A nyolcadik törzs

Történelemből tanultuk - többször is, hogy a magyarok hét törzse alapított hazát itt, a Kárpátok bércei közt fekvő kis lavórban. Ezek a Megyer, Nyék, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi neveken voltak ismertek, de régóta bujkál bennem egy gondolat, hogy kellett lennie egy nyolcadik, lázadó törzsnek (Bélának), akik a hét törzs lázadásával szemben lázadtak tovább. Annyira lázadók voltak, hogy a történelemből is sikerült kilázadniuk magukat, így az csak az előbbi hétről tett említést a nyolcadik titokban maradt. Elgondolom, hogy annak idején, még a fosztogatás idejében a Bélák nem csak úgy szimplán rárúgták az otthonaikban rejtőző nyugati keresztényekre az ajtót, hanem bekopogtak, bebocsájtást kértek, illedelmesen bemutatkoztak és csak utána hánytak kardélre mindenkit és gyújtották fel a falut. Erre a dologra empirikusan jöttem rá, ugyanis minden magyar előbbi hét törzsből lévőnek vezeti le magát, de ezek az emberek annyira különböznek - például tőlem is - hogy ennek kellett lennie valami okának. Ez persze csak az lehet, hogy mi mások vagyunk egy kissé és törzsi szinten lázadunk, megtagadva az összetartozást a hét törzzsel, de ugyanakkor továbbra is magyarnak gondolva magunkat, ha amúgy a magyarság definíciója az, hogy az ember, aki mögötted megy be a forgóajtón, de előtted jön ki.  Jutott eszembe mindez akkor, amikor a hét törzs kompániája azzal tüntet az autómentes napon, hogy autóba ül és a törzsek felkent és kétharmaddal és több mázsa krumplival megválasztott vezetői az autómentes vasárnap tervét ördögtől valónak, ellenben a vasárnapi boltzárat és a pálinka liberalizációját pedig mindenképpen értéknek gondolják. Mivel ezek az emberek rendre úgy nyilatkoznak magukról, hogy ők a magyarok, én meg ezt nem tudom elfogadni, hogy törzsi alapon vállaljak közösséget ezekkel a prokariótákkal (eukariótát mégsem mondhatok, mert belőlük hiányzik teljesen az eu.)  viszont a magyarságom értéknek gondolom és szeretném úgy megőrizni, hogy közben meg szeretném tagadni azt a halom hülyét aki a vízcsapból is folyik napestig. Szóval Béláim az úrban, előre!

Tíz rúpia

Olvastam egy történetet arról, hogy valaki, aki az Indiai fővárosba utazott vonaton és valamely úton módon elveszíti mindenét, egy ismeretlen, gazdag, turbános szikh menti meg azzal, hogy ad neki tíz rúpiát. Amikor az illető hálálkodni kezd és kérdezi, hogy hova is küldhetné a pénzt, az ismeretlen azt mondja, hogy majd, ha azt látja, hogy valaki ugyanígy meg lesz szorulva, adja neki ezt a pénzt. Ez jutott eszembe akkor, amikor hétvégi biciklizésünk alkalmával valaki odajött hozzánk a pusztában és gumibelsőt keresett. Épp volt nálam megfelelő, amit meg is vett volna, de mondtam neki, hogy legyen az övé ingyen és ha lát majd valakit, aki ugyanígy meg lesz szorulva, akkor segítse őt ki a belsővel. Jó volt látni, hogy a másik, hogy örül egy ilyen apróságnak, rögtön gazdagnak éreztem magam ettől. Azt hiszem ideje lenne vennem egy turbánt is.

