Gyámság

Gyámság alá lettem helyezve. Karácsonyra kaptam egy új brifkót, be kell valljam a régi már egy kissé kopottas volt és időről időre kizuhantak belőle a kártyáim. Egykoron, amikor megkaptam, fogalmam sem volt, hogy mit fogok a plasztiklapok helyett tartani benne, mára már viszont szinte csak plasztikot tartok. Az új darab kisebb mint a régi, de látszólag több kártyahely van benne. Ma vettem végre a fáradtságot és átpakoltam a régiből az újba, ami ettől úgy nézett ki, mint egy felfuvalkodott varangy. Ugyanis a tervező ugyan rakott rá egy halom kártyahelyet, de szemmel láthatóan nem gondolt arra, hogy abba az ember valóban bele is akarja rakni a lapokat. Mutattam hát a nejnek, aki természetesen elszedte tőlem azonnal, megszüntette az általam felállított rendszert és mindent átrendezett a saját logikája szerint. A brifkóm így nem lett kisebb, de legalább minden úgy van benne, ahogy ő szeretné. Mondtam, hogy ezek után szívesen rendet csinálnék a ridiküljében, pusztán kölcsönösségi alapon, de erre még nem került sor. Azt hiszem nem jutnék ki az előszobából élve..

Diótörő

Csajkovszkij híres darabja, ami ilyenkor kerül műsorra és soha sem megy ki a divatból, pont ezért jegyet is igen nehéz kapni rá. A legtöbb operaház szívesen játssza  ezt a darabot, mert mindig garantált a tele nézőtér. Ideális karácsonyi darab, amire el lehet vinni a családot, vagy meg lehet nézni újra. Emlékszem, hogy anyai nagyanyámmal mindig ilyentájt állapodtunk meg arról, hogy egyszer, ha úgy adódik, elvisz minket és megnézzük közösen vele és az öcsémmel a Diótörőt. Ez olyan klasszikus karácsonyi vállalás volt, jó volt gondolni arra, hogy a kis törékeny, de határozott öregasszony kiöltözik, hóna alá csapja a két unokáját, akik szintén valahogy gatyába rázták magukat erre az alkalomra és bemennek a fővárosba és megnézik ezt a híres karácsonyi darabot. Persze erre soha nem került sor, se nagyanyám, se öcsém nincs már, csak a Diótörő. Talán nem is lenne ugyanolyan, mint akkor lehetett volna..

Gyanús!

Van egy könyv, a címe valami olyasmi, hogy Alfie világuralomra tör, illetve a Vérmacska. Ebben Alfie írja le a kalandjait egyes szám első személyben a totális világhatalom megszerzése felé vezető úton. Akkor ezt a könyvet kedves állattörténetnek fogtam fel, de az utóbbi időben egyre inkább szöget ütött a fejembe. Ugyanis egyik macskánk, akit az utóbbi időben csak Kicsi Undi néven szoktam hívni és nem is véletlenül, egyre furcsább szokásokat vesz fel. Rendszeres időközönként be akar menni a garázsba és ha nem engedjük be, hisztizni kezd. Tudomásom szerint nincs ott semmi, főleg nem olyan, ami egy macskát egy fél másodpercnél tovább érdekelhetne, de ha kiharcolja a bejutást, akkor be,egy és fél óráig elő sem kerül. Az az érzésem, hogy vagy egy tömegpusztító fegyvert épít, olyan MacGyveres stílusban, drótokból, dugóból és macskaalomból vagy titkos rádióállomást üzemeltet, amivel pozícióadatokat árul el a partizánoknak. Nagyon gyanús nekem!

Az élet nagy kérdései

Az élet egyik nagy kérdése az, hogy a legtöbb vasúti megállóhelyen, kihelyezett automatából lehet venni Coca-Colát, menetjegyet viszont nem. Miért? Azt hihetné az ember, hogy a vasút italfogalmazásból élhet, vagy a helyet adja bérbe italforgalmazó cégeknek, a személyszállítás csak egy mellékes dolog. Ezért lehet például az, hogy a jegypénztár egész hülye időpontokban van csak nyitva, viszont például este öt után már lehetetlen menetjegyhez jutni, ha az ember kicsattog a megállóba. Viszont jéghideg kólát bármikor vehet, mert az automata hajnali kettőkor is ad, ha dobunk be pénzt. Milyen meglepő!

Szundi

De nem törpe. Szóval, amióta lejöttem a szerről - ilyenkor télvíz idején mindig abbahagyom
az allergiagyógyszer szedését - csak azért, hogy ne szedjem egész évben ugyanazt, szóval
ez meglátszik az alvókámon is. Alapvetően mindig is szerettem aludni és tudtam is.
Válogatott helyeken nyomott el az álom, és ha autóban utazom és nem vezetek, szinte
azonnal el tudok aludni, mindenféle előjel nélkül, akár egy rövid idő alatt is. Amíg még
busszal jártam dolgozni, remek öt- és tízperces alvásaim voltak Fóttól a Szerencs utcáig,
teljes eszméletvesztés mellett. Ez továbbra is megvan, ugyanakkor így, viszonylag tisztán
és szteroidoktól mentesen viszont állandóan felébredek mindenféle hülye kis zajra az
éjszaka közepén és nehezen megy a visszaalvás. Ilyenkor minden bajom van, itt vakarom, ott
viszket. Szerencsére a hülye gondolatokkal sikerült már leszámolnom korábban, most
teljesen éber, ámde üres tudattal fekszem csendben és vakaródzom. Szóval se így nem jó, se
úgy. Hiába, a tisztaságért is meg kell szenvedni..

Böjti szelek

Amik ugyan nem most vannak, de azok is szoktak fújni, ahogy a közelmúltban is fújt a szél. Ami önmagában még nem egy rendkívüli időjárási helyzet, mert tudjuk, hogy a szél a légnyomáskülönbség vízszintes irányú kiegyenlítődése, légnyomáskülönbség meg elő szokott fordulni, ahogy a kiegyenlítődés is megesik. Nem mondanám, hogy rendkívüli erejű volt a szél, igaz kicsi sem. Nem csavart ki fákat és nem vitt el tetőt sem. A váci börtön kapuját viszont elvitte, ezt sikerült saját szememmel is látnom - na nem az elvitelt, csak a kapu hűlt helyét és az alkalmazott sufnituning megoldást a pótlására. Ha belegondolok, hogy ez a technika tart távol minket a bent ülő gonosztevőktől, akkor azt hiszem, hogy csak azért nincsenek köztünk a farkasok, mert igazából nem is akarnak kijönni. Hisz a kapu nem lehet nagy akadály, ha azt a szél is le tudja emelni a helyéről. Az a szerencse, hogy nem esett rá senkire. Ha már védeni nem tud, ütni még nagyot üthet..

Kiegyensúlyozott télapó

Gondoltam, hogy megemlékezem a télapóról. Nem a piros kabátos Coca-Cola reklámos bácsiról,
hanem az alkalomról, amikor megajándékozzuk egymást. Idén volt az első, kiegyensúlyozott,
amikor mi is ajándékot kaptunk a kölöktől, nem csak ő tőlünk. Eddig valahogy természetes
volt számára, hogy ő kap, de valahogy az nem, hogy neki is kéne. Mert nem csak adni jó, de
kapni is. Persze ehhez kellett némi előzetes műhelymunkát végeznem, pár elejtett mondatot
jókor és jó helyen elmondani. Szerintem hasznos volt a megállapítás, hogy mi is szeretjük
a csokoládét és biztosan hoz nekünk a mikulás, hiszen egész évben jók voltunk és
megérdemeltük. A kölöknek úgy tűnik, hogy leesett a fél krajcár, így a három pár cipőben
mindegyikben két-két csomag volt. Olyan jó volt ezt látni végre..

Fűtésnap

Ezúton emlékeznék meg a tegnapi napról, mint olyanról, amikor kénytelen voltam elindítani a gázfűtést odahaza. Eddig teljesen fával fűtöttünk csak, de ha a külső hőmérséklet tartósan nulla fok alá megy, a cserépkályha már nem elegendő a lakás kifűtésére. A furcsa az, hogy olyan, mintha a felülete lenne kevés, mert a kályha forró, de a hőleadó felülete kicsi. Így felprogramoztam a termosztátot és fűtésre állítottam be, az eddigi fagyvédelmi üzemmódról. A lakást továbbra is fával fűtöm, a gáz csak kiegészítőnek lett beállítva azért, hogy az aktív időszakokban ne hűljön a lakás 18 fok alá, illetve, ha nem vagyunk odahaza, 16 fok a beállított minimum. Ma reggel már hallottam, hogy elindult a kazán reggel, szóval a számlán is látszani fog az, hogy itt a hideg tél.

Portás

Hannibal ante portas. Azaz Hannibál a kapuk előtt! Gondolom ez kellően riasztó lehetett, főleg miután az említett úr nem egyedül érkezett, így a kapusnak jó sok munkát adhatott. Ahogy manapság a macskák is. Szinte az egész nap abból áll, hogy a macskák vagy ki vagy éppen be akarnak jönni. Két macska dupla intenzitással, látszólag random időközökben, de akkor viszont annál erőszakosabban. Meg is értem ezek után Newtont, hogy kínjában inkább feltalálta a macskaajtót, mert unta a dolgot. Én már most is unom, hogy egy reggelit nem lehet végigenni nyugodtan azért, mert ez az állandó portaszolgálat megköveteli a felugrálást az asztal mellől. Istenáldotta szerencse az, hogy csak két macskánk van, el sem tudom milyen lehetne ugyanez a helyzet mondjuk tízzel..

