2008. november 30., vasárnap

A pacal

A konyhaművészet csúcsa a megfelelő pacal elkészítésének titka. Egyfajta beavatási szertartás, titka apáról fiúra száll, és csak bizonyos életkor betöltése után lehet akár próbálkozni is az elkészítésével. A puccos franciás konyha csak ideig óráig képes fenntartani az érdeklődésem, de ami igazán lenyűgöz és összefut a számban a nyál, az az aranyló zsírkarikákkal fedett, csodálatos és sűrű pacalpörkölt, friss fehér kenyérrel. Műkedvelő szakács lévén, azt hiszem a hétköznapi konyha minden vívmányát már el tudom elfogadható minőségben készíteni, de ehhez a csodához még kevés vagyok. Nem vagyok érett egy igazi pacalpörkölthöz, ez sajnos a meztelen igazság. Még nem. De fejlődőképes vagyok, és nemsokára talán már sikerrel vehetem ezt az akadályt is. Retteghet tőlem minden marhabendő!

2008. november 29., szombat

Kényszerítve

Úgy érzem a Blogter ki akarja kényszeríteni azt, hogy másik helyet keressek a Blogomnak. Illetve nem is a tér, hanem a Gépház, ezzel a pökhendii és nemtörődöm hozzáállásával amit gyakorol. A Classik sablon továbbra is rossz, az oldalam éjsötét, és mint megtudtam, nem állok egyedül ezzel a problémával. A Gépház nem kommunikál, se velem se mással - hisz az üzenetei között a legfiatalabb is egy napos - ami amúgy azt jelentené, hogy minden jó, de egy ilyen bughalomban mint ez, viszont semmi jó. Kissé azt érzem, mint amikor a süllyedő hajón, az utasok bár jól érzik magukat , de a legénység keresésére indulnak és ekkor derül ki, hogy az egyetlen mentőcsónakot épp ők vitték el, és most kötnek ki Hawaiin. Még Mó kedves közbenjárására sem reagáltak - ez nekem lassan azt fogja jelenteni, hogy itt nem lesz semmi a közeljövőben. Ezek a szolgáltatások - sőt, bizonyos értelemben jobbak - működnek a blogspoton is, ráadásul még jól, support is van, válaszolnak is, ha keresem őket, úgyhogy nagyságrendekkel minőségibb a helyszín. Egyedül ami itt tart még, a társaság. Kár, hogy azt nem lehet áttenni máshová..

Ultimátum

A gépháznak már írtam a bejelentőlapon, de ha egy hét alatt sem sikerül megnyugtatóan rendezni legalább a Classic sablon ügyét, akkor elmegyek. Ezt eldöntöttem. Jövő szombaton, ha addig nem áll be kedvező fordulat az ügyben, megszűnik a sparhelt.blogter.hu blog itt, mindörökre.

A kezdet

Minden kezdet nehéz! A Blogtéren épp elvágni készülök a szálakat. Egy elég elkeseredett hangú postot sikerült írnom - ugyanis eléggé el vagyok keseredve amiatt, hogy lassan egy hete nem megy az a bughalom, és semmi esély sincs arra, hogy történjen valami. A gépház nem válaszol - nekem már nem, de most valaki próbált kedvesen közbenjárni értem, így már neki sem. Nem mondanak semmit! Közölnének legalább valamit, hogy mikorra várható mozgás az ügyben, de semmi. Hallgatnak, és ez a legrosszabb. Írtam nekik a bejelentőlapon egy 'kedves' üzenetet és egy konkrét határidő kérést, hogy azután megyek. Gondolom az eddigi gyakorlat szerint erre sem fognak válaszolni, de (nem tudom miért) kapnak még egy hetet. A jövő hét szombaton, ha addig sem történik semmi, a Blogtéren megszűnik a sparhelt.blogter.hu blog. Mentés után törölni fogom, és költözöm ide, vagy máshova..

2008. november 28., péntek

A könyök

A könyök az ember elsődleges méregtelenítő szerve, így nagyon fontos. Bizonyos gondolatok, ha már megsokasodtak az ember fejében, hajlamosak arra, hogy az említett szerven keresztül távozzanak. Azon kívül a feszült figyelem látszatának fenntartásához is feltétlenül fontos, meg amúgy is az ember, másként az asztalhoz koppanó feje részben fájdalmas, részben pedig a külvilág számára jelzésértékű, így mindenképpen kerülendő. Ma reggel megfájdult a bal könyököm is. Valami nagyon kikívánkozik. Lehet, hogy a Blogtér az?

2008. november 27., csütörtök

Pesti emberek

A családomban az a minősítő jelző, hogy pesti - finoman szólva kritikát jelent. Az olyan ember mintapéldája, aki büszke arra, hogy hol lakott/született, ugyanakkor mindent megtesz azért, hogy a többiekkel megutáltassa magát. A minap a havazások kapcsán jutott eszembe, hogy honnan lehet megismerni azt, hogy ki érkezett a fővárosból ide lakni - vidékre. Viszonylag egyszerűen eldönthető a kérdés. Szép új ház, ami előtt a hó nincs elsöpörve. Egy rendes vidéki embernek ugyanis szégyen az, ha a portája havas, vagy piszkos és nem esik le a karikagyűrű az ujjáról, ha havat kell söpörni, hanem lapátot, seprűt ragad. Nem tudom miért olyan extra dolog ez másnál..

Blogolás

Rájöttem bizonyos dolgokra. A Blogtér egy jó hely! Ugyan blogolni továbbra sem lehet, lassan egy héttel az átállás után sem, de legalább a társaság jó. Ez is egy eredmény. Kár, hogy erről nem a Gépház tehet, mert akkor ez legalább jópont lehetne nekik. Mostanában igencsak rájuk férne..

Hullaszag

Csend és hullaszag. Ez jellemzi most az itteni benyomásaimat. Látszólag persze van élet, hisz a 'kollégák' rendszeresen élnek társadalmi életet az oldalakon, de valahogy nem az igazi. Történtek ugyan hibajavítások, én is tapasztaltam párat, de a legégetőbb dolgok (Pl nekem a főoldalam - ami a classic sablon hibája) továbbra is megvannak. A közösség jó, de engem egy árvíz utáni helyzetre emlékeztet, amikor az emberek az udvaron teáznak és beszélgetnek, mert a házaikba nem mehetnek amíg meg nem történik a fertőtle­nítés, de a szakembereknek se híre se hamva..

Szárazság

Az emberi test hetven százaléka víz. Legalábbis ezt mondják. Az életet adó folyadékból áll a vérünk, de a testszöveteink is nagy mennyiségben tartalmazzák ezt az anyagot. Víz nélkül a legjobb esetben is csak pár napig húzzuk ki, élelem nélkül hetekig, hónapokig. Testünk tehát egy bőrrel borított, csontokkal merevített víztartály, egy vízzel töltött bőrlufi. A bőr is hasznos - megvéd az esőtől, és normális megjelenést biztosít a társaságban. Természetes takaró, amivel magunk rendelkezhetünk. Festhetünk rá maradandót, és nyáron napozni vihetjük. A bőröm most épp feltűnési viszketegségben szenved. Illetve éppen nem feltűnésiben, de ha viszket, feltűnően vakaróznom kell, amitől még jobban viszketni kezd. Tudom - mosni kellene, de tartok ez a jelenlegi helyzet a napi tisztálkodási rutin következménye - mit tegyek, ha az emberek társaságát többre értékelem a legyekénél? A bőröm belső oldalán ott a marha sok víz, a külseje meg ki van száradva. Ki érti ezt az ellentmondást?

2008. november 26., szerda

Az első

Ma reggel olvastam egy cikket, a rendszeresen vásárolt havilapomban. Egy bácsiról szólt, aki mozdonyvezető volt Pécsett, és közel negyed évszázadig ugyanazt a típust vezette. Összenőttek, akár csak két testvér. Erről jutott eszembe az első számítógépem, amin elkezdtem a szakmámat, illetve az akkori hobbimat. Még abban az időben tettem egy olyan fogadalmat, hogy szerzek belőle magamnak egyet, hogy láthassa az unokám, min tipródott a nagypapa, amikor annyi idős volt mint ő. Megszereztem, és ma ott pihen a szobámban, emlékeztetve azokra a boldog időkre, amikor egy fűtetlen helységben, nagykabátban, világítás nem lévén, a tévék fényében kerestem a billentyűket a klaviatúráján. Ezúton áldom a sorsomat, hogy gyermekkori álmomat elfeledve mégsem lettem mozdonyvezető, mert most hogy is nézne ki egy bazi nagy mozdony a kertünkben?