Árulom az autót

Mióta árulom az öreg autóm, jelentős tapasztalatokkal lettem bölcsebb. Ezeknek az öreg autóknak sajátos törzsközönsége van, hogy úgy mondjam, hogy ne sértsek meg vele senkit. A hirdetés feladásakor igyekeztem a kocsi minden hibájáról beszámolni vagy írásban, vagy képpel, szóval nem szerettem volna, ha valaki eljön megnézni és csalódnia kell, mert ezt nem láthatta vagy olvashatta. A nej azt mondja, hogy ez túl jól is sikerült - ebben nyilván vitáink vannak, de nem ez a lényeg. Szóval, az emberek telefonálnak és újra el kell nekik magyarázni mindent, sokszor olyasmit is, amiről fénykép van. Noha a hirdetésbe beleírtam, hogy az ár irányár és alkudni csak a kocsi mellett vagyok hajlandó, mindig felmerül a kérdés, hogy mennyi az a legalacsonyabb összeg, amiért még odaadom? Na erre a kérdésre tilos válaszolni, ugyanis saját példámból is kiderült, ezt az összeget innentől úgy fogják tekinteni mint az irányárat és ez alá fognak ígérni, valamivel. Persze meg szokták kérdezni azt is, hogy 'de akkor mennyi pénzt hozzak magammal?' - erre a nyilvánvalóan jó válasz az, hogy annyit, amennyi a hirdetésben szerepel és jó eséllyel, ha meg tudunk egyezni, még haza is fog vinni belőle. Persze a kocsit még nem tudtam eladni, mert a vevők egy része természetesnek venné azt, hogy látatlanban engedjem el az autó általam vélt árának a negyed részét a telefonban, aztán azt majd helyben egészen biztosan megpróbálják majd lejjebb tornászni. Az eddigi tapasztalatom szerint a legjobb az, ha azt mondjuk, hogy tegyen ő egy ajánlatot és ha komolytalan, akkor nem is kell tovább egymás idejét rabolnunk. Az autót, ha nem adom el, még pár év és megveheti valamelyik múzeum. Legfeljebb festek rá néhány tulipánt..

Repülőorvosnál

Ma volt a napja, így menni kellett, hát mentem is. Létezik kétfajta jogértelmezés, az egyik azt mondja, hogy nem kötelező, a másik pedig a hatóságé, aki viszont szigorúan és kérlelhetetlenül büntet azért, ha nincs. Tulajdonképpen, ha úgy vesszük, minden bűnszövetkezet morcos azért, ha nem fizeted ki a nekik járó védelmi pénzt. Persze a vizsgálat nem fáj és jó is, hogy az ember időnként eljár orvoshoz, ha másképp nem járna el, de ne felejtkezzünk el arról, hogy ez egy kontrollvizsgálatnak felületes, viszont meglehetősen drága módja. Belegondolva, hogy nagyjából ötezer forintért részt vehetek egy hasonló vizsgálaton, ami feljogosít nagyjából három és fél tonna vas terelgetésére 130km/óra sebességgel, amivel akár súlyos, több személy ártalmával járó közlekedési balesetet is okozhatok, a mostani vizsgálat viszont biztosítja nekem a feltételét annak, hogy egy nagyjából húsz kiló tömegű, javarészt levegőből és műanyagból álló szerkezet alá kötözhessem és a legrosszabb esetben szilánkosra törjem magam, illetve talán még azt az ultraszerencsétlent, akire rá találnék esni. Mindezt 9200 forint orvosi és 4000 forint hatósági díjért, persze az arányosság, igazságosság és az átláthatóság jegyében, illetve azért mert - Selmeczi asszony örökbecsű szavaival élve - csak. Ezzel együtt jól elbeszélgettem a doktornővel a genetikáról és olyat tudtam meg, ami megváltoztatta a vércsoport faktorok öröklődésével kapcsolatos eddigi elgondolásaim, így mondanám, hogy majdnem megérte a pénzt. De tényleg csak majdnem..

A szenzációhajhász

Azaz én. Eddig a postjaimat megosztogattam a facebookon, ezzel érve el jelentős forgalomnövekedést az oldalamon. Persze, ha eddig megnézte egy ember és ettől hirtelen 2 nézi meg, az rögtön száz százalékos forgalomnövekedés, ami persze szép szám, de az adsense kifizetésből továbbra sem lehet megélni. Bár ha az ember a 'Vendéglő a világ végén'-t veszi alapul, a mostani befektetésből bőven meg lehet majd vacsorázni akkor, még akár egy beszélő tehénsült is kijön majd belőle. Szóval most nem fogom hajkurászni egy ideig a népszerűséget. Aztán persze, hogy egyszer majd megint igen.

