2007. május 31., csütörtök

A ház

Ma végre talán elkészül a házunk színezése. A mesterek ma levonulnak és rendet lehet csinálni az udvaron, felszedhetjük a szél által lebegtetett utolsó ótvaros nejlont is a földről és összeseperhetjük a csikkeket. A fű itt-ott kipusztult, ezt a stresszt ő sem bírta ki, mentségére legyen szólva, nem volt egy angolpázsit, ezért lehet, hogy felismerve saját rútságát inkább a halálba menekült, mindenesetre az ő döntése volt, így kénytelenek leszünk elfogadni mint tényt és a hiányzó részeket újrafüvezni. A télen, a szélnek nem tetsző és emiatt általa lebontott kerítés visszaépítése is majdnem kész már, így nemsokára lesz határmezsgyénk is, bár a kapcsolatunk a szomszédokkal egyáltalán nem indokolja a tulajdonviszonyok ilyen irányú jelzését, de így a jó. Ezt már remélem nem viszi el az aktuális tornádó, lévén más technológiával készült. Az eddigi, teletáblás kerítést hagyományos csirkeháló váltja fel. Ennek az az előnye is megvan, hogy nem érezzük magunkat börtönben általa, nem tűnik úgy mintha nyulak lennénk a saját dobozunkban. Szóval minden készül és fejlődik, csak mi leszünk közben öregebbek. Nem baj, szóljanak hát a fanfárok!

Szelektív hulladékgyüjtés

Elhatároztuk, hogyha a fene fenét eszik is, megpróbáljuk szelektíven gyűjteni a hulladékainkat. Itt Gödön természetesen erre nincsen lehetőség, amikor az utcánkra szerettünk volna pénzt szerezni, akkor azt mondták, hogy majd a választások előtt próbálkozzunk, most nincs rá forrás, gondolom így ez lehet a szabványos válasz minden hasonlóra. Szóval, úgy határoztunk, hogy a papírhulladékot és a PET palackokat külön fogjuk gyűjteni a háztartási szeméttől és ha megtelt egy zsák, azt valaki (A NEJ) mivel úgyis jár Pesten, beviszi egy hulladékudvarba, vagy a kijelölt helyen letámasztja. Ehhez a tevékenységhez viszont szükség lenne szemeteszsák tartóra, két darabra. Jó lenne, ha lenne fedele, egy 120 literes zsákot lehetne beletenni és bírná az időjárást. Egyelőre két típust találtunk, egy pillantás hatására széthullót, nagyon olcsón, és ipari cuccok katalógusában láthatót aranyáron. Szívesen vennék valami tartósabbat fémből Budapest környékén, olyan 5eFt értékben. Kérem a közösség segítségét, ha valaki tud ilyet, az szóljon! Előre is köszönjük, jómagam és a természet nevében!

2007. május 30., szerda

Iskolatáska

De nehéz az iskolatáska - énekelte annak idején Demjén Rózsi talán, és milyen igaza volt. Az én táskám súlya balladai homályba vész, de az utódomé nagyon is valóságos. Tudom, hogy a kultúra nagy teher, ezért próbálnak mind többen és többen kibújni alóla, de mi még kitartunk. A gyerek iskolába menet és jövet roppant előzékenyen hagyja, hogy cipeljük helyette, na szóval.. Tényleg nem értem, hogy egy harmadikosra miért kell ekkora súlyt akasztani nap mint nap. Még Floridában megérteném, hiszen az a vidék tornádóveszélyes övezet. De itthon enélkül biztosan nem fújná el a szél...

2007. május 29., kedd

A hal

Nem szeretem a halat. Az egyetlen olyan étel, amivel ki lehet kergetni a világból. Rendes mindenevőként semmilyen más étellel kapcsolatban nincsenek ilyen érzéseim, a halat kivéve. Annyira erős ezen fóbiám, hogy kiterjed mindazon dolgokra is, amik ugyan maguk nem halak, de halízük van. Bár ezen ételek elkészítése nagyon izgalmas, és maga a látvány ínycsiklandozó, de az eredményt semmiképpen nem kóstolnám meg. A gondolattól is feláll a szőr a hátamon. Hiába no, az én gasztronómiai szótáramban a hal nem kapott helyet. Mit lehet tudni még magáról a halról? Sokak szerint az a vízben élő, nyálkás, bután kinéző izé a kopoltyúkkal.  Az emberek többsége lenézi mindazon állatokat, akik/amik hobbiból nem gyilkolják a fajtársaikat, így ebből a szempontból a hal kifejezetten 'ostoba' lény. Él bele a világba, sorsával elégedetten, szaporodik, sok kishalat 'hoz a világra', amik a természet farkastörvényei szerint vagy felnőnek, hogy folytassák a szülei k útját, vagy könnyű nyáresti vacsoraként végzik valamelyik hasonszőrű vízlakó pocakjában. Időnként, mintegy tiltakozásként az élőhelyüket ért terrorra, halomra halnak, ilyenkor az emberek rosszallóan csóválják a fejüket és azt mondják, hogy ez a tömeges halpusztulás. Lehet viszont őket csodálni azért, hogy egy olyan helyen élnek, ahol még egyik ember sem bírta ki három percnél tovább, és ezt látszólag  boldogan (ha békén hagyjuk őket) teszik. Tulajdonképpen mégiscsak szeretem a halakat. Annyira mindenképp, hogy ne egyem meg őket..

