2012. június 29., péntek

A vadászat diadala

Az ember fia vadásztípus. A lánya meg gyűjtögető. Etológusok megállapították, hogy fajtánk, hiába is esett túl az általa civilizációnak nevezett folyamaton, ami többnyire a gyengék leöldöséséből és az erősek akaratának a rájuk kényszerítéséből állt, ősi gyökereit nem tudta levetkőzni. A férfiak szeretnek vadászni, a nők meg gyűjtögetni. Mivel az egymásra vadászás már kiment a divatból és az igazi vadra cserkelés pedig igen kevesek kiváltsága lehet, így a többség figyelme a csapatsportok felé fordult. Ilyen tevékenység a foci is, ahol cél a labda levadászása, birtoklása és a gólszerzésben a vad elejtésének izgalmát ünnepeljük. A jó benne az, hogy nézni legalább annyira élvezetes, mint csinálni, sőt tulajdonképpen sokkal élvezetesebb, ha közel a hűtő és van benne sör. A nőink jellemzően nem szeretik a focit, mert nem látják benne a vadászat izgalmát. (A pár identitászavaros egyedet vegyük kivételnek.) Ők maradnak a gyűjtögetésnél, ami többnyire boltokban történő haszontalanságok beszerzését szokta jelenteni - ezért van az, hogy a férfiak, ha tehetik, mellőzik ezt a tevékenységet, inkább megadóan tűrik, hogy a nő 'bogyókat gyűjtsön az erdőben' még ha ezt az ő pénztárcájuk bánja is. Mert bánja. Na de vissza a focihoz, most az egyszer nem hagyom, hogy itt is átvegyék az uralmat - ez itt az én postom és ragaszkodom a mondanivalómhoz, punktum! Szóval, tegnap meccs volt, láttam is belőle vagy húsz percet. Megjegyzem, hogy nem szeretem a test-test elleni küzdelmet a csapatsportokban, ha már ilyen, akkor inkább a röplabda. De azért az ember nem teheti meg azt, hogy négyévente legalább egy meccsrészletet ne nézzen meg, ahogy a döntő elé is biztosan le fogok ülni. Lehet, hogy háttal, de biztosan leülök. Az, hogy nem szeretem a labdarúgást, megerősít abban, hogy mégis valamiféle természetisten lennék - lehetne még más magyarázat is, pl az, hogy nőiesedem, mert egyre többet fáj a fejem, de ez szinte valószínűtlen ekkora agytömeggel, hiszen ahhoz a zselének zsugorodnia kéne és érezném, hogyha lötyögne. Minden nap próbálom, mert biztosra akarok menni, de nem lötyög, így marad ez az isten dolog. Szóval, mint egyfajta oltalmazó, megfigyeltem, hogy mindig jó érzékkel ki tudom választani, kinek szurkoljak a meccsen. Nem szeretem a németeket, mert ritka arrogáns népség, de most valamiért nekik szurkoltam. Lehet, hogy ők játszottak fehérben és rosszabbul is, így igazi csoda lett volna, ha nyernek és csodát megélni mindig jó dolog. Nos, most nem éltem meg, így az olaszok megérdemelten nyertek és én is megnyugodtam, hogy az elméletem megerősítésre talált, mert akinek drukkolok, az nyert. Ha tényleg igaz ez a természetistenes dolog, és mivel régóta tudhatjuk azt, hogy minden istennek maga felé hajlik a keze, így azt gondoltam, előnyt kovácsolok magamnak ebből. Meggyőzhető vagyok, hogy kinek szurkoljak a döntőn! Persze illő áldozatért cserébe. Tehát téteket várnék..

2012. június 28., csütörtök

Kórságaink kicsiny boltja

A büfénk tipikus állatorvosi ló. Ahogy a paripa szenved mindenféle betegségtől, de kimúlni éppen ezért nem tud, bár húzza belét - vegetál. Ahogy a kantinos is állandóan panaszkodik azon, hogy kevés a pénz, nincsen forgalom, de valahogy mégis megél, sőt látszólag olyan megmagyarázhatatlan dolgokat tesz, amik a forgalom csökkentésére irányulnak. Például az, hogy nem tart árút. Meglepő, de a konzervatív vélekedés az a boltokról, hogy árukat árulnak bennük. A vélekedés meglehetősen idejétmúlt, mert itt gyakran üresek a polcok. Kívánatos cikket például addig nem rendelnek, amíg a nem kívánatos el nem fogy. Persze gondolhatná az ember, hogy következő alkalommal csak azt veszik, amit vittek az emberek - de nem. Itt nem az történik. Teljesen független egymástól a kereslet és a kínálat. A keresletet az emberek egyéni ízlése, a kínálatot a vezető ízlése határozza meg - pont úgy, ahogy számos más kisboltban is. Ha a boltos nem szereti a halat, akkor a boltban nincsen hal. A minap érdekes felfedezést tettem reggel, amikor belejtettem a büfébe megvenni a reggeli péksüteményemet. Eddig a sós pékárúkat tartalmazó kübli tele volt minden finomsággal, most azonban egy árva sajtos kifli volt csak a kínálat. Kérdeztem is, hogy mi ez a hirtelen változás? - Sokan szabadságon vannak, ezért nem rendelnek annyifélét. Ez eleddig akár rendben is volna. Kérdem én - Hát, perec volt, csak már megvették? Erre a válasz - Ááá, nem, azt lemondtuk, mert csak te vetted! - Mondom én: - De én vettem volna! - Az eszem áll meg! Van egy cikk, amit vesznek, de nem rendelem, mert csak egyvalaki veszi. Akkor nem az lenne a normális, hogy veszek belőle napi egyet? Ezek szerint itt mindenki hülye rajtam kívül, csak én vagyok villamos?

