Ez gáz!

Megjött az első gázszámla, lehervadt a mosoly az arcunkról. Az összeg annyi volt rajta, mint amit decemberben szoktunk fizetni a gázért. Havi diktálósok vagyunk, a gázzal már nem fűtünk, csak főzünk, illetve melegvizet használunk fürdéshez, így a gázfogyasztásunk szinte elhanyagolható. Gondoltam én, hogy nem járhatunk annyira rosszul - pedig de. Szerencsére épp tegnap olvasott a nej arról, hogy valahol a gázszolgáltatónál be van regisztrálva az, hogy a mérőhelyen mire használják a gázt. Hogy csak fűtésre vagy vegyes használatra és az, hogy ez nem elhanyagolható dolog. Persze erről nem tájékoztat senki, ezt az adatot az ügyfélszolgálat online felületén sem mutatják meg, de ha csak fűtésre van regisztrálva az illető, fűtési szezonon kívüli fogyasztást - bármennyi legyen is az, piaci áron számláznak. Természetesen a számla sem segíti a megértést, mert minden hülyeség rajta van, sőt, most először az óraállást átváltják megajouleban kifejezett hőértékre és egy másik sorban ezt a hőértéket forintosítják. Nyilván a számla egy könyvelő nedves álma amúgy, csak éppen a plebsz nem képes értelmezni azt. Nyilván lenne értelme egy olyan számlának, hogy soronként van rajta az elfogyasztott mennyiség óraállás szerint és a fizetendő összeg forintban, de akkor mi lenne az átláthatósággal? A hülye felhasználó átláthatná a számlát, ha a folyamat akkor is teljes sötétségben maradna, hiszen a fogyasztást korrigálják egy olyan számmal ami egynél biztosan nagyobb, szóval több lesz, de kevesebb nem és megszorozzák a szintén ellenőrizhetetlen fűtőértékkel és így jön ki a megajoule, amit forintosítanak. Broáf. Szóval a lényeg: Meg kell nézetni, a felhasználási hely beállítását az ügyfélszolgálat erre felkent papnőjével, mert ha csak fűtésre van beállítva, akkor a gatyátokat is ráköltitek a gázra akkor is, ha alig fogyasztotok belőle! Ez gáz!

A nyolcadik törzs

Történelemből tanultuk - többször is, hogy a magyarok hét törzse alapított hazát itt, a Kárpátok bércei közt fekvő kis lavórban. Ezek a Megyer, Nyék, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi neveken voltak ismertek, de régóta bujkál bennem egy gondolat, hogy kellett lennie egy nyolcadik, lázadó törzsnek (Bélának), akik a hét törzs lázadásával szemben lázadtak tovább. Annyira lázadók voltak, hogy a történelemből is sikerült kilázadniuk magukat, így az csak az előbbi hétről tett említést a nyolcadik titokban maradt. Elgondolom, hogy annak idején, még a fosztogatás idejében a Bélák nem csak úgy szimplán rárúgták az otthonaikban rejtőző nyugati keresztényekre az ajtót, hanem bekopogtak, bebocsájtást kértek, illedelmesen bemutatkoztak és csak utána hánytak kardélre mindenkit és gyújtották fel a falut. Erre a dologra empirikusan jöttem rá, ugyanis minden magyar előbbi hét törzsből lévőnek vezeti le magát, de ezek az emberek annyira különböznek - például tőlem is - hogy ennek kellett lennie valami okának. Ez persze csak az lehet, hogy mi mások vagyunk egy kissé és törzsi szinten lázadunk, megtagadva az összetartozást a hét törzzsel, de ugyanakkor továbbra is magyarnak gondolva magunkat, ha amúgy a magyarság definíciója az, hogy az ember, aki mögötted megy be a forgóajtón, de előtted jön ki.  Jutott eszembe mindez akkor, amikor a hét törzs kompániája azzal tüntet az autómentes napon, hogy autóba ül és a törzsek felkent és kétharmaddal és több mázsa krumplival megválasztott vezetői az autómentes vasárnap tervét ördögtől valónak, ellenben a vasárnapi boltzárat és a pálinka liberalizációját pedig mindenképpen értéknek gondolják. Mivel ezek az emberek rendre úgy nyilatkoznak magukról, hogy ők a magyarok, én meg ezt nem tudom elfogadni, hogy törzsi alapon vállaljak közösséget ezekkel a prokariótákkal (eukariótát mégsem mondhatok, mert belőlük hiányzik teljesen az eu.)  viszont a magyarságom értéknek gondolom és szeretném úgy megőrizni, hogy közben meg szeretném tagadni azt a halom hülyét aki a vízcsapból is folyik napestig. Szóval Béláim az úrban, előre!

