2006. október 31., kedd

Boszorkányság

Miért van az, hogy noha egyre jobban közeledik a világűr meghódítása, a háztartások egyre több korszerű berendezéssel vannak felszerelve, már a gyerekek is fejlett technikát használnak a mindennapjaik során, és  soha nem volt ennyire erős igény a természetfeletti dolgok iránt? Ismerőseimtől hallom, hogy rendszeresen kérik ki jós, vajákos ember tanácsát a sorsukat illetően, aki bizonyos jelekből 'értékes' tanácsokat adnak nekik. Egyáltalán hogy lehet megtudni, hogy jó-e a jós? Aki olyat mond nekünk, ami tetszik, az automatikusan jó? Vagy netalán az a jó, aki nem mond jót, ezzel zökkentve ki az embert a hétköznapi letargiájából? Alapvetően szkeptikus vagyok ezekben a kérdésekben. Nem utasítom el a természetfelettit, de nekem bizonyíték kell (nem ígéret. :-) ) A varázsvesszőt például kipróbáltam, és abban hiszek. Na persze nem a magyarázatokban, mert abból rengeteg van, hanem abban, hogy a dolog működik, hiszen saját magam láttam és tapasztaltam. De abban a jelenlegi tudásom szerint nem, hogy pár vonal a tenyerünkön alapvetően meghatározza az életünket, a kapcsolatainkat és a halálunkat. Ez azt jelentené, hogy tulajdonképpen a sorsunk a génjeinkbe van kódolva, és ezt túl merész lenne feltételezni szerintem.

Félpályás lezárás

Zseniális gondolatom támadt egy beszélgetés közben, a tiltakozásra, amivel majd jól le lehet mondatni a jelenlegi kormányt. Ki kell állni egy forgalmas útra és aki arra jön, azt fenéken kell rúgni. Ebből majd megtanulják a népnyúzók, hogy egy demokráciában nem lehet a néppel megcsinálni mindent. Persze, egy táblát is ki kell tenni, hogy 'Értetek csináljuk nem ellenetek!'. Ettől majd a kormány elgondolkozik, és lemond, ezt a kis áldozatot meg mindenki meghozhatja a közért, és közben az idő is jól fog telni és legalább valaki remekül fogja magát érezni. És aki arra jár? Az meg úgyse érdekel senkit, elvégre a demokráciáról van szó!!

2006. október 30., hétfő

Haverok, buli, fanta?

A hétvégén bulit rendeztem. Ez olyan szokás minálunk, egy tavaszi és egy őszi buli, olyan kerti tevékenységek elvégzésére, amit egyedül nem bírok, pl nehéz vastárgyak mozgatása és effélék. Ilyenkor rendszerint játszunk valami csapatépítős játékot, és főzök is. A mostani buli rendhagyóra sikeredett, részben amiatt, hogy nem sikerült különféle technikai okok miatt a csapatépítés, helyette vad alkoholizálás volt napirenden, és az már kevéssé tetszett. Ilyenkor az a program, hogy a kaját én állom, inni meg mindenki azt iszik, amit vagy ő hoz, vagy a többiek. Dicsekedhetnék vele, hogy jól bírom a szeszt, de ez talán nem olyan dicsőség, inkább egy állapot vagy adottság, amiről nem tehetek, de ijesztő volt egy idő után látni azt, hogy a jókedvű hülyéskedés után az emberek kifordulnak magukból és teljesen mások lesznek, mint addig voltak. Azt hiszem, a jövőre nézve vagy meg fogom változtatni a szokásokat, vagy valami, esetleg minden máshogy lesz, mert nem szeretném még egyszer azt végigasszisztálni, ahogy a barátaim teljes metamorfózison esnek át és normális emberekből dühöngő és beszámíthatatlan félhülyékké válnak..

2006. október 27., péntek

Mai foci

A rádióban azt hallottam, hogy lemondott Bozsik Péter a válogatott éléről, és hogy nincs szövetségi kapitány. Ha csak ez lenne a baj. Az igazi nagy baj az, hogy magyar válogatott sincs, és ha így folytatják, jöhet ide akárki kapitánynak, nem is lesz. :-(

Vezetés

Vannak apró örömök a mindennapokban. Ilyen például a vezetés. Szeretek autót vezetni, bár nem vagyok belőle a legjobb, és igazából nem is szeretnék az lenni.  Tudom, ezzel a véleménnyel  a kisebbséghez tartozom, mert Magyarország egy olyan ország, ahol a vezetők  kilencven százaléka tartja úgy magáról, hogy jobban vezet az átlagosnál, igaz ennek meg is van az ára, ezt naponta lehet hallani, olvasni és sajnos látni is. Azzal együtt, ha az úton lévő önjelölt Fittipaldikat leszámítjuk, jó érzés tudni azt, hogy magam, egyszerű kis puhány gerinces emlős, egyedül irányítok másfél tonna vassal kevert műanyagot, és az feltétel nélkül követi az akaratomat. Hasonló megfontolásból szeretek programozni is. Jó dolog életet lehelni egy buta vasba, akaratot vinni pár drót és homokszem közé. Emberekkel szemben más a helyzet, azt hiszem képtelen lennék embereket vezetni, én vagyok az örök beosztott. Igazából a munkámban csak azt szeretem, ha rám bíznak valamit és hagynak nyugodtan dolgozni. Ez egy furcsa kettősség, de hát mindenki ilyen egy kicsit, jin és jang, fekete és fehér. És talán ettől szép ez.

