2008. február 29., péntek

Levél

Az a tapasztalatom az emberekkel, hogy bizonyos dolgok nagyon sokakat zavarnak, de csak kevesek tesznek is ellene valamit. A legtöbben azt mondják, hogy szóljon érte valaki más, addig ő átlépi a problémát, elmegy mellette, becsukja a szemét. Nem tudom miért van ez, talán az átkosból maradt beidegződés ez, ha olyasmit mondunk ami nem tetszik a rendszer hatalmasságainak, akkor jön értünk az autó és elvisz, esetleg ellehetetlenítenek az életünkben, és amúgy is jobb a békesség. Pedig ha nem vállaljuk fel legalább azt, hogy szólunk érte, minden marad a régiben. A hatalom és a hivatal szükségszerűen vak. Ehavi utolsó kakásvödör rugdosási akciómra épp tegnap került sor, mikor is levelet írtam a Magyar Közút Kht-nek a 2/A út mellett tapasztalható hibákról. A levél:

Tisztelt Ügyintéző!

Az alábbi panaszaim lennének a Közút Kht működésével kapcsolatban:
- A 2/b út M3-felőli 2/A lehajtójánál, már lassan több hónapja egy jelentős méretű, a forgalom biztonságát veszélyeztető kátyú található, a lehajtó külső ívén. Világosban nem probléma az elkerülése, de sötétben problémás. A 2/A úton rendszeresen kátyúznak, ez azonban valahogy eddig kimaradt.
- A 2/A kátyúzásaival kapcsolatban a törmeléket formás kupacokban halmozták fel a padkán. Miért nem lehetett a technológiai hulladékot a munka befejezésével eltávolítani?
- A 2/A út sződligeti részén egy még ősszel, tél elején történt teherautó-baleset törmelékei még mindig az út menti árokban találhatóak. Kérem intézkedjenek az eltávolításukról.
- Bár tudom, hogy az út menti szemetet nem Önök helyezik el, de Önök tudnák összeszedni. Az út rendkívül ápolatlan benyomást kelt, noha állítólag gyorsforgalmi út, mégis toldozott és foldozott, és az útpadkán jelentős szemétmennyiséggel megáldott.
- A kátyúzás minőségével kapcsolatban: Személyes tapasztalatból tudom, hogy nyugat Európában nem kiemelkedően megterhelő mérnöki feladat a kátyú szintjének és a környező út szintjének azonos nagyságúra beállítása. Úgy vélem, hogy ez egy gyorsforgalmi útnál elsőrangú szempont lehet. Kérem tegyenek meg mindent azért, (oktatás, minőségellenőrzés, stb.) hogy ez idehaza is megvalósulhasson és az út valóban megérdemelhesse a gyorsforgalmi jelzőt, és ne úgy nézzen ki, mint egy agyonfoltozott egyszerű kétszámjegyű főút!

2008. február 28., csütörtök

Furcsa

Furcsa, hogy:
- A nők nagy része kb 30 éves korukig mindent megtesz azért, hogy nehogy teherbe essék, azután pedig az ördöggel is képesek  cimborálni, hogy mégis lehessen gyerekük.
- Akkor lesz a legtöbb szabadidőnk, amikor már nincsen szükségünk rá.
- Szüleink egykori hibái mára erénnyé válnak a szemünkben.
Nem tudom miért jutott mindez az eszembe, pedig csak üldögélek itt, és a körmeimet reszelgetem..

2008. február 27., szerda

Bor és víz

Talán Churchill mondta volt: '- Isten óvjon a barátaimtól, az ellenségeimmel leszámolok magam is..' Milyen igaza volt! Mostanra úgy érzem, sokkal jobb, ha az embert ellenségek veszik körül, mert legalább mindig tudhatja, hogy mire számíthat. Egy 'barát' reakciói kiszámíthatatlanok, sokan bort isznak miközben vizet prédikálnak, állandóan hangoztatják azt, hogy mennyire fene nagy barátaim ők nekem, mennyire 'bírnak' engem, majd a cselekedeteik pont az ellenkezőjéről tanúskodnak. Vannak például, akik közlik, mennyire szívesen elhívnának a következő bulijukra, aztán csak utólag értesülök arról, hogy a kijelentésük óta, vagy háromszáz bulit rendeztek anélkül, hogy akár gondolat formájában felmerült volna a nevem a vendéglista összeállításánál. Nem ez a dolog fáj, hisz magam sem járok szívesen olyan helyekre ahol kinéznek, ahol olyan kérdéseket tesznek fel az emberek egymásnak, hogy mit keres ez itt, ki hívta, és különben is, hanem a különbség a bor és a víz között. Az, hogy engem gátlástalanul hülyének lehet nézni, bele lehet hazudni a képembe, mert ha vendégnek nem is vagyok alkalmas, ügyeletes hülyének mindig jól jövök..

A fiatalság titka

Azt hiszem sikerült rájönnöm a fiatalság titkára. A szüleim szúrták el a dolgot, nem tanúsítottak önmérsékletet a szükséges időben, és nem is számoltak utána a dolognak. Illetve előre. Szóval a titok nyitja az, hogy február 29.-én kell születni. Ha ez így történt volna, akkor idén nem negyvenéves lennék, hanem csak tíz. Ennyire egyszerű a dolog..

