2016. március 31., csütörtök

Farok

Vicces, hogy az embernek is van farka. Sokakban ez egyáltalán nem tudatosul, a szleng éppen ezért csak a férfiúi büszkeség szinonimájaként ismeri, esetleg olyan emberek általános megjelölésének, akit ez a bizonyos szerv irányít, vagy az illetőnek ez a legértelmesebb része. Pedig farka mindenkinek van, még a nőknek is. Ez a gerincünk vége, amit behajlítva viselünk a medencénk irányába, utalhat a dicső múltra, amikor még volt valami funkciója. El lehet gondolkodni, hogy milyen lenne farokkal együtt élni - azt hiszem ez sok mindent megváltoztatna a jelenlegi életünkben. Át kellene tervezni az összes széket, de egész iparágak jöhetnének létre mókás kiegészítők gyártására. Tehetnénk bele masnit vagy fonhatnánk be gyöngyökkel. - Mit csinál ott maga a háta mögött a farkával? - Na jöjjön csak ide, de lássam folyamatosan a farkát is! - szólhatna ránk a rend éber őre, de a fegyvergyártók is örülhetnének, mert eladhatnának még egy darab pisztolyt a meglévő kettő mellé. Persze mindez csak fantazmagória, hisz a farok csak egy apró csontos nyúlvány, a gerincünk alján, ráadásul befelé áll. De azért tud fájni nagyon, ha megütöttük..

2016. március 30., szerda

Autó

Azt hihetné az ember, hogy egy autószerelő az autók javításából él, azaz jó neki az, ha dolgozhat és ezáltal fizetéshez jut. A világ - ez a sarkaiból kifordulni látszó massza, úgy tűnik rácáfol az ilyen egyszerű, ámde logikusnak tűnő megállapításokra. Ugyanis egy autószerelő megkérdezte, hogy miért nem adom el az autóm, hiszen egyre több baja van. Számos oka van ennek. A technika folyamatosan fejlődik és egyre bonyolultabb járművek jönnek. De hogy vegyen az ember nyugodt szívvel egy fejlettebb kocsit akkor, ha a jelenlegi, egyszerűbb megoldások javítására sincs meg a kellő tapasztalat? Egy évek óta meglévő problémára azóta sem sikerült megnyugtató megoldást találni, mindenki csak hályogkovács módjára dolgozik vele, a legtöbb, amit a témában tapasztalok, az az X volt már? Még nem? Akkor próbáljuk ki X-et, hátha segít! - Persze, minden meggyőződés nélkül. X viszont nem vált be, így következő megoldási javaslatra várok..

2016. március 29., kedd

A jó pap

A jó pap holtig tanul, tartja a mondás. Persze arra nem tér ki, hogy ugyanazt a dolgot tanulja folyamatosan, vagy mindig mást és mást. Gondolom, az utóbbi esetben a papunk meglehetősen sokoldalú tudást visz ajándékba a kukacoknak, míg az első esetben pozitívumként azt lehet megemlíteni, hogy igaz nem túl ügyes, vagy a választással szerencsés, de mindenképpen meglehetősen kitartó, főleg ha a holtig nincs összefüggésben a tanulmányaival és a halál sem siet. Engem mindig zavart, hogy nincs semmi olyan téli sport, amit űznöm lehetne, a szánkóból már kinőttem magam, ráadásul sokkal korlátoltabbak a lehetőségek itthon és külföldön is azoknak, akik ezt a dolgot választanák. Igaz, idehaza a télből is sokkal korlátozottabbak a lehetőségek, hisz évek óta marad el ez az évszak, érdeklődés hiányában. Így, persze sokkal olcsóbb a fűtés, de bizonyos téli sportok űzéséhez, ha a puszta életben maradást kivesszük a sportok közül, szükséges lehet némi hó. Olyan, ami meg is marad, legalább hetekig. Szóval ha van hó és a szánkó kiesett, lehet még síelni. Ez az opció valahogy annyira nem vonz azóta, hogy ismeretlen elkövetők ellopták az egyetlen olyan pár sícipőt, ami felment a lábamra. Azóta többször is próbáltam pótolni, de sosem sikerült. Ezt égi jelnek vettem, így a havon siklás ezen módjáról is lemondtam, így maradt a snowboard. Idén ezt tanultam, több kevesebb sikerrel. Nem tanultam meg ugyan, legalábbis a csúszást, ahogy Arthur Dent sem a földre vetődést és elhibázást, viszont a földre vetődés és becsapódás sikerült többször is, és meg kellett állapítanom, hogy ugyanazokra a pontokra érkezvén ez megfelelően fájdalmas is tud lenni. De nem adom fel, jövőre újra kezdem a tanulást, hisz előttem az élet..