Invitel történet

Azaz Odüsszeiám egy magyarországi távközlési vállalattal, akik a hazai piacon kiemelt szolgáltatónak tartják magukat, megfelelő üzleti politikát folytatva harcolnak az előfizetőik kedvéért és kényelméért. Elvileg. A gyakorlat ugyanis mást mutat. Az ősz botránya volt a Telekom csatornakiosztás változtatása, amit a cég a nagy társadalmi nyomás miatt vissza is volt. A kihajítani kívánt csatornákat birtokló Fox megjegyezte, hogy további szolgáltatóknál a csatornái elérhetők maradnak, ide sorolta az Invitelt is. Akkor úgy voltam vele, hogy boldogan hosszabbítottam meg újabb két évre a hűségidőmet a cégnél. (Na jó, nem voltam maradéktalanul boldog, az Invitel ugyanis volt olyan kedves és kifejtette, hogy meglévő ügyfélként nem érek annyit, mit az, aki most esik be az utcáról, szóval nem kaphatom meg hűséges előfizetőként azt az árat, amit valaki, aki most köt szolgáltatást, igénybe vehet. Ez egy kicsit rosszul esett azért, hiszen hosszú évek alatt több százezer forintot hagytam a cégnél és ez persze nem számít, valaki, aki lehet, hogy az első számláját sem fogja befizetni, különb árakat kaphat. A gyakorlat nem egyedi a cégek életében, szóval ez van. A cég nem hajt az általam gondolatban alapított, legjobb szolgáltató díjra, de ezúton üzenném, hogy nincs a jelöltek listáján!) A Telekomban volt annyi gerinc, hogy visszavonta a csatornakiosztás módosítását, azaz be tudták tenni azokat az adókat a kínálatukba, amit be kellett tenni és ehhez nem kellett kivenni olyanokat, amiket néztek is. Aztán persze megjött az Inviteles levél is ugyanerről, beindult a társadalmi nyomás, ám az Invitel állta a sarat. Nehogy már a hülye ügyfelek diktáljanak egy ekkora cégnek! Az agyamat elöntötte a sz@r, így az online ügyfélszolgálat lehetőségeit kihasználva panaszt írtam az Invitelnek. Na ez az online ügyfélszolgálat is megéri a pénzét, ugyanis az rendben van, hogy az ember beírja a panaszát, válaszolnak is rá, hogy rögzítették a y.x.z számon és rövidesen reagálnak. Majd bedobva a postaládába, ajánlott levél érkezéséről kaptam értesítést, amit felvehettem a postán. Kiderült, hogy a cég válasza volt! A postán sorba kell állni - a magyar postát senkinek sem kell bemutatni - szóval majdnem akkora élmény, mint az Invitel maga. Az online ügyintézés az a cég szerint úgy néz ki, hogy beírsz a felületen, majd ők ajánlott levélben válaszolnak, amit a postán lehet kiváltani. A bankok bedobálják a bankkártyát a postafiókba, de az Inviteles válaszért el kell menni a postára, személyesen felvenni. Nyilván túl egyszerű lenne beírni az ügyfél postafiókjába, hadd ugráltassuk már, ha levelezni mert az idióta. (Arról most nem is szólok semmit, hogy lemondtam egy virtuális szolgáltatást, amit a cég bénaságából kellett úgy megcsinálni ahogy, ugyanis volt egy 3az1-ben szolgáltatásom, amiből nem tudtak résszámlát adni a cégemnek, ezért felbontották ezt két darab 2az1-ben szolgáltatásra, amit nem elég, hogy kétszer annyiért számláztak ki éveken keresztül, mint amennyi lett volna, ha mint 3az1-ben veszem igénybe, de amikor az egyik 2az 1-bent lemondtam, azóta havonta felhívnak azzal, hogy adjam le a szolgáltatás megszüntetésekor leszerelt modemet - ami ugye nem volt, mert ez csupán csak egy papíron létező dolog volt azért, mert ők ezt nem tudták másképp lekezelni. Azóta nagyjából havonta hív fel egy telefonszerelő, aki vinné  a modemet és mondhatom neki el az egész történetet, illetve azt, ha leadom a nálam lévő egyetlen modemet, akkor nálam nem marad egy sem. Arra leszek kíváncsi, mikor kezdenek kötbérezni!) Szóval a levél maga, röviden. Szép levél, ügyintézővel, iktatószámmal, ahogy kell. Kivonatolva a tartalma annyi, hogy bekaphatom. Az én dolgom az, hogy fizessem a számlát és ne akadékoskodjam. Persze szájbarágósan az egész nagyjából 5 oldal, de jól tudok egyszerűsíteni. Persze vannak közvéleménykutatások, linkek - ha például valaki beírja az ajánlott linket, láthatja, hogy létezik nézettségelemzés, de a legfrissebb 2013-as, ebből nyilván le lehet vonni következtetéseket 3 évvel későbbre, ráadásul az almát hasonlítják össze a körtével azáltal, hogy egy kalap alá veszik a természettudományi csatornákat mondjuk az RTL Klubbal, akkor valamiért kijön az, hogy utóbbi toronymagasan vezet. Nahát, milyen meglepő! Persze kaptam magyarázatot arról, hogy mennyivel jobb lesz nekem, ugyan a kedvenc csatornáimat elvesztem, a rajtuk futó sorozatokkal egyetemben, de kapok helyette másik csatornákat és megkapom az eddig annyira népszerű Spektrum csatornát is, ami mondjuk eddig is megvolt, de hát ajándék lónak ne nézzed a fogát. Erről az egészről az jut az eszembe, hogy a cukrászdában bejelentik azt, hogy a szeretett vaníliafagyi nem lesz többet, de szeressem helyette a csokoládét, ami ugyanolyan jó, illetve megkapom születésnapomra a saját biciklimet, ami persze szép ajándék, hiszen el is vehették volna azt is. Persze a hűségidőt ki kell várni, de veszek egy centit és kezdem vágni és ha letelik az idő úgy itt hagyom ezt a céget mint a pinty. Aminek több pozitív hatása is lehet. Ha sokan csinálják, végre az Invitelnek is leeshet a tantusz, addig viszont van nagyjából két évük meggondolni magukat, míg én hűséges maradok. Mert egy szerződés megkötésekor nyilván csak a cégnek vannak jogai, nekem jogom van fizetni és nézni azt, amit az arcomba tolnak ezért.  Ugyanakkor ha más sem jó, vissza tudok jönni és akkor újra ki lesz nyalva a fenekem fényesre, mert új ügyfél leszek, nem pedig az a béna lúzer, aki már évek óta fizet valamiért, ahelyett, hogy elment volna már rég az UPC-hez, akik nagyjából feleannyiért tudják nagyjából ugyanezt szolgáltatni. Ugye a megszokás! A levélben még benne volt az is, hogy az Invitel évente csak egyszer gondolja meg magát és az már megtörtént, így ha kisbalták esnek az égből, ez akkor is így fog maradni. Akár a fejem tetejére is állhatok. De azért remélik, hogy mindettől én még jól fogom magam érezni és elégedett ügyfélként létezem továbbra is. Ja, ez az ami jellemző rám. Persze..
 

Levél

Tisztelt Invitel!

Szeretném tájékoztatni Önöket arról, hogy a honlapon található, online ügyintézés a gyakorlatban azt szokta a legtöbb helyen jelenteni, hogy az üzeneteinket jelen felületen keresztül váltjuk egymással. Az, ahogy Önök intézik ezt, azaz, hogy az itt beírt panaszomra ajánlott levélben válaszolnak, az nem online ügyintézés, hanem nettó szívatás! Tudom, hogy ez a büntetés azért, mert panaszkodni merek és ezt egy újabb 5 oldalas levélben el fogják magyarázni, amiért fáradhatok be a postára, állhatom végig a sort és olvashatom el a semmitmondó, marketingüzenetüket, amivel csekélységem lerázni szíveskednek.
Amikor az online ügyintézést választottam, akkor nem valami különleges, mazochista hajlamaim miatt tettem, hanem mert azt képzeltem, hogy Önök, vezető távközlési szolgáltatóhoz híven, beléptek már a 21. századba, de úgy látszik egyes részeik még a 19. században találhatóak! Szóval, ha az ügyfél online akar ügyet intézni, akkor az nem azt jelenti, hogy minden válaszért a postára akar elmenni , jelentős mennyiségű időt szúrva el az amúgy is drága életéből, hanem arra gondol, hogy belép otthonról a postafiókjába és elolvassa az üzeneteit. Az üzenet tartalma nem attól lesz komoly, hogy ajánlottan adják fel, hanem a beltartalma miatt! Így, ne haragudjanak, de megelőző válaszukat, amiért ma szenvedtem meg a postán, elfogadni nem tudom. Tartalma megalázó, de nem rám nézve, hanem az Önök cége felé.
Üdvözlettel:

egy NEM elégedett ügyfél.

Rómeó és Júlia

Ma egy kicsit másképpen, nem a tragikus sorsú szerelmesek életére és halálára kihegyezve,
hisz az unalomig ismert és amúgy sincs itt az ideje a tragédiának. Vannak dolgok ugyanis,
amin már csak röhögni lehetne, avagy sírni, egyéni habitustól függően. Tegyük át a
történetet tehát abba a korba, amikor az ifjú Rómeó még a csattogós lepkét tologathatta,
de a Capulet és Montague család már akkor is kitartóan utálhatta egymást, így a
tragédiának lesz ideje és tere kiteljesedni és én is el tudom mesélni ezt a történetet.
Tegyük fel, a két család valaha egy volt, és él egy olyan rokon, aki rokona
mindkettejüknek és mindkét családdal külön-külön beszélőviszonyban van. Shakespeare
stáblistájára pusztán csak azért nem került fel, mert megjött az első ügyvédi felszólítás
és a Mester nem akarta tovább kuszálni a szálakat és nem akart bíróságra se járni ilyen
pimpfli hülyeség miatt. Azt hihetné az ember, hogy ez az illető (Nevezzük most a
könnyebbség kedvéért Zé-nek.) el tud lavírozni a családok haragjának árjában és mivel nem
sok vizet zavar, tulajdonképp mindenki akár szeretheti is, hisz mindenkivel jóban van.
Hihetné ezt a közönséges ember, de a műértők tudják ám, hogy mi zajlik ott délen,
csodaszép éjen, ahol édes édent.. szóval ott a messzi Veronában. A sok olajbogyó el tudja
ám venni az emberek eszét, főleg ha nem csak eszik! Szóval ahelyett, hogy Z általános
közmegbecsülésnek örvendene, hisz gyakorlatilag mindenkivel beszélőviszonyban van a
kétfelé szakadt városban, tulajdonképpen mindenki utálja! De miért is? A helyzet egyszerű,
az utálat oka az, hogy mindegyik család nehezményezi azt, hogy bár az rendben van, hogy Zé
velük beszél, de a másikat nem gyűlöli olyan intenzíven, mint ők! Pedig, mint rokonnak
kutya kötelessége lenne, pusztán vérségi alapon csatlakozni egy olyan vendettához, amit
igazából senki sem ért és megbeszélni sem volt hajlandó, viszont remek lehetőséget ad egy
generációkon áthúzódó mocskolódáshoz! Az ember esze ne álljon meg ezen a ponton!
Szerencsére Verona messze van, azok az idők is elmúltak már és nálunk az olajbogyó sem
terem meg, ugye?

Ünnep

Van egy olyan homályos sejtésem, hogy az ünnepséget, amiről a megjelent vendégeknek csak
az marad meg a tudatában, hogy a séf nem jött ki eléjük üdvözölni őket, mert a konyhában
főzte épp az ebédet, nem lehet a szakács hibájaként felróni. Ott a vendégekkel is van
valami baj..

Napi bölcsesség

Az élet egy nagy szartorta. De az egyik felén van némi porcukor is.

Az orr

Edmond Rostand után szabadon. Ahogy az író megírta a történetet, a szó egy bizonyos ember orráról szól, aki mindenféle kalandba keveredett és a vég sietve száguldott a drámai befejezés felé és persze semminek nem lett jó vége. Igazából csak analógiaként akartan a dolgot felhozni, de közben jöttem arra rá, hogy tulajdonképpen tök rossz az egész, de addigra belekeveredtem, mint majom a házicérnába. Szóval valami jó példát akartam volna találni arra, hogy ha valaki elmond nekünk valamit és arról mi véleményt formálunk, azzal a véleménnyel - amit persze az illető vázolt fel a tények egyoldalú bemutatásával - jól meg lehet sérteni magát az illetőt, mert a saját szájából elmondva a dolog másképp hat, mintha ugyanezt mástól hallaná. Szóval így belegondolva mégiscsak jó ez a Cyrano-s hasonlat, de nem abban az értelemben, ahogy elsődlegesen a műben szerepel, hanem úgy, hogy ha más állapítja meg azt, hogy az orr nagy, az vért kíván, annak ellenére, hogy tényleg. Ezt ugyanis a vak is látja..

A tudás hatalom!

Az információ meg aranyat ér! Ennek a jegyében beszereztem egy tájékoztató táblát, amit rögtön ki is ragasztottam az ajtóm belső oldalára, hogy meglehessen az emberek nyugalma. A tábla, ami most már elégséges információt szolgáltat, hozzájárul az általános nyugalmi szint emeléséhez, ugyanis arról tájékoztat, hogy ez egy Velociraptor mentes munkahely és legalább 6800 nap telt el a legutóbbi incidens óta. A szám tőlem való, kis ráhagyással ez az ezen a munkahelyen töltött napjaim számával egyezik meg, plusz/mínusz néhány nap.  Mert mióta itt dolgozom, bizton állíthatom, hogy itt nem volt óriásgyík támadás, persze az is nyilvánvaló, hogy azelőtt, mielőtt nem jártam ide, még bőven lehetett ilyesmi. Fót nem volt mindig nyugodt hely, egykor itt hullámzott a Pannon tenger, amiben rejtélyes lények suhantak a titokzatos mélységek felé.  A tudás, hatalom! Jó dolog hatalmasnak lenni!

Furcsa család

A család egy olyan közösség, amibe az ember bele szokott csöppenni és nem válogathatja meg a tagjait. Nyilván vannak furcsa rokoni kapcsolatok máshol is, de annyiban büszkék lehetünk a miénkre, hogy tudomásom szerint nem ölte meg senki a másikat, vagy ha mégis, azt nem direkt módon, erőszakkal tette, hanem hosszú és kitartó fáradozással. Szóval a családom furcsa, ha úgy egyben szemlélem az egészet. Némely részei nem beszélnek más részekkel, némelyeknek fontosabb volt valami piszlicsáré, pimfli hülyeségen összeveszni a másikkal, hogy aztán generációkon átívelő haragot tarthasson fenn - így legalább nem kell annyi karácsonyi üdvözlőlapot venni és csak a bélyegeken jelentékeny összegeket spórolhattak meg. Mások csendben beszélnek ki, de vannak akik másokat mószerolnak. A szülők például kényes téma, állandó magyarázkodásokat okoz a családon belül, főleg, ha vannak, akik nem restek kavarni a vállalhatatlant. De ott van például anyám. Tegnap rendesen kiakadtam rajta, ilyenkor veszítem el teljesen a csüggedésem, hiszen idős korára mindenkit sikeresen elmart maga mellől, rajtam kívül senki sem látogatja, én pedig a viselkedése ellenére próbálom őt folyamatosan és mindenben segíteni. Ezt persze úgy hálálja meg, hogy a szememre hányja azt, hogy merek olyan emberekkel jóba lenni, akiket ő már korábban elmart magától és miután végigbeszéltük az estét a nagyszülőkről és a forradalomról, búcsúzóul még egyszer jól belém rúg. Nehogy elfelejthessem már, hogy kivel is van dolgom..