2007. május 26., szombat

Közlekedés újratöltve

Az M0 autóút építési munkálatai miatt a 2/b jelû autóúton a fóti, dunakeszi illetve a budapesti csomópontok térségében jelentősebb volumenű terelések kerültek kialakításra. Az érintett autóút (2/b) azonban nem az ÁAK Zrt. hanem a Magyar Közút Kht. kezelésben áll. Az ÁAK Zrt. tehát nem rendelheti el az M3 autópálya szakaszos díjmentesítést mindaddig amíg az M3 autópályát terelõúttá nem minõsítik.

Tekintve azonban, hogy a Magyar Közút Kht. ilyen jellegű információt mindezidáig nem közölt, továbbá terelő utat a helyi úthálózat alkalmazásával hozott létre, kompetencia hiányában az ÁAK Zrt. további érdemi lépéseket nem tehet az ügy érdekében.

További balesetmentes közlekedést kívánunk!

Megpróbálom értelmezni a választ. Minden jó, mindenki a helyén áll és figyel, de sajnos nem tehet semmit az ügyben. Tulajdonképpen marad minden a régiben. (A vicc az az egészben, hogy nincs figyelmeztetés a lezárásokról csak közvetlenül az úton, ahol már régen késő, és semmilyen, helyi úthálózaton megvalósult terelésről nem tudok. Feltűnt volna. A dugóban töltött közel egy óra alatt bőven lett volna időm tanulmányozni a kérdést.) Miért érzem úgy, hogy sok bába között elvész a gyerek?

2007. május 25., péntek

Gokart

Gokartozni márpedig jó. A tegnapi napon újra rá kellett jönnöm erre a hatalmas igazságra. Nagyon élvezem ezt a kis autót vezetni, csúszni a kanyarokban, forgolódni vele még úgy is, hogy egyedül vagyok a pályán. Egyelőre maga a vezetés élménye elnyomja a késztetést a versenyzésre. Úgy gondoltam, a fiam is elég nagy ehhez, és ő kedvvel jött velem kipróbálni. Nos, egyedül ez még nem megy neki, egy lassan háromnegyed kilenc éves gyerek, még képtelen egy ilyen autót vezetni, hiányzik a fizikai ereje és tapasztalata egy ilyen jármű uralásához. A tegnapi napon a gokartozásunk ezért kényszeresen rövidre sikeredett, egy pár kör után megsérült és ezért a futam feladására kényszerült. Nekem elszakadt a gázpedál visszahúzó rugóm, ezért én is kiállni kényszerültem. Az utód eléggé el volt kámpicsorodva, ezért a továbbiakat a Madarász utcai kórház sebészeti ügyeletén folytattuk, ahol a rajta gokartozás közben keletkezett felületi, de elég csúnya vágást stoppoltattuk össze. Az orvosok, két fiatal srác, maximálisan kedvesek voltak, élmény ilyen emberekkel találkozni. Ma reggelre már annyira felbátorodott a gyermek, hogy anyját kérdezte: Ugye legközelebb te is eljössz VELÜNK gokartozni?