3100!

Ezt azért írtam, mert a postjaim száma 3100 lett, illetve már eggyel több is, pont ezáltal! Őrület! Furcsa, hogy bár megtalál a google kereső, de ez nem vonz tömegeket az oldalamra, szóval a világhír felé vezető lépcső alján állok továbbra is. Hiába (nem hiába!) a közízlés és a személyes vágyaim köszönő viszonyban sincsenek egymással. Mondjuk nem is baj.

Csodálkozom

Csodálkozom magamon, hogy hogy tudok nap mint nap ennyi hülyeséget összeírni? Ez visszatérő kérdés, de mindig megrökönyödöm saját magamtól és az oldalon lévő postok számát mutató számon. ha valaki ezt elmondja nekem fiatal koromban, hogy különösebb kényszerítő erő nélkül ennyit fogok írni, azt körberöhögöm. Annak idején, amikor irodalomtanári kényszerítésre József Attila - Téli éjszaka c. verséről 14 A4-es oldalt kellett írni megadott sortávolsággal és betűmérettel - na ennek fényében és az akkori érzéseimmel különösen meglepő. Ugyanakkor viszont minden ilyen külön rácsodálkozás tovább növeli a számlálót, ami ettől is szép nagyra dagad, alapot adva egy újabb, még nagyobb rácsodálkozásnak. Csak hanyatt ne essek önnön nagyságomtól. :-)

Szeretem

Szeretem, ha arra hivatkoznak a felhasználók, hogy a változatlan kód a múltkor még máshogy működött, most meg úgy ahogy. Azaz a mostani alkalommal azt mondja, hogy túl hosszú a sor és nem hagyja a műveletet, eddig meg állítólag hagyta, sőt az illető mindig is így csinálta. Csak most hirtelen eszébe jutott a programnak az, hogy ez a sor hosszú és hibát ír. Eddig meg csak ült hosszú, méla lesben és félrenézett. Ésszerűen hangzik..

Nem semmi..

Itt és most, megismételhetetlen módon, csak folyvást és folyvást! Ma megnéztem az oldal forgalomszámlálóját és tökéletesen nullán áll, azaz ma még senkinek nem jutottam az eszébe. Ez alapesetben, ha olyan lennék, hogy ez érdekelne - nyilván rosszul is esne, de így különös titkokat rejtő dolognak tűnik. A legtöbb napi látogatót nem tudom, hogy regnálásom 9 éve alatt mennyi lehetett, de a lehető legkevesebbet ma biztosan elértem. Ha a maximumra nem hajthatok - ezt kizárja a célom és az eszközeim, a minimum beállítása örömmel tölt el, hisz végre elértem valamit. A kormányzati propaganda erősödése után végre tudhatjuk azt is, hogy a csökkenés az negatív növekedés és ebben csak a növekedés számít semmi más. Elérni a szinte elérhetetlent, azt, amit ebben az irányban túlszárnyalni lehetetlen, az az igazi eredmény! Csinálni valamit, amibe energiát fektetsz, aztán még sincs semmi eredménye - ez tökéletesen ellentmond a Newtoni törvényeknek! Igazából ez a semmi a nem semmi!!

3K

Azaz átléptem a háromezret, épp egy posttal ezelőtt. A furcsa az volt, hogy 2960 körül szinte teljesíthetetlennek látszó feladatnak tűnt a dolog, de aztán észre sem vettem és itt álltam a kapuban. Ha szigorú akarnék lenni magamhoz, mondhatnám, hogy nem mindegyik írás teljes értékű post, hisz vannak olyanok is, amik épp csak egy mondatnyival többek a semminél, de akkor is, ezt éreztem akkor, semmi mennyiségi kényszer nem volt bennem, csak azért írtam, mert írni akartam. 2006-08-20-óta, azaz több mint 9 éve kezdtem és még biztosan folytatni fogom, míg lesz hozzá kedvem. A többit meg majd úgyis meglátjuk.

