Bejárás

Mindenki életében napi gond a bejárás. Valahova mindig el kell jutni, kinek iskolába, óvodába, munkahelyre, de mondhatnám a közértet és az orvosi rendelőt is. A legjobb lenne kilépni csak az ajtón, és megtalálni mindazt, amire szükségünk van. Persze sokan - köztük én is - roppant kényelmesnek találnánk ezt a megoldást, hogy az ajtónkon túl már a kiszemelt objektum van, de viszont semmi kedvéért nem költöznénk ilyen helyre, ahova nem csak mi járunk. Így hát marad a napi robot bevezetője, a reggeli kaland, az érjünk be a munkahelyünkre játék. Amúgy automatikus cselekvések sorozata, a legtöbben akár álmukban is végig tudnák csinálni. Cipőhúzás, ajtó bezár, és indulás. Ki ezzel, ki azzal. Én az utóbbi három évben jobbára autóba ülök. Az útirány adja magát, a mozdulatok maguktól mennek. Ma azonban az út meghalt. A permanens felújítás, ami szükségszerű ugyan, de véleményem szerint rosszul szervezett, teljesen megölte a közlekedést, ezért kénytelen voltam a szokott utam helyett a Göd - Csomád földutat választani, és Csomádon keresztül jöttem be dolgozni. Érzésem szerint így is előbb értem be, mintha beálltam volna a dugóba sokadiknak. A földút kellemes, a határban vezet, és 40-50-el nyugodtan lehet haladni rajta. Ma szokatlanul népes volt, rengeteg autó járt rajta. Többnyire egysávos, ezért bizonyos helyeken el kellett engednünk egymást. A szerep rám jutott, de furcsa mód egyik elengedett sem köszönte meg ezt, mi több teljesen természetesnek vette. Furcsa, hogy a mai nap csak parasztok jártak a határban. Még jó, hogy én is arra mentem..