2008. november 25., kedd

Mit akarnak a Bloggerek?

Megfogadtam, hogy amíg nem rendeződik a helyzet itt, nem fogok ide írni, most mégis eszembe jutott pár gondolat, ami itt és most időszerű. Mit akarnak a Bloggerek? - Nem tudhatom. Apró, füleim és szemeim által határolt személyes univerzumom foglyaként csak a saját vágyaimat tudom kivetíteni a jelenlegi helyzetre. Mindenki mást akar, de egyben általában egyet szoktunk érteni - a Blogger blogolni akar. Azért jött ide, és ennek a reménye tartja még itt. Jómagam is a megszokás rabja vagyok, nehezen mozdulok, noha az élet más területén tudatos és Öntudatos vásárlónak tartom magam. Az is tudom, hogy semmi sincs ingyen. A Blogtér is üzlet, aminek mi apró fogaskerekei vagyunk. A Bloggerek írnak, az emberek olvasnak és a hirdetők meg Örülnek. Ez az a bolt, ami mindenkinek jó. De most homok került a fogaskerekek közé. Nagyon nem mennek jól a dolgok. Ami nem is lenne baj, ha ez a hely egyedül álló szolgáltatásokat nyújtana nekünk, amiért itt kellene maradnunk. Mostanság kitekintve a világ ebbéli palettájára, meg kellett állapítanom, hogy a most bevezetett, 'vadiúj' dolgok már már hol régóta működnek. Méghozzá jól. Kicsit olyan vidéki bolt érzése van az embernek, ahol Mari néni kedves mosolya sok mindenért kárpótolt. Viszont mióta a boltját felújították, már nem a régi. Nem köszön, a villany is kiégett, tej sincs csak folyamatos ígérgetés. Időnként a fejünkre esik egy egy vakolatdarab, és a háttérben hallatszik a mérges férj zsémbelése a raktárból. Nem tudom meddig lehet ezt így bírni. Egyes vásárlók kitartanak még, Öntik belénk a lelket, noha ott van a Sanyi bácsi üzlete a szomszéd utcában, ahol előre köszönnek és van világítás is és a tej mindig friss..

Téli üzemmód

Itt a tél - gondolom ez senkit nem lep meg. Nem úgy nagyhencegnőnket, aki a hír hatására téli üzemmódra váltott. Első teles macska lévén nem tudhatta, hogy mivel jár a hűvös idő beköszöntése egészen tegnapig, amikor is szembesült a hó hátrányos tulajdonságaival, miszerint hogy nedves és hideg. Egyszóval jobb neki odabenn. Akár csak a reklámban, a macskák ösztönösen tudják ezt, így amikor reggel kísérletet tettünk a kidobására, egy elegáns kanyar után már iszkolt is befelé, meghiúsítva a család elindulására tett erőfeszítését. Szégyenszemre, miután az utódékat kifuvaroztam a vasútállomásra vissza kellett jönnöm érte, hogy megkeressem, és kihajítsam. Mélységesen meg volt sértve..

Idegesség

Ma kora reggel felidegesítettem magam. Már megint a Blogtérről van szó. Kicsit olyan, mintha a blogmotor gazdái direkt a bloggerek elkergetésére szakosodtak volna. Bevezették ezt a mostani rendszert, ami a legkisebb jóindulattal sem nevezhető jónak. Leginkább egy nagy vödör, frissen gőzölgő állati végtermék képe jelenik meg a gondolataimban. A feladat nem volt látszólag túl bonyolult. A világban máshol már létező és jól működő szolgáltatásokat kellett egybegyúrni, semmi újat nem kellett kitalálni. Még a favicon-t se kellet nagyon grafikázni, csak az ittenit átszínezték kékre, és már kész is volt. Kitűztek egy határidőt, állítólag teszteltek is valamit, majd bevezettek valami mást, ami látványosan szar, és eléggé használhatatlan. Míg máshol az első bugreporton feltett kérdésre fél óra múlva vár személyesen kerestek meg emilben, itt már a századik hibajegyet írom be korommal a kémény falába, mert kb ennyi rá a reakció. A dolgok ugyanúgy állnak, néha rosszabbodnak egy kicsit, a gépház olyan 'fontos' dolgokat fejleszt, hogy legyenek-e címkék a főoldalon, és a lábléc milyen színű legyen. Miközben az oldalt meg használni nem lehet. Bill Gates óta tudjuk, hogy a dolgokat nem kell jóra megcsinálni, elég, ha azt mondjuk róla, hogy tökéletes - de azért ő is meghúzott valahol egy szintet..

2008. november 24., hétfő

A hétvégén leesett az idei tél első hava. (A január-februárban esetleg hullott csapadékot most nem számolom ide, hiszen az tulajdonképpen az előző tél hozadéka volt, így ebben a kijelentésben elhanyagolható.) Hó - milyen egyszerű és rövid kis szó, és azt a fehér, kezünkben apró cseppé olvadó valamit jelenti. A családi legendárium szerint gyerekként még 3 éves koromban sem beszéltem. (Azóta sem viszem ezt túlzásba) A kérdéseket megértettem, de szóval nem válaszoltam. Ha a nagyanyám kérdezett, hogy - Hol tartja anyád a tésztaszűrőt, bármit, akkor mentem, és megmutattam (Mindent tudtam a lakásban, hogy hol van.) de nem válaszoltam. Anyám emiatt eléggé el is volt keseredve. Egy téli napon, miközben odakint hullott a hó, emígyen panaszkodott: - Balázskám, más gyerek már régen beszél, te meg nem! Legalább egy szót mondjál már! - Állítólag ekkor kimutattam az ablakon, és csak annyit mondtam, hogy - Hó!

Blogtér dolgok

A Blogtér továbbra sem akar rendbe jönni, úgyhogy maradok itt még egy kicsit. A fő, számomra bosszantó hibák továbbra is megmaradtak, a főlapom ugyanúgy olvashatatlan, a címkék nem látszanak, stb. A fejlesztések ugyan történnek, de némelyik nem tűnik előremutatónak, mitöbb eléggé furcsa. A beállításaimat, noha megjegyzi, de nem alkalmazza, nem kérek, mégis tele a postaládám az általa küldött üzenetekkel. Tegnap a megszokotthoz képest azt írta ki, hogy -1 ember követ. Az eddigi nulla értéket még meg is tudtam volna azzal magyarázni, hogy jó, hisz még nem működik. Na de így?

