2011. április 29., péntek

Majd leírom!

Régebben, szóbeli beszélgetéseket visszaidézve, mikor a másik fél egészen másként emlékezett a szavaimra mint én magam azt mondtam volt, hangzott el többször is az, hogy majd le fogom írni, ezzel pontosítva a kérdéses szöveg értelmezhetőségét. Azóta rá kellett jöjjek arra, hogy a leírt szavaim is értelmezhetők a szándékaimmal ellentétes módon is, ahogy ez a közelmúltban meg is történt velem. Jó dolog a blogom, de emlékeztetnem kell magam arra, hogy ha azt írom, hogy olyan színű mint az ég, akkor ez más számára jelenthet pirosat vagy éppen zöldet is, függetlenül arra, hogy a többség (velem egyetemben) a kékre gondol.

Újra, megint

Sok dolog van amit érdemes megismételni és sok amit nem. Ilyen például a tegnap történ esemény is, ami korántsem úgy végződött, ahogy a kezdete után gondolhattuk volna. Az utódról mentem volna levetetni a gipszet, mert végetért a rá kiszabott penzum, már ami a gipsz hordását illeti. Simán bejutottunk, lehullott a kezét rögzítő bilincs, elkészült a röntgenfelvétel is, majd aktív várakozás következett. Gyanússá válhatott volna a dolog már akkor, amikor nem akartunk sorra kerülni, az is előttünk ment be, aki később érkezett. Egyszer csak  megjelent az orvosunk és közölte, hogy gond van.  Nem szeretem a gondot! Kiderült, hogy a csontvégek ahelyett, hogy összeforrtak volna inkább elmozdultak drótostól, mindenestül úgyhogy az aznapi program halasztva, a gyerek ottmarad és felveszik a műtéti programba. Szerencsére nem kellett hajnal kettőig várni a műtétre, de most pontosan ugyanott tartunk, akol öt héttel ezelőtt. A fene enné meg!

2011. április 27., szerda

20 év

Húsz év nagy idő. A világmindenség korához képest viszont elképesztően kicsi - szóval minden viszonylagos. Annak idején - emlékszem rá, még iskolás voltam. Álltam a suliban a korlátnál és arra gondoltam, hogy 2000-ben már 32 éves leszek. Akkoriban ez elképzelhetetlen és megélhetetlen időtávnak tűnt. Azóta már meghaladtam ezt és szinte az tűnik elképzelhetetlennek, hogy én is voltam régen gyerek és az is, hogy ennyit gondolkodtam az elkerülhetetlenen. Manapság meg az lep meg, hogy ha húsz évvel ezelőtt azt mondja valaki, hogy a gyerekem, az autóban ülve, miközben döngetünk hazafelé az autópályán a megengedett legnagyobb sebességgel, a telefonomon, az interneten rajzfilmet fog nézni. Azt hiszem akkor körberöhögtem volna a hírnököt. Még hogy gyerek, még hogy a megengedett legnagyobb sebesség, még hogy interneten rajzfilmet? A kölkömnek minden viszont teljesen hétköznapi dolog. Mi lesz itt vajon húsz év múlva?

2011. április 21., csütörtök

Férfihiszti

Van egy kollégám, nevezzük Ottónak, aki szerint mindig az a jó ahogy és amit ő csinál, minden más tulajdonképpen trágya és felesleges szemét. A tegnapi napon egy másik kollégámnak szerettünk volna a gépére Linuxot tenni, de nem igazán ment. Szerencsétlen itt volt végig velünk de nagyon nem haladt a gépe semerre. (Gyanítható, hogy valamely hardverhibák okozhatták nála a dolgot, de nem sikerült ezt azonosítani) Ami után a kollégám feltette a programot, az egy rövid működés után annyira látványosan összedőlt, hogy kijavítani sem volt lehetséges, megkaptam azt, hogy mindez azért történt, mert egy általa nem preferált ablakkezelőhöz tartozó csomagot tettem fel a gépre és ez okozta a bajt. (Ami persze nem igaz.) Furcsamód egy másik kollégámmal meg tudjuk érteni egymást akkor is, hogy eltérő ablakkezelőre esküszünk - igaz nem is próbáljuk egymás ellen heccelni a másikat azzal, hogy csakis az általunk használt megoldás az egyedül üdvözítő. Mindenesetre Ottó annyira megsértődött, hogy nem volt hajlandó tevőlegesen részt venni a kárelhárításban, csak csapkodott és megjegyzéseket tett, majd mint aki jól végezte a dolgát hazament.  Én maradtam, amíg egy működő gépet át nem tudtam adni - úgy vélem, hogy ez így volt etikus. Nem tudom, hogy én váltom ki az általam annyira utált férfihisztit az emberekből vagy csak pont engem találnak meg mindig?
 