2007. május 24., csütörtök

Közlekedés

Elkezdték építeni a jövőbeni M0-ás és M3-as autópályák találkozásait, ebből az alkalomból rajtaütésszerűen lezártak pár utat. Ettől természetesen az északi régió közlekedése összeomlott. Természetesen ezt sehol sem hirdetik, jó magyar módra nincsenek előjelzőtáblák, nincs tájékoztatás, nincsenek elkerülő utak. A buta paraszt vagy vár, vagy leleményes lesz. A leleményességbe beletartozik az a fajta ügyeskedés is, ami roppant balesetveszélyes helyzetet teremt, miszerint amikor a türelmetlenek meglátják a végeláthatatlan autófolyamot, akkor bőszen képesek egy kilométert is visszatolatni az autópályán, miközben újabb és újabb kocsik érkeznek mögöttük. Van aki inkább pofátlankodni kezd, szintén jó magyar szokás szerint, a pályamunka számára lezárt részen előzi meg a sort, hogy a végén agresszíven betolakodjon. Mindkettőből volt részem tegnap sajnos, amikor is a tíz perces utat egy óra alatt sikerült megtennem. Ráadásul az autóút forgalmát elterelik a régi fóti útra, ahol 200 méteren belül egy körforgalom és lámpás kereszteződés is van, amit természetesen nem programoztak át, így az M3 felé igyekvők a hagyományos rend szerint tudtak csak visszajutni a pályára, ezzel megbénítva a fóti út forgalmát is teljesen. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a mára igen forgalmassá vált tranzitútvonalnak számító 2/A út forgalmát beleterelték egy mellékútba, aminek a végén gyakorlatilag egy stoptábla van, és a keresztirányú forgalom is igen erős. Ilyen is csak Magyarországon történhet! Javaslatom a következő: Előjelző táblákat a 2/A, régi fóti út, és 2-es utakra olyan helyre, ahol még van menekülési útvonal. Az M3 díjfizetés kezdetét eltolni Mogyoród utánra, hogy a pályára tartók, Mogyoródnál, Fóton keresztül fel tudjanak hajtani az autópályára. Kitáblázott javasolt útvonalakat, amin az áthaladást vagy rendőrileg, vagy kihelyezett lámpákkal oldják meg, illetve ellenőrzést a terelt részen a pofátlankodók kiszűrésére. Tudom, újra bilibe lóg a kezem.. :-(

2007. május 23., szerda

Digitális világban élünk. A hétköznapjainkban egyre nagyobb teret kap ez a technika, amikor mindent kétállapotú logikába préselünk bele. Lassan enélkül nem élet az élet és az érzelmeinkbe is lassan de biztosan belefurakodik. A bináris ipar bináris termékei leszünk, eltűnnek az életünkből az érzelmek az árnyalatok, az átmenetek. Fordított 'fekete, fehér, igen, nem' játék ez, ahol nem az a cél, hogy minél változatosabban fejezzük ki magunkat úgy, hogy a diszkrét állapotok jelzését megpróbáljuk  kizárni és aki nem tudja az veszít, hanem  éppen ez a cél.  Ezzel, bár világosabbá válik sok minden, de  választási lehetőségeket veszítünk el örökre.  Aki nem jobboldali elveket vall, az kommunista, aki nem barát, az ellenség, akarok veled beszélni, vagy nem, a leves sótlan vagy sós, süt a nap, vagy nem. Bár nem tudom elképzelni az életemet gépek nélkül én sem, a választási lehetőségek elvesztése szerintem nagy baj. Nem is kicsit. Nagyon..

2007. május 22., kedd

Elmúlás

"...Csendben, álmomban szeretnék meghalni, mint nagyapám, nem félelemben és sikítozva, mint az általa vezetett busz utasai.." - A morbid vicceken túl időnként előkerül bennem a gondolat az elmúlásról. Igazából két meghatározó dátum van az ember életében, az egyik a születés, a másik a vég, bár utóbbit nem verjük olyan nagy dobra, mi több diszkréten hallgatunk róla, de attól még létező dolog. Mindenki eljátszott már a gondolattal, hogy mi lenne, ha mégse halna meg, Woody Allen mintha azt mondta volna - Szeretnék örökké élni. Nem a műveim által, hanem csak úgy! - de ez a képesség ugyanúgy lehet átok is, de lehet jó is. Átok mindenképpen abból a szempontból, hogy az embernek végig kell néznie a szeretteinek az elmúlását, és talán ennél nagyobb fájdalom nem érhet minket. Csúcsragadozóként megadatott nekünk az, hogy ne egy kardfogú tigris szájában leheljük ki a lelkünket. Kultúrát teremtettünk magunk köré, életünk nagy részét tanulással töltjük, tulajdonképpen semmiér t. Az utóbbi időben egyre kevéssé hiszek a túlvilágban a lélekvándorlásban (pusztán logisztikai megvalósíthatatlansága miatt is.). Most, hogy lekerültünk a természet  étlapjának főfogásokat felsoroló részéről, megnyertük a desszertek rovatot. Az embereket, mint a többi csúcsragadozót végül a kukacok eszik meg, az ő vacsorájuk lesz a kedves arcának képe, a legjobb süteményrecept, a sok kellemes és kellemetlen élmény, ami ért. Csak remélhetem, hogy nem fekszi meg túlságosan a gyomrukat...

