2018. június 29., péntek

Múzeumok éjszakája 5. - Földalatti múzeum

Némileg témába vágó vicc következik. Rövid leszek! - mondta a kígyó és átmászott a villamossínen. Azaz jelen esetben a földalatti sínjén, ami tulajdonképpen egy alagútban futó villamos. A hely a Deák téren található, itt kellett átszállni az egyik buszról a másikra, így útba ejtettük ezt a múzeumot is. Régebben már jártam itt, bár azóta többször is elmentem mellette, de mintha mindig be lett volna zárva. Most szerencsére nyitva volt és hála az akciónak, full tele volt emberrel. Kicsit felülreprezentált volt látogatóval, hisz odakint éppen nem esett, szóval nem igazán értem, mi végre? A kiállítás érdekes is lehetne, sajnos méltatlanul kis helyen van, de ha azt vesszük, hogy jelenleg ez az egyetlen közlekedési témájú múzeum a fővárosban - na jó, második, mert ott a Füsti is, így esetleg mégis. A tömegnek hála, semmihez nem lehetett odaférni, oxigén valahogy nem volt a levegőben, szóval felejtős volt a műélvezet. Mindenesetre most tíz évig újra le van a gond erről, majd azután újra meg lehet nézni, hogy hogyan maradt minden változatlan az évek alatt..

2018. június 28., csütörtök

Múzeumok éjszakája 4. - Törley pincészet

A nap fémpontyára nyilván egy halászati kiállításon akadtunk volna rá, de így ez az alkalom méltán érdemelhette ki a nap fénypontja jelzőt. Az aktuális múzeumi járat pont oda vitt minket, bár nem volt problémamentes megtalálni, hogy honnan indul, de amikor már rajta voltunk, akkor nem volt vele semmi probléma azon túl, hogy időnként súlyos fémes kattanás vetítette előre azt, hogy a busz és az alváza rövidesen elválnak egymástól. Most éppen e békítőtárgyalásoknál járhattunk, de a jelek szerint a harag mélyen gyökeredző lehetett és egyik sem tűnt békülékeny hangulatban levőnek. A Törley pincészet Budafok központjában található - ha mégsem ott lenne, ez arra vezethető vissza, hogy mivel nem vagyok budafoki, nem ismerem a helyi viszonyokat. De ha vágynék az ilyesmire, akkor arra is vágyhatnék, hogy a központ ilyesmi legyen. Elég valószínűtlen, hogy egy pezsgőgyárban vasárnap hajnali kettőkor vasat öntsenek, vagy követ aprítsanak. Itt sem éreztük magunkat egyedül, jó sok ember volt kíváncsi erre a rendezvényre, amit végig a profi lebonyolítás jellemzett. Ezek az emberek tudtak valamit! A gyárba a látogatóközponton keresztül érkeztünk meg. Gyorsan nyertünk a szerencsekeréken egy hűtőmágnest és egy kis üveg pezsgőt majd pár lépcső után máris a gyárban találtuk magunkat. A gyárudvarban lehetett ejtőzni a szőlőlugassal kerített pázsiton, voltak párnák, hogy ne kelljen a füvön ülni, de voltak pavilonok is, ahol egyszerűbb ennivalókat vehetett magához a látogató, például zsíros kenyeret, főtt virslit, lángost és kürtőskalácsot is. Árultak talpas poharat is, amelyet aztán külön pavilonoknál lehetett megtöltetni a hely gyöngyöző levével, illetve szerveztek pincelátogatást is, amire rendezett sorokban gyülekezett a pórnép, de minden flottul ment. Fél óránként jutott be kb 70 ember, így a sor méretéből az ember kikalkulálhatta, hogy mikor juthat be. Várakozás közben élőzene szólt az árkádok alatt. A pincében kellemes hideg és szakszerű idegenvezetés várt. Egy határozott hangú marketinges elmesélt mindent amit a Törley családról és a pezsgőgyártásról tudni érdemes, lehetett kérdezni, fényképezni, szájat tátani és legvégül vásárolni az ajándékboltban. Vettünk egy pezsgő visszazáró dugót, amire már régóta vágytam. Eddig csak kiskanálra futotta, de az azért nem az igazi. De természetesen megvehető volt az etyeki borvidék leve is, ami alapját képezi az itt készített italoknak is. Összefoglalva - a hely mindenképpen megér egy látogatást - erre van lehetőség minden hónapban, sorállás nélkül, múzeumok éjszakája ide- vagy oda. Bárki csinálhat bármit, de igazi rendezvényt csak az tud szervezni, aki a dolgok eladásából él, így tudja hirdetni (és eladni) a saját termékét és/vagy rendezvényeit. Neki nincsen állami hátszele, hogy tévedhessen, ha akar. Ez azért nagyon meglátszott itt mindenen és ez előnyére is vált..