Csillagok háborúja

Az ünnepi készülődés sztárjai a Csillagok háborúja figurák. De valami furcsa, be nem határolható ok miatt a jók nem annyira népszerűek mint a rosszak. Darth Vader és a rohamosztagosok örök sláger, kaphatóak életnagyságúban, de kis műanyagfiguraként, télapónak öltöztetve és minden más bizarrnál bizarrabb megjelenésben. Ami önmagában is eléggé perverz. Ha eltekintünk attól, hogy csak egy kitalált figura, egy mesehős, akkor nyugodtan lehetne párhuzamot vonni őrült történelmi szereplők és őközötte. Kapásból, saját kénye kedvére pusztított el bolygókat, az Alderant teljesen, de a következő is igen esélyes volt erre. Egyetlen intézkedésével emberek milliárdjait pusztította el, ezzel jócskán felülmúlva a valaha élt diktátorok teljesítményét. Szóval igazi emberiségellenes, megamészáros volt, mindezt ideológiai alapon persze. Most pedig meg lehet kapni műanyag fénykarddal mikulássapkában. Eszembe jutott, hogy vajon a kis bajszos osztrák akvarellfestő mikor jelenik meg a boltok karácsonyi kínálatában? Mert gondolom járna hozzá wermacht katona is, vagy ss keretlegény is. Úgy tűnik, hogy ez a világ megérett a pusztulásra..

Szegény ember

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény ember. Nem volt tehetős - ezért is volt szegény. Bár minden viszonylagos, voltak nála rosszabb helyzetben is, de jobban is. Neki nem tellett arra, hogy járja a világot, szép tájakra jusson el, de vágyott rá nagyon. Mindig mondta is, hogy ha majd nyugdíjas lesz, felkerekedik és végiglátogatja ezeket a vidékeket mind! De az élet közbeszólt és a szegény ember nem élte meg a nyugdíját, még jóval a tisztes nap előtt feldobta a pacskert. Így hiába beszélt korábban a meseszép tájakról és arról, hogy mennyire vágyik a látásukra, mindez csak álom maradt. Egy halott ember álma. Mert hát a szegény ember nem csak szegény volt, hanem naiv is. Vagy hülye. Kinek hogy tetszik..

Csak mese

Gondoltam arra, hogy megpróbálkozom én is egyszer a mese műfajjal és megpróbálok írni egyet, csak úgy, mindentől elrugaszkodva. Előre szeretném közölni azt, amit Hollywood-i sikerfilmeknél kötelező a film aljára írni, hogy a mesében szereplő történet kitalált, így semmi köze a valósághoz és valóságos személyekhez és aki ezt nem hiszi el, az gyíkká fog változni! Ja, és ez nem is fog elmúlni. Szóval, élt egyszer egy messzi, messzi galaxisban.. Azaz, élt egy távoli vidéken egy varázslócsalád. (Fontos tudni, hogy azért pont ők, mert ez még inkább kihangsúlyozza a történet mesejellegét, ugyanakkor kellően divatos dolog manapság varázslónak lenni. De persze lehetne más család is, de ezek itt pont most varázslók, egytől egyig.) Népes a pereputty, a família egy kietlen vidéken él, egy ódon várkastély rengeteg tornyában és termében, egymáshoz közel, de mégis kellően távol ahhoz, hogy nap mint nap összefussanak. Az egyikük, nem is épp a család feje, tulajdonképp jelentéktelen, ő lesz a főhősünk. Aki a varázsláson kívül némi irodalmi érzékről is tanúbizonyságot tett, így dagályosan csapongó gondolatait a többség és a maga okulására le szokta írni (Valljuk be, vannak bizarrabb hobbik is, például ártatlan szőrös állatok távolból legyilkolása, de ezért sem ró meg senki senkit, csak simán elfogadják, így hősünk sem várt mást a saját ügyében.) és mivel ezt a könyvtárszobában teszi, így a dolog nem titkos, sőt tulajdonképpen nyilvános is. (Nocsak! Aki azt hiszi, hogy ez párhuzam, az téved. Minden rendes mesében előfordulhat az, hogy azonosítunk valakit valamelyik szereplővel, de biztosíthatok mindenkit, hogy ez a mese elején emlegetett véletlen és nem kellemes a plafonon fejjel lefelé legyekre vadászni, főleg, hogy épp véget ér a légyszezon!) Történetei nem szólnak emberekről, még akkor sem, ha meg vannak benne említve, inkább csak jelenségekről, ezért ő, mármint a hősünk, úgy gondolta, hogy a többiek tudnak annyira felnőttek lenni, hogy ezt felfogják, ugyanakkor ha valami bajuk van vele mégis, akkor megkeresik őt egy kis megnyugtatásért. Ugyanakkor, hősünk varázsló, azaz nem hülye, szóval felfogja azt, hogy minden benne élő jószándék ellenére a család egyik fele mószerolja őt a másik felénél az írásai miatt, azért, hogy a saját titkos céljait támogassa meg ezzel. Mint már említettük, hősünk - bármennyire is annak nézik - nem debil idióta - így ezzel az egésszel tisztában van, csak jelen pillanatban a dolog cseppet sem érdekli. Ha lealacsonyodnánk egy pórhoz, akkor ő ezt sokkal világosabban fejezné ki azzal, hogy lesz@rja. Ugyanis - a pór nem tudja -  de hősünk világosan emlékszik Szun Ce tanításaira, az élet hosszú és bőven van elég idő keresztbe tenni egymásnak. Ha valaki egy elefánt memóriájával rendelkezik, akkor mindig emlékezni fog arra, hogy ki cserélte el a reggeli banánját kaktuszra, azaz bőven marad elég ideje törleszteni ezekért. Mert ütni nem akkor kell, amikor a pofont kapjuk, hanem akkor, amikor a legnagyobb fájdalmat okozhatjuk vele. Persze hősünk ettől még frusztrált volt, így kifelé menet a konyhába, még gyorsan felrúgta az előtte szerencsétlenkedő macskát és valamiért ettől sokkal jobban érezte magát. Itt a vége, fuss el vége. Na és mi a tanulsága a mesének? Azt hiszem az, hogy macskának lenni sem mindig fenékig tejfel..

Kis gyerek

Kis gond, nagy gyerek meg nagy. A miénk például most azt gondolja magáról, hogy ő báró Csekonics és a Hiltonban lakik. Próbálok érvelni, hogy ez egy család és közösen egymásért dolgozunk és mindenki abban segít ahogy tud és bármit csinál, azt nekünk már nem kell, de ő a bármit a semmivel azonosítja és azt szorgosan teszi is. Közben persze nagy hangon megjegyzéseket tesz a személyzetre, a kiszolgálásra és hangsúlyozza, hogy ő fáradt. Persze mindenki az, hiszen jobbára csak aludni járunk haza, de vannak nálunk sokkal rosszabb helyzetben is, igaz jobban is. Mindene megvan és viszonylag nem is terheljük túl. A tegnap esti, ordítozásig fajuló vita abból adódott, hogy megkértem őt, hogy menjen el kenyérért. Bennem olyan, hogy gyerekként erre azt mondtam volna, hogy nem - valahogy fel sem merült. Apám memóriáját megszelídítette az idő, úgyhogy ő már másképp emlékszik a dolgokra most, hogy felnőtt fia van, de én tudom azt, hogy a vitáink hamar fizikai síkra terelődtek és csak egyszer próbáltam ki, hogy vajon gyorsabb vagyok-e futásban nála. Nem voltam. Szóval talán ezért is, próbáltam a gyerek nevelésében azt a fizikai vonalat nem erőltetni. De amikor a neki intézett hegyibeszédre a szobájából a 'Kussoljál!' választ hallottam és ebben a nej is megerősített, felmentem a szobájába egy határozott szándékkal, amire mégsem került sor. Állítólag nem nekem mondta, igaz más nem volt a helyiségben. Nem igazán tudom, hogy mit lehetne tenni egy ilyen nagy lakli kölökkel. Az biztos, hogy túlzottan kiszolgáltuk, de hát ki ne tenné ezt meg a gyerekével - és ezt ő már teljesen természetesnek veszi. Most terápiás célból mindenféle elektronikus kommunikációtól elvágtam őt, mert ezek olyan 'luxusdolgok' amik szerintem nem járnak a mindennapi élethez automatikusan. Nincs tévé, telefon, wifi, internet egyáltalán. Nincs családi taxiszolgálat és reggelikészítés sem. De mi lesz, ha ez sem használ? Kezdjem el verni? Apám receptje legalább működőképesnek tűnt, bár a gyereknevelésre nem tanított meg..

Hajléktalanok

Eddig azt hittem, hogy a hajléktalanok a társadalom végterméke vagy selejtje, főleg, ahogy az egyes közszereplők szájából ez el szokott hangzani. Mostanra viszont egyértelműen kiderült számomra az, hogy a páriák titkos életet élnek és a látszólagos passzivitásuk csak álca, valójában ők a gazdaság motorja! Gondoljunk csak bele, mi lenne nélkülük! Kinek a nevére alapítanának annyi céget, kinek bérelnének milliós autókat, ki vásárolna meg feltűnés nélkül több ezer telefonba való sim kártyát, esetleg akár telefonnal együtt? Más ország egészen másképp áll a problémához, segíti az utcán rekedteket, szállást, ételt, beilleszkedési lehetőséget nyújt számukra ahelyett, hogy kihasználná a bennük rejlő potenciált. Igaz, a mi gazdaságunk szárnyal, az ipar dübörög, a mezőgazdaság zakatol és akkor az idegenforgalomról ne is szóljunk. Használjuk ki továbbra is a gazdasági értékeink, ne hagyjunk fontos erőforrásokat elkallódni! 

Prága

Újra sikerült megnéznünk Prágát. Az utazásról nem írok most, hiszen az külön posztokat érne, akár többet is, annak ellenére, hogy jártam már ott számtalanszor és remélem még megyek is oda. A szállásról szeretnék írni inkább. A ház, amúgy korrekt volt, attól eltekintve, hogy a fürdő a folyosó végén volt, ami csak akkor probléma, ha az embernek ki kell mennie az éjszaka közepén, ahogy ez - főleg a prágai éjszakák után - elő tud fordulni. Amúgy bizonyára a házaknak nincs lelkiismerete és a kő és a tégla nem is tehet semmiről, de engem feszélyezett a dolog, főleg miután elolvastam a ház sarkánál lévő emléktáblát. A házban ugyanis a Gestapo tartott fenn anyaotthont olyan nők számára, akiket, miután megszülték a gyerekeiket, nemes egyszerűséggel koncentrációs táborba küldtek. A gyerekeket pedig új személyazonossággal Németországba vitték, hogy ott igazi németként nevelkedhessenek fel. Ez volt a Lebensborn program és sikerült pont egy ilyen szállást kifognunk. Az emléktábla azoknak a nőknek szólt, akik ott szülték meg a gyerekeiket a Heydrich merényletet követő (lidicei) mészárlás megtorlásaként és haltak hősi halált.  Belegondolva ez elég kényelmetlen érzést okoz, kicsit olyan, mintha az Andrássy út 60-ban töltöttük volna a hosszú hétvégét..

Örkény

Amióta Örkényt olvasok reggelente a budiban - az egyperces novellák épp alkalmasak erre a helyzetre, mert az embernek nem kell félbe, negyedbe vagy huszonháromezeregyezerötszáztizenhetedbe ott hagyni egy amúgy izgalmas történetet, egyre inkább meggyőzöm magam, hogy a Kétfarkú Kutyapártot Örkény is szeretné. Az igazi magyar abszurd, amit persze az élet ír igazán. Mi lehetne itt, ha Örkény élne még! A téma szabadon hever, csak be kell kapcsolni hozzá a televíziót..

Meglepő

Sosem gondoltam volna, hogy általam teljesen normálisnak tartott embereket is ennyire el tud fordítani az értelemtől a kvótanépszavazás körüli hisztéria. Ha a népszavazás maga eredménytelen volt, az emberekbe bele lett plántálva a rettegés. Ezt lehet persze pozitív üzenetnek, sőt sikernek beállítani, de nem hiszem, hogy ez igaz lenne. Eléggé elkeserítő ez a helyzet..