2012. június 27., szerda

Mit adtak nekünk a rómaiak?

Brian élete óta tudjuk, hogy mennyi mindent, és mégis semmit. Most azonban másként teszem fel a kérdést, mégis valamennyire hasonló lesz. Falunkban bevezették már pár éve a szelektív hulladékgyűjtést. Aki igényelte, kapott szép sárga zsákokat, amibe a szelektált hulladékot teheti, majd azt kéthetente, díjtalanul elszállítják, cserébe hagyva üres sárga zsákokat. Addig minden gödi lakos csak 120 literes kukára vehette meg a szemétszállítási szolgáltatás minimumát. Akkor a kukánkban lötyögött a szemét. Jobbára a kertben levágott zöldhulladékot tettük bele, de utóbb kitalálták, hogy azt nem szabad. Ingyenes lerakási lehetőséget kínált a tanács a falu határában. Aztán valaki kezdeményezte azt, hogy aki szelektíven gyűjt, az igényelhessen kisebb kukát, így engedték a 60 literes edényzet vásárlását is. Ugyanakkor a díjak nem mérséklődtek jelentősen, a 120 literes éves díja jelenleg 24.000 ft. a 60 literesé pedig 18.000 ft. Pedig azt hihetné az ember, hogy a 120 liter fele a 60, akkor a díja is a felének kellene lennie - de ezek szerint nem. Mivel ösztönöztek közben a komposztálásra is (fizetőssé tették a zöldhulladék lerakását!), kerti komposztálót vásároltam. Nem az önkormányzat által preferált típust, ezt ugyanis csak az kaphatta, akinek nem volt hátraléka (nekünk ugyan nem volt) de azt sem ingyen, hanem 2000 forintért kaphatta csak meg. De ne gondoljunk valamiféle csilivili szerkezetre, ennyi pénzért egy egyszerű fa keret jár.  Ezt persze próbálták elsütni úgy, mintha hatalmas szívességet tettek a népnek, de tulajdonképpen ők jártak jól vele. Most jön ugyanis a kérdésem, hogy na vajon, amióta szelektíven gyűjtöm a szemetet, a háztartási komposztálható a komposztba kerül, vajon mit rakok a kukába, aminek az elszállításáért évi 18.000 forintot fizetek? Azaz, ha egy évben 52 hét van, akkor ezért a pénzért 'jogom' lenne előállítani 52*60 liter, azaz 3.120 liter kommunális szemetet, hiszen ezért fizettem. Ehelyett, mit rakok én a 60 literes kukámba hetente? Elmondom. Nagyjából semmit. Miért fizetek tehát? Nagyjából a semmiért, évi 18.000 forintot. A szemetesbe meg kb kéthetente egy kis zacskó olyan szemét kerül, amit nem akarok elmosni, mert túl büdös, vagy zsíros. Jó üzletnek tűnik ez, nem?

2012. június 26., kedd

Zaklatottan

Fel vagyok zaklatva. Ma igazából nem is erről akartam írni, de kizökkentem a kerékvágásomból - ha népiesen akarnám magam kifejezni, kivagyok a vinkliből. Azt hittem, ha valamit meg lehet oldani egyszerűen, akkor azt jó, ha egyszerűen oldjuk meg. Ez alapvetően így is van, de egy nőnek ez sosem eléggé jó, mert minek egyszerűen megoldani valamit akkor, ha azt tetszőlegesen el is lehet bonyolítani? Így azt a kérdést, hogy hozzuk haza a gyerekeket a nagynénémtől és valahogy a kölköm biciklijét is - ahelyett, hogy a gyerekért elmegyek bicajjal és együtt hazajövünk, míg a másik gyerek hazamegy a nejjel és a csomagokkal - szóval ebből az lett, hogy elmegyek a gyerekért, hazajövünk bicajjal mindkét kölökkel, majd az egyiket Vácon kitesszük és hazajövünk, majd a biciklitartót feltesszük az én kocsimra, visszamegyünk a másik gyerekhez, felvesszük a biciklit és visszavisszük a nagynénémhez, majd hazajövünk - lett. Igaz, hogy az első változathoz a nej és az autója is elegendő, noch da zu, a nagynéném is haza tudja vinni az unokaöcsémet tök egyszerűen, és akkor csak a csomagokért kell elmenni az ő autójával, ehelyett mindenképpen az én kocsim kell, mert a kerékpártartó csak arra fér fel, és egyeztetés az unokaöccs családjával, hogy otthon legyenek, amikor megyünk vissza az ott hagyott bicajért, ami amúgy a nagynénémé. Persze mindezt úgy, hogy már minden meg van beszélve mindenkivel - csak éppen én nem tudok róla. Tényleg milyen egyszerű is az élet, főleg ha nők vannak a láthatáron!