2006. október 26., csütörtök

Filmajánló

Tegnap megnéztem a 'Ház a tónál' című filmet és a várakozásaimmal ellentétben egy egész kellemes és elgondolkodtató filmet sikerült kiválasztani. Nem vagyok túl romantikus alkat épp ezért egy árnyalatnyival kevesebb nyálat tudtam volna elképzelni bele, de az alapötlet, a párhuzamos  univerzumok találkozása illetve az örök kérdés, hogy a múlt ismeretében megváltoztatható-e a jövő és van -e átjáró  a világok között, nagyon jól el lett találva. Mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg, és utána próbálja meg végiggondolni, hogy hogy is van ez?

2006. október 25., szerda

Emberkert

Lassan több mint fél éve hogy elköltöztünk Pestről.. Ez újra és újra az eszembe jut és mindig mély megnyugvással tölt el a tény. Hétvégén látogatóban járt nálunk az egyik szomszéd család, akikkel továbbra is jó kapcsolatot ápolunk. Noha eljöttünk onnan, valahogy mindig érdekelnek az ottani események. Mint egy az állatkert mintájára létrehozott emberkertben. Ilyenkor amikor hallunk felőlük, gondolatban meglátogatjuk ezt az állatkertet és újra elolvassuk a kitett táblákat, hogy például 'ez egy (ön)veszélyes ragadozó, nappal vadászik, egyetlen hibája, hogy szörnyen ostoba és korlátolt állat. Élőhelye a Bosnyák téri piac környéke.' Itt szeretnék ezúton elnézést kérni az állatoktól, akiket megbántottam ezzel. Kedves egy- és többsejtű életformák! Nem titeket minősít az 'állat' megjelölés, ti nem tehettek róluk.

Végül is rég elfelejthetnénk őket, de mindig itt motoszkálnak a tudatalattinkban. Azt hiszem, igazán a happy end hiányzik, mint minden tisztességes amerikai film végéről, ahol a rossz elnyeri a végső büntetését. Szerintem itt is az aminek következnie kellene.

2006. október 24., kedd

Bukta

A hétvégén gulyáslevest készítettem és hozzá buktát. Az alakítás emlékezetesre sikeredett, a buktát visszatapsolták, úgyhogy hétfőn is azt kellett sütnöm. Amúgy is kíváncsi voltam vele kapcsolatban arra, hogy mennyi ideig kell sütni, mert a legtöbb receptkönyv csak azt említi, hogy közepesen meleg sütőben kell kisütni, semmi számszerű adattal nem szolgál. A recept Horváth Ilona után szabadon a következő:

  • Fél kiló liszt
  • 2 tojássárgája
  • 2 dkg élesztő
  • 3 dkg porcukor
  • 6 dkg margarin
  • csipet só
  • 3 dl tej
2 dl tejjel, az élesztővel (Én instant élesztőt használok hozzá, sokkal kényelmesebb és ki sem szárad mint az igazi) egy kanál cukorral és 3 kanál liszttel kovászt készítek, amit meleg helyre dugok. A tojássárgáját habosra keverem a maradék cukorral és hozzáadom a tejet, majd kevergetem még egy kicsit. A robotgépbe dagasztóspirált teszek, és a lisztet az előbbi trutyival elkezdem kidolgoztatni. Hozzáadom a kovászt is és az olvasztott margarint, és addig kínoztatom a géppel, míg hólyagos nem lesz. Azután meleg helyen keleszteni kell. Erre a sütő a legalkalmasabb, oda szoktam tenni 30-50 fok közé, ráadásul a sütő órájával kellemesen lehet időzíteni az egy órát. Közben lehet sakkozni. :-) Ha letelt az óra, lisztezett gyúródeszkára kell borítani, gyengéden átgyúrni, majd kinyújtani, kb fél centi vastagságra, felvágni, lekvárral megtölteni, majd kivajazott tepsibe tenni, szorosan egymás mellé, a tetejét olvasztott margarinnal megkenni, és visszatenni a sütőbe újabb fél órányit. Ha letelt az ideje, közepesen meleg sütőben megsütni. Jelentem kikísérleteztem a dolgot, ez nálam kb 170 fokon egy teljes órát jelentett.
Az íze nagyon jó, nem hiába Horváth Ilona a kedvencem. Ma reggelire is bukta volt, sőt, hoztam is magammal. :-)

Tüntetés

Ma újra volt félpályás lezárás Gödnél. Akciónyugdíjasok és ráérő kismamák lehettek, mert mindenki más, hozzám hasonlóan munkába igyekezhetett. Mindenesetre ma már voltak rendőrök is, azok terelgették a forgalmat, több kevesebb sikerrel. Itt is voltak ügyeskedők, akik a füvön, a bokrok között, a szembesávban, mindenhol előztek, jó magyar szokás szerint. A tüntetők táblája szerint nem ellenem tüntetnek, hanem értem.  Én úgy gondolom, hogy ez ennek az országnak az egyik baja, hogy senki sem nézi nagykorúnak a másikat. Ha én tüntetni akarok magamért, akkor meg fogom tenni, de hogy más, a szívatásomat igazából érdemként, értem való cselekedetként tünteti fel, az már a pofátlanság csimborasszója. Ezzel együtt volt akinek így is tetszett.. Hmm..