A gát

Ha netán  valaki elhatározza, hogy kiássa homokozólapáttal az Asszuáni gátat, azért gondolja meg a dolgot még egyszer. Ilyenkor nem lehet mit tenni, hiszen ha valakinek ez a szíve vágya - tegye. Persze a bölcs ilyenkor közli azt, hogy lelked rajta, ha kedved van a dologhoz, akkor azt csinálsz amit akarsz, én magam nem fognék ehhez a dologhoz. Mire a másik nem felejti el sietve közölni, hogy  nem is kell, majd ő elszórakozik magának a lapáttal és a vödörrel, sőt, kifejezetten jó szórakozás is lesz az néki. Persze a gát az nagy és a munka meg sok vele és biztosan frusztráló az, ha a másik közben valami olyasmit csinál, ami nem annyira gátépítés, hanem valami más. Ilyenkor fel lehet hozni más embereket példának, hogy bezzeg ők, amikor kitalálták, hogy hurkapálcikából marsjárót építenek, akkor az a másik mégiscsak beállt ragasztani és hajtogatni a társa mellé, nem úgy mint egyesek, és különben is a gát sokkal hamarabb elkészülne, ha én lapátolnék, ő pedig a vödröt cipelné, vagy épp fordítva. Szóval a meló, ami eddig púp volt a hátunkra és ezért nem akartuk megtenni, mostantól a mi púpunk is. Akár csak a viccben, eddig csak sánták voltunk, de mostantól púposak is. Egy ilyen helyzetben csak szépek lehetünk, de okosak nem. Főleg előre..

Kubuntu saga

Az ember gyarló! Én sem bírtam már magammal, így azt gondoltam, hogy a céges gépemen az eddigi felállást, ami egy (illetve több) raid 1 tömbre telepített Kubuntu 12.04-ből állt, újra fogom telepíteni 16.04-re. Ehhez felhasználok egy, korábban felszabadult ssd-t, így a rendszer feltehetőleg gyorsulni is fog. Az eddigi tömböt is meg akartam tartani, ami eddig a root fájlrendszer volt, abból lett a /home és az eddigi /usr pedig /var lett. Ezeket a könyvtárakat ajánlották normál diszkre az ssd optimalizálásával foglalkozó oldalak, egy csomó más beállítással egyetemben. A 16.04-et előzőleg kipróbáltam a laptopomon és ott működni látszott, de közben persze dolgoznom is kellett, így úgy próbáltam meg a telepítést elvégezni, hogy a kiesést a minimálisra csökkenthessem. Sikerült átköltözni teljesen és ekkor jött a feketeleves! Kiderült, hogy az új KDE-ből kikerült az a megoldás, ami biztosította azt, hogy a virtuális asztaloknak külön asztali könyvtára lehessen. Azaz én mivel négy asztalon dolgozom, az ikonjaimat egyfajta rendszer alapján tudtam négy asztalra különpakolni. Most ez természetesen nincs, így minden asztalon ugyanazok az ikonok láthatóak, ami egy elég nagy visszalépés a használhatóságban. Ahogy a fórumokon olvastam, ez a fejlesztői húzás másnak sem igazán tetszik, morognak is miatta rendesen - jegyzem meg, joggal! De az igazi szívás ott kezdődött, amikor be akartam üzemelni a második monitort. A négy virtuális asztalon kívül áttértem a kétmonitoros üzemre, mert így jóval több mindent látok egyszerre a képernyőkön és megvan az a lehetőség, hogy ezeket egymás mellé pakolhassuk és úgy használjuk a két monitort, mintha egy nagy monitorunk lenne. Persze ezt nem sikerült normálisan beállítani! Mármint úgy normálisan, hogy újrabootolás után ugyanúgy nézzen ki, ahogy előtte beállítottam. Nem tudta megjegyezni az elsődleges kijelzőt és azt sem, hogy az ablakok egymás mellett vannak és nem ugyanazt látom a két monitoron - aminek szerintem nem sok teteje van. Nem tudtam beállítani (és megjegyeztetni azt) hogy a panelek, a widgetek és az ikonok is ugyanazon a felületen legyenek, ezért, ha átpakoltam ezeket, a reboot újrarendezte az egészet és kezdhettem mindent előröl. Ahogy olvastam, más is csak szívott vele, aztán olvastam egy jó bejegyzést, mely szerint downgradelni kell 14.04-re, mivel az is LTS igy 2019-ig támogatják, az majdnem 3 év, addig még az is lehet, hogy lesz újra működő 16.04 is, esetleg lesz egy 18.04 ami nem csinál ilyen hülyeségeket. Szóval telepítettem egy 14.04-et, ennél legalább még vannak különálló asztalkönyvtárak és bár nem annyira csicsás mint a 16.04, de legalább az, amit egyszer beállítottam, az úgy is marad a következő boot után. Szóval most egy darabig elég volt a frissítgetésekből.

Ciki

Van az úgy, hogy az ember fülébe beakad egy dallam és az jár a fejében egész nap. Ehhez az sem kell, hogy az ember ezt hallja, csak úgy eszébe jut és aztán nem tud megszabadulni tőle, beleragad a fülébe, ahogy kutyába a bojtorján. A gond magával a dallal is van, nekem tegnap folyamatosan az 'Istenem örök atyám, szent kezedbe adom lelkem..' kezdetű 'sláger' járt, ami, valljuk be, nem túl jó előjel..

Könyves

Elfogott az emlékezés, hogy annak idején, amikor épp Békásmegyerről bicikliztünk hazafelé és a gyerekülésben a gyermek ült, mennyire jó érzés volt az, amikor ébren volt még, hogy be nem állt a szája, amikor meg elaludt, a kis kezeivel belém karolt. Még mindig érzem a kis kezeit a vesetájékomon. A feje félre volt fittyedve és a biciklis sisakjában úgy nézett ki, mint egy fehér kalapos, kék pettyes gomba. Ugyanakkor meg mostanság, már önálló személyiséggel rendelkezőként könyvet ajánl nekem. Nem olyasmit, amit már én is olvastam, megtalálván a régi köteteket a könyvespolcon, hanem olyat amit ő olvasott el először és ő mondta azt, hogy olvassad el mert jó. Valóban jó és ez legalább annyira kellemes, mint azok a kicsi kezek.

A víz

Ha a víz az élet forrása, akkor a vízforrás az élet forrásának a forrásának a forrása? Vagy valami efféle, a világ végéig ragozható, forrás forrása dolog. Mindenesetre jól hangzik és vicces, pedig igazából nem is az. A víz ott van mindenhol, így bennünk is. Az ember azt hihetné, hogy ez olyan semmiség, de ha hiányzik, akkor igazán nagy gondot tud okozni. A legtöbb ember nem iszik eleget - én sem. A többség része vagyok, ahogy szinte mindenki, bár ezt kevesen vállalják be. Bizonyíthatóan nem iszunk eleget, hisz kiszámolták, hogy a saját testem fenntartásához napi 3 liter vizet át kellene folyatnom magamon és ez a mennyiség eléggé hihetetlennek hangzik még akkor is, ha minden ételnek magában is van víztartalma, mert nem száraz fűrészporként vesszük magunkhoz azokat. Most próbálok pusztán csak azzal egészségesebb lenni, hogy több folyadékot fogyasztok napközben, bár ez azzal a kellemetlen mellékhatással jár, hogy szinte állandóan wc-re járok. Lehet, hogy egészségesebb nem leszek ettől mégsem, de vesekövem biztosan nem lesz, az biztos..

Hármaskönyv fogadó - Alsópetény

Alsópeténybe lehetetlen csak úgy eljutni! Oda születni kell. Vagy repülőgép balesetet szenvedni és ott érni földet a határban, ugyanis oda nem vezetnek utak. Már amit mi a XXI. században útnak nevezhetünk. Persze aki ott lakik, joggal hördülhet fel, hogy mit és hogyan, meg tulajdonképpen és pláne, de ami igaz az igaz. A megközelítésnél ajánlott egy 4x4-es autó vagy a legjobb egy traktor. Ennek az oka az lehet, hogy az útfelújítók atlaszából valaki kitépte az 'N' betűvel kezdődő megyéket, így Nógrád nem szerepel benne, így amíg világ a világ vagy valaki nem vesz egy új atlaszt, ez így is marad. (Persze gondolom az adóhivatalt nem fogják bezárni, ha már egyszer oda is tettek belőle.) Szóval a rövid bevezetőben próbáltam kihangsúlyozni azt, hogy mennyire nonszensz az, hogy menjünk vendéglőbe Nógrád megyébe, de pont itt az ellenpélda, hogy van a mai Magyarországon egy vendéglő, ami még Alsópetényben is képes megélni és ennek bizonyára valami titka van. A fogadó épülete egy parasztház, amiben egy kicsit talán túltolták a vidéki romantikát, de volt kerthelyiség és fedett tornác is, ahova mi is telepedtünk volt. Nem volt sok vendég, így a helyfoglalásunk túlzónak tűnt, de lehetett volna, így tulajdonképpen nem ártott. A nem akartuk túlzásba vinni a vacsorát, ezért módjával rendeltünk csak, ami így utólag megvallva bölcs döntésnek bizonyult. Volt normális csapolt sör és házi limonádé is, ami jó pont egy ilyen hely esetén. A levest normális müzlistálban hozták, nem csészében, így még akár jól is lehetett lakni tőle, a második fogásnak rendelt étel viszont brutális mennyiségben érkezett. A minőségre sem lehetett panasz, szóval ez egy figyelemre méltó hely, ahova ételhordókkal, üres hassal érdemes érkezni. Lehetett kártyával is fizetni, ami meglepő volt, de jól esett. Érdemes máskor is földet érni ezen a helyen, vagy teletankolni a traktort..

Ez itt egy Cordon Bleu.

Ez meg itt egy kecskesajt grillen, grillzöldséggel és málnalekvárral.

 

Olajbogyó

Olyan kis zöld vagy éppen fekete izék, furcsa, de nem kellemetlen ízzel. Mindenki találkozott már vele, ha máshol nem, pizzán egészen biztosan. Sokan szeretik is, sokan biztosan nem, ahogy a paradicsomos káposztát is van aki kedveli és akad bizonyára olyan is, akinek annyira hiányozhat, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Arról jutott eszembe az oliva, hogy már nem az első olyan macskáról hallok, akinek a kedvence pont az olajbogyó volt. Nyilván ilyesmihez a természetben nem juthat hozzá, mert sehol sem hallottam azt, hogy macskabandák olajütőkön ütöttek volna rajta, vagy olivaligeteket fosztottak volna ki. Tehát ez a gazdák bűne lehet, etessük állatainkat minél egzotikusabb, hülye kajával, hátha. A miénk például a főtt kukoricát és a húslevesben főtt sárgarépát szerethette, de olivabogyót nem adtunk nekik. Bevallom, irigyek voltunk és beskatulyáztuk az állatot abba a rekeszbe, ahol az olajbogyót nem evők laknak, pedig lehet, ha tettünk volna vele egy próbát, igencsak meglepődünk. Mindez persze az ízérzékelésen alapul. Az öt alapíz közül a legutolsó, a legkésőbb felfedezett umami a ludas benne. A macskák ugyanis érzik ezt és szeretik is, ez állítólag az a bizonyos húsos íz és nem meglepő módon az olajbogyóban is van. Na meg a gombában, így esélyes, hogy a macskák azt is megennék, ha valakinek eszébe jutna azt adni a házikedvencnek. Mivel a mieink csak száraz macskakaját esznek, innentől az egész pusztán csak igazolhatatlan elmélet, umamival vagy anélkül.. 

Édeske

De nem mint megszólítás, attól ugyanis libabőrös leszek. Hanem a cukorpótlék. Két dolgot fedeztem fel a közelmúltban. Az egyik az, hogy roppant előnytelen képet mutat a fürdőszobatükör, ha nem szemben állok vele, a másik pedig az, hogy túl sok cukrot eszem és ez a két dolog némileg korrelál egymással. Ezért intézkedési tervet dolgoztam ki és pár napja végrehajtási szakaszba tettem ezt, amikor mesterséges édesítőszert vásároltam az Aldiban, mert az Aldi olcsó - búgja egy rendkívül ellenszenves kövér pasas, akihez nem szeretnék hasonlítani. Szóval most ezzel iszom a teám és ha kávéznék, akkor azt is azzal tenném. A tükörbe meg nem nézek bele, ha oldalt állok. Mert ez is fontos ám!

