2012. április 27., péntek

Nem értem!

Nem igazán értem ezt a ledolgozós munkarendet! Azt mindenki tudja, hogy egy ledolgozós szombaton, a régi kommunista szombat mintájára még a fű se nő. Be kell ugyan menni, de a legtöbb ember vagy szabit vesz ki, vagy munkának látszó tevékenységet végez csak, tulajdonképp a forgalom is csak töredéke az átlagosnak, az iskolák is trükköznek a tanítás nélküli munkanapokkal. Miért nem lehet vagy kötelezően szabadságot kiadni erre a napra a dolgozóknak - egy részével úgyis a munkáltató rendelkezik? Meg lehetne határozni, hogy mivel ebben az évben mondjuk 5 ilyen nap lesz, mindenkinek félre kell tennie 5 munkanap szabadságot. Vagy ha mindenképpen ragaszkodnak a ledolgozáshoz, akkor miért nem lehet az adott szombatot ledolgozni? Akkor nem a jelenlegi felállás lenne (1 pihenőnap + 4 pihenőnap) hanem lenne egy rendes hétvége és egy háromnapos ünnep. Valakinek ötlete esetleg?

Egy álom vége

Volt egy olyan álmom, hogyha megöregszem, eladom mindenem és veszek egy kis házat Krétán, egy csendes halászfaluban. Kis kerttel, olajfákkal és oda fogok járni telelni. Ha mennek a turisták, akkor jövök és maradok amíg nyáron újra fel nem bukkannak. Esetleg amíg nem vagyok ott, ki is lehet adni, besegítve ezzel a költségvetésbe. Beszélgetek a kocsmában, talán még backgammonozni is megtanulok, éjjel a csillagokat nézem az olajligetből. Na ennek, ha addig nem nyerek a lottón vége. A jelenlegi állás szerint a kormány elintézi nekem, hogy addigra ne legyen semmim és örülhetek, hogy megélem azt a kort. A gazdasági szabadságharc lemondást kíván az emberektől! - Ez a szlogen. így kénytelen kelletlen lemondtam az álmomról. Csak azt nem értem, hogy ők miről mondanak le cserébe?

2012. április 26., csütörtök

Elcsúszva

Ma el vagyok csúszva időileg, úgyhogy a kályha hidegen marad..

2012. április 25., szerda

Átok

Átkot mondtam magamra még régebben egy alkalommal. Egy kínosan és értelmetlenül elnyújtott vásárlás során megjegyeztem, hogy ott rohadjak meg, ha még egyszer a dunakeszi Auchanba beteszem a lábam. Amúgy is le lehetne dózerolni az egészet, nincs ott semmi érték, egyedül a sajtos pogácsa billenti a fennmaradás felé a mércét. Tegnap azonban kénytelen voltam felfüggeszteni az átkom egy komposztálóláda miatt. Az ár/érték aránya pont megfelelő volt, nekem pont ennyit ért meg a dolog, két hátránya volt (na ha úgy vesszük, akkor három) az egyik, hogy ott volt, a másik maga az átok és harmadszor pedig épp felhőszakadás volt én meg ernyővel a kézben álltam egy tócsa közepén, hogy tanulmányozzam a kirakott portékát. Ha ez volt az intő jel az átokra és nem sikerült felfüggesztést kieszközölnöm, akkor azt hiszem megnézhetem magam..

2012. április 24., kedd

Elég!

Ügyeletes politikai nyavalygásom következik! Tegnap, amikor meghallottam, hogy mennyi mindenért fizetünk majd adót az államunknak, hogy azon új, és soha ki nem használt focistadionokat építhessen (Pesten még egy Rolling Stones koncert se hiszem, hogy megtöltene egy 65000 fős stadiont, egy magyar bajnoki meg egyenesen nevetséges lenne benne. De az kell!) kilátástalanság fogott el. A lehető legrosszabb üzenet amit a kormány az adópolitikájával sugall. Ha van valamid, akkor azt majd mi jól elvesszük tőled, hogy ne legyen! Nagyjából ezzel lehetne összefoglalni - közben még persze hozzáteszik, hogy ezt miattam csinálják és hogy nekem ezért még hálásnak kellene lennem. Egy távoli országban - hívjuk mondjuk Japánnak - a kormány a megszorítást elsősorban magán szokta kezdeni, és egy miniszterelnök a kardjába dől, ha hazugságon kapták. Ha úgyis a keleti nyitást szorgalmazzuk, fel szeretném hívni a figyelmet, hogy Japán éppen eléggé keletre van, hogy nálunk is divat lehessen..