2007. május 21., hétfő

Extrém sportolók

Tegnap békésen poroszkáltunk hazafelé Vác határában a 2/A úton. Konvojban haladtunk, és bár ugyan az elől haladó nem tépte az istrángot, a szembejövők kapaszkodósávja miatt záróvonal és előzni tilos is érvényben volt, úgy nézett ki, senki sem próbálkozik előzéssel. A gépkocsivezetők nemzetközi összeesküvése már jó előre jelezte azt, hogy rendőri ellenőrzés várható, így az elöl lévő még inkább lassított (Nem tudom, hogy miért vált ki egy rendőr jelenléte az autósokból lassítási reakciót akkor is, ha a megengedett sebességgel haladnak - ez számomra rejtély.) A távolban már világosan látszott, hogy a rendőri erők a rádi lehajtónál csoportosulnak, amikor a második a sorban, egy kisbusz, úgy gondolta, hogy bátraké a szerencse, és extrém sport űzésébe kezdett. A sport az alábbiakból állhatott - figyel-e a rendőr? Így a záróvonal, a figyelő rendőrök, a szembejövők és az előzni tilos tábla ellenére kockázatos előzésbe kezdett. Már messziről megnyugvással vettük tudomásul , hogy a rendőr erre komótosan kiszáll az autóból, és besétál a felezővonalig, és kiinti. Ha ez nem igazi extrém sport, akkor semmi sem az. Ezer méteres rendőri-figyelem elkerülés. Most az igazságérzet diadalmaskodott, csak sajnos ezt kevésszer teszi. Azért a magyarázkodásra kíváncsi lettem volna...

2007. május 20., vasárnap

Kiejtés

Azt azt hiszem senki sem tagadhatja, hogy a mai korban milyen fontos a helyes kiejtés. Azt hiszem a mai napon sikerült ezen a téren is nagyot fejlődnöm, ugyanis ma reggeltől kezdve szinte mindent sikerül kiejtenem. Kiesik a kezemből a kanál, kiöntöm a locsolókannából a vizet, leejtem a reggelim. Ez egy ilyen nap, úgy látszik...

2007. május 18., péntek

Tegnap

Tegnap egy érdekes kérdést kaptam az oldalbordámtól. Egy munkásnadrágon elkezdett veszekedést követően került elő, hogy tulajdonképpen miért is vagyunk mi tulajdonképpen még mindig együtt? Tényleg, miért is? Ha az ember úgy érzi, hogy végre megvan mindene, amire vágyott, kertes házban lakik, van autója, és minden ami kell, akkor rögtön eszébe jut, hogy itt van ez az ember. Tulajdonképpen miért is van még mindig itt? Hiszen, ha én vagyok a víz, ő a tűz.. Teljesen eltérő habitussal rendelkezünk. Eddig remekül kiegészítettük egymást, a tűz vizet forralt, a gőz gépet hajtott, de most a tűz kikerült a víz alól, a gőzre sincs már szükség, a víz kiönthető. Azt mondják, hogy az ember az első házasságát szerelemből köti, a második lesz az igazi, mert akkor látja azt, hogy tulajdonképpen mire is van szüksége ahhoz, hogy boldogan tudjon élni. De vajon szükségszerű-e mindez?

2007. május 17., csütörtök

Kompromisszum

A hibáink ára a kompromisszum. Ez majdnem úgy hangzott, mint egy népszerű  jelmondat az Őrtorony című kiadványból, bár ott az egy kicsit másként szól, és szerintem nem is igaz. A megállapításom, viszont a véleményem szerint helytálló, erre a tényre tegnap fűnyírás közben jöttem rá. Az egyszerű, mechanikus munkák képesek belőlem agyműködési rohamokat kiváltani, ilyenkor kozmikus dolgokra jutnak eszembe, amik, azon túl, hogy a globális tudatalatti részévé teszem őket, nem jók semmire, de engem legalább megnyugtatnak. Szóval, úgy gondolom, hogy aki hibátlan és tökéletes annak nincsen szüksége arra, hogy kiegyezzen másokkal, minden amit csinál és tesz, úgy jó ahogy van, tehát tökéletes. Egy ilyet ismertem eddig - Lilu-t - az Ötödik elem című filmből. Ő volt a tökéletes lény. Feltételezhetnénk, hogy Isten is tökéletes, bár előbb be kellene bizonyítani azt, hogy van, illetve csak egy van. A tökéletes Isten létezésében én kevésbé hiszek, szerintem ez a hozzáállás alapvetően elhibázott, de ez egy másik vita, vagy eszmefuttatás. Jómagam cseppet sem vagyok tökéletes, ezért nap mint nap kompromisszumokat vagyok kénytelen kötni, és ezek behatárolják az életemet és leszűkítik a mozgásteremet. De mit tehetnék mást, ha ilyen vagyok? Lehet-e vajon tökéletességre törekedni úgy, hogy azt el is érhessük? Érdemes-e elérni ezt az állapotot? Isten, ha létezik, és minden cselekedetében tökéletes, nem unatkozik emiatt?

