2011. július 21., csütörtök

Mindennek eljön az ideje

Mindennek eljön az ideje - azt mondják. Talán ez így is van, hiszen ha matematikai valószínűsége van, akkor az a dolog akár be is következhet csak esetleg nem tudunk eleget várni rá. Mi már csak ilyen hamari népek vagyunk - ahogy az entek mondták volna. Vannak dolgok amiket várunk és megtörténik, vannak amit nem várunk és ennek ellenére úgy lesz. Most például a térdem kattog. Sohasem gondoltam volna azt, hogy valami az eddigi hangjaimon túl új színfoltot fog jelenteni a testem szimfóniájában, de mindenkit érhetnek meglepetések. Vagy együtt fogunk élni vagy elhagy engem. Az utóbbiban reménykedem - talán annak is eljön az ideje.

2011. július 20., szerda

Sírni fogok

Fát vettünk és be is hordtuk. Ezúttal megbízható helyről vásároltunk, így előttem mérték le a teherautót és a fát is. Egyet felejtettem el, tesztcélból lemérethettem volna magam - bár megmutatták, hogy a mázsa OMH hiteles. Azt mondták, hogy kétévente hitelesíttetik, nem kevés pénzért. A zokogás oka pedig az, hogy most 36 talicska fa lett a 20 mázsából, a múltkori 30 mázsából viszont csak 35. Nem is kell mondanom, hogy mit is jelent ez. Miért kell valakinek ennyire a pillanatnyi előnyöket nézni? Nem jobban megéri egy tisztes ügyfélkör? Ezek szerint nem.

2011. július 19., kedd

Milyen Isten?

Az eszembe jutott az öcsém halála után, de a most történtek után is (egy kedves, életerős szomszéd halálának apropóján), hogy milyen Isten az, aki a saját fiát feláldozta az emberek bűneiért és miközben a szeretetet és megbocsájtást hirdetik követői, határtalan szenvedést okoz egyeseknek, főként olyanoknak akik igaz hívői voltak tanításának?  Úgy gondolom, hogy  pusztán marketingszempontól sem tesz jót egy vallásnak az, ha  az igaz hívek látják, sőt olykor átérzik a szenvedést de mindeközben a határtalan szeretetről hallanak. Nem tudom más hogy van vele, de  nekem nem fér bele a világképembe a szeretetből kínzás mint eszköz, még akkor sem, ha ez nem más, mint egy állásinterjú azért, mert üresedés van valami égi beosztásban..

2011. július 15., péntek

Elhülyülünk

Annak idején szerették a magyar szakembereket, mert nem voltak előttük akadályok. A hiánygazdaság kreatívvá tesz. De sajnos igaz ez fordítva is. A nagy kényelembe bele is lehet hülyülni. Ha teszem azt valakinek harminc centis félcolos fekete cső kell, akkor elmegy a mai barkácsáruházak bármelyikébe, leveszi a polcról és kész. Ha azonban nincsen csak fémszínű, esetleg csak ötven centis, eszébe sem jut az, hogy mit lehetne vele tenni, hogy lehessen újra dolgozni. Ilyenkor jön a buta nézés és buta kérdések órája, pedig csak egy mozdulat lehetne az egész. Mindez a mai munkámról jutott eszembe. Egy partner által igényelt állomány kiterjesztése más volt, mint amit ő várt, noha a tartalma megegyezett. Egyszerűbbnek tűnt neki visszaszólni, hogy nem megy, mint a 4 állományba egyenként belepillantani és levonni a konzekvenciát. Igaz, az sokkal kényelmesebb, ha más dolgozik vele - mi meg várhatunk, míg újra lesz harminc centis fekete cső..

2011. július 14., csütörtök

Kerékőr

Egy ismerős autójáról lelopták a kerekeket. Meglehetősen bosszantó dolog pont annak a fényében, hogy én a saját autóm kerekeit szerettem volna leszedni, de a tönkrement kerékőr ezt megakadályozta. Ha úgy vesszük, csak a dolgát végezte, de egy kicsit túl jól, túl hatékonyan, mert a gazdát sem engedte a tulajdonosához.  A gumisnál egy speciális szerszámmal, jutányos áron megszabadítottak a makacs fémdaraboktól - ami ugye némileg kérdésessé teszi a létét, hiszen ha a tolvaj felszerelkezik ezzel, akkor nem fogja zavarni az, hogy nálam van a helyzet kulcsa. Belegondolva az első helyzetbe, én azért nagyságrendekkel jobban jártam, hisz a kerekeket végül én vehetem le amikor akarom, nem pedig más..