2012. április 23., hétfő

Palacsinta

Nem lehet minden nap országrengető dolgokról írni, így ma egy hétköznapi dolog, a palacsinta kerül elő. Ez nem azt jelenti, hogy nap mint nap összenyom az ország problémájának a vállamra rakódó súlya és ezt itt öntöm ki a papírra - persze előfordult már, ahogy a jövőben is várható, ha a fekália túllendül az anyagot tartalmazó vödör szélén és írásra késztet, de most a politikai én-tudatom rendben van. Az országéról ezt nem lehet ennyire biztosan állítani, de most azért sem hozom ki magam a sodromból, és maradok az eredeti témánál. Szóval a palacsinta, németül palaschinken - egy rövid intermezzo - egy keletnémet nyaralás során tűnt fel, hogy a számukra eierkuchen-ként deklarált dolog is palacsintát jelent - fájó csalódás egy tizenéves számára, akinek elege volt a mindet elborító generálszószból és evett volna egy kis hazait. De ki a fene tudta? - Tegnap palacsintát sütöttem. Ehhez a közösségi média jelentette a végső lökést, de már gondolkodtam róla. A tudatalattimba befészkelte magát a gondolat, hogy kéne valami a húsleves mellé, amibe különféle a hűtőben fellelt maradék húsok és cubákok haltak hősi halált, de kenyérrel és jófajta házitormával (Nem a boltban kapható ecetes fűrészporra gondolok, amire az ellenség megtévesztése érdekében ráírják, hogy pokolian erős - furcsa elképzelésük lehet a marketingeseknek a pokolról!) falva a főtt húst, valahogy így is kevésnek tűnt. Akkor az elhessegetett gondolat kicsírázott és szárnyra kelt - micsoda költői képzavar! - és bekevertem rögtön két adaggal, tudva, hogy az egy harmatosan kevés ha én is szeretnék a tál közelébe férni. A tésztába negyed rész kukoricalisztet tettem (ami lehet, hogy nem liszt volt.) amitől a tészta könnyű lett és nagyon vékony lapokat tudtam sütni. Két palacsintasütővel sütve egyszerre alig akart fogyni a tészta, igazán kiadósra sikerült a két adag massza. A végelszámolásnál derült ki, hogy 32 darab sikerült, ez eddig az egyéni rekordom egy liter tejből. Most azon gondolkodom, hogy nem luxus-e egy családban három palacsintasütő?

2012. április 21., szombat

Prevenció avagy az ész diadala

Azaz megelőzés. Fontos dolog és nem is lehetetlen, rendszerint apró dolgokon múlik csak, az isteni szikrán. Azt mondják, ha unod azt, hogy idegen macskák szarják össze a kertedet, szerezz be egy saját macskát. Ez jutott eszembe akkor, amikor azon bosszankodtam, hogy a parkolóban igyekszem mindig ugyanarra a helyre állni, de van, hogy valaki megelőz. Sokszor a töküres parkolóban pont az 'én' helyem foglalt, senki másé. Ez kezdetben zavart, meg tudtam volna ölni a nyavalyást, aki a szépen kezdődő napomba páros lábba tiport belé. Aztán jött a nagy ötlet! Kár magam idegesíteni azzal, hogy azon bosszantom magam ki áll arra a pár négyzetméterre ami a kontinuitást van hivatva megerősíteni a számomra a munkahelyen. Az akcióterv egyszerű, de a maga nemében briliáns! Miért nem jutott ez előbb az eszembe? Én fogok odaparkolni minden nap más helyére, így engem biztosan nem fog zavarni, ha a 'helyemre' teszi valaki a kocsit. Igyekszem minden nap máshova helyezkedni, hogy ne tüntessek senkit ki túlságosan a szeretetemmel. Gond megoldva. Bárcsak minden ilyen flottul menne!

