De nem az igazhitűek számára fenntartva, hanem családi fogyasztásra szánva. Amikor beköszöntöttek az első őszi fagyok, nem tudtuk, hogy mit tegyünk a töveken maradó, hatalmas mennyiségű zöld paradicsommal. Mások is kínáltak ezidőtájt ingyen elvihető zöld paradicsomot. Mivel jobb ötletünk nem volt, zöldparadicsom lekvár készítésébe fogtunk, ami nem olyan sikertörténet mint a sárgabarack, de végeredményben ehető lekvárféle és egyáltalán nincs paradicsomíze. De ezzel együtt is kereskedelmi mennyiségű zöld paradicsomunk maradt. Jobb híján mindenféle vízszintes helyre tettük a lakásba, ahol a paradicsomok szép lassan beértek. Persze volt olyan, ami megromlott, de ezek szerint a gombáknak is jól kell járniuk a buliban, de nekünk saját, ugyan nem napon beérett, de ízletes paradicsomunk lett ezáltal. Mostanság kezdünk kifogyni belőle, talán még az új esztendőre marad még pár szem érett. Mindenesetre semmivel sem rosszabb, mint a boltban kapható, ízre semmiképp és legalább tudjuk honnan származik és mi történt vele. Szóval jövőre ezt hiszem már tudom mit fogok csinálni a megmaradt zöld paradicsommal.
2017. december 26., kedd
2017. december 23., szombat
Posta
Már egy ideje semmilyen dehonesztálót nem írtam a Postára, mint szolgáltatóra. Ez persze nem azért van, mert hirtelen szolgáltatni kezdtek, hanem az ember próbálja a lehető legjobban elszigetelni magát a szolgáltatásuktól azzal, hogy ahol lehet alternatív megoldást keres. Persze bizonyos helyzetekben elkerülhetetlen a dolog, várok két küldeményt is külföldről, ami egy hónap alatt is képtelen volt megérkezni, de talán, ha elmúlik ez az 'előre nem látott' karácsonyi forgalom, akkor talán beesik még egyszer. Viszont a napokban találtam számlalevelet a postaládánkban. Persze nem hozzánk szólt, hanem az utcában egy másik házhoz. Ugyanilyet nekem is kellett volna kapnom, az egyik tévé szolgáltató számlájáról volt szó - azt nyilván máshoz dobta be a diszlexiás úriember, ugyanis a hozzám érkezettnél sem a név, sem pedig a házszám nem stimmelt. Még jó, hogy az utcát eltalálta! A tévesen kézbesített küldeményt elvittem a címzetthez, de az én levelemet eddig még nem kaptam meg - gondolom más korántsem volt ennyire lelkiismeretes. Már csak azt nem tudom, hogy ezért miért kérnek pénzt? Az ember/cég fizet nekik a továbbításért és ahelyett hogy kivinnék a címzetthez, nem elég, hogy nem viszik ki, de még el is vesztik. Arról nem is szólva, hogy sosem szerettem, ha az én számláimat más emberek nézegetik.
