Szégyen a futás

Azt mondják, hogy szégyen a futás, de hasznos. Ezzel én is így voltam és hosszú lelki tusa után meggyőztem magam arról, hogy érdemes elkezdenem futkosni, hogy a téli ellepényesedésem megállíthassam és talán valamennyire vissza is fordíthassam. Nos, ez a folyamat úgy tűnik, hogy elindult valamerre, hiszem már a harmadik alkalommal sokkal jobban is ment mint előszörre. Viszont sosem gondoltam volna, hogy egy félrelépés után (bár nem éreztem annak) egy időre kivonom magam nemhogy a futás, de a normális járás képessége alól is. Valami elromlott a jobb bokámban, valami olyan, aminek a létezéséről eddig nem is tudtam, de erős, nyilalló fájdalmat okoz, meghiúsítva a normális járást is, különösen a lépcsőmászást. Tragikus, hogy épp mikor kezdtem megszeretni a futást, rögtön le is sérültem. Úgy jártam mint a viccbéli kisebbségi lova, aki már majdnem megszokta az éhezést, de beledöglött..

Kilométerhiány

Amióta mobiltelefonom és feleségem egyszerre van, az életem csupa rohanás. Rendszeresen kapok utasításokat a távolból és a készülék ilyenkor természetesen a lakás másik pontján van éppen. Ha magammal hordom, hogy emígyen cselezzem ki a sorsot, akkor sosincs rá szükség, de ahogy távolodom tőle, úgy nő az esély a hívásra. Azt hiszem néha, hogy valaki rossz tréfát űz velem, hogy állandóan futásra kényszerít, pedig pont ez a sport az amit kiváltképp nem szenvedhetek..