2012. április 20., péntek

Ajtó

Az ajtó egyszerű szerkezet. Kezelését már a legapróbbak is ismerik, de aki nem az is hamar megtanulja. Vannak olyan népek, akik nem foglalkoznak vele, hogy ezen egyszerű szerkezetet működtessék, itt az észmunkát felülírja a testi vagy esetleg a gépesített testi erő. Most nem róluk lesz szó. Hanem azokkal, akik látszólag tisztában vannak az ajtók működésével. A szerkezet rémesen egyszerű, két vagy több sarokpánton ívben elmozduló szárny, amit gyűjtőnéven nyílászáróknak is neveznek. Funkciója ered a nevéből, nyitja illetve zárja a nyílást, ami jelen esetben a közlekedőutat jelenti. Na szóval a bevezetés után rátérnék a lényegi részre. Az ember azt gondolná, ha áthaladok az ajtó síkján, akkor ha ez megtörtént, visszaállítom az eredeti állapotot. Ha nyitva volt, akkor persze nem kell tennem semmit (bár távozáskor meg lehet kérdezni, hogy becsukjam? - de ez már a doktori szint, úgyhogy egyelőre ne várjuk el mástól!) de ha a csukott ajtón jöttem be, akkor illene távoztamkor is betenni magam mögött. Mert ha nem, akkor a szobában ülő (jelen esetben én) kell, hogy minden egyes alkalommal megtegye ezt, és az illető ettől meglehetősen morcos is lehet. Ahogy én is. Ejnye no!

2012. április 19., csütörtök

Fúziós konyha avagy az ízek diadala

Itt vannak ugye az ízek. Aki teheti az ízek kedvéért eszi azt amit, mert szereti és odavan érte. Tekintsünk el most a Bear Grylls-féléktől, akik azért esznek meg mindenfélét, hogy életben maradjanak, ez az írás most az élvezetből evőknek és róluk szól. Manapság divat lett játszani a fűszerekkel és az alapanyagokkal. Meglepő és hihetetlen hozzávalók adnak ki egészen élvezhető összeállításokat, ételeket. Ilyenkor az szokott eszembe jutni, rendben, hogy van sós őszibarackkompót vagy csokoládé, esetleg borjúláb málnahabbal vagy efféle úri huncutságok, akkor ki volt az első és hogy jöhetett rá arra, hogy ez a párosítás jó? Tegnap példát kaptam minderről. Ebédre borsófőzelélet hoztam tükörtojással, ételhordóban. Jellemző erre az edényre, hogy bizonyos ízek képesek kimoshatatlanul belevenni magukat, így a tegnapi ebéden is világosan éreztem az előzőleg szállított tejberizs ízemlékét. Borsófőzelék vaníliás cukorral. Furcsa összeállítás volt, de nem mondtam egyértelműen rossznak és ehetetlennek. Érdekes volt - mindazonáltal azt hiszem, továbbra sem fogok direkt vaníliáscukrot tenni a borsóba, de mint kísérlet jó volt. Az eset tanulsága - aki kísérleti konyhára vágyik annak nem kell a sok fakszni. Vegyen egy megfelelő ételhordót..

2012. április 18., szerda

Világvége!

Egyre inkább az az érzésem, hogy vége van a világnak és ami most történik az egy abszurdabb, világvége után történő valami, olyan utómozgás féle. Most például tök ingyen kaptam két szelet kenyeret a büfében, csak azért mert tegnap előtti. Bezzeg sütemény esetében nem gond pénteken a hétfőit enni, mikor a vaníliapuding már elbírja a korcsolyázót is. Megáll az eszem! Mi jöhet még?

