Időnként annyira könnyen jön, időnként pedig olyan nehéz kitalálni azt, amiről aznap írni szeretnék. Van, hogy a gondolatok áradását alig bírom gátak közé szorítani, de van olyan is, hogy csak apró, elapadó csermelyt kell szorongatnom azért a pár csepp nedvességért, hogy kerülhessen az asztalra mégis valami. A mai nap fontos eseményt tartogat a számomra. Ezen alkalomból jutott eszembe valaki, aki idestova huszonhárom éven keresztül volt segítségemre minden zokszó nélkül, hűségesen és soha meg nem inogva a hasonló napok átvészelésénél. Kapcsolatunk egy meleg nyári napon kezdődött, amikor is Vác belvárosában egymásra találtunk. Egy pillanat elég volt és elválaszthatatlanok lettünk. Épp statisztikai nagykorúságomat ünnepelendő császkáltam a városban, méltó emléket keresve, amikor megpillantottam őt. Valószínűtlen volt, mégis kedves, és azonnal döntöttem, amit azóta sem bántam meg. Így lett az enyém az a bizonyos kék plüssnyúl, aki azóta is kedves kabalám a vizsgák alkalmából. Negyvenegy éves vagyok lassacskán. Tudom furcsa lehet, ha egy meglett korú, lassan inkább ősz, mint barna hajú és szakállú ember egy kék nyúllal szaladgál ha vizsgáznia kell, de annyi furcsa dolog van a világban, sőt, bizonyos furcsa dolgok nevében remek alkalmak teremtődnek más emberek legyilkolására, így azt gondolom, hogy a nyulam és a hozzá tartozó gondolataim megférnek a jámbor őrültségeim között. Megígérem, hogy nem fogok népirtást rendezni a nyúlra hivatkozva a jövőben sem. De aki hozzá-nyúl, annak letöröm a kezét.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése