Mindenféle ellenmacskák kezdenek feltűnni a kertünkben, akik nem átallják abuzálni a saját macskáinkat tulajdonképpeni otthonukban. Gondoltam ezért, hogy ha a mieink épp jól megérdemelt pihenőjüket töltik a házban, beszállok a gazok kiakolbólításába, ha már úgyis a macskaközösség tagja lettem, vagy mifene. Persze bántani nem akarnám őket semmivel, pusztán a méretkülönbséget és a hangerőt vetem be ellenük. Az előbb ebből az alkalomból is kint voltam, megcsúsztam a sárban majd jó erősen belerúgtam a komposztálóba, csak úgy lendületből. A komposztálónak vélhetően nem fájt a dolog, de az én oldalamról egész más a helyzet. Kellett nekem belefolyni más fajok területi vitájába! Viszont így biztosan tudhatják, ha jövök, miben sántikálok..
2012. december 31., hétfő
2012. december 30., vasárnap
Trauma
Eredetileg sebzést jelentő szó, bár ennek a sérülésnek nem kell fizikainak lennie, lehet lelki eredetű gondokra is mondani. Ez tegnap jutott eszembe - na nem a pontos meghatározás - azt ugyanis a netről néztem meg, noha tisztában voltam a szó jelentésével is. A szó etimológiájával kapcsolatban annyit, hogy a -ma végződés és a szó hangzása valószínűsítette a görög származását, amit a rendelkezésre álló források meg is erősítettek. A görög-magyar szótárban meg is találtam a szót: trayma - seb, sérülés. Szóval tegnap sérülést okoztam. Ezt a fajtát naponta okozom, ezért lehet, hogy akinek ezt teszem, ezért sem szeret, de mit lehet tenni? A szar munkát is el kell végeznie valakinek. Az említett trauma a macskákat éri, akik egyik pillanatban békésen alszanak a lakás legkényelmesebb pontján, a másikban meglepődve pillognak a hideg verandán, ahova lefekvéskor ideiglenesen bár, de száműzve lesznek. Egyszer ugyan megpróbáltuk őket bent hagyni, de hajnalban ők okoztak nekünk lelki sokkot a csűrdöngöléssel, amit alvás helyett a lakásban csaptak. Úgyhogy mindenki békessége miatt a legkisebb rosszat választhatom csak - a macskák kint töltik az éjszakát - bár mindig meglepetés éri őket ezért. De még így is szívesen lennék macska saját magamnál.
2012. december 29., szombat
Egyszerre minden
Végre (Nem végre, mert ugye ilyen után a fene áhítozik!) elérkezett az a nap, amikor megélhettem, hogy milyen érzés az, hogyha a dolgok, amiket nap mint nap használunk, egymás után mondják be az unalmast. A dolgaink láncreakciószerűen mentek tönkre, így csak állhattunk és várhattuk a következő csapást. Lehet, hogy az idő urai úgy gondolták, hogy túl könnyű volt nekünk ez az év és törleszteni akartak? Vagy csak úgy gondolták, hogy megviccelnek minket? Ha utóbbi, akkor nem bírom a humorukat..
Címkék:
baj,
gondolatok
2012. december 28., péntek
Ujj
Gogol meglehetős kis novellát kanyarított egy orr köré, úgy gondolom ezután, hogy az én ujjam is megérdemel pár sort. Annál is inkább, hisz naponta felhívja magára a figyelmemet. Az ember úgy van az alkatrészeivel, hogy a legtöbbről tudomást sem vesz egészen addig, amíg nem történik vele valami, például rossz helyre üt a kalapáccsal, vagy amikor lerántja a garázsajtót, elfelejti kikapni a résből a kezét. Utóbbi, egész orgazmusközeli élmény volt - ezt próbáltam már és megerősíthetem. Ráadásul sokkal tovább is tart. De ez most nem a természetes körömfestésről szól, hanem a körmöt viselő alkatrészről, ami meglepő, hogy mennyire a háttérbe tud húzódni, pedig a munkáink java részét ezekkel az apróságokkal végezzük. De mióta egy erős csavarozás után valami megroppant benne, azóta folyamatosan tudósít arról, hogy létezik és részt kér az életemből. Mivel a jobbkezem véleménnyilvánító ujja, így pihentetni sem tudom, reggelre mindig megdagad és fáj is. Az orvos azt mondja, hogy ne várjak gyors sikert, az ilyen ízületi vagy ínproblémák hónapokig tarthatnak, sőt az is lehet, hogy sosem gyógyul meg igazán. Szép kis kilátások a jövőre nézve! Tényleg igaz lehet, hogy az ember csak kb. 30 éves koráig garanciális..