2016. március 25., péntek

Rögzítik

Amikor az ember ügyet intézne telefonon, a legtöbb helyen bemondják azt, hogy a beszélgetést rögzítik. Ami szép és jó, hisz így az ember nem üvöltözik ártatlan ügyintézőlányokkal. Viszont ha az ember, akit frusztrál az, hogy megfosztották az üvöltözéstől szólna, hogy hiszen rögzítették a múltkor is a beszélgetést, akkor talán lennének szívesek ezt előszedni, akkor mindig a nagy, kínos és büdös hallgatás jön. Na vajon miért?

2016. március 24., csütörtök

Manapság

Az apropó az, hogy megint felállt valaki a kollégáim közül és elment máshová. Ez még önmagában nem olyan nagy dolog, hisz az emberek pendliznek erre vagy arra és miért ne keressen valaki jobbat, ha ráadásul talál is? Gyakorlatilag talán ha két percet beszéltem vele, ez nagyjából elég is volt arra, hogy kiderüljön, semmi közös nincs bennünk, ami miatt kereshetnénk egymás társaságát. Mondjuk a legtöbb emberrel így van ez, kezdek félni attól, hogy bennem lehet a hiba ezért. Egyre inkább jövök rá arra, hogy azok, akikkel régen még igyekeztem közösséget vállalni, mára ők is szinte teljesen idegenné váltak, lassan a köszönésen kívül és azon, hogy formálisan ismerjük egymást, csak a régi, ezerszer elismételt történetek maradnak..

2016. március 23., szerda

Alternatíva

Avagy választási lehetőség. A stewardess kérdezi a gépen utazót: - Kér vacsorát? Mire az utazó: - Miből lehet választani? - Igen, vagy nem! - Ebből is látszik, hogy mennyire fontos az, ha van választási lehetőségünk. Megjött a biztosítótól az éves díjfizetési értesítő, amiben nagylelkűen felajánlják azt, hogy éljek az automatikus értékkövetés opciójukkal, hogy az infláció káros hatásait kiküszöbölhessem. Az infláció -0.2% volt, ilyenkor az emelés 5%-os - hisz ki van ez találva. Választani persze lehet - kicsit olyan érzésem van, mint amikor azt mondják a gyereknek, hogy vagy megeszed a spenótot, vagy súlyos rézdorongokkal (és öklökkel!) agyba főbe verünk, olajoshordóba forrasztunk és lelökünk a Gellért hegyről! - Szóval érződik a fair választás lehetősége. Így mindjárt más és nincs is vita közöttünk semmiről..
 

2016. március 22., kedd

Hellboy

Egy szimpatikus vörös fickó, két bazi nagy szarvval. Elhanyagolható jellemhiba csupán, hogy jelentős szerepe lesz a végítéletben és a szükségesnél jobban szereti a macskákat, bár ez utóbbi nem is akkora bűn. A szarvait saját magának vágja, gondolom baromi kényelmetlen lenne villamoson utazni velük, állandóan beakadna mindenbe. Megértem a helyzetét, hiszen nekem is jelent egyfajta kihívást a kisföldalatti, hisz nem csak régen, de manapság is mindent törpék számára készítenek. Az egyik szarvam mintha nőne is, mivel már egy ideje kinőttem a pubertáskorból, ez más nem lehet csak az a bizonyos szarv. Azt hiszem ez lesz az a momentum, ami elindíthat a világhír felé..