A légy

Az asztalomon hever egy fekete csavar. Időnként, ha ránézek úgy látom, mintha egy rusnya döglött légy lenne, aztán tisztul csak ki a kép, hogy ez csak egy csavar. Furcsa dolog ez! Persze el is tehetném a látóteremből, de az csak egy workaround, attól még foglalkoztat a kérdés, hogy miért látok egy apró menetes fémbigyót döglött légynek?

Úgyabbul

Az utóbbi időben egyre többet veszem igénybe a modern orvostudomány segítségét. Amit régebben csak a törzsünk sámánja segítségével tudtam volna megoldani - mármint, hogy űzze ki belőlem a gonosz szellemeket - most a körzeti orvos, vagy a szakorvos teszi meg. Jellemzően pénzért. Igaz, hogy a sámán sem dolgozott volna ingyen, vihettem volna neki frissen ásott tárót esetleg egy csirkét és az eredmény nem biztos, hogy bármennyivel is rosszabb lett volna mint a mai, modern helyzetben. Egyre többet hallom azt, hogy az ember csak negyven évig garanciális, azután jönnek majd a bajok. Az orvosok is megnyugtatnak, hogy majd 'úgyabbul' leszek, ha most valami fáj, rándul, kattog vagy homályos. Hurrá! Ez a tudat 'segít' a túlélésben..

2011. július 13., szerda

Meglepő dolgok

A nagynéném mesélte az alábbi, vele pár napja megesett dolgot. Budapesten, az Oktogon felől a Nyugati irányába sétált, fényes nappal és kirakatokat nézegetett. Ebben semmi meglepő nincs, régebben én is csináltam hasonlót, ha éppen ráértem és nem volt kedvem villamossal átszelni a két tér között fekvő végtelen teret. Azonban ő, úgy látszik nem gondolt arra, hogy ez a ténykedése veszélyes lehet, így nem figyelt eléggé. Egy fiatalember rátámadt és a nyakából kitépte a láncát és kereket oldott. Ő nem tudta egy pillanatra mit tegyen, de aztán segítségért kiáltott. Az ügyben nem meglepő a fiatalember nemzetisége, amit ha leírnék azt mondanák rám, hogy rasszista. Amúgy nincs bajom a rasszokkal, ha nem játsszák el a jóhírüket. Azzal együtt, hogy továbbra sem hiszem, hogy ez egy népcsoport általános problémája lenne, de ugye ezt látja az ember, és figyelni sosem  árt. Meglepő viszont, hogy segítettek rajta. Két férfi előbb elkapta az elkövetőt, majd az  rövid földharc után kereket oldott, de az üldözői nem adták fel. Rablónk szerencsétlenségére a közelben valami rendezvény zajlott rendőri biztosítással és a zseni pont arra szaladt, így a rendőrök is gazdagabbak lettek egy elfogással. A nyaklánc meglett, a rajta lévő medál viszont nem, úgyhogy egy arra járó becsületes megtaláló is örülhet majd. A történet happy end, a kár (részben) megtérült, a tettes is el lett kapva és oda kerülhet ahova való. A baj az, hogy a jelenlegi eset szintén nem alkalmas bizonyos népcsoportok jóhírének az erősítésére, illetve, hogy ezek szerint fényes nappal a körút sem tekinthető biztonságosnak.

2011. július 12., kedd

Hűtőszekrény

Az emberiség régi vágya valósult meg a hűtőszekrénnyel. Ez az a berendezési tárgy a konyhában, amit az elsők között vesz meg az ember miután bekötik a házba a villanyt. Egyértelmű előnyként jelenik meg eztán a hideg sör és jéghideg dinnye az ebédlőasztalon és emiatt nem romlik meg időnek előtte a kolbász, a sajt és a kovászos uborka sem. Anyámnak már egy fél éve nincs hűtője. Egy ideig, míg hideg volt odakint, nem is hiányzott, hiszen a természet gondoskodott a megfelelő klímáról, de aztán ő is sebességbe kapcsolt és egyre melegebb lett - meghiúsítva a szabadban tárolás lehetőségét. Anyám továbbra sem vett hűtőt. Mindig közbejött valami, hol egészségügyi jellegű, hol kedve nem volt hozzá, hol pedig épp előtte vitték el a kinézett típust. Legutóbb, elhatároztam, hogy veszek helyette egyet. Neki sok gondja nem volt vele, elmondta a vezérelveket én megvettem neki a megfelelőt amit ma talán házhoz is szállítanak. De előtte jól belaktam nála gombapörköltből. Az utóbbi sajnos igazolta az elméletet, hogy vannak olyan dolgok amit jobb hűtőben tárolni és amúgy nem szabad megenni ha sokat állt melegben. A gomba is ilyen. Most éppen egy konok bél- és gyomorfertőzéssel küzdök - hálából a hűtővásárlásért anyám megmérgezett a gombával. Neki ma már lesz hűtője, én meg bánkódhatok azon, miért nem egy héttel korábban jutottam arra az elhatározásra, hogy megoldom a problémát helyette..