Címkék:
gondolatok,
nyavalygó,
ujj
2012. december 27., csütörtök
Csütörtök
Ma munkanap van - egy átlagos csütörtök. Már akinek - ugye! A két nagy ünnep közti két munkanapot ebben az évben munkával töltöm. De azt hiszem ezt a napot mindenképpen meg fogom emlegetni, mert pár óra alatt ennyi szívásban rég volt részem. Talán mostanra rendeződik az életem. Mondhatnám, hogy az ilyen napokért élek. De minek?
Címkék:
gondolatok,
munkanap
2012. december 21., péntek
Rémálom
Ma éjszaka rémálmom volt. A dolog ott kezdődött, hogy kimentem a mellékesbe éjszaka és beleléptem egy nem mellékesen a plafonról békésen folydogáló, gyanúsan páralecsapódásnak tűnő, a padlón elhelyezkedő tavacskába, ami tönkretette a további éjszakai pihenésem. Az ágyba visszatérve sokáig nem tudtam elaludni, mikor meg sikerült végre, rá kellett jönnöm, hogy kár volt. Álmomban az asszony rendet csinált a szobámban. Ami nem tetszett neki, azt kidobta, az otthonos kis fészkemből Ikea bemutatótermet csinált. Mondtam neki, hogyha nem kapom vissza a szobám, akkor el fogok költözni. Aztán persze nem kaptam, így költöznöm is kellett. Még jó, hogy felébredtem reggel. Tiszta világvége hangulat!
Címkék:
álom,
gondolatok,
nej,
világvége
2012. december 20., csütörtök
Kalandtúra
Ahogy közeleg a világvége és a karácsony - persze jelen esetben nem lehet pontosan tudni azt, hogy melyik jön el előbb - de azt biztosan tudom, hogy mindkettő meg lesz tartva, csak az időpont bizonytalan. Bár a karácsony egyelőre biztosabbnak látszik, igaz ez még változhat. Szóval, ma meg voltak reggel vadulva az emberek. A vesztüket érzik vajon, vagy nincs ajándékötletük karácsonyra, ezért úgy gondolják, hogy az a legjobb, ha megcsináltatják az autót? Nem tudom. Mindenesetre két baleset is volt az úton, így kerülővel kellett bejönnöm dolgozni, Csomád felé a földúton. Kicsit féltem attól, hogy sár lesz és a világvégén akadok el, de szerencsére az a földút tiszta homok, így ha nedves is, sár nincsen rajta. Rendes tempóban lehet haladni, és bár sok fát kivágtak a környéken, még mindig eléggé vadregényes. Így végül egész normálisan beértem. Mit tesz a helyismeret?
Címkék:
autósok,
emberek,
gondolatok,
közlekedés
Négy nap az élet
Négy nap az élet - ha legalábbis a munkában töltött napjainkat számoljuk ebben az évben. Persze rácáfolhat az egészre a világvége is - ebben az esetben csak kettő. Vannak kollégáim, akik már ebben az esztendőben nem jönnek dolgozni vagy hát ugye, soha többé, de én ebben is kivételnek számítok. Munkám van jó sok - egyetlen bánatom az talán, hogy akinek ezt minősítenie kellene, annak fogalma sincs arról, hogy mit is kell igazából tennem. De ezen is túlteszem magam valahogy. Ez van, ezt kell szeretni.