2016. március 21., hétfő

Banán

Volt ott az a majmos kísérlet. Vettek egy halom banánt és egy tucat majmot és összezárták egy helyre. Amikor a majmod észrevették a banánt és ráhajtottak, akkor érte őket valami kellemetlenség, amit nem volt jó nekik. Megverték őket, leöntötték hideg vízzel vagy egy KDNP-s politikust kellett nézniük egy órán keresztül - ki tudja melyik a nagyobb büntetés? Szóval az a lényeg, hogy lassan megtanulták, hogy a banánhoz nyúlni nem jó, mert akkor rossz lesz. Később elkezdték cserélgetni a majmokat. Mindig kerültek be újak, akik persze banánügyben indultak be, de a többség már azelőtt megverte őket, hogy Semjén Zsolt új óvodát adott volna át. Végül már nem maradtak olyan majmok a ketrecben, akik tudták volna mi is a félelmetes következmény, de a közösségbe ivódott bele mélyen a tiltás, hogy az ott, a sárga és banánszerű, az csak úgy néz ki, mintha jó lenne, de nem az. Ez jutott eszembe valami egészen másról, ami nem banán és nem is ennyire baljóslatú, viszont megérdemli az utókor, hogy megemlékezzenek róla. Vagy ha nem érdemli meg, akkor most így járt, utókornak lenni sem fenékig tejfel! Szóval volt itt a raktárban egy bácsi, aki az áru és göngyölegkísérő papírokkal foglalkozott. Hogy ez volt a dolga, vagy csak egész egyszerűen a szívügye volt a dolog, fedje jótékony homály, de az biztos, hogy őt hívták Siki bácsinak. Hogy mi volt a keresztneve, senki sem tudja már, de a jegyzékre ráragadt a Sikipapír kifejezés. Annyira, hogy Siki bácsi már rég nincs itt, de olyanok sem, akik még ismerhették őt, de a papír továbbra is Sikipapír és az is marad örökre, míg valaki rá nem jön arra, hogy már nem is kell és meg nem szüntetik úgy, ahogy van. Mégiscsak banán ez..

2016. március 18., péntek

Olasz meló 3.

Mára azt hiszem már csak az apróságok jutottak. A resztli. Hírsaláta. Nyilván lehetne még sok mindenről írni és úgy is kimaradhatna pár dolog, ami végig ott volt a szemem előtt, de végül elkerülte a figyelmemet, de azért próbálom majd összeszedni ezeket. Furcsa, hogy alig voltak macskák, kutya viszont annál több. Szimpatikus volt viszont, hogy még vidéken sem voltak nagytestű kutyák, inkább csak az aprónép, olyan terrier méretű egyedek. Így sokkal nagyobb élettér jut egy jószágnak és a kis kutya is képes nagy zajt csapni. A másik meglepő a rend volt. Az ember hajlamos az olaszokat egy kalap alá venni a déliekkel és itt még tájegységenként is változó lehet az, hogy ki mennyire tart rendet maga körül. Itt Ausztriai tisztaság volt mindenhol, sehol egy eldobott szemét vagy félrelökött autóroncs. Igazán szégyellhetjük magunkat a nálunk uralkodó állapotok miatt is. Azért mert Olaszország a pizza őshazája, még lehet kapni rossz pizzát is. Pusztán a származás nem elég, a sikerért tenni kell. A fürdőszobákban volt bidé, ami idehaza azért nem jellemző. Az ember hamar megtanulja értékelni azt, ami jó. Főleg, ha nem csizmában jár. - Jé, van a fürdőben csizmamosó! - Az olaszok kedvesek, de itt ez nem azt a fajta kirobbanós, nagyhangú, ölelgetős kedvességet jelenti, amit az ember olasz filmekből ismerhet. De szeretik a vendégeket és ez jó. Szinte kedvet kaptam az olasz nyelvhez..