A Béla

Béla egy ellenmacska, aki született optimista, hisz a nősténymacskánk körül sertepertél, holott az már ivartalanított, de Béla erről nem vesz tudomást és kitartóan csapja neki a szelet. Szerintem szeretne a tűz közelében lenni, hátha! Az élet hosszú, egyszer minden összejöhet. Béla meglehetősen viharvert külsejű és az utóbbi időben a lakásba is bejár, úgy gondolja, hogy ennyi ismeretség után hülye lenne nem kihasználni a lakásban rejlő lehetőségeket, azaz a mindig töltött macskatálat, ami komoly vonzerő lehet egy mindig éhes kanmacska számára. Eddig lopva intézte a dolgot, de mivel rájött arra, hogy nem bántjuk, egész elszemtelenedett. Mondtam is neki, hogy olvasson több görög irodalmat, hisz már ők is megmondták, hogy ingyenebéd márpedig nincs. A kajálásért dorombolás jár! Hajlandó vagyok kosztoltatni, de csak úgy habókra nem. Azt még nem is mondtam neki, hogy ha ideszokik, a golyóitól is búcsút vehet. Lehet, hogyha ez tudatosulna benne, már nem is lenne annyira fontos az ingyenkoszt..

A szar

El sem tudjuk képzelni mennyi értéket adott ez a sokak által került anyag! Pedig mindennapi életünk része, mindenki szokott vele találkozni napjában legalább egyszer, mégis a legtöbben tartunk tőle, mint ördög a tömjénfüsttől. Pedig bizonyos helyzetekben igazi luxust hoz az életünkbe - például aki napjában, normális állagban tud, az valahol már magában egyfajta luxus. De ott a madagaszkári cibetmacska, ami normális emésztőtevékenységébe belefér a világ legdrágább kávéjának az előállítása, vagy mint tegnap sikerült megtudnom a világ legelőkelőbb fehér strandhomokjának az előállítói valójában a papagájhalak. A fehér homok ugyanis papagájhalszar. Épp csak a miheztartás végett, így feküdjünk benne napestig..

Porszívó

Az ismert vicc mintájára - Hol találod meg a feleséged a boltban? ?? Hát pont ott, ahol hagytad. Tegnap elmentünk bevásárolni és ezt az alkalmat kiegészítettük egy új porszívó megvásárlásával is. Persze kezdetben én is ott voltam és alkotó jellegű ötleteket adtam, de olyan volt, mint egy homokdűnében megtalálni a legjobb állagú vödör homokot egy homoksütihez - szóval reménytelen. Annak idején az átkosban ez a probléma még nem létezett, ha bementél a boltba porszívót venni, akkor csak abból választhattál, hogy megveszed-e vagy sem, mert volt talán egyféle. Előbb rakéta aztán már lehet, hogy eta is volt, szóval a dilemma sokkal kevésbé volt meg, mint most. Jelenleg külön sorban voltak a porzsákosok és a porzsák nélküliek és külön sorban a porzsákok a porzsákoshoz. Szóval a bőség zavara! Hamar meguntam a teljesen parttalan porszívóválasztást, annál is inkább hiszen ez olyan, mintha a nej a vásárolni kívánt számítástechnikát minősítgetné, így elmentem bevásárolni a többi cuccot. Aztán bepakoltam mindent a bevásárlókocsiba. Aztán kiültem az autóba és várakoztam. Aztán aludtam. Aztán félálomba zenét hallgattam. Szerencse, hogy az áruházakat időnként bezárják estére, mert még mindig ott ülnék. A nejt úgy látszik porszívóval együtt dobhatták ki záráskor, mert van egy szép piros porszívónk. A macska reggelre már be is lakta a dobozát.

Gyerekszáj

Kicsit ugyan tágan értelmezve, ugyanis ezt jobbára akkor szokták emlegetni, míg a gyerek kicsi és jópofákat mond magáról vagy másról, ismert dolgok neveit mondja ki rosszul úgy, hogy közben ezt majában jól érti. A krumpli mondjuk kumpri lesz vagy mint a saját utódunk, aki bizonyos esetekben harmadik személyben beszélt magáról. Azóta persze jól megnőtt, de ezúttal megint róla lesz szó. Ausztriában van a lelkem, hogy megtanuljon németül egy olyan helyen, ahol a túlélés érdekében erre rá van kényszerítve. Ha lehet emelni a tétet, miért ne? Szóval idehaza ő eddig az idő ura volt, soha nem kellett viaskodnia vele, ha szigorúan vesszük, az összes ilyen jellegű terhet levettük a válláról - utólag belátva persze azt, hogy ez hiba volt. A táborban oda kellett valahova érnie, amit nem tett, ezért büntetést kapott. Háborgott is rajta a lelke, ki volt kelve magából. Azok az osztrák g.cik! Alig tudtuk megnyugtatni, én például azonnal elővettem a saját tapasztalataim az apai szigorúságra, amit persze az én apám - gondolom - nosztalgiával mesélne más hasonló korú apáknak, ha összejönne velük és beszélne ilyesmiről - mint ahogy vélhetően nem teszi. Ez mindenesetre nem hiszem, hogy megnyugtatta a háborgó gyermeki lelket. A büntetés persze utóbb kiderült, rendkívül 'súlyos' volt, szóval mindenképpen 'megérte' a kirohanást és a keresetlen szavakat, ugyanis egy tegnapi beszélgetésből már az derült ki, hogy tulajdonképpen élvezi is. Már ezért megérte..

Helye

Hulya, dínom és dánom. Azaz a parkolóhely. Ma mondta a kolléganőm félig iróniával telve, hogy miért nem álltam az ő helyére, mert ma is később jött és tegnap is elálltam az ő parkolóhelyét, azaz a helyet ahova rendszeresen parkolni szokott. Szóval, régebben én is mindig egy helyre álltam és idegesített az, hogyha valaki odaállt, mert magaménak éreztem azt a részt és milyen már az, hogy valaki, akár tud róla, akár nem, elfoglalja! Gonoszkodási célból időnként elállom más parkolóhelyét, ugyanis itt nincsenek fix helyek, de mindenki azt gondolja, hogy vannak. Az emberek szeretik az állandóságot és frusztrálja őket az, ha ezt nem kapják meg. Ezért álltam én is anno a pocsolya közepére, mert oda nem állt be senki. Aztán persze leaszfaltozták a parkolót, elrontva a jó pocsolyás helyemet, elvéve a saját parkolóm. Azóta hazátlan és helyetlen lettem, a saját jól felfogott érdekemben. Ezért nem állok a kolléganőm helyére sem, mert ha én kezdenék a helyére állni, akkor az onnantól az én helyem lenne és akkor az zavarna, ha ő időnként megelőzve engem, odaáll. Így viszont én állhatok időnként más helyére, így óvandó a saját lelki egészségem. A dolog előnye: van parkolóhelyem és meg is tudom magyarázni magamnak mindezt. Hurrá!

 

Izé

Van, amikor egy szó sok mindent ki tud fejezni. Voldemort nagyúrról is úgy nyilatkoznak egyesek, hogy ő az, akit nem nevezünk a nevén, de Dumbledore professzor mondta, hogy nem kell félnünk a névtől, ez az első lépés afelé, hogy ne féljünk a személytől sem, szóval azt hiszem én is belevágok a lecsóba. A dolog az emberiség nagy kérdései közé tartozik, de fel kell tenni akkor is, ha senki sem szeret beszélni róla. Ha emberek állnak egy hídon és nézik az alattuk csendesen örvénylő vizet, mindig lesz egy olyan, aki a tömegből a korlátnál áll, aki ahelyett, hogy lelkét kitárná a természet felé, inkább egy jó nagy adag vajas turhát köp a víz tetejére, hogy a többi ember ahelyett, hogy átszellemülve merengene a természet ezer arcán, az ő nyálcsomóját figyelje, ahogy pörög, forog és szépen eloszlik, esetleg fennakad valamin, miközben többnyire a csendet idióta röhögés töri meg. Miért szükségszerű ez?

Feláldozhatóak

Abból is a harmadik rész, amit úgy tároltam el a tudatomban, hogy ezt már biztosan nem kéne megnézni. Eddig egész jól tartottam magam a dologhoz - már a második rész is inkább vicc volt, olyan tréfa, amikor fegyverrel kényszerítenek a nevetésre. Az ember teli torokból kacag, de valahogy nem az igazi. Szóval akkor azt mondtam, hogy köszönöm, elélek én enélkül is. Egész a tegnapi napig, amikor is ez volt a tévében és nézni kezdtem. Persze mondhatnám azt, hogy egy tévedés áldozata vagyok - pedig tényleg! Ez maga volt a tévedés, mert azt hittem, hogy a második rész egy olyan szeletét nézem, amin akkor épp elalhattam, vagy a rengeteg vizuális inger és színészi bravúr hatására elalélhattam - szóval el voltam veszve. Fél óra feszült figyelem után jöttem rá, hogy nem tudathasadásról van szó a részemről, hanem feltehetőleg ez egy új része az eddigi Rambó megöregedett, de próbálja ezt feldolgozni valahogy, újabb epizódjának. Persze akkor már kár lett volna abbahagyni, mert akkor a végén nem írhattam volna le azt, amit most, konklúzióként. Kár volt. Jobban járok, ha inkább alszom.

Késés

A pontosság a királyok udvariassága. Állítólag. Bár ezt nem mindig sikerül megvalósítani, főleg ha az ember munkába érkezik. Valamiért a legtöbb helyen különösen háklisak a munkaidő pontos kezdésére - az, hogy mikor hagyjuk abba a melót, már senkit nem szokott érdekelni, még akkor sem, ha jóval tovább maradunk, mint az esetleges késésből eredne, pusztán azért, mert be akarjuk fejezni azt, amivel épp küzdünk. Amúgy dereng, hogy biztosan írtam már erről, de azóta sem tudok napirendre térni a dolog felett, hogy a XX. század Szovjetuniójában kétszer tizenöt perc késésért a gyárból, tíz év kényszermunkát lehetett kapni mondjuk a Kolimai aranybányában, esetleg Norilszkban vagy más, kedélyes helyen. A büntetés embertelen és sokszor érthetetlen is, annál is inkább, mert nem áll arányban a cselekmény súlyával - de ez akkor épp senkit nem érdekelt, amikor rengeteg kitermelésre váró arany volt a földben. Visszatérve a késésre, szerencse, hogy nem ott és akkor élünk. Azt hiszem ott rohadtam volna meg..

Üvegajtó

Alapvetően kétféle ember van. Az egyik középen, a másik a szélén fogja meg az üvegajtót. Nekem valahogy eddig is triviális volt a dolog, mert ha beletenyerelek a közepébe, akkor ott marad az üvegen a nagy és zsíros tenyérlenyomat. Eddig azt hittem, hogy ez olyan pasis dolog, mármint, hogy a pasik többsége úgy megy át az ajtón, hogy középen támasztja meg, a nők - mint nagy otthoni ablaküveg pucolók - meg vigyáznak az üvegfelület tisztaságára és inkább a keretet támasztják meg, mert zsírosnak az is zsíros lesz, de legalább nem látszik. Aztán persze mint minden tetszetős elmélet, ez is a hamvaiba roskadt, miután egy halom háziasszonyt láttam mocskos üveget produkálni, ki- és bejárás közben. Szóval, azt hittem, hogy - pedig dehogy. A női emancipáció az ablaküveg mocskolásban is egyenlőséget követel.

Meglepő

Hogy nem csak mindig a rosszat lássam meg halódó társadalmunkban. Szóval - feltűnt, hogy nem tűnik fel annyi barom motoros az utakon, mint eddig. Persze lehet, hogy az ingerküszöböm emelkedett meg, de inkább arra szavaznék, hogy egész egyszerűen kihaltak, mint a dinoszauruszok. Az ember azt hihetné, hogy ez sosem következhet be, hiszen az emberi hülyeség örök és mint ilyen, folyamatosan képes magát újratermelni, de az utóbbi időben direkt figyelem is a kérdést és azt tapasztalom, hogy egyre több az a motoros, aki közlekedik. Azaz nem megy tökön paszulyon keresztül, hanem a többi közlekedővel együtt, mintegy szimbiózisban halad. Persze nem azt mondom, hogy a hülyék teljesen eltűntek - ez egy fantasztikum, egy fikció lenne, de néha már tényleg azt érzem, hogy haladunk..