2006. október 20., péntek

Ünnepre

Október 23.-a egy igazi magyar ünnep, bár az az érzésem ezzel kapcsolatban, hogy mi magyarok mindent túllihegünk egy kicsit. Az embernek legbelül a szívében kell ezeket az ünnepeket megtartania, egy percre gondolni kell azokra az emberekre, akik akkor tettek valamit 56-ért. Belegondolva abba, hogy mit tettem volna én 56-ban, ha akkor élek egy érdekes kérdés. Szerencsére nem voltam még ilyen helyzetben és remélem nem is leszek. Talán egy kicsit gyáva lettem volna, főleg családdal és gyerekkel a hátam mögött, mert ilyen helyzetben rájuk is kell gondolni. A mi családunkban is volt olyan aki megmérette magát a forradalommal kapcsolatban, és bár a nagyapám szerepét most méltatják az akkori cselekedetei miatt (nyugalomra és megfontolásra intette az embereket és talán a lincselést is át tudta nyugodt párbeszéddé fordítani) akkor az egész jövőjét és a családjáét is zátonyra futtatta ez a 'kalandja'.

Ilyennel az ember nem dicsekszik, inkább örül, hogy van a vérében 'forradalmár' vére is, mégis azt látom, hogy évről évre egyre több 'igaz' harcos van közöttünk (Idevágó vicc: -A bácsi partizán? - Még nem, de már intézik.) Olyan emberek verik a mellüket és kommunistáznak le olyanokat, akik tényleg tettek is valamit és utána vállalták is a következményeket, akik pár éve még hallgattak, vagy a másik tábort gyarapították. Úgy gondolom, hogy nem dicsőség a döglött oroszlánt rugdosni és ez az ami egy kicsit beárnyékolja bennem ezt az amúgy szép ünnepet.

Nosztalgia

Tegnap megint a szülővárosomban jártam, és nosztalgikus gondolataim támadtak ettől. Az akkoriban nagy és kihalt város mára kicsi és nyüzsgő lett és nem is tudom, hogy melyik tetszik jobban. Azt hiszem, az a gondolat, hogy az ember gyerek és gondtalan, megszépíti az emlékeket. Földes utcában laktunk, ebből következően nem volt rohanás, és amíg az ember szépen komótosan végigért rajta. Mára aszfaltos út lett, egy pillanat csak, míg végighajt rajta, épen ezért mindenki száguldozik rajta mint az őrült. Régebben ki lehetett engedni a gyerekeket (minket) a térre akár bicajjal akár gyalog, a szüleink biztosak lehettek benne, hogy semmi bajunk se lesz. Mára hatalmasra nőtt a forgalom, és rosszarcú emberek mászkálnak a környéken. Bár lehet, hogy a szülői felelősség, aggódás tesz valakit jó vagy rosszarcúvá? Manapság a gyerekeket leköti a tévé és az internet. Régen közösségi élet volt, átjártunk egymáshoz játszani, mostanság meg nem látom, hogy a gyerekek mondjuk bújócskáznának, pedig annak idején milyen jó volt akár bújni, akár hunyónak lenni..

Kár, hogy nincs az embernek időgépe, visszamenni és még jobban kiélvezni ezeket a pillanatokat. Bár lehet, hogy azért ilyen szép emlékek ezek, mert tudjuk, hogy örökre elmúltak és visszahozhatatlanok?

2006. október 19., csütörtök

Ügyintézés

Tegnap ügyintézni voltam, illetve csak részben voltam. Kezdődött azzal, hogy bedobtak egy papírt, hogy lecserélnék a vízórát, és, hogy ez nem szabadon választott program, mert kötelező. A papíron természetesen semmi elérhetőség, csak az, hogy szerdán legyek szíves kilenc és tizenhat óra között otthon lenni, mert jönnek. Erre egy kicsit elborult az agyam, hogyha egy fogorvos be tud hívni időre (Olyan fogorvoshoz járok, aki tényleg tud!) akkor talán egy vízóracserélő is meg tudja mondani, hogy mikor jönne, legalább két órás intervallumban, ezért úgy döntöttem telefonálni fogok. Szolid három lépésben el is jutottam a célszemélyhez, közben kedves hangú nénikkel beszélve, és csodák csodája meg tudtam velük beszélni azt, hogy az emberek felhívjanak, ha már negyedórányira lesznek a háztól. Ez teljesen természetes lenne amúgy, azt nem értem, miért kell ezt kérni, főleg egy szolgáltatótól, akinek az lenne a dolga, hogy szolgáltat. Elvégre fizetek érte! De mint kiderült ez volt a nap pozitív része. Emberek felhívtak, én mentem, kapuban találkoztunk, kicserélték az órát pikk-pakk, az egész volt kb tíz perc, mindenki ment a dolgára, és nem kellett kivennem egy egész nap szabit feleslegesen. De naivan azt gondoltam, ha már úgyis elkértem magam, elmegyek az önkormányzathoz, az építési osztályról kikérni a házunk terveit. Mikorra odaértem, már a portásig jutottam csak, aki közölte, hogy az ügyintézők egy órás ebédszünetüket töltik, és azalatt nem lehet őket zavarni. Én eddig azt hittem, hogy az önkormányzatok a lakókért vannak úgy alapvetően. Az ügyfélfogadási idő amúgy se ügyfélbarát, ha valamit el akarsz intézni, amúgy is ki kell venni szabit, mert mondjuk 8-16-ig vannak bent, amikor a tisztességes állampolgár maga is dolgozik. Ezt végül is még nagy nehezen megértem, hiszen valahol ők is tisztességes állampolgárok. De mindeközben állandóan azért sírnak, hogy a jövedelmük nem versenyképes. De kérdem én, mitől kellene versenyképes jövedelmüknek lenni, ha nem akarnak versenyképesen dolgozni? Én nyolc órát dolgozom és ledolgoztatják velem az ebédidőmet is. Ők a félfogadási időből egy órát töltenek ebédeléssel. Nem luxus ez a mai Magyarországon?