2011. április 20., szerda

Meztelenül

Meztelennek érzem magam. Persze nem azért mert nincs nagy szám a pólóm hátának közepére nyomva (Amikor még focizni jártam, festettem magamnak egy, a focibéli teljesítményemet jelző -9-es sorszámú mezt.) hanem azért mert otthon hagytam a telefonomat. Ahhoz képest, hogy világ életemben utáltam telefonálni, de mégis mint eszköz - hiányzik. A tudat, hogy használhatnám ha akarnám, illetve, most az akár akarnám, akár nem, nem férek hozzá, fájó. Miközben békésen pihen a szobában az asztalon, engem, mint az információs társadalom zabigyerekét, üres telefontartóval épp a munkahelyem eszik a fene. Gordon Ramsay szavai jutnak az eszembe, ő ilyenkor is valószínű, hogy ezt mondaná. Basszus!

2011. április 19., kedd

Kotmány

Bevégeztetett! Még az utolsó percben is azt hihettem, hogy ez egy rossz álom, hogy egy párt, bármennyire is meglegyen a felhatalmazása erre, egyedül, a többieket meg nem kérdezve saját alkotmányt fogadtat el, kizárva az ország egyik (nagyobb) felét abból az okiratból ami a magyart magyarrá teszi. Sokan arra vártunk, hogy majd a szavazás előtt valaki elkiáltja magát, hogy kandi kamera, ott! és kitör a nevetés, hogy az egész csak egy vicc volt, senki sem gondolta komolyan, hogy ezt egy magát demokratikusnak mondó országban meg lehet tenni. Ugyan már gyerekek, ti elhittétek? Sajnos semmi ilyen nem történt, a fogaskerekek daráltak továbbra is a megszokott módon, felmorzsolva a demokráciába vetett utolsó kis reménymorzsát. Ma már a mundér becsületét védő kijelentések hangzottak el a nemzetközi sajtóban mindenfelé, nagyjainktól. Egyszer egy elmeháborodott azt találta mondani, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Most nagyon úgy tűnik, hogy bizony ott van az..

2011. április 18., hétfő

Kretén család

Kretén családom van. Meg kellett tudnom, hogy a gyermekem osztályában az általános beszélgetési téma a VV4 és a rokon műsorok, így az utódom automatikusan kiesett a kegykosárból mindenkinél, hiszen egyik beszélgetésben sem tud részt venni, így kiközösítette magát a formálódó társasági életből. Tegnap egy kollégája jött át elhozni a leckét, ő a Csillag születik-ről szeretett volna értekezni, de abban sem voltunk képben így kínos hallgatás lett a társalgási kísérletből. Persze nem várná az ember azt, hogy ilyen korú gyerekek Dosztojevszkijt elemezzenek, de hogy egy közösségben csak és kizárólag a kereskedelmi tévéken futó valóságshow legyen a téma, ez valahol kiábrándító. Az emberek a saját családjukkal nem foglalkoznak annyit mint pár vadidegen és kijelentéseiben, tetteikben vállalhatatlan ember magamutogatásáról beszélgessenek. Kretén család a miénk, de én erre a kreténségre büszke tudok lenni..

2011. április 15., péntek

A kút

Elindult újra a tavaszi kút projekt! Tegnap végre meguntam a kert csapból locsolást, illetve felsejlett előttem egy olyan vízdíjszámla képe, amit teherautóval hoznak ki és targoncával tesznek le a kapunk elé, így elkezdtem összerakni a télre teljesen szétszerelt és víztelenített kútrendszert. Szerencsére voltam annyira bölcs, hogy a kapcsolási és szerelési rajzokat a kútautomatika dobozában helyeztem el, így nem kellett egy kicsit sem keresnem, így egyből a kezemben volt a kulcs a megoldáshoz. Noha végül rám esteledett, legalább a vízellátó töltőoldalát sikerült összeraknom. Ma következik az ürítőoldal összeállítása és ha sikerül, holnap már kútból tudom locsolni a frissen vetett pázsitot. Mert persze, amikor kellene, akkor sosem tud esni az eső magától..