Lista

Újabb tétellel kell bővíteni a listát, ami a dolgokat tartalmazza amiket egy kirándulásra magunkkal kell vinni. Eddig rajta volt az ernyő, a fényképezőgép, a pénz és a navigáció, most egy ideje kristályosodik, de végre tudatosult az is, hogy nem felejthető otthon az előre csomagolt, kis mennyiségű macskakaja sem. A hétvégén Tihanyban voltunk és a szabadtéri színház előtt összefutottunk Frigyessel, aki annyira kedvesen dorombolt, hogy szívesen megkínáltuk volna egy kis kajával, de nem volt miivel. Amúgy is szokássá vált a meglátogatott település vállalkozó macskaállományának szeretgetése és ciki, hogy nem tudjuk megvendégelni őket, szóval be kell tenni eztán a hátizsákba ezt is. Ne maradjunk már szégyenben..

Édes élet

Kezdetben volt a cukor, ami megédesítette az életünket. Aztán persze jött a kor és az ebből következő, szinte megjósolható hajlam a zsírpárnák gyűjtésére, így logikusnak tűnt és tűnik azóta is a felesleges cukorbevitel csökkentése. Az ember próbálkozik mindenfélével, a teámat négy kockacukor helyett már csak hárommal iszom és a reggeli kávémat is cukortalanul fogyasztom el. A szabadságom alatt kilengtem, hisz mire másra való a pihenés? Ilyenkor olyat csinálunk, amit a dolgos hétköznapokban nem, így a reggeli kávémat megédesítettem és úgy tűnt, hogy ezzel a napomat is sikerült. Ahogy nem vagyok igazi borissza, úgy kávénáci sem, bevallom töredelmesen, nekem ízlik a kávé cukorral, sújtson rám a civilizált kávéfogyasztók társadalmának a megvetése!  Így logikus lépésnek tűnt valamiféle cukorpótlék beszerzése. Tegnap szétnéztem a kapható műcukrok széles piacán és vannak egyértelműen ipari eredetű cukrok és növényiek. Ha az első csoportot automatikusan elvetjük, akkor marad a második, de ott olyan vad árakkal találkoztam, hogy alig 30 deka álcukorért majdnem ezer forintot kérnének! Persze nem tőlem, hiszen ez pont tízszer annyiba kerülne így, mint a hagyományos répacukor, ami enyhe pofátlanság. Sőt! Nem is annyira enyhe. Mivel legalább annyira vagyok sváb, mint amennyire próbáltam volna ezt a cukormentes bizniszt bevezetni, így most vagy továbbra is keserűen iszom a kávém reggelente, vagy hagyom a fenébe ezt az egészségüzletet és beleteszem a kávéba azt az egy kockacukrot. Mert ami jár, az mégiscsak jár..

Gulag szigetcsoport

A Gulag története után, még a szabadságom alatt belekezdtem Szolzsenyicin talán a leghíresebb művébe, amiben személyes élményeiből is merítve mutatja be a Gulag táborok létrejöttét, céljait és a mindennapi éltet, művében a Gulag szigetcsoportban. Nem mondom, hogy könnyű, nyáresti olvasmány lenne, hisz én is több mint egy hétig olvastam és volt, hogy le is kellett tennem. Igazi drámai alkotás, sokkal hihetetlenebb, mint mondjuk egy Alien trilógia, hiszen ennek minden szava igaz. Ennyi mérhetetlen emberi kín és szenvedés, ugyanakkor a másik oldalon legalább ugyanennyi gonoszság, önzés és számítás foglal helyet. Egész egyszerűen nem tudok már ugyanazzal a szemmel nézni az oroszokra, mint annak előtte. Ismerőseim közül volt, aki megjárta az orosz poklot a málenkij robot keretében és haza is jött onnan. Most látom csak, hogy mekkora hős volt ő, a mindennapok hőse. Azt hiszem Szolzsenyicint kötelező olvasmánnyá kellene tenni (legalábbis a könyv egyes részleteit), bár ez biztosan nem használna a mostani oroszbarát külpolitikánknak..

Hülyeségeim

Szegény Esterházy Péterrel kapcsolatban jutott az eszembe, hogy talán az utolsó műve volt a Hasnyálmirigynapló volt, aztán persze meg is halt rákban. Nem mintha párhuzamot akarnék vonni magam és a híres író között, csak elgondolkodtató, hogy ha a saját hülyeségemről írnék könyvet, vajon az is ölne meg engem? Könnyen előfordulhat persze, bár némely esetek vitathatóak.  Mindenesetre nem biztos, hogy jó gondolat sértegetni a sorsot még akkor sem, ha momentán nem igazán hiszek benne..

Autóverseny

Néha éri az embert olyan 'szerencse' hogy jegyet sem kell vennie, máris autóverseny közepébe csöppenhet, vagy épp abban érezheti magát. Csak kapkodja a fejét, jönnek balról, majd jobbról és látszólag sem a fizika, sem pedig a közlekedés törvényei nem különösebben érdeklik a vezetőket. Persze amíg jól mennek a dolgok, addig kit bánt egy kis hangzavar vagy a kipörgő gumik sivítása? De rossz belegondolni abba, hogy egy váratlan közlekedési szituációban, például egy, a gyalogátkelőn ragadó gyalogos esetén hova lesz a fene nagy tudomány?

Gondolatok

Gondolathiány állapotában leledzem már hetek óta. A gondolataim eddig nyugodtan kavarogtak és bőségesen került napvilágra belőlük, de az utóbbi időben inkább csak kavarognak, de nem tör egyik sem a felszínre. Szolzsenyicint olvasok és ez úgy tűnik, hogy nincs túl jó hatással az agyalásomra. Már ami azon kívül van, hogy vajon az ő szenvedése rám milyen hatással lett volna? ó kérdés, de igazából nem szeretnék választ kapni rá..

Lángoskrízis!

Fusson, ki merre lát! Épp örvendeztem volna azért, mert a kedvenc lángosozóm ebben az évben is kinyitott - mivel egy strandon van, így mindig kétséges a dolog, hogy kinyit-e vagy sem - hiszen itt képesek voltak ehető lángos előállítására. Valljuk be, az ember hihetné azt, hogy kellene lennie valami összefüggésnek aközött, hogy az emberek lángosozót üzemeltetnek és aközött hogy ehető-e valójában a lángos. Szóval valami elvi összefüggés akár lehetne is, de gyakorlatilag viszont nem, vagy ez statisztikailag elhanyagolható. Eddig nem volt igazán nyár, így forgalom sem, de ahogy nyarabb lett, úgy jött elő a helyből az a fajta kereskedelmi mentalitás, amit annak idején a Zimmer Feri c. nagybecsű filmalkotásból, illetve saját tapasztalatból volt módunk ismerni. A tejfölös sajtos lángos már csak a nevében az ami, igaz, a parasztkrumplilevesben sincsen paraszt, ha csak a kiszolgálás módjában nem találjuk meg ezt. A legutóbbi alkalommal sikerült látnom egy tejfölös sajtost, amitől elment a kedvem, de a sima lángossal se jártam jobban. Csodálkoztam, hogy a kitett asztalokon miért van annyi félig megevett lángos - de lehet valami köze ahhoz, amit én kaptam elvitelre. A fokhagymás üveget is rejtik már, nem pacsmagolhatom meg úgy, ahogy szeretném, hanem kérésre, kérdésre tesznek rá valamennyit, de a legnagyobb baj az volt, hogy sületlen volt, határozottan nyers középpel. A gyomorfájás bele volt kódolva az ebédbe - na oda sem megyek többet.

Ambivalens gondolat

Érdekes, furcsán ambivalens gondolataim támadtak egy könyv körül. A könyvet a volt főnököm írta (Nem mellesleg az egyiket még dedikálta nekem akkor, amikor még beszélő viszonyban voltunk.) és a maga nemében zseniális. Szóval nagyon tetszenek az írásai és a gondolkodása, szóval ha nem ismerném őt emberileg is, akkor még szimpátiát is éreznék iránta. Viszont ismerem és ez erős negatív érzéseket kelt bennem. Emberileg - elmondhatom - hogy viszolygok tőle, úgy vagyok mint az a bizonyos varjú a rohadt tökkel. Nem is tudom, hogy felmerülhet-e valakiben ilyesmi, hogy olvasom a könyveit és nagyon tetszenek, mindamellett, hogy tudom, hogy nem szeretem őt! De az élet tele van megmagyarázhatatlan furcsasággal és ez is csak egy a sok dolog közül.

Luk

Az az ember többnyire örül, ha van luk bizonyos helyeken. Mondjuk azzal a megkötéssel igaz ez, hogy általában olyan lukak ezek, amiknek a lukasságát használjuk valamiféle funkcióra és nem lenne jó, ha az illető rés benőne, azaz pont a lukasságán esne csorba. De ez a luk nem olyan, ez egy kellemetlen helyen lévő, felettébb nem odavaló luk, ami az egyik zápfogamon található. Szerencse, hogy manapság már tart ott a tudomány, hogy nem a helyi kovácshoz kell elzarándokolnom tekintélyes mennyiségű szilvapálinka fogyasztása után, hanem beülhetek egy fogorvoshoz azzal, hogy tömje be a lukat végre. A kovácsnál meg várhatnám, amíg végigpatkolja a lócsaládot, majd aztán jöhetnék én, a fogorvoshoz meg időpontra megyek. Volt értelme a civilizációs fejlődésnek!

Törzsvásárló

Törzsvásárló lettem! Persze ezt mindenki elmondhatja magáról, aki valamilyen boltba a vásárlás után kapott pontokat gyűjti, hisz az első fizetés után lehet egy plasztiklapocskája ami arra jó, hogy a többi hasonló lap ne férjen meg nyugton a tárcájában és előbb vagy utóbb kereshessen egy olyan tárcát amibe az egész miskulancia kényelmesen megül. Ez a törzsvásárlóság, bár az ügylet neve hasonló - azért mégsem az. A törzsvásárlónak ugyanis szólnia sem kell, már tudják azt, hogy miért jött. Egyszer már előfordult velem, még a Körúton dolgoztam és a közeli Csirkefogó nevű étkezdébe jártam csirkés szendvicsért. Nagyon jól készítették ott ezt, volt benne rántott csirkemell, francia saláta, zöldségek, de még egy darab máj is! Jólesik rágondolni is. Mivel kitartóan jártam oda és mindig hosszú sor állt az ételért, a végén megismertek és mire sorra kerültem, addigra elkészítették a szendvicsemet, így csak fizetnem kellett. Ma ugyanezt az érzést élhettem át a büfében, amikor sorra kerültem, már nyomták is a kezembe a kókuszos golyót. Szólnom sem kellett. Már ezért megérte.

A szar

Azt mondják, a téma az utcán hever. Már ha az ember témahiányban szenved, akkor elég ha lehajol és ott van. Azaz, jelen esetben nem is az utcán, hanem itt a szobámban, a szőnyegen. Valami, amit én egyszerűen úgy hívok, hogy a szar.  Persze lehetne bármi más is, de ha valami úgy néz ki, a szaga, az állaga, és mindenféle egyéb jellemzője olyan mintha szar lenne, akkor nem tévedünk nagyot, ha a dolgot a nevén nevezzük. Ahogy valaki egy bölcs pillanatában azt mondta - a krumplileves az legyen krumplileves! úgy ezt itt szarnak nyilvánítom és punktum. Hogy hogy került szar a szőnyegre - nos, ez jó kérdés. Gondosan ellenőriztem a lábamat, de nem leltem meg a forrást. A talpam olyan, hogy enni lehetne róla, ha valakinek ilyen gusztusa támadna - mivel a világűr végtelen, akár csak az emberi butaság, így biztos lenne erre is végtele számú jelentkező. Sőt, ha úgy vesszük, a szar se mindenkinek az, aminek látszik, millió légy szerint ez egy Michelin  csillagos bár is lehetne, bár én nem nyitnék erről velük vitát. Inkább benevezem a szart egy túlélőversenybe. Kíváncsi vagyok, mikor tűnik el a szőnyegről anélkül, hogy hozzá kellene nyúlnom? Eddig az abszolút csúcstartó egy kés, ami a büfében az evőeszköztároló mögé hullott le és legalább másfél hétig ott tartózkodott.