2008. november 22., szombat

Éttermi kritika (Csalogány26)

Tegnap étterembe mentünk. Puccos helyen - magamtól ide sosem jöttem volna, hisz az árszint hétköznapi embernek eléggé riasztó. Szerencsére az esemény egy sorsolás következménye, illetve áldása volt. Úgy is mondhatnánk, hogy ezt az eseményt nyertem - hisz valójában így is történt. Egy kedves cég 30.000 forintos vacsorameghívással lepett meg egy vevői felmérés kitöltését honorálandó. Ez a pénz a kismarosi Patak vendéglőben luxusorgiát eredményezhetett volna, ám ezen a helyen négy személynek nem volt éppen kiemelkedő dőzsölés. Mondhatnám úgy is, hogy szinte alap. A hely neve Csalogány26 és Budapesten a Csalogány utca 26 szám alatt található - egészen meglepő módon. A hely szolidan elegáns, a pincérek roppant udvariasak, de cseppet sem tűntek ezáltal tolakodónak. Ez mindenképpen jó pont. Az italok után (meglepő módon nem tartottak szénsavas üdítőket, csak bioszörpöket - de azok legalább finomak voltak, bár a háziszörppel azért nem versenyeznének.) Az elő előétel következett. Házi sütésű kenyeret kaptunk, sózott francia vajjal. Ez nagyon ízletesre sikerült. Míg a tényleges, általunk rendelt előételre vártunk, több kör is lement ebből a kenyérből. Jómagam majorannás gyöngytyúklevest kértem házitésztával, a gyermek kacsamájat lencseágyon. A leves elég elfogadható méretű tálban érkezett, itt mindenképpen kisebbet vártam, ez kellemes csalódás volt. A gyerek kacsamája viszont elég kis adag volt - rendben, hisz előétel. A máj művészi módon öntettel megkomponálva feküdt kb két, normális méretű evőkanál lencse tetején. A leves finom volt, bár nem tartalmazott gyöngytyúkot, még nyomokban sem, így az ízélményt amit e szárnyas húsa jelentett volna, ki kellett hagyni. Annál is inkább, mert az utód nem ette meg a májat, így cserélni kényszerültem. A szervet az én eddigi vélekedésem szerint nyersen, szakács, saját értelmezése szerint készre sütötte. Én még egészen biztosan abáltam volna, mert megvágva véres volt, de így is megdöbbentően finom volt és puha, noha a jövőben is ki fogom hagyni a véres kacsamáj fogyasztását. Főételként 'Zöldfűszeres báránygerinc polentával' c. alkotást kértem, akár csak az utód. Mivel a bárány is az én értékrendem is szerint nyers és véres volt, így végül két adag jutott belőle nekem. Bár a hús nekem túl angolosan sikerült, az íze mégis omlós volt és finom, bár ennek az élménynek a hatására sem fogok bárányokat a mezőn elevenen felfalni, maradnék a tartós hőkezelésüknél. A polenta kukoricadarából készült kis lepényféle, de itt kb két evőkanál méretben jelent meg a tányéron. A dekorációt némi öntetből készült hab is díszitette, bár ez olyan visszatetszően nézett a számomra, mert hirtelen elvonatkoztattam attól, hogy ez itt étek, és mindent összevetve úgy nézett ki, mintha tartós környezetszennyezés esetén valamely élővízről kanalazták volna le. A kompozíció íze jó, bár egytálételként eléggé soványka lett volna. A megrendelt desszert előtt elődesszertet, utána utódesszertet is kaptunk, ami mindenképpen kedves figyelmesség a helytől, bár méretében csak kóstoló jellegű volt. Hazafelé, még esett egy kis izgalom a számla körül - elsőre nem tudtak a pincérek a meghívásról, de később szerencsére eszükbe jutott, így nem kellett ottmaradnunk mosogatni még 13 évig. Összefoglalva - a hely kellemes, a kiszolgálás elsőrangú, az ételek drágák, puccosak, de jó ízűek. Ennek ellenére még mindig a Patak vendéglő vezet nálam és egy jóízű magyaros zabálás..

Bloghalál

A Blogtér megújult - ha a halált lehet ezzel a szóval illetni. Ott egyelőre felfüggesztettem a tevékenységem, mert több idegességgel jár a postolás, mint amennyi örömöt okoz. A beharangozott nagy előrelépést nem látom, egy hatalmas hátraszaltó képe jelenik meg helyette a retinámon. Az oldal tele bosszantó hibákkal és az írást lehetetlenné tevő bugokkal. Lassan látszik valami javulás, de a tempót nézve még hetekbe telik az, hogy normalizálódjon a helyzet. Addig mindenképpen ide fogok írni - de lehet, hogy utána is..

2008. november 21., péntek

Üzemszünet

Ezúton szeretném tájékoztatni az oldalamra véletlenül idetévedőket, hogy a Blogtér jelenlegi állapotára való tekintettel, átmenetileg, a dolgok rendeződéséig üzemszünetet tartok. Addig, hogy öncélú grafomán hajlamaimat kiéljem, új blogot nyitottam, egy reményeim szerint működőbb helyen. Személyes véleményem az ügyről az, hogy egy ennyire béta (vagy inkább béna?) állapotot nem szabadott volna feltenni ebből a motorból. Nem akarok szakértő színében tetszelegni, de úgy érzem ~25 évi programozóként eltöltött időm feljogosít ilyen megállapítások megtételére. A jelenlévő hibáknak egy alapvető teszteléskor régen ki kellett volna derülnie, és inkább a határidőt kellett volna eltolni, és nem az ide rendszeresen járó emberek jókedvét. Mindegy, ez van, remélem, aki illetékes, az tanult az esetből. (Ez nem Web 3.0 hanem 0.3!) Én meg visszatérek még! Talán...

Ébresztő

A mai nap furcsa zajra ébredtem hajnalok hajnalán. Először azt hittem, hogy a macskával történt valami a garázsban, mert így télvíz idején, éjszakára oda rekesztjük be, hogy ne fázzon. A zaj elviselhetetlen volt, még az utód is felriadt rá. Tanácstalanok voltunk - a hang eléggé ijesztő és meglehetősen földöntúli volt. Az oka prózai volt, a szomszédban két ártány küzdött az életéért. Tudom, hogy a kolbász ára a gyesznyó élete, de sajnáltam szegényeket, hogy ennyit kellett szenvedniük, így kora reggel. Azt hiszem, alaposan sikerült elrontani a napjukat, de az enyémet is..

2008. november 20., csütörtök

Nem ilyen lovat

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! - Mai nappal megújult a blogtér. Erre ma reggel döbbentem rá, amikor észrevettem, hogy sikerült kizárnia engem a rendszernek. A felület is megváltozott, a címlap talán az előnyére, de a saját felület inkább a hátrányára. Nem találok rajta semmit, kusza lett és átláthatatlan. Persze mindezt csak azután tudhattam meg, miután beküzdöttem magam ide. Nem tartom felhasználóbarát húzásnak azt, hogy megváltoztatták a megszokott userneves bejelentkezést e-mail címesre. Azzal együtt, hogy különösebb értelme sincs, először ki kellett találnom, melyik aktuális címemet használtam a regisztrációkor. Mivel semmilyen kommunikáció nem zajlott köztem és a tér között korábban, így ez szép feladat volt. A reggeli kényszerű agytornáért ezúton is szeretném kifejezni a köszönetem a gépháznak. Legalább szólhattak volna - esetleg küldhettek volna e gy e-mailt - emlékeztető gyanánt. A szerkesztő is meglehetősen egyszerű, leginkább a blog.hu szerkesztőjére hajaz, de pl visszalépés az, hogy nem látom a használt címkéimet. Ellenben viszont végre működik a forráskód megjelentés. Mindent összevetve összhatásában inkább csalódásnak érzem a mostani fejlesztést, mint előremutató dolognak. A fejlődést én eddig úgy képzeltem, hogy a régi funkciók megmaradnak, és újak kerülnek mellé, nem pedig úgy, hogy úgy lépünk előre, hogy előtte kettőt hátra sasszézunk. Tudja valaki esetleg, hol lehet elérni a statisztikákat?

2008. november 19., szerda

Villantás

Mostanság egyre többet lehet olvasni az újságban, ha érdemi tartalom - azaz épp nem halt meg egy busznyi ember, vagy nem kaptak el egy bénán megvesztegetett politikust - nincsen, hogy bizonyos hírességek (Manapság celebnek mondják - utálatos szóval) éppen valamelyik alsóneműjüket, vagy alkatrészüket 'villantották meg'. Ezekről a leleplezésekről, a mellékelt képeket nézve egy régi vicc jut az eszembe, amikor egy nyugdíjas néni panaszt tesz a tanácsnál, hogy a szemközti lakó, előtte látható módon, paráználkodik. Az ellenőr kiszáll, de nem látja a helyzetet tisztán, hisz a szomszéd lakó ablakát fólia lepi el, nem lehet belátni hozzá, de a néni csak erősködik, hogy ő biza látja. Kérdezi az ellenőr, hogy az hogyan lehet? Mire a néni - Ha az ablakhoz húzom az étkezőasztalt, arra felteszem a kislétrát, a legfelső fokára állva, fél kézzel az ablakkeretbe kapaszkodom, akkor lefelé nézve , pont ellátni a fólia felett, és ott van - ott paráználkodik. - Ha az a bizonyos híresség olyan helyzetben van, hogy befényképezhető alá valahogy, akkor már másnap megjelenik a kép arról, hogy ő biza villantott. Értem én a dolgot - a létra tetejéről..