Hölgyek öröme

Azt hiszem megtudtam mi a hölgyek öröme. Lehet, hogy nem az összesé, de bizonyos részüké mindenképpen. Nem mondom, hogy a tudás boldoggá tesz és az sem tartozik az igazsághoz, hogy ez hatalom lenne. Inkább keserű tapasztalat. Ahogy az indiángyermeknek is fájó felfedezés az, hogy a tűz forró és éget, igaz neki szólnak előtte de nem tartják vissza, engem sem tartott vissza senki attól hogy a magam részére fájó emlékeket szerezzek. Csatlakoztam egy oldalhoz pusztán a játék kedvéért illetve az ott található ismerősök miatt, de úgy tűnik, hogy a klub zártkörű. Abban az értelemben mindenképp, hogy elsősorban rajongókat várnak, olyanokat akik az elragadtatás hangján szólnak vagy ami a legjobb, csendben vannak és azt a hangtalan tömeget növelik csak, amivel a szerkesztők úgy szoktak dicsekedni - az olvasótábor. Ártatlan megjegyzésemre, mely szerint nekem fontos a hölgyek öröme - ami igaz is - kvázi rámrúgták az ajtót egy gorombasággal. Woody Allen azt mondta, hogy sosem lenne olyan klub tagja ami elfogadja őt tagnak. Ehhez képest én némileg konvencionálisabban állok a kérdéshez - én olyan klub tagja nem szeretek lenni, ahol nem látnak szívesen. Hogy ezek után mi lehet a hölgyek öröme valójában? Talán a hiszti..

2012. április 17., kedd

Elvárások nélkül

Lehet-e elvárások nélkül élni? Nos, azt hiszem meg kell próbálnom. Azt a tanácsot kaptam, hogy jóval puhább és szárazabb érzés lehetne az életem, ha nem próbálnék meg elvárásokat állítani az emberek felé, mert azokban bele van kódolva a bukás és a kudarc lehetősége, engem pedig az megvisel. Lelki kérdést csinálok abból, ha a dolgok nem úgy működnek, ahogy én azt szeretném. Eddig próbáltam az elvárásaimat csökkenteni, vagy legalábbis csak olyasmit feltételezni másról, amit én is megtennék, de ez korántsem elég. Nem szabad senkitől semmit elvárni és akkor minden, amit kapok, ajándék lesz, amit élvezni lehet. Próbálkozom ezek szerint az elvek szerint élni, de kezdetben elég nehéz. Folyton figyelmeztetnem kell magam arra, hogy ne tegyek meg valamit, illetve emlékeztetnem kell magam, hogy amit tenni szeretnék az tulajdonképpen egy elvárás - és azt most tilos. Kíváncsi leszek a végeredményre. Nem mondom, hogy egyszerű..

2012. április 16., hétfő

A kanál

Már napok óta a zsebemben van egy kiskanál. Otthon vettem észre, hogy magammal hoztam odabentről, mert amúgy csak a munkahelyemen szoktam hordani. Lassan már erről is felismerhető leszek - az ember, aki egy kanalat hord a zsebében. Míg mint Rejtő egyik alakja Drugics a hallgatag aki egy létrát hordott magával, nálam itt ez a konyhai eszköz. Ő lelki társként cipelte magával Melanie-t, nekem lelki társként itt van Wilson. Nekem a kanál másra kell. Az új hellyel rengeteg statikus elektromosságot is kaptam, így bármihez nyúlok, megráz. A kanál fémből készül és sokkal jobb, ha a kanalat fogva érintem meg a fémtárgyat - elviselhetőbb az elektronok áramlása így, mintha a kisülés a bőröm és a felület között történne meg. Bár az indíttatásunk más, a végeredmény ugyanaz. Drugicsnál ott a létra, nálam pedig a kanál.

2012. április 14., szombat

Szar gondolatok

Még pénteken anyámnál fűnyírás közben jutott eszembe az a világmegváltó gondolat, hogy a jövő nagy nyertese az az ember lesz, aki kitenyészt egy olyan haszonállatfajtát ami kutyaszarból emberi táplálkozásra alkalmas fehérjét állít elő. Az igény és az alapanyag már megvan, csak ki kell fejleszteni az új fajt. A feltalálója holtáig jól élhet belőle, de anyám kertjéből én is milliomos lennék.