Iván

Ma van Iván napja. Ha belegondolok, csak egy Ivánt ismertem, de már ő sem dolgozik itt, ja nem, még egy az eszembe jutott, de igazából őt még annyira sem ismertem, szóval nem is csoda, hogy nem ugrott be elsőre. Ma van a névnapjuk és ma este vagy éjszaka lesz a neves ünnep, amikor is lehet álmodni Szentiván éji álmot. Illetve mától (azaz 21.-étől) újra rövidülnek a nappalok. Ha belegondolok abba, hogy ennek a napnak a párját vártam annak idején télen, mint a messiást, hogy múljon végre a sötétség és jöjjön a tavasz, szóval ahhoz képest most megint a tél következik és egyre korábban lesz sötét! Utálom a sötétet, a fene ott egye meg!

Késés

A pontosság a királyok udvariassága. Vagy valami hasonló. Szeretek pontosan érkezni mindenhova, de nem mindig sikerül. Épp most olvasom Anne Applebaum könyvét a Gulag történetéről és egészen megdöbbentő dolgokat ír le a hírhedt táborról, amit mindenkinek illene ismernie és egészen biztosan más szemmel nézne a politikára. Mind az orosz, mind pedig akár a hazai belpolitikára nézve is. A késésekről jutott eszembe, hogy kétszer tizenöt percnyi késésért annak idején akár tizenöt év kényszermunkát lehetett kapni mondjuk Kolimán az aranybányában, ami azért megesik manapság az emberrel. Főleg egy olyan helyen, ahol mondjuk a cég háklis a pontos reggeli munkakezdésért, de igen 'elnéző' a délutáni, esti túlmunka miatt.

Kártya

Jut eszembe, küldtek egy új hitelkártyát, tegnap találtam meg a postaládában. Némileg árnyalja a képet az, hogy ilyesmit nem kértem egyáltalán, sőt ezidáig abban a hitben voltam, hogy sikerült lerázni ezt a társulatot azzal, hogy látványosan nem veszek róluk tudomást, nem aktiválom a kártyát és nem próbálok meg vásárolni vele. Erre most örömmel értesítenek, hogy megújították a kártyámat és vehetek fel hitelt, holott az előző részletre való vásárlást is megbántam mint a kutya ami hatot kölykedzett. A hitelkártya THM-je 36 és valamennyi százalék, ami azért vicces, mert a hazai legális uzsoracégek is jóval alacsonyabb kamatot kérnek a személyi hiteleikre, így elhiszem azt, hogy a szinte kétszer akkora kamat baromi jó üzlet. Nekik.

Tűzróka

Persze én vagyok a hibás, hisz kellett nekem még mindig elsumákolnom az op. rendszer frissítést. Tulajdonképpen eddig jól elvoltam a 12.04-es Ubuntuval és valljuk be a gépem frissítése emberfeletti feladat szokott lenni, ezért sem vállalom be ezt minden nap. Főleg, hogy azután a használható állapot előidézése napokig szokott tartani. Viszont eljutottam egy olyan állapotba, hogy a Firefoxom igen érdekesen kezdett el működni. Például a szövegkijelölés színe is megváltoztatta magát az eddigi kékes alapon fehérről fehér alapon fehérre, ami valljuk be, egy csöppet előnytelen bizonyos helyzetekben. A stílusok is megváltoztak, olyan gnóm lett az egész. Persze ma eszembe jutott a böngésző downgrade - igaz ez sem volt egyszerű, mert minden oldalon a legfrissebb változatot tolják az ember arcába, de azért fel lehetett kutatni egy régebbi még működő kiadást. Persze komolyan is vehettem volna a figyelmeztetést amit régebben valami frissítéskor kiírt, hogy a következő verziótól a mostani operációs rendszer már nem lesz támogatott, de én azt gondoltam, ha nem támogatják, legfeljebb nem frissül be - azt sosem gondoltam volna, hogy az ő olvasatukban ez azt jelenti, hogy befrissül, de nem fog működni. Látszik, hogy nem egy rugóra jár az agyunk..

Diók

A diók a diófán nőnek. Ez eddig nem titok, legalábbis az emberek többségének. Persze lehetnek olyanok is, aki szerint a dió a zöldségesnél vagy pedig a helyi abc polcairól szerezhető be, az, hogy ténylegesen milyen úton jut el oda, az már nem érdekes. Tulajdonképpen nekik is igazuk van, ahogy nekem is, amikor azt mondom, hogy minél idősebb az ember, annál többször gondolhatja azt, hogy nincs olyan mély kút, ami nagyobb lenne mint az emberi butaság, illetve, hogy őt már nem lehet meglepni semmivel - aztán persze mégis sikerül valahogy. Szóval ott vannak a diófák, illetve jelen esetben egy, a kertünk nagyjából kétharmadán terebélyesedő fa. Szép kis növény, magunk ültettük, illetve mint magonc kaptuk a szomszédtól, aki gondolta, hogy a legjobb mód a szeméttől való megszabadulásra az, ha elajándékozzuk azt. A fa szépen nőtt eddig, de termést nem hozott. A koronája szép, hokidachi stílusban alakult ki, amivel külön megörvendeztetett, annak ellenére, hogy a nej újabb és újabb ágakat metélne le róla, hogy megbontsa a korona szimmetriáját. Na de csak a testemen keresztül! Szóval eddig szavakkal próbáltunk a lelkére hatni és reménykedtünk, hogy jövőre bizonyára teremni fog! De tavasszal nem tudtam tovább várni, megköpölyöztem a fát. Ahogy ez a körtefánál egyszer bejött, végül itt is sikerrel járt, bár számomra ez a köpölyözés olyan mint a homeopátiás orvoslás, látszólag nincs köze a realitásokhoz, de a gyakorlatban működni látszik. Idén, ha az égiek is úgy akarják, lesz hét szem diónk! Öröm és bódottsáá..

Eb napok

Ezen gondolkodtam a hétvégén, hogy vajon melyek lehetnek a héten az eb napok és mi közük a kutyákhoz. Talán a hétfő lenne az, vagy a kedd? Magam részéről a hétfőre szavaznék, mert olyankor kutyamód szoktam magam érezni, a kedd már valamivel jobb, hisz lassan de biztosan múlik a hét és egy napon már túl is vagyunk, megvolt az a bizonyos belerázódás a munkába. Aztán eszembe jutott Mátyás király is, mert miért pont ő ne juthatna az ember eszébe, hisz annyi meséje volt már, hogy szinte minden élethelyzetre van hozzá fűződő tanulság. Most épp az 'Eb, aki a kanalát meg nem eszi!' kitétel jutott eszembe, ami azt hivatott bizonyítani, hogy ebnek lenni nem túl jó dolog, ha régen egymást illették vele mindenféle okból. Főleg, ha az illető dolog egy nap, mondjuk a hétfő. Persze ezen az eb napon van valami kedvezmény a kocsmában, gondolom, hogy az ebséget valamennyire ellensúlyozni lehessen. Főleg, ha az ember végre enne valami jót, a sok nép meg inkább focit nézne.

Képernyővédő

Szakmai blog következik. Bár ha úgy vesszük mindegyik írásom szakmai jellegű, csak éppen mindig más szakma nevében írok, hol ápoló hol ápolt, hol pedig, mint most, az eredeti, tanult szakmámban, az elektronikában. Sok sok éve már, hogy nem foglalkoztam a dologgal, ezért örültem annyira, hogy rátaláltam az Arduinóra, mert ezzel egyszerre két szenvedélyemet élhetem ki, részben a programozás, részben az elektronika felé érzett vágyaimat. Most épp egy kerti locsolóvezérlőn küzdök. Alapvetően nem lenne bonyolult a feladat, hiszen el kell indítani egy szivattyút és fel kell tölteni egy a tetőn elhelyezett tartályt, ami majd gravitációsan táplálja a kertben elhelyezett csepegtető öntöző csöveket. Persze nem álltam meg egy szimpla relévezérlésnél, csináltam egy nyolc ledből álló kijelzőt, nyomógombokat, esőérzékelést, naplózást, státuszállapot visszajelzést és még hőmérsékletfigyelést is. A ledkijelző független ledekből áll, amik mindegyike mást és mást fog jelenteni, de most már napok óta fut egy egyszerű óraalkalmazás a breadboardon az íróasztalomon, és annyira megtetszett a dolog, hogy elhatároztam, nagyképűen képernyővédőnek fogom hívni a dolgot és úgy is fog működni. A nyolc led jelzi az időt úgy, hogy az aktuális óra  nyolccal osztásának maradékát jeleníti meg. A ledekből és az ablakon kipillantva könnyen megállapítható az idő, hiszen egy nap 24 órából áll, az háromszor nyolc és rendszerint középtájon van világos. Szóval ha a második led ég, akkor az épp kilenc órát jelent. Zseniális vagyok..

Herendi automata

Ha már automata, akkor egy vicc. Kohn bácsi a hosszú, idegenben eltöltött évek után végre hazalátogat. A vagyonának nagy részét Amerikában ételautomatákkal kereste, így gondolta, hogy kipróbálja mit tudnak idehaza ezek a gépek. El is megy egy ilyen helyre (Mondjuk legyen a Nyugati aluljáró) hogy kipróbáljon egyet. Bedobja a pénzt, megnyomja a gombot, a gép kerreg, zakatol, de nem történik semmi. Új pénzt vesz elő, be a gépbe, az kerreg, kattog és zakatol, de újra semmi. Még egy pénz, újra semmi. Kohn bácsi elgondolkozik, majd megszólal: Ügyes, nagyon ügyes! - Na most én is találkoztam egy ügyes automatával, így gondoltam ki a herendi/zsolnai porcelánautomata ötletét. Ahogy a többi hasonló gépnél, a remekművű vázák, gazdagon díszített poharak  itt is vájatokban állnak glédában, őket tekercsrugók mozgatják, ha a kívánt összeget levonták a bankszámlánkról. Ha az utalás megtörtént, a szerkezet mozgásba lendül, elcsavarja a rugót és a porcelán három méteres szabadesést követően megérkezik egy kettes kazánlemezből hegesztett gyűjtőedénybe, ahonnan kívülről benyúlva kivehetjük. Persze, ha ki tudjuk nyitni a nyolcas kazánlemezből készült ajtót és van is mit. Az elv működhetne tojásra és bármi hasonlóan törékeny dologra, a lényeg az, hogy jó magasról essen és mindenképpen valami szilárd dologhoz kell, hogy csapódjon. Az érdem persze nem az enyém, mert vettem pár kekszet egy automatából és egy zacskó müzlit  kaptam csak, de a feltalálók is egymás hátán másznak fel a világhír felé, szóval inspirációt szerezni ér..

Grillcsirke

Azaz, halott madár, nyárson. Ma nem jutott eszembe semmi épkézláb, ezért kitaláltam azt, hogy az első szóról írok valamit, ami az eszembe jut. Ráadásul úgy, hogy a mögöttes tartalomnak nem szabad, hogy köze legyen a címhez, hogy az olvasó gondolkodóba eshessen rajta, hogy is jön ide ez az egész. Pont úgy, mint a híres és egyszerűségében bonyolult nyelvi játékban, aminek ez itt egy új, a helyzethez igazított változata. Fekete, fehér, igen, grillcsirke. Basszus! Hát nem kimondtam?

Sokk

Eddig valahogy megúsztam ezt az érzést, vagy ha voltam is ilyenben, talán elfelejtettem milyen is az, amikor az ember sokk hatása alá kerül, de pénteken megtapasztalhattam mindezt. Megszólított egy vadidegen kövér ősz pasinak tűnő ember és szemmel láthatóan felismert engem, miközben én nem tudtam őt hova tenni. Túlontúl jól informált volt ahhoz, hogy ne higgyem el azt, amit mondott, azaz, hogy ő engem jól ismert és aprított is bennünket annak idején. Így aztán nem ugrott be, mert aki akkor hozzám nyúlt volna, mára biztosan elástam volna jó mélyre egy lódögbe varrva, de mivel így sem ugrott be a dolog, végre felfedte magát. Kiderült, hogy a 7-8-os osztályfőnököm állt előttem és ő ennek a hírnek felettébb örült is és azt is felajánlotta, hogy tegezzem, mert őt már fél Deákvár tegezi. Persze az embernek utólag jutnak az eszébe jó ötletek, illetve eddig sem okozott gondot valakit magázva küldeni el a búsba, de mint mondtam súlyos sokkhelyzetben voltam, így se köpni, se nyelni nem tudtam. A nyolcadik év vége volt a suliba a legjobb időszak, mert megszabadulhattam ettől az embertől, illetve tisztán emlékszem arra is, ahogy év végén közölte, hogy kit nem hajlandó magával vinni osztálykirándulásra és  én is rajta voltam a listán, persze minden indoklás nélkül. Igazság szerint akkor már pont nem érdekelt az osztálykirándulás, ugyanis nem volt túl jó osztályunk - amiről fent említett úriember is elég erősen tehet. Tulajdonképp a megalázás volt az egészben a legrosszabb, az, hogy úgy lettem köztörvényes bűnözőként megbélyegezve, hogy semmit nem értettem az egészből. Szóval el lehetett volna őt küldeni melegebb éghajlatra, de nem oldott volna meg semmit, főleg, hogy ő már semmire nem emlékszik. 