Ispáán!

Ispáán! Mi volt ez? - Hogy pontosan idézzem nemes és nemzetes, tekintetes (alsó és felső Döbrög urának) Döbrögi nagyuramnak a szavait. Azt hiszem egy kicsit megint fordítva került alánk a hátas, vagy esetleg már meg is döglött, amit az élelmes szomszéd idetolt a mi utcánkba. Szóval itt a háború, a gáz és energiaválság meg mifene, de hogy ez legyen az ország legnagyobb problémája - szigorúan persze a nemzeti összetartozás erősítésének a jegyében, hogy minek hívjuk a megyéket, illetve, hogy egyes történelmi, és méltán leszerepelt állami tisztségeket visszahozhassunk a közigazgatásba csak azért, mert valaki gyerekkorában fordítva nézte meg a Ludas Matyit. Persze kérdés az is, hogy a különféle úrhatnám dolgok, a megnevezések, a tekintetes úr, a méltóságos, a főméltóságú és egyéb megszólítások nem erősítenék-e tovább az összetartozást, mert képzeljük el, hogy milyen sértődés lehetne kormánykörökben abból, ha egy tekintetesnek méltóságost mondanánk, ahelyett, hogy a régi metódus szerint csak annyit mondanánk neki, hogy elvtárs. Mert Magyarország előre megy? Nem, hátra..

Hotel

Nézem egy közeli hotelfoglalás visszaigazolását. Praktikus okból azt kerestem, hogy lesz-e reggeli. Az ugyanis fontos, az ember nem akar éhesen és álmosan kávé és péksütemény után kajtatni egy kihalt és idegen városban. De szerencsére lesz reggeli és van még wifi, plusz törülköző, napi takarítás, minibár és kisállat is. Utóbbi szöget ütött a fejembe! Milyen remek szolgáltatási csomag, amikor nem csak párnamenü választható, hanem kisállat is. Azt hiszem én egy gekkót szeretnék, azok olyan cukik.

Zoknik, avagy az elronthatatlan dolog elrontása egyszerű lépésekben

                     Az élet nagy kérdései rovatomban a zoknikról lesz szó. Eddig nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak, vannak jó zoknik és rosszak, az ember, ha cipőt kíván húzni, praktikus, ha zoknit is vesz. Részben nem nyom a cipő, részben nem büdösödik bele a láb, szóval csak előnyök vannak, hátrány viszonylag kevés. Ahogy eddig itt meg is állt a dolog, illetve még annyival egészül ki, hogy nyáron vékony zokni dukál, télen meg vastag, hisz a láb fázékony, főleg, ha az ember hajlamos zokniban mászkálni a lakásban. Azonban az utóbbi idők két zoknijánál nyugtalanító dolgot fedeztem fel. Mivel eleddig nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak, nem is igazán figyeltem oda arra, hogy veszem fel őket - nagyjából 50 év működési és működtetési tapasztalat feljogosított arra, hogy magamra rántsak egy pár fuszeklit reggelente, de ez mára egy csapásra megváltozott. Ugyanis felfedeztem, hogy ezek a zoknik meg vannak ám jelölve! R és L betűk jelzik azt, hogy melyik lábra valók! Na de miért van megjelölve látszólag két tök egyforma darab úgy, hogy elvileg nem lenne mindegy, hogy melyik lábon van? Ezt persze úgy fedeztem fel, hogy szöget ütött bennem a gondolat, miközben a lábamra meredtem - miért van a jobb lábamon L a balon meg R betű, amikor ennek fordítva kéne lennie? Nyilván azért, mert eddig fogalmam sem volt arról, hogy egy zoknit fordítva is fel lehet húzni jól! Na de mi az egésznek az értelme, azon kívül, hogy lehetőséget adtak arra, hogy a látszólag egyszerű, elronthatatlan tevékenységet mégis el lehessen rontani? Azt hiszem ez is a világegyetem megmagyarázhatatlan dolgai közé lesz besorolva.

