Vége

Végre sikerült elolvasni Wieslaw Kieler 'A 290. számú auschwitzi fogoly' című könyvét. Ez nem olyasfajta mű, amit az ember jókedvében olvas, mégis az az érzésem, hogy mindenkinek el kellene olvasnia. Akár kötelező olvasmány is lehetne belőle felsőbb osztályokban, olyan helyen ahol képesek is felfogni mindazon borzalmakat amit egyik ember a másiknak okozni képes. Félelmetes dolog, hogy egyes ideológiák hatására milyen mélyre képesek süllyedni az emberek és mit meg nem tesznek mások azért, hogy valahogyan túlélhessék ezt a rájuk kényszerített poklot. Persze ilyenkor önkéntelenül az ember eszébe jut az, hogy mit tett volna ő ebben a helyzetben és azt kellett megállapítanom, hogy nagy valószínűséggel az áldozatok népes sorát gazdagíthattam volna. Szar ügy. Lényeg mindenesetre az, hogy mindenkinek ismernie kellene, hogy soha többet ne ismétlődhessen meg mindez se emberrel, sem pedig mással..

Ajándék

Ha az embernek macskája van, sosem unatkozik. Már csak azért sem, mert a macskáknak sosem jó az, ami van, így amikor kint vannak be akarnak jönni, amikor bent vannak akkor pedig ki akarnak menni. Ehhez persze megválasztják azt a pillanatot, amikor leültél az asztalhoz és kezedbe fogtad a kenőkést. Persze a kiengedés után azért még szokott lenni egy beszólás is, egy olyan mi tartott ennyi ideig, tökfej? stílusban. Persze arra is képesek, hogy ajándékot hozzanak nekünk, ha megérdemeljük. Ezek szerint a szállodai ellátás színvonala meredeken eshetett, mert az elmúlt időben nem kaptunk tőlük semmit. Olyannyira, hogy a legnagyobb lelki nyugalommal léptem ki ma reggel a terasz lábtörlőjére mezítláb, hogy hívjam és beengedhessem őket. Utóbb belátom, ez hiba volt, mert sikerült megközepelni a lábtörlőn ízlésesen elhelyezett nagy adag macskahányást. Szóval biztosan az én hibám lehetett a dolog, hiszen hozhattak volna haza egeret, de akár egy herendi teáskészletet is. Nincs felemelőbb dolog, közvetlenül reggeli után friss macskahányást takarítani a bejárat elől..