2018. június 27., szerda

Múzeumok éjszakája 3. - Rendőrmúzeum

Mert bizony itt is voltunk! Közel van a Fiumei úti sírkerthez, mondhatnám azt is, hogy szinte rokonlelkek, hisz mindkettő alapvetően a hullákról szól. A Rendőrmúzeum, egy kis tárlattól függetlenül tulajdonképpen a bűn múzeuma a gyakorlatban. Ehhez mérten tele volt gyerekkel. Amennyire a temetőben nem voltak, itt tobzódtak a kiskölkök, ami vegyes érzelmeket keltett bennem. Részben a saját kölökfóbiám miatt, részben a hely szelleme miatt. Tudom, hogy minden kisgyerek vonzódik a rendőrség, a fegyveres szolgálat és a rendőrségi nagyvasak iránt, csak a többség ezt ki szokta nőni. A kiállítás rendezői ki akarták használni a belső tereket, így a legnagyobb teremben komplett gyerekjátszóházat alakítottak ki. Volt ahol ujjlenyomatot lehetett venni és a rendőrbácsi vasporral szépen láthatóvá tette a papíron elhelyezett gyerektenyér lenyomatot, volt ahol okmányokat lehetett vizsgálni nagyítóval és uv lámpa alatt, másik asztalnál fejtörőket lehetett megoldani, hátul lézeres fegyverrel lehetett célba lőni. Szóval egy gyerekparadicsom volt! Miközben a vitrinekben mindenféle gyilkossághoz használt eszközök voltak kiállítva, a falon pedig nagy fényképeken a különböző bűntények feltalálási körülményei voltak láthatóak nagy, fekete fehér képeken. Az oszlás különböző stádiumában megtalált hullákkal, megerőszakolt, megfojtott, szétvert fejű gyerekekkel, levágott mellű nőkkel, miközben alant kisdedek színeztek a ceruzájukkal. Bizarr volt kissé! Persze ki lehetett menni az udvarra is, ha az ember megfejtette a rejtvényt, hogy a táblára amire azt lehetett volna kiírva, hogy a külső kiállítótérre vezető út, miért csak annyi látszott, hogy büfé? Persze a helikoptervezetésre regisztrálni kellett és már minden hely elfogyott, azért kipróbálhattam, hogy milyen érzés 10km/h sebességgel betonfalnak ütközni. Durva! Kiesett a protézisem közben, pedig nem is tartok ilyesmit magamnál. A nap tanulsága - a rendőrök tanulhatnának még kiállítást szervezni, illetve sose ütközz 10 km/h-val betonfalnak!

2018. június 26., kedd

Múzeumok éjszakája 2. - Sírkert

Részletes beszámoló következik a múzeumi túránk első állomásáról, azaz a Fiumei úti sírkertről. Amit szintén el kellett látni a nemzeti jelzővel, mert anélkül kormányközeli cég nem működhet. Ez végtére is egy temető, igaz elég sok híres (és hírhedt) ember végső nyughelye is egyben. Ilyen helyen mindig Vogáék egyik dalszövege jut az eszembe: 'Temetőben nevetek, ide eggyel többször jöhetek, mint ahányszor mehetek..' - ha úgy vesszük ez tökigaz, azzal együtt az ember nem sokat vigyorog a temetőben. Lehet máshol is örülni az életnek, ahol kevésbé irritál másokat. Szóval a temető nem egy gyerekprogram, így gyerekből igazán nem volt sok és ez valahol jót is tett az eseménynek. Ahogy öregszem, úgy válok egyre antiszociálisabbá, mert zavar az, hogy bárhova megyek, a legtöbb helyen ordít egy gyerek. Sehol nem lehet belemerülni a gondolataim sivár pocsolyájába anélkül, hogy ne hisztizne a közelben valamelyik jövő reménysége. Szóval ez most elmaradt, így hálás voltam a sorsnak. De azzal együtt, hogy gyerek nem, tömeg azért volt. Persze a regisztrált helyek már előre elfogytak, de a nejnek hála, aki sosem hiszi el amit mondanak - ugyanis megmondták, hogy audioguide nem jut csak a regisztráltaknak és a többiek álljanak is ki a sorból - ő nem állt ki és jutott is audioguide nekünk is. Több vezetett túra indult, mi az általánosra neveztünk be, amit egy idegesnek tűnő, de nem épp idegenvezető habitusú srác vezetett. Ráadásul a mikrofonja is kuka volt, így hiába volt nálunk füles, szakadozott szavakat hallottunk csupán, ami eléggé rombolta az élvezeti értéket. A hely persze gyönyörű és érdekes, város a városban. Ugyanannyira érdekes mint egy óváros, (város a városban) tele különböző épületekkel, lakásokkal, a különbség talán annyi, hogy itt a szomszédok nem járnak át egymáshoz teázni. Illetve ha igen, akkor nem szeretnénk, ha behívnának magukhoz. Megnéztünk pár mauzóleumot, nemzeti nagyjaink kriptáját, de rendetek felfedezni való akad még itt, amit érdemes lenne megnézni. Persze rendes vezetéssel. A jó hír az, hogy vannak ingyenes tematikus vezetett túrák is, de 10 főtől lehet kérni vezetést is, ami szintén ingyenes, szóval mindent a kedves ügyfélért! Alapvetően kellemes élmény volt, ide érdemes többször is eljönni, mielőtt végleg idekerülne az ember. Mert akkor csak a teázás maradhat..