2016. március 17., csütörtök

Olasz meló 2.

Azaz a pizzakészítők paradicsoma, újfent. Ma épp a közlekedés, vagy a permanens káosz diadala. Az biztos, hogy ami itthon van az nem jó. Az emberek feszültek, nagy az idegesség, gyorsan megvan a dudálás, a verbális agresszió. Ilyesmivel ott nem találkoztam. Mondjuk idehaza elég 15 percet tölteni közúton és máris ledudálják az embert, rosszabb esetben ledudálják és meg is akarják verni. A furcsa persze az, hogy látszólag mindkét helyen léteznek forgalmi szabályok, sőt, ott mintha szabálytisztelőbbek is lennének az emberek. Illetve csak mintha. Ugyanis egyetlen szabályra sikerült rájönnöm rövid kint tartózkodásom alatt, arra, hogy nincsenek szabályok. Megállító ereje csak a közlekedési lámpának és a szakadéknak volt, a többire inkább csak mint ajánlásra vagy javaslatra tekintettek a sofőrök. Az ottani autóvillamossági szerelőknek nem sok gondjuk lehet az indexlámpák cseréjével, ez az alkatrész egész biztos túléli a járművet, sőt egy újabb modellbe is át lehet szerelni gond nélkül. Idehaza baromira idegesít a dolog,  hogy senki sem használ irányjelzőt, ott valahogy nem zavart annyira. Az útra festett jelek sem voltak különösebb befolyással a közlekedésre, a záróvonal inkább csak az út közepét jelezte, sem mint az előzési tilalmat. Gyakorlatilag lehetett menni tökön és paszulyon keresztül, a gyorsabb mindig megelőzhette a lassabbat és meg is előzte. Annak ellenére, hogy látszólag teljesen kaotikus volt a forgalom, balesetet egyet sem láttunk. Egynémely autón voltak durvább húzásnyomok, de ezek inkább valamiféle meghiúsult vállalást jelezhettek. Konklúzióként azt mondhatom az egészre, élveztem az odakint vezetést. Bizonytalanságot egyedül a minden faluba legalább duplán telepített traffipaxok jelentettek, de az olaszokat ez se nagyon érdekelte, amiből azt a következtetést vontam le, hogy vagy gazdagok, vagy jó ismerőseik vannak a rendőrségen vagy tudják, hogy nem működik. Engem azért kicsit zavart a dolog..

2016. március 16., szerda

Olasz meló 1.

Most, hogy olyan rövid a hét, ezt a pár napot megpróbálom olaszságokra pazarolni, összeszedvén pár csipetet azokból az élményekből, amik értek az elmúlt napokban, egy erősen szubjektív véleményben, aminek a konklúziója az lehetne, hogy élnék-e itt szívesen vagy sem. Szóval észak Olaszországban voltunk pár napot a közelmúltban. Tudom, hogy pár nap nem elegendő egy adott országot megismerni, főleg úgy, hogy tájegységenként ennyire eltérő habitusú emberek élnek benne. Az olaszok alapvetően kedvesek, bár olyan nagy, kiáradó kedvességet nem tapasztaltunk felőlük, de agresszivitást sem, idegengyűlöletet meg egyáltalán nem. Elég kevesen beszéltek angolul, de mondjuk ebben mi se nagyon dicsekedhetünk, viszont valahogy sikerült mégis megértetni magunkat. A munkarendjük szerint sem túl kapkodósak, a legtöbb helyen betartják a sziesztaidőt, tehát ezalatt teljesen esélytelen bármit is megpróbálni venni, vasárnap zárva vannak az üzletek is, de még a benzinkutak is. Ez nyilván lehetne érv idehaza, de náluk vélhetően így van már generációk óta és hát a hagyománynak nagy szerepe van az életükben. Éppen ezért nem ciki egy fedetlen keblű örömlányokról elnevezett utcában lakni, mert tudják, hogy az 1400-as években is így hívták az utcát és akkor sem zavart senkit, főleg azért, mert pont a névadók laktak ott és azóta is jó mindenkinek az elnevezés úgy, ahogy van. Arról nem is szólva, hogy mindig levesznek a lábamról azok a helyek, akol működik az a fajta kereskedelem, hogy leteszem az üres üvegeket a házam elé egy rekeszben este és reggel behozom a teli üvegeket, bármi is van benne. Persze benne van, és pont annyi amennyit kértem. Én meg kifizetem a számlát, mert tudom, hogy pont annyi van ráírva, amennyi üveg volt, mert Marco az apja üzletét viszi tovább, akinek a nagyapja is pont ugyanezt csinálta. Azt hiszem tudnék itt élni..