Címkék:
posta
2017. december 21., csütörtök
Az étkekrül - Botos vendéglő, Fót
Eddig viszonylagos szerencsém volt az étteremválasztással. Mondjuk ezt a helyet nem én választottam, éves céges vacsoránkat tartottuk itt. (Szinte) minden hely megérdemel egy esélyt és ez legalább közel volt. Az étterem könnyen megközelíthető, saját parkolóval rendelkezik, de a parkolás amúgy sem okozna olyan hatalmas problémát, legfeljebb csak azok körében, akik közvetlenül az ajtóban szeretnek megállni, de itt azok is örülhetnek. Az épület szépen felújított, a 80-as évek haladó vidéki stílusában, igazán kár, hogy közben eltelt harminc év - de mentségükre legyen mondva, hogy minden tiszta, hangulatos és vidéki. A személyzet kedves és szinte mindent azonnal hoztak. A székek kényelmetlenek, de ez egy étteremben megszokott - ne ott töltse a kedves vendég a szabadidejét, egyen, aztán menjen útjára. Az ételekkel viszont volt némi problémám - és hát ugye, mi másért járna az ember étterembe, a hangulat önmagában nem laktató. A felszolgált sertésraguleves nem ment át a vizsgán. Bármikor különbet készítek, akár becsukott szemmel is. A húsnak egy kissé furcsa szaga volt, a leves egy átlagos menzaszínvonalat képviselt. Másodiknak egy sertés szűzből készült rántotthúst kértem párolt zöldséggel. A tányérok alapvetően kicsik, akár csak az asztalok, nem igazán lehet kényelmesen enni, mert összeér az ember a mellette ülővel, illetve állandó logisztikát kíván az, hogy az étel ne essen le a tányér egyik felén, amikor a másikon túrunk épp a villával. Szóval a párolt zöldségben a mirelit franciasaláta alapanyagot ismerhettem fel, ami meglehetősen aszott hatást keltett, ez némileg köszönhető volt az elkészítés vélt technikájának. A rántott húsnál komoly gondolkodóba estem, ismervén a szűzérme méretét (az egy kis gyösz húsdarab a karaj mellett) nem tudtam elképzelni, hogy alakíthatták ki azt a szép két darab húst abból amit én szűzérmeként, (avagy nyúljaként) ismerek. Megoldották, annyi bizonyos. Desszertnek a többiek somlói galuskát kaptak, ami távolról sem volt dekoratív és a kollégám, aki gesztenyepürét kért, ő is kapott a püréjére csokiöntetet, ami szerintem ha nem is üt el ízvilágában egy pürétől, de egyértelműen nem való rá. Azzal együtt, hogy gesztenyét meg alig kapott, a püréje egy nagy tál tejszínhab, csokiöntettel és gesztenye szórással nevet kaphatna egy, a realizmushoz merevebben ragaszkodó helyen. Összefoglalva: az étterem biztosan hozza egy általános iskolai menza színvonalát, aki szeretné újraélni a fiatalságát annak bátran ajánlható. Lehet, hogy csak rossz pillanatot fogtunk ki az étterem életében, de annyi más kipróbálni való vagy már kipróbált és kellemesnek találtatott hely van a környéken, szóval én azt hiszem egy ideig biztos nem fogok felbukkanni itt újra..
Címkék:
étteremkritika
2017. december 10., vasárnap
Dan Brown
Dan Brown könyveit olvasom mostanában. Ez most egy ilyen korszakom, ahogy Jókaira is rákattantam és olvastam amíg ki nem tartott a lelkesedésem, illetve az elérhető könyvei. Azért nem mosnám össze a két szerzőt, de be kell vallani Dan Brown is a maga módján sikeres író, bár még korántincs kilencven év felett és nem vett el olyan színésznőt feleségül, aki a lánya is lehetne. Persze, erre még ráér, ha végül ingerenciája támad rá egyszer. Szóval arra gondoltam, hogy mekkora kiaknázatlan potenciál rejlik benne, amit sikerrel ki is használhatna az országunk. Ő az a szerző, aki zarándokhellyé tudott tenni egy múzeumi vécét és a most olvasott Inferno c. művében gondolatban bejártam már fél Firenzét, de a megoldás ugyanolyan rejtélyes a könyv felénél, mint három lappal az első borító után. Szóval, ha az idegenforgalomra szánt pénzt egyszer nem ellopnák, hanem megkeresnék vele Dan bácsit, hogy ugyan már írjon egy könyvet amiben van híres szimbólumkutató, mondjuk legyen egy magyar segítőtársa is, aki csinos fiatal nő és szintén van érzéke a szimbólumokhoz, legyen benne rossz és a jó szüntelen csatája, üldözés, rejtély és apró szőrös állatok. Járják be az országot, álljanak meg minél több helyen és a könyv végéig ne is derüljön ki semmi konkrét. Mindeközben persze szépen be lehetne mutatni az adott dolgot és a hozzá kapcsolódó legendákat és lehet, hogy nekünk is lehetne híres múzeumi vécénk, amiért célzottan charterjáratokat indíthatnának távol-keleti országokból. Egész biztosan megérné a befektetést. Kár, hogy ez csak nekem jutott eszembe eddig..
Címkék:
gondolatok
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)