2018. június 25., hétfő

Múzeumok éjszakája 1.

Idén először vettem részt a meghirdetett eseményen. Beautóztunk a fővárosba, majd a megnézni kívánt első helyszín közelében támasztottuk le az autót és onnan a mindenfelé járó, múzeumi buszjáratokat vettük igénybe a közlekedéshez. Sok helyre előzetes regisztráció kellett, ami persze hamar betelt, így az izgalmas helyekre esély sem volt bejutni - illetve érdemes volt regisztráció hiányában is odamenni, ugyanis voltak akik nem jöttek el és mégis hozzá lehetett jutni az adott helyen a programhoz. Amit megnéztünk idén: Fiumei úti sírkert, Rendőrmúzeum, Törley pincészet, Földalatti múzeum, Mátyás templom. A belépőül szolgáló karszalag jó volt a múzeumi járatokra, amik jobbára a kiállítások környékén álltak meg. A Bkv igyekezett megszervezni a járatok indulását, minden végállomásnál forgalomirányítók koordinálták a buszok indulását, így nagyjából a beígért követési időkkel nem volt gond. A probléma a megállók megtalálásával volt, abban még fejlődhetne a rendezvény. Abszolút nem volt néha egyértelmű, hogy melyik megállóban lehet felszállni a múzeumi járatra. A legbiztosabb megoldás vagy egy járatirányító megkérdezése, vagy pedig az adott járat kifigyelése volt. A Deák téren pl sok busz állt meg, de mindegyik máshol, így elég bonyolulttá vált az átszállás, de probléma volt azokkal a járatokkal is, amik körjáratként közlekedtek úgy, hogy bizonyos pontokon csak az adott irányban haladtak át. Így például a Törley járat megállt a Kálvin téren is, majd a Vámház körúton is, így az emberek nagy része azt hitte, hogy a körúton halad majd és megállt egy szimpatikusnak tűnő megállóban, ahova a busz sosem érkezett meg, mert mint utóbb kiderült, a Vámház körútra csak visszafelé megy el, azaz a Törley gyárból a Deák tér felé, odafelé nem, mert akkor másfelé megy. Ezt egy kis térképről kellett volna megállapítani, illetve ki lehetett volna sakkozni a leírásból is. Szóval, bár a közlekedés jó volt, a közlekedésszervezés úgyszintén, az utastájékoztatás nem a Bkv erős oldala - de ezt már nagyjából tudja is mindenki, aki igénybe vesz időnként ilyen szolgáltatást Budapesten.