Furcsa

Furcsa, hogy amikor nem Írok, többen kíváncsiak rám, mint akkor amikor igen. Azt hiszem úgy tudnám maximalizálni a látogatóim számát, ha letenném örökre a tollat. Mindenesetre kérdés, hogy valóban ez lenne-e a jó megoldás? A mai napra viszont megint jól elintéztem a statisztikámat. :-)

2008. november 18., kedd

Régi játékok

Tegnapi postom és egy kedves komment miatt döntöttem úgy, hogy egy megemlékezést mindenképpen megérne a régi játékok ügye. Manapság nem igazán látom, hogy a gyerekközösségekben játszanák ezeket. Lehet, hogy én járok mindig másfelé, és szeretném ha valaki megcáfolna ebben, de csak azt veszem észre, hogy a fiúk többnyire fociznak és a lányok is jól elvannak magukban. A régi iskolámban nem volt focipálya, legalábbis nem a szó klasszikus értelmében. Azt tudjuk, hogy focipályává bármi átalakítható, csak nagyjából egyenesnek kell lennie, és kapuk is kellenek. Erre a célra megteszi pár kő- vagy ruhadarab, és már lehet is rúgni a bőrt. Mivel nem igazán emlékszem arra, hogy űztem volna ezt a sportot, valószínűleg labda sem lehetett. Így szorultunk rá arra, hogy egyéb, társas játékokat játszunk, amik azóta is élénken élnek az emlékeimben. A kidobós, a páros fogó, az adj király katonát, vagy éppen az egyszerű bújócska. Mind mind annyi kellemes és szép emlék, amit elmos az idő árja, a pókember és a transformers. Néha arra gondolok, mennyire jó lenne egy meleg nyári nap, bújócskát játszani, önfeledten. Még hunyó is szívesen lennék. Ti jól elbújtok, én meg megkereslek. Aki bújt, aki nem, megyek..

Akasztásra kötelet

Befejeztem egy kényelmi fejlesztést a biztonsági rendszeren. Így könnyebbé vált egy felhasználó kitiltása a cég rendszereiből. Lehet, hogy rajtam fogják ezt kipróbálni? Néha olyan érzésem van, hogy saját akasztásomra én viszem a kötelet. Szar érzés fog el időnként, hiszen szeretek itt dolgozni. De a só nem állhat meg, annak mennie kell. Talán akkor majd a bors..

Gyerekszerelmek

Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? - teszi fel amúgy teljesen jogos kérdését a költő, most mégis gyermekkori szerelmeim jutottak eszembe. Az ártatlan kor első szárnypróbálgatásai, majd plátói, sokszor viszonzatlan érzelemnyilvánításai, titkos levelek és még titkosabb virágok. Csupa suta esetlenség. A kor, amiben az addig igen sommás véleményünk - a lányok mind hülyék! - lassan előbb kérdéssé, majd bátortalan megállapítássá szelídült. A lányok talán nem mind hülyék. Felfedeztük a bimbódzó nemiséget, a papás mamás játék is új dimenziókat nyert. Rátok gondolok most lányok, akik annak idején annyi gyötrően kellemes gondolatot szereztetek nekem - tartson meg benneteket az Isten sokáig, egészségben. Bár nem tudunk egymásról már, remélem megtaláltátok a boldogságotokat!

Első bejegyzés

Nyitottam itt is egy blogot. Az eredeti helyen és az ernyőblogon kívül itt is helyet foglalok magamnak, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz.

2008. november 17., hétfő

Érvek és indulatok

Olvasgatom a bejegyzéseket és a kommenteket. A politikai beállítású írásokat elvből kerülöm, így próbálom megakadályozni, hogy parttalan vitákba sodródjak bele, ami sehova sem vezet. Megdöbbentő azonban, hogy egyes emberek mennyire képtelenek a kulturált vitára. Az érvek rendszerint hamar elfogynak, és a 'felvilágosult' emberekből előjön az állat. Kezdődik a személyeskedés, egyszerű óvodás stílusban - mert ez a megfelelő vitaalap ebben az országban..

Mit érdemel?

Mit érdemel az a bűnös, akinek a záloga a kezemben van? - Régi jó gyerekjáték, egykoron, emlékeim szerint sokat játszottuk, ahogy például bújócskáztunk, fogócskáztunk, kidobóztunk, vagy adj király katonát-tal múlattuk az időt. Gyerekként mindenféle feladatot találtunk ki a bűnös számára, felnőve többé már nem játszottuk, pedig most tudnék igazán jó feladatot kitalálni bizonyos lányok számára. Bár, ahogy nézem, kapok én még hideget - meleget mindenkitől, mert állítólag megérdemlem. De valóban megérdemelném?

Meglepetés

A gyötrő gondolatok ellenére a hétvégén kellemes meglepetés is ért. A közelmúlt eseményei miatt hullámokban tör rám a kétségbeesés és a megnyugvás. Mindig kell lennie valaminek, amitől az ember kényelmetlenül érezheti magát - hol a munkahelyével, hol pedig a saját utódjával kapcsolatban. Azt mondják, hogy akkor szép az élet, ha zajlik. Azért ezzel szívesen vitatkoznék, inkább az állóvizet szeretném, mint a sebesen rohanó, mindent magával ragadó, bömbölő árvizet. Ebbe a kettős gondolatvilágba csempészett némi jókedvet egy dolog. Talán egyel nőhet azok száma akiket a jövőben barátaim között tudhatok. A kezdetek mindenesetre biztatóak, csak így tovább! Drukkolok magamnak, bár ezek a dolgok többnyire nem rajtam szoktak múlni..

2008. november 16., vasárnap

Fűtés

Ma hivatalosan is beindítottam a fűtési szezont. A reggelinél, a nappaliban 17 fokot mértem, és ez meghaladta az ingerküszöbömet ezért a megfelelő kapcsolók beállításával az eddig mellőzött központi fűtést áram alá helyeztem. A gázárak miatt eddig hanyagoltuk ezt a lehetőséget, és csak fával tettük melegebbé és otthonosabbá hajlékunkat, de nem tudunk folyamatosan tüzelni és reggelente a vállalható alá süllyed a hőmérséklet, így kénytelen voltam lépni. Ez a tél amúgy sem az alsónadrágban rohangálásról fog szólni, legalább is a lakáson belül biztos nem. Bár ha decemberben is 20 fok lesz, akkor majd újraértékelem az álláspontomat.

2008. november 14., péntek

Gyerekek

Görcsben vagyok. Szülőként legjobb éveinket 'pazaroljuk' utódaink felnevelésére, a legjobb dolgokat igyekszünk nyújtani neki, azután kezdődik a kamaszkor és a mi aranyos kincsünk egyre engedetlenebb és szemtelenebb lesz. Tegnapi vitánk során a gyermek elkezdte kimutatni a foga fehérjét, távoli nagy veszekedések lehetőségét vetítve előre a makacsságával és önfejűségével. Már most látszik, hogy nem lesz egyszerű dolgunk vele, ha nyesegetni, alakra formálni szeretnénk gyorsan terebélyesedő egóját. Nem hiába mondják, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Most majd meg fogjuk kapni...

Igazságtalanul

Igazságtalanul meg lettem vádolva. Legalábbis én úgy érzem nem szolgáltam rá. A csendes figyelem könnyen összekeverhető az érdektelenséggel, bár előbbire vannak bizonyítékok, de ez jelen esetben mellékes. Minden olyan bizonyíték elvethető, ami nem támogatja a prejudikátumot. Mindenesetre jó tudni, hogy a törődés egyesek számára ostoba és semmitmondó üzenetekkel könnyebben elhitethető, mint azzal, ha csak olyasmihez szólunk hozzá, amiről valami véleményünk is van.