2012. június 25., hétfő

Egy buli margójára

Buli, muri, party, összejövetel. Mind rokonértelmű szavak valami olyasmire, ahol emberek találkoznak és jól érzik magukat. Már ugye ha tényleg szeretik egymás társaságát és valóban találkoznak. Ez utóbbi fontos, ide szúrnám be a macskás találós kérdésemet, de annyiszor elsütöttem már, úgyhogy most kihagyom. Aki olvas, annak már a könyökén jöhet ki, hogy mindenre ezt húzom elő - aki meg nem, annak meg minek? - Szóval az emberek bulizni akarnak - legalábbis elméletben. Rendszerint, ha beszélgetésekkor előkerül a dolog, hangoztatják, hogy milyen rég nem voltak egy igazi buliban és mennyire szívesen eljönnének egyre. Amikor az ember esetleg ennek örömére rendez egyet, akkor előbb mindenki nagyon lelkes, azután sorra mondják le a dolgot. Hirtelen mindenkinek fontos dolga támad, mások meg nem jönnek ha X vagy Y nem teszi tiszteletét. Szóval a buliszervezésnek is vannak hátrányai, mert az ember csak idegeskedik, hogy pont a legnagyobb bulielvonásban szenvedők mondják le a legelőbb a dolgot - rendszerint valami átlátszó vagy nevetséges indokra hivatkozva. Aztán eljön rendszerint pár ember, azok, akik nem élnek nagy szókkal, de mindig lehet számítani rájuk. Ja és a buli után napokig az összejövetel főételét esszük. Szerencsére, már jóval talpraesettebb vagyok - csak akkor lettem volna gondban, ha többen jelennel meg mint amire számítottam. Szóval party-t rendezni kiábrándító, és elég gáz. Még az a szerencse, hogy feledékeny vagyok..

2012. június 22., péntek

Célok

Normál esetben mindenkinek szüksége van célokra. Ezek mutatják a helyes irányt, tájékozódási pontokként jelölik ki az utat, a megvalósítandó feladat végét. Most azonban egészen másképp kezdem látni a célokat, mint eszközöket. Ezek azok a pontok, amiket soha el nem érhetek és a kitűzésük is csak arra jó, hogy fel tudjam becsülni a távolságot ami az elérésükig még hátra van, illetve azt az utat amit azzal veszítettem el, hogy soha nem jutottam oda, ahova szerettem volna. Ez pech..

2012. június 21., csütörtök

Guta

A nagy melegben fuldoklik az ország. A növények a locsolás ellenére is kiégnek - az emberek kóvályognak,  mint az őszi legyek. Nem túl sok előnyét tudnám elmondani ennek a tikkasztó melegnek. Ha csak azt nem, hogy a nők, az istenadta nők, egyre lengébb ruhákba járnak be dolgozni. Ez napról napra egyre inkább megfigyelhető tendencia. Szóval, ha kitart a meleg, így vagy úgy, de biztosan meg fog ütni a guta..

Hallatlan

A nej szóvá tette, hogy mindenütt fűszálakat potyogtatok el magam után a lakásban. Persze, az egyetlen logikus magyarázatot - miszerint én egy természetisten vagyok, valahogy úgy mint a nagy Pán, mint tudománytalant elvetette, pedig mondtam neki, hogy isteni mivoltomban kezdhetne akár imádni és áldozatokat bemutatni nekem. Ez nem tetszett neki, de szerintem egyszerűen csak irigy. Azzal magyarázta a dolgot, hogy mezítláb locsolom a kertet és innen valók a fűszálak. Ehh! Ilyenek ezek a nők. Ahelyett, hogy örülnének az isteni mivoltomnak, folyton a kibúvót keresik. Megáll az ember esze..