2008. február 26., kedd

Gondolatok a sztrájkról

Újabb gondolataim támadtak a már rendszeressé váló vasutassztrájkról. Lassan annyira állandó program lesz, hogy a MÁV szerepeltethetné a menetrendben, pl minden páros kedden a vonatközlekedés szünetel. Amúgy kétélű fegyvernek látom magát a mozgalmat. Adva van egy eléggé irreálisnak tűnő cél, amit a többség véleménye szerint talán sosem lehet elérni, mert ilyenre sem jogalap, sem példa nem volt eddig, viszont a vasutasok körében lelkes támogatókra lel, ugyanis addig sem kell dolgozni, illetve, ha mégis sikerülne, akkor szeretnének kapni a kialkudott pénzből - legalábbis így gondolom. Ugyanakkor az utazóközönség szeretné mint szolgáltatást használni ezt a fajta közlekedési módot. A problémát abban látom, hogy ahol alternatív közlekedési lehetőségek vannak, ott az embereket veszélyes átszoktatni más járműre, mert nem fognak visszajönni, ha elérték a vasutasok a számukra áhított célokat. Lehet szüneteltetni a munkát, majd 'megdöbbenve' értesülni a folyamatosan csökkenő utaslétszámról, azután a gazdaságtalanná váló vasútvonalak bezárásáról. A személyszállítás amúgy is pengeélen táncol, mert gazdaságilag a legtöbb helyen veszteséges, legalábbis ennyi ember foglalkoztatása mellett egészen biztosan, ugyanakkor az igazgatóságok szempontjából sikerágazat, hiszen a vezetők jelentős sikerdíjakat és prémiumokat vesznek fel a 'megérdemelt' munkájukért. Meglehetősen problémás dolog ez a vasút, és csak egy biztos, hogy így ahogy van, biztosan nem maradhat, valamit tenni kellene. Kicsit olyan mint az egészségügy, mivel sok választópolgár érintett benne így vagy úgy, az aktuális politika nem mer hozzányúlni, vagy ha meg is tenné, az ellenzék próbálja akadályozni ezt, szóval várhatóan semmi jó nem lesz belőle, csak marad a hatalmas, feneketlen erszény, amibe hullanak bele az adóforintjaink számolatlanul, az eredmény minden látható jele nélkül...

2008. február 25., hétfő

A test (Kerítés)

A test - lelkem kerítése. Gondoltam a mai nap megemlékezem a porhüvelyemről, ami eddig jó szolgálatot tett nekem. Elszállított oda, ahova kértem, megvédett az elemek támadásával szemben, és többé kevésbé megfelelően funkcionált. Nincsenek nagy elvárásaim vele szemben, például nem várhatom el azt, hogy úgy nézzen ki mint Brad Pitté, továbbá azt sem hogy helyből ugorjon át egy három méteres falat, vagy tíz másodperc alatt fusson száz métert. Ma reggel a bal vállam reumatikus fájdalmára ébredtem, ez hívta fel a figyelmemet a dologra. Ifjonti fejjel, magamat mindenkinél okosabbnak hittem, így nem hallgattam az intő atyai illetve nagyszülői szóra, hogy a pillanatnyi enyhülést keresve nem érdemes huzamosan huzatban tartani a testrészeinket. Most, hogy a testem jelez, már nem tudok tenni ellene semmit, a tudatomat folyamatosan ez a pont köti le, bár igyekeztem enyhíteni mindenféle tapaszokkal, de nem az igazi. Tanácsként hagynám az utókorra azt, hogy mindenki igyekezzen jól tartani a testét, mert később meg fogja hálálni azt. Illetve, jól jön az öreg a háznál..

2008. február 22., péntek

A disznó

A disznó tisztátalan állat! Bizonyos vallások, de tulajdonképpen az emberiség nagy részének a hite ez, eltekintve pár lelkes malacbarátot. Évente milliárdszám faljuk fel őket, miközben kutyába sem vesszük, sőt, szitkozódásainkban előszeretettel használjuk a nevét, pedig ő semmiről sem tehet. Embertelen körülmények között tartjuk azért, hogy rövidke életét még jobban megcsonkíthassuk, hogy minél többet szedjen fel a kényszerű hízókúra alatt, vagy az orvostudomány szolgálatába állítva önös érdekeink miatt kínozzuk halálra. Mindeközben el vagyunk ájulva magunktól, a kultúránktól, a személyes higiénia utáni vágyunktól, pedig azonos körülmények között élve mi sem lennénk különbek. Sőt, az sem valószínű, hogy olyasmire vetemednének amivel nap mint nap szembesülök munkába menet és jövet. Szemét borít mindent, a fákról és bokrokról nejlonzacskók lobognak, eldobált üvegek hevernek mindenfelé az utak mellett,  papírokat kerget a feltámadó szél, kultúrmocsokkal telnek erdeink.  Az embernél nincsen mocskosabb állat a földön, szégyellem magam amiatt, hogy nem csak a magunk, hanem más fajok élőhelyét is tönkretesszük, a megbánás  aprócska jelei nélkül, a saját felsőbbrendűségünk tudatában..