Hírmorzsák

Nyugtalanító hírekhez jutottam. Igazából csak morzsák, nem lehet tudni semmit, de nem számítok semmi jóra. A baj az, hogy nem tartanak érdemesnek valamiért arra, hogy megosszák velem a lényeget, és a miértet. Valamiért az illetékesek úgy gondolják, hogy jó a saját levemben főni, esetleg hülyének néznek, hogy nem tudok találgatni. Szerintem így rosszabb, mintha valaki elém állna és kerek perec megmondaná azt, amit amúgy is sejtek, de nyilván így egyszerűbb. Lehet, hogy nekem is meg kellene keresnem a gyógyszert erre?

Batman köztünk él!

Batman köztünk él - ez már biztos! Sőt nem is egy van belőle, mint Gotham cityben, hanem sok, számosságuk megdöbbentő. Míg nyáron, a langymeleg estéken a feledtető sötétség oly későn borult csak ránk, a lámpák használata a járműveken csupán csak szimbolikus volt. A szabályok ugyan előírták a meglétét és a működőképességét is, de miért pont ezt kellene elvárni a magukra roppant igényes közlekedőktől, hogy ha indulás előtt nem is, de időnként ellenőrizzék azt, hogy az autójuk közlekedésre alkalmas állapotban van-e? Szóval azokon a bizonyos nyári estéken, amikor 9 óra körül megy le a nap, megértem, hogy nem tűnik fel az, ha hiányos a gyertyasor az autón. De basszus, most, amikor hamar sötét lesz, és amikor szükség lenne rá, nem tűnik fel, hogy nem ég a lámpa? Nem furcsa, hogy nem lát? Vagy tényleg itt mindenki denevér?

2008. november 13., csütörtök

Minden nem sikerülhet

Az ember mint hulló falevél - sodródik ide és oda. Időnként megpihen, amikor azt hiszi hogy valahol barátokra lel, vagy csak olyan emberekre, akikkel jól el tud beszélgetni, az a fránya szél mindig közbeszól. Elragadja őt magát, vagy a többi levelet, elszórja az úton vagy játékosan elkavarja maga mellől, bele az ismeretlenbe. Amikor az ember azt hiszi megismert valakit, derül ki az, mennyire másként látunk mindent, ismeretséget, barátságot és életet. Mennyire könnyű megsérteni valakit, esetleg megsértődni apróságokon, nem beszélni vele többet, a sértődöttség csigaházába vonulván. Minden nem sikerülhet, na de hogy mostanság semmi, az azért túlzás..

Macskahenceg

Illetve hencegnő. Rég volt már macskablog, ahogy recepteket is régen írtam már. Előbbinek most érzem szükségességét, utóbbihoz nem érzek ihletet. Úgyis annyi gasztroblog van széles e világban, ahol jobbnál jobb ételsorokat találhat az erre kiéhezett vándor. Szóval, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, macskalányunk kezdi elérni a felnőttkort. Ez egyelőre abban csúcsosodott ki, hogy rá kellett jönnünk, nem bírja már a tejet. Kicsit úgy van, mint én a kivivel, szereti, de nem állhatja. Ahogy én is beteg leszek a kivievéstől, bár szeretem az ízét, és régebben rengeteget megehettem belőle minden következmény nélkül, de ma már halálos lenne, úgy kap ő is permanens gyomorrontást a tejfogyasztástól, pedig bolondulna érte. Lehetne cicatejet venni, ami sima egyszerű laktózmentes tej, de az ára egyelőre elriasztott tőle. Majd legfeljebb karácsonyra kap egy üveggel, emelendő az ünnep fényét. Végül is mivel mással lehetne meglepni?

2008. november 12., szerda

Öntettelenül

Öntettelenül ámde nem ötlettelenül költöttem el szerény ebédem. A szállító cég súlyos logisztikai hibát vétett, amikor a rántott brokkolimhoz nem expediálta a megrendelt mártást, így az étel meglehetősen száraznak bizonyult. Szerencsére sikerült majonézt lejmolnom hozzá, és a reklamálásomra holnap egy adag madártejjel kárpótolnak majd. Mégiscsak szép az élet! Legalább is holnapig biztosan.

Nem szól

Nem szól - ez azt hiszem természetes, hisz miért is tenné? Csak mert tudja, hogy várok valamire miért befolyásolná a dolgok természetes folyását? Még a végén elbízhatnám magam..

Közlekedési saláta

A mai post eredeti címének 'közlekedési szarsaláta' címet szerettem volna adni, látván, hogy tegnap mennyire jól ment az ürülék szó postban való felhasználása és az érdeklődés a téma iránt. Végül is napi kapcsolatban vagyunk vele - mármint a trágyával és a közlekedéssel is, de azután letettem az ennyire hatásvadász címről, mert azért mégis van jóízlés is a világon. Az utóbbi időben mutat némi periodicitást a hangulatom, és a saját nyavalygásaimon túl rendre előkerül a közlekedés ügye (ugye?) is, viszonylag állandó rendszerességgel. Napi hatások érnek az autózással kapcsolatban, és elsősorban nem pozitívak, ezért módot kell találnom arra, hogy kiengedjem a gőzt. Erre sokkal jobb módszer a saját blog, mint az út szélén, szabadstílusban előadott verekedés, ami szintén aktuális lehet a mai viszonyok között. Ma külön szeretném megköszönni annak az Opel Asconás úriembernek, aki nem engedett kisorolni a főútra, mert noha állt a sor, de látván, hogy be szeretnék húzódni, inkább gyorsított, és előttem állt meg. Gondolom ez a megoldás megerősíthette az egóját - mert másra nem volt jó, hisz hosszú sorállás volt. Szeretném továbbá megemlíteni azt a sok egyénieskedő úrvezetőt, (más vonatkozásban rájuk a barom szót alkalmaznám, de az sérthetné a személyiségi jogaikat)  akinek az útra festett és az út mentén kihelyezett jelzések nem mérvadóak, illetve akik nem veszik a fáradtságot, hogyha kanyarodni szeretnének, erről a másikat tájékoztassák. Ma tapasztaltam azt, hogy a fóti lehajtónál, ahol rendszeresen sok a baleset, mert egyes alulképzett állampolgárok nem ismerik fel a stoptáblát, és nemes egyszerűséggel belehajtanak a védett úton közlekedőkbe, (A kolléganőmbe is belehajtott egy állat - nem is tudom hogy képzelte a dolgot, de viszont rögtön elismerte.)  hogy forgalomlassító prizmasort helyeztek ki a  védett útra. Ha a barmok már nem állíthatóak meg, állítsuk meg a főútvonalon közlekedőt. Tipikus magyar megoldás született, köszönjük..

2008. november 11., kedd

Feltételezések

A tudatos világ egy része feltételezésekre épül. Ezek segítenek bennünket, vagy éppen akadályoznak céljaink elérésében. Sok mindent gondolhatunk magunknak. Feltételezhetjük, hogy létezik egy felsőbb hatalom, aki jóságosan vigyáz ránk, vagy büntet, ha úgy hozza kedve, gondolhatunk arra is, hogy esetleg élnek a Földön kívül is apró zöld (vagy kék) emberek, sőt azt is, hogy máshol sokkal jobb mint itt, sőt még a kerítés is kolbászból van. Elképzeléseinknek csak a józan ész szabhat határt, vagy a legtöbb esetben még az sem. Én is a feltételezéseim rabja vagyok. Persze igyekszem megszerezni a bizonyosságot bizonyos esetekben, ugyanakkor néha úgy érzem, mintha a világ zárkózna el tőlem, meghagyva engem a gondolataim között, bizonyosságot nem szolgáltatva azokról a dolgokról, amikre vágyom. Mit gondolhat vajon, ha olvas engem, hogy telik a napja, milyen zenét hallgat - mind mind olyan kérdések ezek, amikre választ nem kaphatok, mert nem ír, mert hallgat. Talán olvas engem, talán nem. Írásaim a kukában landolnak, vagy lehet, hogy mégsem? Kiváltanak valami érzést, vagy semmi hatásuk nincs? Míg bizonyosságot nem találok, ezekben a kérdésekben inkább borús gondolataim támadnak. Hagyom is inkább a fenébe ezeket, és iszom egy teát. Kár annyit gondolkodni, éljünk a pillanatnyi örömöknek. Csak az a baj, hogy nem tudok felejteni.