Szumma DP

Egy kis összegzés a dokumentációs projectemről, ami a régi blogom mentésből való betöltését jelenti. Eddig átvittem nagyjából 330 cikkemet html mentésből és több mint a fele még hátra van, azaz jelenleg 550 darab. Sajnos a google napi limitje miatt ez nagyjából 40 darabot jelent, szóval még egy ideig lesz mit csinálni a szabad időmben. Megállapíthatom, hogy meglehetősen termékeny voltam és rengeteg hülyeséget leírtam, számottevő helyesírási és stilisztikai hibával. Az írásaim egy része eléggé szentimentális és meglehetősen silány vagy éppen hatásvadász fércmű. Sokszor el sem olvasom, mert bosszant. Viszont az akkori énemhez hozzá tartozott, ezért a helyesírási hibákon kívül mást nem javítok bennük. Sajnos a blogter-en tárolt képeim elvesztek, mivel a szolgáltató leállt. Így azokat a postokat, amik csak képből álltak, töröltem. Nem sok ilyen volt, csap pár darab. Sajnos a képpel illusztrált írásokból hiányozni fog a kép - erre azt tudom mondani, hogy ez van. A saját mentés nem terjedt ki a képekre, így azok örökre elvesztek. Így visszatekintve az is nagy eredmény, hogy ezek az írások megvannak.

8 év

Összeszámolva a régi blogom az újjal, azt a meglepő felfedezést tettem, hogy több mint nyolc éve (az akkori elsősök mára már gimnazisták lehetnek!) koptatom a billentyűzetet (és persze az agyam is) ebből a célból, hogy bizonyos tartalmat az utókorra hagyjak. Mivel a blogter.hu úgy tűnik, hogy elpusztult, nem tudom az ottani tartalmat kevés munkával áthozni ide, így azt gondoltam, hogy ebből az alkalomból megpróbálom valahogy a lényeget átbányászni ide. Ha beállítom a közlés idejét a tényleges időre, akkor szépen beállnak a cikkek időrendbe, szóval ezzel nem lesz gond. Viszont problémának érzem azt, hogy bár van a régi blogról mentés, ez jelenleg 1519 darab önálló html állományt jelent, amiből első körben ki kell bányászni az értelmes tartalmat, majd ki kell írni valami normális formátumba és át kell tolni a bloggerbe, hogy ott a helyére lehessen illeszteni. Mivel a blogger export/import formátuma szükségszerűen bonyolult, így meg sem fogom próbálni megérteni a dolgot, hanem megpróbálom piszkozatként elküldeni e-mailon keresztül, majd kézzel szerkeszteni és kipostolni. Mind az 1519 darabot. Rémálom az Elm utcában! Ha netalán valakinek jobb ötlete lenne, ne tartsa magában!

Látogatók

Most bánkódhatnék, ha érdekelne a dolog annyira, hogy átüsse az ingerküszöböm. De juszt sem fogok! Úgy tűnik, hogy a legutóbbi nagy ismerősselejtezési akcióm során, amikor kidobtam azon 'kedves' ismerőseim, akiktől nem várhattam a közeljövőben, hogy akár egy szót is fognak szólni hozzám maguktól, szóval úgy fest, hogy ezzel a hadművelettel kidobtam a blogom olvasóinak egy részét is. Azt hiszem több is veszett mohácsnál, hisz aki nem tud az agyalásom nélkül élni, biztos megtalálja az ide vezető utat, aki meg megsértődött ezen, az tényleg így járt. Az egésznek az a számomra kézzelfogható következménye maradt csak, hogy módosítanom kell az adsense bevételre tett előrejelzésemet. Az első várható bevétel a szolgáltatásból a jelenlegi ütemet feltételezve ötszáz év volt, most ezt azt hiszem fel kell emelnem legalább hétszázötven évre..