2008. február 21., csütörtök

Kerítés (A lélek)

Kerítések márpedig vannak. Persze nem a szó anyagi értelmében, ezek a határok bennünk vannak. Ahogy a telkünket igyekszünk minél szigorúbb ellenőrzés alatt tartani, úgy próbáljuk a lelkünk épségét is megőrizni másokkal szemben. A modern kor embere nem csak fizikailag, de lelkileg, szellemileg is igyekszik elszigetelődni a másiktól. Magamon veszem észre, hogy azok az emberek akikkel régebben jó viszonyt ápoltam, akik mellett és együtt nőttünk fel mára már átláthatatlan falat építettek közénk, mások lettek, érthetetlenül és immáron talán végérvényesen is eltávolodtak tőlünk. Közöttünk egy fal áll, délcegen és biztosan és mi meg sem próbáljuk ezt megszüntetni, ez az ami látszólag mindkét félnek jó. Lehet, hogy mindenki életében eljön ez a pillanat, lehet, hogy ez sosem következik be, de most jutottam el arra a pontra, hogy kényelmetlenné vált a tömör gát. Ahogy a kertem határait a végtelenbe tágította a természet szilaj ereje úgy szeretné m ezeket a szellemi határokat elbontani. Nehéz dolog ez egy olyan világban, ahol mindenki a másiktól várja azt, hogy tegyen valamit az ügy érdekében, és azután gondolja egyáltalán végig a lehetőségeit, cselekedni meg talán sosem fog. Ha nem próbálom meg, sosem derülhet ki az, hogy a fal nem is olyan magas, és csak rá kell fújni és el is tűnik, és ezt, hogy eddig nem tettem meg, csak magamnak róhatom fel...

2008. február 20., szerda

Hajnali buli

Ma hajnalban bulit tartottam. Persze nem olyan igazit, inkább egy elképzelt, virtuális mulatságot. A bölcs azt mondja ezzel kapcsolatban: Ha szeretsz ilyen helyekre járni, az a biztos, ha magad rendezel egyet. Megfogadva a tanácsot, már évek óta több rendezvényt szerveztem. A mostani elképzeltet azok kedvéért gondoltam, akik engem hívnak el a saját bulijukra. Mit mondjak, nem taposták le egymást a népek az ajtóban. Ha halmazelméleti példával szeretném a dolgot illusztrálni, azt mondanám, hogy a számomra fontosnak tartott emberek halmazának és azon embereknek akik elhívnának engem a saját partijukra, nincs metszete. Ez több dolgot is jelenthet, és a konzekvenciák leszűrése folyamatban van, de megint előkerült bizonyos szekerek utáni futás azt hiszem. Vannak dolgok amik úgy látszik üldöznek engem, vagy csak én szeretném üldözni őket?

2008. február 19., kedd

Kerítés (A test)

A mindennapjainkban kerítéseket állítunk. Magunk és a birtokunk köré, mert fontos jelezni a territoriális határokat. Ezt az állatok bámulatosan egyszerűen és irigylésre méltóan intézik, amikor körbejelölik a birtokukat. A legtöbb esetben ez a jelzés erősebb mint egy betonfal, csak az igazán megátalkodottakat nem tartja távol a területtől. Mi, emberek is fontosnak érezzük azt, hogy tüntetőleg kijelölhessük a számunkra biztosított telekrészt. Boldog idők lennének azok, mikor nekünk is elég lenne végigkocogni napjában a határmezsgyén, itt ott megállva, vagy civilizáltabb megoldásként egy kis krétaporral jelölve meg azt, amit a sajátunkénak érzünk. Jó szomszédok között még ez is feleslegesnek tűnik, megállapodás kérdése csak, ki meddig nyírja a füvet, vagy hova kerül a borsó, és hova a paszternák. A városi ember viszont tömör falat emel. Telkét vastag, átláthatatlan dolgokkal veszi körül, cellát emel maga köré, amiben gonosz öreg pókként ül, és a hálóját fonogatja. Eddig én is hasonlóan éltem. Cellám falát viszont a legutóbbi vihar szerencsésen elvitte, így lehetőséget kaptam arra, hogy kinyissam a börtön ajtaját és szabadabban élhessek. Azt hiszem ezt a dolgot így is lehet szemlélni, és így mennyivel jobb érzés!

2008. február 18., hétfő

Szőke nő

Szőke nős vicc, sokan remek szórakozásnak tartják mind a mesélését, és mind magát a viccet. Így szól: A szőke nőt megkérdezik, hogy a XX. század nagy államférfiaiból, híres személyiségeiből, ha lehetősége lenne egy beszélgetésre, kit választana? Lehet élő, vagy halott, bárkit mondhat. Mire a nő: Akkor inkább legyen az élő! Jó vicc. Lelkesen kacagunk, magunkban megállapítva, hogy a nő tényleg teljesíti a vicc paramétereiben foglaltakat, ilyen 'hülye' is csak egy igazi szőke nő lehet. De mélyebben belegondolva talán mégis neki van igaza. Elgondolkodtam azon, én vajon kit is választanék. Churchillt, vagy Tolkient, Douglas Adamst  vagy a nagy magyarok közül valakit? Ha lehetőségem lenne, mit kérdeznék tőlük? Valószínű előbb utóbb a halottságuk lenne a téma, ez az ami talán minden embert érdekel, de amíg személyesen a bőrén nem tapasztalja meg a dolgot, úgysem hiszi el az egészet. Mit lehet kérdezni, megtudni egy halottól? Rém nyugodt emberek lehetnek, rengeteg szabadidővel, és korántsem biztos, hogy ők szóba akarnak állni velem. Mit tudnék én mondani nekik, valami olyat ami igazán érdekelhetné őket? Vállalható a szőke nő butasága, azt hiszem én is maradnék inkább az élőknél..

