Névnap

Egy névnap kapcsán jutott eszembe pár gondolat. Míg az ember a gyerekkorát tölti, várja az ünnepi alkalmakat. Ilyenkor az alkalom fénypontja az, amikor az ajándékozás kezdődik, amikor a gyermek boldog izgalommal lesi azt, hogy a többiek szeretete milyen anyagiasult formában mutatkozik meg. Azután felnő, és rájön arra, hogy egyesek ezt, aminek igazán szívből kellene jönnie, mennyire gépiesen teszik. Vagy akár úgy sem. Nem törődünk a másikkal, igazából sokszor az sem számít, hogy a másik mit szeret, az ajándékokat magunknak választjuk és elvárjuk azt, hogy akinek adjuk, az örüljön neki. Magunkból indulunk ki, noha nem magunkat lepjük meg. A bűntudatot talán feledteti az ajándékozás öröme, ha egyáltalán van ilyen, és nem veszett ki, nem vált gépiessé ez a dolog is belőlünk. Én például rendszeresen száraz vörösbort szoktam kapni, noha se a vörösbort, se pedig a szárazat nem kedvelem különösebben. Megértem Dumbledore professzort, akinek minden vágya egy pár meleg gyapjúzokni volt, de helyette mindig valami fényes, ámde jószerivel használhatatlan csecsebecsét kapott..