2012. június 20., szerda

Elsötétítés

Ahogy a háború alatt kötelező volt, így a mostani harc a hőséggel helyzetben szinte ugyanolyan fontos az elsötétítés. Akkor a fenn cirkáló bombázók tájékozódását volt hivatva megakadályozni, most pedig a meleg kordában tartását szolgálja a művelet. Nagy gondossággal kell eljárni, mert ugyan sokkal nagyobb csapás az, ha az ember a háza helyén csak egy bombatölcsért talál - főleg úgy, ha előtte maga is a házban volt, de az sem kellemes, hogyha 35 fok van a nappaliban, ami pont megegyezik azzal a hőmérséklettel, amit kint érez az emberfia. Ma reggel csak 28 fok volt az emeleten - ami valljuk be télen igazán jól jönne, de ilyenkor senkinek nem jut eszébe az az idő, amikor kint ordítottak a farkasok. Azt hiszem nekünk semmi sem jó. Se az ha hideg van, se az, ha meleg. Élhetetlen népek vagyunk..

2012. június 19., kedd

Egyszerre kettőt

Az ember mindig a saját korlátait feszegeti. Az előbb kipróbáltam azt, hogy tudok-e egyszerre két dolgot csinálni. Nos, a kísérlet nem biztos, hogy sikeres volt, illetve mondhatnám azt is, hogy még nem megy, vagy esetleg azt, hogy már nem. Utóbbi feltételezi, hogy egyszer legalább már ment, de ezt se megerősíteni sem megcáfolni nem tudom. Ha az optimista megközelítést nézzük, akkor persze ment, csak éppen rossz napom van vagy öregszem, esetleg mindkettő egyszerre. Szóval elhatároztam, hogy új cd-t teszek a lejátszóba illetve felveszem az olvasószemüvegem. Két, viszonylag egyszerűnek látszó dolog, mégis sajátos eredménnyel zárult. A szemüveget ugyan felvettem, de a levetett okulárét majdnem betettem a cd-játszóba, de szerencsére észleltem a zavart, mielőtt betöltöttem volna szemüveget az eszközbe. Kár lett volna mindkettőért. Azért elviekben érdekelne, hogy ha sikerül, akkor milyen zene van rajta?

2012. június 18., hétfő

Nem érett meg

Mára rengeteg témám lett volna megint, de egy sem érett meg igazán. Írhattam volna bodzaszörpökről, világgá menésről és a lényem John Piermont-i részéről is, de egyik téma sem ért meg bennem annyira, hogy papírra vessem. Itt görgetem magamban valamennyit, de még nem buktak a felszínre. Talán majd holnap.

2012. június 17., vasárnap

Forró nyár

Az időjárás kikészít. A múlt heti őszi monszunesők után itt a forró szaharai nyár, mindenféle átmenet nélkül. Egyszer húsz fok van, aztán másnap meg harminc, mintha egy eszelős tekergetné a szobatermosztátot. A meleg napokat vakondként, mélyen beásva a hűvös televénybe - tölteném, kövér gilisztákról álmodva..

Gondolatok

Felmerült bennem az elmúlt idők történéseit vizsgálva, hogy vajon mennyi idő szükséges egy másik ember teljes semmibevételének a kifejezéséhez? Napok elegendőek-e, vagy hetek, esetleg hónapok kellenek? Ez mindenképpen egy folyamat és teljességgel szembe megy az általam gyakorolni vélt elvárások nélküli világgal, de mindenképpen az elmémbe fészkelte magát a gondolat és nem hagy nyugodni. Ha valaki le akar rázni valaki mást, de annyi kurázsi nincs benne, hogy szóljon neki, mennyi idő kellhet hozzá? Állítólag a világban mindent a matematika irányít vagy az ő nyelvén leírható. Kiszámolható-e ez az idő pontosan?

2012. június 15., péntek

Omerta

Azaz a hallgatás törvénye. Ha beszélsz, megtanítunk díjmentesen, betonnal a lábadon úszni. Valamit  - valamiért. Ez onnan jutott eszembe, hogy azt hittem reggel, hogy rosszul látok. Egy kisteherautó ment előttem az úton, rajta bazinagy Omerta felirat. Nem gondoltam egy percig sem, hogy ez jót jelent. Azonban közelebb érve láthattam, hogy ez biza egy magyar bútorbolt neve. Elképesztő, hogy képesek emberek ennyire rosszemlékű szavakat az üzletük nevének választani. Milyen marketingüzenete lehet egy ilyen névnek? Vedd a bútort és fogd be a szád? Ha reklamálni mersz, meg fogunk ölni? El sem tudom képzelni mi visz rá valakit hogy ilyen szót válasszon élete nagy üzletéhez! Talán ha csak az nem, hogy sokan ismerik? Ismerik, de hogy? Igaz már láttam máshol a Thug nevet is - és valljuk be ez is 'vicces' egy kicsit. (A thugok egy gyilkos szekta volt Indiában, akik Káli követőinek vallották magukat és mindenkit megöltek, aki nem volt thug. Ráadásul úgy, hogy a vére ne hulljon a földre, mert akkor oda az üzlet Kálival, így mindegyik áldozatukat megfojtották hátulról, kötéllel.) Milyen jó lenne egy ilyen nevű, mondjuk őrző-védő kft. Megnyugtató lenne - de tényleg! Nem lennék nyugodt, ha a hátam mögött mászkálnának. Ezen a vonalon elindulva azt hiszem várható hamarosan egy gestapo fagyibár feltűnése is a színen. Megáll az ember esze..