Címkék:
gondolatok,
tűnődés,
világvége
2012. december 19., szerda
Régi Sipos vendéglő és halászkert
A tegnapi napon sikerült felkeresnünk egy céges vacsora ürügyén a címben szereplő intézményt, Budán a Lajos utcában. A hely patinás és nem is túl hivalkodó, bevallottan magyaros konyhát visz. A hőmérséklet kellemes, van (és kötelező) a ruhatár, a mellékhelységek normálisak és tiszták. Van élőzene, de nem kellemetlen vagy hangos, és nem szól állandóan. A zenészek repertoárja széles, először hallottam Quimby-t cigányzenekari feldolgozásban, de volt Brahms, Strauss és a Vuk főcímzenéje is. A vendéglő II. osztályú, az árak is nagyjából ezt a szintet képviselik. Hagymalevest ettem - csészében. A csésze tulajdonképpen tányér volt - ez kellemes meglepetést szerzett a mennyiséggel, illetve hagymás rostélyost grillezett zöldségekkel. A kollégáim közül fogyasztottak halászlevet, haltálat, bélszínt és sertés szűzérméket. A saját ételem ízletes volt, bár a rostélyos cipőtalp keménységűre sikeredett (nem tudom, hogy ilyennek kellett-e lennie, mindenesetre én lettem az utolsó az evésben és bizonyos darabokat kitartó rágás után végül egészben nyeltem le) Nem kértem hozzá salátát, ez utóbb hibának bizonyult, mert a grill zöldség és a hagymás cipőtalp együtt nagyon olajos volt és nem bírom annyira a sok olajat. A párolt zöldség valószínű jobb választás lett volna, de késő bánat. A halászlé szekció azt az információt adta, hogy a lé nem volt kiemelkedő - igaz rossz sem, de a Megyeri csárda leve azért veri. Mivel az én gasztronómiai szótáramból a hal teljesen hiányzik, így ezt az állítást nem volt módom ellenőrizni. A szűzérmék jól néztek ki, és az állítás szerint rendben is voltak. A bélszínről nincs információm. Az adagok méretével sem volt gond, levessel és desszerttel együtt alaposan belaktunk. A desszert csalódás volt, mert bár a somlói galuska finom volt, tejszínként Tesco gazdaságos felrázós-kifújós tejszínt tettek rá, ami öt másodperc múlva mindenre hasonlított (itt nem részletezném mire) de tejszínre nem. Egy ilyen renoméjú hely igazán megengedhetne magának rendes tejszínt, felverve, nyomózsákból kinyomva. Most nem ültünk a mirelitraktár mellett, mint annak idején az Építész pincében, így nem tudtuk meg azt, hogy milyen alapanyagokból készült az étel, de rendben levőnek tűnt. A pincér elfelejtette közölni, hogy kártyával nem lehet fizetni - ez némileg kellemetlen volt - és nem derült ki számomra egyértelműen, hogy csak most, vagy úgy általában sem. Ez egy csúf fekete pont az intézménynek - igaz, később erős szabadkozást hallgathattunk ez ügyben. Illetve a somlói tejszínje rontja le az értékelést. (A cipőtalpat nem számítom be teljes súllyal, mert lehet, hogy ilyennek kellett lenni, a köret meg egyértelműen az én hibám volt - igaz, a pincér mondhatta volna azt, hogy nem ajánlja.) Mindent összevetve, látogatásra mindenképpen érdemes a hely.
Címkék:
étteremkritika
2012. december 18., kedd
Nem értem a diákhitelt!
A heti nem értem rovatom következik újra. Szóval nem értem a diákhitelt. A folyamatot persze igen, csak épp az értelmét nem látom. A hagyományos állami szerepvállalás az oktatásban az lenne, ha jó sokan tanulhatnának az állami felsőoktatásban, sőt Orbán egykori álma az ingyenes első diplomáról is vállalhatónak látszik. Aki meg ténylegesen kiszorul az állami oktatásból, az felvehet diákhitelt, de szigorúan piaci alapon. A jelenlegi rendszer nem ezt tartalmazza. Kevés diák tanulhat állami finanszírozásban és sokan vehetnek fel, államilag támogatott szuperkedvezményes esetleg kamat nélküli hitelt, amely költségvetési támogatást igényel, hiszen a piaci kamat és a kedvezményes kamat közti különbség mint veszteség jelentkezik az államháztartásban. Ezt a veszteséget valakinek ki kell pótolni, ráadásul az évek folytán ez az összeg folyamatosan nő. Pár év alatt a résztvevők számától függően akár évi százmilliárdokra is rúghat - belátható az, hogy ez már az elején is tarthatatlan helyzetet teremthet. Nem értem, hogy miért nem jó most egy konstans összeget évente belehelyezni az oktatásba ahelyett, hogy később egy exponenciálisan növekvő összeget kellene kigazdálkodni. Nem értem azt az unortodoxiát, ami nem tervez és a mának él, aminek az intézkedései maximum abból állnak, hogy a kiadásokat a következő parlamenti ciklusra tolja át úgy, hogy a forrásokról fogalma sincsen. De hát azért unortodoxia, hogy ész ne kelljen hozzá, legyen elég a vak hit..