2008. február 15., péntek

Összefoglaló ORTT ügyben

Úgy érzem a héten sikerült nagy vihart kavarnom az ORTT-nek írt nyílt levelemmel, amit nem csak az érintett kapott meg, hanem itt is közöltem. Örülök annak, hogy nem csak a véleményem támogatói, hanem az ellenoldal is képviseltette magát. Ezzel kapcsolatban szeretném pár gondolatomat az utókorra hagyni. Szóval: Az ORTT állampolgári bejelentésre indított vizsgálatot, ami végül elmarasztalta a Petőfi Rádiót a közszolgálatiság elveinek a megsértése miatt. Magam úgy gondoltam akkor, hogy kerüljön a mérleg másik serpenyőjébe is valami, én is panaszt teszek, de az ORTT határozata ellen. Egy kedves, ámde meggyőzhetetlen hölggyel a nyílt levelem után még további levélváltásokkal sikerült tisztázni azt, hogy hiába tettem panaszt, a levelem nem panaszként értelmezték, hanem véleményként, ezért érdemben nem is fognak vele foglalkozni. Ezt azoknak is mondom, akik az általam írt szösszenetet szintén elküldték az említett szervnek. Én úgy gondoltam, hogy a 'Panasz t kíváno k tenni..' szófordulat utal arra, hogy mi a levelem célja, szerintük meg nem. Viszont azt ígérték, ha netalán sikerülne eltalálnom azt a formulát, amit ők is panasznak gondolnak (és nem véleménynek) akkor ki fogják vizsgálni, addig viszont a dolog almás. (Itt a 22-es csapdája című alapmű jutott az eszembe - tehát aki tudja mi ez a titkos formula, kérem ne tartsa magában, nekem egyelőre tippem sincs rá.) A beírt kommentekről az alábbiakat szeretném megállapítani, szigorúan név nélkül, csak mint jelenséggel kívánok foglalkozni, nem egyes emberekkel személy szerint. Úgy érzem, mindenkinek igyekeztem normális emberként válaszolni, aki ebben a formában keresett meg, akinek ez nem sikerült ott én is jobban elengedtem magam, de akkor is igyekeztem nem az első gondolataimat leírni, hanem a századikat. Megállapítható, hogy itt, hazánkban megdöbbentően alacsony az ingerküszöb és a vitakultúra szintje se túl magas. Noha én nem várom el senkitől azt, hogy ugyanazon a véleményen legyen, mint én (nem is lenne jó, utálnám magam, és a végén még politikusnak kellene állnom.) mégis sok ember személyes támadásnak veszi, ha valamiben nem értenek vele egyet. ('..Ha én nem szeretem a kis zöld levelibékékat, akkor én most dögöljek meg?..') Ezt tipikus magyar mentalitásnak tekintem, valahol az évezredes irigység, vagy az a képesség munkálhat benne, hogy képtelenek vagyunk méltósággal veszíteni, vagy elfogadni a többség véleményét. Valahol ennek egy felfokozottabb formája lehet a más véleményen lévők terrorizálása, a másképp szavazók Molotov koktélokkal dobálása és a terrorizmus is. A világ sajnos mostanság elég fogékony az ilyesmire, a vérünkben van a békétlenkedés. Szomorú, hogy ez egy rádió ügyén, egy alapvetően csip-csup dolgon keresztül is ilyen indulatokat vált ki bizonyos emberekből. Ezúton is szeretném viszont megköszönni azoknak az embereknek a véleményét, akik ugyan nem értettek velem egyet, de ezt kulturált formában ki tudták fejezni. Azt hiszem, még min dig van hova fejlődnünk, és ez alapvetően jó, hisz tökéletesedni remek, ha van előttünk cél. Ha már úgy érezzük, hogy az út a lábunk alatt van, akkor rajta kellene maradnunk. Én mindenesetre azon leszek.

Utóirat: Sokáig gondolkodtam, hogy engedélyezem-e a kommentárokat ehhez a cikkhez, és a végén úgy döntöttem, hogy az írás szellemiségével ellentétes lenne az, ha megtiltanám. Viszont szeretném elmondani, hogy a nem megfelelő hangnemben vagy stílusban előadott érveket, pro és kontra, törölni fogom. Úgy gondolom, hogy ezt a fair play jegyében el kell mondanom, végül is ez az én blogom, vagy mifene..

2008. február 14., csütörtök

Könyvajánló (Harry Potter és a Halál ereklyéi)