2016. március 11., péntek

Homokvihar

Vannak még csodák a világon! Ma reggel, amikor kimentem a kocsihoz, apró szemű homok borította egész vastagon. Ha nem nézett volna minden hasonlóan ki, még azt hihettem volna, hogy valaki velem szórakozott és éjszaka meghordta a kertet homokkal. Régen persze nem volt ilyen, hisz minden illedelmesen megállt a határon, de mióta a globalizáció korát éljük, könnyen találhatunk a kertünkben valódi sivatagi homokot is. Azt mondják, hogy minden tisztességes muzulmánnak életében egyszer el kell mennie Mekkába, zarándoklatra. Lehet, hogy még pár év és maga Mekka jön majd hozzánk, legalábbis a sivatag már elkezdte a beszivárgást. Csak a kő ne essen be a kertbe..

2016. március 10., csütörtök

Optimista

A magam részéről mindig is a nyugodt realizmust kedveltem, bár erről nem neveztek el soha hajóosztályt a Balatonon. Ha vennék egyet, biztos nyugodt realizmusnak nevezném el, ami így egy meglehetős képzavar lenne, de kit érdekel? De most nem a hajókról akartam beszélni, hanem a macskákról. A vitorlásokon általában van horgony, amit illetnek a vasmacska névvel is és így már megvan a zseniális átkötés a macskákhoz. Azok, bár nem vasból vannak, nyilván van bennük az is, ahogy még szén, nitrogén, oxigén egy kívül szőrös és nyávogós bundába töltve. Ott mászkálnak a kertünkben napestig. A mondás azt tartja, hogy ha nem akarod, hogy a pázsitodat összetojja a szomszéd macskája, szerezz be egy sajátot! A mondás csak részben valós, mert ugyan van sajátunk, egyre több ellenmacskával van módom megismerkedni. Az elméletem szerint, ezek a macskák mind kandúrok és érezhetik azt, hogy kicsi Undi lány (volt) és ha ugye lány, akkor előbb vagy utóbb illene neki tüzelnie, akkor viszont jobb, ha közel vannak a tűzhöz. Na kérem, ezt hívják igazi optimizmusnak..

2016. március 9., szerda

Milyen már!

Olvasom az újságot és egy ritka kórság tüneteihez érek és minél jobban belemerülök a részletekbe, jövök rá arra, hogy nekem ilyenem van! A tünet meg mindenféle pont olyan, mintha magam mondtam volna el és úgy, ahogy érezni is szoktam. Persze mindennek az oka a stressz és az életmód, de létezik rá ésszerű gyógymód is. Szerencse, hogy nem valami trópusi ismeretterjesztő könyvet olvastam a lepráról, mert akkor most vonulhatnék be egy leprakórházba..

2016. március 8., kedd

Tetvek!