Címkék:
diákhitel,
gondolatok,
politika
2012. december 15., szombat
A biztos jel
A biztos jele annak, hogy már hosszabb ideje házas vagy, többek között az, ha azt kéred a feleségedtől, hogy orálisan kényeztessen, akkor beszélni kezd hozzád..
Címkék:
gondolatok,
házasság,
nők
2012. december 13., csütörtök
Szép új világ
Az örök vicc (ami nem is annyira vicces) minden helyzetben igazzá válik. És még ne mondja az ember, hogy vicc az ami az országban ma megy! A klasszikus, Lenin jóságáról szól, aki visszaadta a gyerekek labdáját, holott közéjük is lövethetett volna. Valahogy ez jutott eszembe, amikor a legújabb őrületet olvastam a reggeli hírek között. Ez arról szólt, hogy egy bizottságot alapítanak, ami a gyógyíthatatlannak ítélt rákbetegek esetén megakadályozza a modern gyógyszeres kezelést, költségvetési megfontolások, illetve a spórolás miatt. A vicc analógiája persze az, hogy tulajdonképpen még így is hálásak lehetünk az egészségügy nagyhatalmú urainak, hiszen a spórolás jelenthetné az azonnali, statáriális kivégzést is a kórház hátsó traktusában, megtakarítva ezzel az adófizetők pénzét. Furcsa, hogy miközben az ország aláírta a halálbüntetés eltörlését a legelvetemültebb bűnözők esetén, a betegeinket szimplán hagyjuk meghalni - pusztán anyagi érdekből. Az eszem áll meg! Tényleg!
A gondolatindító írás itt található.
Címkék:
egészségügy,
emberek,
gondolatok,
politika
2012. december 12., szerda
Világvége
Itt az új világvége őrület, mindenkin kezd elhatalmasodni az ismeretlentől való félelem. A maják, nem elég, hogy kihaltak, előtte még jól kibabráltak az utódokkal pusztán csak azért, mert megunták a vésést vagy nem találtak nagyobb követ. Olvasom az újságban azt is, hogy Kína egyes részein felvásárolták az összes gyertyát, mert tudni vélik, hogy a világvége után legalább három napig sötét lesz. Ez azért ad némi reményt a jövőre nézve, bár érdemes lenne eldönteni addig, hogy most a világnak lesz-e valóban vége, vagy csak a világításnak?
Címkék:
gondolatok,
maják,
világvége
2012. december 11., kedd
Péktem
A szombati nap péktanfolyamon voltam. Nehezen indult a dolog a részemről, mert minden bajom volt, már ott tartottam, hogy a nejt kell elküldenem magam helyett, noha igazából én szerettem volna elmenni erre a tanfolyamra. A Makifood szervezésében a Marmorstein péksége c. előadást néztem meg, illetve vettem rajta részt. A pékünk Misi, aki azóta, mióta végérvényesen elkötelezte magát a lisztporos világban, remekmívű kézműves kenyereket készít és nem is átallja ezeket be is mutatni az arra fogékonyaknak - tehát jelen esetben nekünk. A helyszín a késtanfolyam már megszokott helyszíne volt Újpesten, a hozzávalók adottak és az asszisztencia szokás szerint kedves és segítőkész. Tucatnyian álltunk az asztalok mellett, ki ki a saját vágyai miatt, de közös lelkesedés kötött össze bennünket - jó kenyeret szerettünk volna saját kezűleg előállítani. A tanfolyam anyagaként megtanulhattuk a rozsos parasztkenyér, a tejes kifli és a kovászos baguette mákkal elkészítését. Töretlen lelkesedéssel és egy maroknyi kóstolóval tértem haza, de nem adom fel az álmaimat. Rögtön elkezdtem a kovászkészítést. Ha minden jól megy, egy hét múlva én is saját kenyeret akarok sütni..
Pár kép az eseményről:
Pár kép az eseményről:
A tejes kiflik pihennek
Készül a mákos baguett
A rozsos parasztkenyér végre elkészült!