2011. április 14., csütörtök

(Nya)fog

Már megint a fogak! Azt hiszem a kor előrehaladával egyre inkább központi kérdéssé válik az, hogy mi fáj éppen. A fog ezen a listán előkelő helyen áll. Mióta lecsiszolták a fogaimat, hogy be tudjam rendesen csukni a számat, azóta mindenre érzékenyek lettek. Fájnak, ha hidegfront jön, ha melegfront érkezik, ha hideget iszom, vagy ha éppen meleget, esetleg szokatlanul keményre harapok rá. A fogorvosom szerint nincsen lyukas fogam és semmi olyasmi a számban, ami az ő beavatkozását igényelné. Az egyetlen gyökérkezelt fogam környékén ébred legtöbbször a kín, állítása szerint újra lehetne tömetni, ha úgy gondolom, hogy nekem megér egy kisebb halom pénzt a dolog, de korántsem bizonyos, hogy ez gyógyír lesz a problémára. Most éppen nem érzem a létezését, de semmi garancia arra, hogy ez tartósan így is marad. Nem hiába mondják, hogy harminc felett minden nap ajándék..

2011. április 13., szerda

Kastély lomoknak

A probléma ott kezdődött, hogy az Isten megteremté a gyűjthető dolgokat a gyűjtőszenvedélyt és a nőt. A nő, nem érezvén át a szenvedélyből származó problémát, hisztize vala, ha az ura újabb és újabb szerzeményekkel állít haza, ami magának először nagy lelki örömet okoza, majd később oldalbordája által hosszantartó szenvedést zúdíta önnön nyakába. Így jártam én is, amikor végre beszereztem gyűjteményem egy becses darabját és boldogan vittem haza. Pokolbűz várt és kárhozat. Lélekromboló, amikor közlik azt, hogy más kidobna valamit a kukába és meg hazahozom, és egykor elkövetkezendő válásunk egyik oka az lehet, ha nem növöm ki ezt a tulajdonságom. Mivel 42 is elmúltam már, ez nem túl valószínű, így marad a válás. Megkaptam azt is, hogy egy olyan nőt keressek, aki kastéllyal rendelkezik, hogy elférhessenek ott a lomjaim. Úgyhogy azt hiszem közhírré is teszem, hogy azon nők jelentkezését várom, akik rendelkeznek kastéllyal és van egy lomok tárolására szánt szárny az épületben. Ószeres jeligére, a kiadóba.

2011. április 12., kedd

A híd

A híd egy fontos dolog. Át lehet kelni rajta a túlpartra, összeköti, kapcsolatot teremt a két part között, tehát a feladata fontos. Van nekünk egy kormányunk is. Az emberek többsége azzal a tudattal szavazott rájuk egy esztendővel ezelőtt, hogy végre történik valami, végre felújítják azt a rozzant hidat ami összeköti ezt az országot, összeköti az emberek lelkét. De nem ez történt, nem ez történik. Először megpróbálták elfoglalni az egészet, a rajta serénykedőket egyszerűen a vízbe lökdösték, állítólag a híd érdekében. A parton állók azt képzelték, hogy mindez értük történt és az újak rendelkeznek valami régóta érlelt tervvel, amit eddig titokban tartottak, hogy az ellenfél el ne orozhassa azt. Mára felsejleni látszik, hogy nincsen semmiféle terv és a híd is marad olyan amilyen. A régi lyukakra pallókat fektettek, amit máshonnan vettek el.  Elcsenték az emberek megtakarításait - szigorúan az ő védelmükben - hiszen sokkal jobb helyen van az náluk. Most az új szabályokat fogalmazzák, illetve a rozoga hídra tölteteket szerelnek fel, robbantózsinórt húznak, aknákat telepítenek azért, hogy netalán az utánuk jövők nehogy tehessenek valamit ezzel a rozzant tákolmánnyal és közben azt szajkózzák, hogy ettől lesz jobb az országnak. Miközben a híd szépen és csendben összeroskad, grállovagjaink békésen harácsolnak és gyűjtögetnek, mert szerintük akinek nincsen semmije az annyit is ér!