2012. április 13., péntek

Első álom

Nem mintha nem álmodtam volna még az életemben, hisz majd mindennap szoktam, de legtöbbször mindenféle hülyeséget amit nem jegyzek meg. Persze vannak visszatérő álmaim is, például az, hogy elfelejtek valamit, lekések vagy otthon hagyok bizonyos fontos dolgot. A mai álmom mégis kivétel volt egy kicsit. Azt álmodtam, hogy suliban ültem, noha közben meg dolgoztam is. Furcsa ellentmondás, de ez belefér ebbe. Az általános iskolában voltam, mellettem akkor még kedves barátom Bús Attila ült és épp matek dolgozatra készültünk. Nem volt sok kedvem bejönni az órára, ki is akartam hagyni, de valahogy mégis valami vagy valaki bekényszerített. Sorra értek a kellemetlen meglepetések, azt tudtam, hogy nem tudok semmit, de az is kiderült, hogy a könyvet is otthon hagytam, amiből meg dolgoznom kellett volna, Attila meg nem akarta odaadni a sajátját hogy dolgozzunk belőle ketten. Szóval eddig még minden szabványos, de épp mikor eret vágtam volna magamon, akkor csörögni kezdett a telefonom (Furcsa helyzet, mert a régi iskolában ültünk, ahol még cserépkályha volt a fűtés). A kollégáim kerestek, hogy valami baj van a cégnél, és azonnal jöjjek be. Ezzel az érvvel a tanár sem tudott mit kezdeni és otthagyhattam az undok dolgozatot és ráadásul a problémát már a telefonban meg tudtam oldani. Lehet, hogy álmok szintjén fordul már a kocka?

2012. április 12., csütörtök

Darage

Az elmúlt napok hideg időjárása miatt kénytelen voltam újra begyújtani a kályhába, pedig azt hittem, hogy erre a szezonra már csak a fa behordása marad, mint ilyen jellegű tevékenység. A gyújtósnak valót a ház mögött tartjuk zsákokban. Azzal a boldog tudattal lapátoltam a kosaramba a száraz faszilánkokat, hogy nemsokára ropogó tűzzé lényegül át. Ám amikor a kályha torkába tömtem bele a tüzelőt, olyan érzést éreztem a kezemben mintha eleven tűzbe nyúltam volna. Gyorsan fogást váltottam a gyújtóson, de az érzés csak fokozódott. Ennek fele sem tréfa, dobtam el a kezemben tartott fát és meglepve fedeztem fel, hogy az ujjamból egy marha nagy darázs lógott ki. Belémdöfte a fullánkját és azon himbálózott. Persze a szemet szemért (tudom, rosszul gondolt) elv alapján azonnal fejbe is kólintottam őt, de hát nem jött baráti szándékkal - mégis mit várt ezek után? Vártam, hogy esetleg anafilaxiás sokkot kapok, esetleg pampuska méretűre puffad a kezem (ahogy ez egyszer már megtörtént a lábammal) de szerencsére semmi ilyen nem történt, tulajdonképpen meg sem dagadt. Úgy gondolom, hogy a darage egy téli álmot alvó anya lehetett - a méretéből következtetve és meglepetésből szúrt, ugyanakkor ő sem volt a helyzet magaslatán. Azóta viszont sokkal tartózkodóbb lettem a tűzifával kapcsolatban.