Már nagyon vártam! Megjelent a Harry Potter és a Halál ereklyéi című könyv, végre valahára. Ezzel végleg lezárásra került egy hét kötetből álló regényciklus. Az első kötete 2002-ben jelent meg, a legutolsó pedig éppen pár napja. Kicsit fájó is, mert eddig gyakorlatilag szinte évente jelent meg újabb kötet, mindig lehetett tippelni mi újat talál ki az írója, amivel csavar egyet a történeten. Most nem követném el azt a hibát, amit a múltban elkövettem azzal, hogy az általam nagyon kedvelt és szeretett írókat egymáshoz hasonlítom, ugyanis aki csak az egyiket kedvelte és olvasta rögtön nekem esett, hogy én hogy gondolok bármi ilyen, szentségtörésszáma eső dolgot tenni. Szóval: Tisztelem és becsülöm Rowlingot a hét köteten keresztül tartó folyamatos, de meglehetősen rejtélyes és ebből fakadóan izgalmas szálvezetése miatt. A szereplők jelleme fokozatosan érik be, a gyermek Harryből fokozatosan válik egyre inkább felnőtt. Ez megfigyelhető a könyvek műfajváltásán is, a kezdeti gyerekkönyvből fokozatosan váltak egyre komolyabb művekké, az utolsó három kötet inkább felnőtteknek szánt regény, mint gyermekirodalom. Zseniális, hogy az író a könyvsorozat végére is tartogat meglepetéseket, az események fokozatosan haladnak a végkifejlet felé, néhol csavarral, de ettől nem veszti el a történet a logikáját, majd meglepő véggel zárul. Pár oldalban képet kaphatunk  a szereplők jelenéről is, a könyvnek ezt a részét éreztem egy kicsit elnagyoltnak és sablonosnak, de ez mit sem von le a teljes regényciklus érdemeiből. Minden rajongónak ajánlhatom!

2008. február 13., szerda

Születésnap

Születésnap - Míg fiatal voltam, egyre jobban vártam a napot, mikor arra emlékeztünk, hogy először láttam meg a napvilágot. Akkor ez ünnepet jelentett, egy napot, amíg a figyelem középpontjában voltam, és ez a nap rendszerint még ajándékokat is jelentett, a szívemnek oly kedves dolgok sorát. Mára már ez a kép megváltozott, így nem várom annyira ezt a napot. A gyermekévek elmúltak már, ajándékot is többnyire csak magamtól kapok és a tükörből reggelente visszanéző arc is egyre öregebb, és egyre nagyobb ellentétben van azzal a lélekkel, ami a csúnya, őszülő szakáll mögött rejtőzik. Ez a nap ma csak egy közönséges nap a többi 365-ből, ha emlékeztet is valamire akkor csak arra, hogy mindenki megöregszik még én is. Az első kellemetlen meglepetés, amit az élettől kapunk harminc év után. Nem is tudom miért jut ez most az eszembe, hisz születésnapom sincs..

2008. február 12., kedd

Merengni És Menni

Meghívást kaptam egy újabb mém játékra. Ez idén a harmadik ilyen amiben részt veszek talán, és abból az egyiket én indítottam el. Ez is eredmény. Ez a mostani érdekes kérdést fogalmazott meg, utazással kapcsolatos gondolataimat kellett egy csokorba gyűjtenem. Ez nem volt egyszerű feladat, mint ahogy az sem, hogy a 'mém' szóra valami frappáns, ámde nem elcsépelt mondatot találjak, ami kifejezi a mostani játék célját. Erre talán a 'Merengni És Menni' a legalkalmasabb, a 'Menni És Meghalni' túl drámai (Beleszámítva azt is, hogy még nem tervezem az elmúlást) a 'Mángold És Mazsola' pedig inkább egy kulináris játékban lenne megfelelő, bár nekem nagyon tetszik. Szóval, bár a többségünk röghöz kötött, azért szeretnénk egy időre kiszakadni a megszokásból és elmenni valahová, hogy azután visszatérhessünk, emlékekkel és energiákkal gazdagabban a megszokottba. Pár általam kedvelt, és tervezett úti cél:
1. Görögország - Mint elsődleges kedvenc. Ha megöregszem, szeretnék odaköltözni. Mondhatnám azt is, hogyha nem születtem volna magyarnak görög szerettem volna lenni. Megragadó az ottani emberek kedvessége és közvetlensége, a táj szépsége, és a nyelv. Megkapó, ha egy nép öt különbözőképp írhatja le az 'i' betűt.
2. Izland - Bár ott elég hideg van, de megragad a sziget furcsa kettőssége, a tűz és víz folyamatos küzdelme. Jó lenne egyszer az életben egy működő tűzhányót látni, érezve a természet hatalmas erejét. Én is szoktam mérges lenni, de hol van az egy egész hegy haragja mögött?
3. Japán - Mindig vonzott a japán kultúra. A Zen buddhizmus hűvös nyugalma, a csodálatos kertek és tavacskák, az érdekes és elgondolkodtató minták az apró kavicsban.
4. Az út - Egy kedves osztálytársam (furcsa barátom?) hívta fel rá a figyelmem és azóta is a gondoltaimban él az út. Érdekes vállalkozás lenne végigmenni rajta, magamban a csillagok alatt, gondolatoktól túlcsordult lélekkel..
5. Provence - Irodalmi emlékekből felsejlő gasztronómiai túra lehetne megismerni a vidék által nyújtott új ízeket. A szarvasgomba illatát a rengeteg vadon termő fűszert, mely olyan kedves nekem..

2008. február 11., hétfő

Utódgond

A mai napom az utódnak köszönhetően jelentősen és nem az elképzelésemnek megfelelően alakult át. Egész más elképzelésem volt a reggelt illetően, mígnem egy riadt telefoncsörgés borzolta fel a hétfő reggelem állóvizét. Kiderült, hogy az észlény gyermekem elment iskolába a teljes felszerelése nélkül. Ez nem lenne addig igazán nagy tragédia, amíg a szomszéd utcába járna, de történelmi okok miatt a szerencsétlen még Pestre jár, és onnan nehéz a táskájáért hazaballagni, így nekem kellett a felmentő sereg szerepét játszanom, és elvinnem neki a hiányzó felszerelését. Álltam a dugóban, és ez a kiruccanás legalább két órámba került. Először szilánkosra tudtam volna pofozni, de jót tett a várakozás, és a tétlenség, mert ahogy közeledtem úgy párolgott el a mérgem, mire a sulihoz értem már egész derűs voltam az induláshoz képest. Az én kelekótya kölköm..