2012. december 10., hétfő
Ingyenes közlekedés
Azt hiszem azért nem mennék politikusnak, mert nem tudnám megállni azt, hogy reggelenként, amikor először meglátom a képem a fürdőszobatükörben, ne köpjem magam reflexszerűen szembe. Ebben az esetben vagy takaríthatnék állandóan, vagy vehetnék fel alkalmazottat, esetleg kénytelen lennék lemondani a saját látványomról. A tandíj kapcsán kellett rájönnöm arra, hogy mennyi minden ingyenes hazánkban, amiről nem is tudunk. A felsőoktatás az, hiszen hiába kell képzési hozzájárulást fizetni, az nem tandíj, hiszen tandíj az továbbra sincs. Ebből kiindulva a közlekedési vállalatoknál is ingyen utazhatunk, mert noha ugyan fizetni kell a jegyért, de viteldíj sincs, sőt, ha az ember ellátogat egy élelmiszerboltba, ott ugyan sor áll a kasszánál és nem is engednek el áruval, de tele pénztárcával, ezzel az erővel ott sincs semmiféle díj, hiszen mi csak úgy megszokásból fizetünk az amúgy díjtalan szolgáltatásokért. Ami a legmegdöbbentőbb, hogy ezt nap mint nap elmondják emberek a magyar parlamentben, teljes hittel és meggyőződéssel, sőt tőlem is elvárják, hogy elhiggyem. Az én pofám ég helyettük is. De azért megnézném náluk a fürdőszoba tükröt - hátha..
Címkék:
gondolatok,
közlekedés,
politika,
tandíj
Lánclevél
Kevés dolog tud kiakasztani - ezek egyike a lánclevél. Van egy remek tanfolyami anyag erre a http://yikes.tolna.net/hoax címen. Általában ezt a linket szoktam minden kedves lánclevél küldőnek elküldeni, illetve, mivel a klasszikus küldési szokások megváltoztak és az idióták a tevékenységüket a facebookra helyezték át, hozzászólásba be szoktam írni. Belegondolni is félelmetes, hogy szavazóképes, felelős döntéseket hozó emberek hisznek abban, hogyha zöld szerencsehozó mikulást küldenek embertársaiknak, akkor az valóban nekik valami csodát eredményez. Persze a védekezés is rögtön készen van - hátha bejön, vagy ha a fele teljesül, akkor már jó! Ez a mentalitás köszön vissza a z országos választásokkor is a hallott ígéretekre is, a legtöbbet ígérő automatikusan nyer, hiszen ha a fele igaz lesz, akkor itt a Kánaán. Persze nem igaz egy szó sem belőle, ahogy a szerencse sem talál meg egy napon belül, illetve ahogy a beígért fenyegetés sem valósul meg, úgy a választásokkor tett kötelezvények is pusztába kiáltott szavak maradnak csupán. A múlt héten, beillesztettem egy rokonom lánclevele alá a tanfolyami anyagot, mire a kedves férje írt egy durva anyázós üzenetet nekem, amit bölcsen, amikor belepillantottam és felfogtam a lényegét, olvasás nélkül töröltem. Az ember mindig azt hiszi, hogy a hülyék a másik csónakban eveznek, közben a butaság nem családfüggő, ott van körülöttünk mindenhol. Amikor nekem először ajánlották ezt az oldalt, elolvastam és tanultam belőle. Azt elismerem, hogy nem túl diplomatikus, de alapjában véve nagyon igaz minden szava - tanulni lehet belőle. Viszont aki képtelen értelmezni azt, amit olvas és ezáltal jobbá válni, az valljuk be minimum funkcionális analfabéta, vagy inkább.. A folytatást mindenkire magára bíznám.
Címkék:
emberek,
gondolatok,
lánclevél,
rokonok
2012. december 6., csütörtök
Gyíkadó
Valamelyik nap vetette fel a gyerek azt, hogy bár a Pannon-t már rég átnevezték Telenorra, de egyes helyeken elfelejtették ezeket a változtatásokat átvezetni. Például a biológiakönyvében is a régi, idejétmúlt elnevezések szerepelnek. Itt lenne az ideje, ebben a francos nagy forradalomban, hogy végre minden a helyére kerülhessen és a Pannon gyíkot (Ablepharus kitaibelii fitzingeri) Telenor gyíknak szólíthassuk. Persze ezután lehetne a cégtől gyíkadót is szedni, biztos nem lenne belőle akkora probléma, mint a távközlési adóból volt az EU-nál..