2006. október 18., szerda

Tiszta lapok

Lehet-e barátokat szerezni a neten? Ez egy olyan 'örök' kérdés, aminek a megoldása régóta foglalkoztat engem. Mitől válik valaki baráttá? Az a kitétel amit régebben említettem talán, hogy az ember rábízná a kutyáját, több okból nem jó, részben nincsen kutyám, részben előfordulhat, hogy sosem találkoztunk személyesen az életben. Ehhez kapcsolódik az a kérdésem, hogy szükséges-e találkozniuk a barátoknak? Kell-e a fizikai kontaktus, elég-e az, hogy mindent meg tudnak beszélni egymással? Meddig tarthat egy barátság, főleg egy ilyen, virtuális kapcsolat? Sajnos én talán egy kicsit más vagyok mint a többi ember. Nem tudok egyszerűen lapozni, az életem nem könyv, hanem inkább leporelló. A lapok nem takarják egymást, hanem összekapcsolódnak, nem tudok dolgokat úgy átlépni, hogy csak lapozunk egyet és újra itt a tiszta lap, amivel lefedtük a régit. Úgy érzem, ezért vvagyyok alkalmatlan a hitre is, mert nem hiszek a gyónásban, mert a problémáim, (nevezzük bűnnek, ha úgy valakinek érthetőbb) foglalkoztatnak továbbra is, más nem oldozhat fel alóluk, csak én magamat. Éppen ezért, ha valakit a barátomnak tekintettem valamikor, nem tudom elfelejteni egyik percről a másikra, sokáig foglalkoztat az, hogy mit tudtam volna többet tenni én a dologért, hogy megmaradhasson az, amit én jónak gondoltam.

Nem tudom, hogy ez áldás-e vagy átok, mindenesetre én ilyen vagyok.

2006. október 17., kedd

Horoszkóp

Vajon mi a horoszkóp? Azon tulajdonságaink leírása, amik tulajdonképpen lenni szeretnénk? Tegnap regisztráltam egy horoszkópos oldalra. Már évek óta kapok horoszkópokat, amikben változó intenzitással hiszek és ezzel kapcsolatban merült fel pár gondolatom. Szemmel láthatólag a mai horoszkópok inkább a hitvilág részei lettek, sokaknak ez befolyásolja a mindennapjait. De létezik-e olyan aki ezt össze tudja egyeztetni mondjuk Istennel? Furcsa dolog, mert aki hisz, az gondolom abban hihet, hogy Isten felügyeli őt, vezeti a kezét, vigyáz rá, és a dolgok azért történnek, mert ő úgy akarja. Ezzel szemben a horoszkópban nincs említve egy felsőbb hatalom, aki kénye kedvére befolyásolja emberek sorsát, csak az, hogy bazi nagy kődarabok mozognak légüres térben, és ez valahogy kihat arra a kis porszemre aki egy távoli sárgolyóbison látszólag céltalanul bolyong. Tudom, hogy az igazán vallásos emberek bármit meg tudnak magyarázni, de elfér több hit egymás mellett egy emberben? Vagy éppen válogathatunk bennük kedvünkre?

A zene

A zene lelkünk motorja. Szeretem a zenét és szerencsére az izlésem nem köt egyik stílushoz sem, számomra csak jó és rossz zene létezik. Úgy látszik öregszem, mert az izlésem egyre jobban tolódik el a komolyzene irányába és ez jó. Jelenlegi kedvencem Alessandro Safina, a hideg szaladgál a gerincem mellett, amikor hallgatom a dalait.