2011. április 11., hétfő

Mamma

Olaszországban úgy tartják, hogy a mamma fősztje a legjobb. Egy hagyományos családmodellben, ahol a nő vezeti a háztartást és naponta friss ételt tesz le az asztalra, mindez elvárható dolog. Mármint, hogy a gyerekek piedesztálra helyezzék a mamma főztjét. A közelmúltban meglepő dologról szereztem tudomást. A gyermekem lekicsinyelte a kórházi menüt és az én főztömet helyezte magas szintre. Ráadásul olyankor, amikor nem is hallottam - mert azért valljuk be, hogy szemben udvarolni nagyon tud, ha célt akar elérni. De állítólag, amikor a kórházi ételt megkapta, közölte, hogy bárcsak én főznék inkább ott is, mert a felszolgált étel a moslék kategóriát súrolja. Így ezt utólag meghallva, a májam legalább duplájára hízott, hisz a gyerek szemében én lettem a mamma, akinek a főztjénél nem is kell jobb. Jó dolog mammának lenni..

2011. április 7., csütörtök

Vakond

Azt hiszem van közös bennünk a vakonddal. Mindketten sötét helyen dolgozunk és sokszor, ha munkaidő végén kimegyek a napra, sokáig hunyorognom kell, míg a szemem hozzászokik a benti félhomály után a kinti fényözönhöz. Ezt a vakond is tapasztalhatja, ha elnézi a vekkert és fényes nappal ás fel a felszínre. Csk ő ilyenkor legfeljebb azt mondja, hogy hoppá és húzza vissza az orrát, én meg caplathatok hazáig..

2011. április 6., szerda

Nyíltság

Ma másról akartam megint írni, de az élet rendre felülírja az elképzeléseimet. Ma is történt egy változás az előre elképzelt programban - jó irányban, teszem hozzá. Az új szomszéd, aki eddig rejtőzködő életmódot folytatott engedte kibontakozni a pluralizmust és becsöngetett a hétvégén. A csengőnk szokás szerint nem volt jó, ezt is tőle tudtuk meg a mai nap, miután észleltük, hogy lebontotta az elődje által emelt fatáblás kerítést, hogy helyette könnyű dróthálót feszítsen ki. Az ilyen kis apróságok is jelentősen megváltoztatják az udvart, egész világos lett, megnőtt a tér és eltűnt a börtön feeling, amit az előző szomszéd annyira áhított. Ráadásul a nagy zöld táblákkal sem tud többet játszani a szél úgy, hogy áthajigálja a másik térfelére. A közeljövőben bemutatkozni is át fognak jönni. Ha minden így alakul, azt hiszem jól ki fogunk jönni egymással..

2011. április 5., kedd

Átjáróház

Talán világ életemben az állandóságot szerettem - de ha nem, mostanság biztosan így van. Jó az, ha valami változatlan, ha úgy van, ahogy hagytuk. Ha odanyúlunk, mindig ugyanott van a fogkefénk, mindig ugyanott találjuk a szemüvegünket, a szerszámokat, bármit, amit úgy szoktunk meg ahogy az jó volt. Ugyanezt érzem az emberekkel szemben is. Szeretném, ha azok az emberek vennének körül akiket megismertem jóként, de sajnos ez lehetetlen. Az emberek, akár a szerszámok, folyamatosan vándorolnak hol ide, hol oda, ahogy éppen kedvük tartja. Elveszítjük őket vagy ők veszítenek el minket - átjáróház az életünk és mi is átjáróházai vagyunk másoknak. Nincsen ez így jól, de ilyen az élet. Szar ügy..

2011. április 4., hétfő

Hadjárat

Indul a bosszúhadjárat! Igazából nem bosszú, meg nem is hadjárat, de legalább indul és ez is egy eredmény. Utánanéztünk, hogy mit lehet csinálni akkor, ha a gyereknek egy kihívóan közösségellenes magatartást tanúsító osztálytársa van. Hát, nem sokat. az illető kölöknek nem ez az egy ügye van a rovásán, hanem hat év felhalmozódott gazembersége, amiből mi szerencsére eddig csak alig több mint másfél évet voltunk kénytelenek elviselni, igaz eddig nekünk származott ebből a legnagyobb kárunk. Korábban egy gyereket fejbedobott valamivel, de az nem származott maradandó kárral de számtalan egyéb esetet tudnak felsorolni a gyermekükért aggódó szülőtársak. Szóval manapság igen kicsi annak az esélye, hogy ha valaki nem akar elmenni egy közösségből, akkor erre rá lehessen venni. Szerencsére kialakulni látszik egy új egységfront, ami mögé beállt a szülők nagy része. Pénteken megyünk az iskola igazgatójához és meglátjuk mi lesz a vége..