2012. április 11., szerda

Marha

Azaz én. Illetve a mai ebéd. A nej valami hirtelen felindulásból hagymás rostélyost kívánt enni, ezért vett egy szép rostélyosszeletet a hentesnél. A hús valóban szép volt, a hentesnek még azért sikerült milliónyi apró csontszilánkot beledolgoznia a húsba, amikor kettébrutalizálta a csontot. Nem gond, többször átmostam, lehártyáztam és a csontos részeket félretettem egy későbbi húsleves alapjául. Volt a csonton egy kevés velő is, ami jó lenne a levesben főve, kár, hogy gyakorlatilag bele fog főni a matériába - cserébe viszont gazdagítva azt. Szóval elolvasva a bibliából (Horváth Ilona) az idevágó passzust, tök egyszerűnek tűnt. Ráadásul kicsit érett a hűtőben, illetve előre be is pácoltam mustár és olaj keverékében. A hirtelen sütésből nem lett semmi. Ugyan a serpenyő forró volt, de csak kéreg sült a húsra, belül nem rózsaszín volt, hanem maga az élő hús, és olyan rágós volt, hogy a macska sem ette meg. Visszatettem még egy kicsit, majd fedőt is tettem rá. Nyomkodtam én a megfelelő módon a kézpárnámat - ahogy a nagyok tanították, de az a tévés marha az nem az én marhám volt. Fél óra után puha volt és véres, mint a százéves háború. Mentőötletként az egészet a sütőbe tettem 200 fokra legalább egy órára. Így emberi módra elkészítve már fogyasztásra kész állapotba jutott. Hagymát is pirítottam hozzá - azt legalább nem rontottam el. Többet kéne marhával gyakorlatozni, mert semmi tapasztalatom nincs vele a konyhában.

2012. április 10., kedd

Bakancslista

Tegnap elgondolkodtató, de a maga nemében zseniális filmet láttam két filmsztár főszereplésével. (Morgan Freeman és Jack Nicolson) Két teljesen eltérő társadalmi körülmények között élő ember barátságot köt közös sorsuk miatt - ugyanis mindketten gyógyíthatatlan betegek - rákosak és rövidesen meg fognak halni. Ez szó szerint életreszóló barátságot kovácsol össze, a semmivel sem törődő milliárdos és a színesbőrű, de bölcs és nagytudású autószerelő között. A végzet előre látható, és tulajdonképp a papírforma szerint történik, de közösen egy listát írnak azokról a dolgokról amit a vég előtt szeretnének még megtenni. Tulajdonképp nem sikerül a vállalt penzum, de a film végére azt érezhetjük, hogy mindketten jobb emberek lettek ezáltal, hogy a sors egymás mellé sodorta őket. Elmélkedésre ösztönző film volt, humorral és mély gondolatokkal átszőve. Az ilyen filmeket nem elég egyszer megnézni.

2012. április 6., péntek

Tavasz

Ma reggel többször felriadtam álmomból arra, hogy a tető bádoglemezein dobol az eső. Szerencsére elég intenzíven esett - a földnek már nagyon kellett az eső. Nem is tudom, hogy előfordult-e ilyen, hogy ennyi időn keresztül egy szem csapadék sem hullott errefelé. A fák kínlódva tán, de kirügyeztek és most, amikor jön a hideg virágba is borultak. De most, hogy az öntözővizet is megkapták végre, most fog igazán beindulni a természet. Már úgy várom azt, amikor annyira, harsogóan zöld lesz minden!

2012. április 5., csütörtök

Beszámoló

Van ugye Barcelonában a híres templom, Gaudi főműve, a Sagrada familia (Szent család engesztelő temploma. Le van írva katalánul is, de ennél többet nem akartam plagizálni a wikipediából, mert még nem vagyok köztársasági elnök és úgysem ez a lényeg. Ma beszámolóm lesz, a fejlesztésemből. Mivel az összes érintett osztály jelen lesz, így valószínű, hogy érvényesülni fog a Parkinson elvek egyike (Legalábbis én annak aposztrofálom) amely szerint egy atomerőmű tervezésekor a legnagyobb vitát a kerékpártároló tetejének a színe fogja kiváltani. Szóval várható, hogy semmiségeken órákig fogunk vitatkozni. Hogy jön ide a Sagrada familia? Gaudi főművének tekintették (ahogy az én feladatomat is - jómagam) és sosem lett kész. A mű monumentális, de tulajdonképp elvesztek a részletekben. Úgy kell megalkotnom a templomomat, hogy közben van főállásom is, ami egy percenttel sem lett kevesebb, de a határidők szűkek és az utolsó percekben is változnak dolgok. Hááát, kíváncsi leszek..