2018. június 22., péntek

A(l)Kotmány

A gyerek, mint frissen érettségiző, megkapta az alkotmány, azaz a gránitszilárdságú alaptörvény díszkiadását, így volt alkalmam belepillantani. A kivitele meglepően szép és szép képek is vannak benne, szóval egész igényes munkának tűnik. Látszik, hogy van benne anyag és valakik nem csak alibiből készítették, hogy igazoljanak egy nagyobb mértékű készpénzfelvételt. Akár még örülni is lehetne neki, bár vannak averzióim. Noha tisztában vagyok azzal, hogy fontos a magyarságtudat, úgy gondolom, hogy például az sokkal fontosabb lenne - nézve az internetes postok, kommentek jelenlegi áradását, hogy a külsőségek helyett a magyarságunkat a helyes magyar beszéddel kimutatni. Nem vagyok egy nyelvtannáci és egészen biztosan én sem írok hibátlanul, de azért valahol húzni kéne egy határt. Szóval maga a könyv. Amit nem találtam benne, az a pótlapok helye, vagy maguk a pótlapok. Minden valamirevaló könyvhöz szokott járni hibajegyzék, amit a kiadás után felfedezett hibákról vagy változtatásokról adnak ki. Ebben le szokott lenni írva az, hogy a tizedik oldalon a második bekezdésben hiba, változás, stb van, és erre (meg erre, meg erre.. ) változott. Bár ahogy már jelenleg a gránitszilárdságú hetedik módosítása után vagyunk, a könyvet a keményborítós kiadás helyett inkább gyűrűs matrica- vagy receptgyűjtő album formátumban adtam volna ki, mert így sokkal egyszerűbb lenne az aktualizálás és milyen jó üzlet lehetne a pótlapok kereskedelme. Bár, ahogy mennek a dolgok, ez eddig sem volt egy rossz üzlet. Ráadásul, ha elfogy az alkotmány, oda lehet adni az óvodásoknak a polgári törvénykönyv díszkiadását, a nyugdíjasok megkaphatnák az új büntető törvénykönyv ürgebőrbe kötött verzióját és a frissen szabadult elítéltek kaphatnának egy példányt a nemzetközi gazdasági jogszabálygyűjteményéből. Kár lenne itt megállni!

2018. június 21., csütörtök

Büszke vagyok

Büszke vagyok a kölökre! Megérett, már ami az iskolai tanulmányainak a befejezését, illetve méltó megkoronázását jelenti. Az eredménye valahogy kárpótol a sok aggódásért, a sok vitáért és kiabálásért, megsértődésért meg efféle dolgokért. Az érdem persze nagy részben a gyereké és persze az anyjáé is, én rendszerint mint csendes tömeg vettem részt a folyamatban, néha persze mint igen hangos, forrongó tömegre kellett váltanom, de ez csak alkalomszerű volt. Az eredményei várakozáson felüliek lettek, a matek négyesén kívül mindenből ötöst kapott, ami igen szép. Azt hiszem, hogy én is el tudtam volna érni ezt az eredményt, ha legalább annyit készülök mint ő, de most nagyon örülök, hogy ebben ő kerekedett felül. Az én fiam!

2018. június 15., péntek

Balaton kör

Pár nappal ezelőtt sikerült az, amit sosem gondoltam volna magamról. Körbebicikliztem a Balatont, ezáltal eggyel csökkentve azon hazai tavaink számát, amit még nem bicikliztünk körül. Az út alatt számos tapasztalattal lettem gazdagabb. Például azzal, hogy egy ilyen erőforrást, mint a Balaton körüli bringaút, sokkal jobban ki is lehetne használni. Nem akarnék Ausztriával példálózni, de a Fertő tó osztrák szakasza példaértékű - legalábbis ebben az esetben mindenképp. Bár nem tudom mi a hazai helyzet, de úgy tűnik, hogy az utak fel vannak osztva és az önkormányzatok kezelik őket (illetve nem) ahelyett, hogy valami közös gazdája lenne a dolognak, aki koordinálhatná a munkát, egységes arculatot teremtve. Így fordulhat elő az, hogy eltérőek a jelzések, illetve van ahol gazdagon vannak, van ahol meg egy darab sincs és úgy kell keresni, hogy vajon merre is megy tovább az út. Azon kívül jó ötlet lenne, ha a meglévő jelzéseket úgy raknák ki, hogy valaki végighajt a bicikliút adott szakaszán, mert így a megfelelő helyre tehetné ki a táblát. Néha az az érzésem volt, hogy inkább az autósok tájékoztatása volt a cél, mint a bicikliúton haladóké. Egy mintasablon és egy vödör festék is jó szolgálatot tehetne, az aszfaltra festéshez, illetve nem kellene mindenhol erőltetni ezt a bicikliút dolgot, főleg ott, ahol erre semmi szükség, illetve a bicikliútnak kijelölt sáv annyira le van lakva, hogy csak járdának is korlátozottan alkalmas, biciklivel végighajthatatlan. Probléma az is, hogy nem gondolta volna az út kijelölője azt, hogy aki kerékpározik, attól még el szeretne jutni valahova, ezért (az északi parton főleg!) sok olyan bruttó szakasz van, ami nagyon fárasztó és tulajdonképpen nem vezet előre, mert az út le és fel mozog a part és a település között ahelyett, hogy előrefelé haladna. A déli parton Fonyód közelében meg eljutottunk egy olyan részre, ahol az út egy építési területre vezetett, amit csak úgy lehetett megoldani, ha átmásztunk a vasúti töltésen, át egy vasúti hídon, fel a peronra és a peronon tekerve az állomáson keresztül értünk ki az útra megint. Persze mondhatnánk, hogy mi voltunk a hülyék, mert eltévedtünk, de nem sokkal később egy másik bringás is befutott és megegyeztünk, hogy mivel ő sem látott táblákat, így nem mi vagyunk a hülyék. Szóval jó lesz ez, látszik a fejlődés, csak sajnos lassan. Túl magyar még ez az egész, de legalább fárasztó..