2008. február 8., péntek

Telefonemlék

Alexander Graham Bell óta az emberek közelebb kerültek egymáshoz. Az úriember, ki tudja milyen indíttatásból, de olyasmit talált fel amivel egy csapásra megszűntek a távolságok az emberek kötött és olyanok is szólhattak egymáshoz ezután, akiknek addig esélyük sem volt ahhoz, hogy egy élet alatt találkozhassanak, vagy szót válthassanak egymással. Idehaza persze egy kissé másképp alakultak a dolgok. A kommunikáció veszélyes fegyver volt, legalábbis abban a korban amikor gyerek voltam, és a hatalom igyekezett korlátozni azt, hogy a népek beszélhessenek egymással. Az öt főnél több polgár az utcán már veszélyes (és üldözendő) csoportosulásnak számított, telefonhoz jutni csak pártkapcsolatokkal vagy nagyon jó ismerősökkel (akiknek pártkapcsolatuk volt) lehetett. A haldokló nyugat ezen ópiuma nem tudta megvetni a lábát, ezért a távközlés ilyen ága teljesen kimaradt az életemből. Azóta persze nagyot változott a világ. A rendszer megváltozásával a távközlési szolgáltatók hozzáállása is átalakult. Régen elképzelhetetlen eszközök jelentek meg, az embereknek olyan telefonja lehetett, amin keresztül akár egy erdőből is hívhatták egymást, és hívták is. Kultúrája alakult ki (illetve nem) viccek születtek és szép lassan a mindennapi élet szerves részévé vált ez az eszköz, mára már olyan tartozék vagy kiegészítő lett, mint az alsónadrág, vagy egy pulóver. Lassan már nem is vesszük azt komolyan, aki nem rendelkezik vele. Az én életemből mégis kimaradt az élmény, hogy ezt úgy tekintsem, mint az élő beszéd helyettesítési módját. Idegenkedem tőle, ha beszélnem kell valakivel, akkor rendszerint tömör leszek, vagy kuka, esetleg rövid úton csinálok magamból hülyét, nem úgy mint a kölköm, aki a legnagyobb természetességgel kommunikál akár órákon keresztül is telefonon. Azóta is jobban szeretem az élő szót, és bár jó találmány a telefon, mi több az én oldalamon is fityeg egy, az személyes találkozást mégis többre tartom. Ha beszélni szeretnétek velem, inkább találkozzunk! Sokkal jobb lesz! Nekem legalábbis mindenképpen...

ORTT válasz

Megdöbbentett, de egy válaszlevél landolt percekkel ezelőtt a postaládámban. Az ORTT válaszolt a panaszomra. Bár nem értek egyet vele, álljon itt a levél (A hiteles tájékoztatás érdekében) a konzekvenciákat meg mindenki vonja le magának. Íme:
A Testület még 2007-ben, állampolgári bejelentések alapján a 1470/2007. (VI. 27.) határozatával rendelte el a Petőfi Rádió műsorszolgáltatásának hatósági ellenőrzését. A panaszosok fogalmazták meg azon aggályaikat, miszerint a rádió kizárta az 50 év felettieknek szóló műsorokat (azaz egész korosztályt zárt ki a rádiózásból). A Testület természetesen e panaszokat megfogalmazó hallgatóknak a véleményét sem hagyhatja figyelmen kívül.

A Petőfi Rádió műsorstruktúrája 2007. júniusától megváltozott, a Petőfi elsősorban könnyűzenei műsorokat sugárzó, a fiatalabb korosztályt megszólító rádióadó lett. A többi korosztálynak még rendelkezésére áll a Magyar Rádió további két csatornája, azonban a Testület határozott véleménye, hogy az MR ZRt. minden egyes műsorszolgáltatásában a közszolgálati műsorszámok reklámidő nélkül számított műsoridejének együttesen meg kell haladnia a teljes műsoridő 50%-át (ezt a Magyar Rádió Közszolgálati és Műsorszolgáltatási Szabályzatának XI. fejezet 5. pontja írja elő.)

Az Országos Rádió és Televízió Testület közigazgatási eljárás keretében vizsgálta a Magyar Rádió Zrt. MR2-Petőfi Rádió műsorszolgáltatását, és széles körben tanulmányozta a közszolgálati műsorszolgáltatás meghatározásában irányadó európai szabályozási környezetet. A Testület megállapította, hogy a műsorszolgáltató nem tesz eleget a médiatörvényben a közszolgálati műsorszolgáltatók számára előírt alapelvi követelményeknek, műsorszolgáltatása sérti a törvény 23. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezést, mivel az abban megfogalmazott feltételrendszernek a Magyar Rádió valamennyi műsorszolgáltatása tekintetében érvényesülnie kell. Az MR2-Petőfi nem biztosítja a műsorszámok és a nézetek sokszínűségének, a kisebbségi álláspontoknak a megjelenítését, nem gondoskodik a műsorszámok változatosságával a hallgatók széles köre érdeklődésének színvonalas kielégítéséről. Az új műsorstruktúra tehát éppen sokszor hangsúlyozott sokszínűségnek, igényes szórakoztatásnak, a hazai kulturális termék ek népsz erűsítésének és a hallgatók széles rétegét kielégítő műsorszolgáltatásnak nem tesz eleget, azaz a Petőfi adó jelenlegi tevékenysége ellentétben áll a Kuratórium és a Testület által jóváhagyott Szabályzattal.