2012. június 14., csütörtök

Átalakítás

Az átalakítások korát éljük. Látszólag semmi nem jó úgy ahogy volt, szükséges megváltoztatni, mert micsoda dolog az, hogy valami jó és már évek óta így van? Főleg, ha új vezetés, új tulajdonos érkezik valahova, akkor annak bele kell csapni a lecsóba, lehetőleg minél látványosabb legyen a változás. Lehetne erre példa a magyar gazdaság, de ugyanúgy a mostanság az Auchan által megvásárolt Cora. Utóbbin rendszeresen bosszantom magam, teljesen értelmetlenül, mert az eddigi jó kis áruházamból Auchant csinálnak, utóbbi saját züllöttségével együtt, pedig nem véletlenül jártam oda. Ha Auchanba akartam volna menni, akkor oda megyek, de nem oda jártam. Most szépen és folyamatosan építik át az áruházat - mindezt kommunikáltan az én érdekemben. Nos, megfigyeltem, hogy az átalakítás Magyarországon mindig rosszat jelent, de ha hangsúlyozzák azt, hogy ez az én érdekemben történik - az egyértelműen azt jelenti, hogy a kényelmetlenség mellett még rosszul is fogok járni..

2012. június 13., szerda

Műszaki érzék

Jó dolog az, ha van, bár utólag nem igazán megszerezhető. Vagy rendelkezik vele az ember vagy sem. Ez olyasmi, mint a szőke haj vagy kék szem. Ezekre is van pótszer, ahogy tanulni is lehet bizonyos dolgokat, de a képességet, hogy alapvetően jól nyúlj a dolgokhoz, csak genetikailag lehet kapni. Úgy tűnik, hogy nekem van ilyen jellegű képességem, az utód viszont ennek teljes hiányában van. Úgy tűnik, hogy pont olyan kromoszómakészletet kapott, amiben ez a dolog nem szerepelt, így egy átlagos nő képességeivel van felruházva ezen a téren. Aranyos látni, hogy igyekszik azért, meglepően ügyes a barkácsolásban. A nagyapjával közösen, illetve ő is egyedül, alkotnak maradandó értéket, mégha a kezdetben ez kicsit suta és esetlen, de mindenkinek el kell kezdenie valahol. Azonban tegnap megnéztük a nyelvvizsga végeredményét. 97-98 százalékos lett. Ha fúrni és faragni még nem tud biztos kézzel, olyan jó érzés , hogy valamiben ennyire jó mégis!

2012. június 12., kedd

Büfében

Tegnap az alábbi párbeszéd zajlott le a büfénkben köztem és a büfés között:
- Azt a szelet tortát kérem! (Mutatom)
- De az egy drága sütemény!
- Miért, mennyibe kerül?
- Háromszáz forint egy szelet!
- De a múltkor azt mondtad, hogy mindegyik annyiba kerül!
- Igen, mindegyik, de az ishler nem..
(Arcpálma)

2012. június 11., hétfő

Osztálytalálkozó

A húszéves osztálytalálkozó után hagyománnyá vált az, hogy minden évben találkozik az a pár ember, akit érdekel a másik sorsa. Egyszer egy évben összejövünk, röhögcsélünk egy kicsit, és próbálunk úgy tenni, mintha még mindig az iskolapadot koptatnánk közösen. Ez arra a kis időre többnyire sikerülni is szokott. Sajnos nem gondolja mindig mindenki így ezt a dolgot, az osztályunk kétharmada nem jelenik meg az alkalmon, sőt egy rész nem is reagál. Azt hittem sokáig, hogy a közösségünk jó volt és összetartó, hiszem a gumipókos tanárijesztő balhét is közösen vittük el, de úgy látszik megváltoztunk. Sokan figyelemre sem méltatják a hozzájuk írt levelet, persze olyanok is vannak akik nem érnek rá - ez a kifogás érthető, de olyan is akad, aki biztosra mondja, de végül mégsem jön el. Azt hiszem eddig jobbára csalódásként éltem azt meg, hogy ekkora a közöny - úgy gondoltam, hogy ami nekem fontos, az talán másnak is az, de ez korántsem igaz. Elvárásaim voltak független emberek felé - ezekből persze van ami kultúrembertől joggal lenne elvárható (Az, hogy válaszoljon egy neki írott levélre) és van olyan is ami viszont nem. Azt hiszem az elmúlt idők tapasztalataiból okolva a jövőben beszüntetem az osztálytalálkozók szervezését. Nem hívok többé olyan embereket akik bár számomra fontosak, de az érzés nem kölcsönös. A jövőben csak baráti találkozókat szervezek inkább, ahová azok jönnek majd remélhetőleg el, akikben e találkozási vágy egyaránt megvan. Szóval, jövőre újra megpróbáljuk!