Amilyen az adjonisten..

Olyan lesz a fogadjisten. Régi magyar közmondás - sok igazságot és iránymutatást tartalmaz az életre. Bánjunk úgy az emberekkel, ahogy ők bánnak velünk, avagy ha szeretnénk, hogy jól viselkedjenek mások, először nekünk kell jó példával elől járnunk. Egy hétvégi esemény kapcsán átgondoltam a közelmúlt eseményeit és a jövőbeli teendőimet. Valamikor az év elején tettem magamnak egy olyan ígéretet, hogy az emberi kapcsolataimat megpróbálom új alapra helyezni. Próbálok emberekkel jóba lenni, mindenkit kiborítok a lelki skatulyáimból és hagyom, hogy visszamásszanak oda ahova szeretnének. Tabula rasát - tiszta lappal indulást szerettem volna. Ez a törekvésem nem teljesült száz százalékosan - sőt, igazából csalódás volt. Én hagytam másokat szabadon újradobozolni magukat, de ezt mástól nem várhattál el, így más nem is tette ezt meg. Úgyhogy vissza fogok térni a régi mondás radikálisabb értelmezéséhez..

2008. november 10., hétfő

Bejárás

Mindenki életében napi gond a bejárás. Valahova mindig el kell jutni, kinek iskolába, óvodába, munkahelyre, de mondhatnám a közértet és az orvosi rendelőt is. A legjobb lenne kilépni csak az ajtón, és megtalálni mindazt, amire szükségünk van. Persze sokan - köztük én is - roppant kényelmesnek találnánk ezt a megoldást, hogy az ajtónkon túl már a kiszemelt objektum van, de viszont semmi kedvéért nem költöznénk ilyen helyre, ahova nem csak mi járunk. Így hát marad a napi robot bevezetője, a reggeli kaland, az érjünk be a munkahelyünkre játék. Amúgy automatikus cselekvések sorozata, a legtöbben akár álmukban is végig tudnák csinálni. Cipőhúzás, ajtó bezár, és indulás. Ki ezzel, ki azzal. Én az utóbbi három évben jobbára autóba ülök. Az útirány adja magát, a mozdulatok maguktól mennek. Ma azonban az út meghalt. A permanens felújítás, ami szükségszerű ugyan, de véleményem szerint rosszul szervezett, teljesen megölte a közlekedést, ezért kénytelen voltam a szokott utam helyett a Göd - Csomád földutat választani, és Csomádon keresztül jöttem be dolgozni. Érzésem szerint így is előbb értem be, mintha beálltam volna a dugóba sokadiknak. A földút kellemes, a határban vezet, és 40-50-el nyugodtan lehet haladni rajta. Ma szokatlanul népes volt, rengeteg autó járt rajta. Többnyire egysávos, ezért bizonyos helyeken el kellett engednünk egymást. A szerep rám jutott, de furcsa mód egyik elengedett sem köszönte meg ezt, mi több teljesen természetesnek vette. Furcsa, hogy a mai nap csak parasztok jártak a határban. Még jó, hogy én is arra mentem..

Frappáns válasz

Az elmúlt napokban egy panaszt intéztem az Autópálya Fenntartó Zrt-hez az M2 'gyorsforgalmi ' út mostanság zajló felújításával kapcsolatban. Ez a gárda általában szokott válaszolnia felvetésekre, noha ezzel a válasszal tulajdonképpen kitörölhetem magamnak, mindenesetre azt el kell ismerni, hogy frappáns. Íme:
Tisztelt Uram!

Ügyfélszolgálatunkhoz érkezett elektronikus levelére válaszolva tájékoztatjuk, hogy az M2 autóút jelenleg a Magyar Közút Kht. kezelése alatt áll, ezért kérjük, hogy ezen irányú észrevételével az említett Céget szíveskedjen megkeresni.
További balesetmentes közlekedést kívánunk!

Tisztelettel:
ÁAK Zrt.
Ügyfélszolgálat
Tulajdonképp az én hibám - tudhattam volna, hogy nem illetékesek - illetve, ha nem is tudhattam volna, de előtte ki is nyomozhattam volna. A történet itt véget is ért, mert a Magyar Közút Kht soha nem szokott válaszolni semmire, de azért lehet, hogy teszek egy próbát..

Blogtér furcsa

Nem tudom másnál hogy van ez, de a szürke sávban a képernyő tetején ajánlható az adott blog. Nekem ezen állandóan 0 szerepel, mintha még nem ajánlotta volna senki, ha meg rákattintok, akkor láthatom, hogy én vagyok a kismilliomodik. Ugyanez fordítva is igaz. Ha látom, hogy egy blogot sokan ajánlottak, és beállnék a sorba, a megjelenítéskor a fejlécbe továbbra is nullát ír, mintha még senki nem szavazott volna rá. Nálam van valami gond, vagy ez általános probléma?

2008. november 9., vasárnap

Kedvenc sportom

Hallottam a rádióban vagy valami újságban olvastam, hogy valaki épp nyert úszásban 50 női mellen. Magam is nagy kebelbarát lévén azonnal megláttam a fantáziát ebben a hírben. Ötven női mell az, ha nem számítjuk az amazonokat, barátok közt is huszonöt nőt jelent! Igazán dicső győzelem lehetne, havi 22 munkanappal számolva naponta egy. Igaz, hogy a norma meglegyen túlórázni is kellene, de a jó ügyért bármire képes az emberfia. Még pihenőnapra is juthatna abban a hónapban néhány alkalom. Amazonokkal meg nem kezdünk, mert részben nekem harciasak, részben a fiatalságnak is teret kell adni. Én megmaradok a hagyományos sportoknál...

2008. november 8., szombat

Úton

Mostanság hosszasan állva a dugókban amit a várva várt, de szerény véleményem szerint rosszul megvalósított útfelújítások okoznak, időmilliomos lévén az embereket figyelem. A magyar közlekedők ugyanis érdekes, tanulmányozásra méltó állatfajta.
  • Először is, a legtöbben azt hiszik, csak mert autójuk van, menniük is kell. A meggyőződésük szerint az autó az állásban elromlik, és csak úgy tartható fenn az állapota, ha folytonos mozgásban tartjuk. Ez a cél mindenek felett áll, ezért bármilyen veszély vállalható, akár életek is, főleg ha az említett lét más privilégiuma. Tehát, ezek az emberek, ha dugóba kerülnek, először idegesek lesznek. Hosszabb állás után elkezdenek megfordulni és az ellenkező irányban, lehetőleg füstölgő gumikkal indulnak tova. Ők a sietősek. Mindenhova sietnek, az ő idejük arany, vagy platina, nem érnek rá várni, nekik menniük kell. Megfordulásra többnyire a legszerencsétlenebb helyeket választják, záróvonalon, zebrán, főútvonalon, parkolón, benzinkúton, bárhol, és belátás nélkül. (A mai legjobb versenyző belefordult a szemből haladó kocsioszlopba, így mindenkinek hatalmas fékezéssel és megállással kellett ezt a manővert tolerálni.)
  • A másik típus a szemfülesek kasztja. Ők nem fordulnak meg, de előnyre akarnak szert tenni a birkákkal szemben. Ezért ők a kerülőutat választják. Előreóvakodnak, vagy száguldanak a sor mellett a leállósávon, ha az nincs, akkor a padkán, vagy a szembejövők sávjában, hogy a végén, azaz, hogy a sor elején bepofátlankodjanak. Ha valaki nem engedi be őket, jön a szóbeli, vagy fizikai agresszió, hisz mindenki láthatja, hogy neki oda kell bevágnia, és aki nem engedi őt be, az bunkó.
  • A harmadik fajta az, aki az autóban idegeskedik csak. Nyomja a dudát, ezzel sokkolva az előtte állókat, és vörös fejjel üvöltözik. Tulajdonképpen ez a legártatlanabb agyahagyott, hisz közlekedési veszélyhelyzetet nem teremt, és előbb utóbb úgyis megüti a guta.
A maradék, ahova magam is sorolom, szépen leállítja a motort, ha sokat kell várni és megvárja míg szabad lesz az út. Hallgatja a madarak énekét, a gépek lágy dohogását, az idióta dudálását és szentségelését, a fékek és gumik csikorgását, magában fogadásokat köt az életben maradottak számára és nembéli eloszlására, és előbb utóbb ő is elér a céljához. Tudom, hogy az első három csoport sokkal izgalmasabb, de meg kéne már tanulnunk várni is..