Távirányító

               Volt valamikor régebben egy film, amiben volt egy furcsa távirányító, amivel a tulajdonosa át tudta pörgetni a saját élete unalmasabb, vagy éppen kellemetlenebb részeit. Volt egy furcsa mellékhatása is, az, hogy a dolgok ugyan vele is megtörténtek, de mégsem emlékezett rájuk, viszont a többiek, akik együtt voltak vele, igen. Ez a filmben érdekes helyzeteket teremtett, amikor a többiek olyasmiről beszéltek, főleg vele kapcsolatban, amiről neki semmi emléke nem volt. (Hiszen átpörgette azokat.) Aztán persze túlzásba vitte a dolgokat, majd megjött a jobbik esze és eltökítette valahova a haszontalan jószágot. Egy pár napja az jutott eszembe, hogy kölcsönkérném tőle a műszert és előretekernék pár napot..

Fog

                               Fog. De nem majd fog, hanem most is. Illetve, ha szigorúak és következetesek akarunk lenni, akkor csak volt, azaz fogott. Eddig eredményként könyveltem el azt, hogy a fogaim többségét a számban tudtam tartani, de az utóbbi időben tendenciává kezd válni a bölcsességfogaim elvesztése. A legtöbb ilyen fog már a testemen kívül tartózkodik, ebből kettő számomra ismeretlen helyen, egy pedig a fiókban. Utóbbit azért kaptam vissza, hogy esetleges későbbi implantáláshoz alapot szolgáltathasson. Hogy miképp tenné ezt, számomra homályos, de ki vagyok én, ha nem hiszek a választott fogorvosnak? A mai fogat egy kis fogorvosnő termelte ki belőlem. A szó legszorosabb értelmében, szinte bányászati lehetőségeket igénybe véve. Már vártam, hogy mikor hozza be az alagútfúró pajzsot, mert volt ott minden, kezdve a az egyszerű, fémből készült piszkáktól, a fogorvosi, fúró-, vágó-, harapó- és köpőeszközökig. Szóval belefért volna a csákány, a bányászlámpa és a mélyművelésű vágathajtó eszköz is. Sikerült félreértetnem magam, amiből megmérgedés lett, majd mivel nem hagytam annyiban, kibékülés, sőt olyan elnézés kérés, hogy a végén még én éreztem magam kellemetlenül. Most meg úgy érzem magam, mint akit szájon vágtak szívlapáttal. Lassan múlik az érzéstelenítés, egyre több érzésem lesz és nem mind pozitív..

