2016. szeptember 27., kedd

A gát

Ha netán  valaki elhatározza, hogy kiássa homokozólapáttal az Asszuáni gátat, azért gondolja meg a dolgot még egyszer. Ilyenkor nem lehet mit tenni, hiszen ha valakinek ez a szíve vágya - tegye. Persze a bölcs ilyenkor közli azt, hogy lelked rajta, ha kedved van a dologhoz, akkor azt csinálsz amit akarsz, én magam nem fognék ehhez a dologhoz. Mire a másik nem felejti el sietve közölni, hogy  nem is kell, majd ő elszórakozik magának a lapáttal és a vödörrel, sőt, kifejezetten jó szórakozás is lesz az néki. Persze a gát az nagy és a munka meg sok vele és biztosan frusztráló az, ha a másik közben valami olyasmit csinál, ami nem annyira gátépítés, hanem valami más. Ilyenkor fel lehet hozni más embereket példának, hogy bezzeg ők, amikor kitalálták, hogy hurkapálcikából marsjárót építenek, akkor az a másik mégiscsak beállt ragasztani és hajtogatni a társa mellé, nem úgy mint egyesek, és különben is a gát sokkal hamarabb elkészülne, ha én lapátolnék, ő pedig a vödröt cipelné, vagy épp fordítva. Szóval a meló, ami eddig púp volt a hátunkra és ezért nem akartuk megtenni, mostantól a mi púpunk is. Akár csak a viccben, eddig csak sánták voltunk, de mostantól púposak is. Egy ilyen helyzetben csak szépek lehetünk, de okosak nem. Főleg előre..

2016. szeptember 22., csütörtök

Kubuntu saga

Az ember gyarló! Én sem bírtam már magammal, így azt gondoltam, hogy a céges gépemen az eddigi felállást, ami egy (illetve több) raid 1 tömbre telepített Kubuntu 12.04-ből állt, újra fogom telepíteni 16.04-re. Ehhez felhasználok egy, korábban felszabadult ssd-t, így a rendszer feltehetőleg gyorsulni is fog. Az eddigi tömböt is meg akartam tartani, ami eddig a root fájlrendszer volt, abból lett a /home és az eddigi /usr pedig /var lett. Ezeket a könyvtárakat ajánlották normál diszkre az ssd optimalizálásával foglalkozó oldalak, egy csomó más beállítással egyetemben. A 16.04-et előzőleg kipróbáltam a laptopomon és ott működni látszott, de közben persze dolgoznom is kellett, így úgy próbáltam meg a telepítést elvégezni, hogy a kiesést a minimálisra csökkenthessem. Sikerült átköltözni teljesen és ekkor jött a feketeleves! Kiderült, hogy az új KDE-ből kikerült az a megoldás, ami biztosította azt, hogy a virtuális asztaloknak külön asztali könyvtára lehessen. Azaz én mivel négy asztalon dolgozom, az ikonjaimat egyfajta rendszer alapján tudtam négy asztalra különpakolni. Most ez természetesen nincs, így minden asztalon ugyanazok az ikonok láthatóak, ami egy elég nagy visszalépés a használhatóságban. Ahogy a fórumokon olvastam, ez a fejlesztői húzás másnak sem igazán tetszik, morognak is miatta rendesen - jegyzem meg, joggal! De az igazi szívás ott kezdődött, amikor be akartam üzemelni a második monitort. A négy virtuális asztalon kívül áttértem a kétmonitoros üzemre, mert így jóval több mindent látok egyszerre a képernyőkön és megvan az a lehetőség, hogy ezeket egymás mellé pakolhassuk és úgy használjuk a két monitort, mintha egy nagy monitorunk lenne. Persze ezt nem sikerült normálisan beállítani! Mármint úgy normálisan, hogy újrabootolás után ugyanúgy nézzen ki, ahogy előtte beállítottam. Nem tudta megjegyezni az elsődleges kijelzőt és azt sem, hogy az ablakok egymás mellett vannak és nem ugyanazt látom a két monitoron - aminek szerintem nem sok teteje van. Nem tudtam beállítani (és megjegyeztetni azt) hogy a panelek, a widgetek és az ikonok is ugyanazon a felületen legyenek, ezért, ha átpakoltam ezeket, a reboot újrarendezte az egészet és kezdhettem mindent előröl. Ahogy olvastam, más is csak szívott vele, aztán olvastam egy jó bejegyzést, mely szerint downgradelni kell 14.04-re, mivel az is LTS igy 2019-ig támogatják, az majdnem 3 év, addig még az is lehet, hogy lesz újra működő 16.04 is, esetleg lesz egy 18.04 ami nem csinál ilyen hülyeségeket. Szóval telepítettem egy 14.04-et, ennél legalább még vannak különálló asztalkönyvtárak és bár nem annyira csicsás mint a 16.04, de legalább az, amit egyszer beállítottam, az úgy is marad a következő boot után. Szóval most egy darabig elég volt a frissítgetésekből.