2006. október 16., hétfő

Tüntetés

Ma reggel végre sikerült időben elindulnunk otthonról. Igaz, hogy én csak mintegy 10 percre lakom a munkahelyemtől, a családom többi részének viszont jóval tovább kell utaznia a saját munkahelyére. Ma nekem is jó okom volt, hogy időben beérjek, mert egy fontos dolgot halasztottam el otthon, hogy majd itt megteszem. Göd határában, hatalmas dugóba botlottunk, ugyanis 'derék' állampolgárok félpályás útzárat tartottak, magyar zászlóba burkolózva. Próbáltam párhuzamot vonni a taxisblokáddal, (Az első szabadon választott kormány első nagy hazugsága miatt robbant ki.) de nem sikerült, mivel úgy érzem, annak jóval nagyobb volt a társadalmi elfogadottsága. Nehezményezem, hogy a társadalom egyik fele 'szívatja' a másik felét és mindezt olyan köntösben teszik, azt sugallják, hogy ők az igaz magyarok, én (mi, más) nem. Úgy gondolom, hogy az ilyenfajta viselkedés inkább már terrorizmus, mert a terrorista célja az, hogy ártatlan embereken álljon bosszút úgy, hogy majd abból az aktuális kormány levonja a konzekvenciát. A kormányoknak ez nem szokásuk! Emlékezzünk arra, hogy annak idején az Antall kormányt sem rendítette meg a taxisblokád, visszaléptek egyet, majd sok kicsit előre, és most kell megnézni a benzinárat..
Uff, én beszéltem.

2006. október 14., szombat

Szombat

Örülök a hétvégéknek, mert ilyenkor kiélhetem gasztronómiai vágyaimat. Ilyenkor lehetőségem van arra, hogy főzzek, hétközben mivel mindenki eszik meleget napközben, vacsorára nem főzök, csak a legritkább esetben.  Ma almaleves lesz és lecsóshús macokkal. Utóbbit a TV Paprika Bandi a hegyen c. műsorának nyomán készítem el, igaz gázon, és nem szabadtűzön, de inkább a minőségben leszek maximalista és nem a reprodukálás körülményeiben. Az almaleves a legegyszerűbben elkészíthető gyümölcslevesek egyike, igaz én minden gyümölcslevest ezen a módon készítek, mert így szeretem. Annak idején az anyai nagyanyám készítette ilyen módon, és talán egy kevés nosztalgikus emlék is fűződik hozzá. Szóval, az ember felteszi főni a meghámozott és megmosott, vékony gerezdekre vágott almát, cukrot tesz bele és szegfűszeget, fahéjat. Fűszerekből nem kell sok, mert a szegfűszeg alapvetően erős fűszer, a fahéjat meg nem annyira szeretem, de mint a bölcs mondta: Túlcukrozni ugyanolyan rossz, mint keserűen hagyni - tehát mindenkinek magának kell kitapasztalnia azt, amit szeret. A magam részéről én egy kicsit édesen szeretem, amit remekül ellensúlyoz az almák fanyarsága. Szoktam belereszelni citromhéjat és citrom levét is teszem bele, már csak az ízhatás végett is. Ha egyet rottyan (Az almát nem kell túlfőzni, legyen tartása, mint egy politikusnak!) Akkor levéve a tűzről, behabarom. Anyag kell a habarásba, úgyhogy nem sajnálom a tejfölt bele. Egy kis fazéknyi levesbe beleugrik egy kis tejföl és egy púpozott evőkanál liszt.  A lisztet kevés vízzel szoktam csomómentesre keverni, azután teszem bele a tejfölt, így sokkal könnyebb simára keverni, és a fazekat a tűzről levéve, keverés, és apró lyukú szűrő alkalmazása mellett, elegyítem össze, majd visszarakom a gázra, hogy főjön egy kicsit még, hogy a habarásnak elmúljon a nyers lisztíze. Azután a gázról levéve kihűtöm. Praktikus előző nap elkészíteni, mert akkor össze tudnak érni rendesen az ízek. Magába a lébe lehet tenni egy kevés fehérbort, vagy rumot, én mindkettőt szeretem, de a tegnap este készített levesből ezek kimaradtak. (Miért is nem tegnap írtam ezt le?) Más  másféle habarásokat szokott, a nagynéném például vaníliapudinggal sűríti amit feljavít tojássárgájával. Az is jó, de valahogy nem az igazi. Ráadásul ő főz bele citromkarikát is, amit ha én megteszek, akkor sem hagyom benne, mert a citrom héja alatt lévő fehér réteg keserű és megkeseríti a főzetet. (Azért a tonik nekem is a kedvencem, de nem főzök belőle levest!)
Ahány ház, annyi szokás!

