösséget vagy akár csak a halvány emlékét feltámasztani többször is, de egyre inkább tudatosul bennem, hogy ezek a dolgok - mint például az évenkénti osztálytalálkozó - csak az én kétségbeesett kísérleteim arra, hogy valami emlékbe kapaszkodhassak. Szóval ennek fényében ideje átértékelni a gyerek viselkedését, hogy baj-e az, hogy nem ragaszkodik egy olyan társasághoz, ami belőle sem kér?

2018. január 7., vasárnap

Szalagavató

Szalagavatón voltunk tegnap. Az embert ilyenkor nosztalgia fogja el, a saját hasonló ünnepségére gondol, illetve az is az eszébe jut, hogy az ilyesmi az embernek alapvetően kétszer adatik meg, egyszer a sajátjáéra mehet el, egyszer pedig a gyerekére. Az unoka már erősen kérdéses, azt meg is kell élni. Szóval az avatás, bár hosszú volt - legalább öt órán keresztül tartott. Aranyosak voltak a kölkök, mindent összevetve jópofák a műsorok, szóval nem volt elvesztegetett idő, bár a helyszín hagyott némi kívánni valót maga után, de az összes hasonló hely - azaz az olyan helyek, amik már az én gyerekkoromban is pont ugyanilyenek voltak és azóta sem lettek felújítva - esetén fennáll. Persze az ember még sajgó fenékkel és meghitt közelségben a szomszédaival is végigülte az egészet és miután elmúlt, jutott eszébe az, hogy immár ennek is vége van és milyen vén marha lett annak ellenére, hogy még hasonlóan fiatalnak érzi magát ott legbelül..

2018. január 5., péntek

Eredeti Pick téliszalámi

Avagy egy remek példa arra, hogy miért jó mindig az eredetit venni, egy jó nevű, igazi magyar cég áruját megtekintve.


Hát, ezért..

Utólagos hozzáfűzni való a később érkezett kommentek fényében: A problémám ezzel a gyakorlattal, hogy noha a súly feltehetőleg helyes, az ember azért vesz szalámit, mert meg akarja enni éppen ezért szeretne megfelelő mennyiségért fizetni, ha már helyet foglal odahaza a hűtőben. A magam részéről nem szeretnék egy baromi nagy dobozt venni, amiben csak a negyede van annak, amit a doboz mérete kívülről sejtet, szóval nem vagyok boldog akkor, ha optikai tuninggal vernek át. Megfigyelhető itt is a csomagoláson az, hogy az alsó fele átlátszatlan és a tetején, ahol a TÉLISZALÁMI eredeti szöveg látszik, az nem csak egy reklámtábla, annak az a funkciója, hogy letakarja felső szalámihiányt. Ezek után be lehet menni egy Aldiba vagy Lidl-be, és meg lehet nézni egy hasonló szalámit, ott a teljes alsó csomagolás átlátszó, meg lehet nézni, hogy mennyit is kapsz a pénzedért. Persze vegyünk magyar terméket, mert támogatni kell az ipart, na de így?