2012. június 7., csütörtök

A nők nyelve

A nők nyelve alapvetően csípős. Csípősebb mint egy nagy kaptár méhecske, de ezt már mindenki tudhatja, aki látott már nőt közelről. De ez a nyelv nem csak csípős, de érteni is kell a nyelvén - állítólag. Legalábbis arra következtettem abból, hogy valaki az utóbbi időben megjegyzést tett arra, hogy nem értek a nők nyelvén! Ezt akár egy játékosan kacér kijelentésnek is felfoghatnánk, hiszen az élet egy része csupa móka és kacagás, de belegondolva komoly filozófiai tartalommal bír, tehát megérné egyetemet alapítani a kutatására Bolognában. De ha nem is egy egész épületet, egy kisebb szárnyat vagy tanszéket mindenképpen. Én is belegondoltam ebbe és sommás megállapításokat tettem. Minderre fűnyírás közben jöttem rá - ez ugyanis egy olyanfajta tevékenység, amit ha nem nő végez, akkor nem tekinthető munkának, csupán egy, a szórakozás meglehetősen perverz fajtájának, ellenben a takarítással, ami hasonló mozdulatsorokból áll, de mivel ezt jobbára nők végzik, így az kemény fizikai teher. Ezt a gondolatsort egyszer már kifejtettem régebben, de úgy gondoltam a megértéshez közelebb visz - bár lehet, hogy tévedtem. Ki mondhatja el magáról azt, hogy mindent tud, ha még a nők nyelvén sem ért? Szóval nyírtam a füvet és a gondolatok kavarogtak bennem, mint a fűgyűjtőben a levágott szálak. Nem értek a nők nyelvén - ez a tézis. De kinek rossz ez? Néha nekem, hiszen az ebből eredő károkat nekem kell viselnem - no de ezért miért tenne más (jobbára egy hölgy) panaszt? Azt hiszem értelmezésbeli különbségeink vannak. A nők - fajunk nőstényeire jellemző tulajdonság! - sosem azt gondolják, amit végül mondanak. A felépítésükből adódik az, hogy a beszédközpont és a gondolkodásért felelős terület közé beékelődött egy olyan agyterület, ami a gondolatok átkódolásáért felelős, így az már megváltoztatva kerül át a beszédközpontba, holott az illető hölgy világosan tudja mire gondol.t Na de rajta kívül más senki! De neki ez tök logikus, így el tudja azt fogadni könnyedén, hogy ha a forgalmas autópályán mindenki szembe jön, attól még ő megy jó felé. Szóval - brilliáns gondolkodásommal kikövetkeztettem, hogy ez azt akarta jelenteni, hogy nem tudok úgy táncolni, ahogy ők fütyülnek. Már ugye ha tudnak fütyülni. Ha úgy fütyülnek, ahogy én táncolni tudok - akkor megnézhetik magukat. De azt hiszem az, hogy nem értek a nők nyelvén, a nőknek jó. Így mindig találok új izgalmakat a felfedezéssel, nem válik automatikussá a dolog, nem tudom használni őket, mint egy szerszámot, hanem kutatom, keresem a kérdéseimre a válaszokat. Vannak olyan dolgok, amiket tudok használni, aminek értem a nyelvét. Azokat a dolgokat használom is, de szinte gépiesen, öröm nélkül, hiszen semmi különösebb élményt nem jelent. Remekül használom a csavarhúzót, de semmi örömöt nem okoz a használata és a benne rejlő összes lehetőséget ismerem és ki is merítettem már. Egy puszta használati eszköz, egy szerszám. Senki nem fog elvenni nőül egy srófhúzót, mert miért is? Unalmas szerszám. A nő, ha értenénk a nyelvét, ha használnánk ahelyett, hogy kutatnánk és folyamatosan rácsodálkoznánk, szintén unalmas lenne. Pont mint egy csavarhúzó. Úgyhogy kedves hölgyek, szerintem inkább örüljetek ennek..