A Testület felhívta a műsorszolgáltatót a jogsértés megszüntetésére, és bízik abban, hogy e jelzésértékű hatósági szankció következtében igazi párbeszéd kezdődik el a törvénynek megfelelő működés és a közszolgálat tartalmának közmegegyezésen nyugvó meghatározása érdekében. A Testület – fontosnak tartva a közszolgálat felett ellenőrzést gyakorló intézmények együttműködését – a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumát is megkereste, hogy közösen értelmezzék a törvényben keretjellegűen meghatározott közszolgálati feladatokat.

Az ORTT monitoring szolgálata által végzett ellenőrzések majd minden esetben kiterjednek a zene-szöveg arányának vizsgálatára, hogy a közszolgálati műsorok elkészítésében fekszik-e valamennyi munka. A Testület hozott már olyan határozatot, amelynek értelmében nem fogadta el, ha egy adott műsorszolgáltató kizárólag zene sugárzásával – még ha az minőséginek is ítélhető - akart eleget tenni közszolgálati kötelezettségeinek. Rendkívül fontos tehát, hogy az ilyen - akár zenei műsorok - értéket, információkat közvetítsenek, tehát valamilyen szerkesztői munka minimális szinten elvárható.

A Testület álláspontja szerint a közszolgálati műsorszolgáltatói státuszból adódóan a Magyar Rádiónak valamennyi programjában közszolgálati műsort kell sugározni. Természetesen nem kell feltétlenül az összes, a médiatörvény által meghatározott speciális (pl. nemzeti és etnikai kisebbségeknek szóló műsorok, parlamenti közvetítés) közszolgálati tartalmat egyidejűleg minden csatornán teljeskörűen közzétenni, amely azonban nem jelenti azt, hogy zenei műsorszámok lejátszásával kereskedelmi profil szerint működjön a magyar közszolgálati rádió bármely csatornája. A Testület nem tehet különbséget a zenei műfajok közszolgálatiságát illetően, a Testület feladata az, hogy a közszolgálati műsor közvetítését kérje számon a műsorszolgáltatótól. A zeneszám(oka)t tartalmazó műsor pedig akkor tekinthető közszolgálatinak a Testület jogalkalmazói gyakorlata szerint, ha a zenéhez egyéb informatív elem, ismeretterjesztő jellegű közlés is kapcsolódik, ha a hallgatókat eligazítja abban, mi az amit hall, miért érdekes az adott zene stb. A vizsgálat megállapításai szerint a könnyűzene önmagában nem lehet közszolgálati tartalom. A Testület nem vitatja, hogy a könnyűzene a kultúra része, ám a Médiatörvény nem egyszerűen kulturális tartalom sugárzását írja elő, hanem műsorszámokból szerkesztett műsor közzétételét.
Tisztelettel:

2008. február 7., csütörtök

A sztrájk margójára

Már elcsépeltnek fogok tűnni, hiszen a vasutasok sztrájkja lassan egy hete tart, és előttem már sokan megírták a véleményüket erről a kérdésről. Családomat kényelmetlenül érinti a jelenlegi helyzet, a közlekedésre a vonatot kiváltandó, más megoldást kellett alkalmaznunk, ami jelentős többletkiadást okoz, de mondhatnám, hogy cserébe Gaskó úr álma legalább nyugodt. A mai nap az amúgy alapvetően gyors 2/A úton egymást érték az autók, volt olyan szakasz ahol 40 volt a haladási sebesség. Az gépjárművek hosszú sora elefántcsorda képét vetítette elém, ahol is a nagytestű emlősök egymás farkába kapaszkodva vágnak át a mezőn. Ebből az alkalomból remek alkalmam nyílott arra, hogy eltöprengjek egy kicsit ezen az egész, kialakult helyzeten. Kicsit olyan érzésem van a követelésekkel kapcsolatban, (Aminek gerincét a Cargo eladásából befolyt pénz jelenti.) mintha a szomszédom megkért volna, hogy a tulajdonában lévő, de általam haszonbérletben művelt földet értékesítsem, majd a befolyó pénzre a kertészem tartana igényt. Furcsa, hogy ezt diplomás emberek - akik mellesleg szakszervezeti vezetők - képtelenek ezt felfogni. Az emberek meg alkalmazkodtak a helyzethez, mindenki igyekszik megoldani másképp a dolgot. Járunk autóval, busszal, vízibiciklivel, és aki tud repül is. A vonatok meg késnek, koszosak, hidegek, az alkalmazottak kelletlenek és időnként bunkók - ez a normális, sztrájk előtti működés. Ehhez képest mi a veszteségünk így belegondolva?

2008. február 6., szerda

Szobrok

Egy ismert művész mondta: a szobor benne van a kőben, csak a felesleget kell lefaragni róla. Mi is kőből vagyunk, és bennünk is ott az a bizonyos szobor. Kezdetben szüleink kezében van a véső és a kalapács, az ő elképzelésük szerint vésnek és alakítanak, de idővel átvesszük a kezdeményezést, és magunk faragjuk magunkat. Ha jó a csapat és életképes az elképzelés, a végén tényleg egy szép alkotás lesz a közös munkából, ha nem, akkor csak egy halom törmelék. Remélem, jól szobrászkodom, de félek tőle, bárhogy is csinálom, csak akkor derülhet ki az eredmény, amikor már nem tudok változtatni rajta...