2011. július 11., hétfő

Dokumentációs project

Azt hiszem, szükséges lesz az Opel Astra-G autó ülés támladöntő mechanizmusát illő módon ledokumentálnom, hogy az utókor ne eshessen bele abba a hibába amibe én. A gyárban nem igazán gondoltak bele a tervezésnél abba, hogy a támladöntő tekerőtárcsája mögé szorult öv, a tárcsát, illetve e két oldalt összekötő tengelyt hajlamos kihúzni a helyéről, ha az ember csak úgy megszokásból próbálja előrehúzni az övet és azt hiszi, hogy az elakadt gurtnit rángatással ki tudja szabadítani. Ha az ember csak rángatja, az ülés támladöntő mechanizmusa teljesen meg is adhatja magát, nem csak a tengely ugrik ki a helyéről, de az egyik racsnis szerkezet is széteshet, az alkatrészeit egyenlő távolságra szétlőve az autó belsején belül. Sajnos az Opel könyv és az internet sem adott elég támpontot arra, hogy mit is csináljak a kezemben lévő maroknyi alkatrésszel, hogy hogyan lesz ebből újra ülésállító mechanika. Az autószerelő is csak azt a tanácsot adta, hogy vegyek egy ülésvázat a bontóban. Nos az utóbbit voltam kénytelen tenni, bár csak párban adták, így hirtelen lett két plusz első ülésem. A hibás ülést végül szerszámok híján nem tudtam kiszedni a helyéről - azt hittem van torx kulcsom, de az élet bebizonyította, hogy az csak úgy néz ki, mintha lenne - így a meglévő két ülés mintájára össze tudtam rakni a bent lévő ülést  a megmaradt alkatrészekből. Azt, hogy hogyan működik a mechanika, továbbra sem értem, de most legalább van mintám hozzá és meg is tudom csinálni.  A garázsban lévő két üléssel  kell még valamit csinálnom, mert azt hiszem  ki leszek velük én is dobva hamarosan..

2011. július 8., péntek

Budapest, te csodás!

Tegnap orvosi okból A fővárosban kellett járnom. No nem azért, mert ezt írta volna fel gyógyírként a felcser, hanem a vizsgálat kedvéért utaztam be a nagyfaluba. Meg kell mondanom, hogy áldom a sorsom, hogy nem kell napi szinten ingáznom, hogy ezt az időszakot egyelőre a hátam mögött tudhatom. A Keleti pályaudvar környékén sikerült járnom és elborzasztottak az ellenpontok. Egyes részek kezdenek egy nyugat-európai fővárosra hasonlítani, azonban a Baross tér Rákóczi út felőli vége siralmas. Sikerült az aluljáró olyan részére tévednem, ami majdnem olyan volt mint a purgatórium, csak talán erősebb volt ott a húgyszag - már ha elképzelné az ember ezt a helyet. A tér eldugottabb részein homelessek feküdtek, álltak vagy épp fekvő vagy ürítkezőhelyet kerestek vagy éppen cselekvésben voltak. Középen a szinte alig haladó építkezéssel siralmas látványt nyújtott. Ide nemzetközi vonatok érkeznek - ehhez mérten sok hátizsákos turista is őgyelgett a környéken. Szomorú, hogy ez szinte az első látvány és érzés, amit erről az országról vagy városról szerezhet az ide tévedő. Az én képem égett miatta..

Eltűnő irodalom

Avagy parajelenségek a lakás különböző részein, könyvekkel kapcsolatban. Az egész a budin kezdődött. Általában ott bizonyos dolgok inkább végződni szoktak, de ebből is látható az, hogy ez egy különleges dolog, bár a kapcsolat egyértelmű. Midőn elvonulok magányomba merülvén, rendszerint olvasással ütöm el ez időt. A legutóbb egy könyvkatalógust, egészen pontosan az egyik könyvesbolt hálózat időszakos kiadványát böngésztem, újabb olvasnivalók után kutatva. Határozottan emlékszem arra, hogy kiválasztottam pár kívánatosnak tűnő művet, arra is emlékszem, hogy az újság oldalán hol voltak, de tegnap amikor ki akartam írni egy papírra a címet és a szerzőt, nem találtam meg. Gondosan ellenőriztem minden oldalt, de még a lapszámozást is, hátha valaki nem csak olvasásra használta a magazint, de semmi rendellenességet nem fedeztem fel. Egy olyan lap, ami az emlékeim szerint ebben az újságban volt - szőrén szálán eltűnt. A budiban csak ez az újság volt - sőt az egész lakásban nem találtam más hasonlót. Szintén nem gondolok arra, hogy elájultam volna a legkisebb helységben vagy lázálmaim lettek volna. Erre varrjon bárki is gombot!

