A következő címkéjű bejegyzések mutatása: számítógép. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: számítógép. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 19., kedd

Makarenko

Mindenki ismerheti a híres orosz nevelő, Makarenko nevét, aki jelentős eredményeket ért el nehéz sorsú gyerekek nevelésével. Bár a köznyelv elsősorban a Makarenkói-pofon kapcsán ismeri a nevét, ami ebben a jelzős szerkezetben az igen nagy verés szinonimája, de állítólag Makarenko módszere nem a verésben rejlett. Mindenesetre mindenki el tudja képzelni a pofont és ismeri ezt a nevet, hogy Makarenko. Kivéve persze a helyesírás ellenőrző, ami persze ha nagybetűvel írunk egy szót, simán elfogadhatná mint személynevet, de nem - persze aláhúzza, hogy hibás és ki akarja javítani. Na és mire? - Makarónira. A sors igazi fintora, Makarenkoból egyszerű olasz tészta lesz, közepén lukkal. Így veszik el a világ dicsősége. Csőtésztában.

2014. február 27., csütörtök

A számláló

Ma pörgettem egyet. Van ugye a Lam(m)erszámláló, amit az alkotója megfogalmazása szerint akkor kell megpörgetni, ha az ember vagy magát szívatta meg, vagy mások őt - szóval valami olyasmi történt, amikor az ember úgy érzi, a sors méltatlanul (vagy épp méltón) de kibabrált vele. Az alkalmazás hiánypótló, kár, hogy nem létezett korábban. Ha mégis, úgy tudnám elképzelni mint egy imamalmot. Jobb helyeken akár energiatermelésre is be lehetne fogni, megoldva ezzel egy kisebb város energiagondjait is. Szóval, hogy visszatérjek a saját problémámra, egy logrotate beállítást tettem, hogy egy folyamatosan növekvő, ámde szükséges naplóállomány ne foglaljon mégse akkora helyet amekkorát foglal. Persze nem működött. Erre beállítottam egy debug módot, de a várt listának a nyomát sem találtam. Erre elolvastam a kézikönyvét és kiderült, hogy a debug beállítás magától is megért egy pörgetést, ugyanis amíg ez van beállítva, addig a logrotate tulajdonképpen nem működik, csak megmutatná, hogy ha működne, mit csinálna. Szóval sikeresen leállítottam a működő logok rotálását is. Debug módban néztem, de azt írta ki, hogy nincs olyan állomány, amit rotálni szeretnék. Nézem a könyvtárt, ott van. Próbálom listázni, nincs ott. De amúgy meg ott van. Filenév szerint nincs ott, wildcarddal listázva meg ott van. Őrület! Elszúrtam legalább egy félórát, adtam jogokat az állományra, bár tudtam, hogy nem kell, hisz a logrotate root-ként fut és különben is én is root-ként próbáltam és ennél erősebb jogokat még egy fidesz kongresszus sem adhat. Közben a logrotate kérlelhetetlenül mondja azt, hogy nincs ott a file, holott én meg látom, hogy ott van. Tök érthetetlen a dolog. Lehet, hogy az a baj, hogy rejtett könyvtárban van? Persze nem, hisz egy másik állomány ugyanott rotálódik rendesen. Már ott voltam, hogy megírom listára, mert ilyet tényleg eddig nem pipáltam. Egyszer ott van a file, de ha kéne, akkor meg nincs. Végül nem tudom honnan ugrott be az isteni szikra, de valamiért feltűnt, hogy a logrotate konfig állományában transfer.log szerepel én meg a transfer_log állományt nézegetem már lassan egy órája. Kijavítottam és persze, hogy működik. Megyek pörgetek még egyet..

2013. március 29., péntek

HT-1080Z

Ki ne emlékezne még rá? Tudom, hogy ki nem, hisz ehhez kell egy bizonyos életkor. Vannak akiknek a számítógép az a doboz, amit egy ember fel sem tud emelni, másoknak meg a PC jelenti az otthoni számítástechnikát. Amikor én kezdtem ismerkedni a számítógéppel, akkor ez volt egy számítógép és az iskolában lehetett ráakadni.