Ma

Éppen ma lenne az öcsém 36 éves, ma van a születésnapja. Fájó, szomorú alkalom, hogy visszagondoljunk valakire aki már 8 éve nincsen közöttünk. Ha van Isten és egyszer találkozni fogok vele erre az egyre biztosan rá fogok kérdezni, hogy mi értelme volt? Addig marad a beletörődés...

2007. május 16., szerda

Szex ujratöltve

Pár héttel ezelőtt keseregtem azon, hogy elleptek az aszexuális molylepkék. Szexuális devianciájuk odáig vezetett, hogy szabadon repdesnek a lakásban, ellenben a direkt a részükre vásárolt szexuális csalogatóval felszerelt csapdákat elkerülik. Az akkori állapot szerencsére némileg és nemileg is, módosulni látszik. Úgy tűnik ez a tavasz hatása lehet, a közönyös molylepke populáció elpályázott talán az örök ruhásszekrénybe, vagy talán csak menedékjogot kértek egy békeaktivistánál, ezt nem tudhatom, mindenesetre a helyüket  egy sokkal aktívabb és  nemileg elkötelezettebb gárda vette át, így nagy tömegben ragadnak immáron bele a kihelyezett csapdákba, így visszaállt a természetes rend és a molyokba vetett hitem is.  Meglepő amúgy, hogy ezek a rovarok mennyire éhezik a sikert!  A feltűnésük azonnali tapsvihart vált ki a jelenlévőkből...

2007. május 15., kedd

Furcsa emberek

Az emberek furcsák. Furcsa emberek vesznek körül, és ebből kifolyólag valószínűleg én is furcsa lehetek mások szemében. Saját különcségemet persze egészen másképp látom, azaz nem látom, mert ebből a testnek nevezett tokból tudok csak kinézni, a fejemen vágott két lukon keresztül. Ez azért jócskán behatárolja azt, hogy mit látok és hogyan vélekedem bizonyos dolgokról. Rendszeresen visszatérő dolog, amin sokat jár az agyam (már amikor háttérbe tudja szorítani a létfenntartásomért végzett napi küszködését) a kapcsolatom bizonyos emberekkel. A mai agymenés apropóját egy olyan ember szolgáltatta, akiről nem tudom eldönteni, hogy hogyan álljak hozzá. Egyszer úgy érzem barát, egyszer csak haver, vagy éppen csak ismerős, néha egész ellenségesen áll hozzám, és ezek a hangulatváltozások állandóan megzavarják a józan ítélőképességemet. Nálam a barát definíciója meglehetősen sokrétű, nem is igazán szeretem emberekre azt a szót alkalmazni, mert olyan nehezen definiál ható és csak bajban derül ki is az igazi barát, bajt meg ki akar magának csak azért, hogy ez kiderülhessen? Szóval úgy érzem, hogy időnkénti határtalan önzősége, illetve a vágy, hogy bizonyos dolgokat egyedül magának szerezhessen meg mindenkit letiporva, és az, hogy olyankor is beáll a sorba, amikor már nincs is rá szüksége, de ingyen van, és az neki jár, szóval ez kizárná azt, hogy igazi barát lehessen, de ez felfogható egy korlátnak is, és mindenkinek megvannak a saját határai, nekem is.  Mindig ezek a kétségek, ez a bizonytalanság. Vagy mégsem?

2007. május 14., hétfő

Zöld ábránd

Elrémít a saját szemetünk. Na nem maga a szemét maga, mert az azon anyagok halmaza, ami már egyszer feltűnt a bevásárlókosarainkban, hanem a mennyisége. Minden héten megtelik egy kb. 120 literes kuka válogatott mindenfélével, amit aztán egy kedves sárga fémszörny apró darabokra cincál, és egy másik egy üregbe tapos, ahol sorstársaival várakozik az örökkévalóságig. Pedig ahogy a hulladékunkat vizsgálom, rengeteg hasznosítható dolgon akad meg a szemem. Van papír hegyekben, műanyagok garmadával, és egy igazán kis rész csak a tulajdonképpeni kommunális szemét. Ausztriai nyaralásunkra gondolok, amikor is egy kis tanyán a hegyek mögött, a ház mögé betérvén örömmel konstatáltam, hogy legalább öt kuka van egymás mellett, és bennük fajtánként szétválogatva a hulladék. Egy újabb dolog, ami megint csak ott képes működni, és nálunk nem. Csak ott éri meg ezeket a dolgokat külön gyűjteni, nálunk minden veszteséges, vagy nincs gazdája. Emlékszem, amikor egyszer botor m ódon kettesben (jómagam egy teherautónyi sittel, a sitt békésen az autón várakozott, míg én a hivatal ördögeivel birkóztam) bementünk az önkormányzatra megkérdezni, hol lehet környezetbarát módon lerakni a törmeléket. Úgy néztek rám mint egy őrültre, és kifelé menet még a rendszámomat is felírták, és bár ugyan ők sem tudták, gondolhatták, jó lesz még ez a szám ha netalán találnak valahol egy teherautónyi sittet az árokparton. Az ügy hepienddel zárult, sikerült kinyomozni hol lehet lerakni legálisan. Immáron egyedül, de visszamentem és megosztottam ezt az információt a hivatalban ülőkkel. Na ők ilyet még tényleg nem láttak...