Railjet

                               Azaz a személyszállítás egy új szintje. Vagy legalábbis más, mit azt a Máv esetén megszokhattuk, vagy legalábbis nyomokban más, gyökereiben nagyon hasonló. Történt mindez a tegnapi napon, amikor is egy hosszan érlelődő elhatározás nyomán egy rövid bécsi kirándulást tettünk és eldöntöttük, hogy autó helyett vonattal szeljük át a két város között feszülő végtelen teret. A Railjet szolgáltatására esett a választás, lévén többféle utaskomfortból lehetett választani, mérsékelt árak mellett, jó indulási időpontokkal és helyszínekkel. A vonatunk reggel nyolc előtt indult Kelenföldről és két és fél óra múlva a bécsi főpályaudvaron szálltunk le róla. A vonat persze tovább ment Prágába, de a mi utunk itt ért véget. Na de az utazás. Miután sikeresen megtaláltuk az ülésünk és elfoglaltuk azt, (fülkés kocsiba szólt a jegyünk) kiderült, hogy némi félreértés élt bennünk a jegy foglalásnál meghatározott és a való életben tapasztalt dolgokkal szemben. Az igyekezet látszott, de csak az, az eredmény nem annyira, amivel próbáltak volna tisztaságot és korszerűséget elérni. Amúgy nem volt túl sok probléma, az ajtókat nem lehetett becsukni, illetve ez nem igaz, hisz be lehetett őket csukni, de fékezéskor állandóan kinyíltak és odafelé még zár sem volt az ajtón. A meleg érezhetően jobban megmaradt a fülkében zárt ajtó mellett, így lábbal kellett kitámasztani azt, hogy megállásnál ne nyíljon ki. Visszafelé volt zár, igaz másik fülkében voltunk, de a probléma ott is fennállt. Visszatérve az első útra, az egyik erőteljesebb ajtóbecsukásnál az ajtó külső oldalán lezuhant egy panel, ami szerencsére beékelődött a résbe, így nem esett senkinek a fejére, de szóltam érte, mire nagy tanakodás és mindenféle alkalmatlan eszközökkel tett javítási kísérlet után felragasztották az egészet vastag szigetelőszalaggal. A csavarokon látszott, hogy nem az első javítási kísérlet volt, az egyik feje teljesen le volt gyalulva. Furcsaság volt az is, hogy odafelé is a fékezéstől nyíltak ki az ajtók, de visszafelé is, azaz vagy másik kocsit kaptunk, vagy valahol megfordították a szerelvényt. Visszafelé az érzékelhető kosz nagyobb volt, de ez nem ütötte át egy Mávon edződött átlagutazó felháborodási szintjét. Látszott az elkeseredett küzdelem a piszokkal és látszott a csúfos vereség is. Ami viszont jó volt. Kaptunk három deci vizet minden alkalommal. Hogy miért, azt nem tudjuk, de jó szívvel adták, így eltettük. Hazafelé már majdnem másfél liter vizünk volt ebből kifolyólag. Volt étlap, az időnként benéző pincérektől lehetett rendelni. Bizonyos dolgok ingyenesek voltak, például a kávé (eszpresszó, kapucsínó, latte, stb) és a tea, de nagyon jó áron lehetett almás (vagy szilvás) morzsatorta szeletet kapni (150Ft volt egy szelet!) és igazán kiadós és jóízű süteményt ehettünk cserébe. A vécé is tiszta volt, sőt még egy orchideát is elhelyeztek benne valamiféle hirtelen felindulásból. Sem a jegyet, sem pedig a védettséget nem ellenőrizték, a maszkhasználatra viszont többször is felhívták a figyelmet. Alapvetően pontosak voltak, mind indulásban, mind érkezésben, így újra visszaadták a hitet a vasúti közlekedésben. Na és az az almatorta!