Az akkori horrorára miatt sosem gondoltam azt, hogy egyszer nekem is lehet egy ilyenem. Tulajdonképpen ez a gép alapozta meg a gyűjteményemet, ami azóta jelentős számú gépből áll. Mindenki emlékszik az első szerelmére életében. Nekem ő volt az első, ami azóta is befolyással bír az életemre. Miatta lettem az, aki jelenleg is vagyok. Egy fűtetlen szertárszobában kezdődött, ahol a világítást a monitorként használt fekete-fehér televíziók alkották. Ott fagyoskodtam mint elsős gimnazista és sokszor harcoltam a gépidőért másokkal. Kedves emlékeim felidézésére végre sikerült üzembe is helyeznem a a gyűjteményemben lévő példányt. A modulátora már nincs igazán csúcsformában, nem tudtam elég régi tévét szerezni hozzá, hogy láthassam rajta a kedves '?*' promptot. Szerencsére régebben készítettem hozzá videókimenetet, ugyanis erről a második generációs gépről azt már lespórolták, az első generációs gépeken ez még tartozék volt.


Kellett még szereznem egy videójel átalakítót és máris megjelent a kép, amit annyira vártam. Érdemes volt. Mostanság az oktatási anyagokat olvasom szabadidőmben, mert valljuk be elszoktam már ettől a géptől, de remek szórakozás esős napokra..

2013. március 20., szerda

Milyen már!

Milyen dolog az már, hogy az ember gyanútlanul kikapcsol egy gépet, ami több mint egy éve megy és csak az utóbbi időben kezdett el hülyéskedni és erre a nyomorult nem hajlandó elindulni? De nem úgy, hogy elindul vagy lefagy, hanem se kép, se hang - szóval semmi. Már a bios sem indult el, a bootot el sem kezdte. Látszólag minden pörgő pörgött, minden mozgó mozgott, de sehol semmi reakció. Szerencse, hogy volt egy pont ugyanolyan alaplap, így csak fél óra üzemkiesés volt, de addig többször is leizzadtam. Szóval óvatosan a gépek kikapcsolgatásával..

2012. január 11., szerda

Jó program

A gyermeket úgy látszik megszállta a szentlélek és elkezdett egyre erősebben érdeklődni a számítástechnika után. Eddig meg voltam győződve, hogy a tehetsége átugrott egy generációt, a műszaki érzéke olyan, mint szegény megboldogult nagyapjáé, akinek egy kazettás magnó kezelése is szinte megoldhatatlan feladat volt. Most azonban egy ideje azzal piszkál, hogy tanítsam őt arra, amit tudok. Ez meglepett. Amikor legutóbb próbálkoztam ezzel, kérészéletű program kerekedett ebből. Párszor beszélgettünk a számítógépekről, jegyzetelt is serényen, de aztán elmaradtak ezek az alkalmak és először bár tagadta az érdeklődésének a megcsappanását, utólag viszont bevallotta, hogy ő inkább mégis játszana csak azon a gépen. Most viszont programozni tanítom. A tegnapelőtti papíros kísérlet után, amikor a logó nyelv alapjait magyaráztam el neki, tegnapra már gép elé is ültünk, hogy a gyakorlatban is ki tudjuk próbálni mindazt, amiről előzőleg beszéltünk. Megszületett az eső programja is, egy derékszögű háromszög kirajzolása a képernyőre. Nem mondom, hogy ezzel fogja megváltani a világot, de valahol el kell kezdeni és legalább működött, ráadásul szinte alig segítettem neki. Jó kis program lett..

2008. november 26., szerda

Az első

Ma reggel olvastam egy cikket, a rendszeresen vásárolt havilapomban. Egy bácsiról szólt, aki mozdonyvezető volt Pécsett, és közel negyed évszázadig ugyanazt a típust vezette. Összenőttek, akár csak két testvér. Erről jutott eszembe az első számítógépem, amin elkezdtem a szakmámat, illetve az akkori hobbimat. Még abban az időben tettem egy olyan fogadalmat, hogy szerzek belőle magamnak egyet, hogy láthassa az unokám, min tipródott a nagypapa, amikor annyi idős volt mint ő. Megszereztem, és ma ott pihen a szobámban, emlékeztetve azokra a boldog időkre, amikor egy fűtetlen helységben, nagykabátban, világítás nem lévén, a tévék fényében kerestem a billentyűket a klaviatúráján. Ezúton áldom a sorsomat, hogy gyermekkori álmomat elfeledve mégsem lettem mozdonyvezető, mert most hogy is nézne ki egy bazi nagy mozdony a kertünkben?