Az út

De nem Cormac McCarthy által interpretált módon. (Nem mellesleg elég nyomasztó poszt-apokaliptikus könyv volt, sokáig a hatása alatt voltam.) Bár, ha úgy vesszük, remek tanulmányt lehetne írni ebből is és abból is, hogy mi is a megoldás. A magyarság kiútkeresési vágya, illetve az, hogy mögötted megy be, de előtted jön ki a forgóajtón, sokszor akadályozza meg azt, hogy valamennyire eljuthassunk egyről kettőre. Amíg mindenki szabálytisztelő, addig az egy-két ügyeskedő jól boldogul, vígan lavírozhat a tisztességesek között, kihasználva a rendelkezésre álló lehetőségeket. De mi van akkor, ha a társadalom fele jól akar járni a másik kárára? Akkor következik be az az állapot, aminek iskolapéldáját nap mint nap látom az M2 út gödi felhajtójánál, ahol egy rövid szakaszon kétsávossá válik az út. Ugyanis ahogy két sáv nyílik, az élelmesek erőre rohannak és próbálna a sor elején visszafurakodni, megállítva az egész forgalmat, szinte hosszú percekre. A cipzár el nem működik, mert a visszatérők mind ugyanarra a helyre akarnak visszatérni, a visszaengedők meg közelebb húzódnak egymáshoz, mert tragikus, ha valaki előttünk ér be a pesti dugóba pont egy autónyival. Ezt tökéletes patthelyzetnek hívják. A megoldás persze az szokott lenni, hogy valaki, többnyire egy teherautóval, kihúzódik sávközépre és megakadályozza azt, hogy a belső sávban előre menjenek az élelmesek. Így megszűnik a furakodás és hirtelen újra elindul az egész sor. A megoldást valahogy érdemese lenne adaptálni a közéletbe, hátha abból is lehetne végre valami.