2007. május 11., péntek

Undok kórság

Lehet, hogy már írtam volt, de újra és újra meg kell állapítanom, hogy mialatt utódaink felnevelésére a legszebb éveinket áldozzuk fáradtságot és munkát nem kímélve, ezek a kis pimaszok a legvirulensebb kórságokat hordják haza az iskolából, hogy ránk ragaszthassák ezeket. A gyermeknek sikerült egy calici fertőzéssel megörvendeztetni bennünket, ami először rajta ment igen látványosan keresztül (Aki még nem próbálta, feltétlenül tegye meg, hogy milyen felemelő érzés éjfél után, legjobb álmodból felriadva kimosni valakit a saját hányásából, majd megint alható minőségbe hozni a főszereplőt.) Most én vagyok a soros úgy látszik. A tegnapi családi mozidélutánt követően kezdődött, akkor még azt hittem, hogy az esemény alatt elfogyasztott fagylalt okozhatott zavarokat bennem. Ezt sikeresen kezeltem a régi családi recept szerint egy korty pálinkával, de éjszaka sikerült belázasodnom, ma reggel viszont jelentkezett a többi altesti tünet. Úgyhogy a jelek szerint mindenképpen mozgalmas napom lesz, kíváncsi vagyok mit ír majd a horoszkópom erről...

2007. május 10., csütörtök

Egy buli utóhangjai

Hétvégén egy buliban voltam. A jeles esemény két távozó kolléga búcsúztatásának az ürügyén szerveződött, mintegy megemlékezésként az együtt töltött időkre. Minden rendes murinak vannak utóhangjai, ami rosszabb esetben a helyi és országos újságok rendőrségi rovataiban olvashatók, ez esetben viszont csak a saját fejemben fogalmazódnak csak meg. Ez nagy részben köszönhető a rendkívül toleráns szomszédoknak is, mert be kell vallani, időnként vígan voltunk, és hangosan énekeltünk, ami persze egy kívülálló szemlélődőnek egyszerű üvöltözésnek (Akár csak a vadszamár) tűnhetett. Ez utóbbi meg is hozta az égi áldást, ugyanis tudvalevő, ha üvöltöznek a szamarak, eső lesz. Az emelkedett hangulat fő forrása az etilalkohol volt, amiben a személyiségek jól oldódnak, míg vízben kevésbé. Hiába, ezek már csak ilyenek. Mindenesetre pár személyes tanulságot sikerült az egészből magam számára levonni. Egy csokor ebből:
  • A tömény szeszesitalok fogyasztása rendkívül káros a józanságra. Az alkohol felszabadít, de sok ember nem tud mit kezdeni a hirtelen jött szabadsággal. A sör valószínűleg jobb partiital, mert igazán nagy mennyiséget nehéz belőle meginni, béka nő a hasunkba.
  • Csak úgy szabad elmenni valahová, ha vissza is tudunk jönni, vagy értelmesen el tudjuk magunkat foglalni. Sajnos koránkelő vagyok, ezért hajnal 6 órától, déli tizenegyig, amikor a többség kezdi visszanyerni a tudatát unalmasan tudnak telni a percek, még akkor is, ha netalán takarításba fognák.
  • A járulékos költségeket akkor kell beszedni, amikor mindenki már annyira a tudatánál van, hogy emlékszik arra, hogy hol és miért fizet. A kajához a hozzávalókat nekem sikerült beszereznem, ugyanis én voltam a főszakács, így a buli mérlege a számomra súlyosan deficites lett. De ezek szerint így jártam..
  • Mindig kell egy vészforgatókönyv, hogy mit tegyünk, ha esni kezd az eső, ha gőték támadnak ránk, ha albánok kérnek menedékjogot, vagy ha kiszáll a rendőrség.
  • Jó ha vannak közösségi szórakozási lehetőségek és valaki, aki ennek a lebonyolítását vállalja, mert nélküle klikkekre esik szét a parti, és a végén felmorzsolódik..
  • Jó előre gondoskodni arról, hogy aki ott alszik, annak hol legyen a helye. A felszabadult lelkek elég nehezen találják meg hajnal kettőkor a helyüket..
  • 2007. május 9., szerda

    Ma

    Ma és a további két napon okosodni fogok. Éppen ezért a blogolásban is kisebb fennakadás várható majd, de valahogy majd megoldom. De az is lehet, hogy nem. A világ talán kibírja majd nélkülem...