Vizizene

Azaz a jég és víz dala. Most inkább csak a vízé, hisz a jég is csak egyfajta víz. De mi van akkor, ha a mai Magyarországon el akarsz intézni valamit egy közüzemi szolgáltatóval? Amíg csak fizeted a számlád, semmi probléma sincs, megkapod a csekket, majd szépen kifizeted és kész. Ha viszont valamit el akarsz intézni és igénybe veszed az ügyfélszolgálatnak nevezett osztályt, akkor rögtön elkezdenek történni az események. Az osztály neve csak a kóbor partizánok megtévesztése miatt ügyfél és szolgálat, mert egyikről sincsen szó, hisz nem az ügyfelet szolgálják, hanem a vállalt érdekeit és szolgáltatásról sem lehet beszélni, nemhogy szolgálatról. Hogy rögtön a dolgok közepébe vágjak, vízből az elmúlt elszámolási időszakban jelentős túlfogyasztásunk volt. A jelentős az tényleg jelentőst jelent, azaz feltűnt volna, ha ez csak úgy elfolyik, mert szép nagy luk maradt volna utána, ha csak úgy kifolyik az udvarra. De az óraállások nem hazudnak, a számlát kifizettük, hisz tök jogos volt. Ennek ellenére írtam egy levelet az ügyfélszolgálatra, mert sérelmeztem, hogy az átalányunk felemelték az általuk kalkulált magasabb fogyasztásra, noha erről nem kérték ki a véleményünk. Mint megírtam, a túlfogyasztás esetleges volt, azóta kontroll alatt tartjuk a fogyasztást és visszaállt a korábbi szintre, így ha a megemelt átalányt fizetnénk, azzal pont ugyanannyi túlszámlázásuk lenne, amennyivel nekem a túlfogyasztásom volt. Amúgy valahol logikus, de egy ügyfélbarát rendszerben én megkérdezném az usert, hogy akarod-e ezt, te majom? Mert a majom tudhatja azt, hogy ha egy új versenymedencét ásott a kertben, akkor kell, hogy emelkedjen a normája, ha nem, akkor meg felesleges, mert a túlszámlázást majd vissza kell fizetni, ami meg felesleges macera. Feltettem még egy kérdést is arról, hogy szerethetnék-e magamnak okosmérőt, amivel jobban követhetném a fogyasztásom alakulását, noch da zu online. Ez az üzenet belehullott az ügyfélszolgálat útvesztőjébe, ahol éles fogak megőrölték, lenyelték, felkérődzték, megint megrágták és kiköpték és ez lett belőle: Kiküldtek két szerelőt, akik levizsgálták a vízóraaknát, az összes plombát, gyári számot, fogyasztást és mifenét. Megbeszéltük, hogy okosmérő nincs, ők nem is szerelnek ilyesmit, ha akarok, akkor magamnak, az óra után azt teszek be amit akarok. Végigmentünk a teszten, hogy mitől lehet magas a fogyasztás, de nem lettünk okosabbak és bónuszként leolvasták a vízórát, majd távoztak. Persze előtte bedobtak a postaládába egy papírt, hogy itt voltak és nem jutottak be, ezért ejnyebejnye. Persze ezt utólag találtam meg, mert visszaadhattam volna nekik, megköszönve a fanyar humort. Aztán megjött a hivatal válasza is, amiben persze leszúrnak, (kicsit Lenin elvtárs és a focizó gyerekek jutottak az eszembe, hogy visszakapták a labdát, pedig le is lőhették volna őket) na nem nagyon, csak egy kicsit, figyelmeztetve a feladataimra és a kötelességeimre, többek között arra, hogy köteles vagyok minden hónapban átfogó ellenőrzést tartani a víz és szennyvízhálózatban és ellenőrizni a fogyasztásom, ecetetrá, ecetetrá.. Az okosmérős kérdésem ignorálták, viszont kapok majd egy résszámlát és majd közölték, hogy a leolvasott fogyasztás két hónapra 22 köbméter, ami havi átlagban 17 köbmétert jelent, de jó fejek lesznek és beállítják az általam kért 14-et átlagosnak. Szóval ki vagyok velük stafírozva.

Utólag rekonstruálva a történéseket, amúgy a túlfogyasztás ellen pedig be kell szerezni egy teniszütőt, amivel orrba lehet csapni a kölköt, ha napjában egynél többször akar teli kád vizekben fürdeni. Ennyire egyszerű az egész. De erre is csak most jöttem rá, idegeskedés, levelezés, ellenőrzés, leszúrás, bosszankodás és megnyugvás után..

Nem tudja a bal

Nem tudja a bal kéz, hogy mit csinál a jobb. Mondják azt arra, aki össze vissza tesz dolgokat. Most, hogy úgy lett teniszkönyököm, hogy életemben egy percet sem teniszeztem és ebből az okból minden olyan dolog felemelése bal kézzel, ami nehezebb mint egy üres pohár, meglehetős kínokat okoz - szóval így tudatosult bennem az, hogy jobbkezesként eddig lesajnált módon tekintettem a bal kezemre, el sem gondolva, hogy mennyi mindent csinálok a másik kezemmel, amit észre sem veszek. Egész addig, míg persze el nem jön az az állapot, hogy tudatosan kell arra figyelnem, hogy nehogy véletlenül valamit bal kézzel csináljak, mert akkor nem pihen és ha nem pihen, akkor jön a kín. Szóval egész hasznos dolog ez a bal kéz, már ha van az embernek!