Könyv

Rájöttem, hogy nekem tök gazdaságtalan könyvet venni. Más egyetlen darabbal kihúzza egész élete végéig, én meg megvettem tegnap meló után a könyvem és estére már ki is volt olvasva és épp az újraolvasáson gondolkodom. Egy másik könyv olvasását szakítottam meg vele ugyanis, csak ez olyan volt mint a fagylalt, tartottam tőle, hogy megolvad, kifolynak a betűk belőle, ha nem tudhatom meg azt, hogy mi is történt benne. Így legyőztem a bennem rejlő rendmániást, akinek mára már komoly kisebbségi komplexusa lehet és tettem egy rövid kitérőt. De megérte..

A szótlan tárgyak lassú szemlélése

Patrick Rothfuss vadonatúj könyve. Aki szereti a Királygyilkos krónikája trilógiájának első két kötetét, az biztosan ismeri a főszereplő, Kvothe világát is. Auri, a kevés jellemző női szereplő egyike, az ő történetével foglakozik ez a mostani könyv is. Illetve nem is a története, hisz nagyon szűk az ábrázolt idősáv, de annak ellenére valahogy nagyon eltalált mű. Nekem legalábbis tetszett, de szerintem neked nem fog! - Én is ezt mondtam másoknak, aztán eszembe jutott, hogy pont ez szerepelt a szerző utószavában is, hogy akinek odaadta a könyvet előolvasásra, annak is ezt mondta és aztán ez az ember szintén hasonló megjegyzéssel adta tovább. Nyilván vannak olyanok, akinek tényleg nem fog tetszeni, hisz nincsenek benne akciók, de még párbeszédek sem. Viszont aki kedvelte a könyvben Aurit, annak biztos tetszeni fog. (Mondjuk Devi történetét is szívesen elolvasnám!) A többiek meg le vannak.. (Ez is egy részlet az utószóból..)

Sárga bögre

Görbe bögre. Momentán ez a bögre teljesen egyenes volt, olyan bögreszerű, 'Töltse a napot Don Alvaróval!' - felirattal. De mivel nem ismerek ilyen nevű férfit és ha ismernék akkor sem fogadnék el mindenféle javaslatot tőle, így a bögrének mennie kellett. Mivel eddig sem az eredeti funkciójában használtam és rájöttem, hogy egy bögrében is elfér a kettő tartalma (Ezek szerint nem igaz rá az ismert Murphy törvény a gilisztakonzervekről!) így nyugodt szívvel ajándékozhattam el egy teakedvelő, ámde jelen pillanatig bögrétlen kolléganőmnek. Ha ezt így folytatom és a hátralevő életemben megszabadulok a hátralévő tizenhatmillió-hatszázhuszonháromezer-négyszáztíz különféle csetresztől, akkor a leendő örököseimnek sokkal kevesebb konténert kell rendelniük az építési-hulladék szállítótól, ha kipakolják a házam. Már ezért megérte!

Gumi

Azt mondják, hogy ebben a korban már nem használunk gumit, hisz minden nap ajándék és ha az ember úgy érzi reggel a felkeléskor, hogy semmije sem fáj, akkor biztos lehet benne, hogy halott. De mit tegyen az ember, amikor mégiscsak gumi kell? Hát, azt hihetné a felületes szemlélő, hogy legjobb megoldás a gumis lehet. Ahogy annak idején az Ágyúgolyó futam című filmben felmerült, amikor orvost kerestek, hogy olyan helyre kell menni értük, ahol az orvosok sűrűn megfordulnak, tehát kocsmákba és teniszpályákra. És a kórház? - kérdezte Dom DeLuise. - Na jó, ott is megpróbálhatod. - felelte Burt Reynolds. Szóval ezért mentem gumishoz. Szóval az átlagember hihetné azt, ha gumi kell, akkor az a gumisnál lesz, de ahogy az orvosok is kocsmákban vagy teniszpályákon vannak nem pedig a kórházakban, úgy a gumi sem egyértelműen a gumisoknál van. Az a furcsa, hogy tán Spanyolországban, de mostanság gyulladt ki egy gumikból rakott Himalája, ami miatt több ezer embert kellett kitelepíteni, tehát ott is biztosan akadnak két használtabb példány, de gumisnál nem igazából. Pedig nem ajándékba kértem, hanem fizettem volna érte. Az ügy tanulsága: azt hihetnénk, hogy az élet trivialitás, közben egy folyamatos harc. Harc pár darab szemétért, amit nyugodt szívvel kidobnak bármelyik erdőben, de ha kellene neked, akkor baromi nehéz hozzájutni..

Zseniális

Csak úgy az eszembe jutott valamelyik régi elektronikai újságban volt egy olyan kapcsolás, bárki megcsinálhatta, hogy hang helyett fénnyel jelezte azt, ha csörög a telefon, hogy süketek is tudhassák, mikor hívja őket valaki. Ami baromi praktikus ám - ízlelgessük csak - süketnek, telefon, ugye? Mert szerencsétlen tudni fogja ugyan ha csörög, de hallani nem fogja a telefont továbbra sem, szóval tényleg praktikus az, ha látja, tudja azt, hogy csörög. Ki van ez találva..

Tej

A tej, nekünk emlősöknek az életet adó első táplálékunk, szóval érthető a vonzódásunk felé. Kisgyerekként élénk érdeklődést mutattam a tej és a forrása irányába is, ez máig megmaradt bennem, továbbra is nagy kebelbarát vagyok. De mindamellett a tejet is nagyon szeretem, bár az utóbbi időben kétség merült fel bennem, hogy a vonzódásom a tej iránt nem kölcsönös. Mintha a tej már nem viseltetne felém hasonló vonzalommal, azaz az eddigi tünetmentes fogyasztás egyszer csak valami másba csapott át. Ismeretes, hogy az emlősök egy része az elválasztás során laktóz intoleranciát kap búcsúajándékul, azaz a további tejfogyasztás mindenféle gyomor- és bélpanaszokat okoz, nyilván azért, hogy az igya a tejet, akinek az készült. Mi emberek vagyunk valamennyire kivételek, mert a laktózérzékenység nem annyira jellemző, bár bizonyos egyedeknél előforduló tünet, ezért tudunk annyi feldolgozott és feldolgozatlan tejet fogyasztani és ezért vettem én annak idején annyi karton tejet otthonra, hogy mindig legyen hova nyúlni, ha szükség volt rá. Eleddig. Ugyanis a belsőmben zajló folyamatok kikövetelték maguknak azt, hogy váltak, azaz megpróbálkozzam a nem állati eredetű tejek fogyasztásával. Végigkóstoltuk a kínálatot és a rizstejnél tettük le a voksunk, talán ez hasonlít legjobban a tejre. Nem mondom, az ára érdekes, mert azt hinné az ember, hogy az állati tejjel sokkal több a macera, hisz a rizs csak úgy terem, de nem. A kereskedelemnek, ahogy a mezőgazdaságnak sem muszáj logikusnak lennie. Szóval a növényi alapú tejek elég borzasztóak, főleg elsőre és főleg a valódi tej után. Viszont meg lehet szokni és tulajdonképp már a müzlimet és a turmixomat is ebből készítem, utóbbi egész furcsán más ízű és színű is, de vállalható. A feldolgozott tejtermékek miatt azt hiszem szükség van a tehenészetre, de ha több rizstej fogyna, lehet, hogy az ára is lejjebb menne. (Vagy bekebelezné az üzletet a maffia.) Szóval, igyatok több rizstejet, mert az jó! (De szokni kell.)

Gondoltam rá

Reggel amikor bejöttem, az ajtóban összefutottam az egyik kolléganőmmel és előzékenyen, úriemberhez méltóan előre engedtem, ahogy illik. (Tudom, ez valahol szexizmus, a fejlett női emancipátorok ezért leköpnének és holtig tartó megvetéssel sújtanának, de vállalom ezt a jellemhibát!) Neki jól esett a gesztus és meg is köszönte. Gondoltam arra, hogy elmondom neki, hogy egy darabon együtt jöttünk kocsikkal az úton és sehol nem indexelt, csak ment, a többiek meg kitalálják a szándékot a történtekből. Gondoltam, hogy elmondom, hogy az indexelés egyfajta udvariasság a másikkal szemben, hogy előre tudatjuk vele azt, mit szeretnénk csinálni, mire készüljön fel. Beleugatni más vezetésébe egy ilyen szép koranyári reggelen? Amúgy sem gondolom, hogy megértené..

Sparhelt konyhája

Mai ételünk a vízben rizs. Gyerekkorunk kedvenc desszertje a tejberizs. Annyira örök sláger, hogy a legegyszerűbben elkészíthető ételt egyesek képesek méregdrágán, kiszerelve, változatos műanyagízben is megvenni és befalni. Megjegyzem, hogy informatikusként gyakran kerülök olyan helyzetbe, hogy mindent megeszek, sőt ettem már furcsább dolgokat is akkor, amikor éhes voltam. Ma például rántott camembert volt jázmin rizzsel és áfonyaöntettel. Előbbi fél, utóbbi teljes adag, ugyanis öntetből nincs fél adag, ami furcsa, de ez van. Megenni egy nagy kübli majonézt persze problémás, de áfonyaöntetet csak nem dobunk ki! Így a köret felével - mivel a sajt már régen elfogyott - összekeverve az áfonyaöntet nagy részét, kellemes ízű desszertet kaptam. Mivel egy csepp tejet sem tartalmazott, de a rizs vízben főtt, így a desszert neve áfonyás vízberizs. Nem is hiányzott belőle a tej. Igazán.

Kis bunkók

Azt hittem, hogy a szociopata énem kezd a felszínre törni, de aztán elolvastam a szociopata jelentését a wikipedián és rájöttem, hogy ilyen biztos nem vagyok. Arra is rájöttem, hogy viszont ismerek pár ilyen embert, de ezzel nem lehetek egyedül, ilyenek mindenhol vannak. A manapság sikeres embertípus a szociopata. Például szinte a teljes kormány az lehet - de igazából nem is erről akartam ma írni. A toleranciaszintem kezd csökkenni, lassan én is azok közé a vén gazemberek közé fogok tartozni, akik verbálisan molesztálják a fiatalságot és amiért majd a fiatalság esetleg ezt elmeséli odahaza: Egy öreg f@sz beszólt a vonaton, pedig nem csináltam semmit, csak úgy voltunk a haverokkal, de igazából nem is tudom mit akart, mert oda se figyeltem. Az ilyeneket mind le kéne lökdösni a vonatról, ja!  - Nahát, mik vannak! - tromfolhatnak rá a szülők. -  Manapság mindenkit kiengednek, a temetők meg üresek! - Na igen. Jutott eszembe a gondolat onnan, hogy békésen vártam reggel a vonatra, ami meg is érkezett. Kinyitotta az ajtóit, és elkezdtek leszállni az emberek, amikor a leszállásba berobbant két kis csibész rollerrel és félrelökdösve a várokozókat és a leszállókat, felrohantak a vonatra és belevetették magukat egy ülésbe. Az ember ilyenkor előreengedi az időseket és a nőket, majd maga is felszáll, esetleg előre megy ordibálni egy kicsit a huligánokkal, de úgy gondoltam megalkuvó leszek és nem vállalok be egy elrontott napot így kora reggel. Inkább elpuffogtam magamban és a szemközti ülésben héderelő rollereseket néztem, hogy ha felteszik a koszos roncsot az ülésre, akkor nem állok jót magamért, De ők szolidak voltak, szóval a fiatalság általános romlottságát kimondó elméletem ezen a ponton sérült. Na nem baj, majd legfeljebb írok róla egy remek blogpostot.