2006. október 13., péntek

Teszt

Rögtön egy vicc jut az eszembe a mai témáról. Tehát:
- A tehén egy bonyolult állat, de én megfejtem. - Szeretem az ilyen fajta kétértelmű szóvicceket. De ha a tehén ilyen bonyolult állat, akkor egy nő, a maga valójában, egyszerű és logikus férfiúi gondolkodással felfoghatatlan, kozmikus magasságokban leledző lény, jómagam pedig egy kis földhöz- illetve vízhezragadt kis amőba vagyok. Ez onnan jutott eszembe, hogy minap egy teszten estem át. A lényege az volt, hogy a nej vett egy olvasólámpát, amit a gyereknek kellett volna felszerelnem. Persze neki mindig minden azonnal kell, de valószínűleg a többi nő is pont ugyanilyen. (Tisztelet a kivételnek. Igaz, én eddig nem találkoztam a kivétellel, de egészen biztos van a távoli messzeségben egy boldog ország, ahol tucatjával vannak ilyen nők, csak az a baj, hogy én nem jutok oda, nekik meg eszük ágában sincs idejönni.) Szóval este kilenckor előjött azzal, hogy most pedig menjek, és fúrjam fel a falra az a bizonyos lám pát, amit én kerek perec megtagadtam. (Ebből is látszik, hogy azért nem élünk katonai körülmények között, mert akkor engem agyon- [fejbe. :-)]lőttek volna a spejz környékén, tehát azért van még hova süllyedni.) Szeretem olyankor végezni a munkám, amikor kedvem szottyan rá, ugyanis sokkal jobb a kedvvel végzett munka a kedvetlennél, és egy átdolgozott nap után este kilenckor legkevésbé falat furkálni szokott kedvem lenni. Szóval hibáztam, mint megtudtam, mert ő se gondolta komolyan a dolgot, ez csak egy teszt volt, hogy képes lennék-e megtenni valamit a kedvéért. Bevallom, megbuktam a teszten, de a fene gondolta volna. Különben is, jobban szeretem a világos és egyértelmű dolgokat.
A női logika monnyon le!

2006. október 12., csütörtök

Foci

A foci ma Magyarországon egy olyan dolog, amihez mindenki ért elméletben, gyakorlatban szinte senki, véleménye viszont mindenkinek van róla. Ahogy jöttem be ma a munkahelyemre, hallottam, hogy MÁLTA!!! megverte a magyar profi labdarúgóválogatottat. Amikor azt hinné az ember, hogy a dolgok már nem fordulhatnak rosszabbra, akkor gondolnak egyet és mégis megteszik. (D.A. nagyrabecsült szavai ezek, és milyen igazak.) A közelmúltban hallottam az egyik kereskedelmi tévében arról, hogy a profi labdarúgást egy időre be kellene tiltani, mert ez már vicc. Ezt teljességgel osztom mint véleményt. Ha én ilyen teljesítményt hoztam volna a munkahelyemen, akkor már rég munkanélküli lennék. Most persze jönnek majd a kifogások, hogy túl erősek voltak, meg nem nőttek fel lelkileg a feladathoz, meg, hogy tésztát kaptak vacsorára.  (Az a baj, hogy túl gyenge csoportba kerültünk. Bezzeg, ha Anglia, Portugália és Spanyolország mellé kerülünk - Tőlük dicsőség kikapni .) Bah! Be kell látni, hogy a magyar profi labdarúgás ma, a béna, falábú, tehetségtelen, szerencsétlenségek gyülekezete.  Sebészi megoldást javasolok, utcára velük! A helyüket meg felszántani és sóval behinteni.
Éljenek a lelkes amatőrök!

2006. október 11., szerda

Apuka

'Apuka legyen szíves!' A hátamon is feláll a szőr, ha meghallom ezt. Iskolákban, rendelőkben gyakorta ezt használják és erre kifejezetten allergiás vagyok. Valahogy ennél személytelenebb megszólítást ritkán hall az ember. Próbálom azért nevelni az embereket, megkérem, hogy ne használja, mondjon valami személyesebbet, mondjuk: 'Hé te abban a fehér pólóban!', vagy 'Te szakállas!' vagy 'Hé hemüveg!'. Végül is mindegy, csak érezzem azt, hogy rólam van szó és nem ötezer lényegtelen dologból egyről. De lehet, hogy csak túldramatizálom az egészet.

Továbbgondoltam az egészet, hogy miért is zavar annyira az egész. Úgy vélem, hogy ha megszólítunk valakit, főleg ismeretlenül, akkor alázattal, és/vagy tisztelettel közeledünk felé. Na ebből a szóból érzésem szerint ezek a dolgok a legmesszebbmenőkig hiányoznak. Ez valami elfuserált, kedveskedőnek látszó szóvirág, de amúgy semmit nem jelent annak aki mondja. A tanárnak/orvosnak/stb. azt mondjuk, hogy tanárnő/doktornő, legalább a munkája jogán a tiszteletünket fejezzük ki, erre cserébe megkapjuk az 'kedves apuka' megszólítást, ami az égadta világon semmit nem jelent. Ezzel, úgy érzem, egy alá- és felérendelt viszonyt határoznak meg, ami egy beszélgetés indításához nem túlzottan jó alap.

2006. október 10., kedd

Stílus

A stílus maga az ember. Illetve akarom mondani, a stílus maga a sáska. Ez annak a kapcsán jutott eszembe, hogy ilyesmik masíroznak fel és alá a kertünkben, és ez jó. Amíg a sivár betonvárosban voltam bezárva, negyedannyira se érintett meg a természet, az összes kapcsolatomat az ablakon bejövő legyek és szúnyogok jelentették, amit valljuk be, nem mindig tud az ember pozitívan felfogni. De ez mennyivel másabb! Lehet, hogy egyeseknek ez csak egy undorító zöld izé, és rohannak a chemotoxert, de nekem maga a természet egy gyönyörű műalkotása, a tökéletes zöld gyilkos. Nem is csoda, hogy a kínaiakat is megihlette, ráadásul annyira, hogy kung-fu stílust is alkottak róla (Na persze össze is vesztek rajta, ezért rögtön csináltak kettőt.) Így lett a déli- és északi imádkozósáska stílus. Azóta minden nap hálát adok, hogy nem Pesten lakom.

