Ha..

Ha abból indulunk ki, hogy nem az ember van az autóért, hanem az autó az emberért, akkor a kapcsolatom a kocsimmal nem olyan, amiben ő túlságosan rátelepedne az életemre. Mondhatni azt is, hogy kedélyes szimbiózisban élünk egymással. Én megjavíttatom, ha rossz és ellátom őt folyadékokkal, ő cserébe elcipeli a testemet különféle helyekre. Ez megmagyarázná azt is, hogy miért néz ki belülről úgy, ahogy. A nej nyilván azt mondaná rá, hogy koszos, de mindenki, akinek szeme van, láthatja, hogy az csak por. A por életünk része és ahogy elvárható tőlem az, hogy tisztálkodjam, egy kölcsönös kapcsolatban az is elvárható lenne, hogy az autó kitakarítsa magát. Eszembe jutott az, hogy mennyire jó is lenne, ha valóban az okosautók és az önvezető járművek korában eljöhetne az olyan fajta családi autók kora, amikor a családi kocsi, valóban családtag lehetne, például gondoskodna magáról és néha kipucolhatná magát. Kirázná a szőnyegeit, kiporszívózná az üléseket és kiürítené a hamutartót. Utóbbi esetben meg kellene vele beszélnem, hogy a hamutartóban tartott mentolos cukraim nem tartoznak a hulladék kategóriába - máig bennem élő rémkép az, hogy egyszer egy dohányos meg fog előzni és belehamuzik. Szóval várok a szép új világra, bár van bennem némi félelem, hogy mikor dobna ki az autó magából csak azért mert sáros lábbal ülök bele.

Egy pont

Elképesztő, magam is megdöbbenek időnként magamon, hogy mennyire a megszokások rabja tudok lenni. Jelen esetben például azért, mert van egy jól definiált pont a kertben, amin mindig keresztül megyek, rendszerint akkor, ha nem figyelek rá. Ez látszólag ellentmondásnak tűnik, de azonnal fel fogom oldani. Egy földbe szúrható locsolóval öntözöm a pázsitot, amit amúgy elég nehéz beleszúrni a földbe csak úgy, viszont ha rendszeresen ugyanazt a pozíciót használom, ott átázik a föld és lesz előre telepített luk is. Mivel azt hihetné az ember, hogy egy lukat nem lehet elveszíteni, de miután negyedórát túrta a nedves televényt azzal, hogy 'Pedig itt kell lennie a luknak, hiszen itt volt!' rájön - mégis lehet. Egy földbe vájt luk könnyebben el tud veszni mint egy lakáskulcs! Szóval, hogy ne vesszen el a luk, az ember tűz bele egy pálcát. És honnan tudhatja az ember, hogy a megszokások rabja és rendszeresen áthalad a kert egy bizonyos pontján? Egyszerű pedig. Ha az adott pont pont a locsolóluk helye, akkor az ember ilyenkor elegánsan kirúgja a jelölésre betett ágat, aminek az eredménye újbóli negyedórás keresgélés, esetleg rövidebb tartamú átkozódás lesz. Persze lehetne figyelni is, de azzal elmúlna a pillanat varázsa. De a jó ötletek rendszerint csak utólag jönnek elő..

Etikett

Kaptunk egy levelet arról, hogyan kell viselkedni idebenn a cégnél. Szó volt abban arról is, hogy nem szabad csúnyákat mondani a cégre nyilvános helyen, ami tulajdonképpen normális elvárás is mindattól, aki nem szeret oda piszkítani ahonnan eszik. Viszont ez  jelentheti azt is, hogy ahol nem dolgozunk, azt már lehet szidni. Úgyhogy nem követek el nagy hibát azzal, ha elmondom azt, hogy mennyire nem szerettem már az utolsó időkben az előző munkahelyemen dolgozni. Arról nem is szólva, hogy nem viselkedtek korrekten akkor sem, amikor felmondtam, igaz előtte sem - hisz ez vezetett a felmondásomhoz is. Azóta persze szinte az összes ember akit ismertem eljött onnan, szerintem már biztosan nem találkoznék senkivel, akit felismerek, hisz nem egyedül velem szúrtak ki, hanem mindenki mással is. De a cég működik ezek szerint, mert épp tegnap találkoztam az egyik főnökömmel a közeli benzinkútnál és épp a cég nevére kért számlát. Szerencsére nem ismert meg és én sem erőltettem a találkozást, bár egy pillanatra felvillant bennem a lehetőség, de elnyomtam. Az eset tanulsága: Néha kifejezetten hasznos csak úgy elmenni a másik mellett, főleg, ha jót nem igazán tudnánk róla/neki mondani..