Hmm

Ha pusztán a közvéleménykutatási adataimat nézem, a régebbi posztjaim több látogatót hoznak, mint amit frissen írok. Ebből két, egymástól független tanulság vonható le. Vagy elfelejtettem írni (igaz, ezt sosem tudtam igazán) vagy a gondolatoknak is érniük kell, mint a jó bornak a hordóban. Az utóbbi a hízelgőbb, az előbbi a reálisabb gondoltat. Ami még zavarna is, ha nem magamnak írnék elsősorban..

30000

Azaz harmincezer. Ízlelgetem ezt a szót. Forintból nem túl sok, japán jenből se tűnik nagy vagyonnak, az albán lekből inkább, amerikai dollárból meg egy megfoghatatlan összeg, nagyjából egy éves fizetés. De nem pénzről lesz szó. Legalábbis nem közvetlenül pénzről. Az oldalam látogatásszámlálója ugyanis átlépte a harmincezres számot. Igaz, ez nem a napi látogatottság, hanem az összesített, tehát nem egy kisvárosnyi ember volt rám kíváncsi egy nap alatt, hanem ez a blog regnálása alatt itt megfordult nézegetésekről szól, amit nyilvánvalóan jóval kevesebb és valószínűen mazochista emberek követtek el, az éj leple alatt. Ez szép szám, főleg annak a fényében, hogy jóval kevesebbet foglalkoztam a marketinggel korábban, mint most. A trágyát is könnyebben eladod díszdobozban, piros szalaggal átkötve, tehát van hova erősödni még. Megyek és veszek szalagot, a doboz már megvan..

Fűnyíró elv

Mindenki látott már fűnyírót, de aki nem, rohanó információs társadalmunkban könnyen utána tud nézni annak, hogy is néz ki az említett szerkezet. Mindez onnan jutott eszembe, hogy tegnap elkezdtem érdemi felkészülésemet a motoros repülésre, ami abból is áll, hogy az ember magára erősít egy, nagyjából benzinmotoros fűnyíróra emlékeztető dolgot, amiben két késszerű, kb 50 centire, nagy sebességgel forog a teste közelében. Belegondolni is elég rossz, ezért védekezésképp nem is gondolok bele. Szóval kimentem a repülőtérre és szakavatott oktató irányítása mellett elkezdtem a gyakorlatokat. Kiderült - ugyanis nagyon rossz hangja volt a motornak - hogy a légcsavar rögzítőcsavarjai kilazultak, így meg kellett húzni őket. Érdekes lett volna egy nagysebességgel oldalra távozó nehéz fadarab, de ezt az emberek legfeljebb a Mítoszirtók előadásában akarják megnézni, élőben sosem és ezzel így vagyok én is. Szóval rájöttem, hogy ami filmen olyan egyszerűnek tűnik, azt bizony gyakorolni kell. Ezt nagyjából már akkor sejtettem, amikor először ültem le egy zongora elé, de a felismerés most tovább erősödött bennem. Az elképzelt szárnyalásom helyett így is csak a földön rohangálás maradt, a mai napra megjelent masszív izomlázzal körítve. A felszerelés elcsomagolásánál derült ki, hogy a légcsavarom a tudtom nélkül, de már ölt, hisz megtaláltam a vért a belépőélen. Szerencsére nem az én vérem volt az..

Kovászos kenyér

Megint próbálkoztam a kovászos kenyér megalkotásával. Nem azért mintha eddig nem tudtam volna ehető kenyeret előállítani, de izgat az a fajta pékárú, ami csak kovászt tartalmaz, élesztőt nem. Volt már több próbálkozásom a témában, amik jobbára a szemetesben végezték, mert ölni lehetett volna velük, de tegnap megint tettem egy próbát. Délután kezdtem el, de egész estig nem akart mozdulni. Reggelig rögtönzött szakajtóba tettem és mire felébredtem, szépen fel is jött. Azt hiszem át kellett volna gyúrni és várni vele délutánig, de mohó voltam és kisütöttem. Délután meg fogom nézni, hogy milyen lett ízre, mert kisütve már nem emelkedett meg szépen, kicsit ciabattás külseje lett. Úgy döntöttem, nem adom fel. Márpedig én kenyeret fogok sütni. Kovásszal.