2008. február 5., kedd

Nyílt levél a Petőfi Rádió védelmében

Lezárult az MR2-Petőfi Rádió vizsgálata - Adta hírül a rádió a közelmúltban. Ebben az inspekcióban állapították meg azt a számomra vérforraló tényt, hogy az ORTT-nek nevezett grémium szerint a közszolgálat nem egyezik meg azzal a tevékenységgel, ami abban merül ki, hogy egy széles réteg számára, amit nevezzünk nemes egyszerűséggel csak 'köz'-nek, hallgatható és élvezhető műsorokat készítsünk. A véleményemet megfogalmaztam pár keresetlen szóban, és elküldtem az ORTT panaszbizottsága e-mail címére. Íme a levél:
Kapja: ORTT panaszosztálya

Tisztelt ORTT!

Panaszt szeretnék bejelenteni az ORTT a Petőfi Rádiót elítélő határozata ellen. Úgy vélem, hogy az a szervezet, ami ezt a sommás megállapítást hozta, nem igazán képviseli megfelelően a köz érdekét, a működése a jelenlegi formájában inkább kártékony, mint előremutató. Jómagam a Petőfi Rádiót az átalakulása óta folyamatosan hallgatom. Előtte, míg Önök szerint a közszolgálatiságához nem férhetett kétség, egy hallgathatatlan adó volt unalmas műsorokkal, de műsorstruktúra megváltozása óta szinte csak ezt hallgatom, és nagyon sokan vannak az én véleményemen az ismeretségi körömben. Jómagam 40 éves leszek és munkabérem nagy részéből a Magyar költségvetést támogatom, ugyanakkor semmilyen társadalmi tisztséggel nem bírok, tehát méltán alkalmazható rám a 'köz' megnevezés. Eddig úgy véltem, hogy az, ami nekem és a többi szürke kispolgárnak tetszik, az igazi közszolgálatnak tartható, és az, hogy a korosztályunk igényes szórakozási lehetőséget talál egy olyan rádió műsoraiban, ami a számukra kedves és kellemes zenei kínálatot sugározza, alapvetően jó. Ám az Önök, minden realitást és alapot nélkülöző döntése komolyan megingatta bennem az Önök működési alapjának szükségességét. Már akkor is inogtam ebben a hitemben, amikor is az állampolgárokat nem nézvén nagykorúnak bevezettették a korhatárjelölést kötelező jelleggel a filmeken, de ez a mostani döntésük feltette az 'i'-re a pontot. Kérem ezek után megfontoltabban hozzák meg a jövőbeli döntésüket és ne próbálják a látszólagos, Önök által tévesen értelmezett közszolgálatot olyanra ráerőltetni, ami addig is a közt szolgálta.
Üdvözlettel:

Aláírás

2008. február 4., hétfő

Áldott vasárnap

Vasárnap angyalok szálltak le közénk. Szárnyaikkal megérintették és megáldották a napot. Ez a hétvége különösen emlékezetes lesz a számomra azt hiszem. Alapvetően nem szeretem azokat az ünnepeket amik rólam szólnak, öreg fejjel eljutottam arra a pontra, amikor adni jobb mint kapni, de most végre felejthetetlen ajándékot kaptam. Egy olyan ember üdvözölt, akit nagyra tartok, de nem is remélhettem, hogy az eszébe juthatok. Valami mégis történt, nem tudom vagy tudhatom, hogy mi, de ennek nagyon örülök. Érik még kellemes meglepetések az embert. Ha másért nem, ezekért mindenképpen érdemes élni..

2008. február 1., péntek

A harag

Azt mondják, a harag rossz tanácsadó. Mégis sokan fordulnak hozzá ötletért, hogyan tovább. Egy előnye mégis van, azt az igazán nagy hátrányát leszámítva, hogy rossz dolgokat javasol, az, hogy felettébb kényelmes. Néha a legegyszerűbb dolog megharagudni valakire, még akkor is, ha abban az adott dologban mi vagyunk a hibásak. A jó kifogás, sosem rossz. Nem kell annyit gondolkodni, agyalni, egész egyszerűen csak megsértődünk a másikra, valami mondvacsinált ürüggyel, akár azzal is, hogy ő az, aki képtelen minket elfogadni, és kész. Kényelmetlenné váló, vagy  unalmassá lett, leszerepelt  barátaink lerázására a legegyszerűbb módszer ez. Az egónk sérülhetne azáltal, hogy elismernénk: Igen, én voltam a hibás és próbálok másképp tenni, vagy bocs, de eddig tartott nem tovább. Jobb, szebb, okosabb embereket találtam nálad, akiktől többet várhatok, akik társasága számomra gyümölcsözőbb, mint te! - Hogy is hangzana mindez? Öregkorunkban esetleg még elővehetne a lelkiismeret , hogy rosszul bántunk valakivel, és talán fájlalnánk is. Így viszont mindig ott a jó, és megnyugtató ok - Hisz ő bántott meg engem! Pimasz módon érdeklődött, nem hagyta kialudni a lángot - ergo nem tud elfogadni olyannak amilyen vagyok. Tűzre vele!