2012. április 4., szerda

Minap

Minap történt, tanulságos eset a nőről, a tökéletességről és a férfiúi gyarlóságról. Szóval, hogy egyik szavam a másikba nem öltsem, aznap mozgalmas napom volt. Be kellett vásárolnom, majd megfőznöm a másnapi ebédet. Ezek után sejtve a nőm haragját, gyorsan elmosogattam, és még a gázt is letöröltem. Az egész konyha csillogott, villogott. A nej minderről tudomást sem vett, a kukához vonult és kinyitotta. Tele volt - legalábbis az ő olvasatában. Nekem esett - Nem látod, hogy már megint tele van a kuka és folyik ki rajta a szemét!? Nos, valóban. Éreztem, hogy aznap még le leszek szúrva és hiába a tisztaság - az érzés bejött. Az ügy tanulsága az, hogy bármennyire is közel akarunk jutni a tökéleteshez, azt elérni csak egy nőnek van joga és képessége..

2012. április 3., kedd

Mihályi cukrászda, Vác

Anno még gyermekkoromban Vácott két jelentősebb belvárosi cukrászmestert tartottunk számon. Az egyik Boda, a másik talán Gyurcsok nevű mesterek voltak. Boda a Március 15. tér sarkán, Gyurcsok pedig a Köztársaság úton rendelt, meglehetősen szűk nyitvatartási idővel, de minőségi cukrásztermékekkel. A Boda cukrászatot Mihályi László cukrászmester vette át, aki jelenleg egy Desszert szalon nevű műintézményt üzemeltet e megszentelt helyen. A bolt nagyon pici, főleg így télidőben. Az üzletben három asztal van, ahova le lehet ülni, de ha mindhárom helyen ülnek, akkor a wc meglátogatása már bajos, kooperatív szándék szükséges hozzá a vendégek részéről. Az üzlet a modernkori cukrászda minden bájával rendelkezik, fény, csillogás gazdagon mérve. Megjegyzem, ezen a helyen egy barokk cukrászdát szívesebben el tudnék képzelni, de úgy látszik a tulajdonossal nem egyezik meg az elképzelésünk. Ahogy másban sem. A sütemények rendkívül dekoratívak, de szerény véleményem szerint jelentősen túlárazottak. Noha az étel látványa is meghatározó, én ahhoz a maradi kisebbséghez tartozónak vallom magam, akik szerint az ízélmény legalább annyira fontos, mint a külcsíny. Nem mintha gond lett volna az ízzel - a gond az árral volt. A sütemények jelentősen túl vannak árazva, tehetősebb, mondjam úgy inkább, hogy sznob réteget célozva meg ezzel. A legkisebb (és legolcsóbb) sütemény a macaron, ami a kb. 250 forintos árával és régi 10-es érme méretével meglehetősen riasztóan hat, de ott van még a Csík-somlyói a maga majdnem 1000 és a normális, nagyjából szabványos mignon méretű sütemények 1200-1500 forintos árukkal. Egy kisebb család könnyedén ott tud hagyni többezer forintot úgy, hogy igazából alig evett valamit. A csillogó üzletben nem lehet kártyával fizetni, ami rettenetesen nagy fekete pont magának az üzletnek. Egyszer érdemes felkeresni a helyet már csak a nóvum miatt is, de minőségre hasonlóan megfelelő süteményt máshol is lehet kapni, jóval kedvezőbb ár/érték arány mellett is.

2012. április 1., vasárnap

Jupiter és az ökrök

Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökröknek! - Mindenki jól ismeri ezt a mondást és alkalmazza is a gyakorlatban. Arról szól, hogy amit mi teszünk az jó és úgy kell tenni, a többiek meg jobb ha inkább befogják. Ez remek dolog, számos ember használta fel ezt a kitételt önigazolásként a múltban, a jelenben és vélhetőleg a jövőben is így tesz. Az vele a baj, hogy mindenki a saját maga Jupiterje, de ökre is egyben. Ezzel elég nehéz élni, a legtöbb embernek nem is sikerül. Mindenki csak bulizna, de mosogatni senki sem akar így csak Jupiterek szeretnénk csak lenni, de ökrök legyenek inkább mások. Mióta gyakorlom, azóta már én is tudok ökör lenni. Másoknak ez még szemmel láthatóan nagyon nem megy..