Lőrincz L. László, A nagy kupola szégyene című művében említi őket, mint zöld teheneket. Alapvetően békés lényeknek tűnnek, gyakorlatilag nem csinálnak semmit, hanem csak úgy vannak. Emberre például a legritkább esetben támadnak rá, a növények zsenge hajtásai viszont tudnának mesélni, ha tudnának mesélni. Nyilván a zöldség ezt másképp éli meg, amikor jön valami zöld a barátaival és a húsába vágja a fogát, illetve azt, amit ilyenkor bele szokott vágni. Szóval, ha a zöldféle nem szívleli őket, akkor mi, a zöldség gazdái - szintúgy, tekintve, hogy a zölddel nekünk is terveink vannak. Az apró, kis zöld rohadékoknak tehát menniük kell, ez biztos! Menni, Menni.. Persze! Na de hogyan? A koncentrált vegyipari támadás meggyérítette a számukat, de ennyitől még nem kapituláltak. Olvastam valahol, hogy jó a szódabikarbónás víz is és ez legalább valamennyire természetes is. Hirtelen nem tudtam előrántani se receptet, se szódabikarbónát, hiszen egy ideje lejöttem a fehér porról és gyomorégésre inkább Salvus vizet fogyasztok. Eme víz, nátrium hidrogénkarbonátos, azaz pont olyan mint a szódabikarbóna - szóval tettem vele egy próbát. Nos, ami hasnál a gyomorégésre, az nem biztos, hogy növényre is jó, azaz sikerült rendesen túllőni a célon vele. A tetvek valóban eltűntek, de az oldat valószínűleg annyira tömény egy élő növényhez, hogy a permetezett részek olyanok, mintha lángszóróval támadtam volna rájuk. Ha úgy vesszük az is egyfajta tetűirtás, ha elpusztítom az élőhelyüket és a táplálékukat, de valahogy nem erre a megoldásra gondoltam a legelején..

2016. március 7., hétfő

Gondolatok a kréta körül

Már régebben is az eszembe jutott az, hogy a fene megette az egészet, hogy az ember igyekszik jó állampolgárhoz híven befizetni minden adót és díjat a közösbe, miközben vannak embertársaink, akik mintha pont az ellenkezőjére törekednének és élnek mint Marci Hevesen. Az rendben van, hogy egy többségi becsületes társadalom farvizén képes elevezgetni pár csaló is, de a többségben jóindulatú emberekből álló társadalom igyekszik részben korlátozni ezen emberek számát, illetve igyekszik kiszűrni őket a soraikból. Tételezzük fel azt, hogy mi is egy ilyen világban élünk, bár nagyon sok jel nem mutat erre, főleg úgy, hogy a politikai vezető elit úgy tesz, mintha a kevéssel vállalna szolidaritást - ha nem hisszük, akkor is a példa kedvéért gondoljuk azért úgy. Az államnak, mint gondoskodó szervezetnek, rendelkeznie kellene a csalók kiszűrésére való szervezettel és bár névleg ez meg is van, gyakorlatban nem látom, hogy ez működne. Különben hogy lehetne az, hogy valaki például vígan jár egy műszakilag közlekedésre alkalmatlan, a jelek szerint érvénytelen műszakival rendelkező, a szentlélek által összetartott kocsiban, feltehetőleg jogosítvány nélkül? Miközben az ember fiát azért piszkálják a műszaki vizsgán, hogy eltérő színű a két indexlámpája, olyan autóval vesz valaki részt a forgalomban, amit csak ragasztószalag tart össze? Hogyan lehet ilyen autóval akár 10 métert is megtenni közúton?

2016. március 5., szombat

Mérges péksütemények

'..A piskóta jó sütemény, a péknél süttetem én..' tartja a kedves, végtelenített gyerekdal. Ha nem is piskótáért, de gyakori vendége vagyok a gödi pékségnek. Tudom, hogy nem egyszerű, de kezdek már erővel lejönni az anyagról. Az anyag jelen esetben a kifli - szóval mostanság szoktam már zsemlét is venni. A kiszolgáló hölgyek nem hagyják ki a kérdést - Tehetem őket egy zacskóba? - Furcsa kérdés, hiszen, ha elférnek, miért ne? - ezért és mindig azt szoktam válaszolni, hogy csak akkor, ha garantálja, hogy nem vesznek össze. Elég szörnyű lenne civakodó pékáruk keltette zajban vezetni, arról nem is szólva, hogy mi történne, ha tettlegességig fajulna a küzdelem és ők harapdálnák meg egymást és a zacskóból csupa fél kifli és összeharapdált zsemle kerülne elő? Meglepő, hogy rendszerint azt a választ kapom, hogy remélik. hogy nem (Senki nem mondta még, hogy itt csakis békés, barátságos és klikkesedésre képtelen, befogadó kiflit és zsemlét sütnek!) mindenkiben ott a gyanú és a rossz tapasztalat. Mi van, ha mégis?  Ha a fehér zsemlék kiközösítik a rozsos bucit a színe alapján? Ez egy ilyen világ, gondolni kell mindenre..