2012. december 5., szerda
Rendőrség újra
Régebben saját tapasztalatom alapján írtam egy elkeseredettebb hangú cikket a rendőrségünkről, hogy tulajdonképpen azért vannak, hogy a biztosítók számára kiállítsák a szükséges tettes ismeretlenes jegyzőkönyveket, hogy a biztosító fizethessen, illetve, hogy szekírozzák az autózó állampolgárokat - ezekből elsősorban a békésebbeket, akiknek jó a fizetési hajlandósága, esetleg elriasszák az embereket attól, hogy feljelentést tegyenek valami pitiáner, de a közbiztonság szempontjából fontosabb ügyben. A szolgálunk és védünk szöveg valami egészen furcsa értelmezését használják nap mint nap. Inkább a kiszolgálunk és magunkat védjük - lenne a megfelelő szlogen a számukra. Megnéztem egy kisfilmet ami arról szólt, hogy lelkes fiatalok egy csoportja megunta azt, hogy a belvárosban sorra lopják el a bicajokat és nyomkövetős csalibringákkal kezdenek a bűn ellen harcolni. A rendőrség ahelyett, hogy támogatná a mozgalmat - hiszen valakik az ő munkájukat végzik - úgy tűnik, hogy a bűnözőket védi, teljesen egyértelmű helyzetben sem intézkedik, a tettesek szabadlábon védekeznek, a törvényt óhajtó csoportot ott akadályozzák, ahol tudják. A riportot itt lehet megnézni.
Címkék:
gondolatok,
rendőrség
2012. december 4., kedd
Ajándék
Szó se róla, szeretek ajándékot kapni és adni is. A közelmúltban kaptam egy ajándékot valakitől, aki nincs igazán jó érzésekkel az irányomban, legalábbis ezt szoktam felőle érezni. Kiemelte, hogy kevesek kiváltsága ez és becsüljem meg magam, mert ilyet nem kaphat mindenki. A dolog amúgy értéktelen semmiség, de ezek szerint még ez is kiváltságos helyzetet teremt. Az igazat megvallva jobban örültem volna, ha nem kapok semmit, de a köztünk lévő fal omlik le inkább, de ne legyen az ember telhetetlen. Nyilván ez sokkal egyszerűbb és kényelmesebb dolog így..
Címkék:
ajándék,
gondolatok
2012. december 3., hétfő
Nekünk egy új Arany kell!
A gondolataim apropóját az adta, hogy a hétvégén a Bricostore év végén megszűnő üzletébe látogattunk, hogy felfrissítsem a múlóban lévő tömegundoromat. Sikerült. Az üzlet máris csak árnyéka önmagának, az üres polcok és a dögevőként a koncokon marakodó emberek látványa elkeserítő - persze mi is keselyűk voltunk akkor, de a keselyűket is meg lehet érteni, hisz ők csak túl szeretnének élni, szükségük van egy kis megtakarításra, úgyhogy ez nem az ő, a mi hibánk. Nem a piacgazdaság ellen ágálok, szó se róla, hanem az ellen, ami jelenleg az országban zajlik. Neves és jó áruházak zárnak be és költöznek ki az országból - olyan cégekről nem is szólva, akikre rálátása egy halandó embernek nincs is - hogy átadják a helyüket az ürességnek és a selejtnek, ami ugyan nem jó, de be lehet csavarni nemzeti zászlóba, vagy oda lehet adni a haveroknak okosba. A felelőst, azt hiszem sokan meg tudjuk nevezni. A jelenlegi gazdaságpolitika az erőn kívül nem ismer más érvet és ha valami nem sikerül elsőre, dacból, de megoldjuk ugyanúgy, de sokkal több energiával. A 'ne az emberek fizessék meg!' elv uralkodó lett, amit mindenki, aki érintett a baráti üzletben, talán már el is hisz - de ha nem is teszi, azt biztosan tudja, hogy ez a mondat hozhatja el neki a kánaánt, és a többi embernek? Azok mégis kit érdekelnek? Megmondta egy felkent bölcs, hogy akinek semmije sincs, az annyit is ér. Nekünk Arany János kellene, aki ki merne állni és elmondaná, mint annak idején a Walesi bárdok-ban, hogy - Te tetted ezt király! Nekünk új Arany kéne, de tartok tőle, hogy csak új Mohácsot fogunk kapni helyette..
Címkék:
gondolatok,
politika
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)