2008. november 7., péntek

Nyílt levél

Lassan újra itt az ideje következő közigazgatási ámokfutásomnak. A reggeli bejárással kapcsolatos aktuális morgásomat öntöttem bele egy nyílt levélbe, amit az M2 autóút fenntartójának írtam, az útfelújítással kapcsolatban tapasztalt áldatlan állapotokról. Ők eddig kb 50%-os eredménnyel válaszoltak eddigi panaszaimra, így ez az arány tulajdonképpen majdnem hogy jó is, főleg, ha a többi szervnek benyújtott és kivizsgált, esetleg lereagált felvetést vesszük figyelembe. Kíváncsi leszek az eredményre. Íme a levél:

Tisztelt Autópályafenntartók!

Panaszt szeretnék tenni az M2 gyorsforgalmi út jelenleg folyó felújítása ellen! Tulajdonképpen örülnöm kellene, hisz az út jelenlegi minősége lassan egy vidéki földút szintjét kezdi elérni bizonyos szakaszokon, mégis elégedetlen vagyok a munkavégzésükkel. Egyre több a felmart szakasz, az aszfaltozáshoz meg még hozzá sem kezdtek. Vannak olyan részek, amik már két napja fel vannak bontva, és ezalatt újabb felmart szakaszok keletkeztek, de a régebbiek nem tűntek el. Kérem, indokolják meg technikailag vagy technológiailag mi a szükség arra, hogy egy útszakasz több napig felbontva maradjon, az aszfaltszőnyeg leterítésének a reménye nélkül? Miért szükséges újabb szakaszok felmarása mindaddig, amíg a már felszedett útpályát nem állították helyre? Magam laikus véleménye szerint egyszerű munkaszervezéssel megoldható lenne, a felszedéssel párhuzamosan, az azonnali visszaaszfaltozás is! Továbbá szeretném megállapítani, illetve panaszt tenni a sebességkorlátozó táblák kihelyezésével kapcsolatban is. Az megérthető, ha a felmart szakasz előtt 30km/h sebességkorlátozást vezetnek be. A munkagödör után viszont ezt a korlátozást nem oldják fel, így jogilag ezzel a csökkentett sebességgel kellene haladni egészen a következő tábláig, kereszteződésig, vagy esetleg a Budapest tábláig! Ez a gyakorlat megengedhetetlen! Kérem közöljék a felettes szervük címét, és elérhetőségét, hogy a panaszomat hivatalos formában is megtehessem. Addig az Autóklub és az online média segítségét fogom igénybe venni a panaszom közlésére.
Üdvözlettel:

Nem beszél

Nem beszél. Talán megsértődött, vagy csak a régi helyzet állt vissza - ezt nem tudhatom. Kis halvány fénysugár után újra a teljes sötétség következik. Ami fényt láttam a barlang mélyén nem a kijárat volt, talán csak a sárkány köhintett egyet álmában, mielőtt a átfordult volna a másik oldalára továbbálmodni a királylányos álmát. Míg ő zaftos szüzekre gondol én botorkálok tovább a sötétben..

2008. november 6., csütörtök

Szemesnek áll..

Szemesnek áll a világ - a tyúkszemesnek. A hétfői nagy nekibuzdulásom után mégsem metéltettem le a fent említett bőrdarabot magamról. Egyéb harci sérüléseim miatt felkerestem a háziorvost, akinek megemlítve a problémát eltanácsolt attól, hogy ezt pedikűrössel oldassam meg. Állítólag nem szedik rendesen ki, és előfordulhat, hogy nagyobb kellemetlenséget okoznak vele, mint ha nem csinálnék semmit. A tapaszt javasolta, amit ki is próbáltam. A szer dobozán viszont egy meglepő használati útmutatót olvastam. Először azt hittem, hogy ránk magyarokra gondol csak így, de angolul és amennyire meg tudom állapítani, németül is hasonló a felhasználási javaslat. Azt írja: - Mossam meg a lábam meleg vízzel, és töröljem szárazra. (Ez eddig rendben, én ezt a tevékenységet rendszeresen teszem, és fürdésnek szoktam hívni.) Tegyem rá a tapaszt, és 2-3 nap múlva vegyem le a tyúkszemmel együtt. - Na és közben mi legyen? Nem vagyok egy tisztaságmániás alkat de a napi egyszeri fürdéshez azért ragaszkodom. Hogy oldják ezt meg az annyira tisztelt és irigyelt nyugaton? Heti egy lábmosás bőven elég, ha ugyanazt a tapaszt rajta bírja hagyni a lábán 3 napig? Furcsa népek ezek! Pár dologban jó lenne átvenni a példájukat, de ezek szerint mindenben nem kéne..

A hét titok

Sokáig gondolkodtam, mit is mondhatnék ebben a témakörben. Talán abban reménykedtem, hogy elkerül ez az őrület, és erre - valljuk be - igen nagy esélyem volt is. De mire kettőt pislanthattam volna már többen hívtak meg erre, így ennek a fele sem tréfa, a tettek mezejére kellett, hogy lépjek.
Pontokba szedve álljon itt a hét titok:
  • A cikkből nem következően tudok titkot tartani. Néha nagy a kísértés, amikor egy poén nagyon jól jönne ki, vagy valami más külső kényszerítőerő azt diktálná, fedjük fel a rejtélyt, nagy erőfeszítésbe kerül ezt legyőzni, de kell. Egyszer, még gimnazista koromban elkövettem ezt a hibát, és tanultam belőle. Azóta ilyen helyzetben ez mindig az eszembe jut.
  • Gyengém a női nem. Illetve a nemnél sokkal jobban szeretem, az igent, de nem juthat mindenkinek piskóta, néha a spenótot is meg kell ennie valakinek.
  • Ezt kevesen tudhatják rólam, és talán egyesekben egy világ dől össze ezáltal, de nyitott szájjal alszom. Az orromon tartósan nem tudok annyi levegőt venni, hogy elég legyen, így előbb utóbb áttérek a szájon át történő lélegzésre. Viszont nem horkolok, csak szuszogok.
  • Szintén alvás közben, a szememet résnyire nyitva tartom. Ez nem azt jelenti, hogy ettől éberebb lennék - mert ha alszom, akkor csak azzal foglalkozom, nem mással, így akár légiharc is lehet a közvetlen közelemben, nem szokott felébreszteni. Ez a tulajdonság nem jó semmire, hacsak arra nem, hogy reggelre annyira kiszárad a szemem, hogy percekig homályosan látok.
  • A kölcsönös dolgokat szeretem. Aki ismer, annak ez a megállapítás nagy meglepetést nem okozhat, hisz az elsők között szoktam elmondani mindenkinek, de hát az első pontból következőleg olyan igazán nagy titkos titkokat ne várjon tőlem senki.
  • Szeretem az őszinteséget még akkor is, ha elsőre fájdalmas is. Lehet, hogy mindezt azért, mert digitális világban dolgozom, ahol határozott válaszok léteznek tetszőleges kérdésekre. Nem él meg itt az talán, az esetleg, és a majd. Bizonyos értelemben egyszerűbb, másban sokkal bonyolultabbá téve így a helyzetet.
  • A fél karom oda tudnám adni egy igaz barátért. Sajnos egy ilyen kar nem kell senkinek, vagy úgy is lehet mondani, hogy az igaz barátok már rég elfogytak az igaz barát ellátó vállalatnál, és bár naponta érdeklődöm, és mindig a jövő hétre ígérik, sosem lesz belőle semmi..