2012. június 6., szerda

Gyermekmunka

Elítélendő dolog, amikor ifjú, érdekeiket megfelelően képviselni nem tudó csöppségeket kemény és sokszor egészségtelen munkára kényszerítik éhbérért. Ilyenek a kínai bányászok (Akiket mostanság annyira kell irigyelnünk a termelékenységükért) és ilyenek a maláj cipőfelsőrész készítők is, aki zsúfolt karámokban, több szinten ülve készítik a világ legdrágább luxuscipőit fillérekért, és amely cipők egyetlen példánya is többe kerül egy előkelő párizsi boltban mint amennyit az összes munkásnak egy év alatt kifizetnek. Ez felháborító dolog! A gyermekmunka egyértelmű kizsákmányolás! Ezt szokta emlegetni a gyerek is, amikor megkérjük őt valamire - tegnap például arra, hogy nyírja le a füvet. Egyelőre segítek még neki, de egész ügyesen halad(na, ha odafigyelne arra, amit csinál). Kiegyeztünk döntetlenben - elöl ő nyírta le, hátul meg én. Gyerekmunka ide, vagy oda, bizonyos formái azt hiszem mégiscsak szükségesnek látszanak..

2012. június 5., kedd

A dohányhás haszna

Azt hiszem életem nagy hibáját követtem el, amikor annyit tepertem azért, hogy annak idején nem vigyenek el katonának. Akkor alkalmatlannak bizonyultam, most pedig milyen jól jönne egy és más, amit a sereg sokaknak ajándékként adott. Például ilyen dolog a dohányzás is. A legtöbb férfi ismerősöm, aki dohányzik, ezt a jó tulajdonságát a seregnél vette magára. Gondolom nem volt jobb lehetőség az unalmas órák elütésére, mint a bagó, ha már gondolkozni vagy olvasni derogált. Főleg az utóbbi, hisz az olyan, mintha csinálnál valamit, míg az előbbi teljesen természetes tevékenység arrafelé. Ráadásul a cigarettázást remekül lehet használni a mindennapi élet során is. Óránként tíz perc legális pihenőt biztosít. Míg tőlem elvárják azt, hogy az ebédszünetemet leszámítva végigdolgozzam a munkaidőm, ha dohányos lennék, óránként kimehetnék tíz percre bagózni az udvarra. Ez is csak úgy az eszembe jutott..

Saures

Sváb napokat tartok. Nem csak Seafalcon bejegyzésére reagálok itt, már régebb óta érlelődik bennem a gondolat, hogy leírom magamnak az egyik kedvenc sváb ételem receptjét. Alapvetően disznóölési emlékeim vannak erről, friss húsból egészen más íze van az ételnek, mint abból, amit a  húsbolt polcairól emelnek le, ki tudja milyen procedúrák után. Hétvégén sikerült beszélnem a Saures nagy ismerőjével és pontosítottuk a receptet. Igazán pontos mennyiségeket most sem kaptam, de igazából azt hiszem nincs is rá szükség. Szóval az étel tulajdonképpen egy sertéspörkölt, babérlevéllel elkészítve, kicsit bővebb lére engedve. A végjátékban van itt is a lényeg! Lisztes habarást készítünk egy kanál mustárral és ezzel sűrítjük be az elkészült ételt, ezzel alakítva ki egy, a vadashoz hasonló állagot. Annak idején ezt krumplinudlival  (stupfnudli) ették vagy mostanság az  igényesebbek krokettel is falhatják. Azt hiszem én egy kicsit sok lisztet tettem bele, de az arányokon még dolgoznom kell. Krumplipürét csináltam hozzá, a krokettel nem volt kedvem most küzdeni. (A nudliról már nem is szólva. Ez lesz a mai ebéd, de már a tegnap esti kóstolásnál biztatónak tűnt a végeredmény.

2012. június 4., hétfő

Ügynököt lerázni

Egy ügynökkel beszéltem az előbb és arra kellett rájönnöm, hogy szinte levakarhatatlanok. Bármivel próbálkozik az ember, mindenre van ötletük, hogy miért hallgassam meg az ő ajánlatukat és az mitől jobb, mint az, ami éppen nekem van. De azt hiszem megtaláltam a szent grált, avagy a bölcsek kövét, ami minden hasonló porszívóügynök vitorlájából garantáltan kifogja a szelet. Miután megtudtuk, hogy mit is szeretne ránk sózni a szerencsétlen, azt kell mondani, hogy épp most vettünk mi is olyat és tényleg nagyon jó és meg vagyunk vele elégedve. Ez űberelhetetlen érv, innen már az elköszönés tud csak következni és még bele sem kellett senki lelkébe gyalogolni hozzá. Hurrá!

Leálltam

Azt hiszem teljesen leállt a facebookos életem. Nem mintha zavarna - illetve ha zavarna is, úgysem tudok ellene mit tenni. Az utóbbi időben már csak a játékértesítőket kapom, másért nincs is értelme megnézni az oldalt. Azok, akikkel ott tartottam a kapcsolatot, mára kidiffundáltak az életemből és ha nem játszanék alkalomszerűen ott, akkor akár le is iratkozhatnék. Úgy látszik egyszer mindennek eljön az ideje, így talán ennek is.