    Tanfolyam 2.

    Mai és eheti tanfolyami szereplésem a várakozással ellentétben rövidre sikeredett. Eleve szkeptikusan álltam hozzá, mert olyan témáról volt szó, hogy csak erőteljesebb főnöki meggyőzés után vállaltam csak el, de ez minden 'vágyakozásomat' felülmúlta. Amikor abbahagytam életem Microsoft által uralt részét azt a fogadalmat tettem, hogy akkor kerüljek még egyszer ilyen dolgok közelébe, ha netalán a ravatalozóban ilyesmi lesz a számítógépen, ami a hűtőszekrényt vezérli, erre egy .net objektumorientált delphi tanfolyamon találtam magam. Egy percre megnyílott a föld, kénköves lángok csaptak ki, és beleremegett még az ég is. Szerencsére elmúlt és ezzel egyre erősödött az elhatározásom (Aminek a gyakorlati mozgatórugója az volt, hogy cirka háromórás ottlétem alatt ugyan minden szót értettem, felfognom semmit sem sikerült), hogy otthagyom az egészet. Így ebédszünetben leléptem, a tanártól elnézést kérve a hibámért, és most itt vagyok.  Ha itt sikerül két fűszálat keresztbe tennem, már akkor hasznosabban töltöttem az időm mint ott...

    2007. május 8., kedd

    Közlöködés

    Közlekedni márpedig kell. Ennek az alapja a jó úthálózat, az meg itt nincs. Illetve ígéretes kezdeményezések mindig vannak, de hamar el szoktak múlni. Ma be akartam jönni a munkahelyemre és a szokásos tíz perces út ma legalább félóráig tartott, ugyanis azt az utat ahol közlekedem, felújítják. Igazából ennek örülnöm kellene, mert ebből az útból a családnak két sérült felnije származott az utóbbi két hónapban, de az örömömbe némi üröm vegyül. Cseppet sem vagyunk lemaradva Pesthez képest a forgalomszervezésben, ugyanis nálunk sincs. Illetve van is meg nincs is. A népet beterelik a következő utcába, és onnan meg oldják meg maguk. Előjelző táblák, ajánlott útvonal természetesen nincsen. Kicsit saját szakmámra gondolok ilyenkor. A legtöbb ember, miután felinstallált egyszer egy windows 98-at, azt hiszi magáról, hogy rendszergazda. A közlekedésszervezést is tanulni kell, nem elég az, hogy 'Hűbelebálint' módjára csak lezárunk valamit és kész. Mert ha például egy szép nagy nyergesvontatót beterelünk egy szűk mellékutcába, akkor az ott hajlamos beragadni, illetve az ott lakók sem számítanak rá, hogy holnaptól az ő utcájukban jár majd az M7-es autópálya forgalma. Ma tehát kalandos utam volt befelé, jöttem én mindenhol, az ismerd meg Göd rejtett kincseit mozgalom keretében, csak kár, hogy időre kellett (volna) beérnem. Mindenesetre köszönöm a gödi önkormányzatnak, hogy nem hagyják megalvadni a vérem, és egy alapvetően jó és időszerű kezdeményezést is el tudnak rontani azzal, hogy erről elfelejtik tájékoztatni a környéken élőket...

    2007. május 7., hétfő

    Szakáll

    A hétvégén hoztam egy döntést, hogy megválok valamitől, aki már egy ideje társam volt. Össze voltunk nőve, és ez nem csak képletesen volt így, hanem egészen gyakorlatiasan is. Szakállam a porba hullt, most éppen pucér vagyok, mint a babapopsi. Már egy napja, de még nem szoktam meg az érzést, amit ez jelent. Fázik az arcom, ahogy a reggeli szellő simogatja. A családom persze vadul követeli vissza a szakállat, ugyanúgy tiltakoznak, mint az ellen, amikor megnövesztettem. Azt hiszem a megszokás nagy úr..

    2007. május 5., szombat

    Nők újra 2

    Meg kell némileg követnem a nejem a tegnapi dolog miatt. Amikor kiderült, hogy virágot vett, akkor én azt hittem, hogy Pesten van, de nem ott volt, így perceken belül felbukkantak, tehát a morgásom nem volt jogos. Azzal együtt fenntartom abbéli véleményem, hogy bizonyos helyzetekben könnyebb az élet nők nélkül. Ezért ha van lélekvándorlás, a következő létemben önbeporzó gyümölcsfa szeretnék lenni..