2011. április 1., péntek

Kórházi nap

A tegnapi napunk nem a tervezettnek megfelelően alakult. Délelőtt telefont kaptam a gyermek iskolájának igazgatójától, hogy az utódot baleset érte (Egy kollégája, tornaórán, szándékosan, randalírozás során a gyermekem alkarját eltörte. Noha gondolom az eredeti cél nem a kartörés lett volna - remélem legalábbis - de ezt sikerült kihozni az akcióból. A bajkeverő nem tanúsított megbánást, sőt elnézést sem kért. Meglepő módon a gyermekem ebben az esetben teljesen ártatlannak bizonyult és egy fél osztály látta az esetet egy tornatanárral egyetemben, ugyanis az ő órájának az elején történt, sorakozónál. Az utód ráadásul fel is volt mentve aznap testnevelésből, mert reggel még hőemelkedése volt.) így a helyszínre siettem, kapát kaszát elhajítván. Mire odaértem, addigra már mentő vitte el a budapesti Madarász gyermekkórházba. Amikor beértem, épp röntgenezték. A műtősfiú(?) egy nagyon ellenszenves figura volt, kedvem szerint lecsaptam volna. Kiderült, hogy a kórházi recepciósok is ezen a véleményen voltak, így csak felajánlottam a segítségemet a mészárláshoz. Az orvosok alapvetően kedvesek voltak, egy kis doktornő foglalkozott vele, aki ráadásul mint nő is igen szemrevaló volt. Felvették az osztályra, miután kiderült, hogy a karját csak altatásban végrehajtott műtét során lehet csak helyrehozni, ugyanis mindkét alkarcsontja a csukló közelében eltört és el is mozdult a helyéről, így némi fém alkalmazásával kell a helyén megtartatni. A gyerek eléggé nyűgös volt, részben a fájdalom, részben az ilyenkor kötelező vegzálás (kisrutin, vérnyomás, és csupa ER-ben látott dolgok illetve egy infúzió bekötése.) illetve a mozdulatlanságra kárhoztatottság okán. Itt kezdődött az őrület. Szinte óránként ígérték meg azt, hogy mi leszünk a következők, akiket végre miskárolnak, de mindig csak az láttuk, hogy mást tolnak be a műtőbe. Az utód fájdalomcsillapítást már nem kaphatott, az adagját ellőtte reggel, most a közeli műtétre hivatkozva nem adtak neki új adagot, mert majd a műtét alatt úgyis kapni fog. Este nyolc órakor már igen emelkedett hangulatban voltam, a gyermek állapota miatti aggódás, Disney channel-mérgezési tünetek és a fenekemen az üléstől keletkezett bőrkeményedések miatt. Elkaptam a kis doktornőt és felelősségre voltam. Ekkor mondta azt, hogy most valaki olyat vittek be a műtőbe, aki 12 órája vár erre. Akkor még le voltunk maradva két órával, úgyhogy szavunk sem lehetett. Este tízkor emlékeztettem arra, hogy elértük a szintidőt - de ő további türelmet kért. Végül  tizenhárom és fél órás meddő várakozás után került be az utód a műtőbe és drótozták össze véglegesre a karját.  Az eljárás nem tartott csak kb háromnegyed óráig, de míg eljutottunk ide, az maga volt a kész örökkévalóság. A legrosszabb az egészben az információhiány és a bizonytalanság volt. A kis doktornő - erényére kell megállapítani, hogy a hajnali kettőkor végzett vizit (Persze a gyerekek elég rosszul tűrték a hajnali kettőkor végzett vizitet. Az addig végre álomba sírt kicsit újra torkuk szakadtából üvölteni kezdtek - nem is tudom hogy fordulhat meg ember fejében ilyen elvetélt ötlet - de biztos van rá valami ésszerű magyarázat.) után pattant le, de ma reggel nyolckor már az osztályon volt. Nem irigylem a munkájáért.