2018. június 15., péntek

Balaton kör

Pár nappal ezelőtt sikerült az, amit sosem gondoltam volna magamról. Körbebicikliztem a Balatont, ezáltal eggyel csökkentve azon hazai tavaink számát, amit még nem bicikliztünk körül. Az út alatt számos tapasztalattal lettem gazdagabb. Például azzal, hogy egy ilyen erőforrást, mint a Balaton körüli bringaút, sokkal jobban ki is lehetne használni. Nem akarnék Ausztriával példálózni, de a Fertő tó osztrák szakasza példaértékű - legalábbis ebben az esetben mindenképp. Bár nem tudom mi a hazai helyzet, de úgy tűnik, hogy az utak fel vannak osztva és az önkormányzatok kezelik őket (illetve nem) ahelyett, hogy valami közös gazdája lenne a dolognak, aki koordinálhatná a munkát, egységes arculatot teremtve. Így fordulhat elő az, hogy eltérőek a jelzések, illetve van ahol gazdagon vannak, van ahol meg egy darab sincs és úgy kell keresni, hogy vajon merre is megy tovább az út. Azon kívül jó ötlet lenne, ha a meglévő jelzéseket úgy raknák ki, hogy valaki végighajt a bicikliút adott szakaszán, mert így a megfelelő helyre tehetné ki a táblát. Néha az az érzésem volt, hogy inkább az autósok tájékoztatása volt a cél, mint a bicikliúton haladóké. Egy mintasablon és egy vödör festék is jó szolgálatot tehetne, az aszfaltra festéshez, illetve nem kellene mindenhol erőltetni ezt a bicikliút dolgot, főleg ott, ahol erre semmi szükség, illetve a bicikliútnak kijelölt sáv annyira le van lakva, hogy csak járdának is korlátozottan alkalmas, biciklivel végighajthatatlan. Probléma az is, hogy nem gondolta volna az út kijelölője azt, hogy aki kerékpározik, attól még el szeretne jutni valahova, ezért (az északi parton főleg!) sok olyan bruttó szakasz van, ami nagyon fárasztó és tulajdonképpen nem vezet előre, mert az út le és fel mozog a part és a település között ahelyett, hogy előrefelé haladna. A déli parton Fonyód közelében meg eljutottunk egy olyan részre, ahol az út egy építési területre vezetett, amit csak úgy lehetett megoldani, ha átmásztunk a vasúti töltésen, át egy vasúti hídon, fel a peronra és a peronon tekerve az állomáson keresztül értünk ki az útra megint. Persze mondhatnánk, hogy mi voltunk a hülyék, mert eltévedtünk, de nem sokkal később egy másik bringás is befutott és megegyeztünk, hogy mivel ő sem látott táblákat, így nem mi vagyunk a hülyék. Szóval jó lesz ez, látszik a fejlődés, csak sajnos lassan. Túl magyar még ez az egész, de legalább fárasztó..

2018. június 14., csütörtök

Szórakozott

Az utóbbi időben szórakozott vagyok! Ami nem azt jelenti, hogy sokat szórakoznék, mert azt a kis kártyázást esténként, ami egy vagy maximum két kör a telefonon, nem nevezném olyan hűde nagy szórakozásnak! Szóval mégsem ez lehet az, ami azért megnyugtató, már ami a kártyázást illeti. Mert amúgy meg nem. tegnap épp mentem volna Pestre, szépen beírtam az utat a vazzéba is, majd mentem, ahogy szoktam. Pont ez volt a baj is, mert épp kanyarodok rá az M2 útra Göd felé, amikor is eszembe jutott, hogy mi a t.kömet is keresek én itt, főleg, ha Pestre akartam menni? Persze, hogy az ellenkező irányba lett volna a menés - hogy ilyen szép magyarsággal éljek - de valahogy nem tűnt fel se az, hogy a gps tök mást mutat és nem is arra van Pest. Persze ilyenkor mit tehet az ember, a saját magam hülyesége miatt nem szívesen ölök meg másokat azzal, hogy visszafordulok az autóúton. Tudom, más korántsem ennyire háklis és hetente megteszik ezt emberek mindenfelé, rendszeresen látom őket mindenhol. Így szépen elmentem Gödig és ott szabályosan lehajtottam, majd újra fel, és immáron erősen figyeltem, hogy nehogy lemenjek újra megszokásból Fótnál, mert akkor tényleg megütött volna a guta..

2018. június 12., kedd

Balatoni vendéglátás

Valahogy minden évben hallani a balatoni vendéglátósok panaszait. Többnyire minden évben ugyanazt, kevés a vendég, kevés a munkaerő, kicsi a forgalom. A hétvégi Balaton megkerülés kapcsán alkalmam volt egy kicsit megkarcolni a felszínt és azt hiszem látom, hogy mi a baj. Ha a vendéglátóegységeket minősíteni kellene, akkor a mérőszámul azt a távolságot venném alapul, amit érdemes megtenni azért, hogy az ember eljusson a kiszemelt helyre, azaz mekkora sugarú körben domináns az adott egység, hol gondolják még úgy, hogy oda érdemes elmenni és nem valahova máshova. Ez a parti vendéglátóhelyek nagy részénél nulla vagy egy nullánál kisebb szám. A legtöbb helyen ráadásul nem is túl kedvesek a vendégekkel, mindamellett, hogy egyfajta mirelit és készétel elkészítőhellyé váltak. A mirelit hasábburgonyát előre kisütik, ott áll a pultban, majd mikor a kedves vendég kér, akkor vesznek belőle egy adaggal, beteszik a mikróba és már kész is van - mindezt természetesen aranyáron. A végeredmény, egy tűzforró, gumiszerű, elég undorító anyag. Vagy például volt szerencsém egy gulyásleveshez, ami ha úgy vesszük, majdnem tisztességes kisipari munka volt, azaz, ízletes és tartalmas - de, mert ugye mindig van ilyen esetben egy de - kemény volt a krumpli és a zöldség, csak az evésnél derült ki, hogy a gulyásleves tulajdonképpen kondásleves - ez sehol nem szerepelt a kiírásban, sőt az ár így sem volt olcsó. Egy tányér levesért 1900 forint szerintem sok, főleg, ha nem is marhából van, ahogy a neve alapján mindenki ezt gondolhatná. Ráadásul felszámoltak két szelet kenyeret is - ez is egy hülye magyar szokás, pedig egy 1900 forintos tányér leves elbírhatna némi kenyeret úgy grátisz is. Szóval lehet itt sírni, mutogatni a csökkenő vendégszámra, minden kiskutyafarkára, de amíg a mutatónem fordul át pozitívba és nem lesz érdemes arra a helyre menni a másik helyett, amíg az üzletek árversenyt rendeznek minőségi és kedvességi verseny helyett, addig sokan fognak még tönkre menni! És meg is érdemlik!