2006. október 9., hétfő

84988

Tegnap vitám volt az oldalbordámmal. Az utód játékai között végzett szelekciót és a selejtezés eredményét egy dobozba gyűjtötte, amit én felfedeztem, és kérést jelentettem be, hogy szeretném átnézni. (Ugyanis nem szerettem volna, ha olyan dolgok kerülnek a kukába amik: A, valamely közös emléket képviselnek a szememben, pl én adtam, B, amit még hasznosítani lehetne úgy, hogy szeretetszolgálatnak lehetne adni.) Erre ő teljesen kiborult és közölte, hogy elege van belőlem, mert mellettem semmit nem lehet kidobni, elborít bennünket a sz.r és különben is más nők ezt meg tudják úgy csinálni, hogy a férjük ne vegyen ebből észre semmit és később se keresse, és különben is mit szólok bele. Ez utóbbi mondata ütött szíven igazán. Ezek szerint a nők rendszeresen átverik a férjüket és női szemmel ez így is helyes. Igazából egy nőnek nem társra van szüksége, hanem egy engedelmes, ostoba beosztottra, aki mindig azt csinálja, amit mondanak neki, nem kérdezősködik, csak dolgozik, szépen hazaadja a fizetését, és befogja a száját. Ha valamit mégis észrevenne, akkor nem szól, hanem illedelmesen elfordítja a fejét. Ezek lennének az elvárások a férfival szemben? Ilyen egy mai emancipált nő? Ez teljesen természetes viselkedés? Úgy érzem valami megint elszakadt bennem...

2006. október 6., péntek

Kollégák

Azt hiszem meg vagyok áldva a kollégáimmal. Az eddigieket már egészen jól megszoktam, nemrég újakat ültettek velem össze, egy átszervezés eredményeképpen. Az egyik az én értékrendemhez képest egy kicsit furcsán viselkedik, ami engem váltakozó intenzitással zavar. Állandóan rádiót hallgat, olyan hangerőn, hogy éppen zavarjon, de ne is értsek belőle semmit. Hallom a motoszkálást, de érteni nem értem. Általában korábban érkezem mint ő és tegnap kipróbáltam, mit tesz akkor, ha zenét hallgatok közben. Nos, egyáltalán nem vette figyelembe, ugyanúgy bekapcsolta a rádióját. Erre nekem kellett kikapcsolnom az enyémet mert utálom, ha egyszerre több, teljesen más szól. Próbáltuk a finoman érzésére adni, hogy nem szeretjük, ha szól (más kollégámmal is hasonló véleménnyel vagyunk erről, úgyhogy ez számomra igazolta, hogy nem vagyok teljesen idióta háklis öregember) mert amikor kiment a szobából, (ki szokott menni, időnként órákra) rendre lekapcsoltuk neki a cuccos, de amikor visszajött, mintha mi sem történt volna, visszakapcsolta..
Kikkel élek én együtt? Szegény én. :-)

Grízfelfújt

Tegnap a gasztronómiai kísérletezés ingatag talajára tévedtem. Gondoltam kipróbálom, hogy a rizskoch mintájára működő grízkoch-ot készítek, mert az előbbi meglehetősen sokáig tart, és általában sosem jut el a katarzisig, mert elfogy félkészen, mint tejberizs. Szóval a klasszikus alapreceptet figyelembe véve (1 dl tejhez 1 csapott evőkanál gríz) ehető és jóállagú tejbegrízt készítettem, amihez 2 tojássárgáját kevertem, majd ugyanezen tojások felvert habját is. Az egész kivajazott és prézlizett jénai tálba került, és előmelegített sütőben kb 200 fokon 30-40 percig sült. Az eredmény vegyes lett. Ízre tökéletes, de először szépen feljött, de a végén összeesett egy mintegy 1 cm-es lappá. Azt hiszem, még finomítani kell az alaprecepten, valószínű túl nagy volt a gríz nedvességtartalma ezért keményebbre kell majd főznöm legközelebb. Ha sikerül, gondoltam, hogy indulok vele a jövő évi kémiai Nobel díjért..