2016. március 4., péntek

Pazarlás

Mindig és mindenhol. Életünk részévé vált az, hogy megveszünk valamit irgalmatlan drágán, sürgősséggel, alku és igazi verseny nélkül, költünk rá még egy halom pénzt, aztán meg ott áll látszólag használatlanul. Ilyen például az új szupertraffipax. Nem mintha hiányozna az, hogy lefotózzanak, ha elbambulok épp és például elfelejtem, hol is vagyok, de azért ha úgy vesszük, baromi sürgős volt megvenni egy félig kész rendszert csilliókért, miközben alapvető hibái vannak - többek között az, hogy nem működik, illetve lefotóz 300km/órával tolató Barkas jellegű teherautót, de ez persze hihető a rendőrség számára és nem küldik vissza az egész miskulanciát, hogy vissza a pénzt, vihetik az egészet. Inkább felszerelik még 300 helyre az országban azzal, hogy majd egyszer bekapcsolják és akkor lesz nemulass. Addig persze a pénzünk áll benne, a fejlesztő meg vígan fejleszt, ha egyáltalán történik valami ebben az ügyben. Egy tisztességes helyen rég szétkötbérezték volna az egész társaságot, szuperműszerestül. Felelős persze nincs és az adófizetők is boldogan fizetnek minden újabban felmerülő költséget, mert tudják, hogy a pénz jó helyre kerül..

2016. március 3., csütörtök

Ráérős

Jövök befelé dolgozni az M2 autóúton. A dunakeszi benzinkútnál a felhajtó sávon jön egy kis pickup, csatlakozna a folyamatos kocsisorhoz. Alapvetően szoktam követési távolságot tartani a folyamatos forgalomban is, talán egy kicsit többet is mint ami feltétlenül szükséges, de most leléptem a gázról, hogy a motorfék egy kicsit nagyobb távolságot adjon, ahova be tud majd jönni. Persze ehhez fel kellene gyorsítania a haladó kocsisor sebességére, sőt egy kicsit jobban is, hiszen eddig mellettem haladt, hogy elém tudjon kerülni. Persze ha a kocsisor nyolcvannal megy, akkor hetvenöttel nem lehet bekerülni. Tartom a távolságot, hátha eszébe jut gyorsítani és akkor befér elém, de nem teszi. Amikor ez nyilvánvalóvá válik, akkor rálépek a gázra, hogy mögöttem nyíljon meg a rés nagyobbra, ahová a mögöttem eredetileg jövő segítségével végre besorol. A tükörből figyeltem őket - persze nem köszönte meg a szívességeket - de továbbra is hetvenöttel megy. Ő persze ráér, az addig folyamatos kocsisor szétszakad, ugyanis azon a szakaszon előbb nem szabad, utána meg már nem is lehet előzni, először a tábornoki nadrág, majd az erős szembe forgalom miatt. Mire a fóti lehajtóhoz érek, már több mint ötszáz méteres a luk mögöttem. Már szinte nem is csodálkozom, hogy emberek nem engednek be a felhajtónál. Kifognak egy ráérőst és rögtön megbánják az udvariaskodást egy életre.