2016. szeptember 7., szerda

Ciki

Van az úgy, hogy az ember fülébe beakad egy dallam és az jár a fejében egész nap. Ehhez az sem kell, hogy az ember ezt hallja, csak úgy eszébe jut és aztán nem tud megszabadulni tőle, beleragad a fülébe, ahogy kutyába a bojtorján. A gond magával a dallal is van, nekem tegnap folyamatosan az 'Istenem örök atyám, szent kezedbe adom lelkem..' kezdetű 'sláger' járt, ami, valljuk be, nem túl jó előjel..

2016. szeptember 6., kedd

Könyves

Elfogott az emlékezés, hogy annak idején, amikor épp Békásmegyerről bicikliztünk hazafelé és a gyerekülésben a gyermek ült, mennyire jó érzés volt az, amikor ébren volt még, hogy be nem állt a szája, amikor meg elaludt, a kis kezeivel belém karolt. Még mindig érzem a kis kezeit a vesetájékomon. A feje félre volt fittyedve és a biciklis sisakjában úgy nézett ki, mint egy fehér kalapos, kék pettyes gomba. Ugyanakkor meg mostanság, már önálló személyiséggel rendelkezőként könyvet ajánl nekem. Nem olyasmit, amit már én is olvastam, megtalálván a régi köteteket a könyvespolcon, hanem olyat amit ő olvasott el először és ő mondta azt, hogy olvassad el mert jó. Valóban jó és ez legalább annyira kellemes, mint azok a kicsi kezek.

2016. szeptember 2., péntek

A víz

Ha a víz az élet forrása, akkor a vízforrás az élet forrásának a forrásának a forrása? Vagy valami efféle, a világ végéig ragozható, forrás forrása dolog. Mindenesetre jól hangzik és vicces, pedig igazából nem is az. A víz ott van mindenhol, így bennünk is. Az ember azt hihetné, hogy ez olyan semmiség, de ha hiányzik, akkor igazán nagy gondot tud okozni. A legtöbb ember nem iszik eleget - én sem. A többség része vagyok, ahogy szinte mindenki, bár ezt kevesen vállalják be. Bizonyíthatóan nem iszunk eleget, hisz kiszámolták, hogy a saját testem fenntartásához napi 3 liter vizet át kellene folyatnom magamon és ez a mennyiség eléggé hihetetlennek hangzik még akkor is, ha minden ételnek magában is van víztartalma, mert nem száraz fűrészporként vesszük magunkhoz azokat. Most próbálok pusztán csak azzal egészségesebb lenni, hogy több folyadékot fogyasztok napközben, bár ez azzal a kellemetlen mellékhatással jár, hogy szinte állandóan wc-re járok. Lehet, hogy egészségesebb nem leszek ettől mégsem, de vesekövem biztosan nem lesz, az biztos..