    2007. május 4., péntek

    Buli élete

    Mint Boris Vian Venyigeszú és a Plankton c. művéből megtudhattuk egy buli megszervezése jelentős előkészületeket igényel. Az említett könyvben magát a murit még szabványosították is, igaz ott egy hölgy kezéért (illetve másért) tették, tehát jóval tovább mentek azon az úton, ami magáig az összejövetelig tart. Szombatra egy ilyesféle bulira vagyok hivatalos, csak szerencsére nem én szervezem. De így is látom azt, ami jellemző az ilyen megmozdulásokra. Először hatalmas a lelkesedés, mindenki szervezne, hatalmas tömegek mozdulnak meg, nagy energiák készülnek felszabadulni. De ahogy közeleg a napja, úgy kezd mindenki egyre 'reálisabban' gondolkodni, sorra zárják el a gázcsapokat, és kezdik le- illetve visszamondani, végül a hatalmas méretű lufi leereszt és pici teniszlabda lesz belőle, és mindenki örülhet ha hatan megjelennek..

    Női időérzék

    Utálom, ha egy nő miatt kések el valahonnan. A helyzetet súlyosbítja (bár inkább lehet, hogy megmagyarázza), hogy az illető nő éppen az oldalbordám. Fél hat, hat körülre ígértem az autóreszelőnek, hogy odamegyünk a kocsiért Nagymarosra. A nej vinne el, vele meg abban állapodtunk meg, hogy öt felé ideér, legkésőbb fél hat, mert egy félóra legalább az út. Fél hatkor felhívom, hogy hol tart, erre kiderül, hogy Pesten éppen virágot vásárol, és csöppet sem izgul. Engem meg épp szétvetni készül az ideg. A pofámról meg ég a bőr, mert megígértem valakinek valamit, amit a saját hibámon kívül ugyan, de nem tudom teljesíteni. Miért is kezdtem nőkkel, ez az én büntetésem. Boldog dolog a papi cölibátus...

    2007. május 3., csütörtök

    Vezetni jó

    Vezetni márpedig jó. Bár világ életemben született beosztott voltam, és azt szerettem, ha megmondták mi a dolgom és utána békén hagytak, vagy csapatban egyenrangú félként ötletelhettem, de egy dolog mégis kivétel számomra, ez a járművek vezetése. Lovon még sosem ültem, mert a ló egy kicsit több mint egyszerű közlekedési eszköz. Tudom, hogy sokan annak tartják, a régi korok gépjárműve ő, akivel 'A' pontból 'B' pontba  el lehetett jutni, de egy ló akkor is más. Valahogy sokkal jobban tisztelem őket annál, hogy ráüljek. Ez valahogy kimaradt az életemből és nem is vágyom rá. Inkább a géperejű eszközöket részesítem előnyben.  Sokaknak teljesen természetes, de engem mindig örömmel tölt el az a tény, hogy itt van másfél tonna ostoba vas, gumi, és műanyag, ami azt csinálja amit én akarok. Pont azt, nem kötözködik, nem szól bele, csak végrehajt. Kis puhatestűként egy hozzám képest hatalmas tömeget és erőt tartok kordában és ezen filozofálgatni is jó érzés . A lehetőségek és a vele járó felelősség súlya is megnyugtató. Bárcsak mindenki belegondolna ebbe egy kicsit, és élvezhetné a vezetést, akkor nem törődne a másik közúton történő legyilkolásával, az élmény kedvéért közlekedhetnének az emberek. Tudom, újra bilibe lóg a kezem...

    2007. május 2., szerda

    Test és lélek

    Test és lélek. Ez a téma időről időre az eszembe jut. Elméletileg e két dolog alkotna engem, és a remények szerint a kettőből csak egy tűnik el a süllyesztőben. A test az alantasabb, anyagi világot testesíti meg, minden, amit nem tartunk emelkedett, filozófiai dolognak az a test bűne. Ide tartoznak a 'testi' örömök, a bujálkodásra való gondolatok és úgy alapvetően az élvezetek. Pedig a test nem kisebb csoda mint a lélek. Ez előbbiről legalább tudható, hogy van, mert minden reggel ezt látom a tükörben. A lelkünket nem látjuk, csak feltételezzük, hogy van, mert kényelmes dolog azt hinni, hogy az összes negatív, elítélendő gondolatot egy másik entitás, egy póri, egy földhözragadt valami sugallja a mi tökéletes lelkünknek. Pedig a test maga a csoda. Tökéletes demokrácia, ahol mindenki teszi a maga dolgát hosszú éveken keresztül. Nem törekszik önállóságra, nem akar elszakadni, tökéletesen meg van elégedve a saját sorsával. Ezen kívül azt se hiszem, hogy külön vágyna mindenféle alantas örömre, csak arra, hogy megkapja a maga cukoradagját, elszállítsák tőle a salakanyagokat és végezhesse a napi munkáját. Egy kicsit én is erre vágyom, éljenek a testek!