2006. október 5., csütörtök

Szemét

Gondolkodtam az embereken, hogy néha milyen furcsák. Mindezt annak az apropóján, hogy nincs idehaza szinte olyan erdő, mező, amiben ne lenne, egy csomó nem odavaló dolog kidobva, mint például hűtőszekrény, autóalkatrészek, már nem kellő használati tárgyak. Az emberek furcsasága abban rejlik, hogy hatalmas energiát fektetnek bele abba, hogy ezeket a tárgyakat elvigyék egy kietlen és lakatlan helyre, ahelyett, hogy mondjuk a szeméttelepre vinnék, és szabályosan raknák le úgy, hogy az másokat ne zavarjon, (Azt már nem is említve, hogy esetleg újrafeldolgozhatóvá válnának így.) A nevelés hiányzik vajon? Nem hinném, hisz már az iskolában is azt tanultuk, hogy ne szemetelj.. Valami bosszúról lenne szó inkább? Ki és mi ellen? Vagy nemtörődömség? Azt elvetném, épp a heroikus erőfeszítés miatt, amit ezen dolgok cipelése jelent. Nem tudom. Mindenesetre az is lehet, hogy ezek a dolgok ott születnek meg. Akkor viszont miért Magyarország az élőhelye ezeknek az új fajoknak? Ne m hinném, hogy erre nemzeti parkokat kellene alapítanunk, én mindenesetre ellene vagyok ennek. Az ember tanulékony állat, legalábbis jó ilyesmiben hinni. Ha szóból nem is, tettből inkább tanul. (Magamon látom, milyen remekül megtanultam szűk zuhanykabinban tusolni, csak párszor forráztam le és fagyasztottam meg magam és már megy is.) Kérem a felsőbb erőket, hogy ezeket az embereket nem többel, egy vödör hideg vízzel öntsék le, ha meglátják, hogy a hátukon egy ággyal, vagy egy hűtőgéppel lopakodnak a csalitosban..
Az talán elég lesz..

2006. október 4., szerda

Álom

Ma éjszaka egész furcsát és nekem szokatlant sikerült álmodnom. Álmomban állást kerestem, mint műszerész. Magammal cipeltem egy oszcilloszkópot és egy tekercs drótot, amit sikeresen otthagytam mindenütt és egyéb bonyodalmakat is okozott az, hogy vissza kellett mennem érte állandóan, ráadásul nem is vettek fel. Igazából tudtam is, hogy nem fognak felvenni, mert legalább 18 éve nem a szakmámban dolgozom és a technika is nagyon sokat fejlődött és én is éreztem magamról, hogy béna vagyok.
Minden tiszteletem ezek után Krúdyé, ha ebből ki tudna valamit bogozni, különösen az oszcilloszkópra vonatkozóan, amit a lelkem végigcipeltetett velem az egész álmomon keresztül. Ezek után szívesen megkérdezném tőle azt is, hogy minek az alapján készítette el az Álmoskönyvet..

2006. október 3., kedd

Választás

Nem igazán szeretnék belpolitikával foglalkozni, mert teljesen megcsömörlöttem tőle. Ezzel gondolom az ország értelmesebbik fele így lehet, na nem azért, mert magam is abba a rétegbe sorolom, hanem csak úgy gondolom. Viszont ez a rész lehet kisebbségben, mint amit az elmúlt választás is fémjelez. Szomorúnak tartom, hogy ennyi politikailag instabil, és külső körülményekkel bármikor befolyásolható emberrel élek egy országban. Nem az a baj, hogy valaki jobboldali, vagy baloldali, mert az végiggondolja talán, hogy melyik eszmerendszer áll hozzá közel és azután úgy is szavaz, az elképzeléseinek megfelelően, hanem az, hogy van egy csomó olyan ember, akinek ha elévetnek egy kis koncot, ('nézd, savanyúcukor!') akkor egy ország sorsát dönti el pusztán pillanatnyi hangulatának megfelelően. Egy tisztességes választásban győzni vagy veszíteni dicsőség, de úgy, hogy az befolyásolja a többséget, hogy kap-e pénzt, és/vagy cirkuszt a választás előtt, az mélységesen szomorú..
A felnőtt emberek gondolkodásmentes közössége mindig is taszított.

2006. október 2., hétfő

Anyám

Anyám a sírba fog vinni. Tényleg! Tulajdonképpen hálásnak kellene lennem, mert felnevelt, megadott mindent, amire szükségem volt, de apámmal elég sokat veszekedtek (Vélt vagy valós sérelmei miatt, ami apám és családjától származtak. Anyámnak amúgy is egy igen jól fejlett kisebbségi komplexusa van) ezért amikor gimnazista voltam, elváltak. Akkor arra gondoltunk az öcsémmel, hogy jobb lesz tőle nekünk, mert megszűnik a probléma kiváltó oka, de nem így lett. A dühöngések továbbra is megmaradtak, csak az irányuk változott meg, immár felénk irányult. Imádja az olyan helyzeteket, mint pl ha van 'A' és 'B' a családban, és vele 'A' állítólag rosszat tett, és viszont tudja, hogy 'A' 'B'-vel jó viszonyban van, akkor 'B' élettét teszi pokollá 'A' 'hibái' miatt, miközben 'A'-val jópofizik, ha netalán mégis találkozna vele. Fizikai 'gyönyört' érez akkor, ha valakit felidegesíthet és ebben nagyon profi.  Ez olyan szintre jutott el, hogy görcsbe rándul a gyomrom, ha megszól al a telefon (külön csörgést állítottam be rá!) a családom letiltatta a számát, rajtam kívül senki sem áll szóba vele, van aki még emiatt a telefonját is kiköttette.
Bennem meg ott van a kettősség, hogy nyugalomban szeretnék élni, viszont mégiscsak az anyám, és ezen a jogcímen mégiscsak megérdemli a gondoskodást, amire  egyre inkább szüksége van.
Hogy fogom én ezt közben kibírni???