2016. szeptember 1., csütörtök

Hármaskönyv fogadó - Alsópetény

Alsópeténybe lehetetlen csak úgy eljutni! Oda születni kell. Vagy repülőgép balesetet szenvedni és ott érni földet a határban, ugyanis oda nem vezetnek utak. Már amit mi a XXI. században útnak nevezhetünk. Persze aki ott lakik, joggal hördülhet fel, hogy mit és hogyan, meg tulajdonképpen és pláne, de ami igaz az igaz. A megközelítésnél ajánlott egy 4x4-es autó vagy a legjobb egy traktor. Ennek az oka az lehet, hogy az útfelújítók atlaszából valaki kitépte az 'N' betűvel kezdődő megyéket, így Nógrád nem szerepel benne, így amíg világ a világ vagy valaki nem vesz egy új atlaszt, ez így is marad. (Persze gondolom az adóhivatalt nem fogják bezárni, ha már egyszer oda is tettek belőle.) Szóval a rövid bevezetőben próbáltam kihangsúlyozni azt, hogy mennyire nonszensz az, hogy menjünk vendéglőbe Nógrád megyébe, de pont itt az ellenpélda, hogy van a mai Magyarországon egy vendéglő, ami még Alsópetényben is képes megélni és ennek bizonyára valami titka van. A fogadó épülete egy parasztház, amiben egy kicsit talán túltolták a vidéki romantikát, de volt kerthelyiség és fedett tornác is, ahova mi is telepedtünk volt. Nem volt sok vendég, így a helyfoglalásunk túlzónak tűnt, de lehetett volna, így tulajdonképpen nem ártott. A nem akartuk túlzásba vinni a vacsorát, ezért módjával rendeltünk csak, ami így utólag megvallva bölcs döntésnek bizonyult. Volt normális csapolt sör és házi limonádé is, ami jó pont egy ilyen hely esetén. A levest normális müzlistálban hozták, nem csészében, így még akár jól is lehetett lakni tőle, a második fogásnak rendelt étel viszont brutális mennyiségben érkezett. A minőségre sem lehetett panasz, szóval ez egy figyelemre méltó hely, ahova ételhordókkal, üres hassal érdemes érkezni. Lehetett kártyával is fizetni, ami meglepő volt, de jól esett. Érdemes máskor is földet érni ezen a helyen, vagy teletankolni a traktort..





Ez itt egy Cordon Bleu.


Ez meg itt egy kecskesajt grillen, grillzöldséggel és málnalekvárral.
 

2016. augusztus 25., csütörtök

Olajbogyó

Olyan kis zöld vagy éppen fekete izék, furcsa, de nem kellemetlen ízzel. Mindenki találkozott már vele, ha máshol nem, pizzán egészen biztosan. Sokan szeretik is, sokan biztosan nem, ahogy a paradicsomos káposztát is van aki kedveli és akad bizonyára olyan is, akinek annyira hiányozhat, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Arról jutott eszembe az oliva, hogy már nem az első olyan macskáról hallok, akinek a kedvence pont az olajbogyó volt. Nyilván ilyesmihez a természetben nem juthat hozzá, mert sehol sem hallottam azt, hogy macskabandák olajütőkön ütöttek volna rajta, vagy olivaligeteket fosztottak volna ki. Tehát ez a gazdák bűne lehet, etessük állatainkat minél egzotikusabb, hülye kajával, hátha. A miénk például a főtt kukoricát és a húslevesben főtt sárgarépát szerethette, de olivabogyót nem adtunk nekik. Bevallom, irigyek voltunk és beskatulyáztuk az állatot abba a rekeszbe, ahol az olajbogyót nem evők laknak, pedig lehet, ha tettünk volna vele egy próbát, igencsak meglepődünk. Mindez persze az ízérzékelésen alapul. Az öt alapíz közül a legutolsó, a legkésőbb felfedezett umami a ludas benne. A macskák ugyanis érzik ezt és szeretik is, ez állítólag az a bizonyos húsos íz és nem meglepő módon az olajbogyóban is van. Na meg a gombában, így esélyes, hogy a macskák azt is megennék, ha valakinek eszébe jutna azt adni a házikedvencnek. Mivel a mieink csak száraz macskakaját esznek, innentől az egész pusztán csak igazolhatatlan elmélet, umamival vagy anélkül..