2012. június 2., szombat

A labda

A labda pattogós dolog. Na nem annyira mint egy induló épp valamelyik szeretett vezérünk államilag szervezett születésnapján, hanem csak éppen annyira, hogy a kerítés magasságát vigye, azaz a szomszédban köthessen ki. Gyerekként megéltem, hogy mekkora stresszt is okoz a szomszédba került játékszer. Ki menjen érte? Nyilván az, aki átrúgta vagy az, akit erre a feladatra kisorsoltak. A szomszédba be kell csöngetni és ártatlan arccal vissza kell kérni a játékot. Mint tudjuk, a szomszédok gyerekeket esznek. Vagy labdákat. Esetleg mindkettőt - szóval veszélyes feladat, csak kifejezetten bátraknak való, ezért nagyjából úgy szokták fogadni a dolgot mint a vértanúk az ítélethirdetést. Ki áldozza fel magát a jóért? Fogas kérdés. Mindez úgy jutott most eszembe, hogy két napja pihen egy labda a gyepünkön. Szép kis gumijószág, talán a Verdák c. rajzfilm mintájával díszítve. Fogalmam sincs honnan jöhetett, három potenciális helyről is beeshetett, így nem tudtam egyszerűen visszadobni, meg kell várnom, hogy valaki szóljon. Szégyenszemre csak nem csöngethetek be mindenhová, hogy nem rúgtak véletlenül át hozzánk egy labdát? Meg kell várnom, míg valaki jelentkezik. Mit csinálnak közben a kölkök? Valószínű, hogy most vannak túl a sorsolás háromezerötszáztizennyolcadik fordulóján..

2012. június 1., péntek

Átverték

A gyerekem végre elkezdett valamit magától és lassan már egy hete csinálja, még tart benne a lelkesedés. Rollerezni kezdett, de nem elsősorban helyváltoztatási céllal, hanem trükköket csinálna vele - ha tudna. Persze, ha sokáig tart benne a lelkesedés, akkor egyre többet fogja tudni, de ze még a jövő zenéje. Mivel ilyenfajta lehetőség felénk nincs, ezért be kell járnia Pestre. Tegnap le is csaptak rá a hiénák és egy félrenézését az egyik tengelye bánta (Éppen rollert szereltek és valaki egyszerűen ellopta az egyik kiszerelt alkatrészt)  egy másik gyerek pedig addig erősködött vele, amíg el nem cserélte vele a rollerja kerekeit. Odahaza néztük meg,  az egyik biztosan repedt, sőt meglehetősen életveszélyes is. Nem csoda, hogy  a másik kölök annyira el akarta cserélni. Szegény utód teljesen  maga alá került - eléggé a szívére vette a dolgot. Vérzik a szívem ilyenkor, de azt hiszem ez is valahol az életre nevelés része. Vigyáznia kell a dolgaira és gyanakodónak kell lennie. Mondanám, hogy legyen jó kedélyű és optimista inkább, de a szavannán is az optimista szarvasok fogynak el a legelőbb..

Zöld nap

Tegnap zöld napot tartottam. Nem a természetvédelem ütött rést a családi bástyán, sem pedig védett és kihalásra ítélt állatok lepték el a kertet fajtamentés céljából, hanem zöldeket főztem. Leletmenekítési célból a hűtőben található borzalmas spárgát (Szeretem a spárgát, furcsa, nosztalgikus élményeim vannak vele és az anyai nagyanyámmal kapcsolatban. Szóval ezért is vettem zöldet, mert a fehér fás szokott lenni, és nyúzni kell, de akkor alig marad belőle valami ehető, de ez a zöldspárga túlment mindenféle határon. Nem is spárga volt, hanem kötél és az is acélsodronyból!) spárgalevessé próbáltam meg átalakítani. Húslevesben puhára főztem (azt hittem) majd botmixerrel összedaráltam (volna) de nem akartam tönkre tenni a mixert, így próbáltam módjával csinálni csak. Ráadásul sóskát is készíteni akartam, az meg tele volt apró szálakkal - az utóbbi időben csak ilyen mirelitet kaptam, ami tele volt a sóska erős szálaival, olyan volt mintha macskabajusz lenne az ételben. Szóval ki kellett filéznem a sóskát is, mindkettő zöldséget át kellett passzírozni, közben a gyerek nyaggatott a rollerével, a cuccok a gázon fröcsköltek, minden, még a szentkép a falon is zöld trutyiban ázott. A levest próbáltam keményítővel besűríteni, de a roller miatt felforrt és az nem jó ómen, így a végén be kellett rántanom. A rántásos edénnyel megégettem magam, a zöld trutyi mindenhonnan lógott, a pólóm és a nadrágom is olyan volt, mintha azokat használtam volna zsepi helyett. El is ment a kedvem az egésztől, pont mire készen lettem..