2016. március 2., szerda

Tót atyafiak

Szóval a dolog ott indult, hogy a szlovákok is bevezették az elektronikus autópálya matricát, hisz nem sok teteje van valamit felragasztani a kocsira, ha úgyis az a dolog vége, hogy megnézik a számítógépben az egészet. A szolgáltatás január elsején indult, ebből az alkalomból a hivatalos matricaforgalmazó helyen is csak annyit tettek idehaza, hogy egy sajtpapírra leírták a webhely címét, hogy vegyek magamnak, ha akarok. Megérte volna elkérni a panaszkönyvet, de az ember végül is kedves volt, ha a hivatala még töketlen is. Persze január elsején indult, de már volt rendes weblap, magyarul is és fizetni is lehetett neten, rendes alkalmazással, kártyával, biztonságosan, ahogy kell. Arról ne is szóljak, hogy az éves matrica persze nálunk a legdrágább a világon, ott ez 50 fabatka és biz'Isten vettem is volna, ha sűrűbben járok arrafelé. Tíznaposat vettem, korrekten visszaigazolták, de az igazi meglepetés csak mostanság jött. E-mailban és sms-ben is tájékoztattak a matrica lejárata előtt arra, hogy már csak 2 napig érvényes. Kicsit túlzásnak éreztem azt, hogy nagyjából egy óra alatt 3 sms-t is kaptam azonos tartalommal, de mint figyelmesség jólesett. Nálunk, a legdrágább autópálya matrica után ez nem jár, a büntetés jön nagyjából két hét múlva, amikor az ember már rég el is felejtette, hogy miről is van szó. Ha belegondolok, egy hónappal a matrica bevezetése után itt még azt se nagyon lehetett tudni, hogy hol lehet megvenni, nemhogy sms meg e-mail. Szóval azt hiszem, hogy le vagyunk maradva, úgy magyarosan, de rendesen..

2016. március 1., kedd

Mi jöhet még?

A disznók egészen az életem részei lettek. Előbb Pemzlike, majd az ismeretlen punk a Börzsönyben, ma ebédnél meg én voltam disznó, hiszen sikerült leennem magam a knédli maradékával. No meg a knédlivel volt a baj, hanem a pörköltzafttal. Tisztára olyan leszek mint egy vénember, egész egyszerűen kiesett a falat a számból. Egy öreg disznó, ha már a családfánál tartunk..

Tanári vélemény

Jártamban keltemben olvasgattam a véleményeket a neten és egy érdekes csokorra bukkantam. Az ember azt hihetné, hogy a szülői tiltakozás az oktatás színvonala ellen egyértelmű helyeslést vált ki a tanárok között, de találni más véleményeket is. Aki elolvasta a szülői véleményeket és a hétfői engedetlenségi mozgalom célját, ezen a ponton felvonhatja a szemöldökét azzal, hogy vajon őértük is szól ez az egész? Mármint azokért, akik szerint ez az egész feltűnési viszketegségben szenvedő szülők küzdelme a 15 perc hírnévért és akkor tennénk a legjobbat, ha a gyerekeket kihagynánk a politizálásból és az ő gondjaikra bízva hagynánk őket dolgozni? Ezzel persze ki nem mondottan azt sugallják, hogy a dolgok jól mennek manapság, senkinek semmi oka a tiltakozásra és minden a megfelelő mederben zajlik. Igazán nem értem ezeket az embereket, hisz ha szemük van - láthatnak, ha fülük van, hallják. De mégis. Vannak, akik inkább hisznek a propagandának mint a saját szemüknek. Persze, ha azt vesszük, hogy van akik azt gondolják, hogy ami rossz azt meg kell javítani, mások meg azt, hogy ami rossz, azt nem kéne tovább rontani. Na de akkor is! Nehéz elhinni, hogy vannak akikben az értük hozott áldozat is inkább visszatetszést kelt. Úgy gondolom, hogy valamiféle elefántcsonttoronyból szemlélik saját hivatásukat és azokat, akiken ezt gyakorolhatják. Jó lenne, ha le tudnának szállni ide közénk a földre ők is, mert együtt könnyebb lenne mindenkinek..