2018. június 14., csütörtök

Szórakozott

Az utóbbi időben szórakozott vagyok! Ami nem azt jelenti, hogy sokat szórakoznék, mert azt a kis kártyázást esténként, ami egy vagy maximum két kör a telefonon, nem nevezném olyan hűde nagy szórakozásnak! Szóval mégsem ez lehet az, ami azért megnyugtató, már ami a kártyázást illeti. Mert amúgy meg nem. tegnap épp mentem volna Pestre, szépen beírtam az utat a vazzéba is, majd mentem, ahogy szoktam. Pont ez volt a baj is, mert épp kanyarodok rá az M2 útra Göd felé, amikor is eszembe jutott, hogy mi a t.kömet is keresek én itt, főleg, ha Pestre akartam menni? Persze, hogy az ellenkező irányba lett volna a menés - hogy ilyen szép magyarsággal éljek - de valahogy nem tűnt fel se az, hogy a gps tök mást mutat és nem is arra van Pest. Persze ilyenkor mit tehet az ember, a saját magam hülyesége miatt nem szívesen ölök meg másokat azzal, hogy visszafordulok az autóúton. Tudom, más korántsem ennyire háklis és hetente megteszik ezt emberek mindenfelé, rendszeresen látom őket mindenhol. Így szépen elmentem Gödig és ott szabályosan lehajtottam, majd újra fel, és immáron erősen figyeltem, hogy nehogy lemenjek újra megszokásból Fótnál, mert akkor tényleg megütött volna a guta..

2018. június 12., kedd

Balatoni vendéglátás

Valahogy minden évben hallani a balatoni vendéglátósok panaszait. Többnyire minden évben ugyanazt, kevés a vendég, kevés a munkaerő, kicsi a forgalom. A hétvégi Balaton megkerülés kapcsán alkalmam volt egy kicsit megkarcolni a felszínt és azt hiszem látom, hogy mi a baj. Ha a vendéglátóegységeket minősíteni kellene, akkor a mérőszámul azt a távolságot venném alapul, amit érdemes megtenni azért, hogy az ember eljusson a kiszemelt helyre, azaz mekkora sugarú körben domináns az adott egység, hol gondolják még úgy, hogy oda érdemes elmenni és nem valahova máshova. Ez a parti vendéglátóhelyek nagy részénél nulla vagy egy nullánál kisebb szám. A legtöbb helyen ráadásul nem is túl kedvesek a vendégekkel, mindamellett, hogy egyfajta mirelit és készétel elkészítőhellyé váltak. A mirelit hasábburgonyát előre kisütik, ott áll a pultban, majd mikor a kedves vendég kér, akkor vesznek belőle egy adaggal, beteszik a mikróba és már kész is van - mindezt természetesen aranyáron. A végeredmény, egy tűzforró, gumiszerű, elég undorító anyag. Vagy például volt szerencsém egy gulyásleveshez, ami ha úgy vesszük, majdnem tisztességes kisipari munka volt, azaz, ízletes és tartalmas - de, mert ugye mindig van ilyen esetben egy de - kemény volt a krumpli és a zöldség, csak az evésnél derült ki, hogy a gulyásleves tulajdonképpen kondásleves - ez sehol nem szerepelt a kiírásban, sőt az ár így sem volt olcsó. Egy tányér levesért 1900 forint szerintem sok, főleg, ha nem is marhából van, ahogy a neve alapján mindenki ezt gondolhatná. Ráadásul felszámoltak két szelet kenyeret is - ez is egy hülye magyar szokás, pedig egy 1900 forintos tányér leves elbírhatna némi kenyeret úgy grátisz is. Szóval lehet itt sírni, mutogatni a csökkenő vendégszámra, minden kiskutyafarkára, de amíg a mutatónem fordul át pozitívba és nem lesz érdemes arra a helyre menni a másik helyett, amíg az üzletek árversenyt rendeznek minőségi és kedvességi verseny helyett, addig sokan fognak még tönkre menni! És meg is érdemlik!