2011. július 6., szerda

A kevesebb néha több

Túlcukrozni legalább annyira rossz, mint keserűn hagyni! - Ez az örökbecsű mondat sokszor eszembe szokott jutni - most éppen a gyerekneveléssel kapcsolatban. Eddig úgy gondoltam, hogy egy normális szülő a gyerekének mindent megad, ami az erejéből telik, így olyan dolgokat is, ami annak idején az ő szíve vágya volt és gyerekként nem juthatott hozzá. A szülők ilyenkor azt mondják, hogy boldogság látni azt, ahogy az utód megkaphatja azt, ami annak idején neki nem juthatott. A gyerek ezt elfogadja, de semmi extrát nem lát benne. Számára a vágyak nem léteznek, nem érzi a reménykedést és a csalódottságot sem. Nem tudja mit jelent az elérhetetlen, ha a dolog ott hever előtte. Igazából pénzbeli értéke sincs, hiszen mindent megkap - tőlünk, akik a saját reményeiket adják, de nem érünk el vele semmit. Legalábbis nem azt amit szeretnénk. Vajon hol van az a határ, ahol átadható a vágyakozás értéke?

2011. július 5., kedd

Hárombetűs politika

Ha jól értelmezem, akkor ha valaki tulajdonrészt szerez a nemzeti olajtársaságban, az baj - sőt, gaz, alávaló áruló, nemzetbiztonsági kockázat. Rendben, ez valahol érthető. Azonban, ha a nemzet gyöngye döntő tulajdonrészt szerez mondjuk egy másik ország olajtársaságában, akkor az eredmény és nem is értjük, hogy azoknak ott a határ túloldalán mi bajuk is van az egésszel? Vagy csak megint én nem értek valamit?

2011. július 4., hétfő

Jellemző csevej

A gyermek: Pizzára vágyom. Rendelünk?
Én: Miért, nincs itthon kaja?
A gyerek: De van, de én arra vágyom!
Én: Én hawaii luaotáncos fűszoknyás lányokra vágyok, de hogy jön ez ide? Van neked pénzed?
A gyerek: Persze, hogy van!
A nej: Akkor rendelj nekünk is két pizzát!
A gyerek: De én azt akarom, hogy ti vegyetek nekem!

Most mondja valaki, hogy a mai fiatalság nem tudja azt, hogy mit akar..

Gólya

A magyar falu jellegzetes és szeretett madara. Minden tisztességes község rendelkezik legalább egy gólyapárral, biztosítva - ha csak szimbolikusan is - a falu nemzőképességének fennmaradását. Persze a madarak nemzőképességének fennmaradását a békák és egyéb csúszómászók finanszírozzák, de amúgy nem lehet túl sok gondja az életben. Viszonylag kevés állat eszik gólyát, ami azt illeti, a hosszú és hegyes csőrét elnézve én sem biztos, hogy kockáztatnék egy újabb lukat a koponyámba - ha netalán a mező madarainak zsákmányolásából lennék kénytelen fenntartani magam, mint rókabácsi, vagy egyéb húsevő állatbácsi. Ha hozzávesszük azt, hogy mindemellett ingyen repül évente kétszer Afrikáig és vissza, máris szimpatikusabb a kép. De ahogy néztem őket a tegnapi nap a remek őszi időjárásban, a hideg zuhogó esőben, ahogy menedék nélkül ültek a fészekben, midőn a 'novemberi' eső csatakosra vizezte őket - azt hiszem mégsem lennék gólya.

2011. július 1., péntek

Macskának lenni

Macskának lenni jó lehet. A napok viszonylag egyforma egyhangúsággal telnek, ha nem akarják az embert/macskát lépten nyomon megölni, akkor egész élvezetes életforma lehet. Naponta ingázni az etetőtál és a kedvenc fotelem között, és döntéseket hozni arról, hogy hagyom-e kényeztetni magam vagy sem. Azt hiszem szeretném egyszer kipróbálni, milyen lehet macskának lenni nálam. Jöhetne, a felelőtlen és következmények nélküli követelőzések kora..