Megmondta!

Minden a lángossal kezdődött és azzal, hogy a kölköt küldtük el érte. Meglehetősen morgós hangulatban volt, semmi sem tetszett neki, sok ember állt sorban, sütött a nap, meleg volt, stb. Ez a lángos lételeme, télen hiába is keresnénk, ilyenkor van keletje. Mivel tényleg sokan voltak, így elmentem elé és ő épp akkor került sorra. Nem örült annak, hogy érte mentem, hanem folytatta a morgást ott, ahol abbahagyta, majd közölte, hogy olyan meleg van, hogy rögtön elájul. Aztán el is ájult. Úgy csuklott össze mint a colstok, köpni nyelni nem tudtam, mert ezt végképp nem vártam. Fél oldalával beleesett a tejfölbe, ahogy próbált megkapaszkodni a pultban. Szerencsére segítettek és egy ember elkapta, mielőtt a földre hanyatlott volna. Kaptunk vizet, majd vizeztük a gyereket, lenyomtam a fejét, illetve a földön pihegett kicsit. Kellően sikerült összekoszolnia magát, hisz poros volt és végig tejfölös - de a morgást csak addig hagyta abba, míg öntudatlan volt. Szerencsére az ijedtségen kívül más baj nem esett, a lángosokat becsomagoltattam - a kölök ugyanis elfelejtette és hazakocogtunk. Persze a gyerek az úton is megjegyezte, hogy ő szólt, hogy el fog ájulni. Erre mondtam neki, az emberek szoktak olyat mondani, hogy olyan meleg van, hogy elájulnak, de nem ájulnak el, csak úgy mondják. Nem kell mindent szó szerint érteni!

Ma

Rászoktam arra, hogy visszaolvasom a régebbi írásaim. Azt már megfigyeltem, ha a mai naphoz hasonló érzéseket keresek, akkor dátum szerint hasonló időszakot kell keresnem, mert ott találok olyasmit, mint amit mostanság érzek. Úgy látszik az érzelmeim is periodicitást mutatnak. Mindenesetre vicces 2009-es dolgokat úgy olvasni, hogy akár most is írhattam volna. Ebből látszik, hogy négy év alatt semmi sem változott, az idő meg repül..

Lábblog

Ma újra voltam orvosnál, aki szemmel láthatólag nem volt teljesen képben, mert elfelejtkezett arról, hogy egy hónappal ezelőtt már voltam nála. Nem is értem, hogy miért kell elvinni mindig az összes papírt, ha a gépben benne van minden, de úgy tűnik, hogy oda csak blogolnak, viszont sosem olvassák el. Akárcsak én, de mondjuk az írásaimon nem múlik másnak a lába - igaz, az enyém sem. Szóval előhúztam az egész paksamétát és egy alkalommal korábbi vizsgálati lapot kerített elő és azt olvasta el. Sosem gondoltam volna, hogy sorba kellett volna raknom a papírokat és ez ennyire számított volna, de az élet rácáfol az elképzeléseinkre. Elolvasta az MR leletet és újra megnézte a vizsgálat cdjét és most megtalálta rajta azt a törést, amiről a múltkor azt mondta, hogy ő nem látja azt törésnek. Tehát a törést támogatók kettő egyre vezetnek az ellenzőkkel szemben. Utóbbit árnyalja egy kicsit az, hogy ő mondta a múltkor azt, hogy nem törés, most meg azt, hogy ez az. Azt is mondta, hogy ez azóta jó eséllyel begyógyulhatott, így tennivaló nincs vele. Mivel nem akartam többet jönni, ugyanis semmi értelme havonta úgy bejárni az orvoshoz, hogy négy óra elmegy vele, cserébe meg nem csinálnak vele semmit, azt mondtam, hogy nem fáj már, ő meg utamra engedett azzal, hogy panasz esetén jöjjek csak kontrollra. Pénteken azért meg fogom mutatni egy másik orvosnak is, hátha okosabb leszek.