A gyűjtő

A gyűjtő külön állatfajta. Mivel magam is ezen rendszertani osztály tagja vagyok, így jól ismerem a fajtámat. Ez nem is csak pusztán egy hobbi, ez egy életforma vagy tulajdonság, olyasmi mint a szemszín vagy a testalkat. Azt nem tudom, hogy öröklődik-e vagy hogy kerül az emberhez, de ha már ott van, akkor biztosan fel lehet ismerni. Ha másról nem, az érzésről, ami furcsa szorító érzés mellkastájon, amikor az ember meglátja vágyai tárgyát, meg akarja érinteni, birtokolni szeretné. Eszembe jutott mindez akkor, amikor a családba megérkezett Erik. Rájöttem, hogy az eddigi szórványos érdeklődés a jópofa plüsskrokodilok iránt, eszkalálódott, kezd ellepni a vágy, hogy minél több plüsskrokodilom legyen! Erikkel együtt van már három. Ez már nagyon úgy fest mint egy gyűjtemény és én újra gyűjtőnek érzem magam..

Érzések

Különböző érzések vannak. Vannak jó és rosszak, olyanok amit az ember szeretne, ha sokáig tartanának és olyanok is, amiket nem szeretne, de mégis addig tartanak. Van amit várunk és van amit nem. Van amit meglepetésként kapunk és ez a meglepetés sem mindig az, amire az ember előre gondol. Például eszembe sem jutott volna az, hogy ha zuhanyozás után borotválkozom meg és a borotválkozás utáni arcszesz egy lendületes mozdulat után nem csak az arcomra megy, annak milyen következményei lehetnek. Ez egy igen lassan múló érzés, de mindenképp emlékezetes. De legközelebb azért óvatosabb leszek.

Néha

Néha a taoista hozzáállás sokkal kifizetődőbb, mint izmozni valamin, ami úgysem fog teljesülni. Annak idején például próbáltam belenevelni a büfésbe, hogy ne adjon zacskót a péksüteményhez, amit aztán másodpercek múlva kidobok - mert minek is? Sirályok fulladnak meg tőle, bálnák múlnak ki bélcsavarodásban, a többi káros dologról nem is szólva. Meg amúgy is tiltakozott egész lelkem az ellen, hogy valamit csak azért állítanak elő kőolajból, hogy másodpercek múlva a szemetesben végezze. Még istenigazából össze sem tudtunk barátkozni, máris vége a kapcsolatunknak! A büfést lenevelni amúgy is lehetetlen feladatnak bizonyult, pont úgy mint az éheztetett ló, éppen megszokta volna a koplalást, mikor éhen döglött. A büfés is inkább állást változtatott, pedig jó úton haladt, már majdnem nem adott zacskót nekem a brióshoz. Most másik van helyette, aki mindig ad zacskót, amit jól összegyűjtök és hazaviszek, ahol új életet kezdhet, mint a zacskótársadalom hasznos tagja. Például ebben gyűjtjük össze a macskapiszkot az alomtálcából. Már ezért megérte..

Magház

Mindig sikerül emlékeztetnem magam arra, hogy miért szoktam le a bolti almáspitéről. Nem tudom mennyire szükségszerű az. hogy minden pitébe kerüljön az alma ehetetlen részeiből, azaz jusson bele magház, szár, vagy éppen almamag. Esetleg pont engem tisztel meg a szerencse azzal, hogy ezek az alkotórészek belekerülnek vagy csak én bukkanok rájuk? A mag ráadásul ciánvegyületeket is tartalmaz - na jó, egy pár magtól még nem fordul fel az ember, de azért egy magdiéta örökre szóló élmény is lehet. Szóval, ha tehetem, akkor mégiscsak túrós pitét vásárolok, mert eléggé valószínűtlen, hogy véletlenül benne felejtenek egy tehenet..

Nehezen megmagyarázható dolgok

Vannak dolgok, amiket elég nehéz megmagyarázni, főleg egy gyereknek. Igazából eddig nem is jutott eszembe semmi ésszerű arra, hogy miért kell lecsukni a vécétetőt annál, hogy mert anyád így akarja. Ez egy jó érv, mindenki ismeri anyát, aki egy ilyen ziccert nem hagy ki. Mi az, hogy a reterát teteje fedetlen? Az egyetlen helység, aminek a berendezésétől és a rajta tenyésző baktériumoktól és mikrobáktól annyira félünk, hogy állandóan ezt fényezzük, polírozzuk és fertőtlenítjük, holott mikrobiológiai értelemben már régóta ez a lakás legsterilebb pontja. De a tetőt azt le kell csukni. Miért? Csak. Nyilván lehetne azt mondani, hogy ki ne jöjjön belőle valami, ha azt akarnánk, hogy a gyerek, élete hátralévő 89 évében csakis vödörbe legyen hajlandó a dolgát végezni, de abba is csak úgy, ha valami fegyverrel előtte belelőtt. Különben is, mi jöhetne ki onnan, ha amit belerakunk, se megy le mindig? De most, korábbi tapasztalataim alapján eszembe jutott a világbajnok érv. A tetőt azért kell lecsuknod, mert így nehezebben esik bele a telefonod a csészébe, ha húzod fel a nadrágod. Ennyi.

Telefon

A feleségem otthon, a tévé előtt hagyta a telefonját. Gondoltam, hogy felhívom és elmondom neki, de nem vette fel. Csak csörgött, csörgött..