2008. november 5., szerda

Veszíteni tudni

Amerika elnököt választott. Történelmének első színesbőrű elnöke mutathatja meg azt, hogy mi a különbség a választásokon tett ígéretek és a való élet elvárásai között. A személyével nem kívánok most foglalkozni, hisz vele lesz tele mostanság a világsajtó és a blogvilág is. Elemzések, jóslatok születnek, elvárások fogalmazódnak meg, remények és bosszúságok vettetnek papírra számolatlanul, de ezekre úgyis csak az eltelt idő hozza meg az igazi választ. Én most elsősorban a vesztesnek gratulálnék. Mert ugye veszíteni tudni kell. Egy demokráciában, bár sokan most rendőrállamot kiáltanának inkább, vannak, vagy legalábbis kellenének bizonyos játékszabályok. Példának okáért az amerikai elnökválasztás előzetes sikereit azért valamennyire meg lehetett jósolni, még ha biztosan tudni nem is, de nem tűnt fel, hogy az egyik párt eleve azt kommunikálta volna, ha a másik nyer, akkor az biztosan csalás lesz. A vesztes gratulált a nyertesnek, és támogatásáról biztosította a válság felszámolásában. Mert ugye, az ország érdeke mindennél előbbre való - nem a kicsinyes, önző célok vezetik, nem akar annak árán is hatalomra kerülni, hogy előtte tönkre kell, hogy tegye azt, aminek az élére akar kerülni, mert fontosabb az, hogy az élen van, mint az, aminek a vezetésére felkenik. Nem gáncsol, nem mószerol, nem öntömjénez. Hanem megköszön, gratulál és félreáll. Tisztelt McCain Úr! Lenne itt egy kis ország Európában, akik vágynak egy ilyen kaliberű politikusra - olyanra, aki képes veszíteni egy ország kedvéért. Ha valahogy sikerülne szétzavarni azt a 386 idiótát és önzően tehetségtelen alakot pártállástól és nemtől függetlenül, a magam részéről fel tudnék ajánlani egy kényelmes bársonyszéket, Dunára néző kilátással. Tudom, hogy nem vagyok tisztában az Ön képességeivel, de azt is tudom, hogy ami ma jelenleg itt van, illetve várható, annál Ön látatlanban is több nagyságrenddel jobb lehet!

Bukta

Bukta - kelt tésztából készített ízletes lekvárral töltött sütemény. De persze lehet más is. Mondhatjuk olyan helyzetre is, amikor egy ártatlannak tűnő megjegyzést tökéletesen félreértve egész más derül ki, mint amit szerettünk volna. Véletlenek mindig vannak és amit félre lehet érteni, azt félre is értik. Újabb pontot veszítettem el egy látszólagos népszerűségi versenyben, ami ha katica lennék, valószínűleg jobban megrázna, így viszont rezignált beletörődéssel veszem tudomásul azt, hogy újra sikerült valaki lelkébe teljesen ártatlanul belegázolnom, vagy nagyon is elevenbe tapintottam. Ki tudhatja? Illetve azt biztosan tudom, hogy ki nem..

Válság

Azt hiszem engem is elért a válság. Mindenesetre szimpátiából, vagy szükségből egy lukkal beljebb kellett kapcsolnom a derékszíjamat. Mi jöhet még ezek után?

Érdemes várni?

Nagy Lajos szerint a búvár hencser okos madár. Egyszer kutatók megfigyelték, hogy naponta csúszott lefelé egy sötét alagútban 17 éven keresztül, és egy kiálló kőben mindannyiszor eltörte a lábát. A tizennyolcadik évben hirtelen kerülni kezdte a követ, és bár addigra azt a kutatók eltávolították, de ebből is látszik, hogy mennyire intelligens állat.. Kicsit ilyen utánérzésem van nekem is. Érdemes elkezdeni kerülni a követ, vagy várjak vele még? Érdemes mindig nekem kezdeményezni egy beszélgetést, vagy várjak vele, míg a másik magától megkeres, ha érdeklem őt valamennyire? Azt hiszem, ha erre várnék, előbb hullana ki a szakállam és lenne több fülem, mint fogam. Azt hiszem megint az a fránya kő jön inkább..

2008. november 4., kedd

Szervblog

Míg fiatal voltam nem kellet gondot fordítanom a különféle szerveimre és azok állapotára. Azt mondják, az ember harminc éves koráig garanciális, a problémák mindig a jótállás letelte után jönnek elő. Régebben talán nem csináltam ekkora problémát a kisebb sérüléseimből, de mostanság egyre hangsúlyosabban érzem azt, hogy az idő nem múlik el nyomtalanul felettem. Azok a dolgok, amik még nyírfa koromban alig viseltek meg, mostanság hosszan tartó kínokat okoznak. Emlékszem arra, hogy gyermekként milyen jóízűeket estem salakon bicajjal, és a horzsolásokat is meglehetősen jól viseltem - bár lehet, hogy a folyamatban nagy szerepet játszik az idő jótékony hatása, de a mostani 'harctéri' sebesülésemet eléggé nehezen tűröm. A hétvégén sikerült aszfaltúton elesnem, és lejött egy szép darab bőr a könyökömről. Katonadolog - mondták a szüleim régebben, meg azt is, hogy ebcsont beforr. A látható sérüléseimen túl valószínű, hogy a könyököm is odacsaphattam, mert mostanság fedeztem fel, hogy nem csak a nyúzott bőr fáj csak, hanem odabenn a mélyben is titkos féreg foga rág. Ha abból indulok ki, hogy a múltkori focizás után is közel egy hónapig fájt a tenyerem, akkor hosszabb lélegzetű szenvedelemre készülhetek most is. Bár az is lehet, hogy csak valami nagyon ki akar jönni a könyökömön..
Álljon itt egy kép rólam, az utókor okulására, pár perccel a csúfos bukásom előtt:

2008. november 3., hétfő

Válás

Ma meg fog történni. Szakítás lesz, igazi elválás. Sokáig egyek voltunk, de mindennek van határa. Eddig kevéssé hozott tűzbe, elvoltunk békében egymás mellett. Nem okoztunk kellemetlenséget a másiknak, legalábbis nem tartósat, így nem volt rossz a szomszédság. De az utóbbi időben egyre kellemetlenebbé vált, és mára hoztam meg a döntést, hogy mennie kell! Többet nem tartható fenn ez az állapot, eddig híve voltam a 'Leben und leben lassen' gondolatának, de mindig van egy legutolsó csepp, ami után a bor már a pohár falán folyik le. Döntöttem! A tyúkszemnek pusztulnia kell..

2008. november 1., szombat

Temetőben

Lassan itt az évente legalább egyszer kötelező temetőbe járás ideje, amikor is mindenki a halottakról emlékezik. Néha kijárok a sírokhoz, azt hiszem ahogy öregszem, egyre többet. A látogatás céltalan, bár vannak kint rokonaim, akikre ilyenkor fájó szívvel gondolok, de ez az érzés nem korlátozódik csak pusztán erre a helyre, az emlékük bárhol és bármikor felidézhető, de talán ott a többi halott társaságában a legidőszerűbb. Emlékszem arra, hogy drága jó nagyanyámmal mennyit jártunk ki, a nagyapám sírját gondozandó, a lábaink együtt koptatták a sokat megélt lépcsőket, és mára már egyedül megyek ugyanott, hozzá is, aki már nyugalmat talált nagyapám mellet, de a kő, a kemény szürke kő, még ott őrzi közös lábnyomainkat, ahogy mások is ott vannak az örökkévalóságba zárva, időtlenül, de mégis örökkön örökké..

Hallgatók és kibeszélők

Ha hallgatni arany, vajon beszélni mit ér? Vannak, akik állandóan beszélnek, szavuk betölti a levegőt, de mondani mégsem mondanak semmit, és vannak, akik keveset szólnak de minden szavukban igazgyöngyök ülnek, és olyanok is léteznek, akik minden betűje feleslegesen rezgeti a levegőt. Szívem szerint én a középsőt szeretem inkább. A bölcs ember sajátja a kevés, ámde lényegi beszéd. Az ilyen gondolatok a szívhez szólnak, sallangok nélkül. Kérlek, szólj hozzám kevés szóval, de szólalj meg, hadd ismerhesselek meg!